1957. október 3-án meghalt Szabó Lőrinc


Költő, műfordító.1900. március 31-én született Miskolcon. Szabó Lőrinc vasúti fékező és Panyiczky Ilona gyermekeként. Szülőházát a költő sem tudta azonosítani, hiszen hároméves, mikor elköltöznek, de az bizonyos, hogy lebontották, helyén a Vörösmarty lakótelep panelházai épültek.
A szülőváros képe csak homályosan dereng fel a Tücsökzene néhány versében.A család Balassagyarmatra majd Debrecenbe költözött, itt érettségizett a költő. Budapesten egyetemi tanulmányokba kezdett, tanítványa és barátja lett Babits Mihálynak.
1944-ig Az Est-nél dolgozik, 1927 és 28 között a Pandora című irodalmi lapot szerkesztette.
A második világháború után az irodalmi élet peremére került, csak halála előtt kap Kossuth-díjat. 1957-ben halt meg BudapestenVersei egy részét gyerekversként ismerjük, ezeket saját gyerekeihez (Lóci és Klári) írta vagy gyermekkora emlékeit idézi fel bennük (Tücsökzene). Műfordítói életműve gazdag, a világirodalom időben és földrajzilag egymástól távol eső remekeit ültette át anyanyelvére nagy igényességgel és tehetséggel.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozatÖrömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.



Szabó Lőrinc huszonhat éve

Regényes képzeletű lányok s asszonyok számára kevés oly vonzó liezon adódhat, mint a tiltott szerelem. Elkapott, rejtőzködő tekintetek, pillanatba zsugorított érintések és sóhajok - suttogások és néma sikolyok. Voltak, akik büszkén és a hatalom kendőzetlen gőgjével vállalták szerető „státuszukat”. Ilyenek lehettek a királyi „kitartottak”: Mme Dubarry, Pompadour és még sorolhatnánk. Mások, mint például Louise O'Murphy (Boucher képének meztelen, fekvő modellje) épp kiszolgáltatottságát hangsúlyozza. Ő csak egyike a királynak járó kiváltságok közül: kecses darab, amit büszkén mutogathat gazdája.
Korzáti Erzsébet nem volt királyi szerető. Nem volt sem gőgös, sem pedig kiszolgáltatott - ha csak szenvedélyének nem, ami negyedszázadra Szabó Lőrinchez kötötte őt.


Eleinte csak az asszonyt ismerte. Mikes Klára az Est-lapok irodalmi vezetőjének a lánya szőke, bánatos tekintetű nő volt. A húszas évek elején ismerkedtek meg Erzsébettel, s rögtön barátnők lettek. Mikes Klára hamarosan bemutatta neki a férjét, a fiatal és szenvedélyes költőt, Szabó Lőrincet, aki viccből évődni kezdett az asszonnyal. A butuska, ártatlan játék azonban egyetlen pillanat alatt veszélyes játszmává vált.

Egy forró nyári nap hozta meg a szerelmet 1925-ben. Lőrinc és Klára, valamint Erzsébet és férje, Vékes Ödön barátaikkal Csillebércen kirándultak. A madárdalos erdő szinte mindenkit a varázsa alá vont: gyermekként táncra perdítette, bújócskázni s fogócskázni invitálta felnőtt vendégeit. A játék hevében érezte először Szabó Lőrinc az asszony lágy és vágykeltő érintését, mitől egy életre „megsajdult a szíve”.

„…út , orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s minden ott remeg
az első vágy s a kitartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara..."
Hosszú, feszült pillanat következett. A szenvedély vonta, Klára állandóan rájuk vetülő árnyéka fájón taszította őket egymástól. Ahogy azonban Dante Poklának „húsban vétkező” szerelmesei, Paolo és Francesca sem parancsolhatott a belül dúló szélviharnak, úgy hamarosan a „vész” Erzsébetet is a költő karjaiba sodorja. A hideg télben teljesül be végül bűntudattól vergődő szerelmük, a „testek találkozása”.
„Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet…”
Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés. Titkolt együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján. A költő már házasságában is a teljességet kereste, a szerelem perceiben a mindennel vágyott egyesülni. Verseiből azonban tudjuk, a lélek szüntelen kielégületlensége jellemzi. Nem csoda, hogy magánélete ennyi vívódással, zaklatottsággal teli.
Kit törvény véd, felebarátnak még jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, amikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
s én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Gyötrő a lelkifurdalás, így szinte megkönnyebbülést hoz Erzsébetnek a titokterhes szerelem „felfedése”. Mikes Klára már korábban is gyanakodott, hogy férjének van valakije, azt azonban álmában sem gondolta, hogy barátnője az. A puszta félrelépés tényébe már kételyei hajnalán belenyugodott az asszony, de amikor megtudta, hogy ki az a bizonyos „másik” (azaz harmadik), hisztériás rohamot kapott és öngyilkossággal fenyegetőzött. Szabó Lőrinc és Erzsébet szakítottak - közös megegyezéssel.

Három csendes év következik. Mindketten élik életüket, azonban ez csak a látszat: ismét elég egy pillanat, hogy a régi hév visszatérjen. A kapcsolattal együtt azonban ismét beköszönt életükbe a „kétlakiság” és a nyugtalan titkolózás kora. Semmi és minden ez a szerelem mindkettejük számára: gyötrő, de édes gyötrelem.

Vége nem szakadhat: itt az életben legalábbis nem. Korzáti Erzsébet választja végül az egyedüli kiutat: 1950 februárjában farkasszemet néz a halállal, s magára nyitja a gázcsapot. Levelek, személyes tárgyak, csak gazdájuknak értékes holmik - ennyi maradt egy nagy szerelem földi mementójául egy apró kofferbe rejtve. Ma már az Akadémia Kézirattára őrzi a sokáig kallódó, rejtegetett emlékeket.

Szabó Lőrinc 120 szonettel búcsúzott a halott kedvestől. 120 fájdalmasan szép szonettel, melyek sorai közé belefonódtak Korzáti Erzsébet verssorai is. A Huszonhatodik év Erzsébetet az irodalom oly múzsáinak sorába léptette, amilyen Beatrice vagy Gyarmati Fanni voltak.

„…óh, be más volnék, ha lehetne még,
hozzád, be más, te, legönzetlenebb:
rettegve siratok és szeretek,
mióta nem vagy, minden életet.”





Szabó Lőrinccel beszélget Tóbiás Áron 1956-ban


video

Nincsenek megjegyzések: