Levélváltás!

Tisztelt Köves Slomó!

Kérdéseim vannak Önhöz, mert Öntől még érdemes kérdezni. Ön szerint mi történne, ha a második világháború után szibériai koncentrációs táborokba hurcolt és ott meggyilkolt magyarok hozzátartozói most beperelnék az orosz államvasutakat, mennyire is? Kilencmilliárd dollárra. S mi történne, ha egykorvolt amerikai rabszolgák leszármazottai beperelnék a hollandiai, portugál és spanyol zsidókat, amiért nevezettek ősei a rabszolga-kereskedelem kilencven százalékát tartották a kezükben (hja, kérem, a pénznek nincsen szaga…).

A választ Ön is tudja. Közröhej, köznevetség lenne a válasz. A magyar kabarék és megfelelő tévéműsorok megtelnének viccesebbnél viccesebb produkciókkal az ügy kapcsán. Mondván, ez mégiscsak nonszensz.

Talán kitalálta már, miért kérdezem ezt Öntől. Igen, azért kérdezem, mert néhány tucat amerikai és izraeli zsidó beperelte a MÁV-ot, mondván, tevékenyen részt vett a zsidók deportálásában. Néhány tucat amerikai és izraeli zsidó beperelte a MÁV-ot kilencmilliárd dollárra (ez a szám a Népszabadság számításai alapján jött ki).

Megtudtuk a hírekből, hogy a most beadott perirat kilencévnyi (!) „kutatómunka” eredménye. S hogy Chicagóban már ki is jelölték a bírót.

Kilencévnyi kutatómunka, tisztelt Köves Úr! És szóljon hozzá, éppen most, a választások előtt ötvennyolc nappal lett hirtelen aktuális ez a per. Kérdezem, Köves Úr, vajon miért éppen most? Talán csak nem azért, hogy legyen mivel felkorbácsolni a zsidóellenes hangulatot? S természetesen ennek folyományaként a zsidók rettegését? Talán csak nem azért, hogy legyen még öt-tíz százalékkal több a Jobbiknak? Vagy esetleg azért, hogy mikrofonokat lehessen dugdosni a Fidesz vezetők orra alá, akik minderre úgysem tudnak jó feleletet adni? Ezért, Köves Úr? Vagy teljesen tévúton járok, és ez a per komoly? Hogy magyartalanul fejezzem ki magam: komolyan van gondolva? Mert az egy másik helyzet, természetesen. De érdemes rajta eltöprengeni…

Tehát kilencmilliárd dollár kártérítés, hatvanöt évvel a második világháború után. A MÁV-tól. Az 1800 milliárd forint, Köves Úr. A magyar költségvetés nagyjából tizenöt százaléka. És ez most tényleg komoly? Mert ha igen, akkor nem kéne megállni félúton, Köves Úr. Mert itt vannak, ugye, a pékek. Hatvanöt évvel ezelőtt is sütötték a kenyeret, s azt a kenyeret megették a vasutasok, így szerezvén energiát napi munkájukhoz. Kilencmilliárdot fizessenek a pékek leszármazottai is! Továbbá a hentesek, a zöldségesek és nem utolsósorban a kabinosok, akik lelkiismeretlen munkájukkal lehetővé tették, hogy gonosz bakterek és forgalmisták a strandokon frissítsék fel zsidódeportálásban megfáradt testüket.

Nem, Köves Úr, mégsem lehet ezt komolyan venni. És mégis muszáj lesz. Mert ez a per végig lesz játszva. El lesz víve egészen az abszurdumig. S mi itt fogunk állni, hatvanöt évvel a második világháború után, holokausztügyben csupa csecsszopó és költő (ha érti, mire gondolok), és nagyon erősen fogunk koncentrálni, hogy valahogyan mégis megértsük ezt az egészet. Hallgassa csak, Köves Úr, a nép hangját! Az egyik népszerű internetes portálon erről vitatkozik a nép, erről a kis perről, s egyikük ezt írta:
„Inkább az a kérdés, hogy tud tükörbe nézni az, aki a nagyapja szenvedéséből akar megélni?
Nagy igazság, hogy a zsidók egy bizonyos része nem zárta még le a háborút. Csak ezt most nem fegyverrel vívják, hanem jogszabályokkal.

Ennek semmi köze a megbékéléshez, ezt lassan észrevehetné a világ, és helyére tehetne már őket.
Azért azt is meg kell jegyezni, hogy a zsidóság nagy része nem ért ezzel már réges-régen egyet. Azért sem, mert fel tudja fogni ennek a gusztustalan mivoltát, és azért sem, mert egy szem petákot nem kap belőle.”

Nos, Köves Úr, minden nyelvi baki ellenére, ez a kis szöveg pontos és igaz. És talán erről is töprenghetnénk egy kicsit…

Ezernyolcszáz milliárd forint, Köves Úr. Szép szám, igaz? Éppen a minap vetette fel a drága Bolgár úr a rádiójában, hogy miből akar Orbán dupla fizetést adni az orvosoknak, mikor az belekerülhet 140 milliárdba is. Tudja, Köves Úr, egészen biztos vagyok benne, hogy Bolgár úr legkésőbb a mai napon ki fogja fejteni a rádiójában, hogy ez a MÁV ellen indított per gyomorforgatóan aljas és undorító. Miképpen abban is egészen biztos vagyok, hogy a magyarországi zsidóság szintúgy közleményben fog elhatárolódni néhány tucat eszement és aljas amerikai és izraeli zsidó akciójától, hiszen Önök ennek az országnak a polgárai. A mi társadalmunk megbecsült tagjai. És így nem hagyhatják szó nélkül ezt a szemétséget.

Előre is köszönöm!
Tisztelettel üdvözli:
Bayer Zsolt




Köves Slomó
az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija

Meglepetéssel láttam, hogy múlt hét pénteki publicisztikáját nekem címezte. Meglepetéssel, mert egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy 95 olyan magánszeméllyel kapcsolatban, aki személyesen élte meg a világtörténelem egyik legkegyetlenebb tragédiáját, akit szisztematikusan megfosztottak emberi méltóságától, vagyonától, és fiatal gyermekként marhavagonra tették, hogy előre kitervelt módon a világ legnagyobb halálgyárában végezze, és most kárpótlási kereset ad be Chicagóban, szóval, hogy ennek folytán nekem bármilyen felelősségem lenne, illetve ennek okán el kellene határolódnom, csupán azért, mert zsidó vagyok és rabbi. Azt sem gondolom, hogy magyarként el kellene határolódnom más magyarok fájdalomtól vezetett sérelmeitől, csak azért, mert annak formáját egyesek nem tartják helyénvalónak.

De ha már nekem címezte a cikkét, akkor illik válaszolnom. Nézzük az elejéről!

Tény, hogy 1944-ben több százezer zsidó magyart fosztottak meg emberi méltóságától, személyes vagyonától, majd pedig életétől. Az is tény, hogy ez nemcsak a zsidóság kollektív, hanem több százezer ember személyes tragédiája. Ezek az emberek nem „aljasok” (ahogy ön írja), ha kárpótlást kérnek, és nincs abban semmi „holokausztbiznisz”, ha valakinek a családját kiirtják. Nem ők az aljasok, hanem azok, akik őket hidegvérrel meggyilkolták, vagy ahhoz asszisztáltak. Más kérdés, hogy a kárpótlás MÁV-val szembeni jogi megalapozottságáról már eltérhetnek a vélemények.

Közös bibliai hagyományunk tanítása, hogy „ha vétkezik és bűnbe esett, akkor térítse meg a rablottat, amit elrabolt” (Biblia, Leviticus 5:23.). Egy természetes vagy jogi személy felelőssége nem évül el. Egy bűnözőt, egy gyilkost élete utolsó nap­jáig is kötelességünk felelősségre vonni, még akkor is, ha felelősségre vonása, adott esetben, másokban szánalmat kelt iránta: „Ne szánja meg őt szemed, ne kíméld és ne leplezgesd” (Biblia, Deuteronomium 13:9.).

Ez a szabály mindenkire igaz, még azokra is, akik mára már „aggastyánok. Ülnek a tolókocsikban, és folyik a nyáluk…” (Bayer Zsolt: Vérdíj, MH, 2010. január 6.).

Az emberi tragédia és veszteség nem relativizálható, így aztán a holokauszt tragédiája nem tompítja a szibériai koncentrációs táborokba elhurcoltak drámáját vagy az Amerikába hurcolt rabszolgák veszteségeit. Ha ők vagy leszármazottaik számon tartják sérelmeiket, és akár kárpótlási pert akarnának indítani, akkor minden joguk megvan hozzá.

Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy személyes felelősség van, de kollektív felelősség nincs! „Gyermekek ne ölessenek meg az atyák miatt; mindenki a maga vétkéért ölessék meg” (Biblia, Deuteronomium 24:16.). Nem gondolom, hogy a holokauszt után született nemzedéknek bármifajta erkölcsi deficitje lenne a holokauszt áldozatainak gyermekeivel szemben. Felelőssége nincs, de közös tanulsága van.

Én személy szerint a felelősségre vonásban is azt a célt látom fontosnak, „hogy hallják és hogy megtanulják, és féljék az Örökkévalót, és őrizzék meg, hogy megtegyék a tannak minden szavait” (Biblia, Deuteronomium 31:12.). A pénzbeli igazságtétel fontos, és legalább ilyen fontos, hogy a holokausztnak – éppúgy, mint minden eszeveszett gyilkolásnak – univerzális, máig ható üzenete és tanulsága legyen. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a holokauszt kérdése ne egy politikai narratíva része legyen, hanem az emberi gonoszság, elvetemültség feltételek nélkül prezentált precedense.

Bayer Úr! Most pedig térjünk rá cikkének egy másik vetületére: szavaiból úgy értem, aggódik amiatt, hogy ez az eset is a magyar belpolitikai csatározás további muníciója lesz. Ezt megértem, sőt egyet is értek önnel. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy a holokauszt kérdése csak egy buta belpolitikai narratíva részeként tud megjelenni a magyar közbeszédben és közéletben.

Továbbá, Bayer Úr! Ön, egy amerikai zsidó kárpótlási per elindítóinak mögöttes szándékát kutatva, engem faggat: „Talán csak nem azért, hogy legyen mivel felkorbácsolni a zsidóellenes hangulatot?” Tőlem vár helyeslést vagy cáfolatot olyan izgalmas feltevésekre, amelyek szerint zsidók szándékosan hergelnék saját maguk ellen az antiszemitákat? Merthogy ennyire körmönfontak lennének?

Mint tapasztalt újságíró, sokszor láthatta, hogy szinte bármilyen hír alkalmas hangulatkeltésre – megfelelő tálalásban persze. Egészen bizonyosan meg tudja ítélni nélkülem is, lehet-e zsidóellenes éle súlyos gazdasági válság idején, mondjuk, az olyan megfogalmazásnak, amely a gazdasági válságot „a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvárságának, telhetetlenségének és felelőtlenségének” tulajdonítja (Bayer Zsolt: A lepke szárnya, MH, 2008. november 7.).

Engem mindenesetre igen rosszul érint, ha az utcán szembeköpnek, abból kiindulva, hogy mivel zsidónak látszom, nyilván mérhetetlen pénzsóvárságomnál fogva a köpködő személyes ellensége is vagyok, életének, sőt országunk és a világ gazdaságának tönkretevője.

Nagyon kár az is, hogy amikor az ember építő kritikával élne ezzel az eszmefuttatással szemben, akkor ehhez az ön lapjának a szerkesztősége nem járul hozzá (lásd: Köves Slomó: Mit ér az emlékezés, ha nincs ön­kritika?, Élet és Irodalom, 2009. feb­ruár 13.)

Az is nagyon szerencsétlen képzettársítás, amikor a fasizmus áldozatait a kommunizmus áldozataival állítják szembe. Ez ugyanis azt a nagyon káros képzetet erősíti, mintha a holokauszt bűne a nem zsidók bűne lenne a zsidókkal szemben, a kommunizmus bűne meg a zsidók bűne lenne a nem zsidókkal szemben. Meggyőződésem, hogy sem a kommunizmus, sem a fasizmus bűnösei nem a faji hovatartozásuk, hanem emberi gyarlóságuk miatt lettek bűnösök.

Köves Slomó




Közel egy héttel ezelőtt Ön nyílt levelet intézett Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijához (Vonatrablás = Magyar Hírlap, 2010. február 12.).

Azért fordult e jeles személyhez a Magyar Hírlap hasábjain, mert néhány tucat amerikai és izraeli zsidó egy amerikai bíróságon pert indított a MÁV ellen a vasúttársaságnak az ún. „holocaust”-ban betöltött szerepe miatt. Ezek a zsidók nem kevés pénzre perlik a MÁV-ot (illetve a magyar államot, hiszen a cég az állam tulajdona): több milliárd dollár a tét. Hogy erre a hírre Ön fölhördült, azt természetesnek tartom. Ami most történik, az is a „holocaust-ipar” része. Undorító, elítélendő. Csak azt nem értem, jogos fölindulásában miért éppen Köves Slomóhoz fordult?


Nyílt levél Bayer Zsolthoz
Tisztelt Bayer Zsolt!

Közel egy héttel ezelőtt Ön nyílt levelet intézett Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijához (Vonatrablás = Magyar Hírlap, 2010. február 12.). Azért fordult e jeles személyhez a Magyar Hírlap hasábjain, mert néhány tucat amerikai és izraeli zsidó egy amerikai bíróságon pert indított a MÁV ellen a vasúttársaságnak az ún. „holocaust”-ban betöltött szerepe miatt. Ezek a zsidók nem kevés pénzre perlik a MÁV-ot (illetve a magyar államot, hiszen a cég az állam tulajdona): több milliárd dollár a tét. Hogy erre a hírre Ön fölhördült, azt természetesnek tartom. Ami most történik, az is a „holocaust-ipar” része. Undorító, elítélendő. Csak azt nem értem, jogos fölindulásában miért éppen Köves Slomóhoz fordult?

Ön persze ad némi magyarázatot levele elején. Azt írja, a vezető rabbitól „még érdemes kérdezni”. Későbbi írásában részletesebben is kitér erre az „indokra”, mondván, hogy például egy volt munkásőrből lett zsidó vezérrel nincs miről beszélnie. Tudjuk mindannyian, hogy Ön Zoltai (Zucker) Gusztávra (Gerzsonra) célzott. Meg kell mondanom, nem értek egyet Önnel. Én például szívesen beszélgetnék Zoltai (Zucker) úrral is, bizonyára megmutatná nekem kissé megfakult munkásőr zubbonyát, történeteket mesélne a régi szép időkből (a háttérben halkan szólna a munkásőr-induló), közben lapozgathatnám szintén megfakult párttagkönyvét, s bizony kérdezném, bizony faggatnám őt, hogyan lehet eljutni a munkásőrségtől, az MSZMP-tagságtól a mazsihisz csúcsáig, meg az ’56-os kitüntetésig. Számomra ugyanis az ilyen pályaív felfoghatatlan, még akkor is, ha tudom, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lukács evangéliuma, 1, 37). S Önnel is szívesen elbeszélgetnék adandó alkalommal, mert az Ön pályaíve is okot ad merengésre. Szeretném azt is megérteni – mindenféle ítélkezés nélkül.

A Népszabadságtól a mai Magyar Hírlapig Ön is hosszú, kacskaringós utat tett meg, ezért könnyed ítélkezése kapcsán figyelmébe ajánlom az Újszövetség egyik híres passzusát a szálka meg a gerenda különös viszonyáról (Máté evangéliuma 7, 1-5.).

Elkalandoztam, térjünk vissza Köves Slomóhoz. Mi köze Köves Slomónak az amerikai és izraeli zsidók által indított perhez? Köves Slomó nem perli a magyar vasúttársaságot. Köves Slomó nem amerikai vagy izraeli zsidó. Ön levele végén azt írja, biztos abban, hogy „a magyarországi zsidóság közleményben fog elhatárolódni néhány tucat eszement és aljas amerikai és izraeli zsidó akciójától, hiszen Önök ennek az országnak a polgárai. A mi társadalmunk megbecsült tagjai. És így nem hagyhatják szó nélkül ezt a szemétséget.” Hát ez az idézet elég zavaros. Egy országos napilap vezető publicistájától többet vártam volna. Először is: miért gondolja azt tisztelt Bayer Zsolt, hogy Köves Slomó a „magyarországi zsidóság” képviselője? Csak nem azért, mert a baloldalra bebetonozott mazsihisz helyett az Ön pártja a Köves Slomó nevével fémjelzett EMIH felé kacsingat? Másodszor: miért kellene a „magyarországi zsidóságnak” – az Ön szavával élve – „elhatárolódnia” néhány tucat külhoni zsidó akciójától? Ha például Ön – mint magyar és keresztény – valami bődületes marhaságot művel, akkor nekem – szintúgy magyarként és keresztényként – miért kellene Öntől, illetve az Önnek tulajdonított marhaságtól elhatárolódnom? Már a szótól – „elhatárolódás” – is kiráz a hideg: ez a kifejezés az Ön szókészletében népszabis örökség. Egyfajta – számomra betegesnek tűnő – gondolkodás nyelvi lenyomata. Abba kellene már hagyni ezt a buta szócséplést. Hogy valakiket mindig „felszólítunk”, hogy mitől és miként „határolódjanak el”. Vagy ez is a polgári értékrend része?

Amúgy nem tisztem megvédeni Köves Slomót. Nem ismerem, nem vagyok a hitközség tagja, mert nem vagyok zsidó (ez nem érdem, csupán adottság). De nem állhatom meg, hogy megkérdezzem Öntől: miért nem akkor fordult Köves Slomóhoz, amikor az általa fémjelzett felekezet meghívására hazánkba érkezett az Elie Wiesel nevet viselő állítólagos „holocaust-túlélő”? Miért nem akkor írt nyílt levelet? Miért nem kérdezte meg Köves Slomótól: miért hívnak meg hazánkba egy kétséges múltú – erősebb kifejezéssel élve: szélhámos – embert, aki ráadásul rettenetesen pocsék író is? Ön talán nem ismeri Wiesel „életművét”? Nem ismeri zavaros történeteit? Vagy talán főnökei nem engedik, hogy ilyesmiről írjon? Gondolom, ez utóbbiról van szó. Gyanítom, Ön csak arról ír, amiről szabad. Amiről lehet. Amit Önnek megengednek. A kényes – és lényeges – kérdéseket inkább elhallgatja. Kár. Aki elfogadja a köréje fölállított korlátokat, az idővel képtelen lesz önállóan gondolkodni. Az már csak mások gondolatait gondolja.

De térjünk a lényegre. Ön megírta levelét, Köves Slomó elolvasta, s válaszolt is rá. Ön pedig a Köves-féle válaszra egy rövid szövegben reflektált. A két utóbbi szöveg február 20-án, szombaton jelent meg a Magyar Hírlapban. Alaposan, többször is elolvastam a két írást, s meghökkentem. Ön ugyanis a Köves-levél lényegére nem válaszolt. Két eset lehetséges: vagy egyetértett Köves Slomó „teológiai” érveivel, vagy nem válaszolhatott az említett érvekre. Az előbb említett korlátok miatt. Ezért – élve a nyílt levél bevett műfajának lehetőségével – kérdésekkel fordulok Önhöz, tisztelt Bayer Zsolt. Mert Öntől talán „még érdemes kérdezni”.

Köves Slomó – egy helyütt közös bibliai hagyományunk tanítására hivatkozva - több ószövetségi idézettel is tarkítja levelét, amelyben visszautasítja, hogy az említett pereskedőket Ön „aljasnak” és „eszementnek” nevezi. Ezt írja a vezető rabbi: „Egy természetes vagy jogi személy felelőssége nem évül el. Egy bűnözőt, egy gyilkost élete utolsó napjáig is kötelességünk felelősségre vonni, még akkor is, ha felelősségre vonása, adott esetben, másokban szánalmat kelt iránta: ’Ne szánja meg őt szemed, ne kíméld és ne leplezgesd’ (Biblia Deuteronomium 13: 9).” Érdekes szövegrészlet, erre azonban Ön, tisztelt Bayer Zsolt, nem reflektált. Pedig megért volna néhány egyszerű szót.

Először is: a „jogállamokban” létezik elévülés. Köves Slomó szerint viszont egy természetes vagy jogi személy felelőssége sohasem évül el. Tehát egy bűnözőt élete utolsó napjáig üldözni kell. Az Ön kedves pártjának elnöke az utóbbi időben mindig ostorozza azokat a politikai erőket, amelyek a „törvény fölé” helyezik magukat. Aki a jogrendbe iktatott elévülést nem fogadja el, az nem helyezi magát a törvény fölé? Köves Slomó okfejtésével Ön szerint nincs semmi baj? Vagy kizárólag az ún. „holocaust”-ra más törvények érvényesek?

A Köves-szöveggel azonban nagyobb baj is van. Méghozzá a bibliai idézettel, amely Mózes utolsó könyvéből, az ún. Második Törvénykönyvből (Deuteronomium) való. Ez a bibliai könyv voltaképp Mózes Izraelhez intézett búcsúbeszéde, amelyben megadja azokat az utasításokat, amelyek az Ígéret földjén letelepedett zsidóság életét meghatározzák. Ezen utasítások középpontjában áll a különböző előírásokat tartalmazó törvény (Deuteronomium 12-26), amelyet keretként közrefog egy bevezető és egy záróbeszéd. Az említett előírásokat tartalmazó törvény tartalmazza azt a részt, amely arról szól: mi a teendő azzal a zsidóval, aki idegen istenek imádására akar rábírni más zsidókat. Idézem a teljes szöveget a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat fordítása alapján: „Ha rá akar beszélni téged a testvéred, anyádnak a fia, vagy a fiad, vagy a lányod, vagy a kebleden levő feleséged, vagy az a barátod, akit úgy szeretsz, mint lelkedet, s titkon azt mondogatja: ’Gyerünk és szolgáljunk más isteneknek’, akiket te nem is ismersz és atyáid sem ismertek, bármely nemzet isteneinek, amely körülötted van, közel vagy távol, a föld egyik végétől a másik végéig: ne engedj neki, s ne hallgass rá, sőt ne szánja meg őt szemed, ne könyörülj rajta, s ne takargasd, hanem öld meg mindjárt. Először te emeld fel rá a kezedet, s azután az egész nép vesse rá kezét.” (Deuteronomium 13: 7-10). Köves Slomó kétszeresen is csúsztatott levelében. Először: az általa idézett bibliai szöveg az idegen istenek szolgálatára csábítani akarók megbüntetéséről szól, aminek semmi köze a Köves-írásban említett bűnösök, gyilkosok állítólagos el nem évülő felelősségéhez. Másodszor: a bibliai szöveget Köves Slomó megcsonkította. Kimaradt az egyik fontos tagmondat: „hanem öld meg mindjárt”. Vajon miért maradt ki a vezető rabbi szövegéből az idézett parancs? Önben ez a kérdés nem merült fel, tisztelt Bayer Zsolt? Vagy nem ismeri kellően az Ószövetséget?

Kis kitérőt teszek, mielőtt folytatnám. Ön, tisztelt Bayer Zsolt, magyar szakon végzett, a literatúra a kenyere, tehát jól ismeri Babits Mihály Az európai irodalom története című híres művét. Kicsit hosszabb idézet következik ebből a könyvből: „Bizonyos, hogy az Evangélium szerzői többé-kevésbé telítve voltak egy másik irodalommal, amely kívül áll a görög-római ’világirodalom’ áramkörén. Egy zsidó nemzeti szellemű irodalommal, amelynek főművei az Ó Testamentumban maradtak ránk. Mégis ha az Ó és Új Szövetséget olvasom, egészen különböző érzésem van: a kettőt nem tudom közös nevezőre hozni. Az Ó Szövetség idegen számomra. A Mózes barbár regéiben, a család és üzlet patriarkális kapcsolataiban, a szerelmi könyvek sűrű érzékiségében, a Jób embertelen türelmében, a próféták dühkitöréseiben, az Istennel való nemzeti viszonyban, a Prédikátor cinikus szkepticizmusában egy magábavonult fajnak zárt és fülledt levegőjét érzem. /…/ Egészen másképp van az Új Szövetséggel. Ha ezt fölnyitom, azonnal otthon vagyok. Tiszta, friss levegő áramlik belőle, minden szava nekem szól, mintha csak tegnap írták volna.” Érti, tisztelt Bayer Zsolt? Babits „egy magábavonult fajnak zárt és fülledt levegőjét” érezte az Ószövetség olvastán, s ebben bizony igaza is volt. Tényleg „közös bibliai hagyományunk tanítása” például az, hogy az idegen isteneket imádó embertársainkat ne szánjuk, ne könyörüljünk rajtuk, ne takargassuk őket, hanem öljük meg mindjárt valamennyit? Ön nem érzi, hogy a Mózes korában élt zsidóságnak ez a törvénye a mai olvasót elborzasztja? S nem zavarja, hogy egy vezető rabbi éppen erre a szövegrészletre hivatkozik?

Miért nem volt meg Önben, tisztelt Bayer Zsolt, a kellő bátorság ahhoz, hogy felüsse az Újszövetséget, s replikázzon Köves Slomó borzalmas szavaira? Most megteszem Ön helyett.

Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ’Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?’ Jézus azt felelte neki: ’Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer (Ter 4,24).” (Máté evangéliuma, 18: 21-22). Bizonyára látja, tisztelt Bayer Zsolt, hogy az evangéliumi szöveg hivatkozik az első mózesi könyvre, a Teremtés könyvére. A megjelölt helyen (4,24) ez áll Mózesnél: „Hétszeres a bosszú Káinért: de hetvenhétszeres Lámekért!” Ugye, világos ez a hivatkozás? A „fülledt levegőjű” ószövetségi szöveg bosszúról beszél – Jézus pedig megbocsátásról. Ez a különbség a mózesi zsidóság törvénye és a jézusi tanítás között. A távolság - szakadéknyi. Mert „közös bibliai hagyományunk tanítása” – vagyis az Újszövetségé - nem bosszúra, hanem megbocsátásra buzdít minket. Mert mi nem zsidók, hanem keresztények vagyunk. Vagy Ön talán zsidó vallású, tisztelt Bayer Zsolt? Ha nem, akkor miért hagyta szó nélkül a Köves-féle „teológiai” érvet?

Köves Slomó levelében persze vannak igaz megállapítások is. A vezető rabbi például leszögezi, hogy nincs kollektív felelősség. Egyetértünk. Köves szerint bár fontos a pénzbeli kártérítés az ún. „holocaust-túlélőknek”, de ugyanilyen fontos, hogy „a holokausztnak /…/ univerzális, máig ható üzenete és tanulsága legyen.” Ezt inkább nem kommentálom, ez úgyis a maga terrénuma, tisztelt Bayer Zsolt. Hiszen a Köves-levélre adott válaszában Ön a kommunizmus áldozatairól beszél, arról, hogy nem lehet különbséget tenni áldozat és áldozat között. Ez is igaz. De rögvest adódik a kérdés: ezt a megállapítást miért adresszálja Köves Slomónak? Ön a Magyar Hírlap vezető publicistája. Elég tágas és széles a lap, hogy teleírja a Hortobágyra kitelepítettek, a recski rabok, a Gulág túlélőinek a történeteivel. Miért nem él a lehetőséggel? Vagy a főnökei nem engedik? Aztán miért nem ír például arról, hogy máig nem lehet hozzáférni az ún. ügynöklistához? Önnek mi a véleménye arról, hogy kedvenc pártja – amelynek Ön is alapítója volt egykoron – sem sürgeti ebben a kérdésben a megfelelő törvényt? Amikor az Ön pártja volt hatalmon, miért nem csökkentették – a lengyel példához hasonlóan – a kommunista nomenklatúra tagjainak a nyugdíját? Nem folytatom a kérdéseket, Ön is tudja, milyen kérdések következnének.

Köves Slomó levelét tehát Ön úgy válaszolta meg, hogy a lényegre nem válaszolt. Maszatolt egy kicsit a felszínen, felidézte a kommunizmus bűneit, arra is utalt, hogy a kommunista bűnösök között zsidók is voltak szép számmal. Ez mind igaz, de ezt már rengetegen elmondták. Engem már untat, hogy mindig a Bauerekre, Petőkre hivatkoznak. Nagyjából tudjuk, kik voltak ezek az ávós legények, de megjelent róluk alapos, okadatolt cikk például a Magyar Hírlapban? Nem emlékszem rá. De most nem is ez a lényeg. A Köves-féle levélre való maszatoló, gyöngécske válasza helyett mást vártam. Például azt, hogy az ószövetségi idézetre válaszul jézusi szavakat fog idézni. Arról, hogy létezik megbocsátás is. Hogy nem lehet évtizedeken át bosszúért lihegni, pénzt követelni, s elhessenteni a megbocsátás gesztusát. Én is álljak bosszút azért, mert véletlenül az én családomat is megnyomorította a kommunista hatalom? Az ún. „rendszerváltozás” idején követelnem kellett volna, hogy például Biszku Bélát zárják börtönbe? Nem, ezt a bosszúszomjas eljárást meghagyom a mózesi parancsokat vakon követő embereknek. A bűnért büntetés jár, ez igaz. De a bosszú bosszút szül, a gyűlöletből pedig semmi sem terem.

Az ún. „holocaust”-tal is az a baj, hogy több mint hat évtized után még mindig milliós-milliárdos kártérítésekről hallunk, aggastyánokat cipelnek bíróság elé – miközben más bűnök a feledésbe merülnek. Például a mai Izrael gyilkos politikájára a világ hallgatása a válasz. Az Ön lapja, a Magyar Hírlap is kiveszi részét ebből a hallgatásból. S ebben megvan az Ön felelőssége is.
Ön, tisztelt Bayer Zsolt nem válaszolt Köves Slomó levelének fentebb taglalt különös „teológiai” okfejtésére. Talán nem véletlenül. Pedig Ön és lapja oly sokszor hivatkoznak a keresztény értékrendre. Hát rajta, legyen bátor, tisztelt Bayer Zsolt, s adjon csattanós választ Köves Slomónak. Mert a mi „bibliai hagyományunk tanítása” egészen más, mint a Köves Slomó által idézett mózesi szöveg. Márai Sándor írta a háború után, hogy egy dolgot tud ajánlani a zsidóknak: fogadják el Jézust. Jó tanács. Amíg ez nem következik be, addig a megbocsátás lehetősége helyett marad a bosszú. A felebaráti szeretet helyett az „öld meg mindjárt” rémületes mózesi parancsa. Amit a normális keresztények elutasítanak. Még akkor is, ha antiszemitának bélyegzik őket. Ahogy Babits is megkapta a könyvéből idézett rész miatt az antiszemita stemplit.

Zárásul a 20. század egyik legnagyobb gondolkodójának néhány sorát idézem. Simone Weil szavait, aki – mint Ön is tudja – Pilinszky János kedves szerzője volt. Simone Weil zsidónak született, de keresztény lett, bár soha sem keresztelkedett meg. Többek között azért, mert sokallta a kereszténységben meglévő zsidó örökséget. Íme az idézet: „Izrael. Mindene szennyes és kegyetlenül rossz, szinte tervszerűen, Ábrahámtól kezdve s őt sem véve ki (leszámítva néhány prófétát). Mintha egészen egyértelműen azt jelezné: Figyelem! Itt, itt van maga a rossz! Kiválasztott nép: kiválasztott az elvakulásra, kiválasztott arra, hogy Krisztus hóhéra legyen.” Hogy miért idéztem Weil szavait? Azért, mert többek között a Köves Slomó által idézett mózesi szavak alapján halt kereszthalált Jézus. A mózesi törvény állt a Golgota hátterében. Érdemes tehát erről írnia, tisztelt Bayer Zsolt. Remélem, a Magyar Hírlap hasábjain megteszi. Hiszen ezekkel a szavakkal zárta Köves Slomónak írt válaszát: „Addig is: beszéljünk. Beszélgessünk. Abból nem lehet baj. S bizony, a múltat be kell vallani. Még ha fáj is.” Igaza van: beszélgetésből baj nem lehet. Kíváncsian fogom lapozgatni a Magyar Hírlap elkövetkező számait. Hátha válaszol, tisztelt Bayer Zsolt. Nem nekem – Köves Slomónak. Vagy lehet, hogy baj lenne belőle? Majd elválik. Válaszának hiánya is fontos üzenet lenne. Olykor a hallgatás beszédesebb a szónál.

Tisztelettel üdvözli:

Falusy Márton