Az idei év Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-20.-ig megrendezésre került a második Arvisura találkozó Ózdon.
A tavalyi a Hajnaltűztánc I. Országos Arvisura Találkozó folytatásaként az idei esztendő már Kárpát-medencei szinten volt. Jelen voltak a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, de még kiemelkedő rokonlátogatóink is voltak a Kárpátokon túl élő Csángó magyarok képviselői is.
A rendezvényt szervező Ózdi Arvisura Társaság kilépett Ózd keretei közül, és Erdei Ibolya a szervezésbe belefonta a Kárpátokkal ölelt hazánk egységeként a sok-sok jóakaratú embert. És mi magyarok, már mint Úzok, Kabarok, Jászok, Kunok, Székik, Avarok tettük a dolgunkat.
Az első nap, egy tanácskozás volt, melyen a résztvevők már a jövőről terveztek, mégpedig a Hun Törzsszövetség rokoni látogatását előre vetítve. Kiemelkedő helyen volt az Ujgur rokonunkról való megemlékezés, hiszen több mint ezer éve élnek kisebbségben, de őrzik ősi mani hitüket.
A Tanácskozás résztvevői egyperces csendes kapcsolatban hangolódtak össze Ujgur illetve az összes Hun népekkel.
Magas színvonalon történt a Tanácskozás, hiszen – nem akarván neveket kiemelni – de jelen voltak olyanok, akik Újguriában, dél-Amerikában, Kazahsztánban, belső-Mongoliában, Indiában több éven keresztül kutattak, és tértek haza tárgyi ereklyékkel a rokonlátogatásokból.
Igen, egy kis Szalán találtuk magunkat. Így a reggeltől estig tartó megbeszélés hamar eltelt, teli élménnyel, mely hitet és erőt adott mindannyiunknak, hogy jó úton járunk és folytatni kell tevékenységünket.
A második nap reggelén felállításra került a Turgai-kapu, mely felszentelése után az azon áthaladók egy régi, ámde nekünk új és békés világba léphettek. Ez vált jelképes új világunk kapujává, melyben békesség, barátság és jókedv volt az egyedüli úr. A kapu egy hidat alkotott a múlt és a jelen, a Kárpát-medence és Ázsia Hun területei között.
A rendezvényen színvonalas előadások, zenék, táncok segítették a jókedvet, de a legfontosabb a személyes egymásra találás volt.
Ismeretlen emberek üdvözölhették egymást, beszélgethettek, oszthatták meg egymással véleményüket. …és Ózd a maga visszataszító ’50-es éveket emlékeztető hangulata átváltott, és Nekese és Deédes otthonává vált ismét, és megszépült és lett a környező kistestvéreivel ismét a csodálatos Vasvár, Bolyok, Hangony, Sajó-ordosz…
Az este második alkalommal lett megtartva az újjászületett leányvásár szertartás, Deédes aranyasszony öröke alapján, mely a hajnaltűztánccal ért véget, ahol köszönthettük a Napot, ki felkelt, és búcsúzhattunk el az abban a pillanatban lenyugvó teliHoldtól.
A hétvége eseményei Ózdon egy nagyon hangulatos Szkítia koncerttel zárult, ahol is a dobkörösök mindenkit táncba vittek.
A hétfői napon az események Hangonyban folytatódtak, ahol is az Ózdról átvitt Turgai-kapu került felállításra. Ezután az asszonyok, lányok ültek össze, hogy megbeszéljék szerepüket a mai világban. A múltban betöltött női szerep mára kihalóban van, nem a család, a nemzetség a nemzet a legfontosabb, hanem az egyéni érvényesülés. A női feladatokat, az utódokról való gondoskodás, a nemzet fennmaradásának biztosítása, az egészséges életmód, a nemzet őstörténetének ismerete, a család, ezáltal a belső harmónia megteremtése. Megállapították, hogy a női szerep ezen visszaállítása nélkül nem lesz felemelkedés.
A táborban folyt az Élet, a férfiak a gyerekek íjaztak, lovagoltak. És esténként a tűz mellett szóltak a táltosdobok, énekeltünk, beszélgettünk.
A találkozón ott voltak közöttünk azok az Arvisura őrzők, akik még belenéztek Paál Zoltán szemébe, és akiknek hagyatéka maradt a továbbvitel. Nagy boldogság, hogy Szirti László és Harkai István is az első percétől az utolsó percéig velünk volt, meséltek, mert a szekér halad, azon a rögös úton. Csak a rajta ülők cserélődnek, a lovakat kell cserélni, de mindig is olyan emberek és olyan lovak kellenek, aki a szekerünket nem térítik el.
A tavalyi a Hajnaltűztánc I. Országos Arvisura Találkozó folytatásaként az idei esztendő már Kárpát-medencei szinten volt. Jelen voltak a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, de még kiemelkedő rokonlátogatóink is voltak a Kárpátokon túl élő Csángó magyarok képviselői is.
A rendezvényt szervező Ózdi Arvisura Társaság kilépett Ózd keretei közül, és Erdei Ibolya a szervezésbe belefonta a Kárpátokkal ölelt hazánk egységeként a sok-sok jóakaratú embert. És mi magyarok, már mint Úzok, Kabarok, Jászok, Kunok, Székik, Avarok tettük a dolgunkat.
Az első nap, egy tanácskozás volt, melyen a résztvevők már a jövőről terveztek, mégpedig a Hun Törzsszövetség rokoni látogatását előre vetítve. Kiemelkedő helyen volt az Ujgur rokonunkról való megemlékezés, hiszen több mint ezer éve élnek kisebbségben, de őrzik ősi mani hitüket.
A Tanácskozás résztvevői egyperces csendes kapcsolatban hangolódtak össze Ujgur illetve az összes Hun népekkel.
Magas színvonalon történt a Tanácskozás, hiszen – nem akarván neveket kiemelni – de jelen voltak olyanok, akik Újguriában, dél-Amerikában, Kazahsztánban, belső-Mongoliában, Indiában több éven keresztül kutattak, és tértek haza tárgyi ereklyékkel a rokonlátogatásokból.
Igen, egy kis Szalán találtuk magunkat. Így a reggeltől estig tartó megbeszélés hamar eltelt, teli élménnyel, mely hitet és erőt adott mindannyiunknak, hogy jó úton járunk és folytatni kell tevékenységünket.
A második nap reggelén felállításra került a Turgai-kapu, mely felszentelése után az azon áthaladók egy régi, ámde nekünk új és békés világba léphettek. Ez vált jelképes új világunk kapujává, melyben békesség, barátság és jókedv volt az egyedüli úr. A kapu egy hidat alkotott a múlt és a jelen, a Kárpát-medence és Ázsia Hun területei között.
A rendezvényen színvonalas előadások, zenék, táncok segítették a jókedvet, de a legfontosabb a személyes egymásra találás volt.
Ismeretlen emberek üdvözölhették egymást, beszélgethettek, oszthatták meg egymással véleményüket. …és Ózd a maga visszataszító ’50-es éveket emlékeztető hangulata átváltott, és Nekese és Deédes otthonává vált ismét, és megszépült és lett a környező kistestvéreivel ismét a csodálatos Vasvár, Bolyok, Hangony, Sajó-ordosz…
Az este második alkalommal lett megtartva az újjászületett leányvásár szertartás, Deédes aranyasszony öröke alapján, mely a hajnaltűztánccal ért véget, ahol köszönthettük a Napot, ki felkelt, és búcsúzhattunk el az abban a pillanatban lenyugvó teliHoldtól.
A hétvége eseményei Ózdon egy nagyon hangulatos Szkítia koncerttel zárult, ahol is a dobkörösök mindenkit táncba vittek.
A hétfői napon az események Hangonyban folytatódtak, ahol is az Ózdról átvitt Turgai-kapu került felállításra. Ezután az asszonyok, lányok ültek össze, hogy megbeszéljék szerepüket a mai világban. A múltban betöltött női szerep mára kihalóban van, nem a család, a nemzetség a nemzet a legfontosabb, hanem az egyéni érvényesülés. A női feladatokat, az utódokról való gondoskodás, a nemzet fennmaradásának biztosítása, az egészséges életmód, a nemzet őstörténetének ismerete, a család, ezáltal a belső harmónia megteremtése. Megállapították, hogy a női szerep ezen visszaállítása nélkül nem lesz felemelkedés.
A táborban folyt az Élet, a férfiak a gyerekek íjaztak, lovagoltak. És esténként a tűz mellett szóltak a táltosdobok, énekeltünk, beszélgettünk.
A találkozón ott voltak közöttünk azok az Arvisura őrzők, akik még belenéztek Paál Zoltán szemébe, és akiknek hagyatéka maradt a továbbvitel. Nagy boldogság, hogy Szirti László és Harkai István is az első percétől az utolsó percéig velünk volt, meséltek, mert a szekér halad, azon a rögös úton. Csak a rajta ülők cserélődnek, a lovakat kell cserélni, de mindig is olyan emberek és olyan lovak kellenek, aki a szekerünket nem térítik el.
Forrás: www.arvisura.eoldal.hu
2 megjegyzés:
Kedves Babóca...
Egy értékes,igényes oldalt fedeztem fel itt Nálad.
Sokmindent elolvastam...köszönöm.
Üdv.Hajnalka
Kedves Hajnalka!
Nagyon örülök, hogy tetszik az oldal. Eddig még nem nagyon kaptam visszajelzést.
Megjegyzés küldése