Drábik János: Mit ígér tehát Magyarországnak az Európai Unió?

Évi 2 milliárd euró támogatást. Ez azonban éppen csak annyi, amennyi a külkereskedelmi hiányunk a rendszerváltás óta. Tehát pontosan annyit adnak, amennyiből kifizethetjük azoknak a cikkeknek az importját, amelyeket Magyarországon is előállíthatnánk, ha a multinacionális cégek nem a magyar munkavállalók rovására erőszakolnák ki nyugati üzemeik foglalkoztatását. Ezen túlmenően jelentős összegű profitot is kivisznek az országból.

Tavaly 1,6 milliárd euróra rúgott ez az összeg a magyarországi befektetéseik után. Mi az, amit kér az Európai Unió Magyarországtól? Először is termőföldjeink minél előbbi legalizált szabad felvásárlását. Azt kívánja, hogy 1 millió hektár termőföldet vonjunk ki a termelésből. Ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar vállalkozások teljesen kiszolgáltatottak legyenek a jóval erősebb multinacionális cégek konkurenciájának.

Ragaszkodik ahhoz, hogy Magyarország lemondjon az önálló alkotmányozás jogáról, szüntesse meg - jelentős mértékben - saját jogszabályainak a megalkotását, és vegye át az Európai Unió jogszabályait, amelyek máris 90 000 ezer oldalt tesznek ki.

Az Európai Unió szorgalmazza a nyugati árak átvételét, de úgy, hogy a nyugati szintű bérek és jövedelmek nincsenek garantálva. Ezen túlmenően, ahhoz is ragaszkodik az Európai Unió, hogy Magyarország a bruttó hazai össztermékének az 1,27%-át, amely a jelenlegi költségvetés szerinti 12 530 milliárd forintra rugó hazai össztermék összegét véve 159 milliárd forintot tesz ki, befizesse az Európai Unió központi kasszájába.

Mi az, amit elhallgatnak az Európai Unióról a magyarok elől?

Először is elhallgatják, hogy az Európai Unióban felszámolták a jóléti államot és a szociális piacgazdaságot. Az Európai Unióban az elmúlt 15 év során áttértek a termelőgazdaság elsőségén nyugvó közgazdaságról a spekulációnak elsőbbséget nyújtó pénzgazdálkodásra.

A kamatkapitalizmusnak ez a rendszere maximális mértékben eladósította az Európai Unió valamennyi államát, eladósította az Európai Unióban működő vállalatokat és egyre nő a lakosság eladósodása is.
A jelenlegi Európai Unió folyamatosan bontja le a szociális intézményrendszer hálóját és egyre kevesebb szociális támogatást nyújt lakóinak. Egyre drágul az egészségügyi ellátás és csökkenek a nyugdíjak is. Mivel a pénzrendszer irányítása az egyes tagállamok központi bankjaitól átkerült az Európai Unió Frankfurtban működő központi bankjához, ezért sem az egyes tagállamok kormányai és parlamentjei, sem az Európai Unió parlamentje, illetve kormányának feladatkörét ellátó Bizottsága, nem gyakorol ellenőrzést a közös pénz, az euró felett. Valamennyi monetáris hatalmi-jogosítvány átkerült a teljesen független és ellenőrzés nélkülivé vált intézményhez, az Európai Unió Központi Bankjához. Ma már csak az Európai Unió Központi Bankja bocsáthat ki pénzt, szabályozhatja a forgalomban lévő pénz mennyiségét, határozhatja meg a kamatlábat és az euró átváltási arányát a többi valutához, elsősorban a dollárhoz, a fonthoz és a yenhez.

Mindennek az a következménye, hogy nem lehetséges az Európai Unió szintjén olyan gazdasági programokat elindítani, amelyek új kibocsátású, alacsony kamatozású közhitelekből lennének finanszírozva, és amelyek úgy segítenék elő a gazdasági növekedést, hogy a folyamatokat elindító hitelek beáramlása a reál-gazdaságba nem okozna inflációt.

Ha ugyanis a gazdasági program végén előálló áru- és szolgáltatás-növekedés értéke meghaladja annak a hitelnek a nagyságát, amely ezt a termelőfolyamatot beindította, akkor úgy lehet többletpénzt bevinni a gazdaságba, hogy nincs inflációs következménye.

Csak ilyen alacsony kamatozású közhitellel működtetett gazdasági programokkal lehetne csökkenteni az Európai Unióban a - 15 éve meglévő - 20 milliónyi munkanélküli számát. A tényleges munkanélküliek száma ennek mintegy a duplája, mert számos uniós polgár már végleg lemondott arról, hogy munkát találjon magának.

Mivel a monetáris jogok kizárólag egy teljesen független központi bank hatáskörébe mentek át, mind a tagállamok kormányai, mind az EU brüsszeli Bizottsága (kormánya) el van zárva az olcsó közhitelezés lehetőségtől. Ez azt is jelenti: az Unió meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy valaha is megszabaduljon a tömeges munkanélküliségtől, s a vele járó káros gazdasági és társadalmi hatásoktól. A munkanélküli ugyanis nemcsak megélhetését veszíti el, de azt a lehetőségét is, hogy integrálódva a társadalomba, képességeit optimálisan kihasználja és teljes értékű életet éljen.

Az Európai Unió demokráciájával is komoly bajok vannak. Ez az Európai Unió már nem ismeri el sem az "egyenlő bánásmód-elvét", sem a viszonosság gyakorlatát. Ebben az Európai Unióban a monetáris hatalom a frankfurti Európai Központi Bankot valójában birtokló nemzetközi pénzügyi közösséggé, továbbá azé a többezres nagyságúra növekedett központi bürokráciáé, amely az ügyeket intézi Brüsszelben és Strassbourgban.
Az Európai Uniónak megvannak a maga demokratikusan választott testületei, mint például a strassbourgi Európa Parlament, de ennek a közvetlenül választott testületnek nincs jogszabály-alkotási jogosultsága, csupán nem kötelező érvényű ajánlásokat fogadhat el. Vagyis a demokratikus hatalomgyakorlás intézménye helyett díszítő ornamens az Európai Unió demokrácia-deficitjének az elfedésére.
Nem mondják meg a magyar polgároknak, hogy az Európai Unióba történő belépés kényszerházasság, mert az Európai Unióból, hasonlóan a Varsói Szerződéshez és a KGST-hez, nem lehet kilépni.
A kilépés módozatai nincsenek rendezve az Európai Unió 90 000 oldalt kitevő jogszabály anyagában. Az Európai Unióval tehát az a baj, hogy egyre jobban hasonlít a Szovjetunióhoz, egyre antidemokratikusabb, egyre centralizáltabb és egyre bürokratikusabb. Ezen nem is lehet akkor csodálkozni, ha tudjuk, hogy ugyanaz a háttérhatalom hozta létre és fejlesztette tovább, amelyik annak idején a bolsevikokat is hatalomra segítette Oroszországban azért, hogy kísérletet folytasson a kétpólusú társadalom kialakításával.
Ma még senki sem tudja, hogy milyen alkotmánya lesz az Európai Uniónak és azt sem, hogy milyen reformokat fogadnak el jelenlegi döntéshozói. Így mi magyarok sem tudhatjuk, hogy a még ismeretlen reformok - és ismeretlen alkotmány - megfelelőek lesznek-e nekünk, vagy sem.

Vannak olyan gyakorlati kérdések is, amelyek közvetlenül érintik a magyar munkavállalókat az Unióba való belépésünk esetén.
Miből élnek meg például azok a dolgozók, akiknek a munkahelyét még keletebbre viszik el a nyugati befektetők, mert ott majd még kevesebb bért kell fizetniük?
Miből élnek majd meg azok a magyar földművelők, akiket eddig eltartott a termelésből kivonandó 1 millió hektár?
Hogyan él meg az "átlag-magyar" a nyugat-európai bér töredékéből, ha egyidejűleg nyugat-európai fogyasztói árakon kell vásárolnia?
Mit kap azért cserébe a magyar társadalom, hogy feladja szuverenitását, azt a jogát, hogy saját alkotmánya legyen, hogy önmaga hozhassa saját törvényeit?
Mit kap azért cserébe Magyarország, hogy ismét feladja oly sokáig nélkülözött függetlenségét?

Egy olyan centralizált bürokrácia, amely ma Brüsszelből irányítja az Európai Uniót, nem kényszeríthető arra, hogy felelősséget vállaljon a magyar polgárok jólétéért. A megmaradó magyar kormány pedig itt marad tényleges hatáskör nélkül, mivel mozgási lehetőségét korlátozza az a bizonyos 90 000 oldalt kitevő európai uniós szabálymennyiség.

Mitől demokratikus az Európai Unió? Hogyan érvényesül benne a nép kormányzása a nép által, a népért, ha a legfontosabb pénzügyi, gazdasági és politikai döntéseket a lakosság semmilyen módon nem tudja befolyásolni?

A 2002-es magyar parlamenti választásnak az egyik legfontosabb témája az Európai Unióba történő belépés vagy távolmaradás kérdése kellett volna, hogy legyen.

Ez valóban magyar sorskérdés, amely hosszú időkre el fogja dönteni a magyar társadalom, a magyar nép egészének a sorsát.

De ezt a fontos kérdést is gondosan távol tartották a választást megelőző közéleti vitáktól. A NATO tagország Norvégia elutasította, hogy belépjen az Európai Unióba. Az Európa közepén fekvő Svájc kitartott semlegessége mellett, megtagadta, hogy belépjen az Európai Unióba. Dánia az Unió tagja, de azokat az alapvető változásokat, amelyeket az Európai Uniót irányító hatalmi elit hozott, nem fogadta el.

Dánia egyaránt elutasította a maastricht-i és nizza-i szerződéseket. A dánok megtartották saját központi bankjukat, saját pénzüket, a dán koronát, és továbbra is dán feltételek szerint lehet dán földet birtokolni. De a dánok még saját dán útlevelükről sem voltak hajlandók lemondani. Az Európai Uniót irányító hatalmi elit egyre-másra szavaztatta a dán lakosságot, de az következetesen kitartott álláspontja mellett. Így Dánia formailag az Unió tagja, gyakorlatilag azonban megtartotta függetlenségét. Melyik földrészen van Dánia, Svájc és Norvégia? Európában van.

Hol lesz Magyarország, ha az érdekeit veszélyeztető, vele szemben az egyenlő-elbánás és a viszonosság elvét nyíltan megtagadó, egyre antidemokratikusabbá váló Európai Unióba nem lép be? Európában marad, ott ahol mindig is volt. Csak sokkal előnyösebb helyzetben lesz a vele szemben követelődző Európai Unióval szemben, ha kívül marad, mint ha elfogadja ennek a nyugati-mintájú Szovjetuniónak a diktátumát.

E sorok írója számára ma már ismert, hogy annak idején a NATO körökben mennyire aggódva figyelték, hogy mi lesz a magyarországi népszavazás végeredménye. A NATO-nak ugyanis sokkal nagyobb érdeke fűződött ahhoz, hogy Magyarország csatlakozzon hozzá, mint amilyen haszonnal ez Magyarország számára járt. A balkáni rendezéssel szembenéző NATO-nak geopolitikai okokból rendkívül nagy szüksége volt a régió központi térségében elterülő Magyarországra. Ha az akkori magyar vezetés abból indult volna ki, hogy a NATO-nak jobban kell Magyarország, mint Magyarországnak a NATO, akkor sokkal jobb feltételeket tudott volna kialakítani a belépéshez. Így például elérhette volna, hogy a magyar haderőnek a NATO erőihez való integrálása ne kizárólag Magyarországot terhelje, hanem ezeknek a költségeknek egy jelentős részét a NATO vállalja magára. A Horn-kormányt - és a mögötte álló politikai pártot - nyomasztotta egykori kommunista múltja és Moszkva-hűsége. Úgy érezte: minden feltétel nélkül kell csatlakoztatnia Magyarországot a NATO-hoz, hogy ezzel is igazolja a Nyugathoz való feltétlen lojalitását. Valójában ez a kommunista múlt biztonsági kockázata, mivel túlkompenzálásra, - szervilis magatartásra - kényszeríti az egykori kommunistából szocialistává átvedlett vezetőket. Alázatosabban kiszolgálják a Nyugat minden kívánságát, mint azok a politikai vezetők, akiknek nincs ilyen múltja, és akik nem akarnak mindenáron szalonképesek lenni a Nyugat jelenlegi vezető köreinél.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat illetően hasonló a helyzet, mint a NATO-ba való belépésünkkor volt. Abból a valós helyzetből kellene kiindulnunk, hogy az Európai Uniónak sokkal jobban szüksége van Magyarországra, mint Magyarországnak az Európai Unióra. Ez abból a tényből adódik, hogy az Uniónak bizonyíthatóan sokkal több haszna van Magyarországból, mint amennyi haszna Magyarországnak valaha is lehet az EU-ból. Magyarország alázatos vezetői sajnos előre megadtak az Európai Uniónak minden előnyt és kedvezményt: pénzügyit, gazdaságit, szociálpolitikait, anélkül, hogy ezért megkapták volna a viszonosság és egyenlő elbánás elvén alapuló ellentételezést. A brüsszeli bürokrácia máris gyarmattartóként diktálja a feltételeket a meghódított provincia Magyarországnak, és nyíltan közölte: csak másodrendű szerepre tarthat igényt, ha be is lép az Európai Unióba.

Magyarországot külterjes mezőgazdasági művelésre kívánják átállítani, kapitalista nagybirtokrendszerrel és olcsó munkaerővel.

Nyíltan közlik vele, hogy nem tarthat igényt a többi Uniós országgal való egyenlő elbánásra. Kezd testet ölteni az a sokak által megfogalmazott félelem, hogy Magyarország csak az Európai Unió hátsó udvarába kerülhet be, lakói pedig másodrendű polgároknak, cselédeknek.

Eljött az ideje annak, hogy Magyarország visszavegye az Európai Uniótól azokat a kedvezményeket, amelyeket valójában nem is lett volna köteles nyújtani addig, amíg nem tagja az Uniónak. Csupán Magyarország vezetőinek túlzott szervilizmusa vitte a magyar társadalmat ebbe a kedvezőtlen helyzetbe.

Ha ezt megtenné Magyarország, akkor sokkal kedvezőbb feltételeket tudna kialakítani magának most, és időben is hamarabb kerülhetne be az Európai Unióba. Ma pontosan azért húzzák Magyarország felvételét a brüsszeli illetékesek, mivel amit kaphattak, azt már megkapták. Amíg hazánk nem rendes tag, addig az Európai Unió nem köteles ellentételezést nyújtani neki a központi költségvetéséből. Brüsszel számára tehát előnyös Magyarország felvételének a minél messzebbre való elhalasztása.

Ha az Európai Unió csak akkor jutna a magyar kedvezményekhez, ha már Magyarország az Európai Unió tagja, akkor az meggyorsítaná a döcögő tagfelvételi eljárást. Ha összevetjük az Európai Unióba való belépés előnyeit a hátrányokkal, akkor a hátrányok lényegesen meghaladják az előnyöket. Magyarország katonai biztonságáról nem az Európai Unió, hanem a NATO gondoskodik. Magyarország akkor is európai ország és a NATO tagja marad, ha nem lesz a gyarmattartóként viselkedő Európai Unió lekezelt provinciája. Magyarország, és a magyar állam, a Honfoglalással került Európába.

Az Európai Unió nem azonos Európával. Európa létezett akkor is, amikor nem volt Európai Unió, és létezni fog azután is, amikor már nem lesz az Európai Unió, amely máris egy nyugati kiadású Szovjetunióra kezd hasonlítani.

Összefoglalva:

Hiányzott a 2002. évi parlamenti választási kampányból:

1. Hogy az eladósítás és a kamatkapitalista magánpénzrendszer bevezetése hasította ketté az országot.

2. Hogy még nem történt meg az elszámolás a privatizált nemzeti vagyon 90%-ával a tényleges tulajdonosok, a magyar állampolgárok felé.

3. Hogy mekkora az ország tényleges eladósodása ma, s ezért milyen adósságterheket kell viselnie?

4. Hogy miként hajtottak végre adósságcserének nevezett újabb bankkonszolidációt 1997-ben, amely 3500 milliárd forinttal terhelte meg a költségvetést?

5. S végül hiányzott az is, hogy milyen súlyos hátrányokkal és mily csekély előnnyel járna az Európai Unióhoz való csatlakozás.

Amikor e sorok írója a Közép-Európai Egyetemen tartott konferencián felvetette, hogy a szembenálló felek ezúttal is mellőzték a valódi magyar sorskérdések megvitatatását a választási kampány során, és utalt a fent részletesen kifejtett problémákra, naivul azt hitte, hogy a konferencia vezetői erre valamilyen választ fognak adni.

A választási kampánystratégiákhoz tartozónak vélte, hogy a demokratikus közélet e fontos fórumán ne másod- és harmadrendű kérdések körül folyjék a vita, hanem a társadalom szükségleteit, érdekeit és értékeit érintő legfontosabb kérdésekről. A választási kampányban azért uralkodott el a személyeskedés, mert a szembenálló felek mellőzték a valóban fontos kérdések felvetését.

A konferencia szervezői és a vitát irányító szakemberek azonban nem válaszoltak a felvetett kérdésekre.

Vajon miért nem?

/... Azóta hogyan is alakult az ország sorsa???!!!/