Zrínyit és Frangepánt börtönbe zárják


1670 – Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc grófok Bécsbe menekülnek, hogy kegyelmet kérjenek I. Lipót császártól, azonban április 17-én letartóztatják, és a bécsújhelyi (Wiener Neustadt-i) várba zárják őket.

„Zrínyi vére mosta Bécset, / S senki bosszút nem állt…” – írta Kölcsey a Rebellis
vers kezdő soraiban – félreérthetetlenül utalva a Wesselényi-féle összeesküvés tragédiájára,s korrigálva is a mozgalom megnevezését – bár úgy látszik: még nem elég maradandóan.
A bécsújhelyi, bécsi és pozsonyi kivégzésekkel lezárult 17. századi Habsburgellenes szervezkedés máig is Wesselényi-féle mozgalomként él a köztudatban s historiográfiánkban – jóllehet Wesselényi nádor már jóval a radikális fordulat előtt elhalálozott,a mozgalom meghatározó vezetői Zrínyi Péter horvát bán, valamint sógora:
Frangepán Ferenc Kristóf és Nádasdy Ferenc országbíró voltak.


Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf vértanúsága a 19. századtól a horvát nemzeti szabadság szimbóluma, 1919-es újratemetésük óta fokozottan is, amikor a hamvak több tízezres tömeg jelenlétében a zágrábi dómban végső nyughelyre találtak. A nyughelyet jelölő emléktáblánál – a mártíromságra emlékeztető felirat mellett – mindig új koszorúk és friss virágok jelzik: nemzeti zarándokhelyen állunk. A második világháború után hosszú időre szilenciumra ítélt kiváló költő és néprajztudós, Olinko Delorko társaságában
1971 tavaszán magam is ott szorongtam a székesegyházban a vértanúk kivégzésének
háromszázadik évfordulóján (április 30.) azon a demonstratív szertartáson, amelyet
Zágráb érseke celebrált, s amely a független Hovátországért folyó akkori küzdelem
egyik manifesztációja volt. (A nyitányt az 1967. március 15-én nyilvánosságra hozott
nyelvi Deklaráció jelentette.) Százak szorongtak a székesegyházban, s hallgatták a zágrábi főpásztor, Kuharić érsek emlékbeszédét s tele volt a dóm előtti tér is – a Kaptol.
Az idős költő szerint Zágrábban 1945 óta itt énekelték először nyilvánosan a hatalom
által tiltott horvát himnuszt…

(Részletek Lőkös István: „A Zrínyi–Frangepán összeesküvés”
JEGYZETEK EUGEN KUMICˇIC´ REGÉNYÉNEK MARGÓJÁRA című könyv bevezetőjéből)

A horvátok így emlékeznek történelmünk eme eseményére, vajon mi magyarok tudjuk-e egyáltalán, hogy ők kik voltak?

1 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Éppen a napokban kötöttem pirosfehérzöld szalagot Zrínyi és Frangepán mellszobrához a zágrábi bazilikában...