Dácia és Erdély
A magyar történészek meglehetősen selejtes feltáró munkájának egyik szembeszökő csődje az, hogy a mai napig sem tudják hitelesen megcáfolni és egyúttal a helyére tenni, megmagyarázni a dákó-román elméletet.
Az igaz, hogy tagadják a dákó-románok ősi, a magyarok előtti jelenlétét, de semmi bizonyítékot nem szolgáltatnak a sejtelmes vlach- és rumin nép ókori szerepét illetően. Márpedig a dákó-román kérdés fordítókorongja, a legkényesebb eleme, a vlachok megjelenése és szerepe a Balkánon.
Az ugyanis történelmi tény, hogy a nevük már a Hun-birodalom korában is feltűnt.
A magyar történészek meglehetősen selejtes feltáró munkájának egyik szembeszökő csődje az, hogy a mai napig sem tudják hitelesen megcáfolni és egyúttal a helyére tenni, megmagyarázni a dákó-román elméletet.
Az igaz, hogy tagadják a dákó-románok ősi, a magyarok előtti jelenlétét, de semmi bizonyítékot nem szolgáltatnak a sejtelmes vlach- és rumin nép ókori szerepét illetően. Márpedig a dákó-román kérdés fordítókorongja, a legkényesebb eleme, a vlachok megjelenése és szerepe a Balkánon.
Az ugyanis történelmi tény, hogy a nevük már a Hun-birodalom korában is feltűnt.
hun katonák
Hol úgy, hogy a bizánci hadseregben szolgált vlach- katonákról tudósítanak, hol úgy, hogy a mai Macedónia területén vlach eredetű római népek éltek, hol pedig úgy, hogy Bulgária területén a bolgárok mellett (?) - rumin- vlach törzsek uralkodtak, illetve éltek.
Megjelentek persze az ősmúlthoz kapcsolódó, pontosabban azokat utólagosan kiszolgáló -múltat csináló és hitelesítő mítoszok is. Az egyik daco-rumin legenda szerint a románok olaszok (mondván: a lengyelek így említették őket), akik Rómából jöttek.
A másik mítosz szerint két: Roman és Vlahata nevű szerzetes (a XIV. században) térítette kereszténnyé a románokat, akik tőlük kapták a vlaha< vlach nevet. A harmadik ősmese szerint eredetük egészen Jézus-koráig megy vissza, hiszen a valach szót a Moesia kormányzójának Flaccus-nak (Kr.e. 18 táján), a Dáciában maradt római katonái (valaccusok< vlachusok) után kaptuk.
Ezeknek a legendáknak azonban olyan közös és valós gyökere van, amit a művelt világ történelem-tudósai (ma már, vagy ma még) nem hajlandók tudomásul venni. Ez a tényező pedig az, hogy a görög és római birodalmak korában létezett egy hatalmas ázsiai és kelet-európai nagyhatalom, nevezetesen a Szittya Birodalom.
Megjelentek persze az ősmúlthoz kapcsolódó, pontosabban azokat utólagosan kiszolgáló -múltat csináló és hitelesítő mítoszok is. Az egyik daco-rumin legenda szerint a románok olaszok (mondván: a lengyelek így említették őket), akik Rómából jöttek.
A másik mítosz szerint két: Roman és Vlahata nevű szerzetes (a XIV. században) térítette kereszténnyé a románokat, akik tőlük kapták a vlaha< vlach nevet. A harmadik ősmese szerint eredetük egészen Jézus-koráig megy vissza, hiszen a valach szót a Moesia kormányzójának Flaccus-nak (Kr.e. 18 táján), a Dáciában maradt római katonái (valaccusok< vlachusok) után kaptuk.
Ezeknek a legendáknak azonban olyan közös és valós gyökere van, amit a művelt világ történelem-tudósai (ma már, vagy ma még) nem hajlandók tudomásul venni. Ez a tényező pedig az, hogy a görög és római birodalmak korában létezett egy hatalmas ázsiai és kelet-európai nagyhatalom, nevezetesen a Szittya Birodalom.
Most nem tudom (mert nem is lehetséges) a szittyák történetét néhány mondatban kifejteni, így csak utalok arra, hogy Kr.e. 6-800 táján már olyan jelentős nagyhatalom volt, hogy az asszír Assurbanipál és a perzsa Dárius is harcolt ellenük. A görög Nagy Sándor és a világhírű római hadvezérek is őtőlük féltek a legjobban. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy már régen - ez idő előtt is - jelentős erőt képviseltek, ha ilyen nagyhatalmakat tudtak legyőzni. Tudunk azonban arról is (P. Mester a Gesta Hungarorumban is ír róla), hogy a magyarok a szittyák leszármazottjai és Atilla örökösei. Az úgynevezett Kis-Szkíthia Közép- és kelet-Európában létezett és akkor keletkezett, amikor a Kr.e. 6-500 körül a nagy Szittya Birodalom kisebb országokra tagozódott. (Pártus birodalom, Örményország, Baktria, Chorezmia stb,) A görög történészek a bibliai-krisztusi korban már Kis-Szkíthiáról beszélnek, melyet a latinok Scithica-nak neveztek.
Ez viszont már csak a Kárpát-medencére, a mai Romániára és Dél-Ukrajnára terjedt ki. Ennek a Kis-szittya- honnak a területe Demoszthenesz szerint a következő folyók mentén ill. között volt: Ister< Duna, Tyras< Dnyeszter, Hypanis< Bug, Boristenes< Dnyeper, Tanaisz< Don. Ez pedig magyarul azt jelenti, hogy a területe a mai Erdély és Tiszántúl, a kis- Románia, Moldva és Besszarábia, továbbá Dél-Ukrajna körzete volt. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy ezen felül - időnként - még a teljes Kárpát-medence, valamint a Volgáig terjedő terület is hozzájuk tartozott. (Ptolemaios Kr.u. 150-ben ugyanezt a területet jelöli meg.) (Történeti minősítésül, valamint rövid tanúságtételként azonban meg szeretném említeni, hogy a görögök felsorolták azokat a népeket, melyeket ők ŐSNÉPNEK (gör)= autochon- oknak tartottak.
Ilyenek voltak - természetesen - az athéniek, a latinok, a gallok, valamint a SZITTYÁK és arkasok. (Az Ar-kas (R-K-S) eredeti nevén Ur-Kosok; a ma kusitának nevezett avar-szabír nép voltak. Az ősi ur-kos-ból görögösen Khos-Ar lett, amit ma a Khasar= kazár, vagy a jobban ismert khusar< huszár, néven ismer a világ.) Az első - nagy - Szittya Birodalom Mongóliától az Atlanti óceánig terjedt, mely a bibliai időkben is létezett, hiszen a mai libanoni Baalbek nevű város eredetileg -görögös nevén- Szkitapolis, azaz Szittya-város volt. A szittyák viszont, - akár tetszik a mai történész tudoroknak vagy nem - a hunok és az avar-szabír (magyar) nép rokonai, illetve ők maguk voltak. Ez azonban egészen pontosan azt jelenti, hogy ha mind nem is voltak rokonok, de a fenti népek a Szittya Vallást követtek.
Így a görögök őket egységesen, de leegyszerűsítve, szittya (görögösen= szkyta, vagy szkyteisz) népeknek nevezték1. A hun- magyar és más népek (szarmaták, alánok, géták, kazárok, besenyők, avarok, szabirok stb.) szittyavallású népek voltak. Ezért ismerős az a probléma, hogy a különböző nevű népek hol szittya-ként, hol csak önmagukban jelentek meg, így máig sem lehetett megállapítani, hogy ki a szittya és ki nem. Ennek oka azonban egyszerűen az volt, hogy nem minden hun, magyar nép követte a szittya napvallást. (Egyesek, főleg az ókor vége felé már a zoroaszteri, vagy iszlámvallás hívei is lehettek. A hun-magyarok ugyanis minden vallást elfogadtak és toleráltak.)
A kutatásaim azt mutatják, hogy a szittya népek egyike volt a bibliai arámi nép is. Az arámi- arameus nép viszont a biblia egyik főszereplője, hiszen a teológusok és theografusok (valláskutatók) szerint is a biblia úgynevezett egy nyelve az arámi volt. Ennek következtében az eredeti nyelv is az arámi< arameus volt, nem pedig a héber. A biblia könyvei egyébként is az arámiról görögre (és héberre) történt fordítások alapján készültek.
Az viszont kétségtelen, hogy a zsidók manapság az arámi nyelvet proto-héber ősnyelvként szeretik megjeleníteni, de ennek semmi alapja sincs. Illetve annyi, hogy a mai héber nyelv is telve van ősi arámi (tehát magyar) kifejezésekkel. Az arámi nyelv pedig a Pallasz Lexikon szerint is egyenlő a szittyával. Arról nem is beszélve, hogy a sumérok és akkádok is szittya népek, de legalább is a szittyák rokonai voltak. Az arámi< arameus nép valójában hun-magyar nép volt. Az arameus szó -FO= seumara= sömara= szömöre< szemere, vagyis a szumér< sumér nép neve volt.
A sumérek európai rokonai a Szerémségben éltek, amely akkor a mai Szerbia területén volt. Ezt azonban az ókorban Moésianak, vagy Mőziának, (magyarosan Mézi-, vagy Mező- országnak) hívták. Az arameus tulajdonképpen a sumér birodalmat követő Akkádnak mondott birodalom egyik népe volt. Ez az akkád szó (magyar szokás szerint) sok alakban és jelentéssel jelent meg. Az akkád, vagy görögösen achad szó a fonákjáról olvasva -FO= dakka, tehát a+dák volt. Az a nép, melyet Herodotosz a szittya-dahák néven emlegetett. Ebből a daha-ból is logikusan eredt a 2. A Duna tehát (lat)= Ister= Isten, a Dnyeper (gör)= Boristenes = Bor< Vörös+ isten-ős, a Dnyeszter, ami magyarosan= Duna-eszter= Duna- isten, de görögül= Tyras, ami Túri-Ász, a hunok túri-Ászát, az istennőt jelenti. stb. A latinos és görögös helyesírással írt ősi szavakat azonban kellő óvatossággal kell kezelni. Ez azért fontos, mert a kutatónak vissza kell idéznie az akkori körülményeket, a társadalom- politikai helyzetet, mert ha a szavak mai modern fogalmát vesszük hitelesnek, vagy éppen törvénynek tekintjük akkor nagy szamárságokat és még nagyobb hazugságokat kanonizálunk be a történelemkönyveinkbe. (Pld. Az ősi víz= ITAL (T-L) nevét akkor latinosan Itil, Etil, Etel és Atil alakjában is leírták.
A Volga folyó természetesen víz, tehát ital, így a nagy folyó neve sokszor szerepelt a korabeli írásokban Itil-, vagy Etil-ként. Az Etelköz tehát folyó-közt jelent, amit Bíborban született Konstantin igen helyesen Atelkozu-nak nevezett. Ezt egyesek a Volga és Don közt keresik, mondván: a Volga (Itil) mellett kell lennie. Holott az Atelkozu, nem Ital-közt< volga-viz közt, hanem Átélő-közt jelent. Ezt viszont kicsit nyugatra, a Prut-, a Dnyeszter-, a Bug- és a Dnyeper közötti területén volt szó, hiszen ez is, az is Italköz=Vízköz volt. De valójában Kis-Szkítia része volt.)
Ha a fentiekkel és hasonlókkal tisztába jövünk, akkor nem csodálkozunk azon, hogy az ősi Balkánon élő hun-avar-szabír népek nevét milyen elképesztő szabadossággal és primitívvitással fordították (inkább ferdítették) latinra, görögre és más helyi nyelvekre. Ezen a ferdítések eredményei valóban átértelmezhetők a románra és az oláhra, vagy olach-ra és wlachra, csak éppen azt nem tudják a mai kutatók, hogy ezek a szavak (akkor és eredetileg) mit is jelentettek.
A történészek ismételten elkövetik azt a rettenetes szakmai hibát, hogy az ősi kifejezéseket a mai (az ezredvég) nyelvek jelentéstartalma szerint értelmezik. (Pld. hiába keresnek magyar országot 2000 évvel ezelőtt. Ilyen nem volt, hiszen a magyar név Árpád törzsének nevétől származik a 9. századból. Illetve akkor létezett egy másik Ibéria, vagy egy másik Albánia is, melyek akkor a Kaukázusban lévő ókori országok voltak).
Az ilyen elértések következtében hamis nyelvészeti anyagból és alapról származnak azok a történelmi tények, melyből a dákó-román elméletet felépítették. Ha pedig az alap rossz, akkor a következmény, az építmény is ingatag. Márpedig a mai történészek félig-hamis (félig igaz) történelmi információkat tekintenek tényeknek. Ilyenek principiumnak deklarálják például a következőket:
1. A dákok történelmi szerepe tulajdonképpen csak Trajánus római császár korától érdekes, amikor ő (Kr.u. 80-100 körül) legyőzte őket. Annak ellenére, hogy a dákok már Kr.e. 4-5 században is a Kárpát-medencében éltek.
2. E kérdéses területet Dáciának hívták.
3. Flaccus és Trajánus katonái maradtak vissza Dáciában, az ő utódaik volnának a mai románok. (Flaccus-ból lett a flak= vlak!)
4. A románok3. A hun-magyar birodalmak, a mindig párosan harcoló és települt népek hona voltak. Az volt az ősi kultikus szokása, hogy mindig egymás mellett, bár külön és független országban éltek. Szövetséges iker-honként csupán a hadügyi és külügyi tevékenységük volt közös. Dáciá MOEZIA A dák-dac kérdés megoldása lehetetlen volna, ha nem járnánk előbb körbe, és nem vizsgálnánk meg egy sor vele kapcsolatos jelenséget. Nevezetesen azt, hogy tisztázzuk a mai szerb és bosnyák országok helyén volt római provincia= MOESIA szerepét, melynek nevét Moezia-nak, vagy Mőziának is ejtették.
Nem ritkán azonban még Dáciával is összekeverték, ami egyébként nem is volt véletlen. Nem ok nélkül emlegették együtt Dáciával.
A háttéresemények valóságának az ismeretében ez a tévesztés tökéletesen megmagyarázható és érthető lesz. Írásaimban többször is kifejtettem, hogy a hun és magyar népek mindig párosával telepedtek le és alkottak páros országot. Így volt ez a Sumér- és Akkád Birodalom, Etiópia- és Alsó-Egyiptom, a Szabin- alba-longai királyság (szabirok) és Róma- a Mór királyság esetében, vagy az újkorban Hunnia és Erdély kapcsolatában is. Stb.
Ezt az ősi párosságot a modern és keresztény történetírás mára véglegesen eltüntette. Ez tulajdonképpen teljesen érthető, mert ennek kiderülése esetén teljesen új megvilágítást kapna az európai népek ősi kapcsolatrendszere. Kiderülne, hogy a franciák és németek testvérnépek, kiderülne, hogy a lengyelek (és rutének< ukránok) valóban a magyarok testvérei. Sőt az is, hogy a germán - porosz< németek és a szláv< oroszok egyaránt hun-géta népek, kiket a középkori vallási ellenforradalmak tettek egymás zsigeri ellenségeivé. Atilla nagy hun birodalmát megelőző korokban, keleten szittya-birodalmak léteztek.
Ilyen képződmény volt Dácia és Moezia is, melyek a Kis Szittya birodalom (Scitica) szétesése után alakultak ki. A balkáni és kelet-európai síkságokon általában a nőelvű hunok, kunok, alánok, besenyők és géták, míg a hegyes régiókban a hímelvű az avarok, mórok, vandálok, varégek, gepidák és dákok alkottak államot.
A mai történészek sajnos, az európai kultúra történelmét a római uralommal kezdik és az előzetes korokat fehér-foltként kezelik. Úgy, ahogyan a mai térképekkel is csalnak: A római birodalmon kívüli észak- és kelet-európai térségeket ugyanis üresnek hagyva, a semmit, vagy a jelentéktelenséget sugallják. Az ott élő népeket és a velük kapcsolatos eseményeket pedig a barbárság korának minősítik, és mint kellemetlen, sőt szégyellni való, tehát kényelmetlen dolgokat sugárzó korszakot, a történelem hatalmas szemetes kosárba dobják.
Ilyen jelentéktelen dolognak számit az is, hogy a mai Románia, Moldva és Erdély területét, akkori néven Hunniát és Kumániát, a római és görög történészek Kis Szkíthiának hívták (Scitica), szemben Nagy Szkíthiával, melynek területe valaha a Turáni régiótól az Atlanti Óceánig terjedt. Egyúttal elfeledkeznek arról a történelmi tényről, hogy a szittyák kultúrája semmivel sem maradt el a római kultúrától. Különösképpen nem a nemesfém feldolgozás (és ötvös művészet) valamint a fegyvergyártás területén.
A szittya vallású népek azonban nem voltak sem barbárok, sem pogányok. Sőt még a vallási kultuszuk sem volt alábbvaló a rómaiak valláskultuszánál. A Római Birodalomban a Krisztus előtti évszázadokban hatalomváltás készült (köztársaság-császárság), aminek oka a nagyon nehéz gazdasági helyzet volt. Az általánossá vált pazarlás és a korrupció miatt az állam teljesen elszegényedett. Egyre inkább előtérbe került Dácia< Kis Szkíthia elfoglalása.
Az aranybányászatban és fémipari termelésében is legfejlettebb szittyák a leggazdagabb európai ország voltak.
A köztársasági Róma, majd az új császárság (ami lényegében katonai diktatúra volt) jövendő mentsvára és ennek következtében fő célja az aranyban dúskáló Dácia elfoglalása volt. A rómaiak tulajdonképpen már régóta vágyakoztak a Kis Szkíthiára, mely Kr.e. 400-ig legyőzhetetlen volt számukra. Ne feledjük el, hogy Kr.e. 516-513 körül Dárius majd egymilliós hadserege sem bírt velük, és a Duna - Fekete tenger mellékéről szégyenszemre vissza kellett vonulnia. Addig, ugyanis míg erős volt a Szittya napvallás, nem bírtak a szittya országokkal. Az Újtestamentum kora előtt azonban megkezdődött a Napvallás szétbomlása. Ázsiában a zoroaszteri mazdaizmus és a buddha-hinduizmus vált ki belőle, Európában pedig fokozatosan gyengült a befolyása. Ez elsősorban az ősi erkölcs megtörése, megroppanása révén jelentkezett.
Krisztus korában azonban már mély válságban volt a szkítizmus, ami azt jelentette, hogy meggyengült a hun-avar-magyar népek összefogása, vagyis katonai ereje. A római császárok ezt hamar észrevették és fokozatosan nyomulva elfoglalták Balkánt, vagyis Moesiát. Azt a fura Moéziá= Mőziát, melyről addig alig tudott valamit a világ, amíg Kr.e. első évszázadban Vespasianus, majd Tiberius császár el nem foglalták, és római tartománnyá nem tették. Moésia a Dunától délre lévő területekre terjedt ki, a mai Macedóniától Dobrudzsáig. Székhelye pedig Serdica a későbbi Szófia lett. (Serdica= Sár-dicső, vagyis a Dicső Isten. A Sár= tsár< cár= isten.) Meg kell jegyezni, hogy a görögök és rómaiak a Dunántúlt, sőt a Duna- Maros térségét is többször emlegették Moesiaként. Ennek az oka tulajdonképpen egyszerű, mert mindkét tartomány a magyarul beszélő szittya népek hona volt. A római krónikák szerint a 3. században géta (később gótnak nevezet) népek érkeztek Balkánra.
Egyes híradások szerint Aurelianus római császár Kr.u. 270- ben átengedte (?) a térséget a gótoknak. Más vélemények szerint Valens bizánci császár 375-ben a hunok elől menekülő gótokat< frithigereket fogadott be. Ez igaz is, meg nem is. A gótok< géták, vagy gepidák ugyanis nem menekültek, hanem vonultak, tehát pontos katonai tervek szerint foglalták el, szállták meg Európa különböző részeit.
Ez volt ugyanis a Nagy Népvándorlás kezdete, amikor a rómaiak nem jó szántukból engedték át Balkánt a gótoknak, akik ugyanis az alán és besenyő lovasok segítségével Moesia mellett Macedoniát és Tráciát is elfoglalták. (A Drinápoly melletti nagy ütközetben maga Valens császár is elesett.) Aurelianus császár egyébként Dáciáról is lemondott, ami ezután a gótok< href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgAMULScdt5SPVdbaEjNpeC6HU3G1NUg5IQfCqIiYrqA_uT738slIW69LlIpUJLBTx5UCDJFyqVZPwtiODmHXLe2DB8Em32Pxg2IPBdulMx_8PSfbQG6KyAZ8d3wKkI7x-fBCfDSFbqgmg/s1600-h/0104var2.jpg">
Ezek a népek azonban - tessék csak megkapaszkodni - magyarul beszéltek. Pontosabban a magyar nyelv valamely nyelvjárását beszélték.
Priszkos rétor írja, hogy Atilla udvarában vegyes népség volt, mert hunul és gótul beszéltek4. A helyes meghatározás persze az volt, hogy magyaros nyelvet beszéltek, mert akkor ez volt a kelet főnyelve.
A romano-fil történészek a rómaiak kivonulása utáni helyzetet tragédiának állítják be.
Arról beszélnek, hogy a népek elmenekültek és Moésia teljesen lepusztult ország lett. Az ilyen hamis a vélekedéseket persze ismerjük és visszanyúlunk az igaz történelemhez, amely világosan tanít bennünket: Bármely háború és bármilyen új diktátorok< uralkodók ellenére a nép nagy többsége a helyén marad. Igy Moeziában és Dáciában is helyükön maradtak a népek.
A mai - sajnos félművelt - nyugatot az vezeti félre, hogy a görög, latin és más szerzők soktucat ismeretlen népet találtak ugyanazon a vidéken. Feltűnt ebben a régióban a vandálok neve, akik természetesen avarok voltak. A németeket és franciákat pedig hol gótoknak, hol keleti frankoknak, hol heruloknak, hol száli-franknak, hol bajuvarnak stb, nevezik. Római források, vagyis torzító latin nyelvű írások szerint Moesiában, Bulgária és Trácia területén krotizok, tribálok, géták és miziaiak laktak. Máskor markománokról, kvádokról, longobardokról, hermundokról, cimberekről, gepidákról stb, számolnak be. T
essék csak végig gondolni a dolgokat. Vajon valóban ennyi (és még több tucat ilyen) és vadonatúj nevű nép élt ebben a régióban? Vajon honnan bukkantak fel és hol éltek előtte? Természetesen ezek nem vadonatújak és nem is ismeretlenek. A népek ugyanis nem úgy cserélődnek, mint az ominózus alsóneműk, bár sokan hivatkoznak a Kr.u. második században megindult nagy Népvándorlásra. Ez valóban milliókat mozgatott meg, de ezek nem komplett népek, hanem hadseregek, katonák és az őket követő kiszolgáló csapatok, csoportok voltak.
Aztán az is igaz, hogy sokan menekültek előlük, de nem a nép, mert az ott maradt és mai napig is ott él, bár napjainkban sokszor már ők maguk is eltagadják ősi mivoltukat. Moézia< Méz-ország és Dácia tehát testvér országok voltak így egymást sokszor kisegítették a háborúkban is. Sajnos akkor már az is megtörtént, hogy az újabb (a vallási krízis következményeként erkölcsileg deformálód) generációk már árulásra is képesek voltak. Dácia nagy királya Decebál (Dicső-Bá) végül is azért szenvedett vereséget a rómaiaktól, mert voltak oly testvérnépek, mint pld, a jazigok és szarmaták egy része, melyek átálltak a rómaiakhoz.
1. A hun-magyar népek vallása a nap-tisztelete, a Tűz- ápolása (de nem a nap-imádás) volt. A tisztelés szónk ősneve a tűz-telés< tűz-telítés volt. A tiszteletes úr= a tűz-teletesz szolgálatot látta el. A nap-vallás ősneve a szittya volt. A szittya szónak több ős-jelentése van. 1(= szítja- a tüzet, táplálja a tüzet, ami azt jelenti hogy szítja- lelkesíti a nap-vallás híveit. 2(= Ö+szitja= ősszíti< egyesíti a népeket. (Ne feledjük a hun-magyar népek vérszerződéssel összítették< egyesítették erőiket, tehát egyesültek. 3(= szittya -FO= a-ttisz= a-tűz. (Innen ered a Tisza, (gör) a Tysia neve is.) A görög szittya= szkyteisz= E+szkyteisz= eskű-tesz, eskü-tevő, vagyis vérszerződő népek SZITTYA-VALLÁSÚAK.
2. A rovásírást nem véletlenül nevezik a rómaiak talány-rejtvénynek= rebus, ami revus= rovást mond. Ennek az irásnak érdekes következményei vannak. A rovás R-betűt pld, N-nek írták és ezt a utód-írások keverik. A Duna neve (lat) Ister, ami Isten-t jelent, akár az Istar-, Astarta- és Eszter is. A mai latinul írt magyar nyelvben is találkozunk ilyesmivel: Rémít= némít, csörgő= csöngő, korgó= kongó, here= henye, nyihog= rihog< röhög stb. Sok ilyen jellegzetesség van, melyekre visszatérek.
3. A gétha és agathyr szók a rontott írás következményei. A nevek eredetileg barna, égett, szikár arcszint jelentettek. Pld, a francia= sicamber is szik< égett jelzőt fejez ki. A géta< gétha= é+gét+a, vagyis é+geth< égett szó volt eredetileg. Az agathyr is hasonló torzulás terméke. Jelentése: égett-úr, vagy égett-túri. Azt fejezi ki, hogy voltak fekete-hunok is, akiket éget-túri< torzítva= agathyr-ként jegyzett fel a görög történetírás.
4. Érdemes megemlékezni Ardaric gepida (gó) király szamosmenti apahidai sírjában talált latin fibuláról és gyűrűről melyet a római császártól kapott ajándékba. A gyűrűn OMHARUS rövidítés látható, melyet Jordanes így fordított: Optimus Maximum Hunorum Ardaricus Rex Votum Solvit, Ez pedig Ardarikról, mint a hunok nagy királyáról beszél. Igen, hiszen ő is hun-vezér volt, aki a hunok nagy hadjárata során a rómaiakat többször is legyőzte.
(folytatjuk)
Práczki István
forrás: dobogó
Ez viszont már csak a Kárpát-medencére, a mai Romániára és Dél-Ukrajnára terjedt ki. Ennek a Kis-szittya- honnak a területe Demoszthenesz szerint a következő folyók mentén ill. között volt: Ister< Duna, Tyras< Dnyeszter, Hypanis< Bug, Boristenes< Dnyeper, Tanaisz< Don. Ez pedig magyarul azt jelenti, hogy a területe a mai Erdély és Tiszántúl, a kis- Románia, Moldva és Besszarábia, továbbá Dél-Ukrajna körzete volt. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy ezen felül - időnként - még a teljes Kárpát-medence, valamint a Volgáig terjedő terület is hozzájuk tartozott. (Ptolemaios Kr.u. 150-ben ugyanezt a területet jelöli meg.) (Történeti minősítésül, valamint rövid tanúságtételként azonban meg szeretném említeni, hogy a görögök felsorolták azokat a népeket, melyeket ők ŐSNÉPNEK (gör)= autochon- oknak tartottak.
Ilyenek voltak - természetesen - az athéniek, a latinok, a gallok, valamint a SZITTYÁK és arkasok. (Az Ar-kas (R-K-S) eredeti nevén Ur-Kosok; a ma kusitának nevezett avar-szabír nép voltak. Az ősi ur-kos-ból görögösen Khos-Ar lett, amit ma a Khasar= kazár, vagy a jobban ismert khusar< huszár, néven ismer a világ.) Az első - nagy - Szittya Birodalom Mongóliától az Atlanti óceánig terjedt, mely a bibliai időkben is létezett, hiszen a mai libanoni Baalbek nevű város eredetileg -görögös nevén- Szkitapolis, azaz Szittya-város volt. A szittyák viszont, - akár tetszik a mai történész tudoroknak vagy nem - a hunok és az avar-szabír (magyar) nép rokonai, illetve ők maguk voltak. Ez azonban egészen pontosan azt jelenti, hogy ha mind nem is voltak rokonok, de a fenti népek a Szittya Vallást követtek.
Így a görögök őket egységesen, de leegyszerűsítve, szittya (görögösen= szkyta, vagy szkyteisz) népeknek nevezték1. A hun- magyar és más népek (szarmaták, alánok, géták, kazárok, besenyők, avarok, szabirok stb.) szittyavallású népek voltak. Ezért ismerős az a probléma, hogy a különböző nevű népek hol szittya-ként, hol csak önmagukban jelentek meg, így máig sem lehetett megállapítani, hogy ki a szittya és ki nem. Ennek oka azonban egyszerűen az volt, hogy nem minden hun, magyar nép követte a szittya napvallást. (Egyesek, főleg az ókor vége felé már a zoroaszteri, vagy iszlámvallás hívei is lehettek. A hun-magyarok ugyanis minden vallást elfogadtak és toleráltak.)
A kutatásaim azt mutatják, hogy a szittya népek egyike volt a bibliai arámi nép is. Az arámi- arameus nép viszont a biblia egyik főszereplője, hiszen a teológusok és theografusok (valláskutatók) szerint is a biblia úgynevezett egy nyelve az arámi volt. Ennek következtében az eredeti nyelv is az arámi< arameus volt, nem pedig a héber. A biblia könyvei egyébként is az arámiról görögre (és héberre) történt fordítások alapján készültek.
Az viszont kétségtelen, hogy a zsidók manapság az arámi nyelvet proto-héber ősnyelvként szeretik megjeleníteni, de ennek semmi alapja sincs. Illetve annyi, hogy a mai héber nyelv is telve van ősi arámi (tehát magyar) kifejezésekkel. Az arámi nyelv pedig a Pallasz Lexikon szerint is egyenlő a szittyával. Arról nem is beszélve, hogy a sumérok és akkádok is szittya népek, de legalább is a szittyák rokonai voltak. Az arámi< arameus nép valójában hun-magyar nép volt. Az arameus szó -FO= seumara= sömara= szömöre< szemere, vagyis a szumér< sumér nép neve volt.
A sumérek európai rokonai a Szerémségben éltek, amely akkor a mai Szerbia területén volt. Ezt azonban az ókorban Moésianak, vagy Mőziának, (magyarosan Mézi-, vagy Mező- országnak) hívták. Az arameus tulajdonképpen a sumér birodalmat követő Akkádnak mondott birodalom egyik népe volt. Ez az akkád szó (magyar szokás szerint) sok alakban és jelentéssel jelent meg. Az akkád, vagy görögösen achad szó a fonákjáról olvasva -FO= dakka, tehát a+dák volt. Az a nép, melyet Herodotosz a szittya-dahák néven emlegetett. Ebből a daha-ból is logikusan eredt a 2. A Duna tehát (lat)= Ister= Isten, a Dnyeper (gör)= Boristenes = Bor< Vörös+ isten-ős, a Dnyeszter, ami magyarosan= Duna-eszter= Duna- isten, de görögül= Tyras, ami Túri-Ász, a hunok túri-Ászát, az istennőt jelenti. stb. A latinos és görögös helyesírással írt ősi szavakat azonban kellő óvatossággal kell kezelni. Ez azért fontos, mert a kutatónak vissza kell idéznie az akkori körülményeket, a társadalom- politikai helyzetet, mert ha a szavak mai modern fogalmát vesszük hitelesnek, vagy éppen törvénynek tekintjük akkor nagy szamárságokat és még nagyobb hazugságokat kanonizálunk be a történelemkönyveinkbe. (Pld. Az ősi víz= ITAL (T-L) nevét akkor latinosan Itil, Etil, Etel és Atil alakjában is leírták.
A Volga folyó természetesen víz, tehát ital, így a nagy folyó neve sokszor szerepelt a korabeli írásokban Itil-, vagy Etil-ként. Az Etelköz tehát folyó-közt jelent, amit Bíborban született Konstantin igen helyesen Atelkozu-nak nevezett. Ezt egyesek a Volga és Don közt keresik, mondván: a Volga (Itil) mellett kell lennie. Holott az Atelkozu, nem Ital-közt< volga-viz közt, hanem Átélő-közt jelent. Ezt viszont kicsit nyugatra, a Prut-, a Dnyeszter-, a Bug- és a Dnyeper közötti területén volt szó, hiszen ez is, az is Italköz=Vízköz volt. De valójában Kis-Szkítia része volt.)
Ha a fentiekkel és hasonlókkal tisztába jövünk, akkor nem csodálkozunk azon, hogy az ősi Balkánon élő hun-avar-szabír népek nevét milyen elképesztő szabadossággal és primitívvitással fordították (inkább ferdítették) latinra, görögre és más helyi nyelvekre. Ezen a ferdítések eredményei valóban átértelmezhetők a románra és az oláhra, vagy olach-ra és wlachra, csak éppen azt nem tudják a mai kutatók, hogy ezek a szavak (akkor és eredetileg) mit is jelentettek.
A történészek ismételten elkövetik azt a rettenetes szakmai hibát, hogy az ősi kifejezéseket a mai (az ezredvég) nyelvek jelentéstartalma szerint értelmezik. (Pld. hiába keresnek magyar országot 2000 évvel ezelőtt. Ilyen nem volt, hiszen a magyar név Árpád törzsének nevétől származik a 9. századból. Illetve akkor létezett egy másik Ibéria, vagy egy másik Albánia is, melyek akkor a Kaukázusban lévő ókori országok voltak).
Az ilyen elértések következtében hamis nyelvészeti anyagból és alapról származnak azok a történelmi tények, melyből a dákó-román elméletet felépítették. Ha pedig az alap rossz, akkor a következmény, az építmény is ingatag. Márpedig a mai történészek félig-hamis (félig igaz) történelmi információkat tekintenek tényeknek. Ilyenek principiumnak deklarálják például a következőket:
1. A dákok történelmi szerepe tulajdonképpen csak Trajánus római császár korától érdekes, amikor ő (Kr.u. 80-100 körül) legyőzte őket. Annak ellenére, hogy a dákok már Kr.e. 4-5 században is a Kárpát-medencében éltek.
2. E kérdéses területet Dáciának hívták.
3. Flaccus és Trajánus katonái maradtak vissza Dáciában, az ő utódaik volnának a mai románok. (Flaccus-ból lett a flak= vlak!)
4. A románok3. A hun-magyar birodalmak, a mindig párosan harcoló és települt népek hona voltak. Az volt az ősi kultikus szokása, hogy mindig egymás mellett, bár külön és független országban éltek. Szövetséges iker-honként csupán a hadügyi és külügyi tevékenységük volt közös. Dáciá MOEZIA A dák-dac kérdés megoldása lehetetlen volna, ha nem járnánk előbb körbe, és nem vizsgálnánk meg egy sor vele kapcsolatos jelenséget. Nevezetesen azt, hogy tisztázzuk a mai szerb és bosnyák országok helyén volt római provincia= MOESIA szerepét, melynek nevét Moezia-nak, vagy Mőziának is ejtették.
Nem ritkán azonban még Dáciával is összekeverték, ami egyébként nem is volt véletlen. Nem ok nélkül emlegették együtt Dáciával.A háttéresemények valóságának az ismeretében ez a tévesztés tökéletesen megmagyarázható és érthető lesz. Írásaimban többször is kifejtettem, hogy a hun és magyar népek mindig párosával telepedtek le és alkottak páros országot. Így volt ez a Sumér- és Akkád Birodalom, Etiópia- és Alsó-Egyiptom, a Szabin- alba-longai királyság (szabirok) és Róma- a Mór királyság esetében, vagy az újkorban Hunnia és Erdély kapcsolatában is. Stb.
Ezt az ősi párosságot a modern és keresztény történetírás mára véglegesen eltüntette. Ez tulajdonképpen teljesen érthető, mert ennek kiderülése esetén teljesen új megvilágítást kapna az európai népek ősi kapcsolatrendszere. Kiderülne, hogy a franciák és németek testvérnépek, kiderülne, hogy a lengyelek (és rutének< ukránok) valóban a magyarok testvérei. Sőt az is, hogy a germán - porosz< németek és a szláv< oroszok egyaránt hun-géta népek, kiket a középkori vallási ellenforradalmak tettek egymás zsigeri ellenségeivé. Atilla nagy hun birodalmát megelőző korokban, keleten szittya-birodalmak léteztek.
Ilyen képződmény volt Dácia és Moezia is, melyek a Kis Szittya birodalom (Scitica) szétesése után alakultak ki. A balkáni és kelet-európai síkságokon általában a nőelvű hunok, kunok, alánok, besenyők és géták, míg a hegyes régiókban a hímelvű az avarok, mórok, vandálok, varégek, gepidák és dákok alkottak államot.
A mai történészek sajnos, az európai kultúra történelmét a római uralommal kezdik és az előzetes korokat fehér-foltként kezelik. Úgy, ahogyan a mai térképekkel is csalnak: A római birodalmon kívüli észak- és kelet-európai térségeket ugyanis üresnek hagyva, a semmit, vagy a jelentéktelenséget sugallják. Az ott élő népeket és a velük kapcsolatos eseményeket pedig a barbárság korának minősítik, és mint kellemetlen, sőt szégyellni való, tehát kényelmetlen dolgokat sugárzó korszakot, a történelem hatalmas szemetes kosárba dobják.
Ilyen jelentéktelen dolognak számit az is, hogy a mai Románia, Moldva és Erdély területét, akkori néven Hunniát és Kumániát, a római és görög történészek Kis Szkíthiának hívták (Scitica), szemben Nagy Szkíthiával, melynek területe valaha a Turáni régiótól az Atlanti Óceánig terjedt. Egyúttal elfeledkeznek arról a történelmi tényről, hogy a szittyák kultúrája semmivel sem maradt el a római kultúrától. Különösképpen nem a nemesfém feldolgozás (és ötvös művészet) valamint a fegyvergyártás területén.
A szittya vallású népek azonban nem voltak sem barbárok, sem pogányok. Sőt még a vallási kultuszuk sem volt alábbvaló a rómaiak valláskultuszánál. A Római Birodalomban a Krisztus előtti évszázadokban hatalomváltás készült (köztársaság-császárság), aminek oka a nagyon nehéz gazdasági helyzet volt. Az általánossá vált pazarlás és a korrupció miatt az állam teljesen elszegényedett. Egyre inkább előtérbe került Dácia< Kis Szkíthia elfoglalása.
Az aranybányászatban és fémipari termelésében is legfejlettebb szittyák a leggazdagabb európai ország voltak.
A köztársasági Róma, majd az új császárság (ami lényegében katonai diktatúra volt) jövendő mentsvára és ennek következtében fő célja az aranyban dúskáló Dácia elfoglalása volt. A rómaiak tulajdonképpen már régóta vágyakoztak a Kis Szkíthiára, mely Kr.e. 400-ig legyőzhetetlen volt számukra. Ne feledjük el, hogy Kr.e. 516-513 körül Dárius majd egymilliós hadserege sem bírt velük, és a Duna - Fekete tenger mellékéről szégyenszemre vissza kellett vonulnia. Addig, ugyanis míg erős volt a Szittya napvallás, nem bírtak a szittya országokkal. Az Újtestamentum kora előtt azonban megkezdődött a Napvallás szétbomlása. Ázsiában a zoroaszteri mazdaizmus és a buddha-hinduizmus vált ki belőle, Európában pedig fokozatosan gyengült a befolyása. Ez elsősorban az ősi erkölcs megtörése, megroppanása révén jelentkezett.
Krisztus korában azonban már mély válságban volt a szkítizmus, ami azt jelentette, hogy meggyengült a hun-avar-magyar népek összefogása, vagyis katonai ereje. A római császárok ezt hamar észrevették és fokozatosan nyomulva elfoglalták Balkánt, vagyis Moesiát. Azt a fura Moéziá= Mőziát, melyről addig alig tudott valamit a világ, amíg Kr.e. első évszázadban Vespasianus, majd Tiberius császár el nem foglalták, és római tartománnyá nem tették. Moésia a Dunától délre lévő területekre terjedt ki, a mai Macedóniától Dobrudzsáig. Székhelye pedig Serdica a későbbi Szófia lett. (Serdica= Sár-dicső, vagyis a Dicső Isten. A Sár= tsár< cár= isten.) Meg kell jegyezni, hogy a görögök és rómaiak a Dunántúlt, sőt a Duna- Maros térségét is többször emlegették Moesiaként. Ennek az oka tulajdonképpen egyszerű, mert mindkét tartomány a magyarul beszélő szittya népek hona volt. A római krónikák szerint a 3. században géta (később gótnak nevezet) népek érkeztek Balkánra.
Egyes híradások szerint Aurelianus római császár Kr.u. 270- ben átengedte (?) a térséget a gótoknak. Más vélemények szerint Valens bizánci császár 375-ben a hunok elől menekülő gótokat< frithigereket fogadott be. Ez igaz is, meg nem is. A gótok< géták, vagy gepidák ugyanis nem menekültek, hanem vonultak, tehát pontos katonai tervek szerint foglalták el, szállták meg Európa különböző részeit.
Ez volt ugyanis a Nagy Népvándorlás kezdete, amikor a rómaiak nem jó szántukból engedték át Balkánt a gótoknak, akik ugyanis az alán és besenyő lovasok segítségével Moesia mellett Macedoniát és Tráciát is elfoglalták. (A Drinápoly melletti nagy ütközetben maga Valens császár is elesett.) Aurelianus császár egyébként Dáciáról is lemondott, ami ezután a gótok< href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgAMULScdt5SPVdbaEjNpeC6HU3G1NUg5IQfCqIiYrqA_uT738slIW69LlIpUJLBTx5UCDJFyqVZPwtiODmHXLe2DB8Em32Pxg2IPBdulMx_8PSfbQG6KyAZ8d3wKkI7x-fBCfDSFbqgmg/s1600-h/0104var2.jpg">
Ezek a népek azonban - tessék csak megkapaszkodni - magyarul beszéltek. Pontosabban a magyar nyelv valamely nyelvjárását beszélték.
Priszkos rétor írja, hogy Atilla udvarában vegyes népség volt, mert hunul és gótul beszéltek4. A helyes meghatározás persze az volt, hogy magyaros nyelvet beszéltek, mert akkor ez volt a kelet főnyelve.
A romano-fil történészek a rómaiak kivonulása utáni helyzetet tragédiának állítják be.
Arról beszélnek, hogy a népek elmenekültek és Moésia teljesen lepusztult ország lett. Az ilyen hamis a vélekedéseket persze ismerjük és visszanyúlunk az igaz történelemhez, amely világosan tanít bennünket: Bármely háború és bármilyen új diktátorok< uralkodók ellenére a nép nagy többsége a helyén marad. Igy Moeziában és Dáciában is helyükön maradtak a népek.
A mai - sajnos félművelt - nyugatot az vezeti félre, hogy a görög, latin és más szerzők soktucat ismeretlen népet találtak ugyanazon a vidéken. Feltűnt ebben a régióban a vandálok neve, akik természetesen avarok voltak. A németeket és franciákat pedig hol gótoknak, hol keleti frankoknak, hol heruloknak, hol száli-franknak, hol bajuvarnak stb, nevezik. Római források, vagyis torzító latin nyelvű írások szerint Moesiában, Bulgária és Trácia területén krotizok, tribálok, géták és miziaiak laktak. Máskor markománokról, kvádokról, longobardokról, hermundokról, cimberekről, gepidákról stb, számolnak be. T
essék csak végig gondolni a dolgokat. Vajon valóban ennyi (és még több tucat ilyen) és vadonatúj nevű nép élt ebben a régióban? Vajon honnan bukkantak fel és hol éltek előtte? Természetesen ezek nem vadonatújak és nem is ismeretlenek. A népek ugyanis nem úgy cserélődnek, mint az ominózus alsóneműk, bár sokan hivatkoznak a Kr.u. második században megindult nagy Népvándorlásra. Ez valóban milliókat mozgatott meg, de ezek nem komplett népek, hanem hadseregek, katonák és az őket követő kiszolgáló csapatok, csoportok voltak.
Aztán az is igaz, hogy sokan menekültek előlük, de nem a nép, mert az ott maradt és mai napig is ott él, bár napjainkban sokszor már ők maguk is eltagadják ősi mivoltukat. Moézia< Méz-ország és Dácia tehát testvér országok voltak így egymást sokszor kisegítették a háborúkban is. Sajnos akkor már az is megtörtént, hogy az újabb (a vallási krízis következményeként erkölcsileg deformálód) generációk már árulásra is képesek voltak. Dácia nagy királya Decebál (Dicső-Bá) végül is azért szenvedett vereséget a rómaiaktól, mert voltak oly testvérnépek, mint pld, a jazigok és szarmaták egy része, melyek átálltak a rómaiakhoz.
1. A hun-magyar népek vallása a nap-tisztelete, a Tűz- ápolása (de nem a nap-imádás) volt. A tisztelés szónk ősneve a tűz-telés< tűz-telítés volt. A tiszteletes úr= a tűz-teletesz szolgálatot látta el. A nap-vallás ősneve a szittya volt. A szittya szónak több ős-jelentése van. 1(= szítja- a tüzet, táplálja a tüzet, ami azt jelenti hogy szítja- lelkesíti a nap-vallás híveit. 2(= Ö+szitja= ősszíti< egyesíti a népeket. (Ne feledjük a hun-magyar népek vérszerződéssel összítették< egyesítették erőiket, tehát egyesültek. 3(= szittya -FO= a-ttisz= a-tűz. (Innen ered a Tisza, (gör) a Tysia neve is.) A görög szittya= szkyteisz= E+szkyteisz= eskű-tesz, eskü-tevő, vagyis vérszerződő népek SZITTYA-VALLÁSÚAK.
2. A rovásírást nem véletlenül nevezik a rómaiak talány-rejtvénynek= rebus, ami revus= rovást mond. Ennek az irásnak érdekes következményei vannak. A rovás R-betűt pld, N-nek írták és ezt a utód-írások keverik. A Duna neve (lat) Ister, ami Isten-t jelent, akár az Istar-, Astarta- és Eszter is. A mai latinul írt magyar nyelvben is találkozunk ilyesmivel: Rémít= némít, csörgő= csöngő, korgó= kongó, here= henye, nyihog= rihog< röhög stb. Sok ilyen jellegzetesség van, melyekre visszatérek.
3. A gétha és agathyr szók a rontott írás következményei. A nevek eredetileg barna, égett, szikár arcszint jelentettek. Pld, a francia= sicamber is szik< égett jelzőt fejez ki. A géta< gétha= é+gét+a, vagyis é+geth< égett szó volt eredetileg. Az agathyr is hasonló torzulás terméke. Jelentése: égett-úr, vagy égett-túri. Azt fejezi ki, hogy voltak fekete-hunok is, akiket éget-túri< torzítva= agathyr-ként jegyzett fel a görög történetírás.
4. Érdemes megemlékezni Ardaric gepida (gó) király szamosmenti apahidai sírjában talált latin fibuláról és gyűrűről melyet a római császártól kapott ajándékba. A gyűrűn OMHARUS rövidítés látható, melyet Jordanes így fordított: Optimus Maximum Hunorum Ardaricus Rex Votum Solvit, Ez pedig Ardarikról, mint a hunok nagy királyáról beszél. Igen, hiszen ő is hun-vezér volt, aki a hunok nagy hadjárata során a rómaiakat többször is legyőzte.
(folytatjuk)
Práczki István
forrás: dobogó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése