gyimesi csángók:„Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mai napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendőséget...”
E teremtő és igazító fény örök asszonyi óhajtását Boldogasszonynak hitte és nevezte népünk. Magot sóvárgó szeretőnek és fénymadártól foganó anyának tartotta őt. Hitte, hogy ő Isten „szántóföldje”, ő a tenger csillaga, hogy róla vall az erdő, s őt mutatja a rét és a virág, hogy ő van jelen minden csillagporos televény éjszakában, s a Holdban, amely a vizek Úrasszonya.
Ő a mindenek anyaméhe.
Minden ember eredendően lelkében hordja őt. A kicsi gyermek, aki a régiek hitében Isten tenyerén él, akivel csillagocska születik a világra, aki még szűz, elküldőjére emlékező fényesség – belső késztetésből rajzával mesél jelenlétéről. Ő a gyermekrajzok, különösképpen a kislányrajzok tulipán-koronás királynő alakja: hajsátra, amely e rajzokon igen sokszor a földig ér, az anyai oltalom megidézője; karja, amely fölfelé lendülő – áttörni készül, vagy éppen áttöri a sátrat. Talán az sem véletlen, hogy keresztény hitünk Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek jelenik meg – Lourdes, Fatima, Medjugorje – s a testükben vágytalanok, a már szüzek, a teremtő fényhez készülődők, javarészt öreg nénik a „márialátók”.
Ősvallásunk istenasszonyában két személyt tisztelt és tartott számon népünk: Nagyboldogasszonyt és annak szűz leányát, a Kisasszonyt. Kereszténnyé lett népünk lelkében „kozmikus parancsra” személyessé vált a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép; új tartalmat kapott az ősi forma. Ideje érkezett, hogy a Szűz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a fénnyel teremtő Atyát. „Pogány népünk” Emeséje, dicső és szent uralkodók ősanyja, aki álmában héja-forma madártól a fényt, a szellem-természetű erőt megidéző Turultól fogadott magot, a Krisztust szülő Máriát „előlegezte” a magyarságnak.
„Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és Árpád-házának feltűnő Boldogasszony kultuszát, az országnak az ő oltalmába ajánlását... Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az első országgyűlés mondai székhelyén monostort” – írja Bálint Sándor.Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy őshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és e világnak Nagyasszonya. Csak Szent Gellért püspök, aki István tanácsadója és Imre nevelőatyja volt, tehette ezt. Ő, aki hétesztendős korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendős korában hívta őt el a Teremtő – miképpen táltosainkat – és felnőtt korában, amikor remeteségre indul Jeruzsálembe, Dalmáciában hajótörést szenved – szándéka ellenére Isten hozzánk parancsolja.
E világ Nagyasszonya, a mi Boldogasszonyunk segít a szülésnél, ő óhajtja bennünk, s fogadja, őrzi a világra érkező fényt, a gyermeket. Nagyboldogasszony, akiben népünk Szent Annát látja, a gyermekáldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó asszonyt, akinek neve a héberben kegyelmet jelent, aki a kedd, a kezdet asszonya segíti a meddő nőt, hogy magot fogadhasson, s ő vigyáz az áldott állapotúra. (A régiek minden jelentős munkába kedden kezdtek, s vigyáztak, hogy a hét e napján semmit be ne fejezzenek.) Szüléskor Nagyboldogasszony lánya, Szülőboldogasszony, az istenszülő Mária van jelen, a szombat, az őrzés, a nyugalom asszonya; és őrködik a „boldogasszonyágyát” fekvő anya és gyermeke fölött – két angyal a társa. Szüléskor a harmadik nőalak, a Szépasszony is megjelenik. Ő kint ólálkodik, s azt akarja, hogy az ő ágyában szülessék meg a gyerek. Ha bent a szobában gondatlanul készítik el a boldogasszony ágyát, belopódzik és a gyermeket idétlen, ütődött sajátjával cseréli ki.A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben működő egyetlen asszony-erő. Nagyboldogasszony és Szülőboldogasszony (Mária, aki a Szentlélek „mátkája”) az óhajtás és a Rend; a lélek, a test és a környezet asszonyi rendje. Szépasszony, aki „vördöngős”, bukott angyallal szeretkező banya lánya, a Rendetlenség. Mindkettő a lélekben lakozó egytövű adottság: az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség.
Boldogasszony készíti fel a testi vágyaktól szabadult embert az utolsó átváltozásra is; ő segít, hogy tisztán, szűzen térhessünk vissza a teremtő Fényhez. Palóc, csángó és székely öregasszonyaink még napjainkban is kilenc-keddes Szent Anna-böjtökkel könnyítenek lelkük terhén; s az utolsó órán Boldogasszonyt, Máriát várják.A csíki székelyek és a gyimesi csángók a Holdat Babbának nevezik, a Napbaöltözött Asszonyt, a Hold Asszonyát pedig Babba Máriának. Hitükben haláluk óráján a telihold, Babba jön el, hogy átvezesse lelküket a „nagy vízen”.
Az esztendő körének változásrendjében ugyancsak Boldogasszony vezeti az embert: Gyertyaszentelő-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony, Kisasszony stb. – népünk hétnek mondja, a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több.
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony (némely vidékünkön Nagyasszony) ünnepén népünk Mária mennybemeneteléről emlékezik meg. Az ilyenkorra már töve szakadt füvek, virágok párlós, gyógyító illatával, Máriával mennybe megy az imádságos lelkű ember. E nap vigíliáján Karancshegyen a „szendergő" Mária virágos koporsóját a szent forrástól a hegy csúcsára kísérő zarándokok Mária mennybevitelével a majdani föltámadást, az ember „mennybemenetelét” játsszák el. (Szent Anna erejét, a foganásnál segítő Nagyboldogasszonyét a régiek július 26-án idézték meg.) Az esztendő körének számos Boldogasszonya is egyetlen asszony-erő, aki a változások rendjében szükségképpen mindig más-más „erényét” mutatja meg.
Boldogasszonyunk egyetlenségéről és szerepéről analógiás képi nyelven gyönyörűen vall az ország minden vidékén több változatban is ismert régi imádságunk:
„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust –Világ megváltóját.
”Boldogasszonyban jelenik meg, és benne, általa munkálkodik a teremtő és igazító Fény: ő a csipkebokor, amelyben Mózesnek megjelent az Isten, ő Illés felhője, amely az irgalmasság enyhítő esőjét adja, Boldogasszony teszi „elviselhetővé” a Fényt, miképpen a fehér-hamvú „máriaüveg”; gyarlóságok „értője” ő, a bűnök bocsánatáért esdeklő. Benne, vele tudnak a régiséget becsülő hívő öregjeink a Teremtőhöz fordulni. Boldogasszony a vezetőjük nemcsak az esztendő körének ünnepein, de minden napon, a nap minden órájában. Ő a közösség „kotlós”-Asszonya, de vele, az ő közvetítése által viselhető el a személyes nyomorúság is. Ő vezeti öregjeinket Szent Fiához, benne, általa rendezett a lét. Hívő katolikus népünk még ma is az ő oltárához fordul legelőbb a templomban, s csak utána a főoltár felé, ahol a monstranciában mindig jelen van Krisztus.Öregjeink hitében a magyarság – a Teremtő rendeléséből – Boldogasszony népe. Jelenléte, „bennünk léte” hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szűznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar „eredetűek” (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra).
Ilyen, egyebek között a szeplőtelenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Jellemző középkori francia hagyomány szerint ez ünnep szerzője egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. Ennek az ünnepnek időszerű üzenete, képi beszéde a várakozás időszakában segítette a hajdan volt embert – még ma is némely vidékünkön az öregeket –, hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szűzet varázsolja lelkébe; hogy a csillagnyi hites óhajtás „a Szűzzé” változzon – s ekképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendőben újra meg újra) benne születhetett világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény.
Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiedet, ne kérd vissza. És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.
Megjelent: Molnár V. József: Örökség c. kötetében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése