Európa kellős közepén

Fontos!

2010-12-20T17:38:00.002+01:00

Csütörtökön kezdték vetíteni "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című játékfilmemet a Művész és az Uránia moziban.
A háttér(hálózat)-hatalom azonnal megkezdte az aknamunkát,hogy a mozik ne vetítsék sokáig. Egyetlen fegyver van: ha megnézik a filmet, mert az érdeklődés nyomására nem merik levenni,bár azonnal szeretnék.

A film az elcsalt rendszerváltásról, a III/III-as Főcsoportfőnökségről és az SZDSZ szerepéről (is) szól, közérthetően,sőt szórakoztató módon. Lukács Sándor, Kubik Anna, Andorai Péter, Benkóczy Zoltán és Karalyos Gábor a főszereplők, főcímdalát Vizy Márton írta.

A film után elkezdődött egy polémia, hogy vajon ki lehetett az SZDSZ-be épített " Kakukk" fedőnevű titkos megbizott? Esetleg Demszky? Vagy mások?

Ha fontosnak tartjátok a rendszerváltás tisztázását, akkor segítsetek: ezen a hétvégén vegyetek jegyet a filmre. Fontos,hogy e hétvégén,mert hétfőn döntenek a forgalmazás további sorsáról.

Köszönettel: Dézsy Zoltán filmrendező

Elköltöztem!

2010-11-27T23:28:00.000+01:00

Új helyre költöztem!

Őszintén remélem, továbbra is benéztek hozzám.

A folytatás itt található!

Viszontlátásra!

Programajánló!

2010-11-23T10:13:00.000+01:00

Bernád Ilona,
a híres székely népigyógyító
előadása

Szülés - születés - gyermekáldás

Szülés előtt így imádkoztak egykor az asszonyok:
"Mennynek és földnek teremtője, az első ember vétkiért igaz ítéleted szerint azt akarád, hogy azon fáradtsággal és fájdalommal szülné magzatját. Szent és igaz mindenekben a szent akaratod, ki az örök kárhozatot, melyet első szüleimben érdemlettünk az ideig való kínra és fájdalomra választottad, haragodban és megelégedvén irgalmasságodról: könyörgök, Uram, te néked, te szent Fiadért és szeplőtlen Szűz Máriának teher nélkül való hordozásért, és fájdalmaimban bátoríts engem szent lelkeddel, hogy békességeddel szenteljem fájdalmas szülésnek nyavalyáját. Vigasztalj meg engem e nekem adott gyermeknek ép és egészséges hozására. Oltalmazd meg, Uram, a te szolgálód magvát minden veszedelemtől, bénaságtól, illetlen és éktelen, ábrázattól, hogy a te hasonlatosságodra teremtett gyermeket minden tárgyainak illendõ szerivel hozza a világra. Szentkeresztség által megtisztíttassék, néped közébe írassék, az Anyaszentegyházban áldassék. Őrizz meg engem és bennem való ajándékodat, mert csa k a Te kezedre bízom magamat, ki a teljes Szent-Háromságban élsz és uralkodol, most és mindörökkön örökké Ámen."

Az otthon szülés hagyományáról, a gyerekáldás fontosságáról és arról hogy hogyan szültek és hogyan születtek eleink a népihagyományban. Van ma ennél fontosabb és időszerűbb téma?

Előzetes helyfoglalás és helyszín: Két Hollós Könyvesbolt, Bp. Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032
Kezdési idõpont: 2010. november 25. csütörtök, 18 óra

Belépőjegy: 1000 Ft

Ne hagyja ki! Soha vissza nem térő alkalom attól tanulni, aki még éli a hagyományokat!

1 éves a csángó rádió

2010-11-18T12:45:00.001+01:00

November 14-én ünnepelte fennállásának első évfordulóját a Csángó Rádió, a moldvai csángók egyetlen elektronikus médiuma.
Lőrinc Celesztin kerekesszékhez kötve, saját szobájából szolgáltatja a legjobb híreket a csíkfalusiaknak, és viszi jó hírét szerte a nagyvilágba a csángóközösségnek.

A csángó rádió weboldala: http://www.csangoradio.ro/

Körmendy Zsuzsanna: Nemzeti Nyilvánosház

2010-11-18T12:07:00.004+01:00

Nem tudom, Alföldi Róbert tett-e már lépéseket a jövő évi március 15-i ünnepségünk megszervezésére a Bukaresti Nemzeti Színházban. Járt-e már a bukaresti magyar nagykövetségen, vagy még nem mert bekopogtatni hozzájuk a grandiózus tervvel. Miért is ne ünnepelhetnénk meg Romániában is március 15-ét vagy az 1956-os évfordulót, de leginkább az államalapítás ünnepét? Csak hát ehhez az kellene, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház élén egy Alföldi Róberthez hasonló elvtelen fajankó legyen, aki a hazáját semmibe veszi.

Hogy a budapesti román nagykövetség, illetve a kulturális intézet elegáns helyszínt keresett Románia december elsejei nemzeti ünnepének tiszteletére rendezett fogadásra, abban semmi kivetnivaló nincsen. A politikának gyakran a diplomácia a megjelenési formája. Alföldi Róbert mérhetetlenül cinikus módon megállapodott a román kulturális intézettel, hogy nagyvonalúan átengedi nekik az évfordulóra a Nemzeti Színházat. A botrány kitört. A vélemények fölhabzottak, árjuk elöntötte a színigazgatót, aki levegőért kapkodott. És tegnap késő este visszavonta a megállapodást. Románia ünnepelt, és ünnepelni is fog minden december elsején. Ez az ő szempontjukból rendben is van.

De mit gondolt Alföldi? Magyarország mit ünnepeljen? Azt, hogy elvesztette területének kétharmadát? Hogy Erdély területén színmagyar városok váltak mára román többségűvé? Egyetlen ország nemzeti színháza sem arra való, hogy más népek állami ünnepeinek elegáns hátteréül szolgáljon. Ezt Alföldi saját magától nem tudta? Sejthette, hogy ha megteszi ezt a gyalázatosságot, a következő lépés az lesz, hogy a Nemzeti előtt fognak tüntetni ellene, hogy húzzon el. Húzzon el azokhoz, akiknek az érdekeit képviseli. A románokhoz nem érdemes dörgölőznie, mert őbennük elég erős a nemzeti öntudat ahhoz, hogy egy ilyen alakot megvessenek.

Mi volt ez a gusztustalan felajánlkozás Alföldi Róbert részéről? Bosszú, amiért nem volt képes olyan műsortervet összeállítani, amely helytállt volna önmagáért? Érdekes, a románok tudják, hogy legnagyobbjaikat, főleg a bukaresti Nemzetiben, időről időre műsorra kell tűzni. Alföldi erről nem hallott semmit? Azt hiszi, hogy ő idehaza azt tehet, amit csak akar? Miért adta oda a Nemzetit alázatosan és gyáván a számunkra szomorú évfordulóhoz? Mit mondott volna azon a fogadáson? Hogy „de jó, hogy elvesztettük az ország kétharmadát?” Vagy „úgyis annyi gondunk volt Erdéllyel”? Röhögcsélt volna? Vicceket mesélt volna? Bemutatót tartott volna a románoknak a szolganépek lélektanáról? Tószt után megkérte volna a hozzá legközelebb álló román diplomatát: „Ugyan lenne olyan kedves föltörölni velem a padlót?” Miért éppen a Nemzetit ajánlotta föl? Miért nem rögtön a Parlamentet? Mert nincs hozzá hatalma?

Alföldi Róbertnek nem a Nemzeti élén, hanem egy multkulti varietében a helye. Ott önmegvalósíthat. Ha nem lépett volna vissza gyalázatos fölajánlásától, a Nemzeti Színházat december elseje után nyugodtan átkeresztelhettük volna Nemzeti Nyilvánosháznak. Türelmünket már az is próbára tette, amikor Medgyessy koccintott az országcsonkolásra a Kempinskiben. Alföldi akciója viszont már provokáció volt. Az volt éppen a célja, hogy kiváltsa azokat a reakciókat, amelyek után cinikusan vigyoroghat a kamerákba: hát ilyenek ezek mind! Nacionalisták! Fáj nekik, hogy Kolozsváron még mindig renoválás alatt van a Mátyás-szobor! Elsírják magukat a csucsai kastélynál, meghatódnak Léda nagyváradi házának láttán! Mert szemetek! Magyarok!

Alföldi Róbert most visszalépett. Kár, hogy nem egyúttal a Nemzeti színigazgatói posztjáról is.

forrás: Magyar Nemzet Online

Ugyanerről egy másik kiváló írás!

Géczy Gábor: A jövő

2010-11-18T09:56:00.000+01:00

Born Gergely: A tájban élő Atilla (A magyar címer)

2010-11-18T09:43:00.000+01:00

prof. Bakay Kornél történész az új 5. osztályos tankönyvről

2010-11-18T09:12:00.003+01:00

A film 2004-ben készült. Akkor én a Két Hollós Könyvesboltban (Bp., VIII., Kenyérmező u. 3.) vásároltam meg az 5. és 6. osztályosoknak készült alternatív tankönyveket. Akkor még csak ez a két kötet jelent meg.

Magyarok Szövetsége állásfoglalás

2010-11-18T08:36:00.000+01:00

Magyarok Szövetsége állásfoglalás

A magyar nemzetnek történelmi lehetősége van visszatérni ezer éves történeti alkotmányához.
A Magyarok Szövetsége ebben látja a magyar nemzet biztonságos jövendőjének megteremtését.
Szövetségre hívunk mindenkit, aki egyetért a jogfolytonosság helyreállításával.

Magyarok Szövetsége

Csatlakozni lehet: msz.jogfolytonossag@gmail.com címen.

Programajánló!

2010-11-18T07:21:00.002+01:00

91 éve történt

2010-11-17T08:46:00.000+01:00

Ma 91 éve, hogy Horthy Miklós “tetemre hívta” a magyar nemzetet országunk fővárosában.
A kormányzó 1919. november 16-án Siófokról érkezett Budapestre átvenni a hatalmat. Miután különvonata reggel negyed 7-kor beért a Kelenföldi Pályaudvarra, a szemerkélő esőben lóhátra ült, és hadserege élén végigvonult a városon. Hivatalos fogadása a Gellért Szálló előtt, a bevonulási ünnepség pedig az Országháznál zajlott.

A magyar királyságnak mint államformának 1920 február végén történt visszaállítása a háború utáni európai történelem egyedülálló eseménye. A széthullott Habsburg Monarchia valamennyi utódállama köztársasággá lett: Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, sőt, 1918 őszén Magyarország is. Az akkor központi hatalmaknak nevezett, legyőzött katonai szövetség tagjai közül Németország éppúgy köztársasággá alakult át, mint Törökország. Miért állították vissza a magyar törvényhozók e parányivá csonkított államban az alkotmányos monarchiát?

A kérdés abból a szempontból is jogosnak tűnik, mert bár hazánknak volt megkoronázott királya IV. Károly személyében, az ő visszatértét a győztes hatalmak megtiltották. De mivel a nemzetgyűlés mindezek ellenére ragaszkodott a királysághoz mint államformához, a történelmi hagyományainkhoz híven ideiglenes államfőt, kormányzót kellett választani. A nemzetgyűlés királysággal kapcsolatos döntése tehát nem egy személynek, hanem az államformának szólt.

Horthy Miklós bevonulásának kilencvenedik évfordulója alkalmából érdemes szemügyre vennünk tehát, hogy milyen politikai folyamatok vezettek el 1919. november 16-ig, illetve milyen események voltak a közvetlen előzményei annak, hogy Horthy az utolsó magyar — király nélküli — királyság első embere lett.

1919 nyarán-őszén Magyarországon három hatalmi tényező jött létre: a megszálló román hadsereg, a Horthy Miklós fővezér által irányított Nemzeti Hadsereg és a budapesti ellenforradalmi kormány.

November közepéig a legerősebb hatalmi tényező a román hadsereg volt. A Tiszántúlon román katonai közigazgatást vezettek be azzal a szándékkal, hogy azt Nagy-Romániához csatolják. A megszállás hatalmas anyagi károkat okozott: a román katonák megkezdték a magyarországi területek szisztematikus kirablását. Mindent elvittek, ami a kezük ügyébe került és mozdítható volt: gabonát, állatokat, élelmiszert, komplett gépsorokat, műkincseket — és egyúttal a vagonokat és mozdonyokat is. Miután a győztes hatalmak úgy gondolták, Románia elég lopott holmit szállíthatott el az országból, kiparancsolták az ország területéről. A románok azonban nem vették sietősre a magyar állam területének elhagyását, a Tiszántúlt csak 1920 tavaszán hagyták el.

A Balatontól délre fekvő területeken az 1919 augusztus elejétől fokozatosan átvonuló Nemzeti Hadsereg volt az igazodási pont. A hadügyminiszteri tisztséget betöltő Horthy augusztus elején függetlenítette magát a szegedi kormánytól, és 1919. augusztus 9-én Siófokon megalapította a Fővezérséget. Horthy csapatai az Ausztriából visszatérő magyar alakulatokkal karöltve állították helyre az általuk ellenőrzött területeken a korábbi közigazgatást és a rendet, a Nemzeti Hadsereg alakulatai ezzel párhuzamosan pedig igyekeztek a kommunista kommün utolsó vidéki sejtjeit is felszámolni.

A leginkább kaotikus helyzet Budapesten alakult ki, ahol augusztus 6-tól egy Friedrich István vezetésével és a románok katonai felügyelete mellett működő ellenforradalmi kormány alakult. A különböző politikai pártok koalíciós megállapodásain alapuló kormány többségét a keresztény-nemzeti pártok tették ki. A rendezőelv a keresztény-nemzeti ellenforradalom elfogadása, és a szocializmus, liberalizmus teljes elutasítása lett.

A békekonferencia (sic!) küldöttjének, Sir George Clerknek budapesti működése nyomán folyamatosan kezdett körvonalazódni a a leginkább működőképes politika iránya. Amikor a román katonák november közepére végre elhagyták Magyarország fővárosát, Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg elit alakulatainak élén bevonult Budapestre. Az ellenforradalmi kormány azonban feltételekhez kötötte a bevonulás lehetőségét, Horthy pedig — engedve a reá nehezedő politikai nyomásnak — írásos kötelezvényt adott a politikai pártoknak. Ebben ígéretet tett arra, hogy nem vezet be katonai diktatúrát, hanem elismeri az új koalíciós kormányt és aláveti magát az alkotmányos hatalomnak. A Fővezér november 16-án fehér lova nyergében ülve így válaszolt az őt köszöntő budapesti polgármester üdvözlő szavaira:

Polgármester Úr!

Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor — kimondom — gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erõvel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.

Ezt követően a mérvadó politikai pártokból november 24-én megalakult a “koncentrációs kormány” Huszár Károly keresztény párti politikus vezetésével. 1920. januárjában azután a meg nem szállt területeken lezajlottak az első nemzetgyűlési választások általános, egyenlő s titkos választójog alapján. 1920. február 23-án ült össze első alkalommal a Nemzetgyűlés, a megválasztott politikusok két évre szóló mandátumot kaptak. A két legnagyobb párt az Országos Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja lett.

A Nemzetgyűlés legsürgetőbb feladata — amellett, hogy az államforma kérdése nem volt vitakérdés — az államfővel kapcsolatos alkotmányozó tevékenység volt. A szociáldemokraták kivételével egyetértettek abban, hogy a kommün bukása után automatikusan helyreállt az 1918. október 31-e előtti állapot: Magyarország államformája királyság.

Az 1920. évi első törvénycikk értelmében a Monarchia megszűnésével érvényét veszítette a Pragmatica Sanctio, így helyreállt a Magyar Királyság szuverenitása, a királyválasztás joga pedig visszaszállt a nemzetre. Ezt a jogot a törvény értelmében az országgyűlés gyakorolja. A nemzet azonban most nem dönthet szabadon ebben a kérdésben, s ezért ideiglenes jelleggel államfői tisztséget létesít: az államfői hatalom gyakorlását a nemzetgyűlés által választott kormányzóra ruházza.

A kormányzóválasztásra 1920. március 1-jén került sor. Az ülésteremben helyet foglaló 141 képviselő közül 131 Horthy Miklóst jelölte meg mint kormányzót, így Magyarország első embere erős legitimitással a talpa alatt láthatott hozzá az ország politikai és gazdasági stabilizációjához.

“Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé. Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfikezetek.”

(részlet Tormay Cécile 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg katonái előtt elmondott beszédéből)

Stummer János

tortenelemportal.hu - barikad.hu

vitéz nagybányai Horthy Miklós bevonulása Budapestre

2010-11-16T00:00:00.000+01:00

1919. november 16. Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonul Budapestre.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt.

Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 15-éig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben.
1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Megjelent az Arany Tarsoly 4-7 éves gyermekeknek szóló ábécés könyve

2010-11-13T07:18:00.001+01:00

Első magyar ábécés könyvem latin betűkkel és rovással

A szép magyar beszéd tanítására, a szókincs fejlesztésére már kicsi a korban is nagy figyelmet kell fordítani. Az írás tanulása későbbi feladat, de játékos formában a kicsik már maguk is ismerkednek a betűkkel.

Ebben a folyamatban kívánunk segítségükre lenni kis kötetünkkel. Igazából ez egy rajzkönyv, melyet a szülői segítség csak még hasznosabbá tehet, de a kezdőbetűket magukban rejtő képek tudat alatt önképzésre is serkentik a kicsiket.

A latin abécé képi megjelenése mellett párhuzamosan a rovásjeleket is megtanulják. Friedrich Klára sok éves rovástanítása igazolta, hogy a rovásírás fejleszti az intelligenciát, a képzelőerőt, és a gyermek ismereteit, személyiségét egyaránt gazdagítja.

A kötet ára: 850 forint.

Kapható az itt felsorolt könyvesboltokban, vagy megrendelhető a 06/30-680-2429-es telefonszámon.

1918. november 11. - az I. világháború vége

2010-11-12T00:00:00.002+01:00

Ezt a fényképet közvetlenül azután készítették, hogy Németország képviselői 1918. november 11-én aláírták a fegyverszüneti egyezményt.

A helyszín a franciaországi compiègne-i erdő, a szövetségesek képviseletében a francia Foch marsall a képen jobbról a második, német részről pedig Matthias Erzberger írta alá.

Ugyanebben a vasúti kocsiban írták alá Franciaország megadását 1940. júniusában, majd a németek Berlinbe szállították, ahol a szövetséges bombázások áldozata lett.

A szövetségesek és a központi hatalmak formálisan még hónapokig hadban álltak egymással, mivel a Párizs környéki békeszerződéseket csak 1919-1920-ban írták alá. 1919. június 28-án Németország képviselői aláírták a versailles-i békeszerződést, szeptember 19-én a Saint Germain-i békeszerződést Ausztriával, és 1920. június 4-én a Trianoni békediktátumot Magyarországgal.

Az Oszmán Birodalommal 1920. augusztus 10-én írták alá a sèvres-i békeszerződést, de a birodalom felbomlása és a török függetlenségi háború kirobbanása miatt 1923. július 4-én a Törökország és az antanthatalmak képviselői aláírták a lausanne-i békeszerződést.

Az első világháború végének hivatalosan a november 11-én aláírt békeszerződést tekintik, és a legtöbb országban (mint például Nagy-Britanniában és Belgiumban) ezen a napon emlékeznek meg az első világháború áldozatairól.

Katonadalok

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

2010-11-09T05:24:00.002+01:00

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen,- ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kísért a dalló száju boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett majd surrog és csivog
a fecskefészektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

1938

Radnóti Miklós megkeresztelkedéséről

2010-11-09T05:20:00.003+01:00

Nyitva látta az eget...

1943. május 2-án keresztelkedett meg Radnóti Miklós. Egykori egyetemi professzorát, Sík Sándort kérte meg, hogy a szentséget szolgáltassa ki neki, s Zolnai Bélát választotta keresztapjának, aki annak idején, ugyancsak a szegedi egyetemen, nyelvész tanára volt. A keresztelőt a pesti bazilikában tartották, annak anyakönyvében ma is olvasható a róla szóló hivatalos bejegyzés.

Ennek a lépésnek előzményeiről legtöbbet a költő Naplójából tudhatunk meg. 1942-ben verseket kértek tőle egy zsidó költők műveiből összeállítandó antológia számára. Válaszlevelét, amelyben elhárítja a felkérést, belemásolta a Naplóba. "Zsidóságomat soha nem tagadtam meg..., de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek..., hogyha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm." Felidézi a tizenegy évvel korábbi esetet, amikor Arckép című, Krisztus alakját idéző verse miatt pörbe fogták, el is ítélték mint vallásgyalázót. Súlyosbító körülménynek tekintették, hogy "más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát". Ehhez fűzi hozzá: "Akkoriban elhatároztam, hogy megtérek..., mert ez nékem nem más vallás." Érdemes volna az egész szöveget idézni, sokat vitatták azóta: pusztán kulturális rokonszenvről, azonosságérzetről van-e itt szó, vagy igazi ébredező hitről.

Mindenesetre ugyanebben a levélben azt is említi Radnóti, hogy azért halogatta az áttérést, mert "itt-ott előnye is lehetett volna a ťvallásváltoztatásbólŤ s ez megcsúfította". A Naplót Melczer József rendezte sajtó alá. Mostanában jelent meg - immár posztumusz köteteként - egy szép tanulmánygyűjteménye Radnótiról: "Ha minden összetört". Radnóti Miklós költészete utolsó versei tükrében. Ebben olvashatjuk a költőnek azt a levelét, amelyben Zolnai Bélát felkérte, vállalja a keresztapaságot. Ebben azt írja, "mintegy tizenöt esztendeje" elhatározta, hogy harmincnegyedik életévének betöltése előtt megkeresztelkedik. "Krisztus harminchárom esztendős múlt, s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, - ezért gondoltam így." A rég kitűzött idő elérkezett. A diszkriminatív intézkedések következtében a megkeresztelkedésnek már "semmi reális előnye nincs", senki sem gondolhatja hát, hogy érdekből történik.

1943-ban április 25-én volt húsvét, május 2-a tehát az ünnep nyolcada, fehérvasárnap volt. A költő titokban tartotta a keresztelőt, minden jel arra mutat, hogy legszűkebb baráti köre sem tudott róla. Ezután született verseiben sem jelennek meg hitvalló, keresztény gondolatok. Ez nem azt jelenti, hogy amit tett, ne vette volna nagyon komolyan. Tudjuk, miféle utat kellett hátralévő másfél évében megjárnia. Egy évvel a keresztelője után írta Sem emlék, sem varázslat című költeményét. Eddig... tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, / mögöttem jár, vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban... / magamban élem át már mindazt, mi hátravan, / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, - baljós az ég felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. / Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs.

Épp ebben a teljes védtelenségében, kiszolgáltatottságában lett eggyé azzal, akit szintén csak a Getszemáni-kertben erősített meg egy angyal, hogy aztán felkiáltson: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!" Hisszük, nemcsak költői halhatatlanságának tudata erősítette a Szerbiától Abdáig tartó keresztútján. Mint az első keresztény vértanú, végső kiszolgáltatottságában ő is "nyitva láthatta az eget, s az Emberfiát az Isten jobbja felől állva".

Jelenits István

(forrás: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.05.18/1101.html)

Ajzószerrel vertek meg minket a németek 1954-ben

2010-10-28T09:16:00.002+02:00

A pervitin nevű ajzószerrel doppingolták az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság alatt az aranyérmes német válogatott több tagját - többek között ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a Lipcsei Egyetemen, és az osztrák Kronen Zeitung internetes oldala adta hírül.

A pervitin nevű ajzószerrel doppingolták az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság alatt az aranyérmes német válogatott több tagját - többek között ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a Lipcsei Egyetemen, és az osztrák Kronen Zeitung internetes oldala adta hírül.

A németek óriási meglepetésre 3-2-re verték a jóval esélyesebb magyarokat a berni döntőben. A doppingvád nem először merül fel az ellenféllel kapcsolatban, 2004-ben is Németországban röppentek fel ilyen hírek. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa az MTI-nek akkor azt mondta, már a vb után hallott a doppingvádakról.

"Úgy tartja a mondás, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A döntő után egy-két évvel felmerült, hogy esetleg a németek doppingoltak, mivel feltűnést keltett, hogy néhány játékosuk kórházba került. De ez azután feledésbe merült, egyrészt, mert az ember nem szeret vádaskodni, másrészt azt mondhatták volna nekünk, hogy savanyú a szőlő" - fogalmazott akkor.

A hétfőn nyilvánosságra került elemzés szerint a játékosoknak a csapat gyúrója adott injekcióban metamfetamint, amely ma már tiltott. Az érintettek azt hitték, C-vitamint kapnak - erre a megállapításra jutott kutatásai során Erik Eggers.

A tanulmány kitér arra, hogy az ajzószer sportbeli használatának alapjait már az 1930-as és 1940-es években letették, a teljesítmény- és figyelemfokozó pervitint a II. világháborúban katonáknak adták, s akkor figyeltek fel "kedvező" hatásaira.

Ha ez igaz, minket illet az arany
http://www.usatoday.com/sports/soccer/2010-10-26-3288531362_x.htm

forrás: barikad.hu

2010-10-25T08:12:00.001+02:00

1956. október 23.

2010-10-23T06:23:00.000+02:00

A nap krónikája

Műegyetem, Bem tér, Parlament, Magyar Rádió

A kora reggeli órákban hazaérkezik Jugoszláviából a magyar párt- és kormányküldöttség (Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János).

Ülésezni kezd az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) kibővített Politikai Bizottsága.

A Szabad Nép vezércikke (Új, tavaszi seregszemle) üdvözli a diákság követeléseit. A lap közli az Írószövetség felhívását: a szövetség egyetért a lengyelországi változásokkal, ugyanakkor nem tartja helyesnek a délutánra tervezett rokonszenvtüntetést.
Az egyetemeken gyűléseken készülnek a tüntetésre.

12 óra 53 perckor, adását megszakítva a Kossuth rádió ismerteti Piros László belügyminiszter közleményét: "A közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez."

14 órakor, a HM-ben Bata István honvédelmi miniszter engedélyezi a katonák részvételét a tüntetésen. A Miniszter-tanács rendkívüli ülést tart. Hegedűs András az MDP PB értékelése alapján tájékoztatást ad a kialakult helyzetről.

14.23-kor a Rádió újabb közleményt ismertet: "Piros László belügymi-niszter a ki-hirdetett utcai gyülekezési tilalmat feloldja." Fél három körül megjelenik a műegyetemen a belügyminiszter-helyettes, Fekete Mihály, hogy ismertesse a diáksággal a tiltást feloldó határozatot.

A felvonulás jelszavai
Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat!
Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!
Új vezetést akarunk, Nagy Imrében bizalmunk!
Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!
Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!
Függetlenség, szabadság!
Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!
Ruszkik haza!
Vesszen az önkény, éljen a törvény!

Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonul, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indul. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalja a Nemzeti dalt. Egy diák felolvassa a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzad - a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoznak -, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonul.
A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangzanak. A tüntetők a Bem-szobornál egyesülnek.
Egyesek kivágják a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözli a tüntetőket. A rossz hangerősítés miatt a beszédekből szinte semmit nem hallani.
A tömeg a Kossuth tér felé veszi az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Az ÁVH Jászai Mari téri épülete előtt már a "Vesszen az ÁVO!" jelszó is felhangzik.

Mindeközben géppisztolyokkal, könnyfakasztó gránátokkal fel-szerelve harminc ÁVH-s érkezik a Magyar Rádió őrségének megerősítésére.

16.40-kor a Rádióhoz rendelik az első, majd 17 óra után a második ÁVH-s századot.
A tüntetők első csoportjai 17 óra körül érnek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betölti a kétszázezresre becsült tömeg.

18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indul, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét.

18.30-kor lekapcsolják a Kossuth tér világítását, de a tömeg nem tágít. Az aznapi Szabad Nép meggyújtott példányainak fényében továbbra is Nagy Imrét követelik. A parlamenti őrség végül visszakapcsolja a tér világítását.

17 óra tájban a Rádió épületénél is tüntetők jelennek meg. Követelik, hogy a rádióban olvassák be a diákság 16 pontját, a Rádió vezetősége azonban ezt megtagadja. A mind nagyobb számú tüntetők megpróbálnak behatolni az épületbe. Tíz személynek sikerül bemásznia egy ablakon - őket őrizetbe veszi az ÁVH-s őrség.

19 órakor ötven rendőrt és egy tűzoltóautót vezényelnek a Rádióhoz. Az egyik riadókocsi később használhatatlanná válik, a másikkal súlyos sebesülteket szállítanak a Vas utcai kórházba. A harc kitörése után visszarendelik a rendőröket a laktanyába.

Valamivel 20 óra előtt Gerő Ernő telefonon beszél Hruscsovval. Közli, hogy nem utazhat Moszkvába az SZKB KB Elnökségének ülésére, mert Budapesten válságosra fordult a helyzet.

20 órakor közvetített rádióbeszédében ugyanakkor határozottnak mutatkozik: "nacionalista jellegűnek" nevezi a tüntetést, sovinisztákról, antiszemitákról és reakciósokról beszél, s elzárkózik minden engedménytől. Mindez olaj a tűzre.
Gerő Ernő Andropovtól, a budapesti szovjet nagykövettől kér segítséget a rendteremtéshez. Andropov felszólítja Pjotr Lascsenko altábornagyot, a székesfehérvári szovjet különleges hadtest parancsnokát, hogy csapataival vonuljon be Budapestre. Lascsenko megtagadja a kérést, arra hivatkozva, hogy csak Moszkva utasítására intézkedhet. Andropov felhívja Hruscsovot, aki telefonon közli Gerő Ernővel, hogy teljesítik a kérést, amennyiben a magyar minisztertanács azt írásba foglalja.

Valamivel 21 óra előtt, a Kossuth Lajos téren Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes próbál beszédet intézni a tüntetőkhöz, de a tömeg lehurrogja. Nem sokkal később Nagy Imre megjelenik a Parlament erkélyén. Az éljenzés hamarosan füttyszóba csap át, mivel beszédét "Elvtársak" megszólítással kezdi.

Biztosítja a diákságot, hogy a jogos követelések teljesülni fognak, és ígéretet tesz arra, hogy a kormány és a párt nem késlekedik tovább a reformokkal. Ugyanakkor hangot ad véleményének, miszerint minden problémát a párton belül kell megoldani. Fegyelmezett távozásra szólítja fel a tömeget, amelyben csalódottságot kelt rövid beszéde. A szocializmus mérsékelt reformjának ígérete már kevés a tömegnek.
A Kossuth térről sokan a Rádióhoz indulnak (elterjed a hír, hogy az ÁVO belelőtt az emberekbe), mások a Sztálin térre, ahol 18 órától kísérleteznek a Sztálin-szobor ledöntésével.
A Rádióhoz kivezényelt katonák közül többen átállnak a tüntetők pártjára. Az épületből tüzet nyitnak rájuk, egy tiszt meghal, ketten megsebesülnek. A híradó ezred katonái szuronyt szegezve megpróbálják - sikertelenül - a Múzeum körútig szorítani a tömeget. A tüntetők, a katonáktól, illetve az időközben feltört raktárakból szerzett fegyverekkel viszonozzák a védők tüzét. Megkezdődik a Rádió hajnalig tartó ostroma.

21.37-kor lángvágók és hegesztőpisztolyok segítségével sikerül ledönteni az 56 mázsás Sztálin-szobrot. Gyorsan terjed a vicc: "Mi kerüljön a Sztálin-szobor helyére? Szökőkút, hogy akik eddig nyaltak, ezután öblögethessenek."

A székesfehérvári szovjet különleges hadtest 23 óra körül parancsot kap Moszkvából a Budapestre vonulásra. A 17. gépesített hadosztályt utasítják az osztrák-magyar határ lezárására.

Október 23-a éjfél: a városban folynak a harcok, kitört a forradalom.

A műegyetemisták 16 pontja

1956. október 22.

Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között!

A MEFESZ építőip. műszaki egyetemi diáknagygyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:

1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján.

2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé, titkos alapon új alap-, közép-, és központi vezetők választását követeljük, ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új Központi Vezetőséget.

3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le.

4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé.

5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását.

6. Követeljük a magyar-szovjet és magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján.

7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával.

8. Hozzuk nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket és a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérckészleteiről, kiaknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.

9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását.
10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.

11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is.

12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését.

13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.

14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.

15. A Budapesti Műszaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatalság felé a lengyel nemzeti, függetlenségi mozgalommal kapcsolatban.

16. Az Építőipari Műszaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó 28-ra (szombat) Budapesten Ifjúsági Parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága.

Holnap, folyó hó 23-án délután fél három órakor a műszaki és egyéb egyetemek ifjúsága a Műegyetem előtti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér) a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhattak.

Örkény István: Levelek egy percben - idézet

"1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé. Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is előre.
Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat".
A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."

Mindent a Hazáért!

Pongrátz Gergely emlékiratai nyomán 1956-ról

Lássuk, ki is volt Pongrátz Gergely: "Őseim a XIV. században kerültek Erdélybe. Örményországból menekültek, ahol a törökök évszázadokon keresztül mészárolták őket. Alapítói voltak Szamosújvár városának, mely egy völgykatlanban terül el a Szamos partján. Büszke vagyok örmény származásomra, melyet csak a vallásban tartottunk meg. Vérünk és vallásunk az évszázadok folyamán megmaradt örménynek.
Szívünk azonban magyarrá vált. Édesapám az első világháborút mint tartalékos hadnagy harcolta végig. Az első világháborúban végzett tevékenységének elismeréséül 19 éremmel tüntették ki. A háború befejezése után Kolozsvárott állam- és jogtudományi doktorátust szerzett. Diplomáját azonban Erdély román megszállása miatt sohasem használta. Édesapám az erdélyi magyar párton kívül soha semmilyen pártnak nem volt tagja, és ebben a szellemben nevelte fel kilenc gyermekét, akik közül én vagyok a hatodik."

Október 23.

Hogyan kezdődött a forradalom?
Pongrátz Gergely testvére, Andris hazatelefonált. Ez az első hír a forradalomról: "Anyukám, itt vagyok a Hősök terén. Most jöttem le a postarablóról, egy hosszú drótkötelet tettem a nyakába, és le akarjuk húzni. Olyan biztosan áll, hogy három teherautó is húzza, mégsem lehet megmozdítani. Vagy 10 000 ember van itt, és mindenki hórukkra húzza a drótkötelet. Az orosztanárom is itt van. Ő is húzza. Azt mondta, hogy az idén kitűnőt kapok oroszból, ha ez a gazember lezuhan.
- Andris, miről beszélsz? - kérdezte anyám. - Nem értek egy szót sem abból, amit elhadartál.
- Hát a Sztálin szoborról, amelyik a Városligetben áll.
- Jézus Mária! Mit csináltok, Andris? Ennek börtön lesz a vége!
- Ne féljen, Édesanyám, mert az egész országnak nincsen annyi börtöne, hogy ezt a sok embert, aki itt van, be tudnák zárni. Hát azt a 40 000 embert, aki a Bem szoborhoz vonult fel délután, és mind azt kiabálták, hogy ťruszkik haza, kivágták az orosz címert a zászlókból, és mindenfelé osztogatják az egyetemisták 16 pontos követeléseit, hová zárják? Hacsak nem csinálnak az egész országból egy börtönt. Most mindenki énekel és boldog."

A következő hírt a családnak Pongrátz Gergely másik testvére, Ernő adta. Ő is izgatott, lázas hangon, szinte kiabálva telefonált: "Itt vagyok a Parlamentben, melynek környékén most történelmet írunk. 200 000 ember van a téren, és Nagy Imrét követelik. Az óriási tömeg sodródásával odakerültem a Parlament bejáratához, Veres Péter és Déry Tibor társaságában. Rugdostuk, dörömböltünk a kapun, mert eloltották a villanyokat a téren, és a tömeg sötétben maradt. Amikor kinyitották a kaput, egy őr azt mondta, hogy a miniszter elvtársak két embert fogadnak a tüntetők közül. Biztattuk Veres Pétert és Déry Tibort, de ők nem akartak bemenni. Azt mondták, hogy menjünk be mi, s ha később szükség lesz rájuk, akkor hívják be őket. Gyorsan kellett cselekedni. Megkérdeztem, hogy ki jön be velem? Egy közgazdász csatlakozott hozzám, és felvezettek az emeletre, ahol Hidas, Mekis és Erdei fogadtak minket. Az a félelem, ami erőt vett rajtam, amikor a lépcsőkön mentünk fel, egyszerre eltűnt, amikor Erdei megkérdezte, hogy mit akarunk.

- Először: Gyújtsák meg a villanyokat, és világítsák meg a Parlament épületét! A három miniszter összenézett, Erdei csengetett, és egy altisztnek kiadta az utasítást. A villanyok kigyúltak.
- Másodszor: Oltsák el a vörös csillagot a Parlament tetején, és tegyenek ki egy címer nélküli nemzeti zászlót! A vörös csillagot eloltották, amelynek kialvását a téren lévő emberek üdvrivalgása követett. Címer nélküli nemzeti zászlót azonban csak hosszú kérés után, a padlásról hoztak egyet. Öreg zászló volt, de kitették.
- Harmadszor: Hívják be Nagy Imrét, mert a tömeg őt akarja hallani! Egyikük sem tudta Nagy Imre telefonszámát, és ez komoly problémát okozott. Nyilvánvaló volt, hogy a tömeg őt akarja, hiszen kórusban kiabálták Nagy Imre nevét. Végül is sikerült rávennem őket, hogy kocsit küldjenek Nagy Imre lakására, és hozzák a Parlamentbe"

Rádióadások tükrében

"Az egyetemisták kérik a Kossuth-címer visszaállítását, március 15. és október 6. munkaszüneti nappá nyilvánítását."
"Volt olyan egyetem, ahol 12 pontban, volt olyan, ahol 20 pontban foglalták össze követeléseiket, de mindenütt tiszta fejjel és meleg szívvel tették."
"Budapest egyetemistái pedig ma közösen tüntettek. Ma délben ugyan a belügyminiszter betiltott mindenfajta felvonulást, de a Magyar Dolgozók Pártjának politikai bizottsága megváltoztatta ezt a határozatot. Orvosok, műszaki egyetemisták, bölcsészek, jogászok, közgazdászok és a többi karok diákjai vonulnak fel, élükön professzoraikkal és az MDP szervezeteinek vezetőivel."
"Először csak ezrek voltak, de hozzájuk csatlakoztak ifjú munkások, katonák, öregek, középiskolások, kalauzok, így tízezrekké nőtt a hatalmas emberfolyam. Jelszavaktól zengtek az utcák. Bem apó és Kossuth népe ment együtt, kéz a kézben."

Kitört a forradalom

Újabb hírrel a Pongrátz családnak megint Ernő szolgált telefonon. A Parlamentből jelentkezett: "Most jöttem vissza a Rádióból, ahol tízezres tömeg követeli, hogy a 16 pontot olvassák be a rádióba. A rádió azonban tele van ávósokkal, akik könnyfakasztó gránátokat használnak a tömeg ellen. Néha egy-egy gránátot elkapnak és visszadobják az épületbe. A tömeg azonban nem mozdul, ameddig a 16 pontot be nem olvassák. Itt van már Nagy Imre is. Említettem neki, hogy figyelmeztessék Piros László belügyminisztert, nehogy az ÁVO a fegyveréhez nyúljon, mert ha azt teszi, olyan vérengzés lesz Magyarországon, amilyet a világ még nem látott. Nagy Imrét teljesen váratlanul érték az események, és azt kérdi, hogy mit mondjon a tömegnek? Mondtam neki, hogy akármit, csak ne úgy kezdje, hogy elvtársak. Mégis úgy kezdte és kifütyülték. Újrakezdte úgy, hogy magyar testvéreim, és erre hatalmas tapsot kapott. Megéljenezték! Már vagyunk vagy huszonöten Nagy Imre mellett, és a tömeg a téren még mindig nő. Félek, hogy az ÁVO mégiscsak használja a fegyverét, és abból valóban nagy baj lesz, a tömeg hangulata miatt. Elment valaki Magdihoz megmondani, hogy ne várjon?
- Még nem, de pár perc múlva indulunk Bandival. Utána mi is bemegyünk Pestre. Ödön letette a telefont, és odaszólt Bandinak: Talpra magyar, hí a haza. Most reánk is szükség van. Készülj. Menj fel a szénapadlásra, és szedd elő apánk második világháborús pisztolyát. Addig én megmosom a kezem.
Anyánk azonban elénk állt: Márpedig ti nem mentek sehová. Két fiam már ott van. Nem elég az? Ti úgysem tudtok segíteni a helyzeten, és főleg, ha pisztollyal mentek, csak meglövetitek magatokat. Nem engedlek! Bandi azonban megfeledkezve a szokott tiszteletről, megkérdezte anyát, hogy mi lenne ebből a szerencsétlen országból, ha minden anya így gondolkozna. Ha mindegyik a szoknyája mellé húzná a fiait, most, amikor a hazának szüksége van rájuk? Vajon ha apánk élne, mit mondana? Azt, hogy nem engedlek, vagy azt, hogy ott a helyetek! Csak hogy folytassam azt, amit Ödön mondott: Itt az idő, most vagy soha! Hát ha most nem megyünk, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat. Akkor ez a nemzet megérett a pusztulásra. Még most is azt mondja Édesanyám, hogy nem engedlek?
- Nem mondom - felelte anyám sírva. - Belőlem csak a féltő anyai szív beszélt. Talán apátok is így akarná. Azt mondaná, hogy ott a helyetek. Nem állok az utatokba, menjetek. Imádkozom értetek és azokért az édesanyákért, akik gyermekeiket vesztik el, ha az ÁVO mégis használja fegyverét. Istenem! Ne engedd, hogy vérfürdő legyen. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Ödön és Bandi percek alatt elkészültek és elindultak gyalog Erzsébetre. Kimentek a főútra, és minden Budapest felé menő járműnek intettek, hogy álljon le.
Végre, amikor már majdnem elérték Erzsébet határát, egy krumplit szállító teherautó felvette őket, de nem mentek messzire. A lámpagyár előtt néhány fiatal, kis puskákkal a kezében, leállította a teherautót.
Az egyik srác megkérdezte a sofőrt:
- Mit visz és hová? Kik az utasai? Amikor tisztázódott a helyzet, a srácok elmondták, hogy fél órával ezelőtt az ÁVO a rádiónál a tömegbe lőtt. Sok halott és rengeteg sebesült van. Ők kezdték. Azért jöttek ide, mert fegyver kell. Kitört a forradalom. Budapesten mindenki fegyvert akar, de nem tudnak a gyárba bemenni. A kapu be van zárva, és nem tudják, hogy mit csináljanak. Lehet, hogy a Lámpagyárban is ávósok vannak. Bandi véleménye az volt, hogy amennyiben kitört a forradalom, akkor forradalmárok vagyunk, és úgy is kell viselkednünk. Ha fegyver kell, akkor ne gondolkozzunk, hanem szerezzünk fegyvert. Maradjatok itt. Ha sikerül a kaput kinyitni, majd kiáltok.
A Lámpagyár kapuja alig száz méterre volt attól a helytől, ahol beszélgettek. Bandi odament, és megrugdosta a vasajtót, amire egy idősebb ember jött ki az őrbódéból. - Mit akar? - kérdezte az őr. Bandi egészen halkan beszélt, elváltoztatott torokhangon, és tudta, hogy az őr ebből a távolságból nem érti meg. Az öreg portás közelebb jött a kapuhoz, és a vasrácsok között Bandi látta, hogy már alig egy méter a távolság közöttük. Kivette a kabátja alól Édesapám pisztolyát, amihez töltény ugyan egy sem volt, és ráfogta az őrre.
- Kitört a forradalom! Kinyitja a kaput, vagy maga lesz ennek a forradalomnak az első hősi halottja! - mondta Bandi, most már erélyes hangon. A kapu kinyílt, és Bandi kiáltott a srácoknak, akik szaladva jöttek. Bandi közben odaszólt az öregnek, hogy menjen haza, mert már nincs szükség rá."

Budapesten tehát kitört a forradalom.

S mi történt eközben vidéken? Pongrátz Gergely a következőket rögzítette visszaemlékezéseiben:
"A henyelpusztai állami gazdaságban, ahol 1956 őszén dolgoztam, október 23-án este 8 órás kezdettel mozielőadás volt a kultúrteremben meghirdetve. A filmelőadás azonban elmaradt, mert a párttitkár utasítására Gerő beszédét kellett meghallgatni mindenkinek. Tiltakozásnak nem volt helye, és az sem számított, hogy a párttitkáron kívül mindenki a filmet szerette volna látni. Bevonultunk a kultúrterembe, és a párttitkár pontosan 8 órakor bekapcsolta a rádiót. Nem nagyon figyeltünk a beszédre, mert tudtuk, hogy amit mond, a megszokott kommunista szólamokkal alátámasztott politikai hazugság, más szóval ťagymosás.
Azonban ez a beszéd mégis más volt:
Nehogy ellenséges elemek megzavarhassák pártunk, munkásosztályunk, dolgozó népünk erőfeszítéseit! Pártszervezeteink fegyelmezetten, teljes egységben lépjenek fel minden rendbontó kísérlettel, nacionalista kútmérgezéssel, provokációval szemben. A beszéd végén sokáig boncolgattuk az értelmét néhány munkatársammal.

Hihetetlen, hogy Gerő elismeri: a mindenható, tévedhetetlen és az egyedüli párt vezetésében elkövettek súlyos hibákat is. Hát, ha mérlegre tennénk az elért eredményeket és a súlyos hibákat, vajon melyik lenne a súlyosabb?

1945-től kezdve egyebet nem csináltak, mint irtották a nemzet legjobbjait. Nem kellett ahhoz nyilasnak lenni, hogy valakinek kötelet tegyenek a nyakába. Olyan emberek, akik a Gerő által említett súlyos hibákat annak idején csak éppen megemlítették, börtönbe és nagyon sokan akasztófára kerültek. Azok az emberek, akiknek magyarsága mindennél előbbrevaló volt, akasztófán végezték életüket, mert útjában álltak a szocializmus fejlődésének.
Bajcsy-Zsilinszky Endrét a nyilasok akasztották fel, és 1945-ben a kommunisták utcát neveztek el róla. 1948-ban azonban deportálni akarták az özvegyét, aki azt kérte, hogy először vegyék le a férje nevét az utca faláról.
Mindszentyt a nyilasok is bebörtönözték, de hogy az ÁVO mit tett vele, az már több mint embertelenség. Pedig ő Magyarország hercegprímása, akinek az egyedüli bűne, úgy a nyilasok, mint a kommunisták előtt az volt, hogy fájt neki a magyar nemzet sorsa. 1949-ben felakasztották Rajk Lászlót is, akit vagy 50 tábornok kísért a sírba. (Méray Tibor, That Day in Budapest, 105, 2) Pedig Rajk is és a tábornokok is végig, mindenben kiszolgálták Rákosit.
Sőt Péter Gábort is letartóztatták. A szabóinasból lett tábornokot, akinek könyökig véres volt a keze, és aki Rákosinak hitsorsosa volt. Cionista összeesküvés volt ellene a vád. De hát nem kellett ahhoz cionista összeesküvés, hogy Péter Gábort félretegyék az útból, hiszen voltak olyan időszakok, amikor a magyar kormány nagy része zsidókból állt.
1953 júniusában, röviddel Sztálin halála után Hruscsov Moszkvába idézte a magyar kormány vezetőit, ahol zsidó bandának nevezte őket. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József, a hatalom bitorlói ugyanis mind zsidók voltak."
(Méray Tibor, That Day in Budapest, 48, 1)

Jegyzetek: 10. Pongrátz Gergely: Corvin köz - 1956, 25-26 p.
A szerző kiadása, 1982-2004. 11. Ua. 35. p. 12. Ua. 36-37 p. 13. Ua. 37. p. 14. Ua. 38-40 p.
Forrás: Erdélyi Napló

Népek Krisztusa - Magyarország

2010-10-22T10:50:00.000+02:00

Legismertebben talán Márai Sándor könyvében bukkanhatunk rá erre a kifejezésre, hogy "népek Krisztusa Magyarország".

Már a középkorban is történnek erre utalások, de a Rákóczi szabadságharc korában már egyértelműen elhangzik ez a kifejezés.
Aztán az 1848-49 -es szabadságharc korában ismét. Később Trianon kapcsán és majd 1956 kapcsán ismét elhangzik.
Minden esetben azt akarják kifejezni vele, hogy országunk önfeláldozásával, vérével és hősiességével úgymond megváltotta Európa és az európai kereszténység létét.
IV. Béla mondta ki először: "egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség - ezért van a magyar".
Még Balassi Bálint is azt mondta: "az jó hírért, névért és egész kereszténységért harcol a magyar".

Mindezért köszönetet nem kaptunk a mai napig, viszont megalázást, eltaposást és gyalázatot bőven. Harcoltunk a tatár-mongolok ellen, harcoltunk a törökök ellen, mindezt úgy, hogy sokszor keresztény Európa szövetséget kötött a pogányokkal ellenünk. Európa, akire most fel kellene néznünk gyalázatos tetteket követett el a magyar királyság ellen. (pl. Velence, a francia király, vagy maga a pápa többször is.)
Ha a magyarság szabad, akkor a világ is szabad. De ha a magyarság szolga, akkor a világ biztosan nem szabad! A magyarság a világot már számtalan alkalommal megmentette, de a világ még egyetlen egyszer sem mentette meg a magyarságot.
Történelmünk mintegy keresztútjárás.

Pap Gábor az, aki úttörő volt abban, hogy a jézusi keresztút 14 stációját rávetítette a magyar történelem egy - egy fontos fordulópontjára. Nincsen a világon másik nép, amelyiknek a történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet.
Érdemes ezen elgondolkozni, mert a végén megdöbbentő következtetésre lehet jutni!

1. stáció: Jézust elítélik és Jézus elfogadja az ítéletet. Jeruzsálem falainak tövében történik. Pilátus rámutat: "Íme, az ember!" (Ecce homo!). Évszázadokon keresztül a magyarságnak Attila király mutat emberi példát. Amikor Atillának Róma falai alatt megjelenik Jézus Krisztus angyala és tőle jön az üzenet: az angyal fényes koronát ígér neki, ha megkíméli a várost, mert az apostolok csontjai a városban nyugszanak. Atilla itt elvállalja azt a küldetést, hogy megkímélje a várost, bármilyen nehezére is esik Isten ostorának, hogy ne rombolja le a bűnös Rómát. Ettől kezdve lesz Róma püspöke római pápa. Ezt is Atillának köszönheti a kereszténység. Innentől kezdve a magyarság egy vállalt utat fog bejárni.

2. stáció: Jézus felveszi a keresztet. A magyarság visszatér a Kárpát-medencébe. A magyarok második bejövetele miért történhetett? Mi volt a cél? "Nem! Nem! Soha!" - a Kárpát-medencét nem lehet magára hagyni! Atilla király örökségébe jönnek vissza. Minden krónika jogfolytonosságot hangsúlyoz. A Krónikák nem beszélnek honfoglalásról, hanem visszajövetelről. A jogfolytonosság az üdvtörténetre is vonatkozik. Atilla vállalását is folytatni kell!

3. stáció: Jézus először esik el a kereszttel. Bulcsú kivégzése. Bulcsú nagyon bölcs hadvezér volt, a világ egyik legjobb hadvezére. Itt döbbenhetett rá a magyarság, hogy a keresztútjárás kemény dolog lesz. Bulcsút úgy végezték ki, mint egy lótolvajt és ezért a mai napig nem kértek bocsánatot. A világ legjobb hadvezéréről nem lehet elhinni, hogy váratlanul rajtaütöttek, mert akkor az nem hadvezér. Nyilvánvaló, hogy tőrbe csalták. Még az is érdekes gondolat lehet, hogy Bulcsúval együtt végezték ki Lehel vezért is. Viszont amit utoljára lehel ki valaki az búcsú lehelet. Érdekes összecsengés!

4. stáció: Jézus találkozik legszentebb édesanyjával. Ez az azonosítás nagyon egyszerű. A magyar történelemben, aki azonosította az ősök Boldogasszonyát Szűz Máriával az maga Szent István volt. Itt kell vigyázni, mert a "Habsburg kurzus" szerint Szent István kiirtotta az ősvallást, erőszakkal terjesztette a kereszténységet. Ezt sajnos sokan hirdetik ma is nemzeti lobogó alatt a Himnuszt énekelve.... (lásd. István a király rock opera). Ezzel, ha a "Habsburg kurzusnak" hiszünk, akkor szépen leválasztjuk és eltávolítjuk történelmünkről a Szent István és Atilla közötti kb. 500 évet.
A világtörténelemben nem volt másik olyan nép vagy nemzet rajtunk kívül, amely saját ősvallásának Istenasszonyát Szűz Máriával azonosította volna és azt a világ elfogadta volna.
Ezt az azonosítást elfogadta az egész világ! Tudjuk ez mit jelent? Ha nekünk Szűz Mária az édesanyánk, akkor nekünk Jézus Krisztus a testvérünk! Az azonosítás azért is rendkívül nagyszerű húzás volt, mert ettől kezdve keresztény ország jogszerűen nem támadhatta meg hazánkat, hiszen Magyarország Mária országa.

5. stáció: Jézusnak segít a keresztvitelben Simon. Itt Simont azonosítani lehet Szent Lászlóval. Szent László a kereszténység legnagyobb védelmezője saját korában. Az úgynevezett magyar oltáron két szent királyunk (Szent István és Szent László) között jelenik meg Szűz Mária. (pl. csíksomlyói oltár) Más nemzetről sohasem neveztek el oltárt. Német oltár, olasz oltár vagy francia oltár nincsen. Szent László napja a nyári napfordulónál van - Szent István napja a téli napfordulónál. Kozmikus értelemben a fény és a sötétség határait a két magyar király jelöli ki. Tudni illik, hogy a korabeli ábrázolások Szent Lászlót mindig Jézus arccal ábrázolják.

6. stáció: Veronika kendőjével letörli Jézus homlokát. A hófehér kendőn megjelenik egy nem emberi kéz által festett ikon, Jézus hiteles és igazi képe. Árpádházi Szent Erzsébet vagy Árpádházi Szent Margit emberiség felé nyújtott segítsége híven tükrözi Veronika tettét. Amikor valaki felmutat egy példát, megmutatja az emberiségnek a magyarok mivoltát.

7. stáció: Jézus másodjára esik el a kereszttel. Ez a legnagyobb, legfájdalmasabb esés a kereszttel. Kihal az Árpádház férfi ága.

8. stáció: Jézus megvigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat. A szenvedő Jézus vigasztalja meg az őt sirató jeruzsálemi asszonyokat. Mátyás király az igazságos, az igazság szavával vigasztalja a nemzetet. Akkora erőtöbbletet ad, hogy ettől tudunk tovább menni történelem viharaiban.

9. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel. 1521. augusztus 29. Nádorfehérvár eleste, 1526. augusztus 29. Mohács, a király és a nemesség eleste, 1541. augusztus 29. Buda eleste. (A három dátum összevonható - amúgy is különös módon összecseng, mert egy naptári napra esik!) A mohácsi csata azért meglepetésekben bővelkedik: Pl. a magyar vitézek eleje, már a szultán sátrának közvetlen közelében volt, amikor véget ért a csata. Így szokták beállítani: 2 óra alatt eldőlt. Na de, milyen két óra alatt? A törökök 150 éven keresztül egyfolytában emlegetik. A törökök úgy írták le, hogy akkora csata volt, hogy a bolygók megálltak a pályájukon és a magyar király hős volt! - De ez volt a sorsa! A csata előtt a kalocsai érsek misézik. Amikor, az ostyatartóból kiveszi az ostyát az vérzik. Nagyon jól tudták, hogy hova mennek és mi lesz a sorsuk. Az évek során átlagosan a török mindig tízszeres túlerőben van és fél a magyartól. Tehát ilyen túlerővel szembeszállni nem volt szokatlan.

10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól. A nemzetet megfosztják váraitól, ékességeitől, történelmétől, múltjától. Lemeztelenítik és megbecstelenítik. 1701-ben Lipót császár elrendeli a régi nagyhírű váraink felrobbantását.

11. stáció: Jézust keresztre feszítik. Ez egyértelmű, hogy 1920. június 4. Trianon. Ezt mindenki így emlegeti. Elhangzik a keresztfánál: atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek. Valóban nem tudták - ma sem tudják!

12. stáció: Jézus meghal a kereszten. 1956! Ezt a nemzethalált - bár élőként - a nemzet átéli. Ezért akarunk feltámadni. 1956-ban gyerekek haltak meg! Gyerekek voltak a hősök. A gyerekek a jövőt jelentik. Ez az igazi tragédia és a nemzethalál, amit a nemzet élve él meg. 1446 - 1956 - 2006 sokszorosan kapcsolódnak egymáshoz.

13. stáció: Jézust leveszik a keresztről édesanyja ölébe helyezik. Ezt csak egy eseményhez lehet kötni történelmünkben. A Magyar Szent Korona hazatér 1978 -ban, majd 2000-ben a múzeumból áthelyezik a Parlamentbe. Tudjuk, hogy a múzeumban csak a "halott" dolgokat tárolják az élő és működő dolgok helye nem ott van. Így a Szent Koronánk nem kerülhetett méltóbb helyre, mint a magyar törvényhozás központi épületébe.

14. stáció: Jézust sírba teszik. Magyarország az Európai Unióba tétetik. Elhinni, hogy halálból van feltámadás - hihetetlenül nehéz dolog! Itt arról van szó, hogy magára maradt, egyedül van a sírban, nem látja őt senki, nem sír érte senki. Ilyen helyzetben van ma a magyarság és a magyarságnak el kell hinnie, hogy nem halt meg és lesz feltámadás! Ez egy önként vállalt alászállás poklok mélyére. Egy idő óta meredeken szállunk lefelé..... 1956 -ban a világ elsírta magát és azt mondta, hogy ez tényleg a népek Krisztusa. Azóta azonban nem látnak bennünket és a sírból mi sem látunk ki. Magunkra maradtunk!

15. stáció: FELTÁMADÁS! A keresztútjárás koronája maga a feltámadás! Feltámadás nélkül Jézus nem Krisztus. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen ellustult, eltunyult, sorsára közömbös nép hogyan tudja megvalósítani a feltámadást. Az 1-14. stáció egy racionális folyamat volt, a 15. stáció azonban nem racionális folyamat. Ezért egyáltalán nem kell figyelembe venni, hogy most milyen a magyarság. Nem ez számít. A magerőt kell mozgósítani, ami bennünk van! Rá kell döbbennünk: ha eddig igaz volt, akkor az utolsó lépés miért ne lenne igaz?

TEGYÜK MEG AZT A LÉPÉST!

Pap Gábor és Szántai Lajos tanításai alapján:
"pálos1200"

Radics Géza: 1956 és előzményei I.

2010-10-22T10:13:00.000+02:00

Minden forradalomnak és szabadságharcnak előzményei és alapos okai vannak. Az emberek ugyanis nem ok nélkül kockáztatják életüket, személyi szabadságukat és vagyonukat. Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot is csak akkor lehet teljességében megérteni, ha az előzményeit is ismerjük, amelyek kitörésének okozói voltak.

A II. Világháború befejezése nemcsak egy újabb vesztes háborút jelentett a magyarság részére, hanem egy újabb teljes kiszolgáltatottságot, a legkegyetlenebb zsarnokság kezdetét is. A szovjet szuronyokra támaszkodva a magyarországi kommunisták az 1947-es választásokon sok csalással — a kék lapokkal ott és annyiszor szavaztak, ahányszor akartak — megkaparintották a hatalmat, és kezükbe vették az ország irányítását.
A legkegyetlenebb eszközökkel számoltak le nemcsak ellenségeikkel, hanem ellenfeleikkel is. Ezreket végeztek ki vagy vertek agyon, tízezreket küldtek a börtönökbe és kényszermunkatáborokba, csak azért, mert magyarok voltak. Szovjet parancsra eszelős iparosításba és fegyverkezésbe kezdtek, amely megvalósítása érdekében kiszipolyozták mind a munkásréteget, mind a parasztságot, amelyet termelőszövetkezetekbe kényszeríttetek. Gyökerestől fordították fel a társadalmi rendet, és az ifjúságot a szovjet érdekeknek megfelelően nevelték.

A nép széles rétegei körében azonban egyre fokozódott az elkeseredettség, sőt az ellenállás is. 1952-re, mikorra a magyar parasztságot az újabb és újabb könyörtelen beszolgáltatásokkal kifosztottak mindenéből, felsepertették a padlásokat olyannyira, hogy még vetőmagot se hagytak. A kilátástalanságba és reménytelenségbe űzött parasztság akarva, nem akarva, a könyörtelen megtorlások ellenére is ellenállt, vagy nagyon egyszerűen már nem volt mit beszolgáltatnia, nem tudta teljesíteni az újabb követelményeket.

Országszerte az ÁVH (Államvédelmi Hatóság, melynek politikai szárnya a hírhedt Államvédelmi Osztály, vagyis az ÁVO) parancsnoksága alatt működtetett kényszermunkatáborokat először a Horthy-rendszerben társadalmi vezető vagy rendfenntartó szerepet betöltő emberekkel töltötték meg, valamint a vagyoni alapon ellenségnek, „osztályidegennek" nyilvánítottakkal. Amikor ezekből kifogytak, akkor sorra kerültek ama általuk földhözjuttatott kisbirtokosok, napszámosok vagy béresek, akik ragaszkodtak a földhöz, és nem akartak belépni a termelőszövetkezetekbe. Nem kegyelmeztek a Szovjetunióból hazatérő hadifoglyok egy részének (csendőrök, rendőrök és hadbírók) sem, mert „hazatérésük" után a legkegyetlenebb ÁVH-sok parancsnoksága alatti táborokba küldték őket.
Herendi Ödön, a szovjet hadifogságból hazatért és a kazincbarcikai táborba hurcolt kiszolgáltatott magyar így jellemzi a táborban uralkodó helyzetet:
„Hangsúlyoznom kell, hogy a szovjet és az ÁVH-s fogság mérlege a szovjet javára billen. Ott csak fogva tartottak - igaz, mostoha körülmények között -, de nem volt tancél a megalázás. Az ÁVH-nál pedig éppen ez volt a fő szempont. Szovjet fogságból levelezhettünk, szovjet és magyar újságokat kaphattunk, az ÁVH-nál abszolút hírzárlat volt, nem is beszélve a fenyítésekről."
Meg kell jegyezni ugyan, hogy a Szovjetunióban mint hadifoglyoknak a nemzetközi szerződések némi védelmet biztosítottak, míg a barcikai táborban a „tábor operatív tisztje" volt az élet és halál ura, aki a következőkkel vigasztalta a kiszolgáltatottakat:
„Először tönkretesszük magukat fizikailag, azután majd lelkileg, végül felakasztjuk magukat. Mi ebben az országban azt csinálunk, amit akarunk!"

A kazincbarcikai tábor 1951. október 6-tól 1953. szeptember 16-ig működött. A táborok feloszlatása után „szabadlábra helyezettek" „legveszélyesebbjei" ki lettek tiltva a nagyvárosokból, és csak nagyon nehezen kaptak munkát — rendszerint nem képzettségükhöz méltót —, valamint sokan közülük rendőri megfigyelés alatt állt egészen 1989-ig.
Hogy milyen könyörtelen éveket élt át a magyarság az úgynevezett Rákosi-időkben — aki még a szovjet által előírtakat is igyekezett túlteljesíteni, azt a szovjet titkosrendőrség — NKVD — vezetőjének, Lavrentii P. Berija-nak 1953. június 13-án Rákosinak Moszkvában felrótt adataiból is felmérhetjük:
„Elfogadható az, hogy Magyarországban — mely országnak 9 500 000 lakosa van — a hatóságok 1 500 000 ember ellen emeltek vádat? 1 150 000 embert bűntettek meg két és fél év alatt." E számok mutatják, hogy a belügy, az igazságszolgáltatás szervei és az ÁVH nagyon rosszul működik, ..."
Nikolai A. Bulganyin, a szovjet hadügyminiszter pedig a honvédségnél történt visszaélésekkel hozakodott elő:
„1952-ben és 1953 első negyedében 460 tiszt és tábornok lett leszereltetve politikai okok miatt. A honvédség nem 1952-ben lett felállítva. Miért kellett leszereltetni ennyi embert politikai okok miatt? . Becsületes emberekből hazaárulók lettek. 1952-ben 370 katonaszökevény volt. 177 000 büntetett volt egy és negyed év alatt."

forrás: Magyar Sors Online

Radics Géza: 1956 és előzményei II.

2010-10-22T10:12:00.000+02:00

Nos, mindez nagyon figyelemreméltó, ha tudjuk, hogy Rákosi lényegében eme szovjet vezetők utasítására tette, amit tett. Igaz, hogy ezt a moszkvai elvtársak be is ismerték, csakhogy Rákosi mégis felelős az elkövetett visszaélésekért, mert mindenkor igyekezett túlteljesíteni az utasításokat vagy elvárásokat.

Sztálin halála — 1953. március 5. — után ugyanis a szovjet vezetőket hatalmába kerítette a „lelkiismeret-furdalás." A nagy megbánás évei következtek, amikor az önbírálat és a hibák beismerése volt napirenden. Ez még akkor is jelentős változás, ha itt elsősorban a meghurcolt és elítélt kommunistákról volt szó. A főszereplők személyes ismerete nélkül nagyon nehéz lenne kideríteni, hogy valójában mi játszódott le koponyájukban. Egy biztos, hogy a sztálinista idők könyörtelen zsarnoksága némileg felengedett, és a kiszolgáltatottak valamelyest könnyebben lélegeztek.
Leginkább az tűnik csodálatosnak, szinte hihetetlennek, hogy ezen enyhülés legmarkánsabb megtestesítője ama Berija, aki ebben az időben vezetője volt ama NKVD-nek, amely a tömeggyilkos „nagy vezír", Sztálin hatalmának legfőbb biztosítéka volt. Nézzük tehát, mi is történt eme sorsformáló „megbeszélésen", „kihallgatáson", vagy inkább utasítás kiosztáson, mert hát a magyarországi elvtársak inkább csak hallgathattak és vezekelhettek, amint ez a Kremlben bevezetett gyakorlat volt.
Annyiban azonban különbözött minden addigitól, mert a „neheztelés" ellenére Rákosi és társainak nem kellett aggódniuk a személyi biztonságukért.
Eme nevezetes kihallgatásra 1953. június 13. és 16.-án került sor a Kremlben. Szovjet részről 13.-án Malenkov, Berija, Molotov, Bulganyin, Mikojan és Hruscsov vett részt, míg 16.-án Kiselevvel és Boikoval bővült a társaság. A magyar oldalról pedig Rákosi, Gerő, Hegedűs, Hidas, Földvári Rudolf, Szalai Béla, Dobi István és Nagy Imre voltak jelen.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint a hangadó Berija volt. A többiek a szovjet oldalon inkább csak a „bólogató János" szerepét töltötték be, vagyis nem ellenezték, hanem fenntartás nélkül elfogadták, sőt támogatták a NKVD főnöke által kijelölt út követését. Ez azért nagyon fontos, mert tíz nappal később, június 26.-án Beriját letartóztatták, majd „kémkedésért" elítélték (a vád szerint az angoloknak kémkedett), és decemberben kivégezték.

Berija irányváltására talán csak azok tudnának kielégítő választ adni, akik személyesen ismerték. A rendelkezésre álló, a Szovjetunió szétesése után nyilvánosságra hozott titkos iratokból az tűnik ki, hogy Berija felismerte a szovjet gazdasági rendszer teljes csődjét, amelyet csak akkor lehet rendbe hozni, ha a polgároknak megadatik egy bizonyos fokú önkibontakozási lehetőség is, amihez elengedhetetlen az oktalan politikai vádak felszámolása, legalább saját embereikkel szemben. Az életszínvonal emeléséhez pedig elengedhetetlen a könnyűipar fejlesztése, amelyet viszont csak akkor tudnak megvalósítani, ha lelassítják az eszelős fegyverkezést. Ehhez pedig rendezni kell Kelet és Nyugat viszonyát. Berija Nagy Imrét szemelte ki tervének magyarországi megvalósításához, melynek lényege a magyar gazdaságot tönkretevő nehézipar fejlesztésének lelassítása, vagy ésszerű keretek közé szorítása. Értelmetlen ugyanis olyan iparágat fejleszteni a könnyűipar és az életszínvonal kárára, amelyhez Magyarországnak nincs meg a nyersanyaga.
A parasztságnak is meg kell adni a lehetőséget a magángazdálkodásra, és fel kell számolni az erőszakos szövetkezetbe terelést, sőt, aki ki akar lépni, az megteheti. Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek, de Rákosit megtartották a kommunista párt első titkárának. A magyar haderő túlméretezettségére Georgii Malenkov tért ki: „600 000 ember van a hadseregben (beleértve a tartalékosokat is — jegyzi meg Rákosi).
Ti messze túltettetek a Szovjetunió kívánságán." — mondta Malenkov.
„A hadsereg fejlesztése Sztálin elvtárssal lett megbeszélve. Sztálin elvtárs rossz utasítást adott." — mondta Berija.
„Sztálin elvtárs rossz utasítást adott?" Elképzelhető volt ilyen kijelentés néhány hónappal korábban? Ami a magyar hadsereg felkészültségét és alkalmasságát, helyesebben alkalmatlanságát illeti, arra Berijának volt egy nagyon érdekes megjegyzése: ,A Vörös Hadsereg még Magyarországon van, de nem lesz ott örökre." Amiből az értetődik ki, hogy jövőben nem a méretére kell a hangsúlyt fektetni, hanem a minőségére.

Miután a magyarországi küldöttség hazatért, Nagy Imre hozzálátott a munkához. 1953. július 4-én az országgyűlés elé terjesztette az „Uj Kurzust" Berija utasításai alapján. Meghirdette a könnyűipar felélesztését, a parasztság jogát a magángazdálkodáshoz, melyek kulcsai az életszínvonal emelésének, valamint a kényszermunkatáborok felszámolását, és a részleges amnesztiát, ami elsősorban a meghurcolt és elítélt kommunistákra vonatkozott. A terv azonban nem mindenkinek tetszett, mert akik a nehéziparban dolgoztak, főleg vezetők, munkájuk veszélyeztetettségét látták.
Volt azonban a tervnek egy másik hátulütője is. Kiagyalója és utasítója, Berija hatalomban hagyta Rákosit, aki sztálinista elvtársaival ott gáncsoskodott, ahol csak tudott, s miután Beriját a szovjet elvtársak június 26-án letartóztatták, ezt még nagyobb biztonságban tehette. Berija gazdasági elképzeléseinek azonban Malenkov is támogatója volt, így a Kremlből nem akadályozták Nagyot. Nagy közgazdász volt, Rákosi pedig nem volt több a véreskezű pártakarnoknál.
Nagy és Rákosi közötti viszony egyre inkább kiéleződött, ezért Rákosi azt javasolta, hogy az ügyet beszéljék meg Moszkvában, ezt Nagy ellenezte, de aztán vonakodva beleegyezett. 1954. május 5-én tehát megérkeztek Moszkvába egy kis koponyatágításra. A Kreml urai megmosták mind Nagy, mind Rákosi fejét, de továbbra is Nagyot támogatták.

forrás: Magyar Sors Online

Radics Géza: 1956 és előzményei III.

2010-10-22T10:06:00.000+02:00

A helyzet azonban nem javult, s mert az „új kurzus" sem hozta el a várt eredményeket — legalábbis a moszkvai elvtársak szerint —, így a magyarországi vezetőket 1955. január 8-ra a Kremlbe rendelték.

Ez alkalommal a fejtágítón már Nagy lett a főbűnös, s mert nem volt hajlandó önbírálatot gyakorolni, és nem volt hajlandó beismerni hibáit sem, sőt lemondással fenyegetett — ami hallatlan volt a bolsevik gyakorlatban, merénylet a rendszer ellen — ezért a mindenható párt legveszélyesebb ellenségévé lépették elő. Malenkov is Nagy ellen fordul: „Rothadt mozgalom lapul Nagy elvtárs mögött." — mondja. Április végére kiszorították minden tisztségéből, sőt a pártból is kizárták. Rákosi és ötös fogata (Rákosi, Gerő, Hegedűs, Farkas és Révai) ismét a teljhatalmú úr lett. Megkezdődtek a visszarendeződések úgy az ipar, mind a mezőgazdaság területén. A pártfegyelem azonban fellazult. Nagy gazdaságpolitikájának számos támogatója volt a párton belül, sőt a Központi Bizottságban is akadt egy-kettő. A sztálini módszer alkalmazására azonban Rákosi nem kapott engedélyt Moszkvából. Nem, mert Moszkva ebben az időben már olajfaágat lengetett Tito orra előtt, és a Nyugattal való viszony is jó vágányon haladt.

Ahhoz, hogy a magyarországi események érthetőbbek legyenek, szükséges a moszkvai fejlemények áttekintése is. A nagy vezír, Sztálin halála után a szovjet felső vezetőinek egyik legnagyobb aggodalma és igyekezete volt, hogy közülük egyik se kaparinthassa meg a korlátlan hatalmat. Sztálin vasökle ugyanis számos magas rangú kommunista vezetőt ütött ki, és küldött „boldogabb legelőkre." Nem volt sem jó, sem biztonságos a „nagy tanítómester" közelébe, vagy kegyeibe kerülni. A vakfegyelem járta mindenek felett abban az időben, és esetenként példát kellett mutatni.

A dolgozat végén felsorolt forrásmunkák közül kettőt kell kiemelni, melyekre e munka legfontosabb mondanivalója támaszkodik. A Szovjetunió felbomlása után, az 1990-es évek első felében — s talán utána is — számos titkos iratot hoztak nyilvánosságra. Ezek egy része 2002-ben a Central European University Press kiadásában Csaba Békés, Malcolm Byrne és János M. Rainer szerkesztésében jelent meg The 1956 Hungarian Revolution: History in Documents címmel.
A másik Charles E. Bohlen Witness to History: 1929-1969 című könyve, mely 1973-ban jelent meg. Bohlen úr 1953. április elején érkezett Moszkvába, és vette át az USA nagyköveti tisztét. Bohlen tehát abban az időben képviselte Amerikát, amely magyar vonatkozásban az egyik legmeghatározóbb kor volt. Személyesen ismerte ama szovjet vezetőket, akik kulcsszerepet játszottak mind a világ hatalmi politikájában, mind a Szovjetunió és csatlósai viszonyában. Az esetenkénti jellemzés a szovjet vezetőkről és vezetésről az ő észrevételeire és lejegyzéseire támaszkodik. Mint fiatal diplomata 1934-ben segédkezett a moszkvai amerikai követség felállításában is, miután Franklin D. Roosevelt elismerte a Szovjetuniót.

Az előzőekben szó esett Berijáról, akit annak ellenére, hogy ő volt a NKVD vezetője, tehát az ő kezében volt a hatalom, mégis 1953. június 26-án letartóztatták, aztán koholt vádak alapján — Anglia részére kémkedett volna —, még azon év decemberében ki is végezték. Tudni kell, hogy minden diplomata hivatalos „kémszolgálatot" is teljesít, hiszen az a feladata, hogy kormányának rendszeres jelentést küldjön minden észrevételéről, tapasztalatáról. Ebből a szempontból a zárt és szigorúan titoktartó kommunista országokban szolgálatot teljesítők nagy hátrányban voltak a szabadabb nyugati társadalmakban szolgáló kommunista diplomatákkal szemben.
A Szovjetunióban a nyugati diplomata egyszerűen nem, vagy csak nagyon nehezen tudott személyes kapcsolatot teremteni a lakossággal — akiktől értesüléseket szerezhetett volna —, mert azok örökös rettegésben éltek, és egy ilyen kapcsolatfelvétel szabadságukba, vagy akár életükbe is kerülhetett volna. A nyugati diplomaták rá voltak utalva tehát az újságok sorok közötti olvasására, elemzésére, és egymásra. Ki mit hallott? Mert hol az egyik, hol a másik magas rangú kommunista vezető is el-elkottyantott esetenként valami jelentőset. Ez történt Berija esetében is.

Bohlen úgy véli, hogy Berija megkezdte eltávolítani a titkosrendőrségből ama kétes elemeket, melyek a sztálinista időkből maradtak rá, és a maga megbízható embereit tette helyükbe. Ez a többieknek nem tetszett, esetleg félelmet is okozott körükben, s még mielőtt Berija meg tudta volna szilárdítani hatalmát, letartóztatták. Ez persze ésszerű következtetés, de nem lehetetlen, hogy más egyéb is közrejátszott. Sztálin halála után ugyanis az ő kezébe összpontosult a valós hatalom. Ha akarta volna, a többieket gond nélkül uralma alatt tudta volna tartani. Saját embereire talán azért volt szükség, mert minden vezető egy-egy feladat elvégzésére olyan egyént akar állítani, akiben megbízik, és alkalmasnak tart. Berija ugyanis ama bizonyos június 13-i és 16-i eligazításon arról is beszélt, hogy olyan embereket kell jelölni a feladatok elvégzésére, akik arra alkalmasak, és azokhoz szabad kezet kell adni nekik.

Berija eltávolítása után Malenkov lett a miniszterelnök, majd 1953. szeptember 13-án Nikita Hruscsovot választották meg a Szovjet Kommunista Párt első titkárának. Malenkov Beriához hasonlóan látta a gazdasági tennivalókat, melyet Hruscsov és a többiek is elfogadtak, és közös megegyezés, döntések alapján kormányoztak. Bohlen ezt „collective dictatorship"-nek nevezi.

forrás: magyarsorsonline.com

Sebestyén Márta elismerése

2010-10-21T11:49:00.003+02:00

Sebestyén Márta kedden este átvette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székhelyén a Művész a békéért elnevezésű elismerést. A kitüntető címet a népdalénekesnőnek Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója adta át. A párizsi székhelyű szervezet Művész a békéért elismerését fennállása óta először kapta magyar művész.

Az UNESCO főigazgatója a magyar népzene egyik legnagyobb előadójaként méltatta Sebestyén Mártát, aki "fáradhatatlanul osztja meg a világgal a népzene csodáját", s a magyar népdalokon kívül többek között jiddis, bolgár vagy szlovák nyelven is énekel. Hangsúlyozta, hogy a díj elismerés azért, amit Sebestyén Márta tett a kultúrák közti párbeszédért és a béke közvetítéséért, de egyben felelősség is.

Sebestyén Márta elmondta: amikor megtudta, hogy megkapja ezt a kitüntetést, a boldogság és az elismerés mellett először maga is az érezte, hogy ez különösen nagy felelősséget jelent. "Mostantól hivatalból is elvárja az UNESCO, hogy minden gondolatommal, cselekedetemmel és lehetőségemmel szolgáljam azt a közös ügyet, ami egyébként nagyon egyezik az én saját meggyőződésemmel is, miszerint a zenében és magában a kultúrában is több erő van, mint a politikában. És míg a politika a nyers erő, a kultúra a szelíd erő, amivel sokkal többre mehetünk, ha azzal próbáljuk megérinteni egymást. És ez szavak nélkül is nagyon szépen működik, és azonnal telibe talál" - hangsúlyozta az énekesnő.

Az elismerő oklevél átvételekor Sebestyén Márta Bartók Bélát idézve elmondta: ugyanabban hisz, amit a zeneszerző 1931-ben papírra vetett, vagyis a román, a szlovák, az arab népzene, a közeli és távoli kultúrák hatását engedve lehet a magyar kultúrát kiteljesíteni.

Az ünnepélyes átadást követően az énekesnő néhány népdal előadásával köszönte meg az elismerését.

Egy vegyész véleménye a vörösiszapról

2010-10-15T06:38:00.003+02:00

Sziasztok,

mivel sokan érdeklődtek nálam/tőlem, mi is ez a vörösiszap, összeírom a legfontosabbakat.

Nos: Az aluminium ércét, a bauxitot őrlik lisztté, és ebből az aluminium tartalmat nátrium-hidroxiddal vonják ki. Mivel az érc nem tiszta, az oldhatatlan anyagok (agyagásványok, feltáratlan bauxit, kőzetliszt, stb) egy rozsdától vörös, iszapsűrű anyaggá állnak össze a folyamat végén. Ennek neve találóan vörösiszap. Ezt jobb helyeken kicentrifugálják, illetve szeparátorokban ülepítik, majd tömbökké
sajtolják, és többnyire a vaskohászatban felhasználják. Nem mellesleg ez a vörösiszap érték is lehet, mert igen dús galliumban, germániumban, amik a félvezetőipar aranyát jelentik.
Magyarországon nem sz*rakodnak vele, kiengedik a természetbe, "oszt jólvan". Mivel
nem víztelenítik, benne marad a nátrium-hidroxid, ismertebb nevén a marólúg egy része is. A zagytárolók kialakításánál -igen régi történet- nem vacakoltak aláfóliázással, agyagos vízzárással, hanem letaroltak egy területet, köréhúztak egy gátat, "oszt jólvan." Az iszap az ülepedés és tömörödés során nagyjából úgyis elvégezte ezt a drága munkát.

Gátszakadás:
Nekem fura, hogy az kormányváltás után következett ez be, és nem a nagy tavaszi esőknél, mikor minden más tározó roskadozott.
Mostanában is voltak esők, de közel sem annyi, mint korábban, amikor is kibírta a tározó. Az is érdekes, hogy a gát olyan helyen szakadt át, ahol a lehető leglátványosabb, de egyben talán legkevesebb emberi/anyagi áldozatot szedő variáció történt meg. A kisember pedig mindig is gyalogáldozat volt a nagyemberek sakkjátszmáiban.

A tragédia:
első sorban a hullámfront, ami végigszáguldott erdőn-mezőn-falun. Ez, a közvetlen fizikai kontaktusnál egy normál tempójú autó becsapódási erejével mér ütést mindenre. Ez az erő természetesen függ a hullámmal közvetlenül találkozó felülettől. Amint ez megtörténik, olyan súlyos tárgyak (autók, gépek, kerti bútorok, farönkök) indulnak utnak, amiket maga a sodrás esetleg nem is tudna kimozditani. Mint a vulkáni viharoknál és a cunamiknál, itt is az uszadékok romboló ereje okozza a legnagyobb kárt, és a legtöbb sérülést.
Amint az első hullám tovahalad, mögötte a sűrű, iszapos anyag áramlik. A nagy sűrűség és a relative magas viszkozitás miatt ennek eróziós hatása is jelentős, ami a tereptárgyak sodrás felőli részén közvetlen kimosódást, mögöttük viszont komoly örvényáramlást erdményez. A szemből érkező nyomás plusz kimosódás, illetve a hátulról jövő szívóerő újabb rönkfákat, kimosott fatörzseket visz magával. Ezek
ütközése emberrel, tárgyakkal nem szorul magyarázatra. Az utcák terelő hatása, a házfalaknál magasra csapó hullámok valamennyire irányítják, de egyben koncentrálják is az áradat erejét. Az elsodort emberek és állatok a gyors sodrás, a sűrű iszap miatt vannak még veszélyben.

És a legfontosabb: a lúg. Értesüléseim szerint 12-13pH-t mértek az áradatban, ami kb. 1%-os lúgkoncentrációnak felel meg. Ez folyósabbá teszi az iszapot, ami a nagy területen való szétterülést eredményezi.
Ez a legjobb hatása. Rosszabb, hogy ez a kevésnek tűnő mennyiség szembe kerülve nagyon rövid idő alatt vakságot okoz, így ember és állat, ha a fején átcsapott az ár, gyakorlatilag elveszett. Lenyelve a száj és a nyelőcső felmaródását okozza. A gyomrot kevésbé támadja,mert azt vastag nyálka, és a lúgot közömbösítő sósav védi.
A bőrre kerülve pillanatok alatt feloldja a bőrt takaró vékony zsírréteget, majd ugyanigy a bőr rétegeit is. Ez erős égő, maró érzéssel jár, nagyon fájdalmas. A ruha csak súlyosbítja a dolgot, mert szivacsként szívja magába a marólúgot, és azt a bőrön tartja.
Tovább súlyosbítja a marást azzal, hogy a mozgásnál dörzsölő hatást fejt ki,
és a megmart felületeket egyrészt irritálja, másrészt az elkocsonyásodott szöveteket is letörli, ezzel szó szerint friss húst ad a maró anyagnak. Ráadásul a körmök alatt, hajlatokban, sérülésekben a marólúg megül, és napok mulva is eszi a szöveteket, súlyos gyulladást okozva még napokkal a menekülés után is.

Emberi értékek:
a lúgnak olyan erős maró hatása van, hogy az üveget is megmarja. Itt, "szerencsére" a "kis" koncentráció és a rövid behatási idő miatt erről szó sincs. Az ekkora koncentrációjú lúgkőnek a legtöbb anyag ellenáll egy ideig. Gond ott van, hogy az iszap ezt a behatási időt nyujtja el. A festékek lemaródanak, a vas korrodál, ám az
aluminium tárgyak (utcai lámpák, táblák tartóoszlopai, az autók motorjának borítása) gyakorlatilag feloldódanak. Ez ott jelentős, ahol ezek a tárgyak a kisebb-nagyobb tavakban megállt vörösiszapban ragadnak.

Környezet:
A földeken szétterült vörösiszap, a lúgtartalom miatt gyakorlatilag sterilizálja a környezetét. A talajlakó mikroorganizmusok, rovarok, állatok ugyanúgy elpusztulnak, mint a gombák és a növényvilág. A mikroorganizmusok hiánya a talajban a lebontást állítja meg, a növények gyökérzetének legfinomabb részei pedig szintén az oldódás áldozatául esnek, a teljes növény pusztulását eredményezve. A pusztuló növények rothadása negativan hat - majd, ha tud rothadni - az élővilágra, és a növények hiánya miatt a magasabbrendű élet sem térhet vissza, táplálék híján.
Kell legalább egy év, mire a helyzet nagyjából rendeződik. Az iszap felszínét az erózió kikezdi, megbontja, a lúg a levegő szén-dioxidjával reagál, és nátrium-karbonáttá (sziksó) alakul. Még így is lúgos, de nem annyira. Az aluminium és a nehézfémek nagy része a talaj felső ötven centijében többé-kevésbé megkötődnek, a sziksóval együtt.
Hosszú évek esőzései ezt mind lassan-lassan belemossák az alsóbb rétegekbe, ahol egy részük megkötődik, más részük a talajvizben jelenik meg, de ennek koncentrációja már csak műszerekkel és a bulvársajtó pánikkeltő, felelőtlen riogatásaival mérhető. Ahogy a mostani radioaktivitás is, ami ugyan megvan, de olyan minimális, hogy egy zsák szuperfoszfát ehhez képest Csernobil. Komoly sugárzó anyag az ajkai szén volt, amit meg évtizedekig égettek az emberek, a hamuját meg szétszórták az udvaron és a kertben, mégsem világít senki.
De jelenleg a szikes földnél tartunk: Ezen már meg tudnak telepedni a szél által odasodort mikroorganizmusok. Ezek először lebontják, amit lehet, majd lassan megjelennek a sziktűrő növények, vagy ha szerencsénk van, az ún. "pionir társulások", amit mi közönségesen "gaz"-nak hivunk. Tipikus példájuk a szántóföldek szélén burjánzó vegetáció. Mikor ezek megélnek, és nőnek valamennyit, megélnek rajtuk a rovarok, majd erre épülve a kisebb rágcsálók, később a többi állat.

Lassan visszatér az ÉLET, de persze ez több évig is eltart. Néhány évtized múlva pedig mindez a történelem figyelmeztető példája lesz, a földben egy vörös üledékrétegel, és kilenc emberrel, akiknek még élniük kellett volna, akiknek szeretni és szerettetni kellene még évekig.

üdvözlettel: Budai F

A vörös szenny gátszakadása

2010-10-15T06:34:00.002+02:00

Napok óta ez foglalkoztatja az érző emberek többségét az országban.

De vajon elgondolkodtak-e azon, hogy mi történhetett a háttérben?
S hajlandóak-e már gondolkodni azok, akik még ma is, s ezek után is életben akarják tartani a vörös szenny működését?

- Szerinted az ország leggazdagabb elvtársainak szüksége volt erre a spórolásra, vagy valóban ennyire gátlástalanok és mohók?
- Esetleg csak a szakembereik nem voltak elég hozzáértők, vagy óvatosak?
- Talán lehettek a gátszakadásnak más okai is?
- Igaz-e az, amit a Népszabadságnak nyilatkozó személy állít, hogy a MAL Zrt. dolgozóitól hallotta: a 10 méter magas zagykazetta falát szabálytalanul emelték meg?
- Igaz-e az, hogy a katasztrófa előtti hétvégén is töltötték a tározót?
- Igaz-e, hogy tudtak a repedésekről már hetekkel a katasztrófa előtt?
- Aki pedig ezt jelezte, annak elbocsátást helyeztek kilátásba?
- S vajon, milyen érdekek működhetnek a háttérben?

Hogyan került a gyár magántulajdonba?

Az 1767,8 millió forint jegyzett tőkéjű Ajkai Alumíniumipari Kft. úgynevezett privatizációs pályázatára (1997-ben) konzorciumban jelentkezett két külföldi cég is, valamint egy hazai: az Inotai Alumínium Kft. Ez utóbbi hátterében a Magyar Alumínium Kft. állt, amelynek tulajdonosa régi, jó, politikai kapcsolatokkal rendelkezett, s elérte, hogy az alumíniumipari ágazat teljességét egy magyar "szakmai" befektetőknek értékesítsék, hiszen akkoriban már látszott, hogy sok területen a külföldi befektetők csak piacot akartak vásárolni. Erre lehetne mondani, hogy: cseberből vederbe, mert az évtizedek óta felgyülemlett vörösiszap okozta környezetvédelmi problémák "szakmai" megoldásának kötelezettségét, nem sikerült a fillérekért elkótyavetyélt gyár új "tulajdonosainak" megoldania. Az alumínium világpiaci ára valóban akkor volt egy történelmi mélyponton, de Bakonyi Árpád elvtárs - egy SZDSZ-es, akit kicsit később Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter Környezetünkért díjjal tüntetett ki - nem félt a jövőtől, sőt 16,5 milliárd forintos bevallott vagyona képződött mára az akkor még olcsó alumíniumból.

(ugye nem kell részletezni, hogy mekkora "munkával és szorgalommal"?)

Az olcsó, de nagykockázatú technológiák miatt alakulhatott ki az a maffia, amely a veszélyeshulladék-ipar érdekkörében működik, s melynek Bakonyi-Gyurcsány kettőse lehet a fő irányítója, s nemcsak vörösiszap hanem más - környezetre veszélyes - témákban is folyik a tevékenységük.

Veszélyeshulladék maffia?

A Napi Gazdaság által a leggazdagabb magyarokról összeállított listán Bakonyi Árpád a százfős mezőnyben a 28. helyen található, de (milyen érdekes!) ugyanitt állomásozik Petrusz Béla is a cég első vezérigazgatója. Ő Bakonyival osztozik a 28. leggazdagabb magyar címen, ugyanis mindketten 16,5 milliárdos vagyonnal rendelkeznek. Itt arról a Bakonyi Árpádról van szó, aki a Horn-kormány alatt volt az ÁPV Rt. vezetője (?), valamint az állami Hungalu Rt., vezérigazgatójaként befolyásolta azt a folyamatot, amelynek révén gyakorlatilag ingyen jutottak hozzá egyesek a magyar alumínium ipar különböző gyáraihoz.
Igaz, hogy ezen szűk, kiválasztott kör, sok-sok milliárdos vállalást tett az évtizedek alatt felhalmozott környezetszennyező iszap felszámolására, de ezt eddig senki sem kérte tőlük számon, hiszen egy következmények nélküli országban éltünk!

A gyár értékét tehát 1997-ben 1.7 milliárdra értékelték, de a Horn kormányzat idején elengedték az összeg óriási részét és csak tíz milliót - egy családi ház árát kérték el, mert a "vevők" hárommilliárdos környezetvédelmi beruházást ígértek. Már az akkori miniszteri jelentésből pontosan kiderül, hogy a magyar alumíniumipar szinte teljes egészét így adták magánkézbe, néhány forintért és a hozzákapcsolt ígéretekért, de kizárólag csak elvtársaknak!

Itt van azután a tulajdonosok között Tolnay Lajos, aki a 21. leggazdagabb kommunista tőkés és nem mellékesen Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa.
23 milliárd forintos bevallott vagyonával a MAL-ban "csak"40 százalékos tulajdonrésze van.

Ha a "vásárláskor" beígért hárommilliárdot valóban környezetvédelemre költötték volna, akkor ma nem kellene a halottakról, lúgos iszaplavináról, katasztrófa sújtotta lakosság kártalanításáról beszélnünk, mert mindez nem következik be. Ma, a normális élethez szükséges feltételek helyreállítása és a tragédiát előidézők példás felelősségre vonása mellett azonban, az illetékes hatóságok ellenőrzési kötelezettségének az elmulasztása, vagy felelőtlen elvégzésének a megállapítása is szükséges. Ám ne feledkezzünk el egykori privatizátorok felelősségének kivizsgálásáról sem!

Valami elindult?

Tegnap, egy valódi miniszterelnöki beszédet hallottam a Hír Tv-ben. Lényegre törően foglalta össze a teendőket, s bátran állt ki az állam valódi feladatainak végrehajtása mellett. Remélhetőleg a folyamat nem fog leállni, s a valódi felelősök kapnak, valódi büntetéseket!

A tragédia hatása alatt, még az ellenzék sem merte - Gyurcsány kivételével - elutasítani a javaslatot, amely a kárenyhítés és a gyors helyreállítás érdekében született és négy alapvetően fontos pontban összegezhető:
1. Azonnali segély és kártalanítás, de nem az adófizetőket megterhelve!
2. Azonnali újjáépítés, még a tél beállta előtt fedél a károsultak feje fölé!
3. Az alumíniumüzem biztonságos beindítása - de állami felügyelettel!
4. Országos felméréssel megakadályozni a hasonló esetek előfordulását!

Az már könnyen megállapítható, hogy a kedvezményes "vásárláson" túl, a tulajdonosok tovább gazdagodásának oka nem a fantasztikus teljesítményük, vagy szorgalmuk volt, hanem az illetékes környezetvédelmi felügyelőségek vezetőivel ápolt kitűnő viszony, ami azért sem meglepő, mert akkoriban a környezetvédelmi államtitkár - egy régi KISZ-es ismerős - Szilvássy György volt.

Hová néztek a szakértők?

Az viszont nagyon is meglepő, hogy az elavult eljárással működő timföldgyár a "szakértő" Kling István szerint egy kitűnő technológia! Sőt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatójaként kiadott egy uniós engedélyt is a számukra. Mindez egy állítólagos ellenőrzés lefolytatása után, még 2006-ban történt. Kling elvtárs szakértelmét még a Bajnai-kormány is elismerte, hiszen környezetvédelmi államtitkárrá nevezte ki. Az elvtársakat az sem nagyon zavarta, hogy a nyugati országokban nem engedik keveredni tároláskor a nátronlúgot a vörösiszappal. Külön, költségesebben, de biztonságosabb módon tárolják a veszélyes lúgot. Lehetséges, hogy másutt ki sem adták volna azt az engedélyt?

Az a hulladékbiznisz, amit már régóta suttognak az emberek, s veszélyes anyagokkal teli hordókról, valamint ismeretlenek által lepakolt ismeretlen anyagokról szól, ma is folyik szerte az országban. Óriási üzlet ugyanis a szemét, de sokkal nagyobb a veszélyes hulladék átvétel, s talán nem véletlen az, hogy már a Horn-kormány idején megszerzett a mi "Furcsán Nyerencünk" olyan elhagyott ipari ingatlanok tucatjait, amelyek a veszélyes hulladékok tárolása nagyon is alkalmasak. Ne gondoljuk, hogy aki gátlástalan a politikában, annak bármiféle gátlása lenne a környezet megóvása kapcsán, ha pénzről van szó!

Ám a furcsaságok itt még nem értek véget! Állítólag "Furcsán Nyerenc" is lenyelte azt az összeget, amit a privatizációs szerződésben vállalt abban az esetben, ha öt éven belül nem oldják meg a mosonmagyaróvári timföldgyár vörös iszap melléktermékének a problémáját. A szerződés szerint így 150 millió forintot kellett volna befizetni az ÁPV Rt.-nek. Fletó konzorciuma ugyanis szintén fillérekért kapta meg a privatizált céget, hiszen vállalt három-milliárdos környezetvédelmi ráfordítást. Az évente legalább 200 milliós profitot termelő céget így, 5 millióért "vette" meg, bár anyósa (?) megtoldotta egy 700 milliós "olcsó" hitellel is, de ez az elvtársaknál természetes!

Mivel azonban a privatizációs szerződésben nem rögzítették a környezetvédelmi munkák határidejét, így állítólag a környezetvédelmi hatóság felügyelte az elvégzett munkát, azaz a semmit. Talán elkészült az ártalmatlanítás, talán nem. Bár a jelen katasztrófa fényében, s a kommunista tőkéseink erkölcsét ismerve: nem hiszem!

Talán utánna kellene nézni a dogoknak Mosonmagyaróváron is, nehogy ismét a nyakunkba zúduljon a vörös szenny!

S bevallom, hogy nemcsak az iszapra gondoltam!

Bene Gábor S
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cikk

Jóval mérgezőbb az iszap, mint a hivatalos tájékoztatás elmondta

2010-10-15T06:30:00.000+02:00

Budapest, 2010. október 8. - A Greenpeace ma sajtótájékoztatón mutatta be a helyszínen vett minták eredményeit. Az értékek meglepően magasak voltak, többek között az arzén-koncentráció kétszerese a vörösiszapra jellemzőnek.

A Greenpeace a kolontári katasztrófa helyszínén gyűjtött iszapmintákat párhuzamosan vizsgáltatta meg a budapesti Bálint Analitika intézettel és a bécsi Szövetségi Környezetvédelmi Hivatallal. Az eredmények egybevágóan azt mutatják, hogy az eddig nyilvánosságot látott adatok a valósnál jóval ártalmatlanabbnak festik le a mérgező iszap káros hatásait.

Az Állami Tisztiorvosi Szolgálat által október 7-én közzétett megnyugtató anyagokkal a Greenpeace érdemben nem foglalkozott, mivel azok az 1987-es mintavételen alapultak.

Az MTA állásfoglalása szerint „a vörösiszap nem tartalmaz az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű kioldható nehézfémet”, higany például nem is található a vörösiszapban, továbbá a krómról és az arzénról szót sem ejt. (lásd: http://mta.hu/cikkek/a-vorosiszap-szennyezes-hatasai-125707, 11. pont)

A Kolontár térségében egy nappal a katasztrófa után gyűjtött mintákban az arzén értéke 110 mg / kg, a higanyé 1.3 mg / kg és a krómé 660 mg / kg volt.

Ez a teljes kiszabadult iszapmennyiségre nézve 50 tonna arzént jelent.
A Bálint Analitika a kolontári árok vizében 0,25 mg arzént mért literenként, ami 25-ször nagyobb az ivóvízben elfogadott egészségügyi határértéknél. Ez a szennyezés hosszú távú kockázatot jelent a vízbázisokra és az ökoszisztémára egyaránt.

Az arzén növényekre és állatokra egyaránt mérgező, gerinces állatoknál és embereknél súlyos idegkárosodást okozhat. A higany elraktározódhat a táplálékláncban – különösen a halak húsában – és az arzénhoz hasonlóan idegrendszeri károsodást okozhat. Ahol és amíg az iszap PH értéke magasabb, ott ezek az anyagok viszonylag jól le vannak kötve, ám ahol a pH érték csökken – például a folyók vizében – ott ezek a mérgező anyagok könnyebben szabadulnak fel.

A Greenpeace elítéli a hatóságokat, amiért eltitkolta az áldozatok és a közvélemény előtt az iszap mérgező hatásait. „Miért a Greenpeace-re van szükség ahhoz, hogy az iszap mérgező hatásai nyilvánosságra kerülhessenek? – kérdezte Szegfalvi Zsolt.

Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal hozzon nyilvánosságra minden, a katasztrófa súlyosságára vonatkozó adatot. Kötelezze a MAL Zrt-t, valamint annak milliárdos tulajdonosait, hogy maradéktalanul térítsék meg az áldozatok kárait és katasztrófa kezelésének költségeit.”

Úgy gondoljuk, hogy a Greenpeace frissen elkészült adatait hitelesíti, hogy bár a hivatalos tájékoztatás szerint az iszap a talajra nem jelent súlyos veszélyt, a kormány mégis tegnap, a katasztrófa kitörése utáni harmadik napon kért sürgősen az EU-tól mérgező iszap kezelésében jártas szakembereket.

Bálint Analitika eredményei
Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal eredményei

További légi felvételek letölthetőek innen.
Fotó: (c)Greenpeace/Somogyi - Tóth Péter

forrás: http://greenpeace.hu/hirek/p1/rkezdo/i272

135 éve (1875) született Klebelsberg Kunó

2010-10-13T07:14:00.000+02:00

Magyarpécskán született, majd Budapesten, Müchenben, Párizsban tanult. Az első világháború előtt Tisza István híve, majd a Nemzeti Munkapárt egyik országos szervezője.

Végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait: előadó, majd osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár volt. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnökeként, majd a Miniszterelnökség politikai államtitkáraként tevékenykedett. 1919 februárjában Bethlen Istvánnal létrehozta a Nemzeti Egyesülés Pártját.
1921-től belügy-, 1922-31 között vallás- és közoktatásügyi miniszter és közben, 1930-ban ideiglenesen népjóléti és munkaügyi miniszter is volt.

Nevét híressé az 1922-31 közötti vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt végzett munkája tette.
A magyar kultúrfölény koncepció kidolgozása és elfogadtatása után kiemelkedő részesedést (10,5 százalék) tudott biztosítani az állami költségvetésből kulturális és oktatási célokra: ennek keretében kb. 5000 népiskola építését szervezte meg elsősorban az alföldi tanyavilágban. Megreformálta a polgári iskolát és leányközépiskolát, patronálta a Szegedre és Pécsre költöző elcsatolt egyetemeket.
Létrehozta a Testnevelési Főiskolát, Tihanyban Biológiai Kutatóintézetet nyitott meg.
Külföldről hazahívta Szent-Györgyi Albertet, s kutatásaihoz minden feltételt megteremtett, így a Szegeden dolgozó tudós eljutott a Nobel-díjig.
A tudományos kutatás összehangolása érdekében akkor hozták létre a Gyűjteményegyetemet, a tudósképzés korszerűsítése érdekében felállították a bécsi, berlini és római kultúrcentrumokban működő Collegium Hungaricumokat.

Tevékenységének köszönhetően az 1930-as évek derekán a hat éven felüli lakosság 90 százaléka írt, olvasott, s az országban rohamos csökkent az analfabétizmus. 1932. október 11-n halt meg Budapesten.
Temetésén Kossuth Lajos gyászszertartása óta nem vett részt ennyi ember.

A szegedi Fogadalmi Templomban nyugszik.

Sírján a felirat:
"Nagyot alkotni, nemesen szenvedni magyar tulajdonság."

Egy írás a Nemzeti Hírhálóról

2010-10-11T13:47:00.001+02:00

És az oroszok majd eladják nekünk a mostani szibériai gázár duplájáért.
(Merthogy gyanúsan közel ehhez a mezőhöz épül az az állítólagos "európai gáztároló", melybe lehet, hogy nem is az oroszoktól jön majd a gáz - hanem alulról - de fizetünk érte még az orosznak is??? - olvasónktól)

Makói gázfosztás! Tudjon róla minden Magyar!

Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához.

Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.

Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.

A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.

Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.

Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz. Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembenálló erői.

Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század!!!

A (volt) Gyurcsány-kormány hallgatott a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.

Küldd tovább mindenkinek! Tudjon róla minden Magyar!

Juhász Ágnes Katalin
FŐGÁZ Földgázelosztási Kft.
1117 Budapest; Budafoki út. 54. Tel: +36 20 778 0350

TARSOLYOSOK XIV. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA

2010-10-07T09:50:00.002+02:00

2010. október 16-án, szombaton 12-21 óráig

"elődeink nyughelyén sarjad a mi reménységünk!"

12 óra: kapunyitás, a kézműves vásár kezdete az első emeleten és a hátsó udvaron
13 óra: Megnyitó - megemlékezés az 1956-os forradalmunkról
Műsorvezető; Csabai János színész és rendező

A rendezvény ideje alatt megtekinthetőek lesznek Szalóky József fotói a büfében és a nagyteremben, valamint Gáborné Váradi Zsuzsa népviseletgyűjtése.

ELŐADÓK:

SZALÓKY JÓZSEF - magyarságkutató (Őseink nyomában)
GÁBORNÉ VÁRADI ZSUZSA - hagyományőrző (Mágikus jelek a Kárpát-medence népviseletein)
CSABAI JÁNOS - színész, rendező (Lehet-e jó színházat csinálni történelmi háttérrel?)
POÓR MIKLÓS - villamosmérnök, író, magyarságkutató (A nyírkai jóslat feltételezett megfejtése, magyarázata)
Dr PAPP LAJOS - szívsebész, népünk doktora (A magyar nyelv és a magyar lélek)
GÉMESSY KATALIN - gitárművész, előadó-művésztanár (Ősiség megjelenítése a zenében)
MIHALIKNÉ KRÉMER ERZSÉBET - táplálkozáskutató (Őszi immunerősítés MAGYAR módra)

SZÜNET - VACSORA
(kérjük, hogy most vagy legközelebb hozzanak magukkal saját tányért és kanalat, hogy ne gyártsunk műanyagot! Aki hoz, annak a GÖMBŐC ajándék!)

Dr BAKAY KORNÉL - régész (Magyarság és Európa a IX. és a XXI. század között)
VIRÁG LÁSZLÓ GÁBOR - teológus, őstörténet kutató (Sárkányos szarmaták az Alföldön)
BÍRÓ ANDRÁS ZSOLT - antropológus, a Kurultáj szervezője (Magyar őstörténet: tudomány és valóság vagy legendák és mítoszok )
Dr VARGA TIBOR - koronakutató, művészettörténész (Szkíta testvériség és a Magyar vérszerződés)

A legközelebbi Tarsolyosok találkozója 2011. március 12-én lesz a Budakalászi Faluházban!
A rendező, Nyers Csaba Károly a műsorváltozás jogát fenntartja.
Tel: 06-1-312-0542

Háború a nemzet ellen 1.

2010-10-07T05:58:00.003+02:00

Háború a nemzet ellen 2.

2010-10-07T05:57:00.000+02:00

20 éve szűnt meg az MSZMP

2010-10-07T04:55:00.006+02:00

Az MSZMP-n belüli változások kimenetele korántsem volt eldöntött, az 1988 májusa és 1989 októbere közötti időszakot a különböző irányzatok vetélkedése határozta meg. A "konzervatív rendpárti" és az "új rendpárti" elképzelések mellett mindinkább teret hódítottak a radikális reformerek, de jelentős tábort alkottak "a túlélő és igazodó opportunisták", valamint "a politikai arculat nélküli szürkék" is. Az energikus új főtitkár "grósznosztynak" elkeresztelt, a fontolva haladás, a mérsékelt reformok jegyében vitt politikája magában hordozta a visszarendeződés veszélyét. Erre utalt maga Grósz is a Sportcsarnokban elmondott, 1988 november végi beszédében, amelyben a fehérterror rémével riogatta hallgatóságát.

Az MSZMP hatalmi helyzetének megingásához az is kellett, hogy kétségessé tegyék uralmának alapelveit. Ez 1989. január 28-án történt meg, amikor a Kossuth Rádió 168 Óra című műsorában Pozsgay bejelentette: az MSZMP KB által a történelmi múlt elemzésére felállított bizottság "népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek". Az állítás az 1956 utáni egész rendszer, s benne az MSZMP legitimációját kérdőjelezte meg, amely az 1956-os események ellenforradalmi voltán alapult. Az MSZMP KB 1989. február 10-11-i ülésén tudomásul vette az 1956 átértékeléséről szóló állásfoglalást, és határozatot fogadott el, mely szerint a többpártrendszerű demokráciára való békés átmenet van napirenden.

Miközben az 1989. március 15-i megemlékezések, a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdése, Nagy Imre és mártírtársainak júniusi újratemetése a politikai ellenfelek erősödését mutatták, 1989 tavaszától az MSZMP reformkörei is mind erősebbé váltak. Sokan úgy vélték, hogy a reformkörök április 15-i kecskeméti országos tanácskozása kimondja a reformszárny kiválását, de a jelen lévő Nyers Rezső és Pozsgay Imre is a pártszakadás ellen foglalt állást, miközben a gyökeres politikai átalakulás és a modellváltás fontosságát hangsúlyozták.

A pártvezetésen belüli erőviszonyok fokozatos megváltozásának jeleként az 1989. április 12-i MSZMP KB-ülés kiszavazta a Politikai Bizottságból a keményvonalasok prominensének tekintett Berecz Jánost. A június 23-24-i ülés a párt operatív irányító testületévé egy négytagú elnökséget tett meg, melynek tagjai az akkor pártelnökké választott Nyers Rezső, Grósz Károly főtitkár, Pozsgay Imre államminiszter és a Grószt 1988 novemberében a miniszterelnöki poszton felváltó Németh Miklós lettek. Az addigi Politikai Bizottság 21 tagú Politikai Intéző Bizottságként működött tovább, s a KB Berecz Jánost érdemei elismerése mellett KB-titkári tisztségéből is felmentette. A hazai és a nemzetközi megítélés szerint a személyi változások a magyar reformerek konzervatívokkal szembeni győzelmét, Grósz Károly hatalmi pozíciójának gyengülését jelentették. A tanácskozás döntött arról is, hogy 1989. október elején Budapesten tartsák meg az MSZMP XIV. kongresszusát.

Erre az időpontra a politikai helyzet gyökeresen megváltozott: a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon szeptember 18-án született megállapodások az ún. sarkalatos törvények rögzítésével megalapozták, előkészítették a gazdasági-politikai rendszerváltozást. Az átalakulást az MSZMP sem kerülhette el, a hogyan továbbra azonban még többfajta válasz született. Az MSZMP reformkörök szeptember 2-3-i második országos tanácskozása úgy foglalt állást, hogy radikálisan megújult, a konzervatív elemektől megtisztított és platform-szövetség alapján működő pártra van szükség. Ugyanitt Nyers Rezső pártelnök határozottan leszögezte: az MSZMP-ből kell reformpártot kialakítani.

Nyers a Corriere della Sera című olasz lapnak adott interjújában kifejtette: két szélsőséges álláspont van az MSZMP-ben, amellyel semmiféle egyezkedés nem lehetséges és minimális súlyt képviselnek: ezek a fundamentalisták, akik a régi marxista formulákhoz és dogmákhoz kötődnek, másrészt az ultraradikálisok, akik "forradalmat akarnak az MSZMP-n belül, de elszigetelődtek a reformkörök második országos tanácskozásán". Nyers szerint a párt többsége a reformok üteme és mélysége kérdéseiben oszlik meg, három vagy négy irányzat különíthető el, de ezek egyetértésre juthatnak a kongresszuson a demokratikus szocializmus felfogása és egy megújított, pluralista felfogást képviselő párt szükséges egysége körül.

Az 1989. október 6-án kezdődött pártkongresszuson a pártelnök várakozása igazolódott. A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a szocializmus, s vele a párt addig járt útján nem lehet továbblépni, váltás, reform, megtisztulás kell a pártban és azon kívül is. Az igazi vita arról folyt, hogy teljességgel új pártra van-e szükség, s ha igen, az milyen legyen. A második napon, október 7-én a többségükben reformelkötelezett küldöttek 1202 igen szavazattal, 159 nem és 38 tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy az MSZMP-ből létrehozzák a Magyar Szocialista Pártot. Ezzel az MSZMP-t annak átalakításával, s nem megszüntetésével haladták meg, jelezve a folyamatosságot, illetve azt az elvárást, hogy az átalakulást ellenzők hagyják el a szervezetet. Grósz Károly október 8-i sajtótájékoztatóján már be is jelentette: nem kíván az MSZP tagja lenni.

Az október 9-ig tartó tanácskozás immár MSZP-kongresszusként folytatódott. A résztvevők elfogadták a párt alapszabályzatát és a programnyilatkozatot. Ez utóbbi célul tűzte ki a demokratikus szocializmus politikai intézményrendszerének megteremtését, míg magáról a pártról úgy szólt, hogy az MSZP a többi párttal alkotmányosan versengő, platformok szövetségeként működő, modern szocialista politikai mozgalomként kíván tevékenykedni. Olyan baloldali szocialista párt akar lenni, amely a szocialista és kommunista alapértékek szintézisére törekszik, a nép pártja, mivel a társadalom túlnyomó többsége, de mindenekelőtt a munkájukból élő fizikai és szellemi dolgozók érdekeit képviseli. A küldöttek megválasztották a 24 tagú elnökség és a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjait, illetve a pártelnököt Nyers Rezső személyében. Az MSZP köztársaságielnök-jelöltje Pozsgay Imre lett.

A magyar kommunista pártok Politikai Bizottságainak taglistája

Az 1989-es év kronológiája:

Mo.-n a lakosság 10%-a a létminimum alatt él, zuhan az átlagéletkor
- január 28 Pozsgay Imre kijelenti a rádióban, hogy 1956 népfelkelés volt
- február 11 az MSZMP kénytelen elfogadni a többpártrendszert
- március 15 -tömegtüntetés az ellenzék mellett
- megalakul az Ellenzéki Kerekasztal (EKA)
- április 2 újjáalakul a KDNP
- május Kádár leváltják pártelnöki tisztségéből
- június az MSZMP élére Grósz helyett egy négytagú elnökség kerül
- június 13 politikai egyeztető tárgyalások kezdődnek az EKA és az MSZMP között
- június 16 Nagy Imre és társainak ünnepélyes újratemetése
- szeptember 10 Mo. megnyitja határait a keletnémet menekülők előtt
- szeptember 18 -az MSZMP és az EKA megállapodása a köztársaság kikiáltásáról
- a pártállami országgyűlés elfogadja a beterjesztett ún. sarkalatos törvényeket
- október 5-7 az utolsó MSZMP kongresszuson a párt feloszlatja önmagát, utódpártja az MSZP
- október 23 Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltja a (III.) Magyar Köztársaságot
- november első országos népszavazás ("négy igenes " népszavazás)
- december 14 a párizsi Nemzetközi Kiállítások Irodája Budapestnek és Bécsnek ítéli az 1995-ös világkiállítás rendezési jogát
- dec. 16-17 Temesvárott a tüntetők védelmükbe veszik Tőkés László püspököt.

Lakatos Pál: Országrontók

2010-10-07T04:46:00.001+02:00

(A könyv 2003-ban jelent meg.)

A „rendszerváltozás” nábobjai
Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség

• Mi már számtalan időpontot határoztunk meg az úgynevezett rendszerváltozás előkészítésére. Megemlítettük 1982-t, 1985-öt, 1989-et, de ha az MSZMP pártvagyonának kialakulását tekintjük alappillérnek, akkor a rendszerváltozás előkészítésének időpontját a ’70-es évek közepére kell tenni.
• Pontos a diagnózis. Az 1970-es évek közepén döntés született az MSZMP Politikai Bizottságában, mely szerint – az MSZMP-t erősítendő – a földhivatal akkor még működő ingatlannyilvántartási (telekkönyvi) részlege tulajdonosként jegyezze be az MSZMP-t. Itt több probléma adódott, tudniillik az MSZMP ideje alatt létezett a magántulajdon, a szövetkezeti tulajdon, amely 1988-ig a föld esetében erősebb volt az állami tulajdonnál, és volt az úgynevezett társadalmi tulajdon, amit állami tulajdonnak nevezünk. De nem tudott sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó megfelelni az MSZMP akaratának úgy, hogy az ne feszítse szét a magyar polgári törvénykönyv rendelkezéseit. Tudniillik, a társadalmi szervezeteknek csak állami tulajdona lehetett, és az állami tulajdont csak kezelő szervezetre lehetett bejegyeztetni.
• Azt azért tudni kell, hogy az MSZMP az irodáit, üdülőit a korábban erőszakkal elvett épületekben alakította ki, vagy állami költségvetésből építtetett, és ezért válthatott csak a vagyon kezelőjévé.
• Ezt a kezelői jogot kellett párttulajdonná alakítani országosan, a megyékben, városokban és a falvakban. A tulajdon átírása gyakorlatilag központi pártutasításra történt, de a párt nem utasíthatott közvetlenül közigazgatási és főleg nem tulajdont bejegyző szerveket. Ezért az MSZMP Központi Bizottságának különféle szervei megkeresték a földhivatalokat, az azokat irányító központi szervek útján, a megyei tanácsok, a mezőgazdasági osztályok és a járási hivatalok közbeiktatásával.
• Tehát a szokásos módszerrel, telefonon utasítottak.
• Rendszerint egy telefon elegendő volt, s a tulajdoni lapra rákerült, hogy X és Y elvtárs – és ezt a kollégák rendszeresen rögzítették is az aktákon – ekkor és ekkor adott utasítására a bejegyzés megtörtént. A legnehezebb a jogcím megnevezése volt. De kitalálták, hogy azt írják bejegyzésként az ingatlannyilvántartásba, hogy „eredeti felvétel”. Tehát az MSZMP-vagyon sorsát, ami rendszeresen államosított vagyonból keletkezett, egy rendkívül szellemes trükkel, eredeti felvétel címén megoldották. Első tulajdonosként az MSZMP-t jelölték meg. A korábbi, az eredeti tulajdonosok nevét pedig kitörölték az ingatlannyilvántartásból. Leíratra gyakorlatilag a ’70-es évek közepén már nem lehetett volna ingatlannyilvántartási bejegyzéseket tenni, az MSZMP vagyonánál azonban ez minden esetben megtörtént.
• 1989 őszén megszűnik az MSZMP, MSZP-vé és Munkáspárttá, illetve MSZMP-vé alakul át. Erre az időszakra mekkora vagyon halmozódik fel az MSZMP-nél?
• Több ezer nagy értékű ingatlanról beszélhetünk, tudniillik a Munkásőrségnek, amely mint az MSZMP élcsapata működött, minden nagyobb városban volt külön bázisa, azaz külön tulajdona. Ezek az ingatlanok milliárdos nagyságrendűek, például Budapesten, a Rózsadombon az egyik legszebb ingatlan a Munkásőrség bázisa volt, ami hajdanában az ORFK-nak és a BRFK-nak is otthont adott. Az MSZMP vagyona, beleértve a Munkásőrség vagyonát is, mai áron körülbelül ezermilliárd forintos ingatlanértékű lehetett. Ezt a pártvagyont oly módon osztották szét, hogy igyekeztek befogni minden egyes általuk alapított, úgymond ellenzéki párt száját, és ezáltal valamennyi kis pártot és „rendszerváltó” pártot tulajdonhoz, vagy örökös használathoz juttatott az MSZMP „elitje”.
• Ha azt mondjuk, hogy a magyarországi politikai vezetőgárda 1989-et követően úgy alakult ki, hogy az MSZMP az ügynökeit átküldte baloldalról jobboldalra, és belőlük lettek a nemzeti színben politizáló emberek, akkor a vagyon is balról került jobbra.
• Az utódpárt, az MSZP a vagyontárgyak közel kilencven százalékát tulajdonosként birtokolta, a leggazdagabb vállalkozói körökkel béreltette ezeket az ingatlanokat, és mérhetetlen gazdagságra tett szert a saját apparátusa. Így anyagilag is fel tudott készülni az MSZP a választásokra. Azok a pártok, amelyek bekerültek a parlamentbe, külön ingatlanjuttatásban részesültek, de az MSZP-től eltérően nem tartották meg a juttatott vagyont. Az SZDSZ továbbadta a Mérleg utcai nagy értékű ingatlanát, a Kereszténydemokrata Néppárt is, és szinte valamennyi párt elkótyavetyélte a részükre juttatott nagy értékű ingatlanokat, és a központi székházakat, legyen az akár az MDF Bem téri székháza, ami a Postabankon keresztül talált új tulajdonosra, s aminek az értéke milliárdos. Az igazán komoly rendszerváltó pártok nem tudták finanszírozni a fenntartást és az apparátusuk éhségét és költségeit, ezért hatalmas haszonnal túladtak székházaikon. Az ingyenesen kapott ingatlanokat az MDF és a Fidesz például mai értéken körülbelül tízmilliárd forintért értékesítette állami vállalatnak. Az úgynevezett volt tiszti kaszinót egy akkor állami bank, a Külkereskedelmi Bank vásárolta meg, miközben a párt ingyen kapta meg. Azért van ebben egy csavar, tudniillik a pártoknak nem kell jövedelem- és forrásadót fizetni, így az eladások révén – adómentesen – hatalmas jövedelemhez jutottak a pártokat megtestesítő emberek.
• Még az előző gondolathoz egyetlen dogot. Amikor ezek az újonnan megalakult pártok, az MSZP meghosszabbított kezeként eladták az ingyen kapott ingatlanokat, soha nem volt igazi felháborodás, nem volt elszámoltatás. Soha nem kérdezték meg, büntetőjogilag akár, hogy amit ingyen kaptak miért adták tovább pénzért. Egyáltalán kinek adták el, és hová tették a pénzt?
• Az értékesített pártvagyon minden esetben magánvagyonná alakult, legyen szó akár a Fideszről vagy bármelyik pártról. Mert nemcsak úgy lehet magánvagyont szerezni, hogy az eladott ingatlant továbbadom saját magamnak. A vagyont meg lehet forgatni brókercégeken keresztül is. Az ingatlan eladásával jövedelme keletkezett a pártnak, és ezt a pártok akár munkadíjként felosztották maguknak, tehát hivatalosan jövedelem keletkezett az ingyenes állami juttatásból. Azokkal az éhes kis pártokkal, amelyeket tudatosan alapított meg az MSZP, pontosan az volt a cél, hogy egy-egy vagyoneladás után besározzák őket. Egy ilyen ingatlan továbbadást gyorsan felkapott az úgynevezett liberális sajtó, de azonnal el is hallgatott, mert az egész huzavona csak arra volt jó, hogy tudassák velük, látjuk a tevékenységeteket, ti is ugyanolyan emberek vagytok, mint azok a tolvajok, akik megtévednek, ha anyagi javak birtokába jutnak. Tehát ez csak egy ejnye-bejnye volt, és nemcsak büntetőjogi-, de polgári jogi következménye sincs az ilyen ügyeknek. Nincs, aki perelje a kótyavetyélőket, néha kiabál egy-egy újságíró sértődöttségből, vagy éppen vezénylésre, de ennek következménye az elmúlt tizenöt évben egyszer sem volt, és vélhetően nem is lesz.
• Ugyanakkor – és térjünk vissza az ön iménti gondolatára – az MSZP székházakba beültetik a saját vállalkozóikat, akik bérleti díjat fizetnek az elfoglalt irodahelyiségekért. Az MSZP-nek tehát esze ágában sem volt ezeket az épületeket eladni, mert valahonnan folyamatosan bevételhez kellett juttatni a pártot.
• Folyamatos jövedelemképzésre használják ezeket az ingatlanokat. A parlamenti pártok finanszírozása ma már európai léptékkel is sokba kerül. 1990-ben az átlagjövedelemnél alig magasabb jövedelemmel kezdtek a képviselők, ma a kiemelt jövedelműek közé tartoznak. Súlyos tizenmilliárdokat fizetnek ki nekik legálisan. Az ingatlanok haszna munkabérré vagy egyéb juttatássá válik, és a polgári jog és a büntető jog keretei közül is kikerült, ezáltal szabad jövedelemszerzéssé vált. De milyen érdekes, mennyire másképp gondolkodott a párt az állami tulajdonról, azt azonnali hatállyal piacra dobta. A pártvagyont azonban féltőn őrzik.
• Tehát amíg az állami vagyont elkótyavetyéli, addig a pártvagyonra mint tulajdonos vigyáz, abból próbál később bevételhez jutni.
• Gyakorlatilag, ha a pártok az állami vagyonnal is így bántak volna, akkor ma Magyarország körülbelül Szlovénia vagy Csehország szintjén állna. Tudomásul kell venni, hogy azokban az országokban volt csak és kizárólag gazdasági- és jövedelemfejlődés az utóbbi tizenöt évben, ahol egyrészt a Világbank hiénáit azonnal eltávolították az adminisztráció környékéről, másrészt a privatizációt a hazai érdekek figyelembevételével, reprivatizációval kezdték, és csak valóságos tőkeberuházást engedélyeztek. A Világbank és más globalizált szervezetek hiénái azonnal jelentkeztek, hogy nem tetszik nekik Csehország privatizációs üteme, sem Észtországé, sem Szlovéniáé. Kizárólag Magyarországé tetszett, de nyilvánvaló, hogy miért. Ezek a vagyontárgyak ugyanis idegen érdekek szerint kerültek más tulajdonába. De amit a pártok magukra nézve kötelezőnek tartottak, a vagyonvédelmet és gyarapodást, azt az állami, társadalmi tulajdonnál nem tartották fontosnak, nem védték a jó gazda gondosságával az alkotmány szerint a magyar tulajdont. Nem védték sem az önkormányzati, sem az állami tulajdont, és természetesen a személyi tulajdont sem. Vezessünk végig egy példát, és érdekes dolgokra jövünk rá. Vegyük például a balatonaligai pártüdülőt. Ez volt a párt legkiemelkedőbb üdülője, itt helyezték el a nemzetközi körözés alattálló Carlosékat, külön villája volt Brezsnyev és Castro „elvtársnak”. Itt Klub Aliga néven részvénytársaságot alapítanak. A Klub Aliga értéke százmilliárd forint. Hogyan kerül ki ez a hatalmas érték a pártapparátusból? Nehogy a többi pártnak is hasonló értékű ingatlanokat kelljen biztosítani, a második élcsapatnak, a szakszervezetnek adja át az MSZP a ’90-es években. Ezáltal a megalakuló üdülőhálózatba viszik be a Klub Aligát, amelynek egy részét a tisztességes szakszervezeti tagok elől ellopják az Eravison és a Hunguest Rt.-n keresztül. Az üdülőhálózatból a „legfinomabb falatokat”, például a Klub Aligát, önálló egységként átadják a biztosításoknak, ezek közül az egészségbiztosítást és a nyugdíjbiztosítást kizárólag MSZP hátterű önkormányzatok irányítják. Amikor a Klub Aliga, Közép-Európa egyik legértékesebb ingatlanegyüttese átkerült a szakszervezet után az önkormányzathoz, az önkormányzat mint önálló vagyontárgyat működteti, feltölti a saját bennfenteseivel, továbbképzéseket tart itt. Milliárdos bérleti díjat lehet így beszedni évenként.
• Kádár János volt üdülőrészét kiadják, bérbe lehet venni, borzongató érzést jelenthet, hogy a gyilkos diktátor egykori ágyában aludhat valaki. És ennek megkérik az árát.
• Ezeket a kiemelt villákat nagyon nagy nevű, az alvilággal kapcsolatban lévő személyek bérelik kivagyiságból. Bennfenteseknek is lehet nevezni őket. Bennfentesként jutnak ezekhez a vagyontárgyakhoz kizárólagos használatra. Amikor a Fidesz-kormány megszünteti az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás önkormányzati rendszerét, tehát a munkavállalók és a munkaadók tulajdonrendszerét, akkor a saját érdekei szerint, a saját Egészségügyi Minisztériumához csatolja a Klub Aligát. Ebben a rendszerben ez a hatalmas vagyontárgy először privatizációra kerülne, szeretnék eladni befektetőknek, de miután a befektetők ezt kizárólagosan akarják birtokolni, amit viszont a saját bennfentes rendszerük nem enged meg, így azt mondják, legyen inkább az Egészségügyi Minisztériumé. Ugyanez a Klub Aliga jelenleg már újból állami tulajdonként működik. Az államot az Egészségügyi Minisztérium testesíti meg, és mivel a bennfentesek továbbképzési rendszere óriási nagyságú, így eredményesen működtethető a Klub Aliga, mint önálló gazdasági részvénytársaság. Tehát ha ezt a rendszert a politikusok nemcsak a pártvagyon, hanem az egész állami tulajdon esetében így működtették volna, Magyarország ma bizonyíthatóan Kelet-Közép-Európa gazdaságilag legerősebb országa lenne, és teljesen bizonyosan nem államadóssága lenne, hanem bevételei keletkeznének a Nyugatra történő tőkekihelyezésekből. Gondoljunk bele, hogy egy jól működtetett vagyon mit jelent! Nemrég jelentették be Hollandiában és Belgiumban, hogy az ottani magán- és állami tulajdonú cégeknek mekkora az éves tőkekihelyezése. Fogóddzunk meg: egy Magyarországnál kisebb Belgium tőkekihelyezése több mint százmilliárd euró évente. Ez Hollandiában kicsit magasabb. Nem jobbak az adottságai ezeknek az országoknak, mint a miénk, ráadásul a nemzeti vagyon nem lett kisajátítva hajdanában állami tulajdonként, és ezáltal nem lehetett privatizációval mobilizálni, tehát relatíve rosszabb helyzetben voltak tőkekihelyezés szempontjából. Magyarország ezzel szemben a privatizáció után – amelyet a pártok nem a saját logikájuk szerint hajtottak végre, hanem idegen érdekek szerint – a nemzeti vagyonunk elkótyavetyélését követően megsokszorozott államadóssággal terheli saját választópolgárait. Amit a Klub Aligán keresztül bemutattunk, azt bemutathatjuk a párt- és a kormányüdülőkön keresztül is. Balatonöszödöt, a kormányüdülőt ugyanígy megvédték. De azok az üdülők, azok az úgynevezett pártingatlanok és kiemelt állami beruházások, amelyek rabló privatizátorok kezére kerültek, mindenütt az enyészeté lettek.
• Erre nézzünk példát, vegyük alapul Leányfalun azt a borostyánnal befuttatott, gyönyörű volt pártüdülőt, ami hogy, hogy nem, egyszer csak László András tulajdonába került.
• László András azóta már elhunyt, a Conexus Rt. többségi tulajdonosa volt, aki a nemzeti vagyonból mai, könyv szerinti értéken számítva, körülbelül húszmilliárd forintnyi vagyont kapott 1991-ben az Antall-kormány idején. Ezeknek a vagyontárgyaknak a tömege szőrén-szálán eltűnt, mindből magánvagyon lett. De hogy milyen, túlnyomórészt szocialista érdekeltségű kft.-k segítségével történt, arra csak azt lehet mondani, hogy a legerősebb idegzetű és legfelkészültebb operatív tisztek is nehezen tudják kinyomozni.
• Akkor nézzük meg Leányfalut!
• Leányfalun az történt, hogy ezt a pártingatlant állami tulajdonba vitték, majd a Conexuson keresztül értékes vagyontárgyak kerültek László András személyes használatába, és később tulajdonába. De előtte a leányfalui ingatlant kezelő, rosszul gazdálkodó Conexus a Postabankhoz fordult hitelért, amit utána természetesen nem fizetett vissza, így a Postabank értékesítette ezt a rossz ingatlan portfóliót, amit kivásárolt László András és közvetlen környezete, köztük Lakatos Ernő és Berecz János. A Conexushoz kerülő vagyonegyüttes piaci ára az 1990-es évek elején 3,4 milliárd forint volt. Ez ma tizenhárommilliárd forintot ér. Lakatos Ernőék ebből kapnak egyforintos névleges áron, azzal a kötelezettséggel, hogy a rárakódó terheket fizetik. Nem fizettek semmit, a vagyonrész azonban maradt náluk. Az ingatlan úgy lesz László Andrásé, hogy a Conexus tartozik Lászlónak, de nem tud fizetni, és a tartozás fejében az övé lett az ingatlan. Ezeknél a szerződéseknél nyilvánvaló volt, hogy a felvett kölcsönt nem fogják visszafizetni. De nézzünk egy másik példát, amikor is egy pártingatlannal, majd utána egy alapítványi ingatlannal kapcsolatban a Postabank vezetője és az MDF volt elnöke is elszólta magát. 1998 végén, 1999 elején, amikor még úgy volt, hogy a Fidesz egy párt lesz az MDF-fel, ennek gátját Lezsák Sándorban, az alapító elnökségi tagban látták az MDF részéről. Ő markáns különvéleményt fogalmazott meg ekkor, ezért meg is büntették: nyilvánosságra hozták, hogy túlnyomórészt ő felel az MDF ingatlanjainak eladósításáért, mert ő vállalt olyan kötelezettségeket, részint mint ügyvezető alelnök, részint mint a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány képviselője, amely gyakorlatilag csődbe vitte a pártot és a népfőiskolát is. De mi volt az az elszólás? Több napilapban közölték, sőt a televízióban is megjelent Lezsák Sándor azon nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy tudomása volt mind a két szerződő félnek, hogy ezt a kölcsönt ők nem tudják visszafizetni. Tehát a bank is tudta, és a kölcsönvevők is. A büntető törvénykönyvben ezt hívják hitelezési csalásnak. Abban a szent a pillanatban el kellett volna indulni a büntetőjogi eljárásnak, ami elmaradt. Ezzel az elszólással viszont a nevezett zsarolhatóvá vált, bármikor figyelmeztethető lett, hogy csak ne beszélj, hiszen hitelezési csalást követtél el, nemcsak a lakiteleki benzinkút építésénél, hanem itt is. A logikáját kell megérteni az egésznek, a pártok állami bankoktól hiteleket vesznek fel, ezeket a hiteleket nem tudják visszafizetni, és magánszemélyek kivásárolják ezeket a hiteleket töredék áron. Mondok egy számot: százmillió forint rossz hitelt tíz-tizenöt-húsz százalékért szerzi meg például a tényleges tulajdonosként szereplő László András. Így töredék összegért jutnak nagyon nagy értékű ingatlanhoz, annyiért, amennyibe mondjuk egy budapesti két- vagy háromszobás lakás kerül. Ezt hívják egyébként jogalap nélküli gazdagodásnak, és ezeknek a kérdéseknek a rendezéséről a büntető és a polgári törvénykönyv többször is rendelkezik. Azt hiszem, az igazi probléma az, hogy ezeket a kérdéseket nem is meri megközelíteni a politikai „elit” egyik oldala sem, pedig minden esetben tetten érhető az ilyen nagy értékű ingatlanok és vagyontárgyak átjátszása. A történetnek különösen kegyetlen a befejezése. László András látszólag egészséges, de meghal. Ma sem tudni, hogy miben.
• Nézzük meg még az ingatlanok közül azokat a gazdasági egységeket, amelyek úgynevezett fedett üzemként működtek a Kádár-rezsimben. Gondolok itt a Fegyver- és Gázkészülékek Gyárára, a Technika Vállalatra, a hozzá hasonló cégekre, olyan gyárakra, ahol katonai eszközöket gyártottak. Mi lett ezekkel? Azért sorolom ezeket pártingatlanok kategóriájába, mert tulajdonképpen a párt, a kormány egy volt, ennek megfelelően a párthoz, a kormányhoz tartozó összes fedett cég is ugyanúgy az MSZMP-hez vezethető vissza.
• Ez annyira igaz, hogy például Diósgyőr vagy éppenséggel a vadásztölténygyár, tehát a Videoton mindenkori vezetője, vagy éppen a hadiiparnak minősíthető Rába egy részének vezetője minden esetben az MSZMP Központi Bizottságának is tagja volt. A központi bizottság, mint legfelsőbb párttestület csak a legmegbízhatóbb embereket helyezte ezekbe a pozíciókba, nemzetbiztonsági szempont alapján. Hajdanában a szovjetek is kérték, hogy ezeket a gyárakat, üzemeket, mezőgazdasági kombinátokat kizárólag olyan megbízható elvtársakra bízzák, akik nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, jártasak a fegyverkereskedelemben, kokomlistához is tartozó számítástechnikai gépekkel foglalkoztak, vagy éppenséggel ötvenkét országban birtokoltak gazdasági, piaci pozíciót, mint például Bábolna. Ezek a kiemelt vállalatok kiemelt központi bizottsági irányítás alatt álltak. Ezek a vagyontárgyak érdekes módon kerültek értékesítésre. A Videotonról mindenki tudja, hogy ma Széles Gábor a legnagyobb tulajdonosa, a megszerzéséről nem szeretnék beszélni, előző könyveinkben már írtunk erről. Folytassuk tovább. Talán a legnagyobb hadiipari egységünk nem is annyira a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, a FÉG volt, hanem a diósgyőri DIGÉP. Ennek a gyártási kapacitása a magyar nehézipar jelentős részét, akár tíz százalékát is takarta. Ez a konglomerátum Európa egyik legnagyobb gyártókapacitása volt.
• Mi készült itt?
• Harckocsiktól kezdve a csúcstechnikához tartozó hadieszközökig sok minden. A FÉG-nél csak kispuskákat, kis ágyúkat gyártottak, a DIGÉP-nél nagyon sok mindent, ami a nehézfegyverzethez tartozik. Az Antall-kormány ideje alatt azonban teljesen váratlanul ez a hatalmas egység az Armicoophoz került, aminek tulajdonosa Szeva bácsi. Gyakorlatilag nem kevesebb történik, mint hogy a magyar hadiipar lelkét az orosz maffiának átadják, és így tudatosan megszüntetik a hazai hadiipart. A világ egyik legprosperálóbb ipara a hadiipar, kábítószerhez hasonló nagyságrendű üzleti részesedése van a világkereskedelemben. Ez Magyarországon sok szempontból az egyik húzóiparág volt, mint ahogy Nyugat-Európában és a Szovjetunióban is.
• Akkor nézzük meg, hogy mit csinál Mogiljevics a DIGÉP-pel?
• És a Magnex-szel, hiszen az elekromágnesgyártás és azok továbbítása a haditechnika csúcsa.
• Ezt is megszerzi Szeva bácsi Antallék idejében?
• Természetesen, a csepeli Magnex gyár is az övé lett. Ekkor ez a központi irányítású, kiemelten nemzetbiztonsági fontosságú cég átkerült a maffia tulajdonába, amit pénzmosásra használtak fel, gyakorlatilag nem működtették. De hogy milyen fontosak ezek a dolgok! A ’90-es évek elején megjelenik Diósgyőrben az akkor már NATO főtitkár Solana egy fedett tiszttel– akit nem akarok megnevezni –, hogy kibérelné a NATO számára tíz évre a DIGÉP gyártókapacitását. Ha egy ilyen lehetőséget kap egy kormány, vagy egy tulajdont működtető szervezet, kapva kap az alkalmon. Az ÁVÜ azonban nem lelkesedik. Óriási meglepetésre az elnök-vezérigazgató, bizonyos Varga úr azt válaszolja az ajánlatra, hogy nagyon jó, hogy tíz évre leköti a DIGÉP-et egy ilyen fizetőképes szervezet, mint a NATO, de hát ő már a hátralévő néhány esztendejében nem akar új fejlesztésekbe fogni. Egyébként is miért tenné, a pénze így is, úgy is ugyanannyi. Ő inkább ellopja a maradékot, mintsem egy ilyen nemzetgazdasági érdeket biztosító jó ügyletbe belevágna. De ne gondolja senki, hogy ez Varga úr találmánya volt, ezt kizárólag központi vezérléssel tehette meg, az állam csúcsán döntötték el, hogy a magyar hadiiparra, és ezáltal egy olyan húzóiparágra, ami a hengerelt acél gyártásától kezdve mindent meg tudott volna mozdítani, nincs szükség. Idegen érdekek alapján döntöttek így, mert amikor ez a hatalmas iparág leépült Diósgyőrben, a tulajdonosok egyúttal bebuktatták az ózdi kohászati üzemet is, és ennek a folyamatnak a végét már a Fidesz-kormány alatt a Dunaferr cégcsoport teljes bebuktatása jelenti. Tehát Dunaújváros, Csepel, Diósgyőr, a Rába, Székesfehérvár és Bábolna romokban. A privatizáció során ez a mérhetetlen termelőkapacitás minden egyes helyen az enyészeté lesz, egyértelműen bizonyítható tehát, hogy tudatosan tették tönkre hazánknak azt az erejét, amely elősegíthette volna a magyar infrastrukturális fejlődést, a csúcstechnológia gyártását és fejlesztését.
• Vezessük akkor végig. Nem kellett Solana, viszont kellett Mogiljevics. Utána mi történik a DIGÉP-pel?
• Felszámolják, ugyanúgy, mit az egész diósgyőri részt, hengerművestől, mindenestől. Ma egytizednyi létszámmal dolgozik, szinte csak karbantartás van, hol megállítják, hol nem, időközben összevissza változtatják, egy időben a szlovák maffia veszi át, majd az olasz maffia, s közben kézen-közön eltűnik a vagyon. Egy jó pár ember kegyetlenül meggazdagodik belőle, az azóta már elfelejtett Kricsó András például, vagy az azóta alumínium báróvá lett Tolnai Lajos, meg mások ebben a térségben. De a termelőkapacitás leépült, mindez szociális problémákat okoz, tudniillik egy kohászt, egy bányászt nem lehet átképezni semmi másra. Amikor leépítünk egy DIGÉP-et, egyúttal tudomásul vesszük, hogy veszni hagyjuk az acélipar legnagyobb megrendelőit, a hőerőműveket és a szénbányászatot is. Tehát amikor egy ilyen rendszert kiveszünk egy gazdaság normálisan működő fogaskerék rendszeréből, annak a hordaléka a társadalmat nemcsak anyagilag, hanem szociális helyzetében és tudatában is rombolja. Tudniillik, amikor egy iparág megszűnik egy térségben, akkor hosszú esztendőkre kiható hátrányos szociális helyzet keletkezik. Nézzék meg, a privatizációval Magyarországon nem történt pótlólagos tőkebevonás, mert az összes, jelenleg értéket előállító, akár még összeszerelő üzem is, kizárólag zöldmezős beruházásban valósult meg. Ez annyit jelent, hogy az Antallék idejében meghozott 3104-es számú titkos kormányhatározat második fordulatában azt rögzítették, hogy azok a beruházók, akik ide ipart telepíteni jönnek, megkapják hozzá a földterületet, akárhol építenek is. Tehát az érkező beruházót kiemelik a magyar jogrendszerből, kiváltságot kap, és akár külterületi földeket is kivonnak számára a földvédelmi törvény hatálya alól. Ez ismételt hazaárulás. A zöldmezős beruházással ipari parkokat, egyebeket hoznak létre, infrastruktúrát teremtenek hozzá, majd az idetelepülő gyárak olcsó bérmunkást alkalmaznak, és Made in Hungary jelzéssel adómentesen viszik ki termékeiket, és így extraprofithoz jutnak.
• Hogyan csinálhatná ezt egy magyar vállalkozás? Ha termőföldre kívánna építeni, akkor mit kellene tennie?
• Kezdem azzal, hogy nem építhetne termőföldre. Tehát másod-, harmad-, negyed- és ötödosztályú szántóra tiltó rendelkezés van, oda ipart telepíteni, bármi mást építeni tilos. Illetve, ha valaki mégis nagyon bennfentes a magyarok közül, akkor úgynevezett földvédelmi járulékot kell fizetnie, amely az 1961. évi VI-os törvény alapján, a sokadszor módosított földtörvény szerint az aranykorona akár huszonhétezerszeres szorzatát is jelentheti. Ekkora összeget kellene fizetni, hogy kiváltsa azt az ingatlanrészt, amit a művelés alól kivont. Hangsúlyozom, ha magyar állampolgár. Ha nem magyar, hanem bármilyen befektetőnek álcázott maffiacsapat tagja, akkor „államérdekből” ezek alól mentesítik, tehát gyakorlatilag nemcsak adómentességet, hanem költségmentességet is kap az a beruházónak csúfolt valaki, aki egyébként egy torz iparszerkezetet állít elő Magyarországon. Mert nem tudni, hogy amikor ezek a cégek elvonulnak Magyarországról az európai uniós csatlakozás után, kihasználván a tizenöt éves káosz összes lehetőségét, mit hagynak hátra. Hisz az egész beszállítói rendszert gyakorlatilag magukra hagyják, és több százezer munkahely vész el, tehát ismételt gazdasági káoszt okoznak az egyébként is a gazdasági fejlődésben legutolsó harmadba esett magyar rendszerben.
• Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Lezsák Sándor, az egykori elnök, Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és más MDF-es politikusok, például Boross Péter gyakran emlegetik az antalli örökséget. Ön pedig sorolja a DIGÉP-et, sorolja Bábolnát, a Videotont, beszélünk a 3104-es számú titkos kormányhatározatról, amelynek a második részét most említette, az első része pedig az, hogy az élelmiszerfeldolgozó-ipart külföldi kézbe, olasz, német és osztrák tulajdonba kell adni, szinte ingyen, banki kölcsönökből, majd a banki kölcsönöket nem fizetik vissza. Ezután következik a bankkonszolidáció. Ez mind-mind Antall idejében történik. Mi hát akkor az antalli örökség?
• Az antalli örökség történelmünk egyik legsötétebb időszaka, az újkori történelmünkben a legcsúnyább összeesküvés a magyar társadalom ellen. Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség. Ezeket a szavakat Horn Gyuláék 1991-92-93-ban nagyon-nagyon csöndben, néha a szakszervezetekkel mondatták ki, néha Horn Gyula interpellált gazdasági, privatizációs ügyekben, majd utána óriási megelégedéssel fogadták, hogy nincs semmi baj, hiszen ők lophatnak tovább, mintha Antall József nem is kormányzott volna. De a tényekhez hozzátartozik az is, hogy ezeket a kérdéseket egészen a közelmúltig nem volt szabad felvetni, mert valamennyi „rendszerváltozásra” kijelölt párt Antall Józsefet mint „szent embert” kezelte. Ma már azonban szemmel látható, hogy a két nagy csapat, a fideszes és az MSZP-s is, elérkezettnek látta az időt, hogy Antall József álságos kormányzásáról lerántsa a leplet. Érdekes módon a „tisztázást” jobboldalon kezdték el. Antall Józsefnek nagyon sokat köszönhet az MSZP, nélküle ma Magyarország egy évtizeddel jobban állna társadalmilag, gazdaságilag, politikailag, tudatilag. Minden szempontból. Ők törték meg a ’90-es évek elején azt a lendületet, ami egy gazdasági, tulajdonosi vagy lelki változás motorja lehetett volna. Az a privatizáció, amit Antall folytatott, idegen érdekek és a szocialista párt érdekei szerint, 2003-ban már ismert. De nemcsak privatizált, milliárd dolláros kintlévőségeket sem hajtott be, illetve az adósság rendezésének lehetőségét átadta a szocialista vállalkozóknak. Mostanában már napvilágot látott, hogy az úgynevezett orosz államadósság rendezésének lehetőségét Máté László, a szocialista párt pénztárosa, és Hujber Ottó, a szocialista párt vállalkozói tagozatának vezetője 1992-93-ban szerezte meg, az Antall-kormány ideje alatt, az akkori miniszterekkel folytatott telefonbeszélgetések alapján.
• Legalábbis ez jelenik meg a Magyar Nemzetben, amikor is Dunai Imre az orosz államadósságból eltűnt tizennégy milliárd forint sorsát taglalva azt mondja, hogy Hujber Ottó, aki az MSZP vállalkozási tagozatának volt a vezetője, Szabó Ivánnal mint országgyűlési képviselővel Budapesten, a IX. kerületben találkozott, és beszélte meg, hogy mi legyen az orosz államadósság sorsa, mely vállalkozások kaphatják meg ezt az államadósságot, és kufárkodhatnak vele. Ebbe besegít Kádár Béla akkori gazdasági miniszter is. Tehát – mondja Dunai Imre, egykori Horn-kormánybéli ipari miniszter – Hujber Ottó nem volt más, mint MDF-es.
• Gyakorlatilag ez volt az antalli örökség. Ez az a maszkabál, amit mégévtizedekig nyögni fog az egész magyar társadalom, teljesen függetlenül attól, hogy jobboldalinak gondolja magát vagy baloldalinak. A hazai nemzeti vagyon, amely hangsúlyozom, mint privatizálható vagyon százhúszmilliárd dollárra volt értékelve, s ennek, az antalli időszak alatt, közel a fele került értékesítésre tömeges privatizáció címén. Ez a tömeges privatizáció reálértékben nem éri el a hét-nyolc százalékot a tényleges, könyv szerinti értékhez viszonyítva. Ezt nem lehet másként minősíteni, mint hazaárulásnak.
• És akkor még nem beszéltünk a piaci értékről.
• Magyarország piaci értéke a keleti piacokhoz való közelsége, az infrastrukturális lehetőségei miatt oly nagy, amit nem is lehet forintban kifejezni. Antall József és kormánya számolatlanul, a másik párt, az MSZP érdekei szerint privatizált, és a maffiának játszotta át az Autókert, a növényolajipart. S a felsorolásnak koránt sincs vége. Méltán nevezhetjük tehát Antall Józsefet történelmünk egyik legsötétebb korszaka levezénylőjének. A nemzeti jövedelem olyan mértékben csökkent, ami csak a háborúk ideje alatt volt szokásos. Aki ezek után eredményes politikai munkáról beszél, az nagy butaságot mond. Amikor én Antall Józseffel ezekről a kérdésekről beszélgettem, nemcsak négyszemközt, arra jöttem rá, hogy ez az ember nem tudja, mit beszél. Nemcsak négyszemközt mondta, hogy Magyarország katolikus, keresztény ország, és Horvátországgal befejeződött Európa, onnantól kezdve már Balkánt írunk, és fölényes gőggel oktatta ki a frakcióelnökség és a pártelnökség munkatársait. És erre senki nem szólt vissza, hogy tudja-e egyáltalán, miről beszél. Vallás szerint megosztani közösségeket, magyarokat, nációkat, és a pravoszláv már nem is európai? Ez azt hiszem, az elkövetkezendő időben kitörölhetetlen károkat okoz még. Tudniillik, ezeket a kijelentéseit nem tőlem, tíz év múlva, hanem pár hét múlva már vissza lehetett hallani, akár a Kalasnyikov-botrány kapcsán is. Nehogy azt higgye valaki, hogy az véletlenül robbant ki. A magyar rendszer át volt itatva keleti, déli ügynökökkel, és ez jelenleg is így van. Az antalli örökség gyakorlatilag nem más, mint az anarchia megteremtése idegen érdekek szerint. Ennek nevesíthető kára a nemzeti vagyon elherdálása, és a gazdaság kényszerpályára állítása, privatizáció vagy magánosítás címén, olyan mérvű reáljövedelem-csökkenés mellett, ami soha nem volt Magyarországon, még a Rákosi-korszakban sem. A mai cél, hogy az 1989-es termelési érték elérését kell megcéloznia a magyar gazdaságnak.
• Ön sokszor beszélt Antall Józseffel négyszemközt is. Ha ezek a kérdések szóba kerültek, hogy látta, nem érzett a miniszterelnök lelkiismeretfurdalást? Antall József nem volt önmarcangoló, amiért hazáját, nemzetét ily módon pusztította, lecsupaszította?
• Azt láttam, hogy teljesen tájékozatlan ezekben a kérdésekben. Lehet, hogy az egészségi állapota miatt vonult el a múltba, és mindig a két világháború közötti rendszerről beszélt. Őt jobban érdekelte, hogy a Horthy-rendszerben a köztisztviselőknél tizenöt fizetési osztály volt, mint ezek a kérdések. Ez nemcsak személyes tapasztalatom volt, ezt nemcsak négyszemközti beszélgetésben éltem meg. A magyar privatizáció és a korrupció legsúlyosabb kérdéseit vetettem fel a miniszterelnök úrnak a Monopoly csoport alapítása kapcsán – ezen a beszélgetésen részt vett Szabó Iván, akkori frakcióvezetőségi tag, Csurka István, Kulin Ferenc, Kónya Imre, Salamon László és mások is –, és Antall József soha nem felejthetően, amíg beszéltem, felállt, odament egy polchoz, elővett egy poros törvénykönyvet, és a két világháború közötti Bethlen-korszak jogalkotásáról kezdett beszélni, amely a köztisztviselők fizetésével volt kapcsolatos. Azt nem tudom, hogy társaim mit gondoltak, mert látszólag nagy figyelemmel hallgatták az általam elmondottakat is, és az arra adott választ is.
• …ami tulajdonképpen kitérő volt.
• Teljes kitérő, illetve nem is tudott rá válaszolni, hanem a történelmi példát egészen máshonnan és másmire hozta. Azt láttam akkor, hogy nemcsak Antall József nem érti, hogy mi zajlik körülötte, hanem a frakcióelnökségi tagok, sőt a pártelnökségi tagok sem. Ők ráadásul rendkívül sértődöttek voltak, mert amikor Antall József összeállította a kormányát, érdekes módon a legtapasztaltabb pártvezetőségi tagok panaszkodni kezdtek egymás között, hogy Antall olyan minisztereket nevezett ki, akiket ők nem is ismertek. Milyen kormány az, amelyik nem élvezi saját pártjának támogatását? Az MDF-párttagok közül kinevezett miniszterek viszont semmilyen meghatározó szerepet nem játszottak a párton belül, és majdnem azt mondom, azóta sem nagyon játszanak, ami teljesen érthetetlen volt akkor. Most már, évtized múltán érthető, hogy kiből miért lett miniszter, de ez már egy másik területe az életnek. Jelentős részben a hálózati kapcsolatokban lehetett volna megtalálni a választ, de ezt akkor, a ’90-es évek elején senki nem tudta.
• Ön szerint Antall József felmenthető ezekért a cselekedetekért azzal, hogy ő a két világháború közti időszakba révedt? Vagy nem lehetséges az, hogy szándékosan tette ezt, azért, hogy ezekre a kérdésekre ne kelljen választ adnia, de ő nagyon jól tudta, hogy mit csinál? Egyáltalán, Antall József tudta, hogy ami akkor történik a gazdaságban, annak mi a következménye?
• Ezekről a kérdésekről magas egyházi vezetőkkel is beszélgettem, és talán a legjobban egy püspök fogalmazta meg, aki azt mondta, az égben más mércével mérnek. Ezzel azt akarta mondani, hogy nem a mi dolgunk, hogy értékítéletet mondjunk egy ember politikai tevékenysége felett. Egészen pontosan fogalmazva, majd a Jóisten értékelni fogja tevékenységét. De nekem szent meggyőződésem, hogy Antall József valóban européer, humán gondolkodású ember volt, aki tudatosan, személyes hatalmi pozíciókkal tört bármi áron a miniszterelnökségre, ám gyakorlatilag fogalma sem volt a gazdaság reálfolyamatairól.
• De hát akik őt kijelölték erre a feladatra, ők is tudták, hogy erre alkalmatlan. Nem éppen ezért jelölték? Meg hogy ő volt a focicsapatban az 5-ös számú mez viselője?
• Ez továbbgondolása a történetnek. Igazából egy gazdasági válság kellős közepén, amelybe a térség szorult a „rendszerváltozás” megindulásakor, két dolgot tehetett volna. Vagy rendkívül kemény diktatúrával irányít, mint ahogy ez Nyugaton is megtörtént, mert Adenauernél keményebb diktátort kevesebbet hordott Nyugat-Németország földje, de Teatcher asszonynál keményebb diktátora sem volt még Churchill óta Angliának. Tehát vagy ezt a technokrata, diktatórikus vezetést honosítjuk meg, amely a tulajdon és a gazdaság átalakítását felülről vezényelt tervgazdálkodás szerint valósítja meg, vagy oly módon, hogy társadalmi igazságosság szintjén egy teljes rendszerváltozással, forradalmi folyamatokkal fosztják meg azokat az embereket a hatalmuktól, akik a társadalmi és gazdasági válságot, és a lelki válságot előidézték. A kettő közül a magyarok a harmadik utat választották, és Antall Józsefék nagyon sokszor hangsúlyozták, hogy a békés rendszerváltozás útját kell járnunk, idegen érdekek szerint, amely önmagában illuzórikus. Tudniillik, azt nem szabad feltételezni, hogy a gazdaság bizonyos lelki vagy éppenséggel humánus okok szerint működik. A tulajdon működtetése az egyéni érdekek szerint valósul meg, Ha ezek az egyéni érdekek már globalizált társadalmi vagyonokban és nyomon nem követhető társaságokban valósulnak meg, akkor ezzel szemben csak hasonlóan rendszerezett érdekérvényesítést lehet megvalósítani. Mondok erre egy példát. A világ gazdasági fejlődésének motorjai azok az országok voltak, itt most a fejlődő országokról beszélünk, ahol rendkívül keménykezű gazdaságpolitikát hajtottak végre. Chile katonai diktatúrában a dél-amerikai kontinens vezető gazdasági hatalmává vált. Az anarchia nem tűri a gazdasági hatalmasságokat és a kiskirályokat. Ha megnézzük Brazíliát, Argentínát, ezt a kérdéskört nem is kell tovább boncolni, anarchia anarchia hátán. Délkelet-Ázsiának az a térsége, ahol rendkívül kemény kézi vezérléssel, erős nacionalista érdekek szerint történt az átalakítás, túl tudta élni ezeket a súlyos, a nemzetközi pénzvilág, a tőzsde gurujai által gerjesztett károkozásokat.
• Elég, ha csak Szingapúrra gondolunk.
• Szingapúrban, Japánban, vagy éppen Dél-Koreában – amíg be nem tette Soros úr a lábát arra a környékre – folyamatos gazdasági fejlődéssel, a hazai érdekek kizárólagos érvényesítésével valósult meg a fejlődés. Ha hiszik, ha nem, a világ legprotekcionistább és a leginkább kézivezérelt gazdasági rendszerét az Amerikai Egyesült Államokban találjuk meg. Állami pénzek bevetésével motiválják a nemzetgazdaság alapvető ágazatait, úgy mint az olajat, a számítógép-technikát, a NASA-n keresztül a csúcstechnikát, vagy éppen a haditechnikát. Gondoljunk bele, látszólag tökéletes liberalizmus van, de például a japán beruházások elé ötszörös védővámot tesznek.
• Ha megint visszatérünk Magyarországra és az antalli örökségre, akkor nekem eszembe jut, hogy mindezeket a folyamatokat, amiket most felvázoltunk, és ami Antall József időszakában romlásba vitte Magyarországot, egyetlen párt akarata szerint hajtotta végre Antall József, és ez a párt a Szabad Demokraták Szövetsége volt. Az a párt, amelyik akkor ellenzékben dolgozott. Hiszen melyik párt volt az, amelyik folyamatosan az állami vagyon tűrhetetlenségéről beszélt? Az SZDSZ. És hogyan zajlott le ez az átalakítás? Úgy, hogy az állami vagyont kérlelhetetlenül, elemzések nélkül juttatták külföldi kézbe.
• Az SZDSZ maoista indíttatású fasisztoid párt, mondják az SZDSZ-ből kizárt képviselők és vezetők. A belső hatalomgyakorlásuk valóban egy frusztrált állapot. Én azonban arra gondolok, milyen érdekes, hogy az SZDSZ-ből a paktum által kijelölt Göncz Árpáddal kapcsolatban Antall Józsefnek csak egyetlen kérése volt az SZDSZ-től. Azt kérte a párt vezetőjétől, Tölgyessy Pétertől, Pető Ivántól, Kis Jánostól, hogy lehetőleg olyan embert jelöljenek köztársasági elnöknek, aki vele egy napon imádkozik. Ha ezt finoman fejezzük ki – Antall József ezt többször nekem is, de másoknak is elmondta – annyit jelent, hogy az SZDSZ eddigi gyakorlatától szakadjon el, és ne zsidó embert futtasson. Ezt is többször megkérdeztem Antall Józseftől, hogy nem rossz-e az, hogy ilyen pejoratív kijelentést használ, de azt mondta, hogy Gyuri bácsi – Szabad Györgyről van szó – bár kikeresztelkedett, de más vallást gyakorol. És azt mondta, hogy régen királyaink is hasonló módon tiltottak bizonyos tevékenységet, utalt például Könyves Kálmánra is, hogy az ő uralkodása alatt mit nem volt szabad más vallásúaknak csinálni, vagy milyen alantas munkát nem végezhetett a magyar, köztük például – nekik is voltak rossz döntéseik – a pénzváltásban nem vehet részt magyar, csak izraelita és izmaelita. Azt akarom ezzel mondani, hogy az SZDSZ álságosan szélsőjobboldali pártnak induló, tudatosan anarchiát keltő szocialista élcsapat. Ők voltak a szocialista párt nyolcadik-tizedik vonala, teli ügynökökkel. Ezt egyébként Antall Józseftől tudom. Nem szeretnék plagizálni, de ezt nemcsak ő mondja, hanem az akkori MDF vezérkara is: „Értsétek meg, ha nem vagyunk hajlandóak ezekkel az emberekkel együttműködni, akkor a sajtón keresztül szanaszét szednek bennünket” – hangzott el többször is. Nem biztos egyébként, hogy ez jó megoldás volt. Nekem eszembe jutott erről – és ezt el is mondtam Antall Józsefnek –, hogy a 1960-as évek végén, már a Nemzeti Színház lebontásakor összejöttek a művészek. Felállt az öles termetű, csodaszép magyar ember, Szirtes Ádám a fiatalok láttán, és azt mondta, ahogy ő elnézi az utódjait, attól fél, hogy pár évtized múlva nem lesz színész, aki Bánk bánt el tudná játszani. Nagy csönd lett, mert Szirtes azt is mondta, ahogy ezeket a csúnya fiatalokat elnézi, erre a szerepre alkalmatlanok. Másnap odament hozzá Kazimir Károly – ezt a történetet egyébként Radó Vili bácsitól ismerem, Aczél György egyik jobbkezétől –, és azt mondta neki, hogy Szirtes ezzel a hozzászólásával zsidózott. Szirtes Ádám nagy magyar természetű volt, és a következőt válaszolta: „Az anyádat, te gané, dehogy zsidóztam én”. A megriadt Kazimir Károly azt mondta, hogy jó, jó, csak viccelt. De az öreg nem hagyta, hanem folytatta, „dehogy vicceltél, ismerlek én téged, ha én most összecsinálom magamat, akkor kiüldözöl”. Egy kicsit messze fordultunk el Antall Józseftől, de gondolkodása ugyanerre vezethető vissza. Ha valaki a hazája, a nemzete érdekében nem mutat erőt, akkor abból az lesz, ami az antalli örökségből lett, amit teljesen bizonyosan az enyészet takar be. Örök történelmi példaként azt fogják mondani, hogy a Tanácsköztársaság diktatúrájánál csak egy valami volt rosszabb, a rendszer átalakítása, mert a Tanácsköztársaság százharminchárom napig tartott, a „rendszerváltozás” pedig már a tizennegyedik évében van.
• És a negatív következményeit még évtizedekig fogjuk érezni.
• Ez teljesen bizonyos, sajnos azt meg kell mondani, hogy a gazdasági átalakítás során az egész magyar „elit” fordítva ült a lovon. Végig idegen érdeket szolgált. De hogy ez a társadalomban milyen megrázkódtatást okozott, és ennek anyagi és nem vagyoni kárát hány évtizedig fogjuk még érezni, azt ma senki nem tudja megmondani.

Arany János: A walesi bárdok

2010-10-06T06:31:00.001+02:00

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

(1857 jún.)

13 aradi vértanú

2010-10-06T06:13:00.005+02:00

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajos a magyar kormány miniszterelnökét

Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka:

Aulich Lajos,
Damjanich János,
Dessewffy Arisztid,
Kiss Ernő,
Knézich Károly,
Lahner György,
Leiningen-Westerburg Károly,
Nagysándor József,
Poeltenberg Ernő,
Schweidel József,
Török Ignác és
Vécsey Károly

és egy főtisztje
Lázár Vilmos ezredes

szenvedett vértanúhalált Aradon.

A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben a 237/2001.( .(XII.10.) kormányrendelet alapján nemzeti gyásznappá nyilvánították.

Batthyány Lajos gróf (1807-1849) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett Széchenyi István népszerűségével.

Édesapja gróf Batthyány József Sándor, édesanyja a köznemesnek született Skerlecz Borbála volt, Lajos a második gyermekük. Röviddel születése után anyja különvált apjától, és Bécsbe költözött a két gyerekkel. Miután apja meghalt, anyja megkaparintotta az akkor öt éves Lajos hatalmas örökségét, és fényűző életet élt a birtokon. Lajost eleinte házitanító tanította, majd anyja visszaküldte Bécsbe, a Klinkowström-féle nevelőintézetbe, így sokáig szinte árvaként nőtt fel, és dacos, nehezen kezelhető gyerekké vált.

16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait. Ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Eközben valószínűleg 1827-ben diplomázott. Katonaként meglehetősen könnyelmű életet élt, és örökségére várva nagy adósságot halmozott fel. Anyjával hosszas perpatvarba bonyolódott örökségéért, amit végül 24 évesen, nagykorúvá válva sikerült megszereznie. Ekkor elhagyta a katonaságot, és hazaköltözött Vas megyébe. Birtokait korszerűsítette, elkezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel.

1830-ban a főrendi ház tagja lett, és e minőségében jelen volt a koronázási országgyűlésen, de eleinte semmilyen politikai szerepet nem játszott.

1834 decemberében, Pozsonyban feleségül vette Zichy Antónia grófnőt (1816–1888). Három gyermekük született: Amália (1837–1922) Ilona (1842–1929) és Elemér (1847–1932). A kortársak szerint felesége ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra.

Komolyabb politikai szerepet először az 1839–1840-es pozsonyi országgyűlésen töltött be, mint a főrendi házban az ellenzék vezére. Az ő javaslatára kezdték 1840-ben gyorsírásos naplóban rögzíteni a felsőház eseményeit.

Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gróf gazdasági és politikai nézeteit is. A harmincas évek elején azok közt volt, akik kezdeményezték a lónemesítést, majd lóversenyek rendezésével serkentették az állattenyésztést, lerakva ezzel a magyar gazdasági egyesület alapjait. Ugyancsak Széchenyi példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést is, és ehhez több mint 50 000 eperfát ültetett birtokán. Ez idő tájt alakult meg az ő közreműködésével a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesület, 1843-ban pedig az ő elnöksége alatt a cukorgyár-egylet.

Eleinte abban is egyetértett Széchenyivel, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek, az arisztokratáknak kell vezetniük, ám programja a köznemesség határozottabb reformelképzeléseihez állt közelebb, ezért Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában kerülte a határozott állásfoglalást. Kossuthtal az Iparegyesület elnökeként és más gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba, és együttműködésük mind szorosabbá vált.

Az 1843–1844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, de az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja volt; a főrendi naplókban mintegy 200 felszólalását rögzítették. Abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.

Az országgyűlés bezárása után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében. 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották.

Kossuth döntően neki (erkölcsi és anyagi támogatásának) köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére.

Tagja volt az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én őt bízta meg az első magyar minisztérium megalakításával. Az 1848. március 23-i ülésen terjesztette fel minisztereinek jegyzékét. Első feladataként kidolgozta, illetve kidolgoztatta az átalakulás törvényeit, és azokat elfogadtatta az utolsó rendi országgyűléssel. Kormánya e törvények hatályba lépése után, április 11-én kezdett működni. A rendkívül nehéz kül- és belpolitikai helyzetben Batthyány kiváló teljesítményt nyújtva kortársai fölé magasodott: az 1848 márciusában hatalomra került kormányzatok közül az ő kormánya maradt a legtovább (több mint fél évig) hivatalában.

Legfontosabb feladatának Magyarország alkotmányos önkormányzatának kiépítését, ezen belül az önálló fegyveres erő megszervezését tekintette. Elérte, hogy a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatokat kormánya alá rendeljék (május 7-én). Megpróbálta hazavezényeltetni a korábban Magyarországon sorozott katonákat. Létrehozta az új törvények által előírt nemzetőrséget, aminek feladata hivatalosan belbiztonság felügyelete volt. Májusban elkezdte szervezni az önálló magyar honvédséget, és ehhez honvédeket toboroztak. A nemzetőrség ügyeit az e célra létrehozott Országos Nemzetőrségi Haditanács élén maga intézte, és Mészáros Lázár hazatértéig (április 7. – május 23. között) maga vezette a hadügyminisztériumot is. Sikerült felállítania az első tíz honvédzászlóaljat; később ezek váltak a nemzeti haderő magvává. Az örökváltság és a közteherviselés ügyében Kossuth Lajos álláspontját fogadta el; a parasztságot az úrbér eltörlésével szerette volna a liberális nemesek oldalára állítani.

Bár az alkotmányos monarchia híve volt, és az alkotmányosság fenntartására törekedett, a bécsi udvarban egyre elégedetlenebbek voltak politikájával. Az országgyűlés megbízásából augusztus 29-én Deák Ferenccel a királyhoz járult, hogy utasítsák fegyverletételre a szerb felkelőket és állítsák le Jellasics készülő támadását. Egyúttal felajánlotta Jellasicsnak, hogy hozzájárul Horvátország békés különválásához. Fáradozásai eredménytelennek bizonyultak: a király leiratában formálisan ugyan visszahívta tisztségéből a horvát bánt, a rendelkezést azonban nem hajtották végre, és a horvát csapatok szeptember 11-én betörtek Magyarországra. Ekkor Batthyány és kormánya (Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár kivételével) lemondott, de többek (egyebek közt a nádor felkérésére ismét elvállalta a tisztséget. Szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, és a sereg vezérének István nádort kérte fel, ő azonban a király parancsára lemondott erről a tisztségről, és elhagyta az országot.

Az új kormányt az uralkodó (szeptember 25-én) nem fogadta el; Batthyány megbízatását érvénytelenítette, és a magyarországi haderők élére királyi főbiztosként Lamberg Ferenc Fülöp tábornokot nevezte ki – őt azonban 1848. szeptember 28-án Pesten a tömeg felkoncolta. Eközben (ugyancsak szeptember 28-án) Batthyány még egyszer Bécsbe utazott átalakítani kívánt kormányának névsorával, hogy megpróbáljon kompromisszumot kidolgozni az udvarral.

Jelentős mértékben az ő szervező munkájának köszönhető, hogy a sebtében régi sorezredekből, nemzetőrökből, honvédekből egybegyűjtött magyar haderő szeptember 29-én Pákozdnál megállította az országba betört horvát csapatokat.

Belátva, hogy nem tud egyezségre jutni a királlyal, Batthyány október 2-án lemondott megbízatásáról.

Közkatonaként belépett Vidos József Vas vármegyében Kuzman Todorović tábornok csapatai ellen induló seregébe, de az október 11-i csatában leesett lováról, és a karját törte.

Felgyógyulása után újra országgyűlési követté választották. Ellenezte a parlament Debrecenbe költöztetését. Indítványára 1849 januárjának elején az országgyűlés küldöttséget menesztett az újabb támadó sereget vezető Windisch-Grätz tábornokhoz, hogy szándékait kipuhatolja — Windisch-Grätz azonban még csak fogadni sem volt hajlandó Batthyányt (a küldöttség többi tagját igen). Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 8-án a Károlyi-palotában elfogták, és a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba, Olmützbe. A magyarok és a stájerek többször (Buda, Sárvár, Cilli) megpróbálták kiszabadítani, ezeket a kísérleteket azonban ő maga utasította vissza. Batthyány ekkor és később is mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi cselekedete törvényes volt, és nem ismerte el a bíróság illetékességét, a bécsi kamarilla azonban őt tekintette a forradalmi mozgalom egyik elindítójának, és elhatározta, hogy kivégzésével példát statuál. Pere kimondott koncepciós per volt: Magyarország csak a Ferdinánd császár 1848. október 3-án kiadott manifesztumai után számított „lázadó országnak”, Batthyányt azonban (és senki mást) az ez előtti, 1848 nyári–tavaszi tetteiért „vonták felelősségre”.

Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására halálra változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmére ajánlotta.

Ekkor Batthyányt Pestre szállították, hogy a kegyelmezés joga a császártól Haynauhoz kerüljön, és ő október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sebeket ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általira módosítani. Ennek megfelelősen október 6-án a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán kivégezték.

Október 6-a estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. A pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, aki később 1863-ban Pest város díszpolgára lett tudta, hogy Batthyány felakasztása ilyen körülmények között lehetetlen, de az ítélet végrehajtását sem akarta elhalasztani. Ezért úgy döntött, hogy agyonlöveti Batthyányt. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől tántorgott, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok” – kiáltotta.

Földi maradványait Pesten a ferencesek belvárosi templomának kriptájába rejtették el. A kiegyezés után 1870-ben ünnepélyesen újratemették a Kerepesi temetőben épített mauzóleumban.

A 13 ARADI VÉRTANÚ

Aulich Lajos honvéd tábornok

Pozsonyban született 1793-ban, német polgári családból, édesapja vendéglős volt. 1812-ben lépett be a császári és királyi hadseregbe, részt vett a napóleoni háborúban. 1848-ban, mikor átlép a honvédségbe, és esküt tesz a magyar alkotmányra, alezredesi rangban szolgál. Először a délvidéken, a Magyarország ellen fellázadt szerbek ellen küzd, majd ezredesi rangban a feldunai hadtest egy hadosztályát vezeti. A kápolnai csata előtt lesz tábornok és a 2. hadtest parancsnoka.
Damjanich János honvéd tábornok

A Temes megyei Stazán született 1804-ben, szerb katonacsaládban.
1820-tól katona Temesvárott, már százados, amikor 1848 áprilisában szóváltásba keveredik a magyarokat és Kossuthot szidalmazó Haynau altábornaggyal. Ezért Olaszországba vezénylik, de sikerül visszakérnie magát Magyarországra, és a honvédsereg szervezésekor már őrnagyi rangban részt vesz a főként erdélyi ifjakból álló szegedi 3. honvédzászlóalj kiképzésében. Kiemelkedő tulajdonságainak köszönhetően gyorsan halad a katonai ranglétrán, már 1848 decemberében tábornok, 1849 márciusától a 3. hadtestet vezeti.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok

Az Abaúj megyei Csákányban született 1802-ben, magyar nemesi családból. 1819-től 1839-ig az 5. Radetzky huszárezredben szolgált, majd kapitányi rangban nyugdíjba vonult. A szabadságharc kitörésekor a sárosi nemzetőrség őrnagya, később a honvédséghez lép át. A téli hadjáratban eredményesen harcol a felső-tiszai hadseregben, a tavaszi hadjárat alatt az 1. hadtest hadosztályparancsnoka. 1849. június elsején nevezik ki tábornokká, a 9. hadtest parancsnoka.

Kiss Ernő honvéd altábornagy

Temesvárott született 1799-ben, dúsgazdag nagybirtokos magyar-örmény nemesi családból. 1818-tól katona egy utászezredben, 1848-ban már a 2. Hannover huszárezred parancsnoka volt. Miután rendkívül bőkezű, szívesen adott kölcsönöket tiszttársainak. Egyik adósa akkori parancsnoka, Haynau altábornagy. Az elsők között kezdi meg a küzdelmet a délvidéki szerb felkelők ellen, Nagysándor József, szolgálaton kívüli huszárkapitány - későbbi vértanútársa - az ő felszóllítására fog fegyvert.

Knézic Károly honvéd tábornok

A horvátországi Veliki Groljevacban született 1808-ban, horvát katonacsaládból. 1824-től katona a varasdi határőrezredben, majd áthelyezték Egerbe, a 34. gyalogezredhez. A 40-es években Galíciában, Lembergben is szolgált. 1848-ban százados, amikor átlép a honvédseregbe. Damjanich vezénylete alatt harcol a szerb felkelők ellen, őrnagyi, majd alezredesi rangot kap. A szolnoki csata után lesz ezredes. 1849 májusában tábornoki kinevezést kap, Buda visszafoglalásakor már a 3. hadtest parancsnoka. 1849. június végétől a Hadügyminisztériumban teljesít szolgálatot, majd a szabadságharc végén Tokajnál a tartalék parancsnoka.

Láhner György honvéd tábornok

A Túróc megyei Neczpálon született 1795-ben, német polgári családból. 1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban őrnagy. A szabadságharc elején a szerb felkelők ellen harcol, szeptembertől a hadügyminisztériumba kerül, feladata a honvédsereg felfegyverzése és ellátása. Nagy ambícióval dolgozik, zseniális szervező, eredményes munkája miatt először alezredesi, majd ezredesi rangot kap. 1849 februárjától tábornok.

Lázár Vilmos honvéd ezredes

A Torontál megyei Nagybecskerekben született 1815-ben, vagyontalan magyar-örmény nemesi családból. A császári és királyi hadseregben 1834-től 1844-ig szolgált, a 34. gyalogezred hadnagyaként szerelt le. Polgári pályafutás után - főpénztáros az Első Magyar Központi Vasútnál - 1848-ban jelentkezik a 39. honvédzászlóaljnál, ahol főhadnagyi rangot kap. Miután kiváló képességű parancsnok, gyorsan emelkedik a ranglétrán. Először százados az első utászezredben, 1849 februárjától utászkari őrnagy. Áprilisban a Zemplénben állomásozó csapatok parancsnoka, június közepétől hadosztályparancsnok, július 16-tól alezredes, július végétől a 9. hadtest parancsnoka.

gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok

A hesseni nagyhercegségben, Ilbenstadt városában született 1819-ben, elszegényedett német főnemesi családból. 1835-ben lépett a császári és királyi hadseregbe, 1845-től a család "tulajdonában" lévő 31. "Leiningen" gyalogezred tartósan szabadságolt, létszám feletti századosa. Felesége magyar, Pozsonyban élnek. 1848 őszén jelentkezik honvédnek, vezérkari százados lesz a bánáti hadtestben. Miután számos rokona tiszt a császári seregben, gyanakvó, bizalmatlan légkör fogadja. A szolnoki csata idején - ahol is kiválóan vezeti fegyelmezett katonáit - már alezredes, áprilisban ezredes. Végigharcolja a tavaszi hadjáratot, 1849 júniusában kap tábornoki kinevezést, a 3. hadtest parancsnoka.

Nagysándor József honvéd tábornok

Nagyváradon született 1804-ben, vagyontalan magyar nemesi családból. 1819-től 1847-ig szolgált a császári és királyi hadseregben mint huszártiszt, kapitányi rangban vonult nyugdíjba. 1848-ban jelentkezik a nemzetőrségbe, őrnagyi rangot kap, Damjanichcsal együtt harcol a szerbek ellen. Gyorsan eléri az alezredesi, majd az ezredesi rangot, a tavaszi hadjárat végére már a feldunai hadsereg lovasságának parancsnoka. Április végétől az 1. hadtestet vezényli, május 2-ától tábornok.

Poeltenberg Ernő lovag honvéd tábornok

Bécsben született 1814-ben osztrák nagybirtokos nemesi családból. 1829-től hivatásos katona, már huszárkapitány a 4. huszárezredben, amikor 1848-ban, - tiltakozása ellenére - Magyarországra vezénylik. Felesküszik a magyar alkotmányra, s mivel korrekt, rendkívül becsületes ember, fenntartásai és a magyar tisztek gyanakvása miatt elszenvedett sérelmei ellenére a szabadságharc ügyéhez haláláig hű marad, esküjét nem hajlandó megszegni, sőt azonosul a szabadságharc céljaival. 1848 őszén a szerbek ellen harcol, az év végére alezredes. Végigküzdi a téli és a tavaszi hadjáratot, április 26-tól a 7. hadtest parancsnoka ezredesi, majd június 7-től tábornoki rangban.

Schweidel József honvéd tábornok

A Bács megyei Zomborban született 1796-ban, vagyontalan német polgári családból. 1814-ben, közhuszárként, a híres Simonyi óbester keze katonai szolgálatát, már Napóleon seregei ellen is harcolt. Később Galíciában és Bécsben állomásozott. Mint Poeltenberg lovag, ő is a 4. huszárezred tisztje, őrnagy, amikor az ezredet Magyarországra vezénylik. Rangidős tiszt ként felkeresi tiszttársait, felesküszik a magyar alkotmányra és csatlakozik a magyar függetlenségi mozgalomhoz. Gyorsan érvényesül, miután kitűnik bátorságával a pákozdi és schwechati ütközetben. 1848. október végétől tábornok, hadosztályparancsnok a feldunai hadtestnél.

Török Ignác honvéd tábornok

A Pest megyei Gödöllőn született 1795-ben, kisbirtokos magyar nemesi családból. Hadmérnöki akadémiát végzett Bécsben, kiváló erődítési szakember volt. 1816-tól szolgált a császári és királyi hadseregben, először a mérnökkarnál, majd 1839-től a magyar nemesi testőrségnek oktatott erődítéselméletet. 1848 szeptemberétől alezredesként Komáromban várerődítési igazgató. 1848 októberében a vár őrségével együtt csatlakozik a honvédsereghez, 1849 januárjától tábornok és a komáromi erődítmény parancsnoka. Buda bevétele után a vár erődítéseit az ő tervei szerint rombolják le. Májustól a honvédség hadmérnöki karának helyettes vezetője, júliustól főparancsnoka.

gróf Vécsey Károly honvéd tábornok

Pesten született 1807-ben, kisbirtokos magyar főnemesi családból. Apja altábornagy, a magyar nemesi testőrség parancsnoka, nővére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelője. 1820-tól szolgált, először a dragonyosoknál, majd a huszároknál. 1848 tavaszán őrnagy a Hannover huszárezredben. Már májustól harcol ezredével Bácskában a szerb felkelők ellen, októbertől ezredes, december közepétől tábornok. 1849 januárjában eltávolítja áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábornokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, majd a Honvédelmi Bizottmány utasítására Törökszentmiklósra vezeti.

DAMJANICH JÁNOS IMÁJA

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.

LÁZÁR VILMOS LEVELE FELESÉGÉNEK

Arad, október 5-én 1849. estve

Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön!

Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön.

Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!

1848-49. súlyos csapás volt az osztrák Habsburg uralkodói házra, de nem csak a bécsi Habsburgoknak, Európa többi uralkodói házának is félelmetes volt. Annak érdekében, hogy ne győzzön a magyar forradalom és szabadságharc, mindent meg is tettek. Elbukott 1849-ben dicső harcunk a ruszki kozákok támadásai miatt, "de szellemét a tűz nem égeté meg".

1849. október 6-án szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulóján Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet.

Magyarország és Erdély teljhatalommal felruházott ura, Haynau táborszernagy 14 tagú haditörvényszéke tanuk meghallgatása, védők részvétele nélkül, két tárgyalás után olyan honvédtiszteket ítélt halálra, akik a szabadságharc kitörése előtt a császári és királyi seregben tényleges tisztként szolgáltak és a szabadságharc alatt tábornoki rangot értek el, vagy önálló seregtestet vezettek.

E katonák sokban különböztek: néhányan forradalmárnak vallották magukat, mások csak esküjükhöz kívántak hűek maradni. A magyarokon kívül volt közöttük német, osztrák, lengyel, horvát, szerb; kisnemes, polgár és főnemes; dúsgazdag és vagyontalan; voltak közöttük barátok és ellenfelek, de egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s életüket áldozták.

RÁCZ SÁNDOR JÓZSEF:
KONCEPCIÓS ELEMEK AZ ARADI VÉRTANÚK PÖRÉBEN

Koncepciós per volt-e az aradi vértanúk elleni eljárás? Hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. Viszont az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak, és messzemenően kérdéses volt az ítéletek jogi megalapozottsága is.

1849. augusztus 13-án Világosnál a Görgei Artúr vezette magyar hadsereg megadta magát az orosz hadsereg egyik vezérének, Rüdiger lovassági tábornoknak. A magyar fővezér és tisztjei azért is döntöttek az oroszok előtti megadás mellett, mert abban reménykedtek, hogy a cár és fővezére közbenjárnak a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tisztek életének biztosításáért.

Paszkevics tábornagy és Miklós cár eleget is tettek ennek a várakozásnak. Paszkevics levélben szólította fel a kegyelem gyakorlására I. Ferenc József császárt, Schwarzenberg miniszterelnököt és Haynau táborszernagyot, a cs. kir. hadsereg fővezérét. A cár a fiát, Sándort küldte Bécsbe, hogy kegyelemadásra szólítsa fel szövetségesét. Mindhiába. Az oroszoknak csak azt sikerült elérniük, hogy a császár és miniszterei - fogcsikorgatva - kegyelmet adtak a "legbűnösebb" tábornoknak, Görgeinek. A többiek sorsával kapcsolatban csak semmire sem kötelező, de kevés optimizmusra okot adó nyilatkozatokat kaptak.

A 30 magyar tábornok közül 15 került a szövetségesek kezére. Közülük Görgei és a Pétervárad feladásáért amnesztiában részesített Kiss Pál kerülte el a hadbírósági eljárást. Két tábornok, Gaál Miklós és Pikéty Gusztáv csak hetekkel később jutott a cs. kir. hatóságok kezére.

A szabadságharc résztvevői elleni eljárás, a megtorlás gondolata már 1848 novembere óta foglalkoztatta az osztrák hatóságokat. Az uralkodó és Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy, a cs. kir. hadsereg fővezére által kiadott kiáltványok és rendeletek azonban főleg a magyar politikai vezetés, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés tagjait fenyegették súlyos retorziókkal. Windisch-Grätz a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tiszteket rendre felszólította a közös zászlóhoz való visszatérésre, utoljára 1849 januárjában. A kortársak azonban meglepve tapasztalhatták, hogy a cs. kir. fővezér a képviselőket viszonylag rövid igazoló eljárás után szabadon bocsátotta, a katonákra viszont súlyos büntetéseket rótt ki a pesti Központi Katonai Vizsgálóbizottmány.

Az 1849. május 30-án a cs. kir. hadsereg fővezérségét átvevő Haynau nem tett ilyen különbséget. Működését két 1849 februárjában elfogott honvédtiszt kivégeztetésével kezdte, s 1849. július 1-jei kiáltványa szerint a magyar politikai felső vezetés egészének elítélését tervezte. E kiáltványban azonban még - összhangban Windisch-Grätz kiáltványaival - a fő hangsúlyt az országgyűlés és az OHB tagjainak, illetve a kormánybiztosoknak a megbüntetésére helyezte.

A fegyverletétel után Haynau négy kategóriába sorolta a hadbírósági eljárás alá vonandókat: 1.) a magyar hadsereg tábornokai, 2.) az OHB és a Szemere-kormány tagjai, az 1849. április 14-ei trónfosztási határozatban részt vevő képviselők, illetve a kormánybiztosok 3.) a honvédseregben szolgált volt cs. kir. tisztek. 4.) mindazon tisztek, polgári hivatalnokok és papok, akik 1849. április 14. után a magyar kormány érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. A kategorizálás azért is érdekes, mert I. Ferenc József császár augusztus 29-ei utasításában az 1. és 2. csoport fordított sorrendben szerepelt. Haynau valószínűleg azért "cserélte fel" a két kategóriát, mert a Szemere-kormány tagjaiból - Aulich Lajos hadügyminisztert, tábornokot nem számítva - mindössze ketten (Csány László és Duschek Ferenc), az OHB tagjai közül is csak ketten (Perényi Zsigmond és Nyáry Pál) kerültek ekkor a cs. ki. hadsereg kezére. Haynaut külön dühítette, hogy az oroszok kegyelmet kértek a tiszteknek.

Az eljárások 1849. augusztus 25-én Kiss Ernő altábornagy, volt cs. kir. ezredes perével kezdődtek meg. Kiss 1849. január eleje óta nem teljesített fegyveres szolgálatot, viszont ő volt a legmagasabb rangú fogságba esett cs. kir tiszt, aki mindvégig kitartott a magyar oldalon. Másnap kezdődött meg Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézics Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác vezérőrnagyok és Lázár Vilmos ezredes pere. Közülük a legmagasabb rangot (alezredes) ketten, Aulich Lajos és Török Ignác viselték a cs. kir. hadseregben, a legalacsonyabbat pedig Lázár Vilmos, aki rangjának megtartása nélkül kilépett hadnagy volt. Lázár "véletlenül" került ebbe a csoportba, hiszen nem volt tábornok. Ezredesi kinevezését is augusztus 13. után Bemtől kapta, s ebben a rangjában egyetlen ténykedése volt: a IX-X. hadtestek maradványaival letette a fegyvert a cs. kir. csapatok előtt. Mivel azonban a végnapokban önálló seregtestet vezényelt, őt is a tábornokok közé sorolták.

Külön, 1849. szeptember 3-án kezdte el tárgyalni a hadbíróság Vécsey Károly gróf vezérőrnagy, volt cs. kir. őrnagy ügyét. Az ő ügyét valószínűleg azért kezelték külön, mert Ferenc József főhadsegéde, Karl Grünne gróf erre biztathatta Haynaut. Grünne ugyanis Vécsey halálos ellensége volt, s augusztus 25-én ő hozta az osztrák minisztertanács határozatát Haynaunak, amely szerint a tábornokok és más volt cs. kir. tisztek ellen részletes eljárásokat kell lefolytatni. A többiek pere már ezen a napon megkezdődött, Vécseyé csak egy héttel később.

A vádlottaknál két határnapot vettek figyelembe. Egyrészt 1848. október 3-át, tehát annak a királyi manifesztumnak a kibocsátását, amely feloszlatta a magyar országgyűlést, törvénytelennek minősítette Kossuth és társai ténykedését, az országot a haditörvények alá helyezte és Jellasicsot nevezte ki teljhatalmú királyi biztossá. A haditörvényszék természetesen némi "rátartással" kezelte ezt a határnapot: a Délvidéken szolgáló tiszteknél 1848. október 10-étől számították azt az időpontot, amikortól fegyveres lázadásban való részvétellel vádolták őket. (A temesvári várőrség és főhadparancsnokság ugyanis ezen a napon hirdette ki az október 3-ai manifesztumot.) A feldunai hadseregben szolgálóknál Windisch-Grätz október 17-ei felszólítását, illetve az október 30-ai schwechati csatát tekintették kiindulási időpontnak.

A második dátum 1849. április 14., a magyar függetlenség kimondásának és a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház trónfosztásának napja volt. Azok a tisztek, akik ezt követően szolgáltak, felségsértés bűntettében voltak elmarasztalhatók. A bíróság itt is engedett némi "türelmi időt". Gáspár Andrást, aki 1849. április 24-én köszönt le a hadtestparancsnokságról és kért betegszabadságot, csupán fegyveres lázadás bűntettében marasztalták el.

Koncepciós per volt-e az aradi vértanúk elleni eljárás? Nem tekinthető annak 20. századi értelemben, hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. Erre halvány kísérletet csak Leiningen-Westerburg Károly esetében tettek, akit azzal vádoltak, hogy Buda bevételénél magukat megadó cs. kir. tiszteket lövetett agyon. Leiningen azonban megcáfolta ezt, s így a vádiratban már nem is szerepelt.

Koncepciósnak tekinthető viszont a per két szempontból. Egyrészt, az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak. Haynau eredeti szándéka az volt, hogy a magukat megadó volt cs. kir. tiszteket gyorsított eljárással azonosítja, halálra ítélteti és kivégezteti. Ettől csak az augusztus 20-ai minisztertanácsi határozat kézhezvétele után volt kénytelen elállni. De továbbra is ragaszkodott a szigorú büntetésekhez, s I. Ferenc József augusztus 29-én felhatalmazta arra, hogy a halálos ítéleteket csak végrehajtásuk után jelentse neki. A másik elem az ítéletek jogi megalapozottsága volt. Az október 3-ai manifesztum ugyanis törvénytelen volt magyar közjogi szempontból. Formailag azért, mert nem szerepelt rajta a felelős magyar miniszter ellenjegyzése. Tartalmilag pedig azért, mert az uralkodónak az éves költségvetés elfogadása előtt nem volt joga feloszlatni a parlamentet.

A manifesztumra való hivatkozás azért is kétséges volt, mert Jellasics lényegében nem töltötte be a királyi biztosi tisztet, tehát egy rendelkezéseit tekintve törvénytelen, illetve meg nem valósult manifesztum volt a fegyveres lázadás vádjának legfőbb alapja. Ugyanez mondható el a többi, hivatkozott uralkodói kéziratról és fővezéri rendeletről is. Kiss Ernő azzal védekezett, hogy az október 3-ai manifesztum kibocsátása után két héttel az uralkodó még a magyar hadügyminisztérium által felterjesztett kinevezéseket erősített meg, s ezzel elismerte a minisztérium törvényességét. Erre Ernst törzshadbíró is csak annyit tudott mondani, hogy a vádlott "a dolgok katonai szempontból való megítélésével védekezik". Ami már csak azért is groteszk volt, mert a cs. kir. hadsereg tisztjeit feletteseik mindig is igyekeztek távol tartani a politikától, s most azt kérték számon rajtuk, hogy egy közjogi-politikai szempontból tisztázatlan és kétes helyzetben nem találták el és nem találták ki az uralkodó akaratát.

A felségsértés vádja ugyanilyen kétes alapokra épült. I. Ferenc József ugyanis nem volt magyar király, hiszen nem koronáztatta meg magát, nem adott ki koronázási hitlevelet, nem esküdött meg az ország törvényeire. V. Ferdinánd 1848. december 2-ai lemondása után a magyar trón jogilag üres volt. A meg nem koronázott uralkodó trónbitorlónak minősült, s így a tábornokok - ha voltak is kételyeik a trónfosztás célszerűségével kapcsolatban - jogi szempontból indokoltnak tekinthették azt, hogy továbbra is a magyar oldalon harcoljanak.

Az ítéletekben tehát nemcsak a győztes hatalom kíméletlensége fejeződött ki. Kifejeződött bennük az alkotmányosság két eltérő értelmezése is. A birodalmi logika szerint az alkotmány az uralkodó adománya, amelyet az bármikor visszavehet. Tehát: az Isten kegyelméből uralkodó személy nincs alávetve az alkotmányosság földi játékszabályainak. A magyar értelmezés az alkotmányt szerződésként fogta fel: olyan okmányként, amely mindkét felet kötelezi, s amely csak a két fél kölcsönös beleegyezésével módosítható. A tábornokok tehát hiába érveltek azzal, hogy ők az uralkodó akaratából esküdtek fel a magyar alkotmányra. A hadbíróság - a birodalmi logikát követve - azt kérte számon rajtuk, hogy konfliktushelyzetben miért nem a szerződésszegő oldalára álltak. Az aradi vértanúk pöre tehát nem csupán jogi megalapozottságát tekintve volt koncepciósnak tekinthető per: az eltérő alkotmányértelmezési koncepciók pöre is volt.

Hermann Róbert
forrás: http://www.ktp.hu/index.php/egyhazi-uennepek/420-aradi-vertanuk

797 éve történt

2010-09-28T09:06:00.005+02:00

1213. szeptember 28.

A magyar főnemesek egy csoportja (Péter ispán, Kacsics nembeli Simon és Bánk veje, Simon) összeesküvést szőtt ellene, mivel a király előnyben részesítette a királynő rokonságát a magyarokkal szemben. II. András halicsi hadjárata alatt a főurak egy csoportja egy udvari vadászat alkalmával, amelyet a pilisi erdőben tartottak, merényletet követtek el Gertrudis ellen.

II. András szeretett feleségét halála helyszínének közelében, a pilisi cisztercita kolostorban, díszes szarkofágban temette el.
A török háborúk idején elpusztult kolostor romjai a mai Pilisszentkereszt területén vannak, a gótikus síremlék maradványai a Magyar Nemzeti Galériában láthatóak.

II. András és Gertrúd egy szászországi zsoltároskönyvben,
1211 körül.

II. András és Gertrudis gyermekei:
Mária (1203–1221), II. Iván Aszen bolgár cár felesége lett
IV. Béla, magyar király
Szent Erzsébet (1207–1231), Lajos türingiai őrgróf felesége
Kálmán, szlavón herceg (1208–1241)
András, Halics királya.

A merénylet történetét Katona József Bánk bán drámája és Erkel Ferenc azonos című operája dolgozta fel.

Részlet a Bánk bán című operafilmből:

A brentai csata - 899. szeptember 24.

2010-09-24T00:00:00.001+02:00

A Brenta menti csata a magyar kalandozások egyik első csatája volt, 899-ben, amely a magyarok győzelmét hozta I. Berengár itáliai király felett.

Földi Pál: Világtörténet nagy csatái I.

A honfoglalásban részt vett magyar erők délpannóniai csoportja nem elégedett meg a Dráva-Száva vonalának elérésével. Már 989-ban kisebb erejű felderítő osztagokat küld a Kraszt-hegyvidékén keresztül a Pó mentére. A Lombard-Síkság megszállása nem látszott kivihetetlennek. Itália földjén ebben az időben ugyanis a legáldatlanabb viszonyok uralkodtak. Két trónkövetelő állott egymással szemben, s harcaik megosztották a nemzetet épp akkor, midőn a német Arnulf király és a római szentszék egyaránt befolyást igyekezett gyakorolni Itália sorsára.
Ezt a körülményt használták ki őseink a 899. év folyamán s - talán honfoglalás céljából - nagyobb erőkkel jelentek meg Lombardia földjén, s a brentai csatában teljesen megsemmisítették Berengár itáliai király seregét.
Őseink itáliai vállalkozásukra nagy tervszerűséggel készültek. Már 899-i hadjáratot megelező évben kisebb felderítő erőkkel megjelennek a Pó mentén, s Brentánál tábort ütnek, kikémlelik a viszonyokat, a terepet, a lakosság számát, az erősségek és haderő nagyságát. Amikor három napon át tartó felderítésüket befejezték, s visszatértek 8-10 napi járásra fekvő dunántúli szállásaikra, hozzáláttak felszerelésük tökéletesítésére, harckészségük fokozásához. Liutprand longobard író szerint az egész telet fegyverkezéssel, nyílköszörüléssel töltötték. A hadjáratokban részt vett sereg száma alig lehetett több 5000 főnél.
Itáliában éppen ebben az évben halt el az egyik trónkövetelő, s így a hatalomban egyedül maradt Beringár királynak uralma megszilárdítása lett a fő feladata. Szinte tudomást sem vett a magyar felderítő csapatok megjelenéséről, s nem tett előkészületet a várható támadás kivédésére. Seregének létszámát egy kútfő a magyar sereg háromszorosára becsülte. Ekkép az olasz haderő 15 000 fő körül mozgott.
Őseink a 899-i felderítés alkalmával a Brenta felső folyása mentét, a Vicenzától keletre eső terepszakaszt találták átkaroló, bekerítő mozdulatok zavartalan, észre nem vehető végrehajtására legalkamasabbnak. Hadműveletüket akként tervezték, hogy a főerővel Lombardia fővárosának Páviának falai alá vonulnak, kisebb- nagyobb osztogakkol pedig benyargalják, feldúlják az egész Pó-síkság területét, Velencétől Itália nyugati határáig.Ha pedig a pusztítás, zsákmányolás hírére megjelenik az itáliai király serege, az addig elszórt, kalandozó csapatok Pávia környékén gyülekeznek. Ezután hadászati visszavonulásba fognak, azzal a céllal, hogy ellenfelüket a Brenta felső folyása mentén kiszemelt tereprészre csalják maguk után; itt azután lesbe állított egységeikkel megsemmisítsék. Nehogy az itáliai király tervszerű hadászati visszavonulásukat megzavarja, s így haditervüket felborítsa, seregük baloldalát a Pó jobbpartján visszavonuló oszloppal szándékoztak biztosítani. Jobboldalról az Alpesek hegyvonalata folytán nem kényszerültek hasonló intézkedésre.
Berengár feladata a magyar haderő kiverése volt. Miután az itáliai sereg megjelenése hírére a szerteszét zsákmányoló magyar osztagok Pávia környékén egyesültek, terve nem lehetett más, mint hogy ezt a magyar erőt felkeresse, döntő ütközetben megverje, megfutamítsa, s üldözés közben Itália területéről kiszorítsa.
A magyar fősereg Aquileja és Verona városokat ostrom nélkül elhagyva Páviáig nyomult előre. Hogy szárnyait útközben biztosítsa, már a Brentához érkezés előtt jobbról Feltre, balról Velence irányába tolt előre kisebb erőket (Velence ostroma). Ezt az elővigyázati felderítő osztagok Pávián túlra, Vercellae és Alba városáig jutottak el.
Berengár Etruria felől közeledett, a Liguri Appeninek és a Felső-Pó között lépett lombard síkságra. Őseink Pávia, Milánó városok és az Adda folyó közti térségen vették fel vele a küzdelmet. Mihelyst a nagy túlerőről meggyőződtek, a tervszerű hadászati visszavonuláshoz fogtak. A főcsapat a Pótól északra lévő síkságon (az előnyomulási területen), egy biztosító oszlop pedig a Pótól délre fekvő síkságon vonult vissza.
A főcsapat minden folyó mentén megállva, szabad elvonulást kérő alkudozásokkal Berengárban azt a hitet keltette, hogy teljesen kimerült, ellenállásra képtelen.
A Verona- Brenta közti terepszakaszon erőteljes utóvédharcba keveredtek, hogy így főcsapatuknak a Brenta-vonalon való felvonulását és oldalállások felvételét biztosítsák. Őseink erőteljes védekezésére Berengár az egész csapatával előre nyomulásra kényszerült. A magyar utóvéd harcát Berengár félremagyarázta, s azt hitte, hogy az egész magyar haderőt verte meg. Győzelemittasan közeledett a Brentához. A folyó bal partján átkelt magyar utóvéd újólag szabad elvonulást kért követei útján. Amíg a korábbi alkudozások folyamán csak a zsákmány visszaadására és váltságdíj fizetésére tettek ajánlatot, mostmár csak lovuk meghagyását kérték, sőt azt is ígérték, hogy soha többé nem lépnek Itália földjére.
Berengár serege és a magyar utóvéd egyidejűleg ért a Brentához. Berengár az alkudozásokból, nemkülönben az előzően lefolyt sikeres harcból a magyar sereg harcképtelenségére következtetett. Az üldözést nem tartotta már sürgősnek, a Brenta mentén pihenőt adott seregének. A lovagi fegyverzetű ellenfél megoldotta fegyverzetét, letette páncélzatát, s gondtalanul étkezéshez fogott.
Őseink eközben észrevétlenül bekerítették a táborozó ellenfelet. Három oldalállásból (lesállás) rontottak elő, s a támadást a folyón átkelt sereg is támogatta. A meglepett, védőfegyvereit használni nem tudó ellenség képtelen volt a támadásnak ellenállni. Liutprand szerint a magyarok oly heves rohamban törtek rájuk, hogy egyeseknek a torkukba szegezték az ételt, másokat futás közben öltek meg, miután lovaikat elvették.
A magyar győzelem teljes volt, s a háromszoros túlerőben lévő ellenségből alig egy-két hírmondó menekült meg.
A brentai csata joggal nevezhető a honfoglaláskori magyar hadművészet legmesteribb megnyilatkozásának. A tudatos és alapos felderítés, a kezdeményező szellem, az ellenfél megtévesztése, a tervszerűen végrehajtott hadászati visszavonulás, a párhuzamos üldözés ellen való védekezés, az időnyerés céljából folytatott, s az ellenfelet szétbontakozásra, erejének megmutatásra kényszerítő utóvédharcok ezt a csatát a hadászati és harcászati iskolapéldává avatták.
Ha hozzávesszük, hogy a döntést azon a terepszakaszon erőszakolták ki őseink, amelyet már e célból korábban felkerestek és alkalmasnak találtak, vagyis akaratukat ügyes fogásokkal rá tudták kényszeríteni az ellenfeleikre, a döntő pillanatban pedig a legkevesebb veszteséggel és legbiztosabb eredménnyel járó átkarolást alkalmazták, a kimagasló katonai zsenialitást kétségbevonhatatlanul igazolva látjuk.

Őszentsége újra nálunk járt

2010-09-23T11:12:00.000+02:00

Regnum Marianum templom

2010-09-23T10:38:00.008+02:00

1951 – Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.

Budapest elveszett templomai között kivételes helyet foglal el a Regnum Marianum templom. A második világháború után több templomot is lebontottak a fővárosban, amelyek sérült állapota csak igen költséges helyreállítást tett volna lehetővé – ilyen a tabáni szerb templom vagy épp a budavári Mária Magdolna-templom, amelynek ma csak tornya áll. Olyan indokolatlan, ideológiai templomrombolásra azonban, amely a sztálini Szovjetunió legsötétebb korszakát idézi, nem volt példa…
Egyetlen kivétellel: ez a városligeti Magyarok Nagyasszonya templom, amelyet az építtető szervezet után többnyire Regnum Marianumként emlegetnek.

A Regnum Marianum templom a harmincas években

A Regnum Marianum jelentése Mária Országa, amely a magyar katolikus hagyomány szerint hazánkat jelenti, az örökös nélkül maradt Szent István király halála előtt Szűz Máriának tett felajánlása nyomán. Egy XIX. század végén kibontakozó, többnyire szegény sorsú gyerekekkel foglalkozó katolikus mozgalom vette fel a nevet. A mozgalmat 1902-ben ismerték el Rómában, a magyarországi cserkészmozgalom alapítói közé tartozott, és egyre meghatározóbban a katolikus fiatalok szellemi és fizikai nevelésével foglalkozott.

A külső-erzsébetvárosi egyházközség 1918 végén alakult meg, kápolnájuk a Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. A mozgalom növekvő népszerűsége miatt ez hamar kicsinek bizonyult, ezért 1921-ben templomépítő bizottság alakult az egykori horvát bán, Skerlecz Iván vezetésével. A bizottság munkájának köszönhetően 1924. december 15-én építészeti tervpályázatot hirdettek ki a Városliget szélén felépítendő Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Plébániatemplom tervezésére.
A részletesen meghatározott építési programnak a bírák szerint leginkább a fiatal Kotsis Iván felelt meg. Ő így indokolta tervét:
„Kutatva, hogy mely történelmi kornak a stílusában volna a legkívánatosabb az épület megoldása, arra a meggyőződésre jutottam, hogy mivel a Regnum Marianum gondolata Szt. István király korában született meg (…) a Regnum Marianum főtemplomának okvetlenül eme kor hangulatát kell visszatükröznie. Ennek a kornak a stílusa román…”

A XI. századi olasz és dél-francia hatású, román modorú terv kevés részletképzést használt, inkább nagy, nyugodt falsíkjai adták a kellő reprezentativitást az épületnek. Az erős délies beütés nem csak esztétikailag volt kívánatos választás a tervező részéről; mint azt Kotsis írja: a gazdagon tagolt faragványok a hazai klímának amúgy sem tudnának tartósan ellenállni.

Az ünnepélyes alapkőletételre Csernoch János bíboros jelenlétében 1925. október 10-én került sor, a felirat szerint a tanácsköztársaság alóli megszabadulás iránti hálából. A tényleges építkezés azonban csak közel egy év múlva, 1926. augusztus 11-én kezdődhetett meg. A költségeket adományokból fedezték, többek között ezért, valamint a kirobbanó gazdasági világválság miatt az épületet csak 1931. június 14-én szentelhették fel. A spórolás okán azonban elmaradt a 35 méter magasra tervezett harangtorony felépítése, csupán legalsó, 16 méteres szakasza készült el.

A templom pontosan a Damjanich utca tengelyében állt, bejáratával az Aréna út (Dózsa György út) felé nézett. Az 1820 négyzetméteres telken egybeépítve az épülettel, akkoriban innovatívnak számító módon helyet kaptak még egyházközösségi helyiségek a pincében, valamint a sekrestyés lakása a liget belseje felé eső oldalon. A hívek 22 lépcsőn kapaszkodtak fel a bejáratot rejtő boltíves nyílású előcsarnokhoz, ahol a torony alapjául is szolgáló négyzet alakú térbe léphettek be. Az előtérből jobbra és balra lépcsők vezettek fel az orgonakarzatra, valamint a tetőtérbe, előre pedig a centrális terű templomtérbe juthatott a látogató. A centrális elrendezést Kotsis Iván indoklása szerint azért választotta, mert a Regnum Marianum „több mint plébániatemplom”, a benne megnyilvánuló gondolat egyediségét, és nagyszerűségét hivatott kifejezni. A központos teret egy 20 méter átmérőjű, és 25 méteres magasságú kupola fedte le, tetején a Szent Koronával. Az épület legnagyobb szélessége 22 méter volt, és a sekrestyés lakását beleszámítva 65 méter mélyen nyúlt be a parkba. A belső teret számos kortárs műalkotás díszítette, melyeket ajándékba kapott a plébánia.

A hitélet egészen a második világháborúig nyugodtan és párhuzamosan folyt a Damjanich utca 50-ben levő kápolnában, valamint a plébániatemplomban. 1944. július 2-án az amerikai légierő az Andrássy út külső szakaszán berendezkedett német hadvezetést kereste bombáival, de helyette a Damjanich utca liget felőli végét sikerült eltalálniuk. Az egyik bomba pontosan a Regnum lakta bérház udvarára esett, félig összedöntve a kis kápolnát. Pár hét múlva a szomszéd ötemeletes bérházat (Damjanich utca 48.) is eltalálták, ami teljesen összedőlt. Ilyen körülmények közt le kellett mondani a kápolna újjáépítéséről.

A Regnum Marianum temploma ellenben viszonylagos épségben vészelte át, azonban a változó idők közepette egyre sorakoztak a közösség számára baljós jelek. 1948-ban Csiszér Ferenc atya egyik napról a másikra eltűnt. Mint később kiderült az Andrássy út 60-ba vitték, ahol „belga kémkedésért” 5 évre elítélték. Újabb gondokat okozott, hogy a Regnum közössége színre vitte James Fenimore Coopernek, a Nagy indiánkönyv írójának egy 1828-ban írott, „A vörös kalóz” című művét, melynek plakátjait a hatalom provokációnak minősítette. (Az ügy korra jellemző sajátossága, hogy a bíróság által kiszabott pénzbüntetés és szabadságvesztés mértékét már az ítélethirdetést megelőző napon lehozta a Népszava.)

A Regnum közössége azonban arra aligha számított, hogy a Városligetben felépített templomuktól is megfosztják őket. A negyvenes évek végén kezdett körvonalazódni ugyanis a pártnak az az elképzelése, hogy a Városligetből a Dózsa György út mentén a Műcsarnok és az Ajtósi Dürer sor között 20-25 méter széles sávot lecsípve alakítsák ki a szocialista állami ünnepségek színhelyéül szolgáló felvonulási teret. Ebbe a sávba esett bele a templom, valamint az Erzsébetvárosi Színkör szecessziós, a neves Vágó-fivérek tervezte színháza, és a külső-erzsébetvárosi villamosvonalak Aréna úti végállomása, azonban érthető okokból ez utóbbiak lebontása kevesebb vihart kavart.

A regnumi atyák Esztergomhoz fordultak panaszaikkal, ahol többek visszaemlékezései szerint parázs viták voltak Hamvas Endre püspök és Marosán György, a pártbizottság első titkára között, nem mellőzve az olyan kifejezések sem, mint „csirkefogó” vagy „gazember”. E viták eredményeképpen Marosán ígéretet tett arra, hogy a bontási anyagot az egyház rendelkezésére fogják bocsátani, illetve hogy csereingatlant biztosítanak. Ebből mindössze annyi valósult meg, hogy 1957-ben megkapták a Damjanich utca 52-es számú ház pincéjének egy részét.

Az utolsó vasárnapi mise után a visszaemlékezések szerint alig lehetett kiterelni a zokogó híveket; a bontási munkálatok megkezdése előtt pedig az elszántabbak élőlánccal vették körbe az épületet. Mindhiába. 1951. szeptember 23-án megkezdték a bontást, amit a lehető legnagyobb csendben, és a leggyorsabban akartak elvégezni. A Kotsis-féle épület azonban vasbeton vázzal épült, amin a bontócsákányok és a korabeli gépek alig-alig fogtak. Elbeszélések alapján tudjuk azt is, hogy a kupolát fa dúcokkal támasztották alá, amíg pilléreit elvékonyították, majd felgyújtották a fa ácsolatot, aminek elégése után a beomlást remélték a bontók. Ehelyett azonban megrogyott és életveszélyessé vált a templom. Ekkor már nem maradt más választás, robbantani kellett. A romokat a hatalmas területű altemplomba döngölték be, majd a területet lekövezték.

1969-ben nagyjából az egykori Regnum helyén állították fel Kiss István Tanácsköztársasági emlékművét – nehéz nem felfedezni az utalást a templom idézett alapító szövegére. Az emlékmű, a Liget fái közül kirohanó hatalmas munkásfigura ma is megvan, csak épp a Szoborparkban. (A máig élő közhiedelemmel ellentétben a Sztálin-szobor nem a templom helyén, hanem attól északra állt; ezt ma jól mutatja az 1956-os emlékmű.) A Tanácsköztársaság-szobor spirális talapzatát a rendszerváltást követően a templom emlékhelyévé alakították. A templom helyének nagy részén ma autóparkoló és a 70-es trolit a Damjanich utcából a ligetbe vezető, beton terelőelemekkel határolt, rendezetlen útszakasz található.

A Regnum Marianum mozgalmat ’51-ben betiltották. Az illegalitásban tovább működő katolikus szervezet tagjait, titkos összejövetelinek résztvevőit többször perbe fogták és szabadságvesztésre ítélték.

A rendszerváltás után a Regnum ismét visszanyerhette polgárjogát, a plébániatemplom jogutódjaként a zuglói Zoborhegy téren épült templom és közösségi ház. Az építtető Hajnal György atya több, az eredeti templomból származó tárgyat gyűjtött össze, valamint kiásatott mementóként pár vasbeton szerkezeti elemet is. A Regnum Marianum padjai a terézvárosi Szent Család Plébániatemplom közösségét szolgálják a mai napig, kisharangja pedig 2005 óta a dióspusztai Szent Mihály kápolnában található.

Budapest egyetlen, a szocializmusban lerombolt templomának újjáépítését vagy egy méltó emlékhely kialakítását civilek többször felvetették, az ügy egyelőre ennél tovább nem jutott. Pedig a hajdani Felvonulási tér rövidke, de annál érdekesebb múltját érdemes lenne a helyszínen érzékelhetővé tenni a Hősök terére érkező turisták és a városlakók számára is.

forrás:
http://hg.hu/cikk/epiteszet/9792-a-felrobbantott-templom-a-regnum-marianum-tortenete#

Biszku Béláról

2010-09-13T08:33:00.002+02:00

Biszku Béla (Márok, Bereg vármegye, 1921. szeptember 13.) szerszámlakatos, keményvonalas kommunista politikus, „a puha diktatúra legkeményebb ökle", az MKP, az MDP majd az MSZMP tagja és vezetője, belügyminiszterként (1957–1961) az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik irányítója, miniszterelnök-helyettes (1961‑1962), az MSZMP KB titkára (1962‑1978).
1989 óta a politikától visszavonultan él.
Részlet a Duna Televízió "Közbeszéd" című műsorából:

"1956 őszén Angyalföldön voltam a pártbizottság első titkára; nem belügyminiszter voltam, hanem szenvedő alanya és átélője azoknak az eseményeknek, amelyek 1956-ban történtek. Ugyanúgy szenvedtem és átéltem, mint minden más magyar állampolgár" - mondta Biszku.
A korábbi politikus arra a kérdésre, hogy mit gondolt magáról a forradalomról, kijelentette: '56-ot nem tekinti forradalomnak. 1956-ot nemzeti tragédiának, a "magyar nép tragédiájának" nevezte, melynek szerinte ő szenvedő alanya volt. 1957 és 1961 között betöltött belügyminiszteri szerepét Biszku a műsorban úgy értékelte, hogy politikai tisztséget töltött be, az ország közbiztonságának helyreállításáért és a törvények betartatásért dolgozott.

Arra a felvetésre, hogy mindezért cserébe elfogadható ár volt számára háromszáz ember kivégzése, húszezer ember bebörtönzése és kétszázezer ember emigrációja, Biszku úgy reagált: ezekhez neki nem volt közvetlen köze. "Hogy mennyi ember hagyta el az országot, az az akkori helyzet következménye volt, és én rendkívül sajnáltam azokat, akik ennek a helyzetnek következtében hazájukat kénytelenek voltak elhagyni" - mondta.
"Az ítéleteket nem én hoztam, azokat a szuverén magyar bíróság hozta meg" - tette hozzá Biszku, aki az ítélekről azt mondta, hogy azokat nem tudja minősíteni, a pereket pedig nem tartja koncepciós pereknek, mondván: azok "valamilyen cselekmények alapján születtek meg". Tagadta azt is, hogy ő olyat mondott volna, hogy viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma. "Én akkor a legjobb tudásom szerint igyekeztem a népem érdekeit szolgálni" - mondta Biszku azután, hogy a riporter megkérdezte tőle, ma mindent ugyanúgy csinálna-e, mint egykor. Biszku a műsorban Kádár Jánosról azt mondta: őt a huszadik század legnagyobb politikai egyéniségének tartja.
Biszku Béla az interjúban arról is beszélt: szerinte létre kellene hozni egy történészekből álló bizottságot, amelynek az 1956-hoz vezető cselekmények, valamint ezek 1956 utáni következményeinek a "tények alapján való elemzése" lenne a feladata. Mint mondta: állna egy ilyen bizottság elébe, és minden kérdésre legjobb tudása szerint válaszolna. A korábbi politikust a nyugdíjáról is kérdezték, Biszku szerint havi 240 ezer forintot kap.

Villámcsapás sújtott Csíksomlyón

2010-08-28T07:14:00.002+02:00

Villámcsapás sújtott Csíksomlyón
[ 2010. július 19., 18:10 ] Erdély.ma

Tegnap délután hatalmas zivatar volt Csíkban, villámcsapás érte a két Somlyó hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltár méretes keresztjét. A csíksomlyói nyeregben épített, Makovecz Imre által tervezett oltár középső csúcsán található, több méteres magasságú keresztbe csapott bele vasárnap délután a villám. Abban az órában a nyeregben tartózkodott a csíksomlyói kegytemplom kórusa, és egy zarándokcsoport.

A hirtelen jött zivatar elől a zarándokok a Hármashalom oltár alá menekültek, és a villámcsapás alatt is ott tartózkodtak. Csodával határos módon nem keletkezett tűz, viszont egy nagy darab lehasadt a fából készült keresztből. Senki nem sérült meg. "Nagy robbanás kísérte a villámcsapást, a kereszt darabjait szanaszét szórta, mindenki nagyon megijedt" - mesélték a villámcsapás rémítő élményeit átélő szemtanúk.

Dobos László, Marosvásárhelyi Rádió

Rövid, megdöbbentő hír Csíksomlyóról
2010. július 24.

"Isten nyila sújtott a kettős keresztre

A zivatar, villámlással és égzengéssel egyike ama jelenségeknek, melyek már ősidők óta foglalkoztatják az embert. A természeti népek a felsőbb hatalmak haragjának tartották.
Ez majdnem minden nép ősvallásában ilyen értelemben szerepelt. A görögök és a rómaiak villámokkal együtt ábrázolták Zeuszt és Jupitert. A magyar nyelvben is az "Isten haragja" vagy "Isten nyila" kifejezések ősi időkből származnak.
Áldás havának 19-ik napján, délután hatalmas zivatar támadt Csíkban, villámcsapás sújtotta a két Somlyó hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltár keresztjét.
Hihetetlen. A csíksomlyói nyeregben épített, Makovecz Imre által tervezett oltár középső csúcsán található kettős keresztbe csapott bele délután a villám, méghozzá vasárnap, az Úr napján!
Érdekesség, hogy ebben az órában a nyeregben tartózkodott a csíksomlyói kegytemplom kórusa és egy zarándokcsoport.
Itt, ahol több ezren gyűlnek össze évente, hogy kegyeletüket leróják Babba Mária előtt. Itt ahol a szél is az suttogja "Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes!... "

Július 22-én jutott el hozzám a hír, mindössze két napja,. Döbbent, és szomorú lettem, hiszen Urunk megígérte: "Lesznek jelek égen és földön."
Imádkoztam, kérdeztem, reménykedve, hogy félreértem a jelet, de a fájdalmas szomorú érzés csak nem akart múlni. Hiszen tudtam, mindannyian tudhatjuk, akik figyelünk, hogy ez mit jelent. De azért mégis.
Lassan, szokatlanul nehezen formálódott bennem a válasz:

Először egy versidézet jutott folyton eszembe, ha akartam, ha nem, majd Uram kinyitatta velem a Bibliát.
Az idézet így szólt:
"Apostoli Király" ez lesz a titulus, s e Jelkép által köztetek leszek,
Hogy közvetlenül érezhessétek Vezetésemet és végtelen, Isteni Szeretetemet!
És Boldogasszony Népe így indította el az új évezredet."

Majd a bibliai szavak: ".Jézus azt felelte neki: "A rókáknak odujuk van, a madaraknak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét." Egy másiknak ezt mondta: "Kövess engem!" Az így felelt: "Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus ezt válaszolta neki: "Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat, te pedig menj, hirdesd az Isten Országát! Egy másik is mondta: "Uram! Követlek, de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!" Jézus azt felelte neki: Aki kezét az eke szarvára teszi, és hátratekint, nem alkalmas az Isten Országára!" (Lk. 9/58-62)

Végül, megszólalt az Úr is:

"Csodálkoztok Gyermekeim?!
Adtam jeleket, figyelmeztetéseket, az utóbbi száz évben többet, mint kétezer év óta összesen, de kinevettétek érzékeny követőim!
Földmozgás, szökőár, tengeri katasztrófa, vulkánkitörés, árvíz, légi katasztrófák, . mindez nem elég?
Édesanyám sűríti jelentkezéseit, és sírva könyörög országaitokban, könnyeznek a szobrok, és kősebeimből is vér folyik, de a ti szemetek száraz, elmétek alszik, és szívetek hideg, mint a villám, mely lesújtott!
És még kérdezitek, hogy miért?!
Hát, hogy legalább egy villámcsapás ébressze fel már alvó gyermekeim!
Ha csak egy ismeretlen falucska templomtornyát éri figyelmeztetésem, meg sem halljátok, süket fülekkel mentek tovább.
Csíksomlyóra talán felkapjátok a fejetek, talán felfigyeltek folyamatosan, és fájdalmasan könyörgő Anyámra, Mennyei Édesanyátokra!

Büszkélkedtek múltatokkal, de ti, mai nemzedék: mit tettetek azért, hogy a múlt eredményein igaz jövőt építsetek?
Mit jelent nektek ma a kettős kereszt?
Milyen szívből, milyen imát mondotok, és mit tesztek azért, hogy Boldogasszonyotok végre mosolyogjon könnyezés helyett, és hogy az Én Jézus-vezetésem (mint az Általam ígérve lett) érvényesülni tudjon életetekben, és népeitekben?

"Apostoli Király" - Ez a fogalom tartozott a kettős kereszthez. De ez a titulus egyáltalan nem illeti meg a jelen nemzedéket! Gondolkodásában,
szavaiban, viselkedésében alig-alig követ Engem, tehát nem is lehet "apostoli"!
A mai világnak nincs királya, csak császára. Akire mégis azt mondjuk, hogy "királyi", annak jellemében kellene, hogy megmutatkozzon a királyság.
Amikor Én, Jézus, az Ég Királyaként a Földön éltem, a Szeretet szolgálatát mutattam be néktek, hogy lelketek el ne vesszen.
Vajon ki az köztetek, aki csak tizedennyire szolgálja a Teremtő Atyát, a Legszentebb Anyát, Boldogasszonyt, vagy akárcsak benneteket is? Cselekvő szolgálatra gondolok, és nem felesleges beszédre, vagy ajakimára! Hol van az a nemes szolgálat, és fegyelem, ami egy földi "királyt" meghatározhatna?
Mivel büszkélkedtek hát?! Mivel, mikor otthont keresek a szívekben, és nem találok! Mivel, amikor nem halljátok meg Egységre, és vezetésre hívó
Szavamat?
Mit tesztek a nektek adott talentumokkal, őseitek tiszta, megharcolt örökségével?!

A Kereszt, mit a villám eltalált, a fizikálisan megépített Oltár fölött van.
A nagybetűs Oltár fölött, ahol minden alkalommal a Megváltás áldozata, és Mária mélységes anyai fájdalma újul meg!
Mit tesztek ti gyermekeim erre az Oltárra?
Hamis, gőgös büszkélkedést, érzéketlen szíveket, kiüresedett szokásaitokat, ...hogy a többi csúfságról ne is beszéljek...!
Mária - Ő volt a Legszentebb, legtisztább Oltár, Aki által a Megváltás elindulhatott. Hogy szeretitek, és tisztelitek Őt, Aki folyton könyörög
értetek?
És végül mi a van a saját szívetek Oltárán? Ki trónol ott Énhelyettem?
Pénz? Hatalom? Ellenségeskedés?

Ha tudnátok, hogy mennyire fáj, hogy süket fülekre talál köztetek legszeretőbb hívásom! Ha csak egy pillanatig éreznétek ezt a fájdalmat, lehet, hogy ki sem bírnátok!...
A villámcsattanás helye, és mondanivalója is elég nagy volt ahhoz, hogy felébredjetek!
Nagyot csattant, de most még nagyobb volt a hangja, mint a füstje. "hideg villám" volt, hideg, mint sokak szíve. Kevés kárt tett, de figyelmeztetett!
Erősen figyelmeztetett!

Vegyétek hát komolyan a kétezer évvel ezelőtti Szavaimat, mert nem véletlenül küldtem a fenti sorokat, és most, rögtön, azonnal kezdjétek megtisztítani azt az Oltárt, amely a Szeretet áldozatát hirdeti, és mely jelen állapotában méltatlan az Istenanyához, és a Megváltáshoz is!
Tiszta szívetek munkája, szeretetből fakadó örömötök, áldozatos tetteitek kerüljenek fel Felmagasztalásom Oltárára!
Legyetek élő hívei a szeretetnek, és ne élőhalottjai! Tegyétek ezt sietve, hogy méltók legyetek arra a címre, melyért valóban nemes őseitek a maguk áldozatát meghozták. Ők vérüket ontották hitükért, Értem, Édesanyámért, és a Hazájukért, s azért, hogy ti most, ebben a Hazában élni tudjatok!

Isteni Szeretetemmel megerősítem, megáldom lelketek, és minden, szeretettel, jó szándékkal elindított tettetek! Legyen béke köztetek! Ámen. Jézus.

* * *

Szeretettel lejegyeztem, és továbbítom az elgondolkoztató szavakat.
Az idézet a "LÁTOMÁS ISTENI SUGALLATRA - Ima, meditáció, és elmélyülés a Szent Koronával" című írásból való. Csatolmányként megadom ugyanennek a műnek "A Szent Korona születése" című fejezet néhány sorát, mely igencsak a fenti mondanivalóhoz illik.
Isten Áldása legyen Mindannyiunkon, és Hazánkon!
M.G.Mária
Köszönöm Ani!

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=54107&n=szuromieszter

Figyelem!

2010-08-04T13:17:00.001+02:00

Figyelem!

2010-08-04T13:17:00.000+02:00

Géczy Gábor: A jövő

2010-07-27T10:14:00.001+02:00

A KURULTAJRÓL

2010-07-24T07:15:00.001+02:00

A magyarság tudatában a mai napig él a keleti (ázsiai) származás hagyománya. A magyarság eredetével kapcsolatban –a XIX. század közepe óta– dúl a vita a különböző tudományos álláspontok között. Az utóbbi fél évszázadban (különösen a kommunista időkben), minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva erőltették a magyarság „finn-ugor” eredetének elméletét.

A magyarság eredetére vonatkozó régészeti, nyelvészeti, etnográfiai és embertani kutatások azonban más képet rajzolnak ki. Ma már a legtöbb kutató (különösen a régészek és az antropológusok) elfogadja, hogy a honfoglaló magyarság embertani jellege, valamint kultúrája is inkább az iráni és szkíta hagyományokat is őrző, közép ázsiai „törökös” népességekkel mutat hasonlóságot.

A magyarság történelmének egyik legfontosabb mozzanata a Honfoglalás (a Kárpát-medence elfoglalása a X. században). A lovasnomád kultúrák közül a magyaroké a legnyugatibb, Európa szívében alapított és ezer éven át fennálló állam. A magyarság ma már egységes (törzsi tagozódás nélküli) nemzet, de történelmének jelentős részét egészen a Honfoglalást követő időszakokig a nagycsaládokon alapuló, nemzetségi –törzsi rendszer határozta meg (mint a legtöbb lovasnomád nép esetében). A törzsek egyesítése, a Vérszerződés a magyar nemzeti hagyomány egyik alapköve. Árpád Vezérlő Nagyfejedelem, a Honfoglalás irányítója, a később évszázadokig uralkodó magyar királyi dinasztia, alapító Ősatyja. Személye a magyar történelemnek az egyik legfontosabb alakja. A nemzet erejét és egységét szimbolizálja! Az Ő idejében, valamint a leszármazottainak uralkodása idején írták a magyar történelem legdicsőbb fejezeteit.

A keleten maradt magyarok keresése már a Honfoglalás korában elkezdődött és a két népcsoport hosszú időn keresztül tarthatott fenn kapcsolatot egymással. A tudósoktól az egyszerű emberekig évszázadok óta sok magyar élete nagy célját látta a testvérek keresésében.

A Kurultaj rendezvényt tulajdonképpen Bíró András Zsolt magyar antropológus és humánbiológus (a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója) egyik kazakisztáni tudományos expedíciója alapozta meg. A 2006-os expedíción gyűjtött adatok és DNS minták tudományos elemzése során (Y-kromoszóma analízis) bizonyítást nyert, hogy a kazakisztáni Madjar törzs és a Kárpát-medencei magyarok között nem csak névhasonlóság (névegyezés) hanem genetikai kapcsolat is fennáll. A kutatások eredményeit a Világ egyik legrangosabb tudományos lapjában az American Journal of Physical Anthropology -ban publikálták. A tanulmány nemzetközileg is nagy feltűnést keltett és számos elismerést hozott a kutatócsoportnak. Bíró András Zsolt 2007decemberében állami kitüntetést vehetett át személyesen Kazakisztán kultuszminiszterétől Yermukhamet Yertisbayevtől, és a Madjar törzs a törzsi tanács tiszteletbeli tagjává fogadta.

A kutatások eredményei Kazakisztánban és más Közép-ázsiai országokban is felhívták a figyelmet a rokoni kapcsolatok fontosságára.

2007-ben Kazakisztánban megrendezték az első Madjar- Magyar Kurultajt (törzsi gyűlést) amelyre Bíró András Zsolt vezetésével egy magyar delegáció is kiutazott.

A kazakisztáni rendezvényről hazatérve a magyar hagyományőrzők elhatározták, hogy megrendezik 2008–ban a Törzsi Gyűlést- Kurultájt Magyarországon. A kazakisztáni Madjar törzs tagjait hívták meg díszvendégnek.

A rendezvényre 2008 augusztusában került sor.

Egy eddig soha nem látott összefogás kelt életre, amely során több mint nyolcvan hagyományőrző és kulturális csoport dolgozott együtt, teljes összhangban.

Egy több mint száz jurtából álló tábort építettek fel.

Több ezer aktív résztvevővel, több száz lovassal (lovasíjászok, lovas harcosok) számtalan kulturális és katonai hagyományőrző programot valósítottak meg.

A rendezvényt több mint kilencvenezer ember látogatta meg. A Kurultaj tanácskozásán a küldöttek azt a döntést hozták, hogy két év múlva, azaz 2010-ben rendezik meg az összes hun-türk tudatú nép találkozóját.

A Kurultaj az egységet fejezi ki. A Kárpát medence magyar hagyományőrzői, a kazakisztáni Madjar törzs és a rokon népek küldöttségei együtt ünnepelnek, és méltósággal emlékeznek nagy őseikre. A magyarok kultúrája a sztyeppei lovas nomád kultúrában gyökeredzik (mint a szkíta, hun és avar kultúra) és ezen keresztül kapcsolódik a Közép és Belső –ázsiai régió nagy nemzeteinek hagyományaihoz.

A Kurultaj Ősatyáink jogán felemeli, és újra egyesíti népeinket, példát mutat hazaszeretetből és a Kárpát-medencétől az Altájig 150 millió lélekben újra gyújtja a testvéri szeretet lángját!

A Nagy-Kurultaj a 2007 évi első és a 2008 évi második Kurultaj szellemiségében folytatódik. Célja a rokoni kapcsolatok erősítése a közép- és belső- ázsiai, anatóliai, kaukázus-vidéki rokon népekkel. Tisztelgés a magyar hagyományban és a rokon népek tudatában is élő nagy és tisztelt Ősök, mint Attila, Baján kagán, Madjar baba, Karcig batir előtt.

A Nagy-Kurultaj célja a magyar kultúra valamint a sztyeppei lovasnomád (rokon) kultúrák bemutatása.

A Kurultaj műsorában elsősorban a legkiválóbb hagyományőrzők bemutatói kapnak helyet. Az ünnepségen azokat a magyar kultúra hagyományait és értékeit jelenítik meg (magyar népmondák és legendák, népzene, néptánc). Olyan valós történelmi eseményeknek állítanak emléket, amelyeket szakmai alapon is bizonyítottak (történeti forráselemzés, régészet). A nemzetek közötti rokoni kapcsolatok esetében is azokat a szálakat próbálja erősíteni a rendezvény, amelyek tudományosan is megalapozottnak (antropológia, genetika) mondhatók.

Az ünnepségre felépül egy egyedi történelmi hangulatot árasztó, honfoglalás-kori tábor (szállás). A tábor felépítésében fontos hangsúlyt kap a történeti hűség. Az építkezések és a programok kialakítása szakemberek (régészek, történészek, antropológusok, etnográfusok) bevonásával történik.

A kulturális és zenei programok színvonalas megjelenítéséhez 3 színpad épül, mind külön fény és hangtechnikával felszerelve. A népzenei programokban, a Kárpát-medence minden vidékéről és a keletről érkező népzene- és néptánccsoportok mutatkoznak be.

A rendezvény helyszíne a Bugac (Bács-Kiskun Megye). A Kiskunsági Nemzeti Park határában az ország egyik legszebb vidéke ad otthont az ünnepnek.
A rendezvény időpontja: augusztus 6-7-8.

A háromnapos programban szerepel a delegációk fogadása ünnepélyes műsorral. A főszervezők, a főbb díszvendégek és a delegációk vezetőinek beszéde után, felvonulnak a látványos megnyitóhoz a hagyományőrző lovas és gyalogos hadak. A megnyitó után történelmi élőképeket mutatnak be a résztvevők a nagyszínpad előtt. A nap további részében bemutatók, előadások, kiállítások, sport versenyek, vetélkedők, zenei és táncprogramok zajlanak a tábor több részén is egy időben. A tábor területén kézműves vásár is lesz.

A második és harmadik napon a bemutatók és műsorok mellett a delegációk tanácskozására és szakrális programokra (szertűz, életfa szentelés) is sor kerül.

A Kurultaj néhány napra a Türk- Hun világ központjává teszi Magyarországot.

A számos Kárpát-medencei díszvendég mellett az ünnepségre további 11 országból érkezik küldöttség:

Kazakisztán, Üzbegisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán,
Ujgurisztán /Kína/, Baskíria /Or.f./, Tatársztán /Or.f./, Csuvasföld /Or.f./
Tuva /Or.f./, Karacsáj- Balkárföld /Or.f./, Dagesztán /Or.f./, Csecsenföld /Or.f./,
Jakutia /Or.f./, Mongólia, Gagauzia /Moldávia/ és Bulgária.

A Kurultaj nem csak egy néhány napos ünnep, hanem egy hosszú út első lépése. Egy nagy közös építő munka, amelyben az azonos értékeket valló közösségek együtt dolgoznak.

A hosszú munka és szervezés bevégeztével, pedig örömteli szívvel ünnepelhetnek a magyarok és a távoli vidékekről érkezett rokonok, példát mutatva, országnak–világnak és a jövő nemzedékeknek!

2009-ben a Kurultaj főszervezői létrehozták a Magyar-Turán Alapítványt, amely az őstörténeti kutatásokat és azok eredményeinek bemutatását segíti, valamint a magyar hagyományőrző programokat összehangolja, és 2010-ben megszervezi minden idők legnagyobb magyarországi hagyományőrző rendezvényét, a Nagy- Kurultajt.

Az alapítvány honlapja:
www.magyar-turan.hu

forrás: kurultaj.com

420 éves a vizsolyi Biblia

2010-07-24T07:10:00.003+02:00

Károli Gáspár, a tudós reformátor munkatársaival elsőként fordította le magyar nyelvre a teljes Bibliát, amelyet a 16. században Vizsolyban nyomtattak ki nyolcszáz példányban.
Az eredeti Szentírást a vizsolyi református templomban sokáig kézbe lehetett venni, később azonban üvegtárolóba helyezték, mert több lapja eltűnt.
2002 februárjában az egész kötetet ellopták a tárolóból, de 2003 októberében megkerült.

Born Gergely: Tükör által homályosan

2010-07-20T18:41:00.004+02:00

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

Háború a nemzet ellen

2010-07-19T07:15:00.009+02:00

1. DVD

l.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

2. DVD

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

A Magyar Szent Korona és Hazánk jövője

2010-07-19T07:12:00.000+02:00

Biszku Béla dokumentumfilm: 1956-ról mesél és tagad a volt belügyminiszter

2010-07-19T07:08:00.000+02:00

Pörzse Sándor: Gondolatok a jobb(?)oldali sajtóról

2010-07-18T07:52:00.000+02:00

Emlékeznek, 2006. október 23-a előtt milyen egyszerű volt minden? Voltunk mi, „jobbosok” és voltak ők, a „balosok”. Meg persze az ún. liberálisok, de utánuk mindenki minimum szájat öblögetett, már ha szóba kerültek. Morvai Krisztina később ezt az embertípust „magukfajtának” nevezte el. A jobbosok mind a jó oldalon álltak, a többiek mind a rosszon. Egyszerű, naiv, délibábos idők voltak…

Aztán 23-a után többen nem értettünk egy-két dolgot: miért csak Révész Máriusz állt oda? A többiek hol voltak? A Vezér miért az ellenkező irányba ment? Aki hajlandó volt a testi épségét is kockáztatni, miért lett később provokátor? A balos sajtó fröcsögött, Gyurcsány, Gergényi elemükben voltak, a Fidesz meg szokás szerint hagyta magát kigúnyolni. A Hír TV látszólag nem hagyta magát, az Echo-ban akkor még Fiala, Kocsi Ilona fújta a szelet, a Demokrata – mióta felhagyott a radikális hangnemmel – meredeken zuhanni kezdett. Pedig a magunkfajtáknak más nem nagyon volt.

Bezzeg manapság: valóságos jobboldali sajtódömping van. Nézzük csak: Hír TV, Echo TV, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Demokrata, Magyar Fórum, Lánchíd Rádió – hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rengeteg hangszer, a zenekar mégis fájóan hamis. Ha a fentebb soroltakat összehasonlítjuk pl. a Kurucinfóval vagy a Barikáddal, olybá tűnik, mintha különböző országokról írnának, beszélnének. És nem a hangnemről, a tehetségről van szó, hanem az ország jobboldali része által megélt valóságról.

Menjünk sorban! Nézzük, kik fújják a sokak számára fals hangokat. Az első sokkot egyértelműen Csintalan feltűnése okozta a Hír TV-ben. A mi oldalunk nehezen hisz a damaszkuszi utakban (talán egyedül Bayer Zsolt kivétel, neki a tehetsége miatt elnézik a népszabis vargabetűt), az árulókat meg nem szeretik sehol. Vagy van, ahol mégis? Mi a hozadéka az Ő leigazolásának? Komolyan gondolta bárki, hogy miatta tömegesen szavaznak át a kádárnyugdíjasok? Vagy roppant kellemes televíziós jelenség, netán a tehetsége okán van ott? Nem. Egész egyszerűen a fideszes tulaj barátja. A volt szoci alelnök. Puff neki, illúziók! Nincsenek is nyilvános nézettségi adatok már régóta.

Apropó, damaszkuszi út! Majdnem két év liberális tombolás után az Echo Tv egyszer csak jobbos lett. Mert a tulaj rájött, hogy az igazság odaát van. Jöttek a radikális igazolások, folyamatosan emelkedett a nézettség. Aztán egyszer csak nem lehetett beszélni Gárdáról, Vonáról, Jobbikról. Csak a balos simli a simli, ha kiderült, hogy „mi” is lopunk, arról hallgatni kellett. Kezdett nem számítani a néző. Néhány hónapja a hatalom által meghurcoltak emberi jogaiért egyedül kiálló Morvai Krisztinát küldték haza az előtérből rendkívül megalázóan. Ma már a Draskovics által bebörtönzött, majd kiengedett kislány sem mehet adásba. Tényleg ezt várják el a jobbos nézők tömegei? Tényleg hisznek a volt Mazsihiszes Vámosnak? Aki Széles kedvenceként állítólagos terhelő adatokat akart vinni Orbánról és Szélesről a Jobbiknak, mandátumért cserébe (persze onnan kirúgták). Aki Tasnádit készítette fel a Bencsik-Lovas-Tasnádi vitára. Akinek szinte nincs spontán telefonálója, csak az előre leadott baráti körével beszélget hétről hétre (tudom, ott dolgoztam). Tényleg ilyen hülye a néző? Puff neki, illúziók! A héten egy lakossági fórum kb. háromszáz nézőjéből húszan mondták le a Magyar Hírlapot. Pedig szinte mind ott voltak a „hírlapos tüntetésen” tavaly, a farkasordító hidegben.

A Demokratában már régen nincsenek ott a legjobbak. Nincs Lovas, Sinkovits, Sándor Csilla, Seszták, Ungváry, Szalai… és sorolhatnám. (Mi persze nem soroltuk volna a legjobbak közé Sándor Csillát vagy Sesztákot. - a szerk.) Különböző okokból nincsenek, de miért pont a szókimondóak tűntek el? Már csak hazugságok vannak Morvairól, meg vezércikk arról, hogy már csak kettőt kell aludni, és mi jövünk. Csurka már nem számít, a tehetséges újságírók hadát felvonultató, és egy remek ember által irányított Heti Válasz már-már népszavai színvonalú hecclappá silányult a Nagy Megfelelésben.

Nagyjából itt tartunk. Szerintem. Ezt akartuk, amikor jobboldali sajtóról ábrándoztunk? Mi most megpróbáljuk még egyszer. Kérem Önöket, azonnal szóljanak az első fals hangnál. Van mérce. Úgy hívják: keresztény erkölcs.
Adjon az Isten szebb jövőt!

Pörzse Sándor
főszerkesztő
(Megjelent a Barikád hetilap első számában)

Molnár V. József: Csíksomlyó

2010-05-19T00:15:00.003+02:00

Megjelent: Molnár V. József: Örökség c. kötetében. Örökség könyvműhely, Budapest, 2001.,146-149.old.

A magyarság műveltségét, az ember őstudását, a csak ránk jellemzővel együtt a lehető legteljesebben még napjainkban is Erdély őrzi.

Erdély, ahol az ember keltében legelőbb az Égre néz, s csak aztán tekint a földi sokféleségre, mindarra, amit, akiket a Teremtő rábízott.

A gyimesi csángó némely patak mentén még mais, minden hajnalon eképpen fogadja a Napot:

„Köszöntelek tégedet, Istennek szent igéje,
Istennek Szent eredménye,
Istennek Szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott napom,
Adj szerencsés mái napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget..."

S mert a fönt a legfontosabb számára, elfogadja, mindig is elfogadta a teremtett sokféleséget: az időhozta változások számlálhatatlan más-más ízét, csakúgy, mint a más-más fajta téri létezőt, közöttük a másik fajtájú, s szokású embert is; ha néha úgy érzi, hogy Isten megpróbálja vele „erőst", akkor is. Erdély adta a keresztény világnak a vallás türelmi rendeletét, s gyakorlatát, s itt kötött egymással alkotmányos szövetséget három büszke nemzet: a magyar, a székely és a szász, s a románt se taposta el; amikor más vidékén a Földnek vér folyt azért - s nem életet újító, áldozati - hogy egy legyen a nyelv és a vallás. Pedig nemzetünkre a török uralom miatt rossz idők jártak ekkor; s a háromfelé szakadt hazában az önálló Erdély volt egyedül így is, és éppen így, ilyen sokszínűen maradéktalanul magyar.
Európának (s talán a világnak) volt-e, van-e olyan tája, ahol annyiféle nép és vallás él együtt, megtartva ki-ki sajátosságát, mint itt, és élt - együtt! - mostoha időben is?! A Gyergyóba és Csíkba telepedett örményeknek két vallásuk működik, s e földön késő, új vallás is született, s maradt meg napjainkig: a Jézust embernek, emberek között a legelsőnek hirdető unitárius. A múlt század végéig az Aranyos völgyi mócok és Gyimesben a csángók a patakok mentén, távol az utaktól és a vasúttól ősidők életmódját tartották meg, s másutt is a „zsákfalvak" lakói: székelyek, magyarok, románok egyaránt, s a sátorozó cigányok is; s a városok pedig, s lakói Kolozsvárott, Brassóban, Marosvásárhelyen magyarok, szászok, székelyek, s románok a korszerűt testesítették - és e két véglet között hányféle átmenet létezett?! Kilométerre egymástól az idő „végtelenje" lélegzett, s nem egymás ellenében: az „idejemúlt", „az elmaradt", s a „korszerű'!
Talán, mert a legősibb itt őrződik, itt érthették meg igazul az emberek a Teremtő időszerű parancsát. Úgy váltak kereszténnyé, hogy minden fontos régi rítusforma megmaradt, megmaradt mind a hasznos ősi „edény", csupán hagyták, hogy új „itallal" töltse tele azokat az Úr. S ebben, itt segített leginkább táltos királyunk, Szent László is, aki népünk Eget Földdel összekötő fényes állatát, a szarvast nem tüntette el, annak időszerű angyal tartalmát mutatta meg csupán a mogyoródi dombon Gézához, testvéréhez eképpen szólva: „Nem szarvas az, hanem angyal." Regős énekeink, amelyek a szarvast Istentől való küldöttnek, angyalnak nevezik, s régi imádságaink a tanúk, hogy népünk megértette e változást:

„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben boldogasszony.
Kelet felől tekint a Nap,
Ott látta az Ő szent fiát..."

(Népünk hitében a szarvas és a madár együtt alkalmai az égiekkel való kapcsolatnak - a szkíta művészettől napjaink pásztorfaragásáig ezért található gyakran a szarvason madár.)
Érti, éli, s érvényét érzi ennek Bódor Róza, idős csángó asszony is Gyimesfelsőlokon, az Ugra-patak mentén, az erdőhöz, s ahogyan ő mondja: az Istenhez közel. Még fiatalon magára maradt. Kemény sorsot szánt neki az Úr: két gyermeke közül az egyik a két évet sem érte meg, a másik, vele együtt végig kellett hogy nézze, miképpen verik agyon az urát „kicsi magyar idő" elmúlta után a román katonák az udvaron. Megtébolyodott a kisiskolás gyermek, s nemsokára a havason lelte halálát - lavina végzett vele. Róza magára maradt, de nincs egyedül. Isten minden nap elküldi hozzá angyalát: hegyi billegető látogatja meg reggel, vele ebédel délidőn, s este is eljön a madár. Róza minden esztendőn elgyalogol Gyimes népes zarándok menetében Csíksomlyóra a csodatevő Szűzhöz, Boldogasszonyhoz, a ferences templom kegyszobrához, akit a gyimesi csángók Babba Máriának neveznek, csakúgy mint a csíki székelyek. Elgyalogol, hogy hálát adjon az angyalért, hogy lelke rendeződjék, hogy megerősödjék mindabban, ami benne, általa, az idegenné vált országban is magyar. Gyimesben és Csíkban a Holdnak is Babba a neve, a Napbaöltözött Asszonyt, Máriát a Hold idézi meg, miképpen az Ő szent fiát, Jézust a Nap „hozza el" minden hajnalon.
E tájon nemcsak Róza asszony érzi, éli, hogy a keresztény embernek - Isten akaratából - részt kell vállalnia Krisztus áldozatában. Erről vall a csíksomlyói Jézus hágó egyik, a két háború között székely nemzetség állíttatta stáció kövének szövege is: „Keresztviselő Krisztusom taní(t)sd meg székely népemet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét." Aki minden nap reggelén legelőbb az égre néz, onnan, föntről várja az időszerű parancsot, csak az írhat ilyent, s viselkedhet így - s jutalmul a legveszettebb időben is a biztonság érzetét kapja. Itt napjainkban is tudják és élik, hogy „támadat", újult élet csak áldozatból csírázhat, s szökkenhet égre; a székelyek karácsony böjtjén, a születés előtt eképpen kántálnak erről:

„Soh'sem láttam szebb termőfát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérvel virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik."

Csíksomlyó Erdély magyar népének, s a moldvai csángóknak is a Teremtő adta biztonság. E település, amely Székelyföld kellős közepén létesült, ma már Csíkszeredához tartozik. Kegytemplomát minden esztendő pünkösdjén zarándokok tízezrei keresik föl. A diktatúra bukását követő esztendőkben egy-egy alkalommal több mint százezer ember kapta itt megerősödését hitében, magyarságában. Az Arad melletti Máriaradna szeptember 8-án, Mária születése ünnepén Erdély különböző népeinek és vallásainak találkozóhelye, s Erdélyen túlról is zarándokolnak ide magyarok, szlovákok, csehek, németek, horvátok, szerbek és bolgárok, de jönnek Moldvából is a románok és a csángók. Csíksomlyó pünkösd ünneperejével, a ferences templom Babba Mária kegyszobrával a magyarokat hívja. A zarándoklatot a gyergyóalfalusiak vezetik mais. Gyalog jönnek ők is, mint számos falu közössége kereszt és zászlók alatt, s az emberek többsége székely viseletben, s jönnek lovon is, miképpen a régiek. Oka pedig kitüntetett szerepüknek a régmúltba visz. 1567-ben János Zsigmond a gyergyói és a csíki székelyeket erőszakkal unitáriussá akarja „téríteni'. Pünkösd előtt sereggel jön Csíkba, hogy akaratának érvényt szerezzen. Gyergyóalfaluban István pap szervezi ellene a székelyeket; jönnek az asszonyok, a gyermekek és az öregek is - ez utóbbiak a csíksomlyói templomban imádkoznak, kérik Babba Mária közbenjárását, segítségét. Az István pap vezette székelyek János Zsigmond seregével a Nagyerdőn csapnak össze, s győznek. E győzelem, Babba Mária pünkösdi ereje ettől kezdve minden esztendőben hívta és hívja a környék magyarjait. A gyergyóiak után jönnek a székely falvak zarándokmenetei sorban, s jönnek a mezőségi magyarok, s Erdély más tájáról is, s kicsi hazánkból számosan, de jönnek régtől a gyimesi és a moldvai csángók.

Gyimesben a széphavasi kápolna romnál (a hagyomány Szent László kápolnájaként tartja számon, s pogány őseink itt a Hadúrnak áldoztak vala) találkoztak hajdan a moldvai és a gyimesi csángók, s a csíki székelyek, amikor a püspöki búcsúra mentek; s visszafelé, itt köszöntek el egymástól. Egybetartozásukat a táltos király eleven emlékezete is erősítette itt. Moldvából azok is jönnek, akik már elfelejtették a magyar beszédet; amint mennek föl Jézus hágóján, stációt járva az előimádkozó magyarul mondja a szót, a „kórus" románul ismétli meg. Hitük és Csíksomlyó pünkösdi ereje megtartja őket, a nyelvét-vesztettet is magyarnak. A székelyek szerint Babba Mária csodája ez. Ez is. A kegyszobor, miképpen a kéttornyú ferences templom elődje, a régi templom, középkori eredetű. Középkori eredetű a Kis-Somlyón a Salvator kápolna is, bár a legenda ezt az angyal-építette csodát Szent István korából eredezteti. Babba Mária, a Napbaöltözött Asszony tizenkét csillaggal ékes festett faszobra Losteiner szerint (ferences krónikása volt e kegyhelynek) a mohácsi vész után az égből szállott alá.

E kegyszobor kezdettől fogva csodákat tett: vakok látnak, bénák járnak, halálos betegek gyógyulnak meg közbenjárására. A régiek szerint minden veszély előtt könnyezett. Ali basa dúlását előzően csillag fénylett Mária homlokán és mellén; s ha hittel kérték őt, „elűzte" ellenségeinket. Hiába dúlt, rabolt, égetett itt tatár, török, német, s kuruc is, hiába ritka protestáns indulat - a szobor maradt. Az egyik legendában tatár harcos karddal vág Mária arcába, amelyből vér serken, s a támadó és társai rémülten menekülnek el.

A kommunista diktatúra is mindent megtett, hogy a „csíki menyecskét", ahogyan gúnyolták Máriát - ne látogassa pünkösdön senki sem. Katonák és szekusok ezrei szállták meg ilyenkor a környéket és zaklatták, vették listára, s küldték kényszermunkára a zarándokok némelyikét. De a zarándokok tudták, hogy Asszonyuk velük van, s jobbján István és bal oldalán László, a két szent király. Az egyik pünkösdi búcsú előtt Oroszhegyen Bálint László, öreg székely ember álmában égbe ragadtatott, s ott parancsot kapott, hogy mennie kell Csíkba, a búcsúba.

El is megy, s ott ismét álmot lát: „Hát én ott vagyok. Hát előttem ott áll a csíksomlyai felső templomból a szobor, a Mária szobor, de úgy állt, hogy eléfelé; s nézem hát elöl Szent Péter karddal ott áll! Hát jobb felől ott áll Szent László király, balfelől Szent István király, s én voltam hátul térden állva. Imádságomat végeztem én. Hát elöl annyi a katonaság, hogy fűszál sem volt annyi... Istenem, most mi lesz, most meglőnek engemet, hogy tudtam én idejőni?! Édes Jóistenem, könyörülj! Akkor, mikor én ezt elgondoltam, akkor Szent Péter elöl, sudártermetű ember volt, tiszta kék gúnyában, kihúzza szépen a kardot; ahogy kihúzza a kardot egyszer levágott (vele), egyszer keresztül vágott, s az öszszes katonaság leomlott...

Akkor Szent Péter a hüvelybe visszanyomja a kardját, s visszafordul, s így meghajtja magát. Többet nem láttam. Mikor ez megtörtént, akkor Szent István király balfelől, ő es vissza, nem befelé fordul, hanem kifelé fordul, ügyesen megfordul; reám néz, míg hármat lépett, addig nézett, s akkor eltűnt. Mikor ő eltűnt, akkor Szent László király, ő es kifelé fordult, nem befelé, mikor visszafordult, s megnézett ingemet, amíg hármat lépett, semmit se szólt, csak nézett, elpisolyogta magát... Hát én es leültem a padba megvártam a misét; a mise lejárt, aztán kimentem a borvízhez... Hát, hát eljött az a bizonyos idő, hogy kijön a katonaság, hát nem jőnek. Esmég várom, hát most hamar kell érkezzenek. Hát nem jőnek!..." (Bálint László pünkösdi látását 1962-ben kapta, s azóta katonaság nem zaklatja Csíksomlyón, búcsú alkalmán a zarándokokat.)

A gyimesbükki csángók pünkösd előtti pénteken gyalog, kereszt, s zászlók alatt indulnak útnak - Gyimesfelsőlokon a templomban éjszakáznak, s onnan a közép- és felsőlokiakkal indulnak szombat reggel együtt Csíksomlyóra. Az egyik esztendőn zápor verte őket végig a hosszú úton, s esett a „kerülésnél" is. Az éjszakát a templomban töltötték, s Babba Máriához fohászkodtak - reggelre valamennyiük gúnyája megszáradt; pedig, mint mondták, ha otthon áznak eképpen bőrig, egy hét is kell, amíg bakancs, csizma, s bőrgúnya szárazzá lesz.

A moldvai csángók a Salvator kápolnában, s a kápolna körül virrasztanak. Bent a kápolnában megcsókolják sorba a feszületet és térden, napirányban háromszor körbe járják az oltárt (sokan a meredek Jézus hágón is térdencsúszva jönnek fel!). A kápolnában és kint is gyertyák száza ég, s eleven hitük... Hajnalban valamennyien a keleti eget nézik, várják, hogy fölkeljen az „áldott". Sokan csak nézik a Napot, de még többen látják tüzes aranyában a Madarat, s látják, hogy piros rózsaszirmok hullanak alá, a mennyégbe távozott, az Atya jobbján trónoló világbíró Krisztus „hét ajándéka" a pünkösdi biztatás. Isten tenyerére emeli ilyenkor a megtisztult szívű embert, a látót, hogy ereje adódjék embernek, magyarnak maradni az ordas idők kíméletlen fergetegében is.

Babba Mária minden esztendőben körbeszól a világban. Csöndes anyai szavát, hogy „gyertek látásomra!" meghallja mind ki magyar; s jönnek a tengerentúltól, Európa országaiból, s jönnek a kárpátaljaiak, a felvidéki keresztaljak és Csíksomlyón találkozik a bánáti testvérünk a burgenlandival, de ott vannak a csonka hazából is egyre többen, nemcsak a katolikusok, e szenthelyen együtt az erdélyi magyarokkal, s a székely és a csángó hűséges népével. Mária, aki Szent István fölajánlása okán örökös királynéja a Kárpát-hazának a tér e magasztos helyén összegyűjti a népét minden pünkösdön - Isten akaratából Trianon gyalázata fölé emeli nemzetét.

DACZÓ ÁRPÁD: A GYIMESI BABBA MÁRIA

2010-05-19T00:13:00.002+02:00

Megjelent: Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 1980. 231-239.old.

1. A gyimesi Kosteleken történt 1973-ban, hogy kenyeret akartam vágni, de nem kaptam a kést. Végül kissé ingerülten kérdeztem a mellettem segédkező csángó leánykától:
- Emma, hol a kés?
- Tudja a Babba Mária - felelte ő.
A meglepetéstől felkiáltottam:
- Mit mondtál?
A leányka megszeppent az erős hangtól. Most már félve nézett rám, és halkan kérdezte:
- Nem jól mondtam?
- Jól mondtad, Emma! Ti itt úgy mondjátok, hogy Babba Mária?
- Igen, úgy mondjuk.
- És mikor mondjátok?
- Mindig.
- Mindig? Akkor is, amikor nem tudjátok, hogy hol van valami?
Babba Mária tudja?
- Igen, mert a Babba Mária mindent tud.
- Biztosan tudod azt is, ki az a Babba Mária.
- A Babba Mária a Szép Szűz Mária. Olyan ő, mint a Jóisten.
- Mint a Jóisten? Talán még imádkoztok is hozzája.
- Igen, mondjuk az Üdvözletet, a Most segíts meg Máriát, és kérjük, hogy segéljen meg a Babba Mária.
2. A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát:
- Né, látod, ott van a Babba Mária.
Kíváncsian kérdeztem akkor az asszonyt, hogy mit jelent a Babba Mária.
- Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép.
- Azért Babba Mária, mert szép?
- Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép.
- Mária is azért Babba Mária, mert szép?
- Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária.
Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét és úgy mondta:
- Jaj, milyen babba!
- Babba? - kérdeztem. - Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék!
- Nem baba, hanem babba. Két b-vel - magyarázta az öreg bácsi. - Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.
3. Az előbb említett csángó leánykától való hallomás után először az emberek egymás közti beszédét kezdtem figyelni. Kíváncsi voltam, hogy minden kérdezgetés nélkül, a maguk természetes szóhasználatában hogyan említik Bahba Máriát.
Egy reggel a buszmegállónál hallom, amint az egyik asszony ezt mondja:
- Most bemegyek a városba. Valami cipőt szeretnék venni, ha megsegít a Babba Mária.
- Én is bemegyek. Beteg a kicsikém. Orvosságot kellene hozzak. Csak segéljen meg a Babba Mária, hogy hamar haza is tudjak jönni - mondta egy másik asszony.
Egy estefelé egy asszony a tehenei után indult:
- Az oktalanok nem jöttek haza. Meg kell keressem őket. Csak vezetne a nyomukra a Babba Mária, nehogy besötétedjek az erdőn. Egy kaszálóból jövő emberrel találkoztam.
- Csak jó üdőt adjon a Babba Mária hónap is, hogy száradjon a rendem - mondta.
- Messze van a kaszálója?
- Kinn a Borda tetejin. Csak haza kellett jöjjek, mert most kell malacozzék a gőjém. Csak szabadítaná meg hamar a Babba Mária.
- A tehenet is Babba Mária szabadítja meg, amikor borjúzik? - kérdeztem.
- Az, az áldott.
- Hát amikor a felesége szülés előtt állott? Akkor is a Babba Máriához fohászkodott?
Magától értetődően felelte:
- Hogyne! Hát ő az, aki az asszonyt is megszabadítja a terhétől. Ezek után módszeresen kezdtem kutatni Babba Mária után.
4. Kosteleken az emberek, ha felfohászkodnak, nem annyira Istent emlegetik, mint inkább Babba Máriát.
Feltűnő, hogy különösen születésnél ő a fő segítő; mind az állatoknál, mind az embereknél ő szabadítja meg a vajúdót a terhétől. Ő a fő oltalma az állapotos asszonynak is, a magatehetetlen magzatnak is. A 74 éves Oláh Demeterné Bereczki Virággal így beszélgettem:
- Ha tehene borjúzás előtt állott, kérte a Babba Mária segítségét?
- Hát hogyne kértem volna! Mindenre az ő segítségét kértem, az áldottnak.
- Akkor is, amikor maga állott szülés előtt?
- Ó, hát hogyne kértem volna! Mind azt mondtam: segéljen meg a felséges Babba Mária! Szabadítson meg az áldott Babba Mária a nagy terütől.
- Még mire mondták: Babba Mária?
- Hát arra, hogy ő adta az ételt. És őt kértük, hogy rendelje ki mindennapra. Ha szép gúnyát kapott a gyermek, azt mondtuk: köszönd meg a Babba Máriának. Ó küldte a szép gúnyát. Imádkozzál és köszönd meg neki! A gyermekeknek váltig mondtuk a Babba Máriát. Ők kérdezték is: Hol van a Babba Mária? Mi azt mondtuk, az égben. De mindenütt is ott van a Babba Mária. Ő mindent lát, mindent tud, légy jó, hogy megsegéljen a Babba Mária.
Egyszer egy férfitól rnegkérdeztem:
Maga ismeri azt a szót, hogy Babba Mária?
- Ismerem és mondom is, hogy segéljen meg a Babba Mária.
- Mire kéri különösképpen a Babba Máriát?
- Tudja, mikor a tehén borjúzik, akkor mondom váltig, hogy szabadítsa meg hamar a Babba Mária.
Ez a nyilatkozat azért fontos, mert a kosteleki ember legfőbb gazdagsága az állat. Azért aggódik, imádkozik, imádkoztat a pappal. Időközönként korpát, kukoricalisztet, sót, fokhagymát áldat meg a pappal, és a megáldott ételből kever az állatok kóstjába, hogy ne érje betegség őket. Az állatokról való gondoskodást elébe helyezi sok egyéni érdekének is. Így érthető, hogy ez az ember is elsősorban a tehenére gondolt, amikor Babba Mária felől kérdeztem. Minden más ellő állatért is Babba Máriához fohászkodik.
Az állatokkal való kíméletes bánásmódra is Babba Máriával figyelmeztetik a gyermeket (Álmási Demeter, 56 éves):
- Az állatokat ne verjed, csak vékony vesszővel terelgesd, különben megharagszik Babba Mária.
Még az időjárást is Babba Mária rendezi.
- A Babba Mária ha megtartaná az üdőt, estig lefogyatnám ezt a darabot - mondta egy férfi.
Különösen vihar esetén menekülnek Babba Máriához. Gerczuly Miklósné Csilip Karolina (71) mondta:
- Nagy üdő esetín, amikor jő a fekete felhő, szembe vetünk vele [keresztet rajzol a levegőbe], és ezt mondjuk:
Babba Mária,
Vidd el a nagy üdőt,
Hol kutyák nem ugatnak,
Kakasak nem szólnak,
Kovásszal nem sütnek kenyeret.

- Mit jelent ez a mondás?
- Azt, hogy vigye el a Babba Mária ojan hejre a nagy üdőt, hol nem tehet kárt emberben és semmi emberi dologban. Ahol emberi lény nem lakik.
- Milyen az a hely?
- Háb ojan távoli magas hegy, nagy sziklákkal.
- Maga kitől tanulta ezt a mondást?
- Oláh Rozáliától, aki 1973-ban hót meg, 90 éves korában.
- Amikor dörög és villámlik, mit mondanak?
- Görgetéskor ezt mondjuk: Vessünk keresztet, mert haragszik a Babba Mária. Amikor pedig elment a vihar: A Babba Mária megadta, hogy az áldott nap felsütött még egyszer.
Nagy esőben, hosszú útról jöttek haza néhányan. Közben behúzódtak; egy fa alá kissé szusszanni. Egy 15 éves leány megázva, megfázva így kezdett esengeni:
- Drága Babba Mária, állítsd el az esőt! Áldott Babba Mária, csak addig ne essen, míg hazaérünk!
Gerczuly Demeter (41) tanúsága szerint az ártatlanul szenvedő ember is Babba Máriánál keres menedéket. Ő édesanyjától, Csilip Ilonától tanulta, hogy mit mondjon ilyenkor:
- Ha megbánt valaki és ártatlannak érzem magam, ezt mondom: a Babba Mária nem alszik, az áldott. Ó tudja és látja. Ha útra indult valaki otthonról, azt is Babba Máriával eresztették el.
Gerczuly Andrásné Timár Virág (48) emlékszik, hogy kicsi korában sokszor hallotta, amint az apja útra indult a szekérrel, s az anyja így búcsúzott tőle:
- Segéljen meg a Babba Mária! Térjél vissza szerencsésen.
A gyermekek jóra intésében szintén Babba Mária a fő pedagógiai érv:
- Légy jó, mert lát a Babba Mária! - Ne légy rossz, mert megver a Babba Mária! - Én most itthon hagylak egy kicsikét. Ne félj egyedül, mert veled van a Babba Mária! - Na ugye, rosszalkodtál. Elestél. Megütötted magad. Látod, megvert a Babba Mária. - Megijedtél a kutyától? Ugye nem harapott meg? Megvédett a Babba Mária. - Elvágtad az ujjacskádat! Mondtam, ne járj a késsel! Hadd el, na. Gyere, bekötöm, hogy gyógyítsa meg a Babba Mária. - Most kukulj le szépen és aludjál. Vigyáz rád a Babba Mária.
Ha reggel a gyerek mosdatlanul kezd enni, ezt mondják:
- Babba Mária haragszik, mosakodj meg!
Vagy tréfásabban:
- Babba Mária a válura szalasztotta a disznyót - mert a disznó is mosdatlanul áll neki a vályúnak.
Ha a leányka fésülködés után nem mosakszik meg, akkor is sír Babba Mária; így akarják tisztálkodásra nevelni, mire ő serényen megmosakszik.
Ha valamelyik leányka fütyül, sietve figyelmeztetik:
- Ne fütyülj, mert sír a Babba Mária.
Nem is hallottam Kosteleken soha nőt fütyülni.
Vagyis bölcsőtől a sírig az élet minden vonatkozásában, mindenütt és mindenkor Bábba Mária a fő oltalom, menedék és segítség.
5. Amikor kutatásaimban idáig jutottam, ismét fölmerült a kérdés: Kicsoda ez a Babba Mária? Csakugyan igaza volt-e a leánykának, amikor azt mondta, hogy olyan ő, mint az Isten?
Váta Andrásné Csilip Erzsébetet (65) kérdeztem meg egyszer, épp akkor jött haza a menye a szülészetről:
- Mondja, Erzsi néni, amikor a menyét elvitte a mentő, imádkozott-e érte?
- Már hogyne imádkoztam volna!
- Kihez imádkozott?
- A Babba Máriát kértem, hogy szerencsésen szabadítsa meg.
- A Babba Máriát? Nem a Szép Szűz Máriát?
- Én kértem a Szép Szűz Máriát is, az áldott Babba Máriát is, a Jóistent is, hogy szerencsésen szabadítsa meg.
- Ki az a Babba Mária, hogy őt külön is kérte?
- A Babba Mária? Hát az a Jóisten.
- A maga édesanyja is így mondta?
- Igen, édesanyám váltig emlegette a Babba Máriát. Most a fiatalok már ritkábban mondják.
- Látom, maga is váltig emlegeti. Többször emlegeti, mint a Jóistent?
- A Jóisten felett mondjuk a Babba Máriát.
- A Jóisten felett? Hogy érti ezt?
- Úgy, hogy a Babba Máriát inkább kérjük, mint a Jóistent. Többet kérjük őt. A Jóisten meghallgat, de a Babba Máriát hamarabb kérjük, az áldottat. Vátig hozzá fojamodunk, a Babba Máriához, az áldotthoz.
Magyarcsügésen egy öregasszonnyal hozott össze a sorsom: Bodor Fülöpné Antal Erzsébettel (80). Leánykorában egy ügyvédnél szolgált, ezért kissé tudálékos. Annál értékesebb a nyilatkozata:
- Gyimesen, az Áldomás patakában születtem. Templomunk messzecske volt a határon, de azért adventben rendesen eljártunk a hajnali misére. Hat-hétesztendős lehettem akkor. Emlékszem, édesanyámat ha valaki megkérdezte, hová mentek, azt mondta, hajnali misére megyünk, ha megsegít a Babba Mária. Mert a régiek így mondták. Csak miután imakönyvünk lett és miután iskolába kezdtünk járni, akkor kezdtük így mondani, hogy ha megsegít az Isten. Addig mind ezt mondtuk: ha megsegít a Babba Mária. Kicsi korunkban mindig így mondtuk. Csak az iskolában tanultuk úgy, hogy ha megsegít az Isten.
- Tehát addig úgy tudták, hogy Babba Mária az Isten?
- Mi kicsi korunkban más Istent nem is tudtunk, csak a Babba Máriát. Ő volt a gyerekek Istene. Csak később, a hittanórán tanultuk meg, hogy mi Máriát nem imádjuk, csak tiszteljük. Én azonban még most is inkább a Babba Máriához imádkozom.
- Tud valami Babba Mária-imát? Olyan imát, amelyikben Babba Máriát emlegeti.
- Ojan imát nem mondtunk. Inkább csak fohászkodtunk a Babba Máriához, hagy Babba Mária, légy velem, Babba Mária, ne hagyj el, Babba Mária, segélj meg.
- Tehát Babba Máriáról azt tudták, hogy Isten.
- Igen, mert váltig őt kértük.
Isten volt tehát Babba Mária: a gyermekeknek ő volt az egyetlen Isten, a felnőtteknek pedig egyenlő volt az Istennel.
6. Egyik este Vaszi Gyula (59) családjánál (felesége Vrencsán Viktória, (48) ismét csak Babba Mária után érdeklődtem. Az asszony végül is kissé restelkedve vallotta be, hogy kicsi korában, amikor a hegy mögül feljött a Hold, édesanyja kihívta az udvarra, és úgy mutatta neki nagy örömmel:
- Né, felbútt a Babba Mária.
- Mit mond? És ez igaz?
- Igen - felelte most a házigazda. - Ezt maga még nem hallotta? Kicsi korunkban nem is tudtuk, hogy a Holdat Holdnak hívják. Az a Babba Mária volt.
Az ókori nagy népek vallásában a Hold mindig istenasszony volt, mégpedig fő istenasszony: Izisz az egyiptomiaknál, Szeléné a görögöknél, Luna a rómaiaknál. És Babba? A magyaroknak vagy a magyarok egy részének lett volna az istenasszonya? Ezt kutassák ki a vallástörténészek. Én mindössze annyit tehetek, hagy a néphagyomány nyomán még inkább bebizonyítom: Babba Mária Gyimesben valóban a holdistennőt jelentette.
7. Immár könnyebb volt a dolgom, mert kérdéseimmel egyenesen a tárgyra térhettem:
- Igaz, hogy a Hold Babba Mária?
A már idézett Gerczuly Miklósné mesélte:
- Édesapám, Csilip Péter nem is nevezte a Hódat másképpen, csak Babba Máriának. Feléje fordulva imádkozott este, reggel pedig a felkelő nap felé. Mindig keletre fordulva imádkozott. Mi is így imádkozunk most is az öregemmel. Látja, a keleti falon van a kereszt. Régen mindenki háza keleti falára tette a keresztet vagy a szentképet. A Babba Mária képét is, és arra felé fordulva imádkozott. Kelet felé. Onnan jött fel mindig az áldott nap és a Babba Mária. Régen így mondtuk: Né, felbútt a Babba Mária. A Babba Mária az égen jár. Azért mindent belát, mindent tud. Mindig vigyáz. Mindenre vigyáz.
- Azt mondta, hogy a Babba Mária képét is a ház keleti falára tették. Milyen volt az a kép?
- Mária a kicsi Jézussal. Az a Babba Mária képe. De minden Mária-kép is Babba Mária. A gyermeknek minden ojan kép, amejiken Jézus van, az már Babba Mária. Mert a gyermek úgy ismeri meg az Istent, hogy az Babba Mária.
Bárkit kérdeztem azután, az itt született
lakosok nagy része, különösen az idősök, ezt mondják: - Igen, a Hold, az Babba Mária.
Annyira bennük él ez a tudat, hogy a legtermészetesebb módon beszélnek róla most is.
Egy téli hajnalon szánnal mentünk valahova. A lovas gazdán kívül még egy ember is velünk volt és négy fiúcska. A gyermekek a szánkózás örömében jókedvűen viháncoltak. Végül is az ember így csitította őket:
- Legyetek jók, néz a Babba Mária - és felmutatott a Holdra.
A fogyó Hold vékony sarlója épp ott lógott fölöttünk a fenyők hegyén, és valósággal szikrázott a fénye a téli hajnal derengésének tiszta levegőjében. A gyermekek erre hirtelen elhallgattak, és úgy nézték a Holdat. Egyikük aztán meg is szólalt. Mintha engesztelni akarta volna rosszaságáért, ezt mondta:
- Né, mijen szép a Babba Mária!
Kurbuly Györgyné Bokor Borbála (44) mondta Magyarcsügésen:
-Mikor Dezső fiam kicsi vót, hajnalban felkeltünk fonni. A Hold éppen akkor szentült le. Mondom a gyermeknek, né a Babba Mária. A gyermek nézte, nézte. Becsukta az ajtót, aztán megint kinyitotta és úgy nézte, mijen szép a Babba Mária. Aztán a Hold leszentült a hegy mögött. A gyermek még egyszer látni akarta, kinyitotta az ajtót, de már nem látta, mert leszentült vót a Babba Mária. Akkor elkezdett rekegni a gyermek:
Édesanyám, lement a Babba Mária. Nincs a Babba Mária.
- Hadd el, fiam, hónap reggel visszajön - mondtam neki. - Így vigasztalódott meg aztán.
8. Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét:
- Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem!
Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária.
Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a Hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy és kezdi kihívni a házból a többieket:
- Gyertek ki, valamit mutatok.
Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. (A már idézett Almási Demetert gyermekkorában megverték a szülei, mert már benn a házban elárulta, hogy miért hívja ki őket.) Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak.
Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás .(43, felesége Csilip Mária, 40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba:
- Jöjjenek csak ki, valamit mutatok!
Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az asszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta:
- Né, Mihájka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária!
A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most ő is mutatta:
- Né, Babba. Né, Babba.
Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani: - Mihájka már tudja, hol a Babba Mária! Mihájka már tudja, hol a Babba Mária!
Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét:
- Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária!
Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a Hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani:
- Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária.
9. Kutatásaim közben az is gyakran feltűnt, hogy egyesek olyan nehezen nyilatkoztak: nem akartak beszélni Babba Máriáról; mintha valami szent titoktartás kötelezné őket.
Legjellemzőibb volt az özv. Vaszi Györgyné Ambrus Erzsébettel (79) történt esetem. Amikor tőle is érdeklődni kezdtem, ijedten nézett rám:
- Nem tudok én ijesmit. Semmi ijesmiről nem tudok.
Pedig tudtam róla, hogy tud. Azt is tudtam róla, hogy ő a Felszeg ismert vízvető és kenőasszonya, aki titkos szavakat suttog, amíg cselekményeit végzi. Hiába bátorítottam, noszogattam, csak hallgatott. Később az egyik leányától tudtam meg, hogy egy pap megfenyegette, amiért babonaságokkal foglalkozik. Valószínű, hogy régebb is ugyanígy történhetett: tiltották nekik a papjaik mindazt, ami a keresztény tanítással nem fért össze. Mivel azonban ezeken a szétszórt erdei településeken papokkal ritkán találkoztak, mélyebben nem ismert keresztény hitük mellett az ősöktől átvett hiedelmeket is zavartalanul gyakorolhatták. Így maradhatott meg ennyire nyíltan és hamvasan Babba Mária tisztelete. Annál is inkább, mert ez a kultusz, amint e1őbb láttuk, egyenesen és könnyen vezette el őket a kereszténység Istenéhez.
Volt több olyan esetem is, amikor a kérdezett nyíltan bevallotta, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélnie. Legjellemzőbb példa özv. Bereczki Demeterné Csilip Ágnes (94).
- Ágnes néni, mit tud Babba Máriáról?
Az öregasszony rám nézett, csak nézett, és nem szólt egy szót sem.
- Kedves mámá - bátorítottam -, maga sokat kell hogy tudjon Babba Máriáról, hiszen itt született, sokat hallott róla, és biztosan maga is tanította gyermekeit, hogy szeressék Babba Máriát. Magát is biztosan sokszor megsegítette Babba Mária.
Az öregasszony tovább is csak nézett, aztán lassan megszólalt:
- Róla nem szabad beszélni.
- Nem szabad beszélni? Talán csak nem tiltotta meg valaki?
- De igen.
- Ki tiltotta meg, mondja?
- Nem tudom.
- Mondja meg bátran, néni, ki tiltotta meg és mikor? Mostanában, vagy már régen?
- Már rég.
- Ki volt az, aki megtiltotta? Emlékszik reá?
- Nem. Rég volt. A Babba Máriáról nem szabad beszélni.
És többet egy szót sem szólt az öregasszony. Csak ült némán künn az udvaron, egy fenyőgerenda végén, és majd közel száz esztendő emlékezéseinek tömkelegéből is csak annyit tudott felszínre hozni, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélni. Őt szentfélelemmel rejtegetni kell!
10. Közben minden általam elérhető forrást felkutattam, hátha valaki valahol már találkozott Babba Máriával és írt is róla, de sehol semmi följegyzésre nem akadtam. Mindössze a babba került elő néhány szótárban, és pedig:
Első adat 1803-ban Baróti Szabó Dávidtól, a gyűjtés helyének jelölése nélkül: „Babba; szép. Tsetse babba, így szólnak a kisdednek."1
A következő adat 1838-ban az akadémiai tájszótárban, Túry Ignác gyűjtése: „Babba: szép a kis galatyló gyerekeknél. Székely szó"2 - de nem tudjuk, hogy a Székelyföld melyik részéből.
Czuczor-Fogarasi szótárában 1862-ben, ismét a gyűjtés helye nélkül: „Babba: gyermeknyelven annyi mint szép, csinos, csecse."3
1863-ban, Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének tájszótári részében: „Babba, babbás: szép, csinos. Babbáson felötözött a gyermek."4 A szótár élén Kriza azt írja, hogy „Hol a táj nincs megnevezve, ott H[árom]szék értendő" - tehát ez az adat is bizonyára háromszéki eredetű.
1905-ben Hajdó Ödön gyűjtése, ismét Háromszékről: „Babba: szép; kis gyermekekhez intézett kedveskedő megszólítás, Háromszék."5
Gombocz-Melich etimológiai szótára, 1914-1930 között, Baróti Szabó, Czuczor-Fogarasi és Hajdó adatára hivatkozott: „Babba: szép, kecses. Gyermeknyelvi szó."6 Ugyanitt találunk utalást egy brassói szász előfordulásra is.7
A mitológiai szótárakat szintén átnézve, mindössze két olyan nevet találtam, amely a Babbával rokon hangzású. Az egyik a sumér Baba, más olvasatban Bawu vagy Bau: a termékenység istennője, vagy földanya, aki életet lehel az élőlényekbe.8 A közisrnert szláv Babának9 semmi olyan tulajdonsága nincs, amely a gyimesi istennővel rokoníthatná.
Babba Mária nyomait a Székelyföldön, elsősorban Csíkban kellene tovább kutatni. Talán az a rejtély is megoldódnék, hogy miért lett Babba Mária kultikus központja Csíksomlyó, vagyis hogy századok óta miért épp a somlyói Máriához sereglenek a búcsújáró székelyek és csángók.

JEGYZETEK
1 Baróti Szabó Dávid: A magyarság virági. Komárom 1803. A végén lapszá- mozás nélkül: Toldalék a kisded szótárhoz.
2 Magyar tájszótár. Buda 1838. 27.
3 Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pest 1862. I. 369. h.
4Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár 1863. 492.
5 Zolnai Gyula: Tájszók gyűjteménye. Magyar Nyelv I(1905) 282.
6 Gombocz Zoltán-Melich János: Magyar etymologiai szótár. Bp. 1914-1930. I. 210. h.
7 „Babba: in der Kindersprache schön, kleidsam (Kronstadt.)" Siebenbürgisch- sachsische Wörterbuch. Dritte Lieferung. Strassburg 1910. 363.
8 Mitológiai ábécé. 2. kiad. Bp. 1973. 121. (Komoróczy Géza: A sumerek) és Szabó György: Mediterrán mítoszok és mondák. Mitológiai kislexikon: Bukarest 1977. 73.
9 Szabó György: Európai mítoszok és mondák. Mitológiai kislexikon. Bukarest 1977. 24. Baba.

Molnár V. József: A Hétfájdalmú Szűzanya búcsúja

2010-05-19T00:04:00.003+02:00

Előadás, Örökség Népfőiskola XIV. Találkozója - Eger, 1993. IX. 18.

A szervita, vagy ahogy a palócok, jászok, matyók nevezik, servita búcsúról fogok beszélni, és ezzel már el is mondtam, hogy a Hétfájdalmú Szűzanya, ahogy ők mondják, a Fájdalmas Anya búcsújára ezekről a vidékekről a mai napig jönnek zarándokok.
Egerben egy csöppet lenézi a városi polgárság, és parasztbúcsúnak titulálja. A paraszt név pedig régóta pejoratív hangzású, erről tudatosan tettek. Nagy baj az, hogy ez a búcsú (az egri tájnak, ennek a környéknek ez a legnagyobb búcsúja), a városiak által lenézettnek számít.

Nagyon nehéz erről a búcsúról beszélni nekem, mert ma este mindenki alkalmát teremtheti annak, hogy jelen lesz a szervita templomban, remélem jó néhányan ott töltjük az éjszakát a jászokkal, matyókkal és palócokkal.

A Zarándokúton című rádiósorozatnak három évvel ezelőtti felvételekor találkoztam három olyan nővérrel, akik Olaszországból illetve Indiából jöttek Egerbe, hogy segítsék az itteni hitéletet. Az egyik Olaszországi nővér mondta, hogy Olaszországban a Szűzanya kultusza igen nagy, de ő az elmúlt itt töltött féléve alatt azt tapasztalta, hogy Magyarországon jóval nagyobb. Úgy érzi, hogy Magyarországon, főleg az asszonyok, szívükben hordozzák a Szűzanyát, adott alkalommal pedig, és ilyen a búcsú, teljesen azonosulni tudnak vele. Ezt én hangsúlyosan igenelni tudom, mert ez a búcsúalkalom is olyan, hogy az emberek, főleg az öregasszonyok, mert erre a búcsúra főleg az öregasszonyok jönnek el, teljesen azonosulnak a Boldogasszonnyal, azzal a Boldogasszonnyal, aki az esztendő körének ezen a szakaszán is időszerűen, kozmikusan van jelen. Ha valaki jelen lesz ezen a búcsún, különösen a matyók parasztliturgiáján, hisz teljes parasztlitániát tesznek majd az éjszaka is, és zsolozsmát a halottakért, az megérzi, hogy a résztvevők a sokat szenvedett, Fájdalmas Anyává válnak. Megszűnik kinek-kinek a személyisége, egyetlen személy lesz ott fenn a karzat, és ki-ki tapasztalhatja, élheti a mikromindenségben, hogyan működik az az ősi rítus, ami Magyarországon, Szent László miatt, keresztény szellemiséggel telt meg. Az a rítus, amely teljesen a mindenség részévé tudja tenni az embert. A korábbi magyar mitológiakeresésnél igen fals szempont volt az, amit nem lehet eléggé elítélni így utólag, hogy a magyar mitológiát a germán-indogermán mitológiának megfelelően próbálták meg keresni és felépíteni.
Az a döbbenetes számomra, hogy az a nép, amelyik a szervita apáca szerint is, önmagában hordozza Szűzanya kultuszát, magát a Szűzanyát, vagy ahogy népünk nevezi, a Boldogasszonyt, hogy ennek a népnek a mitológiája ne hordozná az alapot: az Istenszülő Asszonynak, hitét és kultuszát. Az Istenszülő Asszony hite és kultusza ebben az országban a mai napig a legteljesebben megmaradt. Nem olyan régen Csíksomlyón, a búcsún megismerkedtem Lukács Atyával (Daczó Árpáddal), aki a Népismereti Dolgozatok 1980. évi számában a csíksomlyói Babba Máriáról közölt tanulmányt, amely eléggé nagy port vert fel, mert a Babba nevet ő napkeletről származtatja, a Tigris és Eufrátesz környékéről. Tudós ferences szerzetesről van szó, akit a rend sem szívelt sokáig a szemlélete miatt. Lukács Atyának az a véleménye, hogy a magyar mitológiát semmiképpen sem szabad indogermán, görög, római mitológiai alapon keresni, mert az ember zsákutcába kerül, és az, hogy ezek a mitológiák nem szentelődtek meg, nem itatódtak át a kozmosz aktuális parancsával, a keresztény szellemiséggel. Egyetlen mitológia van, amely táltos királyunk Szent László miatt, keresztény szellemiséggel átitatódott, ez a magyar mitológia, amely a mai napig él. Ennek egy részét tapasztalhatjuk meg most, a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén. Ennek a magyar mitológiának az alapja, a befogója, az átfogója az Istenszülő Asszony kultusz, a Boldogasszony kultusz, amely a keresztény műveltségben az Isten által kiválasztott, Jézust világra szülő Szűz Máriává változik, nem ideologikus módon.

Teljesen egyetértek Lukács Atyával ebben azért is, mert a Boldogasszony és Szent László nyomában sok helyen megfordultam ebben az országban és mindenütt azokat az ősi rítusokat találtam meg, amelyek a magyar mitológiának az élő, eleven részei. A magyar mitológia alapja a Boldogasszony kultusz. Boldogasszonnyal a kutatók közül Kálmány foglalkozott a legtöbbet a századfordulón, és az ő megállapítása az, hogy a magyarok, azzal együtt, hogy az esztendő körében tucatnyi Boldogasszony ünnep található, az ország minden táján hét Boldogasszonyt tartanak számon. Kálmány azon töpreng, hogy ez a hét Boldogasszony hét külön személy-e. Ha valaki csöppet ismeri népünk Boldogasszony-tiszteletét, akkor tudja, hogy szó sincs hét Boldogasszonyról, hanem arról van szó, hogy az esztendő körének változásrendjében az egyetlen Boldogasszony más-más formában mutatkozik meg. Kozmikus erő ez, de annak is a legszemélyesebb formája. Annyira személyes, hogy igazán akkor tapasztalja az ember, ha elbeszélget azokkal az asszonyokkal, akik ma is paraliturgikusan, ősi formákat tiszteletben tartva, de Szűzanyát tisztelve vannak jelen ezen a búcsúalkalmon, és akik annyira személyesen beszélnek róla, mintha a rokonságból valakiről beszélnének, mintha a közvetlen vérségi vagy komasági rokonságba tartozna ez a Szűzanya. Népünk, amely annyira tiszteletben tartja Isten parancsát, azt, hogy az embernek hozzá kell igazodnia a kozmikus változásrendhez, hogy ünnepi alkalmakkor, átváltozás idején teszi a rítusát azért, hogy ennek a személynek része legyen, hogy annak a részese lehessen, ami az időszerű parancsa üzenete a mindenség változásrendjének. Ebben az időszakban, amikor a modern szinkretizmus állandóan színtelen, szagtalan kozmikus erőkről beszél, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a világ élő, annak minden teremtett porcikája lény, és ezen lényrendszeren belül a lehető legszemélyesebben éli meg az ember azt a működésrendet, amit a mindenség vagy a kozmosz működésrendjének tekintünk. Személyes kapcsolat nélkül, érzésem szerint, az ember nem kapja alkalmát annak, hogy együtt működjön, dobbanjon, ezzel a döbbenetes renddel, ami a Teremtő rendje, alkotása.
Őszbeforduláskor megszaporodnak a Boldogasszony ünnepek. Mivel az ember alapkódjában van, a természetben élő ember, s különösen népünk, amely Istenszülő Asszony kultusszal megáldatott, tudta azt, hogy az asszonynak dolga jön el akkor, amikor az esztendő köre az őszbe fordul. Most már az őszben tartunk, ebben a hónapban, szeptemberben három Boldogasszony-ünnepünk van:
szeptember 8.: Kisasszony; szeptember 12.: Mária neve ünnepe; szeptember 15.: Fájdalmas Anya.
Az augusztus 15. és szeptember 8. közötti időszakot, a két asszony közét tartották a régiek a legmágikusabb időszaknak. Óriási változás történik ezalatt az idő alatt. A Nap, amelyik uralkodó helyzetben van az égen, és aki népünk számára a közénk született Istent idézte meg, és idézi meg a mai napig, augusztus elején már tesz arról, hogy töve szakadjon a növénynek. A töve szakadt buja élet mintegy önmaga áldozatával, azzal a fátyollal, amelyik a füveknek, a virágoknak az illata, megakadályozza azt, hogy az uralkodó helyzetben levő Nap, a közénk született Isten elpusztítsa mindazt, amit az esztendő körén addig növelt, nevelt és érlelt.
Az asszonyi áldozat, az asszonyi fátyol, a Nagyasszony mennybemenetele, amely mindenesztendő Nagyboldogasszony ünnepe táján valóságos élményünk lehet, lehetővé teszi, hogy a Nap sugara ne pusztító, hanem érlelő sugár legyen. Nagyboldogasszony ünnepét megelőző Domonkos-naphoz (augusztus 4.) kapcsolódóan olvashatjuk azt a legendát, miszerint Szent Domonkos napján, tehát Urunk színeváltozása előtt néhány nappal, Domonkos a templombelsőben imádkozik és fohászkodik, közben jelenést lát. Ebben a jelenésben a Fiúisten, aki fent van már az Atyja birodalmában, felkel az Atyja jobbja mellől, három lándzsa van a kezében, és az a szándéka, hogy ezekkel elpusztítsa az embert a földön. Az első lándzsát a kevélyeknek, a másodikat a mértékteleneknek, a harmadikat a bujálkodóknak szánja.
A régi világban az is természetes dolog, hogy túl vagyunk már a betakarítás javán, hogy ilyenkor az ember Isten terített asztaláról bőségesen vett és a kevélység, a mértéktelenség és a bujaság bűnébe esik. Egyetlen embert kivéve, Domonkost, aki egy olaszországi templom belsejében ott fohászkodik. Szűzanya meghallja, megérzi Szent Domonkos fohászkodását és az éppen lándzsáját hajítani akaró Szentfia elé térdepel, nem engedve azt, hogy ez a három lándzsa elpusztítsa az embert. Kéri a Szent Fiát, könyörög hozzá azért, hogy ne pusztítsa el az embert, Isten legfontosabb teremtményét.
Jézus azt mondja a Szűzanyának, hogyha mutat neki egyetlen embert, aki mentes ettől a három bűntől, amelyek kozmikusan jelen vannak minden emberben ebben az időszakban, akkor ő ezért az egyetlen emberért megtartja a világot. Szűzanya rámutat Szent Domonkosra, aki a templom belsejében van, aki ott fohászkodik és mentes ettől a három bűntől. Ez a legenda előre jelzi Szűzanya mennybevitelének az ünnepét, a Szűzanya minden augusztus közepén mennybe távozását, de testes, tapasztalható mennybetávozását, Szűzanyának azt az oltalmát, amire az előbb már utaltam.

A Nap, a következő Boldogasszony-ünnep, Kisasszony táján kel föl úgy, hogy az ember hidegnek érzi a fényét. Soha nem tud olyan tiszta fénnyel kelni a Nap, mint szeptember nyolcadikán. Nem véletlen, hogy ez a második legnagyobb Boldogasszony-ünnep, melynek vigíliáját, és éjszakáját ébren és imádsággal töltötte el az ember, hogy a Nap hidegfényű felkelését tiszta lélekkel érje meg. Ha valaki tiszta lélekkel, fönn a magaslaton érzi meg az e napon feltámadó Napot, akkor ez az alkalom lehetőségét adja, hogy átélje azt a katartikus változást, amit a tiszta hidegfényű Nap tud ilyenkor mutatni. Ez a tiszta hidegfényű Nap, amelyik először hirtelen változással pengeélű, metsző, ez az elmúlás, az ember minden gyötrelmét elővarázsolja. Ez a tiszta hidegfényű Nap, amelyik jelzi majd a halált, hiszen születése előtt meg fog halni, az esztendők körének karácsonyi ünnepe előtt; ez a rendezett embernek, aki rítussal töltötte el az éjszakát, megmutatja Mária bölcsőjét, ugyanis, szeptember nyolcadika Mária születésének a napja. Az, aki halálra készül, az aki kozmikusan és személyesen eszünkbe juttatja, hogy elmúlunk a világból, az aki előszedi belőlünk a gyötrelmet és a fájdalmat, a hites embernek, a kozmikusan létezőnek, mindenség-élőnek megmutatja azt az asszonyt, aki majd karácsony éjszakáján újra fogja szülni őt. Döbbenetes kozmikus játék ez és személyes. Az elmúlás érzete igazából Fájdalmas Szűzanya idején szaporodik föl. Fájdalmas Szűzanya-ünnepe előtt néhány nappal, Kisasszony után ülepedik le az emberben ez a fajta érzet, amely Kisasszony napon feltámadt. Hiába tudja az ember azt, mert tapasztalhatta, mert rendezetté vált Kisasszony nap éjszakáján, hogy a közénk-született újraszülő asszony közöttünk, velünk van, az emberben, mégis hatalmasan jelen van az elmúlás, a szorongás, a fájdalom, különösen az elveszítettek miatt.
Ezen az ünnepen kell igazán együtt lenni a Fájdalmas Szűzanyával, az időszerűen működő Boldogasszonnyal, hogy az ember a mérlegeléskor, ami Szent Mihály napján jön, könnyűnek ne találtassék. A fájdalomban el kell merülni, a fájdalmat nem szabad elzavarni, távol tartani, a fájdalomban együtt kell lenni a legnagyobb fájdalommal, az Istenszülő Asszony fiát elvesztő fájdalmával. Azon az alkalmon, mikor itt voltam a szervita búcsún, jó néhány matyó, palóc és jász nénivel beszélgettem és szinte valamennyien azt mondták el, hogy ilyenkor elviselhetetlenné válik az, hogy elvesztette a háborúban a fiát, nem feltétlen úgy, hogy meghalt, hanem ateista lett és hitetlen, hogy elvesztette a háborúban az urát, hogy elvesztette a biztonságát, mert a család szétrobbant ebben a világban. És ők nem akarnak szabadulni semmiféle narkotikummal, semmiféle szabadidő kitöltő, modern világunk kínálta eszközzel ettől a fájdalomtól, hanem hagyják, hogy ez a fájdalom, amikor esztendős ideje elérkezik teljesen eluralkodjék rajtuk és alázkodva a mindenség Ura előtt, az Istenszülő Asszonnyá válva, a fájdalmat, modern szóval mondva, a legteljesebben fel tudják dolgozni.
Minden asszony arra született, hogy az a fényszomjúság legyen, amely fényszomjúság a Boldogasszonyban summázódik, és amely meg is kapja a teremtő igét, kihordja a fényt, világra szüli a fényt, amely megszenved nevelésben-növelésben és megszenved elvesztésben. Ez a fajta asszonyiság ideje a régi világban akkor jön el, amikor ember és jószág fedél alá szorul, amikor a kinti élet a töveszakasztó naperő miatt megszűnik, amikor magba és gumóba sűrűsödik minden, amikor a gyönyörűséges rendszerben összefüggő, az darabokra hullik.
Az asszony a legteljesebben van jelen akkor, amikor a fájdalom, a szétesés ideje jön elő. Akkor ő legyen az aki szervezi-rendezi a bentet. Embernek és jószágnak is rendezője az asszony. Az asszony ilyenkor, Fájdalmas Szűzanya idején, minden fájdalmat, nem csak az övét, egyesíteni tudta, azonossá tudta tenni a kozmikus fájdalommal, különösen búcsúalkalmakon, Isten által kijelölt helyen és időben. Hazamenvén ez az asszony, a viselkedése, artikulált, rendezett mozdulatai által rendezni tudta az egész környezetét. Azt a környeztet, ami a bent. Régtől fogva, alapkód szerint, az asszonyé a bent és különösen azaz időszak, ami őszidőn jön el. (…)

Népünk igazán ezen a vidéken tartotta meg a Boldogasszony-kultuszt. Magyarországon mindenütt jeles alkalmai vannak a Fájdalmas Szűzanya ünnepének is, hogy a legjelesebbeket említsem: A Felvidéken: Pozsony, mellette Sasvár, a Dunántúlon: Sümeg, Felsősegesd, de itt palócvidéken, Eger környékén ez megszaporodik: Eger, Egerszalók, Gyöngyös. Nem lehet ez véletlen, már csak azért sem mert a palócok, a jászok és a matyók tartották meg a népünknek kiosztott őskultuszt, az Istenanya kultuszát a legteljesebben. Itt találhatók meg azok a paraliturgikus szertartások, amelyek nem csak búcsúalkalmakor, nagyközösségi alkalmakkor vannak jelen, hanem házi szertartásokon is. Ha valaki a Mátra-vidéken elmegy egy parasztcsalád hajlékába, akkor szinte mindenütt megtalálja még a házi-oltárt, amely Boldogasszony ünnepeken más és más szerkezetet kap. A házioltáron jelen kell lenni a Szűzanyának; nincs olyan ünnep, amelyen neki ne lenne szerepe a házioltáron; és jelen kell lenni a világra szült Teremtőnek, a világra született Istennek, Jézusnak is.
Az ünnepnek az alkalma adja, hogy miféleképpen rendezik el az oltár szerkezetét. Ennél az oltárnál nagy ünnepeken összejönnek az asszonyok, de nem feltétlenül csak ők, és házi liturgiát tartanak. Kisebb családi, házi ünnepeken csak a család van jelen. Ennek kutatása most folyik: Limbacher Gábor a balassagyarmati múzeum munkatársa, néprajzos, most gyűjti a házioltár szerepét és a háziszertartások rendszerét. Az eddigiek alapján elmondható, hogy egy régi módon működő parasztcsaládban szinte minden nap volt valamilyen szertartás ennél a házioltárnál. Tehát azon a helyen, ahol a Boldogasszony tisztelete, a Boldogasszonnyal való kozmikus azonosulás a lehető legteljesebben él, házi szertartáson is jelen van minden, ami a magyar mitológia része.

Természetesen a Szlovákiában élő palócság is hasonlóképpen teszi ezt. Erre egy példát hadd mondok. A hejcei táborból többen jelen voltunk Debrődön, Szent László mezején, ahol középkori templomromot is lehet találni. A középkori templomromhoz eljött velünk Molnár Józsefné, Margit néni, látó asszony, aki 1952-ben, a kápolna romja fölött látta megjelenni a nyugati égen Szent László királyunkat, a fehér köpenyes magyar királyt, a mi táltos királyunkat. Margit néninek is van házi oltára, ami előtt ő önmagában is teszi rítusát minden nap, amikor Szűzanya alkalma jön, s ez minden napnak az őszén, napszentületkor jön el igazán. Amikor kimentünk Szent László templomához, ahol természetesen ott található Szent László forrása is. Az ő táltos lova rúgta a forrást, amit három fa vesz körül.
A templomrom és a forrás között van a feszület. Margit néni nem volt hajlandó addig beszélni arról, amit ott látott a forrásnál, amíg el nem végezte a liturgiáját, paraliturgikus szertartását. Vizet kért a forrásból, öreg néni már, nem tud lehajolni a forráshoz, a forrás vízéből ivott, megmosta az arcát és utána kezdett csak beszélni arról, hogy miféle történések voltak itt a forrásnál. Mielőtt jöttünk vissza, a keresztje tövében négy gyertyát tett le és azokat meggyújtotta. Aztán elimádkozta az imádságát önmagában, aztán elimádkoztuk vele hangosan is és utána megtisztulva tért vissza otthonába és megköszönte nekünk, hogy újra jelen lehetett ezen a Szent helyen. Elvégezte azt a rítust, amely ősi rítusa ennek a népnek, ami a rendeződésnek a sajátos módja. Ez a néni Szent László király kegyhelyén, ahol Mária látások is voltak, a forrásnál, a kőnél és a fánál végezte rítusát.
Szent László királyunk törvényében az áll, hogy kőnél, fánál és forrásnál pogány módon nem szabad szertartást bemutatni. Azóta is népünk, de különösképpen a Boldogasszony tiszteletét, tehát ősi mitológiánk legteljesebb, legösszetettebb, legszemélyesebb módját megtartó népünk, kőnél, fánál tartja szertartását keresztény módon.
Szent László forrása természetesen kőből buzog elő, és nemcsak, hogy körbeveszi a három hatalmas fa ezt a forrást, hanem ez a fa igazából a keresztfa. A keresztfa vált a szent ligetünk fájává, kozmikus értékűvé. Ezt beláthatóvá tudja tenni az ember azzal is, hogyha megfigyel egy erdélyi kántáló éneket, aminek második felében azt kántálták a székely gyerekek, hogy:

"Sosem láttam szebb termőfát,
Mint Úrjézus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
Szentlélekkel gyümölcsözik."

Többen láthatták, akik előadásaimra járnak, a székely Antikának, a nemrég meghalt Páll Antal gyermekének a rajzát. Ezen a rajzon láttam viszont azt a termőfát, azt az életfát - ami ősi rítusunk szent ligeteinek életfája is lehetett - méghozzá a kép kellős közepén. Én sosem láttam ilyen keresztfát, mint Antika rajzán. Élő fára feszíti fel Krisztust ezen a rajzon. Ezen az élő fán, ha úgy tetszik sámán létra van, mind a két oldalon. A képen a gyermekrajzok rendszerének megfelelően, ránézvést balra, ott ahol a Nap útja elkezdődik, ahol a férfi erő van, egy nagyon hegyes házat látunk, középen, ahol uralkodik a Nap, ott látjuk ezt az élő fát, amelyre rá van feszítve Krisztus Urunk, és ránézvést a jobb oldalon, ahol lenyugszik a Nap, ez a pöttyös labda van, ez a szűzi Nap, ez az őszi Nap. Ezt a fát kell csak megnézni, és benne van mindaz, ami ősi szerepe volt a mi élő- vagy életfánknak, és mindaz, amivel ez kereszténnyé változott.
Az áldozat, az Isten áldozata, amiből új élet fakad, hiszen ennek a fának a lombja az anyaöl, és ebben ott van az a három csíra, ami ebből az áldozatból következik. Áldozat nélkül semmiféle élet nincsen. Isten áldozatának kellett jönni ahhoz, hogy a kozmikus működéstől, a mindenség működésétől eltérő ember visszataláljon a mindenség Isten-adta természetes rendjéhez. Ezt a fát azért rajzoltam le, mert az a keresztfa, amelyik található a Szent László kápolna romjánál, ezt a keresztfát, az élet fáját, a kozmikusan időszerűen működő élet fáját idézte meg Margit néni számára.

Tehát ez a vidék az, amelyik a legteljesebben őrzi a Szűzanya kultuszát, mind házi rítusban, mind azokban a rítusokban, paraliturgikus rendszerben, amelyik egy-egy közösségi helyhez, egy-egy búcsújáró helyhez kapcsolhatók. Régtől szakrális helye lehetett ez a Kárpát-medencének. Nem véletlen, hogy itt elsősorban a Fájdalmas Szűzanya kultusza telepedik meg. Az sem véletlen, hogy tudatosan próbálták olyanná tenni Egert, hogy se íze, se színe ne legyen, természetesen ezt nem csak Egerrel tették, hanem minden szakrális helyünkkel, de talán a lehető legteljesebben próbálták szétbombázni, széttörni Egernek azt a szerepét, amit betöltött az itteni nép, ennek a Boldogasszony hitét őrző nép rendeződésében.
Ezzel együtt erre a búcsúra három évvel ezelőtt is, amikor jelen voltam, nem csak jászok, palócok és matyók jöttek el, hanem jöttek a Cseh-medencéből is, jöttek morvák és szlovákok is. Akkor itt beszéltem Kóka Jánossal is, aki a szervita rend helyettes rendfőnöke, és ő még azt is hozzátette ehhez a szerephez, hogy itt a Fájdalmas Anya búcsúja a legfontosabb, hogyha az ember a történelemben visszafelé kutat, akkor tatár-török, majd a kuruc időkből, majd a szabadságharc ideje alatt is itt találja a legtöbb férfiáldozatot. Szinte itt marad a legtöbb anya, gyerek, férfi nélkül, itt gyülemlett fel a lehető legteljesebben a fiát vagy a férjét, társát vesztett anyának a fájdalma. Ez a búcsú az, ahol javarészt öregasszonyok vannak jelen. Tudom, hogy a búcsúkra ráfogják azt, hogy öreg szentfazekak gyűjtőhelye. Az, aki ezt mondja, soha semmikor nem volt jelen búcsún, búcsújáró helyen, vagy legföljebb turistaként.
Aki idén jelen volt a csíksomlyói búcsún, ahol közel félmillióan voltunk, ott ki-ki megtapasztalhatta, különösképpen ha nem turistának ment, vagy vette a fáradtságot és elment Gyimesbe, és a gyimesi csángókkal gyalogolt be 30 kilométeren Csíksomlyóra, és vissza is kísérte őket, hogy a kisgyermektől az öregemberig mindenféle korosztály jelen van. Azok, akik csengővel mentek elöl, és csengővel adták, nem germános-ütemét annak, hogy menetnek miféleképpen kell haladnia, azok, akik hatalmas zászlókat vittek, meglett férfiak voltak. Nem muszájból tették ezt, hanem belső parancsra. Búcsújáró helyeinkre nem jellemző az, hogy csak az öregasszonyok vannak jelen, de Egerre igen. Csíksomlyón minden korosztályt megkapunk, de főleg a derékhadat. Ott jóval kevesebb az öregember, mint más búcsúalkalmakkor.
Ezen a helyen, a Fájdalmas Anya ünnepén, Szent ünnepén, az anyaság ünnepén, az asszonyok szerepének kellős közepén, természetesen az öreg asszonyok mennek el a búcsúra, az ő rendezett mikro-mindenségük adja alkalmát annak, hogy környezetük rendeződjön. Ha valaki szeptember végén elmegy Búcsúszentlászlóra, amely a göcseji táj szakrális központja, ahol legtovább megmaradt csonka hazánkban, királybúcsú néven, Szent László ünnepén a zarándoklat, akkor ott, szeptember utolsó vasárnapján, a fogoly kiváltó búcsún tapasztalhatja, hogy szinte csupa öregember van jelen. A hadifogolytábort megjárt öregemberek. Az öregember fájdalomtól való szabadulásának alkalma ez. Tehát szó sincs arról, hogy néhány öregasszony-szentfazék működteti azt a szakramentumot, ha úgy tetszik magyar mitológiát, ami miatt mi itt beszélgetünk erről.

Hadd mondom el azt is, amit múltkor mondtam Hejcén, éppen a debrődi kápolna kapcsán, hogy ott 1952-től zarándokmenet kezdődött és egészen a hatvanas évek elejéig tartott, amin 40-50 ezer ember is részt vett, annak ellenére, hogy az egyház, az állam tiltotta, annak ellenére, hogy a debrődi erdőben sokszor több volt a csehszlovák államhatalmis, mint amennyi zarándok jelen volt. 1952-ben látomások kezdődtek, 1952 Mária év lett, és ettől kezdve az egyház, mint intézmény ellenére, az állam, mint iszonyú intézmény ellenére, ott tette a nép a dolgát, oda rendeződni mentek és nem csak öregasszonyok. Ez a fajta erő, ez a fajta nemcsak öregasszonyokban levő hitbuzgalom, ez a fajta második Magyarország, számomra első Magyarország, itt Egerben is működött a legsötétebb időkben is, annak ellenére, hogy már a századfordulótól kezdve tudatosan parasztbúcsúvá degradálták. Itt működött annak ellenére, hogy a szervita rendet, amelyik ennek a búcsúnak a szervezője és fenntartója, a többivel együtt a Rákosi rendszerben feloszlatták.
Ugyancsak Kóka Jánostól, Etel Atyától tudtam meg, hogy a szervita rend Mária rendje. Szervita annyit jelent, hogy Mária szolgája. Az ő köntösük a Fájdalmas Anya fekete köntöse. Nem véletlen az, hogy a ferencesek mellett, éppen a szerviták azok, akik a Boldogasszony kultuszát a lehető legteljesebben próbálták kiteljesíteni Európában is. Amikor a szervita rendet feloszlatták, itt ezen a környéken közel ezer szervita harmad-rendi tag volt, ezek közül legtöbben Mezőkövesden, Matyóvidéken működtek. A mezőkövesdiek a két háború között egy parasztházat kápolnává magasztosítottak és a házi szertartások mellett ebben a kápolnában folytak a közösségi szertartások. A Kádár rendszerben ezt a kápolnát elvették tőlük és ebben először elhagyott gyerekek otthonát létesítettek, aztán lakóháznak adták ki, de a hetvenes évek végétől, ez a helyi tanácsnak és a helyi párttitkárnak az örömháza volt: kuplerájként működött. Ezt a mezőkövesdi Margit nénitől hallottam, ugyancsak a szervita búcsún.
Annak ellenére, hogy ilyen mocskos módon megalázták, a harmad-rend működik és ezelőtt három évvel mondták a mezőkövesdiek, hogy közel kétszázan maradtak a szervita rendben és nem csak a parasztbúcsúra zarándokolnak el, hanem házi oltáruknál, házi liturgiaként tették a dolgukat. Ahogy ezek az emberek, a szervita harmad-rend tagjai tették a dolgukat, annak mentén szociológiailag, de még néprajzilag is megfigyelhetetlen módon, rendezői maradtak ennek a tájnak, amelyik a legteljesebben őrzi a Boldogasszony kultuszát, amin belül a Fájdalmas Anya ünnepe a legnagyobb.

Nekem az a véleményem, hogy mi értelmiségiek hihetetlen szívesen találunk ki olyan szerkezeteket, ami ennek a népnek az ősvallása volt, ősi rítusrendszere volt, de nagyon kevés alkalommal vesszük a fáradságot, hogy azzal a szerkezettel, amit megtalálni véltünk, de javarészt kitaláltunk, mi jelen legyünk a javarészt ma is működő mitológiában, vagyis azokon a helyeken, azokon a tájakon, azokon az alkalmakon, amikor ebből belső tapasztalást szerezhetünk. Igen kevés az alázat bennünk. Ezek az emberek az elmúlt 40 esztendőben is, nemcsak ezen a vidéken, de főleg ezen a vidéken, ahol esszenciája létezik a mi magyar sajátságunknak, annak ellenére, hogy minden gátolni igyekezett az ő rítusrendjüket, az ő óhajtásukat és cselekvésüket, hogy együtt dobbanjanak, moccanjanak a mindenség rendjével, tették a dolgukat. És hangsúlyozni kell nem csak néhány öregasszony révén.

A búcsújáró helyekre jellemző, hogy ezeken az ősi Boldogasszony kultusz jelen van. Daczó Árpádtól, Lukács atyától tudom, hogy Csíksomlyón is ősi Szűzanya kultusz létezett. Jóval a ferencesek odaérkezése előtt, azon a helyen, ahol most a kegytemplom áll, egy mocsaras rész volt, ebben volt egy kiemelkedő kis sziget, a szigeten sziklából buzogott elő a víz, és e mellett, a sziget közepén volt egy szomorú fűzfa. A fa, a kő és a forrás: e három együtt mindez, ami alapja, ami alkalmát adja a szertartás rendszernek, itt a mocsár közepén. És odajártak Boldogasszonyt tisztelni, az Istenszülő Asszonyt tisztelni, mielőtt bárki is jelen lett volna a keresztény egyházból. A ferencesek később települtek ide, ennek írásos nyoma van, ezt bizonyítani lehet.

Ezek a helyek az intézményesült egyház előtt, mellett is működtek, és itt Egerben ezt nemcsak a kaptárkövek miatt sejtem-érzem, hanem amiatt, hogy a török idők előtt itt, ahol a szervita templom van, már templom állt, a klarisszák temploma. Azonban az Nagyboldogasszony templom volt, ebben az ősök menedéke kegykép volt, kegykép, ami előtt imameghallgatások és csodák történtek, és feltehető, hogy a klarisszák is már egy meglévő kultuszra telepedtek rá. Az egri várban, annak idején, amikor Dobóék védték a várat, állítólag két szervita szerzetes is volt, akik a várban lévő német vitézek lelki szolgálatát látták el. A török idők után a szerviták kapták meg ezt a templom helyet, ahol a Klarisszák után a törökök mecsetet építettek. Ennek a helyére épült a mai szervita templom, amelyben már nem Nagyboldogasszony, hanem Fájdalmas Anya napján kezdődött a körmenet. Ez a váltás is analóg azzal, hogy megszaporodott a fájdalmas anyák száma, ezzel kozmikusan a Nagyboldogasszony ünnep helyett a Fájdalmas Anya búcsúja kezdődött, ami az ünnepkörben, ebben az időszakban megfelelő módon adja tartalmát annak ami elkezdődött.

Búcsúvezető szentemberünk, Orosz István, aki táltosa volt a jászságnak, fiatal korában Jászladányból, az ő szülőfalujából, ide búcsút vezetett. A búcsú alkalmával a kálváriadombon a keresztnél beszédet mondott. Az önéletírásában olvashatjuk, hogy napokkal később próbált visszaemlékezni, hogy mit mondott ő ezen a beszéden, de egyetlen mondat sem jutott az eszébe. Otthon töprenkedve jött arra rá, hogy az embereknek igazuk volt, amikor azt mondták, hogy az angyal szólt belőle. Révült állapotban volt. Mielőtt idejött, éjszaka álmában angyal mondta neki, hogy álljon a búcsúsok élére, és amikor idejött és a szent hely az adott kozmikus időben működni kezdett, akkor természetes, hogy az elhívott ember révületbe került. A második beszédét abba kellett hagynia, mert az őt hallgató tömegből sokan elájultak, rosszul lettek, transzba estek. Orosz Ferenc és Varga Lajos búcsúvezető szentemberek, énekek sorát írták erről a helyről, Varga Lajos fájdalmas litániát is szerzett. Ez a fajta szakralitás, ami az elhívott szentemberek által működik ezeken a helyeken, meglesz az éjszaka is a parasztlitániában, amit gyanúm szerint Varga Lajos szerzett.

Azokkal a népi énekekkel, énekrendszerekkel, amelyek a szó legtisztább értelmében népiek, alig foglalkozunk. Nagyon régtől tették ezt tudatosan, főleg a bécsi pozitivista iskola hatása után, hogy szétszedték népünk szakralitását, részben pogány, részben keresztény elemre. Ami pogány az ősi és magyar, ami keresztény az a magyarságot szellemiségében és magyarságában tönkretevő elem. EZ NEM IGAZ. Tudomásom szerint a szakrális énekek felkutatásával Bálint Sándoron kívül Volli István foglalkozott (Karácsonyi és Mária énekek), és most jelent meg Makoldi Sándorék könyve, de tulajdonképpen teljesen kutatatlan terület. Hatalmas nagy, gazdag anyaga él a szakrális énekeknek és litániarendszernek. Varga Lajos nem csak énekeket és litániákat szerzett, hanem megírta a magyar verses Bibliát. Ez több tízezer példányban jelent meg a két világháború között, és a hivatalos egyház nem örült ennek és igyekezett a forgalomból kivonni. Ez a verses Biblia hozzátartozik ahhoz, ahogyan hozzánk időszerűen szól az Isten, az ő Szent Fia által. Ebben szinte minden benne van, amit az őskeresztény hagyomány tartott meg, tehát apokrif. Amihez hozzájutott Varga Lajos azt versesen beleszerkesztette. Benne van, ami sajátos, ami magyar, az amiképpen hozzánk és csak hozzánk szól az Isten. A magyar, ha úgy tetszik, parasztlegendárium is benne van. Varga Lajos a Bibliát verssé tette vissza: az eredeti Biblia is vers. Ha az ember olvassa, nem tudja zene nélkül olvasni. A zene pedig legteljesebben azonos a dobolással, amellyel a test rabságából tesszük szabaddá a lelket, és ebben aktuálisan lesz jelen, ebben az esetben a Fájdalmas Anyának az eszenciája (…)

A középkori ikonográfiában általános az, hogy a keresztfa ránézvést jobb oldalán áll János evangélista, az aki teljesen egy Jézussal, akire Jézus rábízza az anyját, ill. az anyára bízza rá Jánost. Ezt az ünnepet, a Fájdalmas Anya ünnepét a legenda szerint senki más nem szerezhette, csak János. Jánosról maradt meg, és ennek magyar változata is ismert, hogy amikor Boldogasszony égbe vétetett, mert a keresztény legenda szerint Jézus Krisztuson kívül az Istenszülő Asszony is testestől égbe vétetett, az apostolok jelen voltak az égbevétetésnél, vagy égbemenetelnél, ahogy mostanában ezt a teológia fogalmazza. Az égbevétetés után Jánosban volt jelen a legteljesebb szomjúság, hogy Szűz Máriát személyesen lássa, tapasztalja meg a mennyországban. János elragadtatott, égbe ragadtatott és ott Jézus azt mondta neki, hogy emlékezzetek az én anyám fájdalmáról. Így Jánoshoz fűződik a fájdalmas emlékezet, a Fájdalmas Anya emlékezetének terjesztése, alapítása.

A szervitákról is megmaradt egy régi legenda, amelyben a rendet nem a hét alapító alapítja, hanem Nikodémus és Arimathiai József, akik követői voltak Jézusnak. Ők azok, akik látták Szűzanyát, amikor megrezzent keresztvivő Fia szenvedése láttán, és azon a helyen, ahol megrezzent és elájult Szűzanya, ők templomot építettek és ebben kezdte meg a szervita rend a működését. 1240-ben a hét alapító csak újra alapította a rendet.

Minden zarándokhelyünkön, különösen Karancs hegyen, ősi rítus adta alapját annak, hogy mi áttételesen részesüljünk abban a kegyelemben, hogy általa rendeződhessünk. Ahhoz, hogy ez teljesebben működjék, megfelelő alázatra és csöndre van szükség. Erre az alázatra magunknak van szükségünk, ezt a csöndet magunkban kell megteremtenünk. Igen sok a kutatnivaló, és ez javarészt olyan, hogy az ember a családi alkalmakon, a közösségi alkalmakon nem turistaként, hanem nyitott emberként kell, hogy jelen legyen. Hogy minden porcikájával megmerítkezzék abban a szakramentumban, amelyik működik, amelyikben az ember soha nem spekulált, hogy a gyermekét felveszik-e az egyetemre, hogy a vélt uborkafán milyen magason kapaszkodik föl. Hangsúlyozom, tehát ősi rítus szerint, a magyar mitológia működik, aktuálisan, időszerűen működik, a közénk született Isten erejével, hatalmával működik. Remélem ma este és éjszaka ebből tapasztalást kaphatunk.