Európa kellős közepén: Mi a csudát tudunk a világról?

A "Mi a csudát tudunk a világról?! a konvencióktól való radikális eltávolodás.
Egyetlen eddigi filmhez sem hasonlítható mozis élmény. Olyan tág látókört és szárnyaló gondolkodást feltételez, amelyről Kopernikusz óta még csak nem is álmodott senki.

Új művészeti forma egy új világnézetről, egy új közönség számára...
A film olyan világba sodorja a nézőt, amely létével bizonyítja a kvantum bizonytalanságát, ahol a főszereplő figyelemmel kísér és átél minden egyes bemutatott neurológiai folyamatot, az érzékelés minden módosulását; egy olyan világba, ahol minden él, és a valóságot megváltoztatja minden gondolat.
A "Mi a csudát tudunk a világról?!" egy nagyobb valóságot mutat meg az általunk realitásnak elfogadottnál, ahol az embernek lehetősége van, hogy gondolatai erejével bármit megteremtsen.
Ez nem sci-fi. Ez valóság!
Valóság, melyet napról-napra bizonyítanak a hozzájuk hasonló elmék. A középkorban úgy tartották, hogy a Föld lapos - Kopernikuszig, Galileóig és Giordano Brunóig. A modern időkben azt hitték, hogy a világ működése egy géphez hasonló, és hogy az anyag szilárd - míg Einstein meg nem cáfolta.
A Mi a csudát tudunk a világról?! napjaink radikális tudósainak zseniális eszméit juttatja el a nézők millióihoz. Ezek a nonkonformista gondolkodók, szakterületeik kiválóságai egy új paradigmaváltás küszöbén állnak - a változás pedig olyan jelentős lesz, mint a korábbiak, vagy még annál is gyökeresebb. És ez a váltás azt a hatalmas területet érinti, amely mindmáig feltérképezetlen - az emberi tudatot.A Mi a csudát tudunk a világról?! azt állítja, hogy a tudomány és a spiritualitás nem két különböző gondolkodásmód, hanem tulajdonképpen ugyanazt a jelenséget kutatja és írja le. Visszaadja a férfi és női individuum erejébe vetett hitet, hiszen a teremtés képességét mutatja be, a minden egyénben ott rejtőző isteni tulajdonságként.

Mark Vicente rendező írása
Körülbelül három éve William Arntz, Betsy Chasse és én hasonlóan rosszul éreztük magunkat a bőrünkben: unatkoztunk és elégedetlenek voltunk azzal, amit a világ adhatott. Az ember megszületik, megismer egy olyan szűk kis valóságot, melyet szülők, nagyszülők, tanárok, barátok csekély tapasztalata korlátoz, ráadásul pedig az intézményesített média és tömegkultúra közvetít - aztán meghal.
Az ember céltalan. Akkor legalábbis azt hittük.
Az ortodox gondolkodásmódtól elszakadt életszemlélet egyik nagy előnye, hogy az ember rejtélyes módon távolságot tarthat a "normális" világtól. Amikor ez az elszakadás megtörténik, rájövünk, hogy robotok vagyunk, akiket nálunk sokkal okosabb emberek hóbortjai irányítanak. Ezek az okos emberek csinálják a politikát és formálják a közvéleményt.
• Ők azok, akik megmondják, mi divat és mi nem, és hogy mit vásárolj meg, ha a törzs tagja akarsz maradni.
• Ők azok, akik megszabják, hogy nézz ki (karcsú légy és max. 20 éves), és mit vásárolj meg, hogy kitölthesd az önbizalomhiány mély vermét, mely annak köszönhető, hogy megpróbáltál megfelelni ezeknek az elvárásoknál, de hiába. (És nem, nem vagyok öreg és csúf - fiatal vagyok és nagyon jóképű - nem mondhatod hát, hogy "savanyú a szőlő".)
• Ők tudják, milyen betegségek lesnek rád az adott szezonban és milyen gyógyszerekkel védheted ki a támadást.
• Elmondják, kik az ellenségeid és mit tesznek, hogy megvédjenek tőlük.
• Előírják, hol a helyed a világegyetemben és milyen az Istenhez fűződő kapcsolatod, és hogyan segítenek neked garantálni az örök életet Krisztusban, hiszen nyilvánvaló, hogy bűnösként születtél és a dolgok nem alakultak túl jól azóta sem.
• Ők tisztában vannak vele, milyen antidepresszánsok és szorongásoldók segítenek kimászni a pszichózisból, mely nem más mint a megszokás és az uniformizálódás 22-es csapdája.A büszkék és az intelligensek magukban azt mondogatják, nem, nem vagyok beprogramozva, életemet saját döntéseim irányítják. Saját gondolataim vezetnek.

És valóban!
A forgatókönyvem nem igazán foglalkozik olyan jellegű döntésekkel, mint a megfelelő biztosítási ügynökség kiválasztása. A "Mátrix" c. filmben különösen szerettem, hogy a "muglik" (keverjük csak bátran a metaforákat) egyáltalán nem voltak tudatában annak a ténynek, hogy egy program részei, nem látták, mi van a színfalak mögött. Az emberekből vad reakciókat váltott ki ez a film. A szívtelen, cinikus, fásult és örömtelen emberekből, akik soha nem érezték úgy, hogy részei a világnak, de tudták, hogy többnek kell lenniük. És ezek az emberek nem a társadalom egy aprócska szelete - hiszen a film óriási bevételt hozott.

Mindez igaz a "Harry Potter"-re is: a gyerekek úgy gondolják, hogy mi felnőttek kifejezetten unalmasak és szűklátókörűek vagyunk, és csodálják Harry-t és barátait, hiszen tudják, hogy az élet több, mint a muglik szánalmas, beszűkült, depresszív csődtömeg-világa. A kvantumfizika már az ötvenes évek óta beszél a Harry-Potter-jellegű jelenségekről, de iskolákban még mindig nem tanítják. Vajon miért? Azért, mert rontja az üzletet.
Képzeld csak el, micsoda káosz kerekedne, ha mindenkinek lenne annyi önbizalma, hogy interakcióba lépjen a valósággal és gondolatai révén meg is változtassa azt. Az emberek boldogok lennének és már nem lenne szükségük pótszerekre, hogy kitöltse az ürességet és elfeledtesse a gyengeséget, amelyben oly hosszú ideig éltek. Nem lenne jó ez az olyan embereknek és cégeknek, akik a többiek bizonytalanságából élnek. De csak és kizárólag a ravasz politikusok miatt van, vagy más okai is vannak, amiért képtelenek vagyunk beilleszteni életünkbe a fantasztikumot?
Talán valamennyien elvesztettünk valamit a gyermeki ártatlanságunkból, a felnőtté válás útján - talán volt bennünk valami csodálatos, amit agyunk egy távoli fiókjába rejtettünk, gondosan felcímkézve: "Fantázia - szép ötletek, de soha meg nem valósíthatók.
"Felzaklatott ez az elképzelés, hiszen rájöttem, hogy bármennyi "Mátrix" és "Harry Potter" készül is, mindannyian ebben a kis fiókban végzik. Hiszen színtiszta metaforák, nem alapulnak valós élményeken.
Mindhármunkat lelkesített az ötlet: olyan filmet készíteni, mely népszerűsíti és hozzáférhetővé teszi a már létező, de nem túl ismert fantasztikus és bizarr jelenségekkel foglalkozó tudományokat. Így született meg a "Mi a csudát tudunk a világról?!".
Úgy gondoltunk rá, mint " a mátrix tudományára".
Filmünkben Jeffrey Satinover pszichiáter (MD) és fizikus (MS), a "Kvantum Agy" ('Quantum Brain') c. könyv szerzője (a könyv a neuro-tudomány, a mesterséges értelem, a komputáció és a kvantummechanika kölcsönhatásait vizsgálja) leírja az emberek reakcióit a kvantummechanika különös jelenségei láttán:"Nem vagyok biztos benne, hogy az embereknek leesik az álluk tőle, mert nem hiszen, hogy hinnének benne. Ezt nem úgy értem, hogy kijelentik 'nem, te hazudsz és a tudósok összezavarodtak', úgy értem, az eredmény annyira titokzatos, hogy az ember fel sem tudja igazán fogni, milyen csodálatos.
És az emberek elpiszmognak a laboratóriumban, bosszankodnak a dolgokon, aztán ebédelnek és hazamennek, hogy úgy éljék tovább az életüket, mintha semmi különös nem történt volna. És mégis van valami csodálatos, ott a szemük előtt."Olyan ember szavai ezek, aki egyetemi oklevelet szerzett, és a Kondenzált Anyagok Elméleti Fizikájával foglalkozó csoport és a Yale Egyetem újonnan megalakult W.H.Keck Kvantuminformációs Fizika Alapítvány tagja. Kutatási területe egy szuperszimmetrikus sok-test elmélet, a kvantum-komputáció elveire alkalmazva.
A tudomány aprócska szegmense? Igen, de legalább egy lenyűgöző terület.
Ezek a racionalista tudósok olyan területeket kutatnak, melyek annyira fantasztikusak, hogy azok számára, akik nem tapasztalták meg a tényeket, science-fiction-nek tűnhet. Bilokáció, egyidejűleg két vagy több dimenzióban létező tárgyak, párhuzamos világok, 11 dimenzió, előre és hátrafelé haladó idő, nem-lokális kommunikáció bármilyen két tárgy között, a távolság ellenére (amely meghaladja a fény sebességét, és inkább a gondolat sebességéhez hasonlítható); azt kutatják, hogy a szemlélő (te és én) figyelmével és gondolataival hatást gyakorol az anyagra, és hogy a valóságunk elválaszthatatlan a gondolatvilágunktól, és hogy tulajdonképpen nincs is 'anyag', mint olyan: az atomok szintje alatt csak tudati lehetőségek és tendenciák vannak, amelyek a szilárd anyag illúzióját keltik bennünk.
"Marhaság" - mondják ép elménk védelmezői (és a korlátolt világnézet).
'Ez mind nem igaz, nem több, mint a tudósok által kiötlött fikció, puszta fantázia csupán. A tudósok hamis reményt nyújtanak, állítják. Szénalapú lények vagyunk, céltalanul száguldva az univerzumban egy élettelen sziklán. És itt véget is ér a történet.
"Hűha... Akkor vajon miért költ többek között az AT&T és a Monsanto dollárbilliókat a párhuzamos világok folyamatainak feltárására, az új komputer kifejlesztésére? Nagyon is jól tudják, hogy a komputer minden más tárgyhoz hasonlóan több párhuzamos tér- és időszegmensben is létezik egyidejűleg. Azon törik hát a fejüket, hogy kitalálják, hogy tehetnék olyan gyorssá és hatékonnyá az új komputereket, hogy teljesen kiszorítsák a hagyományos számítógépeket.
Szerintünk hatalmas pénzösszegeket áldoznak erre az állítólag fantázia-szülte elképzelésre.
Mi, a film készítői úgy gondoljuk, hogy ezek a különleges tudósok korunk hősei és úgy érezzük, hogy munkásságuk több, mint szimpla divatjelenség. Kivételesen okos emberek ők, akik sokat mesélhetnek nekünk a valóságban rejlő lehetőségekről és arról, hogy elméletileg hogyan változtathatnánk meg ezt a valóságot.
Tudják, hogy a valódi szemlélőknek rendelkezniük kell egy bizonyos erővel. Talán ez a tudás segíthet abban, hogy álmainkat végre kiszabadíthassuk a "fantázia" címkével ellátott fiókból és áttehessük a "valós lehetőségek" közé. Mindannyian azért szeretjük a tudományt, mert hitelesebb, mint a titokzatos "new age"-jellegű dolgok.

Az ilyen jellegű tudományos információ azonban nem vagy csak nehezen juttatható el a közönséghez, melyet a múltban oly gyakran etettek az aura-jelenségekkel és hasonló hazug tündérmesékkel. Ahol a jóság és a fény olyan szirupos, hogy az ember rosszul lesz kell tőle. A "new age" egy kicsit olyan, mint a demokraták (magam is az vagyok): jó szándékú, édes, de erőtlen, mert a jóságot a gyengeséggel, a hatalom hiányával tette egyenlővé.

Filmünk kiindulópontja nem vallásos és nem is moralizáló, pusztán tudományos kutatások során bizonyított tényszerűség. A fantasztikum felfogását szerettük volna felfrissíteni, tapintható keretek között. A tudomány határain belül. Nem a klasszikus, newtoni tudományból kiindulva, hanem napjaink élvonalbeli fizikusainak kutatásaira támaszkodva, akik kimondják: "Már nem vagyunk Kansasban". A kvantummechanika elgondolása újra a közönséges ember kezébe adja az Isteni Erőt. De több ez, mint "érezd jól magad" újhullámos ideológia. (ne feledjük el a párhuzamos világokat és a computerek szerepét).

A film portlandi (Oregon) bemutatója olyan élénk reakciót váltott ki a nézőkből, melyből arra következtethetünk, hogy valami másról van szó. Ha figyelembe vesszük, kik azok, akik megnézték és megszerették a filmet, rájövünk, hogy mindannyian intelligens, önálló gondolkodású, két lábbal a földön járó emberek. Úgy tűnik, a film olyanoknak készült akik belefásultak a vallási és new age-ideológiák mindenkit mindenáron meggyőzni akaró buzgalmába. Szeretik a filmet, hiszen gyakorlati dolgokról szól, olyan kérdésekről, melyek többé-kevésbé mindenkit foglalkoztatnak. És olyan betekintést nyújt saját magunkba, amilyenre még soha, egyetlen filmben sem volt példa. Arra az elméletre gondolok, hogy mindannyian saját érzelmeink rabjai vagyunk - túlságosan is!
De szerintem mindannyian sejtettük, csak nem tudatosítottuk, hogy milyen mélyen áthatja életünket ez a függőség.

A legjobb, amit tehetünk, hogy lerázzuk magunkról az elménket fojtogató függőségek béklyóját. Talán ideje lenne megőrülni egy kicsit, és az "őrültség" számomra nem más, mint tudatos eltávolodás a konvencióktól és a régi normáktól. Az ilyesmi csak azért tűnik őrültségnek, mert azt hisszük, egyedül vagyunk ezzel a gondolkodásmóddal. Pedig nem így van.

A "Mi a csudát tudunk a világról?!" egy olyan tudományról szól, mely kijelenti, hogy minden lehetséges, csak a szemlélődő gondolatai szabnak korlátokat, vagyis mi magunk korlátozzuk lehetőségeinket. Nagyon jónak tartom, hogy a film a kétkedőkről is szól, és azokról, akik nem hisznek ezekben az eszmékben. A film azt sugallja, hogy az idegek síkján arra vagyunk kondicionálva, hogy elutasítsuk az olyan információt, amit nem ismerünk és amivel nem tudunk mit kezdeni. Hát igen, itt a hiba a cinikus által felépített rendszerben: lehet, hogy csak saját agyuk szintjén van igazuk. Mert neurológiájuk nem engedi, hogy hozzáférhessenek a fantasztikumhoz.
Mit is hagytunk ki? Egy elképesztő adatot! Dr. Joe Dispenza egy fantasztikus statisztikát idéz. Az emberi agyban minden másodpercben 400 billió bit mennyiségű információ képződik, és mi ebből csupán 2000-t tudatosítunk. Ez ijesztően kevés. És mégis elég arra, hogy öntudatosan kijelentsük: biztosak vagyunk abban, hogy valami nem lehetséges.

Mi, a film készítői nem vagyunk egy bizonyos tudományág szakértői, de olyan emberi lények vagyunk, akik elkezdték alkalmazni életükben ezeket az eszméket - és megdöbbentő, drámai eredményeket tapasztaltak. Az információ önmagában nem igazság. Nem más, mint filozófia, értelmetlen egészen addig, amíg ki nem próbáltuk a gyakorlatban. Csak akkor és azáltal válik igazsággá, hogy kipróbálják és aktualizálják, és ez a valóság egyénenként különböző. Annyi valóság teremtődik meg nap mint nap, ahány ember él a Földön. Az, hogy a neved mellé nem illesztettek tudományos fokozatot, még nem akadályoz meg abban, hogy te magad is kipróbáld és megtapasztald a saját valóságod.