Ez elképesztő!

AKIKET GYANÚ VAGY VÁD ALÁ HELYEZTEK

1. Antal Attila
A Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által kinevezett BKV-exvezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy előnytelen szerződéseket kötött és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetését engedélyezte, azaz hűtlen kezelést követett el. Házi őrizetben van.

2. Gál György
Az SZDSZ 2002-es budapesti választási listáján szereplő politikust különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült ügyben. Előzetes letartóztatásban van.

3. Hatvani Csaba
Terézváros alpolgármesterét, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják az Andrássy út 47. alatti palota áron aluli eladása miatt. 2009 végén a kerékbilincselési botrányban is gyanúsítottként hallgatták ki a politikust, mivel a nyomozók szerint rávette a helyi közterület-felügyelet vezetőjét, hogy egy szabálytalanul parkoló kocsiról - fizetés nélkül - leszereljék a kerékbilincset.

4. Hegedűs Károly
A VI. kerület másik MSZP-s alpolgármestere is gyanúsított az Andrássy út 47. eladása ügyében, hiszen tavaly év elején a rendőrség a 2002-2006-os ciklus majd' minden, a témában igennel szavazó helyi képviselőjének idézést küldött.

5. Horváth Éva
A Schmuck Andor-féle Tisztelet Társaságának volt szóvivőjét, Hagyó Miklós sajtósát bűnsegédként és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki a BKV-ügyben.

6. Hunvald György
Erzsébetváros szocialista polgármesterét a Gál Györgynél már említett bűncselekményekkel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásban van.

7. Kaszab Csaba
A volt kőbányai alpolgármestert 2008-ban már jogerősen két év letöltendő börtönre ítélték a X. kerületben végzett házfelújításokkal kapcsolatos csúszópénzek miatt. A politikus ügye tavaly újrakezdődött, miután a jogerős és az elsőfokú ítéletet is hatályon kívül helyezték: kiderült, hogy a bíró közeli rokona volt az egyik közreműködő ügyvédnek.

8. Kemecsei Árpád
Baráth Etele szocialista politikus volt kampányfőnöke a Zuschlag-ügy 15. rendű vádlottja. Jelenleg is MSZP-s önkormányzati képviselő Zuglóban.

9. Kolompár Orbán
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke ellen három eljárásban emeltek vádat - sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. A roma vezető baloldali beágyazottságát bizonyítja, hogy a hozzá köthető szervezetek 2007-ben húszmillió forintnyi "szponzorpénzt" kaptak az állami Szerencsejáték Zrt.-től.

10. Krausz Csaba
Az MSZP 2002-es budapesti választási listáján szereplő politikus a Zuschlag-ügy 15. rendű vádlottja.

11. Kullai Tamás
A 2002-ben az MSZP Bács-Kiskun megyei választási listáján szereplő politikus a Zuschlag-ügy 7. rendű vádlottja.

12. Marsovszky Balázs
Az MSZP 2006-os budapesti választási listáján szereplő politikus a Zuschlag-ügy 6. rendű vádlottja.

13. Mesterházy Ernő
Demszky Gábor volt városházi főtanácsadóját, a mai SZDSZ egyik legfontosabb háttéremberét felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrség szerint rábírta a BKV vezetőit, hogy indokolatlan szolgáltatásokra szerződjenek külsős vállalkozókkal. Előzetes letartóztatásban van.

14. Regőczi Miklós
A székesfehérvári önkormányzat egykori SZDSZ-es politikusát, a BKV későbbi kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettesét szintén szükségtelen szerződéskötésekkel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásban van.

15. Rényi-Vámos Krisztina
A Budapest Airport volt jogi igazgatóját bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. 2003-ban pályáztatás nélkül került be a még állami tulajdonú cég vezérkarába - épp amikor az MSZP pénztárnoki vonalával szívélyes viszonyt ápoló Hárskuti János volt a reptér első embere. Előzetes letartóztatásban van.

16. Szabó Loránd
Dombóvár volt szocialista polgármesterét sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolják.

17. Sziebert György
A Budapest Airport volt munkatársát, a BKV későbbi jogi igazgatóját a Rényi-Vámos Krisztinánál már említett bűncselekményekkel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásban van.

18. Szilvásy György
A volt titokminisztert különleges személyes adattal való visszaélés miatt gyanúsították meg tavaly az UD Zrt. ügyében. Ennek ellenére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai főigazgatójaként folytathatta pályáját.

19. Tóthfalusi György
Az SZDSZ egykori fővárosi képviselőjét, a BKV későbbi igazgatósági elnökét felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

20. Verók István
Terézváros MSZP-s polgármestere a Hatvani Csabánál és Hegedűs Károlynál említett ingatlanügylet miatt lett gyanúsított.

21. Zelenák Tibor
Regőczi Miklós egykori székesfehérvári munkatársát, a BKV későbbi főosztályvezetőjét szintén szükségtelen szerződéskötésekkel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásban van.

22. Zuschlag János
Az MSZP volt országgyűlési képviselőjét különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével mint felbujtót vádolják. Előzetes letartóztatásban van.

AKIKET MÁR ELÍTÉLTEK

1. Andráska Gergely
Az MSZP 2002-es országos választási listáján szereplő politikust 2008-ban egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték befolyással üzérkedés miatt. Ebben az ügyben - a Zuschlag-botrányhoz hasonlóan - pályázati pénzek "elterelésével" próbálkoztak az elkövetők.

2. Benedek Fülöp
Az agrártárca egykori államtitkárát tavaly decemberben - első fokon - másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint hárommillió forintos pénzbírságra ítélték hivatali visszaélésért egy pákozdi földügylet miatt.

3. Bujnóczki Sándor
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajda szocialista polgármesterét hat hónap börtönbüntetésre ítélték - a végrehajtást két évre felfüggesztve. A hivatali visszaélésért felelősségre vont politikust a közügyektől nem tiltották el, így tavaly év végén ismét ő lett a település első embere.

4. Csonka Gábor
Lendvai Ildikó egykori kampányfőnökét 2007-ben - vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt - három év börtönbüntetésre ítélték.

5. Kabai Károly
Veres János expénzügyminiszter volt üzlettársát, Nyírbogát egykori MSZP-s polgármesterjelöltjét 2007-ben adócsalás miatt három és fél év börtönre ítélték.

6. Kodela László
A Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát tavaly 8,1 millió forint pénzbüntetésre ítélték adócsalás miatt. Ennek ellenére máig nem mozdította el a kormány a Magyar Közlöny-, Lap- és Könyvkiadó éléről, valamint a Zalaerdő Zrt. felügyelőbizottságából.

7. Rácz Péter
Az MSZP 2002-es országos választási listáján is szereplő úttörővezetőt (Butor Klára volt szocialista pártigazgató élettársát) 2007-ben - a csillebérci vadászház eladása ügyében - hűtlen kezelés miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélték.

8. Szarvas Attila
Az MSZP által támogatott egykori mezőkovácsházi polgármestert 2007-ben gazdasági előny jogosulatlan felhasználása és folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalás bűntette miatt egy év szabadságvesztésre ítélték.

9. Walter Dezső
Sopron volt szocialista polgármestere 2008-ban veszített abban a polgári peres eljárásban, amelyet családi cégének ingatlanvásárlása ügyében indított az új önkormányzati vezetés. A közvagyonból törvénysértő szerződéssel megszerzett ingatlan tulajdonjoga visszaszállt a városra.

AKIKET ELÉRHETNEK A MOST FUTÓ BOTRÁNYOK

1. Dávid Ibolya
Noha a legfőbb ügyész szerint az MDF elnöke megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével az UD-ügyben, a leköszönő Országgyűlés nem függesztette fel a politikus mentelmi jogát. Az új parlament vélhetően újra szavaz majd az indítványról.

2. Fürst György
Az ügyészség egyelőre nem gyanúsította meg a terézvárosi ingatlanbotrányok kulcsfiguráját. Úgy tudjuk, a volt MSZP-s alpolgármester (egy egzotikus ország védelmét élvezve) diplomáciai mentességet járt ki magának, de ezzel legfeljebb időt nyerhet.

3. Hagyó Miklós
A BKV több, őrizetben vagy letartóztatásban lévő vezetője is terhelő vallomást tett a volt MSZP-s főpolgármester-helyettesre. A következő ciklusban nem lesz képviselő - tehát nem védi majd a mentelmi jog.

4. Herényi Károly
Az MDF elnökhelyettesére ugyanaz vonatkozik, mint Dávid Ibolyára.

5. Horváth Klára
A Magosz tudomása szerint hűtlen kezelés bűntette gyanújával nyomoznak Bábolna szocialista polgármestere (parlamenti képviselő) ellen.

6. Kékesi Tibor
A Verókot és társait érintő VI. kerületi nyomozást 2009 júliusában áttették a Központi Nyomozó Főügyészségre, mivel egy közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy is képbe került. Ez vélhetően Terézváros MSZP-s parlamenti képviselője - akit idén tavasztól nem véd a mentelmi jog.

7. Lakos Imre
Sajtóinformációk szerint az SZDSZ képviselőjét, Újbuda alpolgármesterét is kihallgathatják a Lágymányosi-öböl privatizációjával összefüggésben indult nyomozásban. A politikust tavasztól várhatóan nem védi a mentelmi jog.

8. Molnár Gyula
Újbuda MSZP-s polgármesterére ugyanaz vonatkozik, mint Lakos Imrére - bár nincs kizárva, hogy egyéni győzelmet aratva ismét bekerül az Országgyűlésbe. Tehát az új parlament dönthet az esetleges mentelmi-jog-felfüggesztésről.

9. Szabados József
Baktalórántháza volt alpolgármesterét hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt gyanúsítanák meg, ám tavaly e közvádas ügyben a Tisztelt Ház nem függesztette fel az MSZP-s politikus mentelmi jogát. A választások után ez az ügy is elindulhat.

* Listánkban kizárólag pártvezetőket, parlamenti képviselőket vagy -jelölteket, frontpolitikusok szolgálatába szegődött bizalmasokat, polgármestereket és alpolgármestereket, minisztériumi főembereket és állami/fővárosi vállalatvezetőket szerepeltetünk.
Ajánló: Háború a nemzet ellen DVD - A rég várt megrázó Jelenczki-film hazánk kifosztásáról (x)



Jelenczki István filmje megtekinthető az alábbi címen!
http://docler.hu/video/160355

01:25:02 I.rész (teljes) - Háború a nemzet ellen - A háború megváltozott természete


http://docler.hu/video/160384
01:19:28 II.rész (teljes) - Háború a nemzet ellen - Diktatúrából, diktatúrába


http://docler.hu/video/160291
01:13:19 III.rész (teljes) - Háború a nemzet ellen - Az ország felszámolása


http://docler.hu/video/160315
01:01:25 IV.rész (teljes) - Háború a nemzet ellen - Megtartó üzenet
04:59:14

Rövid ismertető:

Ez a film felkiáltójel. Sokan, sokféleképpen írtak már mondatokat népünk javainak elrablásáról. A könyv más. A könyvben szavak vannak. Tények, makacs tények, de szavak. A bizonyítékok képi megjelenítése, mint tudjuk megdöbbentő erővel bír. Jelenczki István filmjei ilyenek. Most olyan témához nyúlt, mely megérett arra, hogy megmutassa nekünk.

Rendezze, vágja, mondja el; mi történik itt körülöttünk!

Semmit nem tudunk hozzá tenni. Főképp szavakban. Nem leányregény, lesújtó dokumentumfilm. Miért készítette?Hogy ébredjünk!


A film ajánlója:
A film azt a történelmi folyamatot, annak mechanizmusát mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és játsszák át mindazt az örökölt és megtermelt felbecsülhetetlen tulajdont, amit őseink évszázadokon át, nagyszüleink, szüleink és mi magunk létrehoztunk.

I. rész - A háború megváltozott természete. 85 perc
II. rész - Diktatúrából, diktatúrába. 88 perc
III. rész - Az ország felszámolása. 73 perc
IV. rész - Megtartó üzenet. 72 perc

*** A filmben közreműködtek:

Ángyán József, Bencsik János, Bencze Izabella, Bogár László, dr. Éger István, Hunyor Erna, Kovács Zoltán, Mándoki Andor, Molnár Oszkár, Molnár V. József, Papp Lajos, Tóth Zoltán József, Varga Csaba, Varga István, Dr. Zlinszky János.



"Ne tagadd meg a fajt miből eredtél, lángoló vért miből születtél, a föld mely éltet s eltakar, ha magyarnak születtél, hát maradj MAGYAR ! "

forrás: internet

Nincsenek megjegyzések: