1918 – Budapesten kitör az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály kormányt alakít.Tisza István miniszterelnököt lakásában magyar katonák keresik fel és agyonlövik.
Apja borosjenői Tisza Kálmán politikus, korábban miniszterelnök és miniszter volt. Tisza István Berlinben, Heidelbergben és Budapesten végezte jogi és közgazdasági tanulmányait, politikatudományokból doktorált, majd öt évig a család bihari, geszti birtokán gazdálkodott.
1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt.
1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt.
Első miniszterelnöksége
Ferenc József és Tisza István 1905-ben készült képeslapon1903. november 3-án kezdődött első kormányfői periódusához fűződik II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala.
Hosszú ellenzéki obstrukciót követően – Tiszának a házszabály-módosításra irányuló szándéka elengedése fejében – fogadta el a parlament az újonclétszám növelését.
Belügyminiszterként erőszakkal elfojtatta az 1904. áprilisi országos vasúti sztrájkot, melynek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket a hadseregbe sorozták. Még ugyanennek a hónapnak a végén saját megyéjében, Biharban követelt harminchárom halálos áldozatot és több száz sebesültet, amikor egy parasztok számára szocialisták által szervezett gyűlést vert szét a csendőrség.
Zsebkendőszavazás, választási vereség
1904. november 18-án vitte keresztül a parlamentben a házszabály-módosítást az ellenzéki obstrukció letörésére. Tisza beszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – azonnali szavazást rendelt el a módosító javaslatról (melyet Dániel Gábor, a Szabadelvű Párt elnökhelyettese nyújtott be), s bár a jelenet leírásai nem egységesek abban, hogy a házelnök meglengetett-e egy zsebkendőt, ezzel adva jelet a kormánypártiaknak a szavazásra, a jelenet „zsebkendőszavazásként” íródott be a magyar parlament történetébe. A többség igennel szavazott, az ülésteremben verekedés tört ki, az ellenzéki képviselők szétverték a képviselőház bútorzatát. Az eset végérvényesen elmélyítette a miniszterelnök és politikai ellenfelei közti szakadékot, és saját pártjának számos tagját – köztük Széll Kálmánt és Andrássy Gyulát – is a párt elhagyására, valamint a parlamenti ellenzéket teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba késztette.
A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Ezen az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a Koalícióval szemben.
A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Ezen az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a Koalícióval szemben.
Nemzeti Munkapárt, választási győzelem
A választási vereséget követően Tisza 1906 és 1910 között csak a főrendi ház működésében vett részt, a kormányzati politikától távol tartotta magát (időközben pártja is feloszlott). A Függetlenségi Párt vezette kormánynak azonban egyetlen, a Monarchián belül a magyar befolyást erősíteni kívánó törekvését sem sikerült megvalósítania, 1909. április 25-én a koalíciós kormány végül lemondott. 1910. február 19-én Tisza megalapította a Nemzeti Munkapártot, mely győzött is az azévi júniusi választásokon. Kormányalakítást azonban nem akart vállalni, részben a Ferenc Ferdinánd trónörökössel fennálló kibékíthetetlen ellentéte miatt. A Habsburg-birodalmat ismét centralizálni tervező főherceg ugyanazért kívánta az általános választójog bevezetését Magyarországon, amiért Tisza makacsul ellenezte: mindketten úgy vélték, ez a Magyarországon belüli magyar szupremácia meggyengülését okozná. Tisza vonakodása a kormányfői megbízatástól találkozott Ferenc József király aggályaival is, aki őt a dualizmus megbízható hívének tekintette ugyan, de tartott első miniszterelnöksége alatt elkövetett hibáitól, s végül Khuen-Héderváry Károlyt nevezte ki kormányfővé.
Véderőtörvény, házelnökség, személye elleni első merénylet
Tisza elengedhetetlennek tartotta a hadseregreformot (az újoncok számának növelését és a kiadások emelését), mert úgy vélte, ennek halogatása a monarchia katonai pozícióját gyengíti és Magyarország biztonságát ássa alá. Az ellenzék kifogásolta, hogy a közös hadseregen belül nem kellően érvényesül a magyar befolyás, ezért a véderőtörvény körüli parlamenti csatározásokban ismét az obstrukció eszközével élt. Miután a házelnök, Berzeviczy Albert, majd utóda, Návay Lajos is lemondott, 1912. május 22-én Tisza Istvánt választották a képviselőház elnökévé; erre 1912. május 23-án, a vérvörös csütörtökön a szocialisták által szervezett tüntetés volt a válasz. A munkások Tisza kinevezése ellen és az általános választójogot követelve vonultak a Parlament felé, ahol a rendőrség feltartóztatta őket. Az összecsapásokban hat ember meghalt, csaknem kétszáz megsebesült és háromszáz személyt letartóztattak.
Meggyőződése, hogy a külügyi helyzet katonai készültséget indokol, a parlamentben is arra indította, hogy erőszakkal törje le az ellenzéki obstrukciót. Nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség elfogadott. Az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1912. június 4-én az ellenzékiek rendőrségi eltávolítása után Kovács Gyula képviselő az újságírói karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A golyók azonban célt tévesztettek, és Kovács a negyedik golyóval saját magát lőtte fejbe, de az öngyilkossági kísérletet csodával határos módon túlélte. A merénylőt az esküdtszék, „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva, felmentette. (Ez volt Tisza István ellen az első merénylet a négyből.)
Meggyőződése, hogy a külügyi helyzet katonai készültséget indokol, a parlamentben is arra indította, hogy erőszakkal törje le az ellenzéki obstrukciót. Nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség elfogadott. Az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1912. június 4-én az ellenzékiek rendőrségi eltávolítása után Kovács Gyula képviselő az újságírói karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A golyók azonban célt tévesztettek, és Kovács a negyedik golyóval saját magát lőtte fejbe, de az öngyilkossági kísérletet csodával határos módon túlélte. A merénylőt az esküdtszék, „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva, felmentette. (Ez volt Tisza István ellen az első merénylet a négyből.)
Második miniszterelnöksége és a háború
Tisza a fronton„Tisza az ezredhez történt bevonulásának már első napjaiban érzékelte az őt körülvevő, nem éppen barátságos légkört, és először közvetlen magatartással próbálta oldani a hangulatot. (…)
Kezdettől fogva törekedett rá, hogy közvetlen hangot üssön meg mind a tisztikarral, mind pedig - természetesen a szolgálati szabályzat keretein belül - a legénységgel is. Hogy jobban megismerjék magukat tiszttársaival, minden nap meghívott saját asztalához néhány fiatal tisztet, ezáltal igyekezett minél több személyes kapcsolatot kialakítani környezetében. A legénység lassan kezdte őt felfelé kemény, lefelé pedig emberséges parancsnoknak megismerni. A dohányilletményét a tisztek között osztotta ki, saját parancsnoki zsoldját pedig a legénység élelmezésének feljavítására fordította, s ez természetesen mindenkiben jó benyomást tett. Tisza paternalista gondoskodása beosztottjai felett polgári ügyekben is megnyilvánult: személyes súlyával segített a véleménye szerint méltányos kérelmek elintézésében, emberei otthoni ügyeinek érdekében közbenjárt a jegyzőknél, bíróknál, alispánoknál, ezért egyre inkább megszerette és befogadta őt mind a tisztikar, mind pedig a legénység. Maga Tisza is igen hasznosnak és tartalmasnak érezte a frontszolgálatot, hiszen egyrészt személyesen megtapasztalhatta így a harctér veszélyeit, másrészt pedig - ő legalábbis így gondolta, és ebben sok igazság van - itt ismerhette meg igazán az egyszeri, paraszti származású legénység valódi arcát. Ő erről így írt József főhercegnek egyik levelében: «Most ismertem meg csak igazán a magyar népet. Ez a világ legkülönb fajtája, melyet csak szeretni és tisztelni lehet. Nagy kár, hogy a politizáló intelligencia mást sem tesz, mint ezt a nagyszerű, Isten áldotta népet rontja.»”Strausz Péter: Tisza István és a 2. honvéd huszárezred 1913. június 7-én az uralkodó ismét Tisza Istvánt bízta meg kormányalakítással.
Második kormányfői periódusában Tisza a bizonytalannak ítélt nemzetközi helyzetben az államhatalom megszilárdítását tartotta legsürgetőbb feladatának. Ennek eredményeként rendeletekkel szabályozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az újságok engedélyeztetésére, büntetést előírva a „sértő magatartás” esetére is.
Alig néhány hónappal az I. világháborút kirobbantó szarajevói merénylet előtt is a Szerbiával szembeni kemény fellépés híve volt, a merénylet után viszont – egyedüliként a Monarchia vezetői közül – sokáig ellenezte a háborúba való beugrást , ismerve a birodalom hadseregének színvonalát, félve attól, hogy a délszláv területekkel megnövekedve felborul a Monarchia dualista egyensúlya, és a konfliktus világháborúvá szélesedik, de állásfoglalásában központi szerepe volt egy erdélyi betöréstől való félelemnek is.
Kezdettől fogva törekedett rá, hogy közvetlen hangot üssön meg mind a tisztikarral, mind pedig - természetesen a szolgálati szabályzat keretein belül - a legénységgel is. Hogy jobban megismerjék magukat tiszttársaival, minden nap meghívott saját asztalához néhány fiatal tisztet, ezáltal igyekezett minél több személyes kapcsolatot kialakítani környezetében. A legénység lassan kezdte őt felfelé kemény, lefelé pedig emberséges parancsnoknak megismerni. A dohányilletményét a tisztek között osztotta ki, saját parancsnoki zsoldját pedig a legénység élelmezésének feljavítására fordította, s ez természetesen mindenkiben jó benyomást tett. Tisza paternalista gondoskodása beosztottjai felett polgári ügyekben is megnyilvánult: személyes súlyával segített a véleménye szerint méltányos kérelmek elintézésében, emberei otthoni ügyeinek érdekében közbenjárt a jegyzőknél, bíróknál, alispánoknál, ezért egyre inkább megszerette és befogadta őt mind a tisztikar, mind pedig a legénység. Maga Tisza is igen hasznosnak és tartalmasnak érezte a frontszolgálatot, hiszen egyrészt személyesen megtapasztalhatta így a harctér veszélyeit, másrészt pedig - ő legalábbis így gondolta, és ebben sok igazság van - itt ismerhette meg igazán az egyszeri, paraszti származású legénység valódi arcát. Ő erről így írt József főhercegnek egyik levelében: «Most ismertem meg csak igazán a magyar népet. Ez a világ legkülönb fajtája, melyet csak szeretni és tisztelni lehet. Nagy kár, hogy a politizáló intelligencia mást sem tesz, mint ezt a nagyszerű, Isten áldotta népet rontja.»”Strausz Péter: Tisza István és a 2. honvéd huszárezred 1913. június 7-én az uralkodó ismét Tisza Istvánt bízta meg kormányalakítással.
Második kormányfői periódusában Tisza a bizonytalannak ítélt nemzetközi helyzetben az államhatalom megszilárdítását tartotta legsürgetőbb feladatának. Ennek eredményeként rendeletekkel szabályozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az újságok engedélyeztetésére, büntetést előírva a „sértő magatartás” esetére is.
Alig néhány hónappal az I. világháborút kirobbantó szarajevói merénylet előtt is a Szerbiával szembeni kemény fellépés híve volt, a merénylet után viszont – egyedüliként a Monarchia vezetői közül – sokáig ellenezte a háborúba való beugrást , ismerve a birodalom hadseregének színvonalát, félve attól, hogy a délszláv területekkel megnövekedve felborul a Monarchia dualista egyensúlya, és a konfliktus világháborúvá szélesedik, de állásfoglalásában központi szerepe volt egy erdélyi betöréstől való félelemnek is.
Ugyanakkor Németország szövetségének elvesztése a monarchia nagyhatalmi státuszának összeomlását, Magyarország védtelenné válását és saját presztízsének megrendülését jelentette volna a szemében, ezért az erőteljes német nyomásra végül beleegyezett a támadás megindításába, és „a Monarchia erős embereként” mindvégig kitartó támogatója volt a világháborúban való részvételnek, melyet a kormányzó pártok és kezdetben a közvélemény többsége is támogatott.
Tisza a Román Királyság haderejét kezdettől az ellenség közé sorolta, s a háborúpártiakat azzal is ijesztgette – noha maga nem hitte –, hogy egy román támadás esetén az erdélyi románok között felkelés törhet ki. Úgy ítélte, hogy nem lehet háborút kezdeni, „mikor Romániát már körülbelül elvesztettük, anélkül, hogy helyette pótlást kaptunk volna”.
Július közepén azonban Tisza ellenállása is megtört a német kormány nyomása alatt, miután az garantálta Románia semlegességét, méghozzá minden rekompenzáció nélkül, a vezérkar pedig ígéretet tett Erdély határának erődítésére s némi haderő (40 ezer fő) odairányítására.
A háború előrehaladtával egyre erőteljesebbé vált reformtörekvésekkel – a választójog kiszélesítésével és a szociális reformokkal – mereven szemben állt.
Mivel ellenezte a Ferenc József halála után 1916. december 30-án trónra lépett IV. Károly király mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, 1917. május 23-án az uralkodó felszólítására benyújtotta lemondását. A mögötte álló parlamenti többséggel azonban továbbra is meg tudta akadályozni a választójogi reformot. 1917. június 15. után maga is a frontra ment, mint a debreceni huszárezred parancsnoka. A háború végéhez közeledve vállalkozott arra, hogy meggyőzi a bosnyákokat és a szerbeket arról, hogy autonómiájukat az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül valósítsák meg. A király megbízottjaként (homo regius) Szarajevóba utazott, de ottani tárgyalásai nem jártak sikerrel.
A háború előrehaladtával egyre erőteljesebbé vált reformtörekvésekkel – a választójog kiszélesítésével és a szociális reformokkal – mereven szemben állt.
Mivel ellenezte a Ferenc József halála után 1916. december 30-án trónra lépett IV. Károly király mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, 1917. május 23-án az uralkodó felszólítására benyújtotta lemondását. A mögötte álló parlamenti többséggel azonban továbbra is meg tudta akadályozni a választójogi reformot. 1917. június 15. után maga is a frontra ment, mint a debreceni huszárezred parancsnoka. A háború végéhez közeledve vállalkozott arra, hogy meggyőzi a bosnyákokat és a szerbeket arról, hogy autonómiájukat az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül valósítsák meg. A király megbízottjaként (homo regius) Szarajevóba utazott, de ottani tárgyalásai nem jártak sikerrel.
Személye elleni merényletek és meggyilkolása
A Pesti Hírlap tudósítása 1918. november 1-jén:
„A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”.
„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket.
- Mit óhajtanak?
A civil válaszolt:
- Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem?
- Nem rejtegetek senkit sem.
Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten." "Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt.
A katonák szemrehányásokkal illették:
- Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának!
– Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert.
- Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek!
- Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember.
- Nem teszem! - Álljanak félre a nők!
- Nem állunk.
Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert.
- Na, hát mit akarnak?
- Maga az oka a háborúnak! - Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka.
- Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte!
- Nem én vagyok az oka! - Álljanak félre a nők! Semmi válasz…
- Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előre bukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte.
- Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie.
A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”
Az I. világháború előtt és alatt Tisza István neve sokak számára a dualizmus és a háborús politika jelképévé vált. Emiatt négy merényletet követtek el ellene, amelyből az utolsó halálos kimenetelű volt. Fentebb már írtunk az első merényletről.
A második merényletet egy kiábrándult huszártiszt kísérelte meg, amikor Tisza a frontról hazatérőben volt. A golyó nem talált.
A harmadik merénylet 1918. október 16-án történt, amikor Lékai János, a titkos Galilei-kör és Korvin Ottó szocialista forradalmár csoportjának tagja próbálta agyonlőni, de pisztolya csütörtököt mondott, így Tisza megmenekült. A merénylőt börtönbe zárták, de alig 15 nap múlva, az őszirózsás forradalom idején kiszabadították. Demény Pál visszaemlékezései szerint, Lékai Jánosnak a pisztolyt Demény (álnéven: Schirmeister) Ottó, maga Demény Pál és Mosolygó Antal szerezte a mátyásföldi felvonógyáros Friedrich Istvántól, aki tudta, hogy milyen célra kell a fegyver.
„A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”.
„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket.
- Mit óhajtanak?
A civil válaszolt:
- Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem?
- Nem rejtegetek senkit sem.
Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten." "Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt.
A katonák szemrehányásokkal illették:
- Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának!
– Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert.
- Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek!
- Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember.
- Nem teszem! - Álljanak félre a nők!
- Nem állunk.
Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert.
- Na, hát mit akarnak?
- Maga az oka a háborúnak! - Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka.
- Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte!
- Nem én vagyok az oka! - Álljanak félre a nők! Semmi válasz…
- Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előre bukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte.
- Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie.
A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”
Az I. világháború előtt és alatt Tisza István neve sokak számára a dualizmus és a háborús politika jelképévé vált. Emiatt négy merényletet követtek el ellene, amelyből az utolsó halálos kimenetelű volt. Fentebb már írtunk az első merényletről.
A második merényletet egy kiábrándult huszártiszt kísérelte meg, amikor Tisza a frontról hazatérőben volt. A golyó nem talált.
A harmadik merénylet 1918. október 16-án történt, amikor Lékai János, a titkos Galilei-kör és Korvin Ottó szocialista forradalmár csoportjának tagja próbálta agyonlőni, de pisztolya csütörtököt mondott, így Tisza megmenekült. A merénylőt börtönbe zárták, de alig 15 nap múlva, az őszirózsás forradalom idején kiszabadították. Demény Pál visszaemlékezései szerint, Lékai Jánosnak a pisztolyt Demény (álnéven: Schirmeister) Ottó, maga Demény Pál és Mosolygó Antal szerezte a mátyásföldi felvonógyáros Friedrich Istvántól, aki tudta, hogy milyen célra kell a fegyver.
A negyedik merénylet 1918. október 31-én történt. Ekkor az egyébként vértelen őszirózsás forradalom napján katonák lőtték agyon Tiszát otthonában, a Roheim-villában.
A Károlyi-kormány alatt az államrendőrség nyomozást indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására és elkövetőinek felderítésére, de ez sikertelen maradt.
A Károlyi-kormány alatt az államrendőrség nyomozást indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására és elkövetőinek felderítésére, de ez sikertelen maradt.
forrás: wikipedia.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése