Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született Üsküb, a mai Szkopje városában 1910-ben, sikeres albán építési vállalkozó gyermekeként, katolikus családban.
Agnes 18 évesen jelentkezett az írországi Loreto nővérek rendjébe, hogy velük Indiába mehessen missziós nővérnek.
18 évig tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.
1946-ban egy szegényekkel, betegekkel zsúfolt vonaton utazva érezte először, hogy elhívása a szerencsétlen sorsú, nyomorgó emberek felé való szolgálat.
1948-ban engedélyt kapott XII. Pius pápától, hogy független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. 1950-ben megalakította a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet, amelynek küldetése az volt, hogy „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, a társadalomból kitaszítottak és akiket mindenki elkerül.”
A rend a hatvanas években számos otthont nyitott Indiában, majd pápai engedéllyel világszerte. Számos rangos nemzetközi elismerést követően 1979-ben Teréz anyának ítélték a Béke Nobel-díjat. A díj átvétele utáni beszéde rövid volt: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét? Menjünk haza és szeressük a családunkat.” A díjjal járó összeget Kalkutta szegényeire fordította.
A Szeretet Misszionáriusai kalkuttai rendházát 1986-ban II. János Pál pápa is meglátogatta – ezt a napot Teréz anya élete legboldogabb napjának nevezte.
1983-ban Teréz anya II. János Pálnál tett látogatása során szívrohamot kapott.
Néhány évvel később pacemakert ültettek a szívébe, és ezt követően egyre többet betegeskedett. Kilenc nappal 87. születésnapja után, 1997-ben halt meg.
Annak ellenére, hogy India nem keresztény ország, Teréz anya halálakor háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és az idős apáca állami temetést kapott.
2003-ban II. János Pál pápa csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta Teréz anyát.
Agnes 18 évesen jelentkezett az írországi Loreto nővérek rendjébe, hogy velük Indiába mehessen missziós nővérnek.
18 évig tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.
1946-ban egy szegényekkel, betegekkel zsúfolt vonaton utazva érezte először, hogy elhívása a szerencsétlen sorsú, nyomorgó emberek felé való szolgálat.
1948-ban engedélyt kapott XII. Pius pápától, hogy független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. 1950-ben megalakította a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet, amelynek küldetése az volt, hogy „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, a társadalomból kitaszítottak és akiket mindenki elkerül.”
A rend a hatvanas években számos otthont nyitott Indiában, majd pápai engedéllyel világszerte. Számos rangos nemzetközi elismerést követően 1979-ben Teréz anyának ítélték a Béke Nobel-díjat. A díj átvétele utáni beszéde rövid volt: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét? Menjünk haza és szeressük a családunkat.” A díjjal járó összeget Kalkutta szegényeire fordította.
A Szeretet Misszionáriusai kalkuttai rendházát 1986-ban II. János Pál pápa is meglátogatta – ezt a napot Teréz anya élete legboldogabb napjának nevezte.
1983-ban Teréz anya II. János Pálnál tett látogatása során szívrohamot kapott.
Néhány évvel később pacemakert ültettek a szívébe, és ezt követően egyre többet betegeskedett. Kilenc nappal 87. születésnapja után, 1997-ben halt meg.
Annak ellenére, hogy India nem keresztény ország, Teréz anya halálakor háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és az idős apáca állami temetést kapott.
2003-ban II. János Pál pápa csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta Teréz anyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése