Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margitsziget, 1270. január 18.) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária lánya, Szent Erzsébet unokahúga.
Aligha van nép, mely annyi tudóst, híres embert és szentet adott hazájának és a világnak, mint éppen ez a történelemben végiggyötört nemzet. Szinte minden hétre jut olyan emberi nagyság, aki élete példájával, megharcolt küzdelmeivel példát mutat népünk számára. Lelki, szellemi és erősítő, útmutató példát.
A népi hit szerint nagyon szereti azt az Úristen, akit születése napján szólít vissza az Égi Hazába. Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla leánya pontosan ilyen volt. Alig tudunk róla valamit, Gárdonyi Géza „Isten rabjai” című szép, irodalmi művén kívül kevés forrásunk akadt. Ez sem volt véletlen… A tatárjárás idején élt királylány lényét mindig valamilyen titok lengte körül.
Végül eljött az idő, amikor elsárgult feljegyzések, s a titkok napvilágra kerülnek. Illő tehát, hogy többet tudjunk róla.
Szántai Lajos „Az Örök Királynak leánya” című gyönyörűséges műve hitelesen és nagy szeretettel mutatja be Margitot, és a lényéhez kapcsolódó lelki-szellemi tényezőt a „margitságot”. Árpád-házi Szent Margitot a legendákban is lejegyzett néphit szerint Magyarország védőszentjeként is emlegetik. Szántai Lajos a következőket írja róla:
IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária elhatározták, hogy „Magyarország megmentéséért áldozatképpen születendő leányukat Istennek fogják ajánlani. Az a csodálatos ebben, hogy Margit ezzel a tudattal fog megszületni. Kislány korától pontosan tudja magáról, hogy ő Istennek felajánlott áldozat Magyarország oltalmára. … Ezzel egy hallatlanul tudatos életutat vállal magára.”
„Margitot apja ajánlotta, adta engesztelő áldozatul, … de valójában már anyja méhében a Teremtő hívta el szolgálóleányának e szüzet, táltossá és szentté nemesítve őt már magzat állapotában. … S később is: táltosságának számos jelét mutatta.” - írja Molnár V. József „Az Örök Királynak leánya” című könyv előszavában.
Hiba lenne tehát Margitban csak egy sápadt, önsanyargató, vezeklő királylányt látni, mert tudatos felvállalása már kicsi gyermekkorában megmutatkozott: kétesztendős korában, amikor apja, IV. Béla, Frigyes osztrák herceg ellen akart hadat indítani, részletesen megjövendölte a harc kimenetelét, és az abban résztvevő sereg sorsát is. „Vagyis olyan királylány ő, akinek első csodatétele, hogy jövendőt mond, és nem az, hogy kenyéren és vízen vezekel.” – „Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.” – írja róla a legenda, majd beszél arról is, hogy „más állapotaiban” hogyan „társalgott” szentéletű őseinkkel a Haza sorsáról.
Szántai Lajos pedig figyelmeztet: Margit korunk „aktuális” szentje hazánk nagy segítője. „Arra kell figyelnünk, hogy személyes életútjának megtaláljuk azon pontjait, amelyeket a mai világban is hasznosíthatunk. Mert tudnunk kell, hogy az, ami akkor a tatárjárás volt, lényegében bármikor bekövetkezhet más-más szereposztással. … Margit olyan életet élt, mintha a nemzet, a magyarság kései sorsát élte volna meg. Tehát ő azért vezekelt, hogy nekünk – egy olyan nemzedéknek, amely ennek a népnek az út végén jár – valahogy legyen elég lelki erőnk, és tudjunk energiákat mozgósítani nagy baj idején.”
Feljegyezték róla, hogy tudott ő harcos természetű is lenni, és ilyenkor nagy erővel küzdött a Szeretet Igazságáért. Ezért is emlékeznek meg róla sok helyen úgy, hogy: „Szent Margit, Magyarország oltalma, védelmezője.” – Ide vonatkozólag írja azt Szántai Lajos egy feljegyzett, gyermekkori „csodatétel” szimbolikus mondanivalójaként: „Margit a vonuló baljós időbe vág egy rést – egy időtlen pillanatot!-, és megjelenik egy fénysugár. Margit tehát nem csak jövendöli és mondja a nemzet sorsát, de ő az, aki a borús idő, a sötétség idejében a nemzet számára a világosságot, a reménység fénysugarát el tudja hozni.”
A róla írt krónika szóhasználata szerint sokszor előfordult, hogy „önmagán kívüle ragadtatott”, és ilyenkor „csodálatos”, nem hétköznapi „szónoklatokat mond”.
„Margitnak a nemzet számára van mondanivalója. … Elmondja népének sorsát siralmakba fűzve. Amikor ezeket mondja, úgy zokog, hogy Buda várában nem tud aludni a jó nép. Az egész ország hallja, hogy a királylány siratja a nemzet jövőjét: próféciákat mond a jövendőmondó királylány!”
„Nem kell nekünk Nostradamus után kutatnunk. Meg kellene találni az eredeti, eltüntetett szentté avatási jegyzőkönyvet 1271-ből!” – írja Szántai. Ugyanis V. István, Margit testvére, már uralkodása elején indítványozta – a Margit életében és később a sírjánál történt csodák alapján – húga szentté avatását. (Mégis, csak közel 700 évvel később, 1943-ban avatták szentté!)
Hogy mennyire „aktuális” őt megismerni, és szeretettel kérni támogatását, azt a következő részlet mutatja: „Margit legendája elmondja, hogy egyszer csak nagy kegyetlenségek kezdenek történni, mindenféle háborúk törnek ki, olyan nagy a veszély és pusztulás, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa. … Kozmikus szinten megy végbe a változás, ami az emberekben viselkedésbeli anomáliákat idéz elő. Elkezd terjedni a világban a rossz.” – Érdemes ezen a mai nyelven megfogalmazott, mégis korabeli feljegyzésen elgondolkozni, amelyről akár azt is mondhatnánk, hogy igencsak előrevetített kép! Milyen világban is élünk most? Hol, és milyen Igazság tud megvalósulni az életünkben?
„Margit újabb és újabb módszereket gondol ki azért, hogy ezt a hatalmas rossz áradatot megfékezze, és megállítsa. … Az ember életében az az igazi tehertétel, ha ott hoz áldozatot, ahol a legnehezebb. … Egy Turul nemzetségbeli királylány volt, egy olyan királylány, aki vállalta az áldozatot.” – Vajon mi mit vállalunk az életünkben Istenért, Hazáért? Vajon kinek a szolgálatába állítjuk Isten-adta csodálatos képességeinket? Eszünkbe jut-e az a szó, és mögöttes tartalma, hogy „szeretet-vállalás”?
„Margit harcol. Háborúban született, első jövendölése a hadakról szól. … De ez a háború nem a földön dúl. …A táltosokról éppen azt jegyezték fel, hogy az égben harcolnak a birodalomért, a Fény honáért, az Atya Országáért. Mert vannak olyan létezési szintek, ahol harcolni kell. Nem lehet ölbe tett kézzel ülni, bár ezt sokan szeretjük.” – Nehéz dolog, ha az Igazság tart tükröt. Nehéz egyéni szinten is, de nemzeti szinten is, mert amit a földi Hazáért, vagy Hazával teszünk, úgy, pontosan úgy becsüljük az Égi Otthont is!
Az eddigiekhez hasonló szeretettel és tisztelettel mutatja be Szántai Lajos Margit másik arcát is, a tüzes szeretettel-szerelemmel élő hűséges női lényt, „aki már kislánykorában az Úristen szerelmébe öltözött”. „Meggyullada e méltóságos szűz a Mennyei Jegyesnek Szerelmében…” Feljegyezték róla, hogy éppúgy, mint királyi unokanővére, Árpád-házi Szent Erzsébet, Margit is a földön vetett ágyat kis cellájában, átengedve ágyát az Égi Jegyesnek. „A királylánynak ugyanis van egy jegyese, van egy kedvese, aki nem más, mint maga Jézus Krisztus.” Ebben a tettben az áldozatvállalás, az odaadás és a folyamatosan égő Isten-szerelem egyaránt megmutatkozik. Mert az alvó ember alszik ágyában, míg a „szellemében felébredett” ember álmában és földi éberségében egyaránt „Vele” van, „Érte” él.
„A veleméri templomban és abban is, ahol Margit imádkozik, minden egyes hajnalban, amikor bejön a Napfény, „oltárra lép” a fényben szenvedő Krisztus. … A Napfény lelkes fény. Ez azt jelenti, hogy már nem lelkes világban és nem lelkes környezetben élünk. Annyira materiálissá, annyira anyagivá vált a világ, hogy a lelkes, élő fény szinte szenved és vérzik benne.” – És Margit ebben a fénytelen fényben él…
„Most különösen fontos ez, most, amikor a nemzet emlékezete már nem mozdul, amikor arra nem emlékszünk, hogy tegnap mit hazudtak nekünk, s holnap ugyanazt már igazságnak tartjuk…. Az igazi áldozat nem hason csúszással kezdődik, hanem egy belső tartással és vállalással. – Margit a halhatatlanság útját járja. De nem csak járja ezt az utat, hanem tanítja is az örökkévalóság, a halhatatlanság, a lelki maradandóság útját! … Margit vezekel, rongyokban jár, de imádkozás közben, amikor áhítat tölti el és átlényegül, gyönyörű széppé válik. Szép, mert megőrzi emberi méltóságát, tartását. – Ezért példaértékű ez ma is a nemzetnek: amikor már rongyokban járunk, mert olyan a világ körülöttünk, valamit mégis meg kellene tartanunk: az emberi méltóságot.”
Amikor egy másik nővér arra kérte Margitot, hogy mondja el, hogy hogyan kell imádkozni, akkor azt felelte: „Legyen a te szíved mindenkoron Istennél. Sem betegség, sem halál, sem egyéb más a te szívedet Isten szerelmétől elszakítani ne tudja!” – „Vagyis olyan szerelmesnek kell lenni Istenbe, hogy a halált ez a szerelem semmissé tegye. A szívben lobogó örök életnek és örök világosságnak a tüzéről beszél Margit, s ezt is tanítja.
Az Örök Fény és a lángoló Tűz útján jár tehát a királylány, vagyis a fény- vagy szeretetvallás keretei között éli életét. Jézus Krisztus számára a fényben bontakozik ki, testéből ez sugárzik vissza, ő valóban együtt él Krisztussal. Ő ténylegesen jegyese az Égi Vőlegénynek. … Olyan ő, mint a mesebeli táltoscsikó, aki nem azért szenved a boszorkány trágyadombján, mert odavaló, hanem azért, mert ott hozza meg áldozatát.”
Feljegyezték, hogy fél évig temetetlen teste fényt árasztott magából, és folyamatos rózsaillat lengte körül. Körülötte, és később hármas koporsóba(!) zárt teste körül csodásan gyógyultak az emberek.
„A róla írt legendában Szűz Mária Margitot arany koronával ékesíti és fölvitte magával, maga mellé a mennybe. - Királyok mellé rendelte pásztorul őt az Úr.”
Ő tehát Árpád-házi Szent Margit, akit Isten és Hazája iránti szeretete és hűsége avatott szentté a nép szemében is. Az ő szeretete és hűsége nem csak példa, hanem igaz és erős Szellemi Öröksége is a magyar népnek! Kerüljön helyére szívünkben is méltó szeretettel.
MARGIT IMÁJA
A szűk kis ablakrésen betör egy Fénysugár,
s vetül a földre, hol az oltár előtt imádkozik a királyleány.
Könnyek csorognak arcán, csillagszeméből,
kihunyni látja a Fényt az emberek szívéből.
Teste térdel csak ott, lelke magasan ível, messzire száll,
madártávlatból látszik csak alatta az idő és a táj.
Századokat fog át, előre, s hátra is talán:
Mikor tűnik fel végre a Haza egén a Szivárvány?
Látja a csatákat, hosszú, véres küzdelmeket.
Hogy feledheti így el az ember az Isteni Eredetet!?
Látja az ármányt, mit e nép rengetegszer átél,
alig van, ki nemesen áldoz a Hazáért!
Látja a szétdarabolt, becsapott országot, s embersorsokat,
s köztük az Isteni Szeretet sorra mind elakad.
Vak gyűlöletet lát, vicsorgó ellenfeleket,
viseli az ország s a nép a nehéz keresztet.
„Uram Isten segíts! Mentsd meg ezt a Hazát!
Szívünk minden csepp vére Hozzád kiált!
Nézd az igazakat, kik Éretted kiállnak,
hogy hűséget valljanak Istennek, országnak.
Fogadj el váltságul engem, Jó Uram, ha lehet,
felajánlom Néked tetteim, s egész életemet.
Imádkozom azért, ki szenved, s léte tehetetlen,
kérek az helyett is, kinek szíve lett kegyetlen!
Imádkozom azért, ki nem tud kérni Téged,
mert szívében a gyűlölet hitetlenséget kelt!
Fordítsd el haragod Jó Uram a szeretetlenektől,
kapjanak egy újabb esélyt Szereteted Kegyelméből!
Nézd az országot, mi darabokban hever,
tölts fel minden szívet igaz szerelemmel!
Áldd meg az anyákat, kik gyermeket nevelnek fel,
s az apákat, kik létért küzdenek bölcs szeretettel.
Add, hogy megforduljon minden, ami kín,
Rend, s Béke legyen, Áldásod legyen a gyógyír.
Vezesd Te nemzetünk, halljad meg az imát,
ne hagyd hiába könnyezni népünk Boldogasszonyát!”
Erősödik a Fény a résnyi ablakon át,
fénysugár hoz egy vidáman éneklő pacsirtát.
Isten küldötte, Hajnal Hírnöke,
eljött, hogy énekével a Teremtőt dicsérje.
Éled a királylány, száradnak könnyei,
szíve szerelemmel és élettel van teli.
„Hála Néked Uram, hogy szavam meghallottad.
Vezesd hát népünket, s add Áldásodat!”
Ámen.
A népi hit szerint nagyon szereti azt az Úristen, akit születése napján szólít vissza az Égi Hazába. Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla leánya pontosan ilyen volt. Alig tudunk róla valamit, Gárdonyi Géza „Isten rabjai” című szép, irodalmi művén kívül kevés forrásunk akadt. Ez sem volt véletlen… A tatárjárás idején élt királylány lényét mindig valamilyen titok lengte körül.
Végül eljött az idő, amikor elsárgult feljegyzések, s a titkok napvilágra kerülnek. Illő tehát, hogy többet tudjunk róla.
Szántai Lajos „Az Örök Királynak leánya” című gyönyörűséges műve hitelesen és nagy szeretettel mutatja be Margitot, és a lényéhez kapcsolódó lelki-szellemi tényezőt a „margitságot”. Árpád-házi Szent Margitot a legendákban is lejegyzett néphit szerint Magyarország védőszentjeként is emlegetik. Szántai Lajos a következőket írja róla:
IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária elhatározták, hogy „Magyarország megmentéséért áldozatképpen születendő leányukat Istennek fogják ajánlani. Az a csodálatos ebben, hogy Margit ezzel a tudattal fog megszületni. Kislány korától pontosan tudja magáról, hogy ő Istennek felajánlott áldozat Magyarország oltalmára. … Ezzel egy hallatlanul tudatos életutat vállal magára.”
„Margitot apja ajánlotta, adta engesztelő áldozatul, … de valójában már anyja méhében a Teremtő hívta el szolgálóleányának e szüzet, táltossá és szentté nemesítve őt már magzat állapotában. … S később is: táltosságának számos jelét mutatta.” - írja Molnár V. József „Az Örök Királynak leánya” című könyv előszavában.
Hiba lenne tehát Margitban csak egy sápadt, önsanyargató, vezeklő királylányt látni, mert tudatos felvállalása már kicsi gyermekkorában megmutatkozott: kétesztendős korában, amikor apja, IV. Béla, Frigyes osztrák herceg ellen akart hadat indítani, részletesen megjövendölte a harc kimenetelét, és az abban résztvevő sereg sorsát is. „Vagyis olyan királylány ő, akinek első csodatétele, hogy jövendőt mond, és nem az, hogy kenyéren és vízen vezekel.” – „Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.” – írja róla a legenda, majd beszél arról is, hogy „más állapotaiban” hogyan „társalgott” szentéletű őseinkkel a Haza sorsáról.
Szántai Lajos pedig figyelmeztet: Margit korunk „aktuális” szentje hazánk nagy segítője. „Arra kell figyelnünk, hogy személyes életútjának megtaláljuk azon pontjait, amelyeket a mai világban is hasznosíthatunk. Mert tudnunk kell, hogy az, ami akkor a tatárjárás volt, lényegében bármikor bekövetkezhet más-más szereposztással. … Margit olyan életet élt, mintha a nemzet, a magyarság kései sorsát élte volna meg. Tehát ő azért vezekelt, hogy nekünk – egy olyan nemzedéknek, amely ennek a népnek az út végén jár – valahogy legyen elég lelki erőnk, és tudjunk energiákat mozgósítani nagy baj idején.”
Feljegyezték róla, hogy tudott ő harcos természetű is lenni, és ilyenkor nagy erővel küzdött a Szeretet Igazságáért. Ezért is emlékeznek meg róla sok helyen úgy, hogy: „Szent Margit, Magyarország oltalma, védelmezője.” – Ide vonatkozólag írja azt Szántai Lajos egy feljegyzett, gyermekkori „csodatétel” szimbolikus mondanivalójaként: „Margit a vonuló baljós időbe vág egy rést – egy időtlen pillanatot!-, és megjelenik egy fénysugár. Margit tehát nem csak jövendöli és mondja a nemzet sorsát, de ő az, aki a borús idő, a sötétség idejében a nemzet számára a világosságot, a reménység fénysugarát el tudja hozni.”
A róla írt krónika szóhasználata szerint sokszor előfordult, hogy „önmagán kívüle ragadtatott”, és ilyenkor „csodálatos”, nem hétköznapi „szónoklatokat mond”.
„Margitnak a nemzet számára van mondanivalója. … Elmondja népének sorsát siralmakba fűzve. Amikor ezeket mondja, úgy zokog, hogy Buda várában nem tud aludni a jó nép. Az egész ország hallja, hogy a királylány siratja a nemzet jövőjét: próféciákat mond a jövendőmondó királylány!”
„Nem kell nekünk Nostradamus után kutatnunk. Meg kellene találni az eredeti, eltüntetett szentté avatási jegyzőkönyvet 1271-ből!” – írja Szántai. Ugyanis V. István, Margit testvére, már uralkodása elején indítványozta – a Margit életében és később a sírjánál történt csodák alapján – húga szentté avatását. (Mégis, csak közel 700 évvel később, 1943-ban avatták szentté!)
Hogy mennyire „aktuális” őt megismerni, és szeretettel kérni támogatását, azt a következő részlet mutatja: „Margit legendája elmondja, hogy egyszer csak nagy kegyetlenségek kezdenek történni, mindenféle háborúk törnek ki, olyan nagy a veszély és pusztulás, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa. … Kozmikus szinten megy végbe a változás, ami az emberekben viselkedésbeli anomáliákat idéz elő. Elkezd terjedni a világban a rossz.” – Érdemes ezen a mai nyelven megfogalmazott, mégis korabeli feljegyzésen elgondolkozni, amelyről akár azt is mondhatnánk, hogy igencsak előrevetített kép! Milyen világban is élünk most? Hol, és milyen Igazság tud megvalósulni az életünkben?
„Margit újabb és újabb módszereket gondol ki azért, hogy ezt a hatalmas rossz áradatot megfékezze, és megállítsa. … Az ember életében az az igazi tehertétel, ha ott hoz áldozatot, ahol a legnehezebb. … Egy Turul nemzetségbeli királylány volt, egy olyan királylány, aki vállalta az áldozatot.” – Vajon mi mit vállalunk az életünkben Istenért, Hazáért? Vajon kinek a szolgálatába állítjuk Isten-adta csodálatos képességeinket? Eszünkbe jut-e az a szó, és mögöttes tartalma, hogy „szeretet-vállalás”?
„Margit harcol. Háborúban született, első jövendölése a hadakról szól. … De ez a háború nem a földön dúl. …A táltosokról éppen azt jegyezték fel, hogy az égben harcolnak a birodalomért, a Fény honáért, az Atya Országáért. Mert vannak olyan létezési szintek, ahol harcolni kell. Nem lehet ölbe tett kézzel ülni, bár ezt sokan szeretjük.” – Nehéz dolog, ha az Igazság tart tükröt. Nehéz egyéni szinten is, de nemzeti szinten is, mert amit a földi Hazáért, vagy Hazával teszünk, úgy, pontosan úgy becsüljük az Égi Otthont is!
Az eddigiekhez hasonló szeretettel és tisztelettel mutatja be Szántai Lajos Margit másik arcát is, a tüzes szeretettel-szerelemmel élő hűséges női lényt, „aki már kislánykorában az Úristen szerelmébe öltözött”. „Meggyullada e méltóságos szűz a Mennyei Jegyesnek Szerelmében…” Feljegyezték róla, hogy éppúgy, mint királyi unokanővére, Árpád-házi Szent Erzsébet, Margit is a földön vetett ágyat kis cellájában, átengedve ágyát az Égi Jegyesnek. „A királylánynak ugyanis van egy jegyese, van egy kedvese, aki nem más, mint maga Jézus Krisztus.” Ebben a tettben az áldozatvállalás, az odaadás és a folyamatosan égő Isten-szerelem egyaránt megmutatkozik. Mert az alvó ember alszik ágyában, míg a „szellemében felébredett” ember álmában és földi éberségében egyaránt „Vele” van, „Érte” él.
„A veleméri templomban és abban is, ahol Margit imádkozik, minden egyes hajnalban, amikor bejön a Napfény, „oltárra lép” a fényben szenvedő Krisztus. … A Napfény lelkes fény. Ez azt jelenti, hogy már nem lelkes világban és nem lelkes környezetben élünk. Annyira materiálissá, annyira anyagivá vált a világ, hogy a lelkes, élő fény szinte szenved és vérzik benne.” – És Margit ebben a fénytelen fényben él…
„Most különösen fontos ez, most, amikor a nemzet emlékezete már nem mozdul, amikor arra nem emlékszünk, hogy tegnap mit hazudtak nekünk, s holnap ugyanazt már igazságnak tartjuk…. Az igazi áldozat nem hason csúszással kezdődik, hanem egy belső tartással és vállalással. – Margit a halhatatlanság útját járja. De nem csak járja ezt az utat, hanem tanítja is az örökkévalóság, a halhatatlanság, a lelki maradandóság útját! … Margit vezekel, rongyokban jár, de imádkozás közben, amikor áhítat tölti el és átlényegül, gyönyörű széppé válik. Szép, mert megőrzi emberi méltóságát, tartását. – Ezért példaértékű ez ma is a nemzetnek: amikor már rongyokban járunk, mert olyan a világ körülöttünk, valamit mégis meg kellene tartanunk: az emberi méltóságot.”
Amikor egy másik nővér arra kérte Margitot, hogy mondja el, hogy hogyan kell imádkozni, akkor azt felelte: „Legyen a te szíved mindenkoron Istennél. Sem betegség, sem halál, sem egyéb más a te szívedet Isten szerelmétől elszakítani ne tudja!” – „Vagyis olyan szerelmesnek kell lenni Istenbe, hogy a halált ez a szerelem semmissé tegye. A szívben lobogó örök életnek és örök világosságnak a tüzéről beszél Margit, s ezt is tanítja.
Az Örök Fény és a lángoló Tűz útján jár tehát a királylány, vagyis a fény- vagy szeretetvallás keretei között éli életét. Jézus Krisztus számára a fényben bontakozik ki, testéből ez sugárzik vissza, ő valóban együtt él Krisztussal. Ő ténylegesen jegyese az Égi Vőlegénynek. … Olyan ő, mint a mesebeli táltoscsikó, aki nem azért szenved a boszorkány trágyadombján, mert odavaló, hanem azért, mert ott hozza meg áldozatát.”
Feljegyezték, hogy fél évig temetetlen teste fényt árasztott magából, és folyamatos rózsaillat lengte körül. Körülötte, és később hármas koporsóba(!) zárt teste körül csodásan gyógyultak az emberek.
„A róla írt legendában Szűz Mária Margitot arany koronával ékesíti és fölvitte magával, maga mellé a mennybe. - Királyok mellé rendelte pásztorul őt az Úr.”
Ő tehát Árpád-házi Szent Margit, akit Isten és Hazája iránti szeretete és hűsége avatott szentté a nép szemében is. Az ő szeretete és hűsége nem csak példa, hanem igaz és erős Szellemi Öröksége is a magyar népnek! Kerüljön helyére szívünkben is méltó szeretettel.
MARGIT IMÁJA
A szűk kis ablakrésen betör egy Fénysugár,
s vetül a földre, hol az oltár előtt imádkozik a királyleány.
Könnyek csorognak arcán, csillagszeméből,
kihunyni látja a Fényt az emberek szívéből.
Teste térdel csak ott, lelke magasan ível, messzire száll,
madártávlatból látszik csak alatta az idő és a táj.
Századokat fog át, előre, s hátra is talán:
Mikor tűnik fel végre a Haza egén a Szivárvány?
Látja a csatákat, hosszú, véres küzdelmeket.
Hogy feledheti így el az ember az Isteni Eredetet!?
Látja az ármányt, mit e nép rengetegszer átél,
alig van, ki nemesen áldoz a Hazáért!
Látja a szétdarabolt, becsapott országot, s embersorsokat,
s köztük az Isteni Szeretet sorra mind elakad.
Vak gyűlöletet lát, vicsorgó ellenfeleket,
viseli az ország s a nép a nehéz keresztet.
„Uram Isten segíts! Mentsd meg ezt a Hazát!
Szívünk minden csepp vére Hozzád kiált!
Nézd az igazakat, kik Éretted kiállnak,
hogy hűséget valljanak Istennek, országnak.
Fogadj el váltságul engem, Jó Uram, ha lehet,
felajánlom Néked tetteim, s egész életemet.
Imádkozom azért, ki szenved, s léte tehetetlen,
kérek az helyett is, kinek szíve lett kegyetlen!
Imádkozom azért, ki nem tud kérni Téged,
mert szívében a gyűlölet hitetlenséget kelt!
Fordítsd el haragod Jó Uram a szeretetlenektől,
kapjanak egy újabb esélyt Szereteted Kegyelméből!
Nézd az országot, mi darabokban hever,
tölts fel minden szívet igaz szerelemmel!
Áldd meg az anyákat, kik gyermeket nevelnek fel,
s az apákat, kik létért küzdenek bölcs szeretettel.
Add, hogy megforduljon minden, ami kín,
Rend, s Béke legyen, Áldásod legyen a gyógyír.
Vezesd Te nemzetünk, halljad meg az imát,
ne hagyd hiába könnyezni népünk Boldogasszonyát!”
Erősödik a Fény a résnyi ablakon át,
fénysugár hoz egy vidáman éneklő pacsirtát.
Isten küldötte, Hajnal Hírnöke,
eljött, hogy énekével a Teremtőt dicsérje.
Éled a királylány, száradnak könnyei,
szíve szerelemmel és élettel van teli.
„Hála Néked Uram, hogy szavam meghallottad.
Vezesd hát népünket, s add Áldásodat!”
Ámen.
M. G. Mária
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése