Egy hete néhány híradásban hallhattunk az ujgur felkelésről, igaz azóta –talán kínai nyomásra- csend van a médiumokban erről a témáról. Mi most egy kicsit körüljárjuk a dolgot, hiszen a hivatalos kínai álláspont szerint az ujgurok terroristák, mások szerint viszont hazájuk függetlenségéért küzdő szabadságharcosok. A tanulságok levonása nagyon is fontos, hiszen ami Ujguriában történt, megtörténhet más népekkel, akár Európa szívében is.Az ujgurok a jelenleg Kínához tartozó Hszincsiang tartományban élnek, és minket magyarokat a mai napig a kétezer évvel ezelőtt elvándorolt rokonaiknak tartanak. Stein Aurél több mint száz éve vezetett expedíciót erre a vidékre. Felfedezte, feltérképezte Ujguriát, régészeti feltárásokat végzett, megállapította a nyelvi és kulturális rokonságot. Az ujgurok régi népművészeti motívumai szinte egytől-egyig megegyeznek a mieinkkel, szőtteseiket tulipános ládában tartják, ősi regéik, meséik mintha rólunk szólnának.
Ujgur tulipános motívum
Stein Aurél útja után száz évvel egy magyar csapat ismét bejárta a térséget, és megdöbbentő eredményéről egy érdekes cikkben számoltak be a National Geographic-ban. (2004 decemberi szám, Bárdi László: „A selyemút vándora”)
A kelet-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány a Kínai Népköztársaság legnyugatibb, és egyben legnagyobb kiterjedésű tartománya. Hszincsiang kínaiul Új Határt jelent, ami meglehetősen érzékletesen írja le Kína hozzáállását a régióhoz. Hszincsiang Tibethez hasonlóan viszonylagosan független volt Kínától Kelet-Turkesztáni-Köztársaság néven, egészen 1955-ig. Ebben az időben az itt élők mindössze tíz százaléka volt kínai. Mára a sorozatos betelepítések eredményeképp a tartomány lakosságának hatvan százaléka lett az.
Az ujgurok muszlim hitűek, létszámukat illetően ellentmondanak egymásnak a források. Az 1982-es hivatalos kínai népszámlálási adatok szerint 6 millióan vannak, az emigráció szerint viszont 20 millióan. Ők maguk lakóhelyüket ma is Kelet-Turkesztánnak nevezik.
Kína Hszincsiangban folytatott politikájának fő motivációja, hogy ezt a tartományt tekinti kapunak Közép-Ázsia felé. Az itt található iszlámista országok ma hatalmi vákuumban vannak, melybe több nagyhatalom is szeretne behatolni. Ennek oka pedig nem más, mint a térség rendkívüli gazdagsága különböző nyersanyagforrásokban. Állítólag az itt található kőolaj és földgáz készletek többszörösei a Perzsa-öböl vidékén találhatóaknak, és ezen kívül az arany mellett más ásványkincsekben is bővelkedik a vidék.
A fentieket összegezve tehát az ujgur elszakadásért küzdő szeparatisták pekingi szemmel, Kína felemelkedésének legfőbb gátjai, és ezért igyekeznek változtatni a tartomány etnikai viszonyain. A Kazahsztánban székelő ujgur emigráció szerint azonban Kína nemcsak betelepítésekkel igyekszik csökkenteni az ujgur lakosság számarányát, hanem más, meglehetősen elítélendő eszközökkel is. Erre jó példa, hogy a nemzetiségieknek falun három, városban pedig csak két gyereket engedélyez a pekingi kormányzat, ezután a nem kínai nők sterilizálásával, vagy kényszerabortuszokkal akarják az etnikai összetételt megváltoztatni. A jól fizető munkákat, az új lakásokat és a fontosabb hivatalokat is a betelepített han-kínaiak kapják.
Az ujgur emigráció először a Szovjetunió felbomlása után kezdte hallatni a hangját. Vezetőjük az Alma-Atában élő Mukliszi Juszupbek ujgur történész. Az 1992-ben rendezett Lop-nor konferencián először a kínai atomkísérletek ellen emelték fel a szavukat. Ekkor még bíztak a nemzetközi közvélemény figyelmének felkeltésében és abban, hogy a Szovjetunió felbomlásának folyamatát meglovagolva talán sikerül engedményeket kicsikarni a kínai kormányzattól. 1993-ra azonban a radikálisabb hangok kerültek előtérbe. Március 15-én megalapították az Ujgurisztán Felszabadítási Frontját, mely azóta is fegyveres harcot folytat a kínai hatóságok ellen. Tíz év alatt körülbelül 800 fegyveres akciót hajtottak végre különböző ujgur csoportok. Főleg rendőrőrsöket támadtak meg, de többször robbantottak Pekingben is.
Az ujgurok számára nagy lehetőség vált semmissé, amikor 1994-ben Kína Oroszországgal, Kazahsztánnal és Kirgizisztánnal aláírta a sanghaji egyezményt, melyben az előbb említett államok elismerték Kína nyugati határát. 1995-ben azonban az ujgur ellenállók értek el diplomáciai sikereket, amikor több nyugat-európai országban és Washingtonban sikerült képviseleti irodát nyitniuk.
Az utóbbi években a Kínában élő ujgurok békés megmozdulásokkal is igyekeznek felhívni magukra a figyelmet a fegyveres harcon kívül. Ilyen volt az 1998. május 10-én szervezett nagy tiltakozás a kínai sterilizációs- és abortuszprogram ellen “Megszülettünk” címen. A hatóságok viszont letörték a megmozdulást és vezetőjét, Rabpidzsan Hadzsint még abban az évben, augusztus 2-án kivégezték. (Az Amnesty International nem tiltakozott…)
Azóta Ujgurisztán Felszabadítási Frontja több robbantásos merényletet hajtott végre, és többször lőttek le magas rangú kínai diplomatákat. A fegyveres ellenállást a kínai hadsereg rendszeresen leverte, mára mindkét oldalon több száz áldozatot követeltek a harcok.
Az ujgur-kérdésben 2001. szeptember 11. nagy változást hozott. Peking ettől kezdve igyekszik a terrorizmus elleni harc részeként feltüntetni az Ujgurisztán Felszabadítási Front elleni fellépést. Mindezek mellett hangsúlyozzák, az ujgurok és az al-Kaida kapcsolatát. Ugyanis 1999 elején bin Laden találkozott Mukliszi Juszupbekkel, és megegyeztek abban, hogy bin Laden szervezete segíteni fogja az ujgurokat terrorista akciók végrehajtásában. 2001 februárjában az ujgurok a tálibokkal is szövetséget kötöttek, melynek értelmében az Ujgurisztán Felszabadítási Frontjának harcosait afganisztáni táborokban képzik ki. Ezt alátámasztja az, hogy Afganisztán megszállásakor több kínai állampolgárságú ujgur került fogságba.
Az USA 2002-ben felvette az ujgur szervezetet a terrorista csoportok listájára. A szervezet vezetőjét, Hasszan Mahszumot tavaly decemberben ölték meg Afganisztánban.
A szélsőséges ujgur szervezetek terrorista kapcsolatai nagyon is jól jönnek Kínának, mivel így a világ előtt a terrorizmus elleni harc részekének tudja bemutatni a Hszincsiangban az ujgurokkal szemben folytatott elnyomó politikáját. A helyzet ilyen alakulását azonban el lehetett volna kerülni, ha korábban a nemzetközi fórumokon komolyan foglalkoztak volna az ujgur-kérdéssel. De így a nemzetközi érdektelenség taszította a nagyobb önállóságért, elszakadásért küzdő ujgurokat a szélsőséges terrorista csoportok közé.
Ezek után mindenki döntse el maga, hogy az ujgurok a terroristák, vagy azok a hatalmak, akik a terrorista Kínának hagyják, hogy saját állampolgárai ellen népirtó hadjáratot folytasson.
Felhasznált cikk: Bernát Péter: Az ujgur kérdés és ami mögötte van (2004)
Kredits Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése