Az árulás napja - 2004. december 5.

Keserű szájízt ad visszaemlékezésünknek, hogy ebben a kérdésben azóta sem változott semmi. Ami pedig ezenkívül ebben az országban és a gúnyhatáron túl történt azóta, nem ad okot reménykedésre. Látszólag.

Háttér
Mi történt akkor? Magyarország (egyedülállóan a hasonló helyzetben lévő országok joggyakorlatával) nem adta meg automatikusan az állampolgárságot a gúnyhatáron túl élő honfitársainknak.

Ezen gyalázatos helyzet megszüntetésére kezdeményezett népszavazást a Magyarok Világszövetsége, melyet az OVB hitelesített, s egy nappal Mikulás előtt a szavazópolgárok az urnákhoz járulhattak.

A következő kérdésre kellett választ adni:
"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. §-a szerinti »Magyar igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"


A szavazók 51,55 százaléka szavazott igennel és 48,45 százaléka nemmel, azonban az igen szavazatok aránya alig 18,9 százalék körüli volt, és a szavazás csak akkor eredményes, ha a szavazók fele, de az összes választópolgár legalább 25 százaléka plusz egy fő azonos módon szavaz...




Folyamatos uszítás

„Elmegyek a népszavazásra, és nemmel szavazok, (...) nemmel az egészségügy tönkretételére (...), nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra (...) Felelős hazafi csak olyat ajánl a nemzetének, aminek látja a végét.” - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc, (Maradék-)Magyarország miniszterelnöke 2004. november 30-án.






"Ne fizessünk rá"


Köszönhetően annak az uszításnak és agymosásnak, amelyet az MSZMP-ből MSZP-vé, kommunistából kapitalistává vedlett hatalommániás "baloldali" politikusok folytattak, megtörtént a magyarsággal újra, amire már senki sem számított. Újra, még jobban szétszakadtunk. Trianon után eljött a lelki-Trianon is.

Azóta már valóban elkülönülünk, de nem "holmi" térképeken húzott vonalak miatt, nem. Magunkfajták élnek különálló életet a magukfajtáktól. Nem közösködünk többé, hiszen 2004-ben, ha még akkor nem is vettük észre, a köztünk lévő határok élesen kirajzolódtak.
Ezen határokat azóta nem lépjük át. Annál jobban feszegetjük viszont szellemi - és nem is olyan ritkán fizikailag is létező - karámunk kerítését. Nem az ajtón próbálkozunk, nem is várjuk, hogy beengedjenek minket. A küzdelem reménytelennek tűnik, de az áttörés gyors lesz és eredményes. Hasonlóra számíthatunk nem csak általánosságokban, hanem a kettős állampolgárság ügyében is.


forrás: Szentkorona Rádió

Néhány akkori vélemény:

Az MVSZ nem fogy ki a panaszból

2004. december 18.Napról napra újabb panaszokat, kifogásokat emel a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a kettős népszavazással kapcsolatban.

A szervezet vezetői már a referendumot megelőzően a visszaélés lehetőségét emlegették, a voksolás óta azt hajtogatják: beigazolódott a gyanú, elcsalták a népszavazást. Ezt fenntartják, noha az újraszámlálás eddigi eredményei az állítást nem támasztják alá. Nehezíti a helyzetet, hogy sokféle kifogást emelnek, s váltakozva hozzák fel őket."
Az MVSZ panaszait a világszövetség illetékese, Kvacskay Károly közreműködésével összesítettük.

1. Ezeregyszázharminckilenc szavazókörben született tüköreredmény, azaz ugyanannyian szavaztak igennel a kórház-privatizáció leállítására, mint nemmel a kettős állampolgárság megadására, és fordítva.

Az MVSZ számítógépes programra alapozza adatait, mely az öt százalék alatti eredménykülönbségeket gyűjtötte ki. Így jött ki az 1139-es szám, de csak 30 esetben született tüköreredmény. Az Országos Választási Iroda (OVI) nem igazolta, hogy ez szándékosan történt volna.

2. Három budapesti szavazókörben használtak európai parlamenti választás feliratú urnazáró címkét. A XVIII. kerületben felirat nélküli, pecsét nélküli címkéket is láttak.

3. Az urnaellenőrző lapokat nem tették az urna aljára, vagy ha igen, aláírás nélkül. Legalább két szavazókörben olyanoknak is kivitték a mozgóurnát, akik nem kérték, illetve akik más szavazókörhöz tartoznak.

4. Áramszünet idején az asztalnál, gyertyafény mellett szavaztak, megsértve ezzel a voksolás titkosságának elvét.

5. Két személyről tudnak, aki évek óta nincs az élők sorában, de neve szerepelt a választási névjegyzékben.

6. "Több tucat" szavazókörben már a voksolás kezdetén aláíratták a jegyzőkönyvet a szavazatszámláló biztosokkal.

Az OVI nem talált ilyen visszaélést.

7. Tárnokon és Szegeden a szavazóbiztosok nem kaptak másolatot az általuk aláírt jegyzőkönyvről, márpedig Kvacskay szerint "az emberek többsége általában el se olvassa, mit ír alá".

8. "Rengetegszer" megsértették a szavazatszámlálás szabályait: kupacokba gyűjtötték, s nem keverték össze a voksokat.

9. Az újraszámlálásnál nem bontottak urnát, vagy ha igen, tizenöt perc alatt végeztek az újraszámlálással. "Ez csak pakkok szerinti számolással lehetséges."

Az OVI ezt sem igazolta vissza.

10. Maga az Országos Választási Iroda és annak vezetője is gyanús, mivel "az OVI a Belügyminisztériumhoz tartozik".

Az iroda válasza erre az volt: boldog karácsonyt Patrubánynak!

Részlet az ÚDK kapcsolódó cikkének hozzászólásaiból:

Hozzászóló: Teddy @chello.hu 04 Jun 2008 06:20 amHozzájárulok egy kis adalékkal a december 5-éhez. A minap hozott össze a sors egy fazonnal, aki ama ominózus esetben az OVB tagja volt. Ő mondta el nekem, hogy ne a magyart szidjuk december 5-ével kapcsolatban, mert akkor és ott már december 3-án az OVB megkapta a hivatalos végeredményt "felűlről". És mit tesz isten, hajszálra ez az eredmény hivatalosult, jóllehet utcahosszal győztek az igenek. Szóval ne a Magyart szidjátok december 5-ével kapcsolatban, hanem egy átkos rendszert, amely annyira beleégett a lelkünkbe, hogy zokszóval ugyan, de elhisszük még ezt is.

Borznak !
A 2-ős áll.polg. szavazás eredménye úgy van, ahogy Teddy írta ! Hajszál pontosan ez volt. Ki lehet kérdezni a Svájci nagykövetségen dolgozott nemzetközi ellenőrt (K.Károly) aki 60 oldalas jegyzőkönyvet vett fel a csalások tömkelegéről. Előre kitervelt módon szinte csak a komcsi önkorm-i vénsatrafák mehettek ellenőrizni. Többen jelezték, hogy mennek ellenőrnek, de azt hazudták, hogy betelt a létszám, nincs szükség rá, holott akkor 30.000 helyből még csak 3.000-en volt ellenőr. Semmit nem voltak hajlandók jkv-be foglalni. Mobil telefonon állandóan ellenőriztük az eredményeket. Ezeken a helyeken nem mertek csalni, mert a lehallgató elvtársak is tudták hol ellenőrizték kivülről. De azt a nagy csalást senki sem említette, hogy a du.3 órai adatot közölték este 7 órai adatnak. Akkor, amikor du.5-6-órától ment a nagy tömeg szavazni.

Hozzászóló: ellenőr @ 04 Jun 2008 01:10 pm-2-
Így lett megbeszélve a civil polgári körökben. Tehát a döntő többséget NEM VOLTAK HAJLANDÓK FIGYELEMBE VENNI !!! nehogy kiderüljön, hogy jóval 60 % felett volt a résztvétel. A sábeszdeklis álbíróság meg minden bejelentést lesöpört.A legnagyobb botrány a 18.kerületben volt, ahol az eredményeket 100 %-osan megfordították.Úgyhogy Borz, mivel semmit se ellenőrzött a botrányos csalásokból, így ne okoskodjon kend.Az átfordított eredményeket sehol sem voltak hajlandók kiadni, amit remélem tud mindenki, hogy KÖZOKIRAT VISSZATARTÁSA címen, BŰNVÁDI ELJÁRÁST VON MAGA UTÁN. Amire a szintén sábeszes álbíróság kivétel nélkül figyelmen kivül hagy.Soroljam még ? ..........

Nincsenek megjegyzések: