A "partigörl"

Tökéletes korkép... sajnos!

Kicsi Enikőmmel betértünk tegnap este egy pizzériába, hogy vásároljunk egy pizzát. Egy korombeli hölgy vette fel a rendelést, majd közölte velem, hogy a melegétel utalványból nem tud visszaadni... hirtelen nem jutott eszembe semmi, amit rendelhetnék 100 Ft körüli értékben, így rákérdeztem, hogy mit ajánlana ilyen árban.
- Mit tudom én... - hangzott a válasz, de alighanem a leányzó is rájött arra, hogy nem ilyen feleletre számítottam, így hozzátette:
- Üdítőt...
Node ez a történet nem erről a hölgyről fog szólni, csak felvezetőnek szántam ezt a rövidke párbeszédet. A lány később udvarias volt, s a kérésemre még fel is szeletelte az elkészült olasz ételt. Az eset főszereplője a rendelést felvevő hölgy barátnője lesz...
Miközben kicsi Enikőmmel vártunk a sülő pizzára, betipegett az üzlethelyiségbe egy szőkített hajú, magassarkút viselő huszonéves nőszemély. Már első ránézésre mosolyra fakasztott a leányzó jelensége, mivel egy tipikus plázákból szalasztott, liberális életmódot magáénak valló "partigörl" állott velünk szembe. Legnagyobb meglepetésünkre a hölgy vékonyka, affektáló hangján odaköszönt nekünk:
- Sziasztok!
A teremben csak mi tartózkodtunk, a rendelést felvevő hölgy talán épp a konyhában pletykálkodott. Mindig ledöbbenek a "partiarcok" stílusán, számukra mindenki azonnal haver, ismerkedési felület, esetleg jókor jött partner egy "kiadós éjszakai hancúrhoz". Ez a mentalitás pedig a lehető legtávolabb áll tőlem. "Jópofizni" szerintem nem lehet mindenkivel, arra csak a legszűkebb ismerősök alkalmasak (a társam, a legjobb barátom, s bizonyos kérdésekben a szüleim)...
A leányzónak tehát nem köszöntünk, így aztán nem is foglalkozott többet velünk. Letelepedett az egyik asztalhoz, "prostituált dizájnos" csizmájának a hangja közben ütemesen visszhangozott az éterben. Végre kijött a barátnő is... nagy egymásratalálásnak lehettünk fültanúi...
- Tegnap úgy berúgtam ba'meg!!! - szólal meg patetikus hanghordozással a kis szőkített fejű leányzó.
Enikőmmel egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Tudtuk már, hogy egy XXI. századi liberális mintapéldánnyal van dolgunk. Az ilyen egyedek ugyanis szombat esténként falkákba verődnek, magukra kennek fél kiló festékanyagot, orrukba, nyelvükbe, szemöldökükbe vasdarabokat helyeznek, majd a legújabb, márkás plázaruciba bújva rohannak zselézett hajú aktuális fiújukhoz, hogy aztán az átfüvezett, átmulattott éjszaka után béltartalmukat az utca kövezetére bocsássák, s közöljék a "hapsijukkal", hogy holnaptól már inkább egy másik "partiarc" ágyában keresik az altesti örömöket. Igaz az új "partner" legutóbbi olvasmánya is bizonyára a konditermi bérlet hátoldala lesz... tehát a kontinuitás legalább megmarad...
De térjünk csak vissza a leányzóhoz, mert tovább folytatja a mesélést...
- Annyit köllött dolgozni, hogy úgy kifáradtam... de aztán jól berúgtam (mondja el már sokadszorra), még hánytam is!!!
No már csak ez kellett! Igazi "bevállalós, dögös csajszikával" van dolgunk, hiszen a delikvens végigokádta a járdát! Sohasem értettem miért, de a nihilisták körében mindig felnéztek arra, aki jobban tudta előadni a hétvégi taccspartijának a történetét. Az ilyen mindig a "falkavezér", a domináns egyed, aki végigtücskölheti az összes plázagörlt, hogy aztán ezzel ismét felvágjon, s magát a város császárának kikiáltva tovább élje megdöbbentő, értékek nélküli, lélekben sivár életét...
Szerencsére elkészült a pizza, s nem kellett tovább hallgatni a "fennkölt" értekezést. Búcsút mondtunk a leányzóknak, s kiléptünk a plázák, a drogok, az okádással végződő esték, s az alkalmi kalandok által fémjelzett hétvégék életérzéséből. Agyő "partiarcok", agyő "partigörlök"... sohasem jön el a ti nihilista, sivár érzésvilágra építő országotok!!! A jóérzésű emberek ezt nem fogják hagyni!!!

Forrás: torsalqvist.freeblog.hu