Internetről:

Antifa majd LMP-aktivista

Ezek után meglepő? Az LMP a ballib média sztárja
Ha valaki beüti egy hírkeresőbe az LMP nevét, vagy olvassa a liberális Indexet, feltűnhet neki, hogy az LMP (akiket a közvéleménykutatók legtöbbször 1-2-3 százalékra mérnek) rendkívül sokat szerepel a médiában, szinte kivétel nélkül pozitív kontextusban. Az MTI kiadott egy közleményt a Grupo Milton üggyel kapcsolatban - itt látható -, ebből kiderül, hogy az Index újságírója, Bodoky Tamás az LMP egyik alapítója. Így már érthető, hogy az Index miért futtatja annyit és dicséri az LMP-t. Az az Index, amely szerint vicces a Bibliát megszentségtelenítő "meleg büszkeség" napi felvonulás,amely videón mutatja be, hogy kell otthon marihuánát termeszteni, egyik szerkesztőjük pedig arról beszél, hogy ő milyen drogokat, gombát, LSD-t használ - íme tehát az LMP egyik fő médiatámogatója. Nem meglepő, hogy míg régebben a Metro újság címlapján az SZDSZ-t reklámozta, addig most már ők is az LMP-t futtatják. Az LMP viszont kínosan ügyel arra, hogy ne az ragadjon meg az embereknek, hogy ők az SZDSZ2, egy újabb mérgező, liberális párt - hanem a már említett zöld szósszal próbálják megtéveszteni az embereket.
Ezen a Youtube-os videón az látható, hogy az egyik aktivistájuk azt mondja az SZDSZ plakátragasztójának, hogy ne az LMP plakátjára ragassza a saját anyagát, mert, ahogy fogalmaz: " mi egy célért küzdünk".
A nagy felháborodást keltett: "baszd meg magad, ha nem szereted a melegeket" szöveget tartalmazó SZDSZ-es, homoszexuálisokat népszerűsítő klippben több arc feltűnik. Aki látott már LMP-s szórólapot, az észrevehette, hogy néhány klippben szerepelő ember ma már az LMP szórólapjain virít (pl.: Sz. Győző). Egyértelmű tehát, hogy mit képvisel az LMP. Az SZDSZ első vonala megsemmisült, második vonala az MDF-ben tanyázik, a harmadik pedig az LMP-ben álarc mögött igyekszik vissza a parlamentbe.
Támogatottság: kettő, azaz kettő fő volt kíváncsi az LMP "húzóarcára"
Több az újságíró, mint a választópolgárAnnak ellenére, hogy a média orrba-szájba reklámozza az LMP-t, úgy látszik, nem sok embert tudnak megtéveszteni és maguk mellé állítani. Legismertebb jelöltjük, Kukorelly Endre író tartott április elsején lakossági fórumot Pomázon. Négy (!) újságíró jelent meg a helyszínen, majd hosszú késéssel két (!) választópolgár érkezett még (valószínűleg őket is telefonon hívták közben). Tehát ennyire érdekli az embereket az LMP és annak legismertebb jelöltje. A média viszont nagyon erőlteti őket, nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Ez megnehezíti Schifferék helyzetét: hisz teljesen logikus, ha még kevesebben akarnak ezután rájuk szavazni, hisz a legnagyobb esélye annak van, hogy 2-3%-ot érnek mondjuk el, tehát a rájuk adott szavazat elvesztegetett voks lesz. Aki nem akar Fidesz kétharmadot, az biztosan nem rájuk fog szavazni.
Az Index cikkéből kiderül, hogy a környéken egy (!) darab aktivistával rendelkezik az LMP. Ez jól tükrözi a szervezetlenséget és gyengeséget, egyúttal felvezeti a következő bekezdést: hogyan tudott egy aktivista - vagy ha Kukorellyvel mentek, akkor ketten - összegyűjteni 750 cédulát? Persze mozgósíthattak máshonnan, de ott sem jobb a helyzet, tehát már ebből látható (a Jobbik több tucat aktivistával dolgozott 1-1 helyen, és sokszor így is nyögvenyelősen gyűltek a cédulák), hogy tisztességes módszerekkel nem tudhatták közel 100 helyen összeszedni a kopogtatókat. Pláne, hogy vidéken alig ismeri őket valaki, az emberek pedig nem adják ismeretlen pártnak az ajánlószelvényt.
Az LMP-t segítette valaki a kopogtatógyűjtésben - a Fidesz többször felmerült
Az LMP a kampány során többször keveredett választási csalás gyanújába. Persze ők egyből provokációt kiáltottak meg magyarázkodtak, ám nem meglepő, hogy mindig azok a pártok keverednek gyanúba, akikről már jó előre tudható, hogy kellő aktivista, pénz és ismeretség hiánya miatt nem fogják tudni tisztességesen összeszedni a kopogtatókat. Több helyen már tényként kezelik, hogy a Fidesz megvette az LMP-t. Egy biztos: most, hogy az LMP is kb. annyi egyéni jelölttel bír, mint az MDF, lehetséges, hogy szépen kiütik egymást, és egyik párt sem fog bejutni a Parlamentbe.
Bár az MDF nagyobb előnnyel bír, hisz Bokros személyében valami "szakértelmet" fel tudnak mutatni a liberális szavazóknak, míg az LMP-nél a tapasztalat és hozzáértés teljes hiánya mutatkozik. Továbbá az MDF ismertebb arcokkal és több pénzzel rendelkezik, így jobb esélyekkel indul a választáson. Sok LMP-s gondolhatja meg magát a végén, mert a Schifferékre leadott szavazat nagy valószínűséggel el fog veszni.
De az is lehet, hogy szándékosan bejuttatják Orbánék az LMP-t, ott pedig majd szépen együttműködnek. Erről csak találgatnak a médiában, biztosat nem lehet tudni. Az tény, hogy az LMP mindeddig kínosan ügyelt arra, hogy a Fideszt ne támadja a kampányban...
Máris durva hazugságon kaptuk az LMP-t egy fontos kérdésben
Ha néhány jelöltjük állva marad a második fordulóban, kinek a javára lépnének vissza? - tette fel a kérdést a műsorvezető az MTV reggeli műsorában az LMP listáját vezető Schiffernek. Válasza határozott és egyértelmű volt: az LMP konstruktív ellenzéki szerepre készül, már a megalakulásukkor leszögezték, hogy egyik párttal sem hajlandók együttműködni, nem fognak visszalépni sem a Fidesz sem az MSZP javára, hanem végigcsinálják a második fordulót is, ha így adódik stb, stb. (Hogy ne érjen minket az az ócska vád, hogy ezt csak kitaláltuk meg ferdítettünk, ezért linkeljük ezt a videót, aminek az elején megtekinthető a fent említett rész.)
És mit olvasunk az Alterblogon az LMP egyik fő arcától, az országos lista ötödik helyén álló Ivády Gábortól? Hát ezt: "Ivády szerint ha a második fordulóba fideszes, jobbikos és LMP-s jelölt jut be valamelyik körzetben, a jobbikos jelölt győzelmét az LMP-nek akár jelöltje visszaléptetésével is meg kell akadályoznia. A közönség soraiban ülők közül erre többen is felvetették, hogy ez a párt részéről választóik arcul csapása lenne, hiszen a legtöbben azért adják le szavazatukat az LMP-re, mert semelyik másik pártra nem szeretnék". Tehát Schiffer durván hazudott az MTV-ben, amikor azt állította, nem lépnek vissza senki javára. Ennyit a hitelességről.
Schiffer egyébként az MTV-ben újságírói kérdésre megerősítette: korábban Orbán Viktor ügyvédje volt a bíróságon egy ügyben. Nagyon érdekes, amit egy Facebook-bejegyzésében írt a Political Capital tulajdonosa, Szabados Krisztián: "Orbán eddigi legjobb húzása az volt, ahogy "megvette" az LMP-t megszálló SZDSZ-eseket, és rajtuk keresztül az LMP-t magát. Míg anno az MDNP leszalámizása az MDF-ről még egy nagy átverés árán sikerült neki, addig ez az LMP-s akció minden politikai taktikai könyvben szerepelni fog majd. Persze, ehhez kellett a kopogtatócédula-rendszer meg az a köré épült khm "piac", de hát istenem" - olvashatjuk írásában, amit az eddigi tények alátámasztani látszanak.
Az Élőlánc ökopárt alapítója: gyanús százmillió az LMP körül
"Lányi András író, humánökológus, a választásokon ezúttal nem induló Élőlánc ökopárt alapítója azt kéri a környezetvédőktől, hogy ne szavazzanak az LMP-re, mert Schiffer András pártja eleven cáfolata annak, hogy lehetne más a politika, mint puszta marketing" - írja a Magyar Hírlap. Az interjúban Lányi elmondja, hogy anno pont Schifferék akadályozták meg, hogy egy valódi zöld párt létrejöhessen. A Védegylet és az Élőlánc alapítója szerint gyanús, hogy honnan kerítettek ilyen gyorsan nagyságrendileg százmillió forintot a kampányra. Lányi András szerint kizárt, hogy egy ilyen hirtelen felbukkanó párt a híveiktől százmillió forint adományhoz jusson. Állítása szerint az LMP-t "jól kistafírozták" valakik. A teljes interjú itt olvasható.
A slusszpoén: pofátlanul lopja el a romáknak szánt pályázati pénzeket az LMP-s jelölt
Faith Balázs - egyáltalán nem úgy néz ki,mint egy cigányA képen látható Faith Balázs Budapesten indul, az LMP országos listájának 65. helyén található. Szórólapja megtalálható a párt honlapján, azt írja rajta, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanul és a kispesti civil életben aktívan részt vesz (hisz a Kispesti Zsidó Közösség Egyesület társelnöke, héberül tanít - jegyezzük meg a pontosság kedvéért, ld. itt és itt).
Többször kiírtak költségtérítéses képzésben részt vevő roma fiatalok támogatására pályázatot, érdekes módon Faith Balázs többször is sikerrel pályázott erre, végeredményben pedig százezreket vágott zsebre. (2007/2008, 2009/2010 - ezeken a linkeken szerepel a neve, valamint iskolája, tehát minden stimmel) A kérdés csak az: a zsidó identitású Faith Balázs hogyan jutott olyan támogatáshoz, amit roma fiataloknak szántak? Hiába kerestünk, nem találtunk információt arra vonatkozóan, hogy Faithnak bármiféle roma származása lenne. És a kép is azt mutatja, hogy nincs ilyen beütése.
Vagy már nem a származás számít és az lesz cigány, aki annak vallja magát, és így pályázati pénzekhez is hozzá lehet jutni? Ez utóbbira egyébként már hoztunk egy példát korábbi cikkünkben: "Cs. Kádár Péter származását tekintve nem cigány, de annak vallja magát" - Kádár Péter szintén zsidó, akárcsak Faith, és nemrég vizsgát tett a roma diplomásoknak meghirdetett programban. Mivel nem magyarnak, hanem cigánynak vallotta magát, ezért állást kapott a közigazgatásban. Igen, olvassák el mégegyszer az utóbbi sorokat, ez annyira abszurd. Nem cigány, de mivel így sok előnyre szert tud tenni, annak vallja magát és kész. Végső soron tehát a cigányoknak szánt pénz nem jut el a cigányokhoz, a valódi rászorulókhoz, hanem lenyúlják. Így nem lesz más a politika.
És az is kérdés, hogy Faith mennyire szorul rá a támogatásra. Iwiwen egyik apróhirdetése szerint épp egy lakást szeretne bérbe adni. Lenne itt mit tisztázni, várjuk az illetékesek válaszát - írtuk korábban, azóta megérkezett a reakció. Faith az Origónak elmondta, a dolgok magukért beszélnek, felvett cigányoknak szánt pénzeket is, de arra nem adott magyarázatot, hogy mégis hogyan, ha egyszer ezt csak cigányok kaphatják meg. "Két nap van hátra a választásokig, nem szerencsés most ezt az ügyet bolygatni" - adta meg a "magyarázatot" Faith. Az LMP közleményében pedig maszatolni kezdett.
Schiffer és felmenői
A Wikipédián ez olvasható: "Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer Pál filmrendező és Schiffer János 1994-2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke." Igen, Schiffer dédapja a Szakasits Árpád nevű őskommunista. Aki a Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság vezetője, 1939-1944 között pedig a Népszava főszerkesztője volt. A háború után államminiszter, majd az elhíresült kékcédulás választási csalás után ő lett 1948-tól a köztársasági elnök. Haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának.
A Kuruc.info továbbá úgy értesült, hogy Schiffer apjának valamelyik testvére Rákosi Mátyás (Rosenfeld-Róth Manó) "keresztgyermeke" volt. Szép család. Ma már zöldet és demokratát játszanak.
Szemezgetés az LMP programjábólNézzük át alaposabban a párt programját. Érdemes, mert kiderül belőle fehéren-feketén, hogy az LMP tényleg egy második SZDSZ.
KözoktatásA cigánykérdés megoldásának mikéntjében bukik ki a legtisztábban, hogy az LMP hol is áll, mit is képvisel.Mindenekelőtt a cigányok integrált oktatását támogatja. Idézzük kapcsolódó programpontjuk márc. 29-én publikált Programvita, 3. rész: a cigányság felemelése bejegyzésének (eredeti ITT) ezzel foglalkozó részét:
?Az iskolában integrált osztályokra van szükség. Ne érezze a cigány kissrác, hogy őt kiszelektálják, és a hülyék közé rakják.?Igen, szép gondolat ? kár, hogy akárhova nézünk (nem csak Magyaroszágon!), az ötlet megbukott. (Pár ezzel kapcsolatos link: Hajdúhadháza ITT, ITT;Szeged-Móra, összefoglaló cikk ITTstb.) Igen, az LMP elődje, az SZDSZ és különösen annak a tűzzel-vassal-iskolabezárásokkal deszegregációt kikényszerítő Mohácsi Erzsébet által kitaposott úton kíván haladni, miközben, még egyszer, már egyértelműsödött, hogy az integrált oktatás zsákutca. Olyan zsákutca, amely nem a cigányokat emeli fel, hanem a velük összekényszerített, tanulni vágyó magyarok továbbtanulási esélyeit, jövőjét, végső soron életét teszi tönkre. A magyar szülők pedig ha tehetik, más iskolába viszik a gyerekeiket.
Van tovább is! Emlékszünk, hogy az SZDSZ hogyan tette tönkre az érettségit, a felvételiket, és hogyan akadályozta meg, hogy alsóban buktathassanak? Nos, ugyanez a gondolat visszaköszön az LMP programjában is. Idézet INNEN:?A szegregáció visszaszorítása és az esélyegyenlőség érdekében eltörölnék az iskolaérettségi vizsgálatot, és a nyolcadik osztály végéig megtiltanák, hogy a gyerekeket teljesítményük alapján csoportosítsák vagy megkülönböztessék. ?
Igen, LMP-ék az osztályozás intézményét is be akarják tiltani, ezzel még Magyar Bálinték "reformjain" is túllőnek, ennek hatásai előre borítékolhatók: a gyerekek nem fognak ?hajtani?, ergó még kevesebbet tanulnak. Semmi fegyelmezési eszköz nincs, semmi kontroll. Elhisszük, hogy az LMP-nek és a mögötte álló támogatóknak az az érdeke, hogy minél butábbak legyenek a következő generációk, de azért hadd szóljunk már bele mi is, jó?
Az eddigi eszközöket is kivennék a tanárok, tanítók kezéből: a leghülyébbeket, legösszeférhetetlenebbeket se lehetne ezentúl például felzárkóztató osztályba küldeni. Ez ennek a pontnak az egyik legfőbb üzenete. Az eredmény? Az általános iskolák és az oktatás gyakorlatilag teljes tönkretétele, a tanulni vágyó diákokat olyanokkal kényszerítik majd össze, akiknek az elkülönítésére (felzárkóztató osztályokban) eddig legalább megvolt a lehetőség. Így lőttek az esélyeiknek, hisz ahol az osztály fele olyan cigány, aki csak rombol, nem tanul és csak fegyelmezéssel telik az egész óra, ott nem lesz haladás.Segélyezés
Az Origo "Legeltető állattartást ajánl Magyarországnak az LMP" című cikkében az alábbi olvasható:?A segélyezési rendszert a garantált minimumjövedelem bevezetésével alakítanák át, ez az összeg azoknak is járna, akik dolgoznak, de családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el ezt a meghatározott összeget?Tetszik érteni? Eljő a Kánaán a munkakerülőknek: akkor is garantáltan kapnak pénzt (konkrét számokat is sorol a program ITT található része: kb. 30e/felnőtt; 80e/kétgyerekes család stb.), ha még arra sem veszik a fáradságot, hogy azt hazudják, azért nem dolgoznak, mert nincs munka. Ez az ötlet azt is jelentené, hogy cigányainkat - a segílykéért cserébe - még közmunkára sem lehetne beosztani. Nem, ez alanyi jogon járna mindenkinek "garantált minimumjövedelem" címén.
Államadósság Idézet következik az ITT található, hivatalos programból (132. o.):?Az államadóság jelentős csökkentése nem valósítható meg rövid idő alatt, és a költségvetési fegyelem radikális javítása nélkül sem lehetséges. Még ha nagyon optimista növekedési szcenáriót feltételezünk is, 2011-ben 3,5%-os, 2012-töl [sic!] pedig 5%-os GDP-növekedéssel, 3% alatti inflációval, a GDP-arányos államadóság 60% alá szorítása ilyen feltételek mellett is legfeljebb nullszaldós költségvetéssel teljesíthető 2015-ig. A következő kormányzati ciklusban egyensúlyi költségvetésre van szükség, vagyis az állami kiadások nem haladhatják meg az állami bevételeket.?Aztán olvassuk csak el a következő idézetet ugyanezen program 112. oldalán:
?Hazánknak folytatnia kell a bilaterális adósságok átstrukturálását, indokolt esetben azok elengedését a rászoruló országoknál.?Értsd: mi fizessünk, ha beledöglünk is (erről szól a kötségvetési fegyelem szigorítása és az 'addig nyújtózz, amíg a takaród ér'-szöveg), de másoknak engedjük el a tartozását. Ezt a nyolcvanas években az MSZMP már jópárszor eljátszotta a megsegített harmadik világbeli államokkal... Mi hasznunk származott belőle? Az, hogy az elengedett adósságuk sokszorosát verték le rajtunk a mi hitelezőink.
Az LMP átveri és megtéveszti az embereket
Még nem is tárgyaltuk az LMP zavaros pénzügyeit bővebben, sem a hirtelen jött sikerét és hátszelét, de máris látható, hogy az LMP bizony nem az, aminek elsőre látszik. Kínosan próbálják takargatni azt, ami mára nyilvánvaló: ők viszik tovább az SZDSZ-t. Azt az SZDSZ-t, amely a társadalmat és minden emberit mételyező liberalizmusával, gátlástalan lopásaival tönkretette az országot.
Ezt az írást nyugodtan küldjük el levélben azon ismerőseinknek, akiket esetleg megtévesztett az LMP szövege. Azoknak, akik esetleg azon gondolkoznak, hogy rájuk szavaznak. Terjesszük emailben, fórumokon és blogokon. Fontos, hogy mások is megtudják, kik és miért hozták létre ezt a formációt, kik támogatják. Mert közös felelősségünk, Magyarország érdeke, hogy az SZDSZ semmilyen formában ne élhessen tovább, hogy hazug és korrupt politikusok ne kerülhessenek a húsos fazék közelébe.
Magyari Gábor
Kapcsolódó cikk: - Szemezgetés az LMP programjából - mozlim menekültek tízezreivel árasztanák el hazánkat
- Még a Népszabadság is azt mondja, az LMP az új SZDSZ

forrás. internet

Nincsenek megjegyzések: