New York-ban meghal Bartók Béla zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész, a XX. század világhírű magyar komponistája.Rendszeres tanulmányait 1894-ben, Pozsonyban kezdte meg. 1899-ben iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, ahol elsősorban zongoristaként fejlődött.
1902-ben Richard Strauss hatására kezdett ismét komponálni, Kossuth szimfóniája Straussra emlékeztet, de magyar jellegű, az osztrák himnusz eltorzítása botrányt is keltett. Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult.
Kodály Zoltánnal együtt felismerte, hogy ez nem azonos a cigány műzenével, s gyűjtőútjaik során hatalmas anyagot tártak fel, a népi dallam- és ritmusvilágot saját műveikbe is beolvasztották.
Bartók 1907-ben lett a Zeneakadémia zongora-tanszékének tanára, ahol 1934-ig tanított.
Az oktatási szünidőben népdalokat gyűjtött, s hamarosan közzétette népdal-monográfiáit és tanulmányait.
Első zeneszerzői periódusában zongora- és zenekari darabokkal, valamint I. vonósnégyesével jelentkezett. Kvartettjei végigkísérik stílusának fejlődését: az elsőben még kimutathatók a népdalhatások, a II. arab motívumai 1913-as észak-afrikai útjának eredményeit tükrözik, a III-ban (1927) és a IV-ben (1928) erősebb a disszonancia, míg a két utolsó ismét a hagyományos tonalitáshoz közelít.
1911-ben írta egyetlen operáját, Balázs Béla drámájának szövegére, A kékszakállú herceg várát. Zenéje Debussy-hatást is mutatott, de áthatották a régi magyar népdal jellegzetességei.
Két táncjátékot is írt az 1910-es években: A fából faragott királyfit és a Lengyel Menyhért műve alapján készült, pantomimszerű A csodálatos mandarint. Az I. világháború megakadályozta gyűjtőútjait, ezért Bartók a zeneszerzés mellett a népdalgyűjtemény rendezésével foglalkozott.
Az 1920-as és 30-as évek Bartók legtermékenyebb korszaka, érett zenei nyelve is ekkor alakult ki. Stílusa dinamikus és változatos, amelyet a diatonikus és kromatikus elemek együttélése és élénk ritmus jellemez.
Ekkor írt főbb alkotásai: hegedűversenye, két zongoraversenye, a zenekari kísérettel készült kórusmű, a Cantata Profana, a Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára és a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, valamint a Divertimento.
Zongoraművész-pályáján is ez volt a legsikeresebb korszak: Európa majd valamennyi országában, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is fellépett. A fasizmus elől 1940-ben az USA-ba emigrált, ahol feleségével, Pásztory Dittával kétzongorás koncerteket adott.
Utolsó éveiben a leukémia mind a tanításban, mind a koncertezésben akadályozta.
1943-ban komponálta a Concertót, 1944-ben a Hegedű szólószonátát, s 1945-ben fejezte be - néhány ütem kivételével - a III. zongoraversenyt. Népdalgyűjtésének egy részét, a román, szlovák és török anyagot csak halála után adták ki. 13 ezer dallamot tartalmazó magyar gyűjteménye 1991-ben jelent meg.
Kutatói teljesítménye talán még zeneszerzői hagyatékánál is jelentősebb. Darabjait életében külföldön ritkán játszották, mára a Concerto és a hat kvartett az alaprepertoár része lett. Zenéjét a világklasszikusok közt tartják számon.
1988. július 7-én hamvait Budapesten helyezték végső nyugalomra.
forrás: mult-kor.hu
Born Gergely: A zene garabonciása
Bartók zenéje mindig időszerű. Ebben kétségtelenül az Evangéliumra hasonlít. Időszerű pediglen azért, mert a benne teljes erejükben feszülő problémák máig megoldatlanok. Pedig a megoldás is ott rejlik az életműben, csak úgy tűnik, az emberiségnek még nincs elég bátorsága hozzá, vagy nem veszi elég komolyan…
Mert a zenét ma nem divat komolyan venni. Mint ahogy a mítoszokat sem és a számok metafizikáját sem. Bartók épp ezért emészthetetlen. A horizontális irány kevés hozzá. A zenei szövet ugyanis épp ott bomlik ki, ahol az előbbi a vertikális-hierarchikus világgal találkozik és összeölelkezik a szerelem-nász jegyében. Ennek megfelelően közelítsünk hát hozzá és életművéhez. A garabonciás a kulcsokat itt hagyta nekünk. Nyissuk ki végre az ajtókat
!Már az indulás is rendkívüli. Térben és időben is az. Az Úr 1881. esztendejében, Gyümölcsoltó Bol-dogasszony napján látja meg a napvilágot. A születés helye, Nagyszentmiklós is rendkívüli kisugárzással bír.
Ajtony fészke ez, az ősi kozmikus szeretetvallás töretlen képviseletének egyik központja. Beavatási erők gócpontja a mai napig, melyet a „miklósság“ ingyen kegyelmi ajándékot szolgáltató energiái színeznek át. És 1799. nyarán itt találnak rá az egyetemes művelődéstörténet egyik legnagyobb kincsleletére, a Nagyszentmiklósi Aranykincsre. Vagy ahogy a nép nyelvén nevezték Atilla kincsére.
Szűz Mária - Boldogasszony és Atilla
A feladat tehát adott: be kell oltani a világot, hogy nemesedjen. Az oltóágat Szűz Mária-Boldogasszony és Atilla ereje oltalmazzák Kettejük szellemi-lelki kisugárzásából nő tehát ki a Bartóki életmű, mely ezért mindig elkötelezetten magyar. „Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét.
Én részemről, egész életemben, minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és magyar haza javát.“ Az oltóág ős erőt rejt, a magyar szerves műveltség őserejét.
Mert tévedés azt gondolni, hogy Bartók a népzenét az egyetemes zeneművészet szintjére emelte. Hiszen az európai zene ekkor éppen a kimerülés- kiüresedés jeleit mutatja.(Maga Bartók is épp alkotói válsággal küzd, mikor összetalálkozik az erdélyi népdalok világával. A helyzet éppen fordított! A népzene őserejével termékenyíti meg a műzenét. Ez az őserő a műzenét felrobbantja, és az újrateremtődés folyamatába kényszeríti.
Az elemek felszínre kerülésével ( pentatónia --- ötelem-rendszer) az egyetemes rendezőelvek újrarendezik a zene alkotórészeit, melyek eredeti helyükre kerülve összeköttetésbe lépnek a számok erejével (aritmológia), az elemekkel (alkímia), a bolygók, az állatöv és a csillagképek szféráival (csillagmitológia). Így végső soron a zene magával a teremtéssel és a Teremtővel lép összeköttetésbe, össze-fűzve az evilági és a mitikus valóság-dimenziókat.
Ennek a feladatnak a beteljesítése garabonciás szerepkört feltételez. Hagyományunk a garabonciást az Ikrek stációhoz kapcsolja. (A garabonciás élet Bartóknál egyrészről az életművének egyik tartópillérét képező gyűjtőutakban nyilvánult meg. Másrészről épp a hidak, az összeköttetések létesítésében.) Az Ikrek az egyetlen olyan hely az állatöv tizenkettesében, mely összekapcsolhatja az atyai (Nyilas) és az anyai (Szűz, mint az anyaság potenciális letéteményese) tulajdonságokat. (Hogy Bartók mennyire volt a Szűz-tulajdonságok hordozója is, arra nagyon jó példa lehet a rend és a pontosság iránti, már-már megszállottságig fokozódó vágy, amely hétköznapi életében épp úgy tetten érhető, mint művészetében. ) Ez az atillai és boldogasszonyi erők kisugárzásának másik értelme. E kettő összetalálkozása tehát épp itt, az Ikrek mezején a biztosítéka egy magasabb, emberibb és nemesebb szerves világ teremtésének, azaz az oltóág rendeltetésének.
A világ válaszút elé érkezett. A jelenlegi úton továbbmenni nem lehetséges. Egyetlen lehetőség maradt. A vertikális út felvállalása-vallása. Ehhez először önmagunkat kell újra megtalálni. Egyenként és nemzetként, azaz emberként. Vagyis: szarvassá kell változni. De itt már a táltos(Nyilas) tulajdonságai tűnnek elő! Szükségszerűen, hiszen a garabonciás (Ikrek) testisége (testesülése) éppen itt keresendő. És innen az út már ténylegesen kétfelé ágazik, mégpedig egyszerre!
A szarvasok útján egyre gyorsuló ütemben sodor vissza a múlt felé (Nimród) és egyben a jövő igérete felé! Ebből már tudhatjuk, a Vízöntő tájékára érkeztünk, ingoványos talajra léptünk, amelyen könnyen az elmerülés veszélye fenyeget. Az idő szakadéka tátong alattunk.
Csak egyetlen fogódzónk maradt! Hallgassunk Bartókra: CSAK TISZTA FORRÁSBÓL…!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése