Ehhez már hozzászólni sem tudok!


Az egyház vezetőinek tudta nélkül vettek részt az adventi keresztállítási akciókon a katolikus papok, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pedig csak "egy bizonyos politikai csoport leveleiből" értesült erről - mondta Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, utalva a Jobbik keresztállításaira, anélkül, hogy a pártot megnevezte volna.

Ezeknek a keresztállításoknak a tartalmával "semmiképpen nem tudunk azonosulni"- mondta a bíboros. Éppen ezért "nagyon fontosnak tartjuk, hogy a karácsonyi előkészület, az adventi időszak méltó módon történjen, az egyháznak pedig megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai a karácsony előkészítésére".

Advent idejére, egészen Vízkeresztig a Jobbik több éve hagyományosan kettőskereszteket állít a főbb közlekedési csomópontok és bevásárló központok közelében, hogy a bevásárlási lázban szenvedő emberek figyelmét felhívja az ünnep valódi értelmére.
A Jobbik kötelességének tartja, hogy egyértelműen utaljon arra, hogy nem kell fölöslegesen szórni a pénzt a multinacionális cégek örömére, nem kell bedőlni a bankok áruhiteles ajánlatainak, hogy utána az ember kínkeservesen évekig fizesse a hitelt, hanem szerényen is lehet ünnepelni, de mégis családias boldogságban!
Ez az, amivel Erdő Péter szerint a katolikus egyház nem tud azonosulni...

forrás: barikad.hu

5 megjegyzés:

mammka írta...

Nagyon rossz el a széthúzás.....:(Babóca: én látok ott egy kat.atyát.Akkor most hogyan volt?

Babóca írta...

Igen, néhányan ott voltak. Ez volt az, amit nehezményezett Erdő Péter.
Nekem a keresztállítás, az keresztállítás, és nem politikai esemény.

samsara írta...

Vaj' nem közösségi ügy-é a keresztállítás?
S nem közügy-é a politika?
Akkor minek itt is szétválogatni?
Ha valakinek nem tetszik valami, akkor az az ü véleményi, vagy ex cathedra az egyház hivatalos álláspontja, amivel föltétlen azonosulnunk köll?
Minek itt is szétválogatni?
Kövessük Jézust, vigyük a keresztünk, és tűrjük a köpködést akar a farizeusoktul, akar a konzumáló pogányoktul, amíg akad még az erdőn keresztnek való fa.
Ha má' a se lesz, akkor úgyse tudunk több keresztet állintni. De akkor gyün el ám az igadzi "keresztrefeszintések" ideji. Akkor még inkább egymást fogjuk marni.

V. A. írta...

Kedves Babóca!

Sajnos ez nem így van. (És mondom, sajnos - nekem sem tetszik, hogy nem így van).
Az az igazság, hogy ez demagógia, mert én kétlem, hogy szerény, családi ünneplésre lehetne botránykeltéssel felhívni a figyelmet.
Örülök, hogy neked a keresztállítás nem politikai esemény, nekem sem az, ezét nem szabadna, hogy ezt egyes csoportok azzá degradálják. Mert harcolni a multik ellen (akiknek van képük munkát adni - igen, "kizsákmányoló" munkát, de akkor miért nem örömünnep a gazdasági válság, hogy bezárják az autóüzemeket és ezrek lesznek munkanélküliek?), a bankok ellen (mégis, ki kényszerít rá, hogy hitelt vegyél fel?)szavazótáborgyűjtés, semmi más.

Egyébként éppen nemrég találtam egy idevágó cikkre:
http://wangfolyo.blogspot.com/2008/10/mult-elkezdodott.html

sat. írta...

“Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.” (Mahatma Gandhi)