Beszélgetés Pap Gáborral
(Cikkünk Pap Gábor mûvészettörténésszel Heribert Illing Kitalált középkor című könyve apropóján kezdett beszélgetés folytatása)
- Az Ön történelemi nézetei elég távol esnek az akadémiai álláspontoktól.
- Szerencsére nem vagyok magányos farkas. Létezik és egyre erősödik egyfajta, nevezzük így: alternatív magyar tudományosság. Tény, hogy évtizedeken keresztül tilos volt bizonyos témákat felemlíteni, illetve nem kerülhetett nyilvánosság elé a hivatalos állásponttól eltérő vélemény. Többek között arról sem, hogy kikkel is vagyunk mi, magyarok rokonságban.
Pedig a magyar nép történelmi folyamatossága gyönyörűen visszavezethető nem csak Attiláig, de jóval távolabbra. Amennyire ez a kutatási vonal tiltás alá esik az Akadémián, annyira magától értetődő a másik, alternatív tudományos csoportban.
- Miből adódik az eltérő vélemény? Nem ugyanazokat a forrásokat kutatják?
- Más a kiindulási alap! Számunkra magától értetődő - a másik oldalon állók viszont tagadják -, hogy fennmaradt krónikáink valós eseményeket rögzítenek. Ki más írhatta meg a leghitelesebben a magyar történelmet mintsem egy magyar történetíró?! Hogy jönnék én ahhoz, hogy hazugnak nevezzem a krónikát? Kinek is íródott a Képes Krónika? Benne van, hogy magának a királynak: „Nagy Lajos királyunknak 1358-ban.” Tehát az uralkodó részére, a saját családja történetét foglalta össze. Ki merészelt volna valótlanságokat leírni?!
Nagyon sokan összekeverik a korabeli történetírást a mai magyar média gyakorlattal, amelyben a hír elválik a ténytől. Mert lássuk be: ma a média abból él, hogy nyugodtan leadhat akármilyen hírt, mi, fogyasztók, nem tudunk utánamenni, hogy ott történt-e, úgy történt-e, akkor történt-e valójában. De a Képes Krónika nem ilyen kornak a terméke! Ezt ne tessenek elfelejteni!
- De mégis megkérdőjelezik a hitelességét!
- Már a feltételezés is sértő! És aki ilyeneket mond, annak nincs mentség, felelősségre kellene vonni. Legyen akár akadémikus. Ha ő hazudik a saját múltjával kapcsolatban, tegye. Ha nem büszke saját őseire, tagadja le! De engedelmet kérek: én, az enyémekre hadd lehessek büszke! És én az őseim közé sorolom Atillát is, akiről még az ellenfelei is leírták, hogy 32 ősig tudott visszamenni a családfáján. Ezzel szemben ma egy politikus nemhogy harminckettőt, de már a harmadikat is letagadja! Hogy miért? Mert oka van rá!
Az is tény, hogy a Képes Krónikával nagyjából megegyező történet 10 krónikában maradt fenn. Tehát 10 egybehangzó híradás van! Ebből a legkésőbbi is az 1400-as évek végére datálható, ami azt jelenti, hogy nagyon megbízható, hiteles középkori hírforrásnak tekinthetők.
És mi szerepel bennük? Hogy Atilla fia Csaba, az ő fia Ed, az ő fia Ügyed, az ő fia Előd, az ő fia Álmos, az ötödik generáció.
Tudjuk, hogy 453-ban hal meg Atilla, és nekünk azt tanítják, hogy csak 895-ben jönnek be a magyarok. De miért kellene ezt nekem elhinni? Miért ne hihetnék inkább a magyar krónikáknak, ami 5 generációról számol be, tehát időben jóval kevesebb évtizednyi a távolság Atilla és Árpád között.
- És ezzel vissza is kanyarodtunk a beszélgetés apropóját adó feltételezéshez, miszerint a középkor három évszázadára a kitaláció gyanúja vetült.
- A kérdésnek három allergikus pontja van: az egyik a Karoling Birodalom, a másik az Avar, a harmadik a Kazár Birodalom. Ezekről mindről tanítanak bennünket. Nyugat-Európában elsősorban a Karolingokról. Tulajdonképpen az egész mostani Európa-ház koncepció a Karoling Birodalomra épül. De milyen érdekes: krónikáink egy hangot nem szólnak sem Nagy Károlyról, se bármilyen karolingról. Se egy olyan európai hatalomról, amelyik megfeleltethető lenne - akár más néven - egy Nagy Károly-i birodalomnak.
Aztán ott vannak az avarok. Ez a szó egyáltalán nem is szerepel a magyar krónikákban, holott e nép egyenes folytatása lenne a honfoglaló magyarság berendezkedése. Végül Kazáriáról, amiről állítólag leszakadtunk - tehát nagyon szoros kellett hogy legyen a kapcsolat, szintén egyetlen említés sincs a korabeli magyar történetírásokban. Ha a háromból csak egyről nem lenne a Krónikák írásaiban szó, azt mondhatnánk, hogy rosszul értesült a krónikás. De nem ez a helyzet. És mind a háromnak mégis sarkalatos jelentőséget tulajdonít az európai történelem.
- Vajon miért?
- A magyarságot tudatos, frontális támadás érte évszázadokon át, és éri ma is. Ebben a népben már olyan szintre fejlődött, jobban mondva fejlesztették ki a megfelelési kényszert, hogy nem veszi észre, hogy hogyan próbálják kijátszani, manipulálni. Egy jelenkori példával szemléltetve: ha mondjuk Irakba csak egyetlen katonát kellene küldeni a világnak, akkor a külügyi képviseletünk esne ki a padból, hogy az az egy legalább legyen magyar. Ez a szolgalelkűség nagyon elharapózott, és jövõnk szempontjából rendkívül veszélyes.
Seres Mária
http://dobogommt.hu/dobogo/irasok.php?id=20050101092795&nev=Pap%20Gábor
(Cikkünk Pap Gábor mûvészettörténésszel Heribert Illing Kitalált középkor című könyve apropóján kezdett beszélgetés folytatása)
- Az Ön történelemi nézetei elég távol esnek az akadémiai álláspontoktól.
- Szerencsére nem vagyok magányos farkas. Létezik és egyre erősödik egyfajta, nevezzük így: alternatív magyar tudományosság. Tény, hogy évtizedeken keresztül tilos volt bizonyos témákat felemlíteni, illetve nem kerülhetett nyilvánosság elé a hivatalos állásponttól eltérő vélemény. Többek között arról sem, hogy kikkel is vagyunk mi, magyarok rokonságban.
Pedig a magyar nép történelmi folyamatossága gyönyörűen visszavezethető nem csak Attiláig, de jóval távolabbra. Amennyire ez a kutatási vonal tiltás alá esik az Akadémián, annyira magától értetődő a másik, alternatív tudományos csoportban.
- Miből adódik az eltérő vélemény? Nem ugyanazokat a forrásokat kutatják?
- Más a kiindulási alap! Számunkra magától értetődő - a másik oldalon állók viszont tagadják -, hogy fennmaradt krónikáink valós eseményeket rögzítenek. Ki más írhatta meg a leghitelesebben a magyar történelmet mintsem egy magyar történetíró?! Hogy jönnék én ahhoz, hogy hazugnak nevezzem a krónikát? Kinek is íródott a Képes Krónika? Benne van, hogy magának a királynak: „Nagy Lajos királyunknak 1358-ban.” Tehát az uralkodó részére, a saját családja történetét foglalta össze. Ki merészelt volna valótlanságokat leírni?!
Nagyon sokan összekeverik a korabeli történetírást a mai magyar média gyakorlattal, amelyben a hír elválik a ténytől. Mert lássuk be: ma a média abból él, hogy nyugodtan leadhat akármilyen hírt, mi, fogyasztók, nem tudunk utánamenni, hogy ott történt-e, úgy történt-e, akkor történt-e valójában. De a Képes Krónika nem ilyen kornak a terméke! Ezt ne tessenek elfelejteni!
- De mégis megkérdőjelezik a hitelességét!
- Már a feltételezés is sértő! És aki ilyeneket mond, annak nincs mentség, felelősségre kellene vonni. Legyen akár akadémikus. Ha ő hazudik a saját múltjával kapcsolatban, tegye. Ha nem büszke saját őseire, tagadja le! De engedelmet kérek: én, az enyémekre hadd lehessek büszke! És én az őseim közé sorolom Atillát is, akiről még az ellenfelei is leírták, hogy 32 ősig tudott visszamenni a családfáján. Ezzel szemben ma egy politikus nemhogy harminckettőt, de már a harmadikat is letagadja! Hogy miért? Mert oka van rá!
Az is tény, hogy a Képes Krónikával nagyjából megegyező történet 10 krónikában maradt fenn. Tehát 10 egybehangzó híradás van! Ebből a legkésőbbi is az 1400-as évek végére datálható, ami azt jelenti, hogy nagyon megbízható, hiteles középkori hírforrásnak tekinthetők.
És mi szerepel bennük? Hogy Atilla fia Csaba, az ő fia Ed, az ő fia Ügyed, az ő fia Előd, az ő fia Álmos, az ötödik generáció.
Tudjuk, hogy 453-ban hal meg Atilla, és nekünk azt tanítják, hogy csak 895-ben jönnek be a magyarok. De miért kellene ezt nekem elhinni? Miért ne hihetnék inkább a magyar krónikáknak, ami 5 generációról számol be, tehát időben jóval kevesebb évtizednyi a távolság Atilla és Árpád között.
- És ezzel vissza is kanyarodtunk a beszélgetés apropóját adó feltételezéshez, miszerint a középkor három évszázadára a kitaláció gyanúja vetült.
- A kérdésnek három allergikus pontja van: az egyik a Karoling Birodalom, a másik az Avar, a harmadik a Kazár Birodalom. Ezekről mindről tanítanak bennünket. Nyugat-Európában elsősorban a Karolingokról. Tulajdonképpen az egész mostani Európa-ház koncepció a Karoling Birodalomra épül. De milyen érdekes: krónikáink egy hangot nem szólnak sem Nagy Károlyról, se bármilyen karolingról. Se egy olyan európai hatalomról, amelyik megfeleltethető lenne - akár más néven - egy Nagy Károly-i birodalomnak.
Aztán ott vannak az avarok. Ez a szó egyáltalán nem is szerepel a magyar krónikákban, holott e nép egyenes folytatása lenne a honfoglaló magyarság berendezkedése. Végül Kazáriáról, amiről állítólag leszakadtunk - tehát nagyon szoros kellett hogy legyen a kapcsolat, szintén egyetlen említés sincs a korabeli magyar történetírásokban. Ha a háromból csak egyről nem lenne a Krónikák írásaiban szó, azt mondhatnánk, hogy rosszul értesült a krónikás. De nem ez a helyzet. És mind a háromnak mégis sarkalatos jelentőséget tulajdonít az európai történelem.
- Vajon miért?
- A magyarságot tudatos, frontális támadás érte évszázadokon át, és éri ma is. Ebben a népben már olyan szintre fejlődött, jobban mondva fejlesztették ki a megfelelési kényszert, hogy nem veszi észre, hogy hogyan próbálják kijátszani, manipulálni. Egy jelenkori példával szemléltetve: ha mondjuk Irakba csak egyetlen katonát kellene küldeni a világnak, akkor a külügyi képviseletünk esne ki a padból, hogy az az egy legalább legyen magyar. Ez a szolgalelkűség nagyon elharapózott, és jövõnk szempontjából rendkívül veszélyes.
Seres Mária
http://dobogommt.hu/dobogo/irasok.php?id=20050101092795&nev=Pap%20Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése