"Erdélyország az én hazám"


Kedves erdélyi honfitársaink, bárhol éljenek a világban!
Kedves Erdély sorsáért aggódó barátaink!
Kedves érdeklődő testvéreink!

Idén, 2008. június 27-29-e között ismét megrendezzük – immár második alkalommal –, az „Erdélyország az én hazám” elnevezésű háromnapos fesztivált, melyet az Erdélyből elszármazottak és Erdély sorsáért elkötelezettek találkozójaként szervezünk.
A Fesztivált mesébe illő környezetben, Verőcén, a Dunakanyarban, azon belül a Csattogó-völgyben tartjuk. Tavaly érkeztek vendégek Erdélyből, Amerikából, Ausztráliából, Európa több országából és persze Magyarországról.

A pazar programok közül kiemelve néhányat, olvasóink (hallgatóink) figyelmébe ajánljuk:
- Dr. Varga Tibor történész és Kocsis István író előadásait Szent László királyról, és a magyarság eredetéről, továbbá Balázsi László unitárius püspökhelyettes Mozaikok az erdélyi egyházak történetéből című műsorát.
- A Wass Albert év alkalmából találkozhatnak Wass Albert fiaival, Simó Józseffel, a Magyarországi Wass Alapítvány vezetőjével és az Ismerős Arcok Együttessel.
- Megszervezzük az Erdélyből elszármazott orvosok konferenciáját, illetve üzletemberek találkozóját.
- Erdély jövője címmel tudományos kerekasztal beszélgetést tartunk neves közéleti személyiségek részvételével. (Részletes program itt olvasható!)
- A vasárnap ünnepi ökumenikus istentisztelettel veszi kezdetét. A Fesztivál résztvevői elzarándokolnak a Szent Jakab kagylóhoz, ahol Dr. Buksa Ildikó tartja meg színes előadását „Boldogasszony lelkünk fészke” címmel.
- Esténként koncertek színesítik a programokat. Tamás Gábor: „Ó Erdély szép hazám” koncertjén kívül lesz Kormorán, Szkítia, a kolozsvári Knock Out, és Fényhozók Együttes: Árpád öröksége-dalok a hazatérés idejéből.
- Megcsodálhatják a Budapesti Székelykör Néptáncosainak, valamint a Háromszék Együttes bemutatóját.
- Éjszakánként a tábortűz melletti táncházhoz az Ördögborda és az Elevenek húzzák a „nótát”. Megismerkedhetnek a Tűzmadár Táltos Dobkör tagjaival is.
- A Duna Televízió stábja a népszerű Kívánságkosár műsorával élő közvetítést sugároz a táborból.
- A háromnapos rendezvény állandó műsorai között szerepel a Benedek Elek játszóház és erdélyi kézműves foglalkozások, sport (foci, lovaglás, röplabda, íjászat stb.),
kirándulás, táltosok, egészségmegőrző programok, erdélyi gasztronómiai bemutató és vásár, valamint hagyományos termékek kirakodóvására.

A szabadtéri fesztivál sikeres lebonyolításához kérjük a Csíksomlyói Szűz Mária közbenjárását, oltalmazását!

Az „Erdélyország az én hazám” fesztivál fővédnöke: Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, védnöke: Bethlen Farkas polgármester, főszervezők: Gaál István Domokos István, médiafőnök: Frigyesy Ágnes.

A nyári szabadtéri Fesztiválra megkezdték a belépőjegyek és szálláshelyek értékesítését. Az elővásárolt jeggyel rendelkezők a Külerdélyi webáruház termékeiből 5-20%-os kedvezménnyel vásárolhatnak 50 erdélyi vállalkozónál.
A fesztiválon, az erdélyi származású vállalkozók és termékeik megismertetése érdekében, külön területet jelölünk ki.

Találkozzunk Önnel is Verőcén június 27-29-e között!

Nincsenek megjegyzések: