Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője.
A magyar politikai újságírás legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei is a fejlődést, a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
A magyar politikai újságírás legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei is a fejlődést, a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
Róla írták...
Szerb Antal
Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe jutottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, olyannyira, hogyha a régi egyéniségtisztelő iskola hívei lennénk, Ady Endre koráról kellene beszélni. Adyban volt valami prófetikus, volt benne valami a „jelből, amelynek ellentmondatik”.
Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat: Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét.
Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak az égfelé. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki. A pro-Ady táborban most tudatosodott és vált mondhatóvá a század egész új tartalma, és az új tartalom által felébredt a kedélyesen alvó magyar élet – itt volt a harc, amiért harcolni lehetett.
A nemzedék többi íróját is Ady Endre magyarázza meg – nem mintha Ady hatása nagyobb kortársaira jelentékeny lett volna, hanem, mert nem lettek volna azok, akik, Ady Endre aurája nélkül, az Ady körüli harcok, az Ady által megindított nagy áttörés, az Ady mögé csoportosuló társadalom lendülete nélkül.
József Attila
Téged siratlak, büszke sirató.
Az Isten sem néz többé immár hátra
És hull a rokkant, tömzsi kis tanyákra,
Ó Ady, a magyar Ugarra hull a hó.
Kosztolányi Dezső
1929-ben A Toll c. folyóirat körkérdést intézett költőkhöz, írókhoz: mit jelent Ady öröksége számukra. Kosztolányi válasza volt az Írástudatlanok árulása.
Az írástudatlanok árulása.
Különvélemény Ady Endréről /részletek/
„Ady – ez tagadhatatlan – elsősorban, mint politikai költő híres, emlegetett. Művészi szempontból itt támadható legerősebben. Az írástudatlanok, akik egy költőt mindig az életkörülményei és a témái szerint ítélnek meg, nem pedig a belső mivolta, vagyis a művészete, a formája alapján, szeretik Petőivel együtt emlegetni, melléje, sőt magasan föléje helyezni.
Ady prózája csak a hírlapi vitában melegszik föl, különben csikorgó, kurta lélegzetű, emberei papirosfigurák.
Petőfi tanult fő, literátus, a betű tisztelője, Shakespeare ihletes fordítója. Adynak a francia szellem a pórusáig se hat, műveltsége újságírós, értesültsége kávéházi. Petőfi, aki sohase látta a tengert, és Ausztrián kívül nem járt külföldön, világvárosi jelenség. Ady, minden Párizs-rajongása ellenére, nem az. Petőfi nyugat-európai formában fejezi ki, hogy magyar.
Ady melldöngető, magyarkodó formában fejezi ki, hogy nyugat-európai. Politikai verseit többnyire megrendelésre írta a napilapok tárcarovatába, vagy a Galilei-kör március 15-i ünnepére, mintegy versenyezve Ábrányi Emillel, aki ezen a napon csengőbb rímekben és ötletesebb formában a másik, jobboldali tábort szolgálta ki…
Hallom a vádat, hogy kipécézett idézetekkel bármely költőóriást meg lehet semmisíteni. Hajlandó vagyok a kétkedőket több óráig hasonló idézetekkel szórakoztatni. Most pedig azt az ellenvetést hallom, hogy a részletek nem számítanak, csak az egész, s egy igazi zseni nem is törődhet a szókkal, mint holmi szóbogarász.
Kérdezem: mivel törődik az igazi zseni, aki véletlenül ír is, ha nem a szókkal? Talán a lombfűrészeléssel? Vagy a lóidomítással? Vagy talán az Élettel, a nagy, véres Élettel, melyről sohase tudni, hogy zenés kávéház-e vagy szerkesztőség?...
Csak jelszavai keringenek, de szavai nem váltak vérré, mint Petőfié vagy Aranyé.
Nyelve sokszor ízesen magyar, de szókincse nem gazdag. Azok az újítások, amelyekkel kísérletezett összetételei, elvonásai nem szerencsések, többnyire kiagyaltak, mesterkéltek. (pl. Tavasz-várás, Csók-kunyhó, göth, hars, stb.)
Kevés költő hagyott maga után annyi selejtest, művészileg idétlent és modorost. Mégis jelentős tehetség volt. Maradandót alkotott azzal a harminc-negyven versével, mely pályája szerencsés termékének tekinthető. Nem tündököl a lángész kápráztató fényével. Helye nincs is se Petőfi, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett, csak az érdekes csonka nagy tehetségek között. Akadhatnak olyanok, akik ezután is sokkal elnézőbben látják alakját. De lehetetlennek tartom, hogy a művészetre fogékony, tisztafejű emberek között nagy különbségek tátonganának megítélése tekintetében. /Kosztolányi feljegyezte, hogy az Adyt bíráló cikkei után életveszélyes fenyegető leveleket kapott./
Tóth Árpád
Meghalt az Élet, és elmúlt a Harc
–Figyelsz-e még e tespedt, tompa csendre?
A sír mélyéből, büszke, dacos arc,
Figyelsz-e még ránk, harcos Ady Endre?
...
Ha igazán szerettél, nézz le ránk,
Oszlopnak gyúlva sorsunk síri éjén:
Járj előttünk, dicsőült Égi Láng,
Élni akaró bús halottak élén!
A Napkelet lexikona
Ady Endre
Ady 1. Endre (1877-1919). Költő. Szilágy-megyei köznemes ivadék. Debrecenben újságíró lett. Első verseskönyve is ott jelent meg 1899-ben. Majd Nagyváradon folytatta hirlapírói tevékenységét. 1904-ben megyéje támogatásával egy évre Párizsba utazott. Erre az időre esik megismerkedése a modern francia lírával. Költői stiljében nagy változás állt be, újhangú költeményei már a főv. lapokban jelentek meg. A még Nagyváradon 1906-ban megjelent második verseskönyve, után költeményeinek harmadik gyűjteménye már Bpesten került kiadásra 1906-ban Új versek címmel. Ez, vmint a két évvel később megjelent Vér és arany c. kötet az irodalmi érdeklődés középpontjába állítota. Esztétikai és politikai hadakozás indult meg körülötte.
Az 1908-ban megindult Nyugatnak kezdettől fogva főmunkatársa, majd szerkesztője volt s ezzel is zászlajává lett az új irodalmi törekvéseknek, noha A. az irányítást másokra bízta s a vil.-háb.-ig jobbára v. külföldön. v. szülőhelyén tartózkodott. 1911 óta mind gyakoribb szanatóriumi kezelést kívánó betegség sorvasztotta szervezetét.
1915-ben nőül vette Boncza Bertát, 1918-ban a forradalom már súlyos betegen érte. Az ekkor alakult Vörösmarty-Akadémia elnökévé választották. A köv. év januárjában elhunyt. Mindazok a közkeletűvé lett fogalmak (»holnaposok«, »nyugatosok«), melyek két évtized óta irodalmi kritikánkban napirenden vannak, A. működéséhez fűződnek, noha jelentőségét épen egyéni elkülönülése, költői világképének szuggesztiv ereje és nyelvének gyökeres újsága adja meg.
Nem utánozható voltát épen utánzóinak légiója tette nyilvánvalóvá.
Hatása új, romantikus lírai lendület felszabadításában mutatkozott meg. Lezárt költői pályájának esztétikal és kritikai birtokbavételét máig megnehezíti az a körülmény, hogy művészetének világnézeti és politikai elemei radikális törekvések gyujtó anyagául szolgálnak. A. jellegzetesen dekadens egyéniségéből hiányzik a művészi és erkölcsi koncentráció amaz ereje, mely tehetsége iránt a nemzet egyetemét tiszteletre kényszeríthetné. Igen kiterjedt irodalom foglalkozik A. művészetével és életével. Külföldi nyelvekre való fordítása is egyre nagyobb méreteket ölt. (1927, 9. old)
Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe jutottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, olyannyira, hogyha a régi egyéniségtisztelő iskola hívei lennénk, Ady Endre koráról kellene beszélni. Adyban volt valami prófetikus, volt benne valami a „jelből, amelynek ellentmondatik”.
Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat: Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét.
Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak az égfelé. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki. A pro-Ady táborban most tudatosodott és vált mondhatóvá a század egész új tartalma, és az új tartalom által felébredt a kedélyesen alvó magyar élet – itt volt a harc, amiért harcolni lehetett.
A nemzedék többi íróját is Ady Endre magyarázza meg – nem mintha Ady hatása nagyobb kortársaira jelentékeny lett volna, hanem, mert nem lettek volna azok, akik, Ady Endre aurája nélkül, az Ady körüli harcok, az Ady által megindított nagy áttörés, az Ady mögé csoportosuló társadalom lendülete nélkül.
József Attila
Téged siratlak, büszke sirató.
Az Isten sem néz többé immár hátra
És hull a rokkant, tömzsi kis tanyákra,
Ó Ady, a magyar Ugarra hull a hó.
Kosztolányi Dezső
1929-ben A Toll c. folyóirat körkérdést intézett költőkhöz, írókhoz: mit jelent Ady öröksége számukra. Kosztolányi válasza volt az Írástudatlanok árulása.
Az írástudatlanok árulása.
Különvélemény Ady Endréről /részletek/
„Ady – ez tagadhatatlan – elsősorban, mint politikai költő híres, emlegetett. Művészi szempontból itt támadható legerősebben. Az írástudatlanok, akik egy költőt mindig az életkörülményei és a témái szerint ítélnek meg, nem pedig a belső mivolta, vagyis a művészete, a formája alapján, szeretik Petőivel együtt emlegetni, melléje, sőt magasan föléje helyezni.
Ady prózája csak a hírlapi vitában melegszik föl, különben csikorgó, kurta lélegzetű, emberei papirosfigurák.
Petőfi tanult fő, literátus, a betű tisztelője, Shakespeare ihletes fordítója. Adynak a francia szellem a pórusáig se hat, műveltsége újságírós, értesültsége kávéházi. Petőfi, aki sohase látta a tengert, és Ausztrián kívül nem járt külföldön, világvárosi jelenség. Ady, minden Párizs-rajongása ellenére, nem az. Petőfi nyugat-európai formában fejezi ki, hogy magyar.
Ady melldöngető, magyarkodó formában fejezi ki, hogy nyugat-európai. Politikai verseit többnyire megrendelésre írta a napilapok tárcarovatába, vagy a Galilei-kör március 15-i ünnepére, mintegy versenyezve Ábrányi Emillel, aki ezen a napon csengőbb rímekben és ötletesebb formában a másik, jobboldali tábort szolgálta ki…
Hallom a vádat, hogy kipécézett idézetekkel bármely költőóriást meg lehet semmisíteni. Hajlandó vagyok a kétkedőket több óráig hasonló idézetekkel szórakoztatni. Most pedig azt az ellenvetést hallom, hogy a részletek nem számítanak, csak az egész, s egy igazi zseni nem is törődhet a szókkal, mint holmi szóbogarász.
Kérdezem: mivel törődik az igazi zseni, aki véletlenül ír is, ha nem a szókkal? Talán a lombfűrészeléssel? Vagy a lóidomítással? Vagy talán az Élettel, a nagy, véres Élettel, melyről sohase tudni, hogy zenés kávéház-e vagy szerkesztőség?...
Csak jelszavai keringenek, de szavai nem váltak vérré, mint Petőfié vagy Aranyé.
Nyelve sokszor ízesen magyar, de szókincse nem gazdag. Azok az újítások, amelyekkel kísérletezett összetételei, elvonásai nem szerencsések, többnyire kiagyaltak, mesterkéltek. (pl. Tavasz-várás, Csók-kunyhó, göth, hars, stb.)
Kevés költő hagyott maga után annyi selejtest, művészileg idétlent és modorost. Mégis jelentős tehetség volt. Maradandót alkotott azzal a harminc-negyven versével, mely pályája szerencsés termékének tekinthető. Nem tündököl a lángész kápráztató fényével. Helye nincs is se Petőfi, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett, csak az érdekes csonka nagy tehetségek között. Akadhatnak olyanok, akik ezután is sokkal elnézőbben látják alakját. De lehetetlennek tartom, hogy a művészetre fogékony, tisztafejű emberek között nagy különbségek tátonganának megítélése tekintetében. /Kosztolányi feljegyezte, hogy az Adyt bíráló cikkei után életveszélyes fenyegető leveleket kapott./
Tóth Árpád
Meghalt az Élet, és elmúlt a Harc
–Figyelsz-e még e tespedt, tompa csendre?
A sír mélyéből, büszke, dacos arc,
Figyelsz-e még ránk, harcos Ady Endre?
...
Ha igazán szerettél, nézz le ránk,
Oszlopnak gyúlva sorsunk síri éjén:
Járj előttünk, dicsőült Égi Láng,
Élni akaró bús halottak élén!
A Napkelet lexikona
Ady Endre
Ady 1. Endre (1877-1919). Költő. Szilágy-megyei köznemes ivadék. Debrecenben újságíró lett. Első verseskönyve is ott jelent meg 1899-ben. Majd Nagyváradon folytatta hirlapírói tevékenységét. 1904-ben megyéje támogatásával egy évre Párizsba utazott. Erre az időre esik megismerkedése a modern francia lírával. Költői stiljében nagy változás állt be, újhangú költeményei már a főv. lapokban jelentek meg. A még Nagyváradon 1906-ban megjelent második verseskönyve, után költeményeinek harmadik gyűjteménye már Bpesten került kiadásra 1906-ban Új versek címmel. Ez, vmint a két évvel később megjelent Vér és arany c. kötet az irodalmi érdeklődés középpontjába állítota. Esztétikai és politikai hadakozás indult meg körülötte.
Az 1908-ban megindult Nyugatnak kezdettől fogva főmunkatársa, majd szerkesztője volt s ezzel is zászlajává lett az új irodalmi törekvéseknek, noha A. az irányítást másokra bízta s a vil.-háb.-ig jobbára v. külföldön. v. szülőhelyén tartózkodott. 1911 óta mind gyakoribb szanatóriumi kezelést kívánó betegség sorvasztotta szervezetét.
1915-ben nőül vette Boncza Bertát, 1918-ban a forradalom már súlyos betegen érte. Az ekkor alakult Vörösmarty-Akadémia elnökévé választották. A köv. év januárjában elhunyt. Mindazok a közkeletűvé lett fogalmak (»holnaposok«, »nyugatosok«), melyek két évtized óta irodalmi kritikánkban napirenden vannak, A. működéséhez fűződnek, noha jelentőségét épen egyéni elkülönülése, költői világképének szuggesztiv ereje és nyelvének gyökeres újsága adja meg.
Nem utánozható voltát épen utánzóinak légiója tette nyilvánvalóvá.
Hatása új, romantikus lírai lendület felszabadításában mutatkozott meg. Lezárt költői pályájának esztétikal és kritikai birtokbavételét máig megnehezíti az a körülmény, hogy művészetének világnézeti és politikai elemei radikális törekvések gyujtó anyagául szolgálnak. A. jellegzetesen dekadens egyéniségéből hiányzik a művészi és erkölcsi koncentráció amaz ereje, mely tehetsége iránt a nemzet egyetemét tiszteletre kényszeríthetné. Igen kiterjedt irodalom foglalkozik A. művészetével és életével. Külföldi nyelvekre való fordítása is egyre nagyobb méreteket ölt. (1927, 9. old)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése