Levél az Új-év kezdetén

Beteg a világ, bizony, Uram, nagybeteg.
Az olyan zseniális váteszek, mint Ady, már évszázada látták ezt.
Mi meg azt látjuk, hogy azóta még betegebb.
Mit tegyünk, Uram?

Sohasem írtam neked levelet. Mert már gyermekkoromban úgy gondoltam, nekem a kérés nagy szégyen,
pedig még nem is ismerhettem Nagy László versét.
Most írok, és kérek.
Sokak nevében, és alázattal.
Ne büntess bennünket többé, Uram!
Nézd el nekünk, hogy mi folyton csak várunk, ráadásul nem Rád, a Te eljöveteledre, hanem bizony a sült galambra, arra,
hogy a dolgok maguktól rendeződjenek.

Végtelen a mi adventünk, Uram, és hitetlen.
Nem bízunk már a magunk méltóságában; reményvesztettek vagyunk, és ostobák.
Olyanok szavának hiszünk, akiknek nincs egy igaz gondolatuk sem.
Pedig egy másik vátesz már régen megmondta: „Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”
Őt Karinthy Frigyesnek hívták.

Kérlek, tehát Uram, hogy ebben a félelemre és megfélemlítésre alapított világrendben szállást találj a jó emberek szomorú szívében.
Tudom, hogy érdemtelenek vagyunk a szeretetedre, mégis könyörületért esengek.
Gyújts világosságot bennünk, és adj bátorságot nekünk.
Mondd, hogy ne tűrjük tovább napi megaláztatásainkat, mondd, hogy kergessük el a kufárokat.
Segíts nekünk kimondani, hogy elég volt!
Elég a nemzet kiárusításából, elég a rablásból, az ország elszegényítéséből, beteggé tételéből,
a szemkilövésekből, a jogtiprásokból, történelmünk ellopásából.

Most az egyszer nem leszek szerény, Uram!
Sokat kívánok.
Adj erőt, hogy ne a tagadásodban legyünk szilárdak, hanem igenlésedben.
Adj hitet, hogy lehetséges és érdemes embernek lenni, s hogy az életnek van értelme és célja.
S ne haragudj azért sem, kirekesztettünk Téged Európából.
Legalábbis a Nagy Átverés Globális Uniójából.
Megvagy Te enélkül is, tudom, csak mi nem vagyunk meg Nélküled.
Rád vár a világ, Uram, csak nem tudja, mert ostoba.
Bocsásd meg ezt neki.
S bocsáss meg nekünk, szegény magyaroknak is azért, hogy van itt néhány millió múltját, örökségét, kultúráját vesztett ember,
akik kilátástalan, lelketlen világot akarnak utódaikra hagyni.
Tudod, nekünk most legnagyobb ellenségünk a gyöngeségünk, ne haragudj ezért se.
Van ennek is oka, de nem magyarázkodom.
Adj tehát karácsonyi ajándékot nekünk, de ne satnya vágyainkat nézd, hanem hozz méltó életet!
Mint Wass Albert írja:
“A látszat csal. Isten ma is a régi./
Te hagytad őt el, te s a többiek,/
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,/
s a múlt hibáit le nem törlitek://
magyar földön nem lesz új/ Magyarország,/
Gaz és szemét nem terem nemzetet!/
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,/ csak az összetartó igaz szeretet!”

Kondor Katalin
(A szerző újságíró, a Magyar Rádió volt elnöke.)