Budapest elveszett templomai között kivételes helyet foglal el a Regnum Marianum templom. A második világháború után több templomot is lebontottak a fővárosban, amelyek sérült állapota csak igen költséges helyreállítást tett volna lehetővé – ilyen a tabáni szerb templom vagy épp a budavári Mária Magdolna-templom, amelynek ma csak tornya áll. Olyan indokolatlan, ideológiai templomrombolásra azonban, amely a sztálini Szovjetunió legsötétebb korszakát idézi, nem volt példa…
Egyetlen kivétellel: ez a városligeti Magyarok Nagyasszonya templom, amelyet az építtető szervezet után többnyire Regnum Marianumként emlegetnek.
A Regnum Marianum templom a harmincas években
A Regnum Marianum jelentése Mária Országa, amely a magyar katolikus hagyomány szerint hazánkat jelenti, az örökös nélkül maradt Szent István király halála előtt Szűz Máriának tett felajánlása nyomán. Egy XIX. század végén kibontakozó, többnyire szegény sorsú gyerekekkel foglalkozó katolikus mozgalom vette fel a nevet. A mozgalmat 1902-ben ismerték el Rómában, a magyarországi cserkészmozgalom alapítói közé tartozott, és egyre meghatározóbban a katolikus fiatalok szellemi és fizikai nevelésével foglalkozott.
A külső-erzsébetvárosi egyházközség 1918 végén alakult meg, kápolnájuk a Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. A mozgalom növekvő népszerűsége miatt ez hamar kicsinek bizonyult, ezért 1921-ben templomépítő bizottság alakult az egykori horvát bán, Skerlecz Iván vezetésével. A bizottság munkájának köszönhetően 1924. december 15-én építészeti tervpályázatot hirdettek ki a Városliget szélén felépítendő Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Plébániatemplom tervezésére.
A részletesen meghatározott építési programnak a bírák szerint leginkább a fiatal Kotsis Iván felelt meg. Ő így indokolta tervét:
„Kutatva, hogy mely történelmi kornak a stílusában volna a legkívánatosabb az épület megoldása, arra a meggyőződésre jutottam, hogy mivel a Regnum Marianum gondolata Szt. István király korában született meg (…) a Regnum Marianum főtemplomának okvetlenül eme kor hangulatát kell visszatükröznie. Ennek a kornak a stílusa román…”
A XI. századi olasz és dél-francia hatású, román modorú terv kevés részletképzést használt, inkább nagy, nyugodt falsíkjai adták a kellő reprezentativitást az épületnek. Az erős délies beütés nem csak esztétikailag volt kívánatos választás a tervező részéről; mint azt Kotsis írja: a gazdagon tagolt faragványok a hazai klímának amúgy sem tudnának tartósan ellenállni.
Az ünnepélyes alapkőletételre Csernoch János bíboros jelenlétében 1925. október 10-én került sor, a felirat szerint a tanácsköztársaság alóli megszabadulás iránti hálából. A tényleges építkezés azonban csak közel egy év múlva, 1926. augusztus 11-én kezdődhetett meg. A költségeket adományokból fedezték, többek között ezért, valamint a kirobbanó gazdasági világválság miatt az épületet csak 1931. június 14-én szentelhették fel. A spórolás okán azonban elmaradt a 35 méter magasra tervezett harangtorony felépítése, csupán legalsó, 16 méteres szakasza készült el.
A templom pontosan a Damjanich utca tengelyében állt, bejáratával az Aréna út (Dózsa György út) felé nézett. Az 1820 négyzetméteres telken egybeépítve az épülettel, akkoriban innovatívnak számító módon helyet kaptak még egyházközösségi helyiségek a pincében, valamint a sekrestyés lakása a liget belseje felé eső oldalon. A hívek 22 lépcsőn kapaszkodtak fel a bejáratot rejtő boltíves nyílású előcsarnokhoz, ahol a torony alapjául is szolgáló négyzet alakú térbe léphettek be. Az előtérből jobbra és balra lépcsők vezettek fel az orgonakarzatra, valamint a tetőtérbe, előre pedig a centrális terű templomtérbe juthatott a látogató. A centrális elrendezést Kotsis Iván indoklása szerint azért választotta, mert a Regnum Marianum „több mint plébániatemplom”, a benne megnyilvánuló gondolat egyediségét, és nagyszerűségét hivatott kifejezni. A központos teret egy 20 méter átmérőjű, és 25 méteres magasságú kupola fedte le, tetején a Szent Koronával. Az épület legnagyobb szélessége 22 méter volt, és a sekrestyés lakását beleszámítva 65 méter mélyen nyúlt be a parkba. A belső teret számos kortárs műalkotás díszítette, melyeket ajándékba kapott a plébánia.
A hitélet egészen a második világháborúig nyugodtan és párhuzamosan folyt a Damjanich utca 50-ben levő kápolnában, valamint a plébániatemplomban. 1944. július 2-án az amerikai légierő az Andrássy út külső szakaszán berendezkedett német hadvezetést kereste bombáival, de helyette a Damjanich utca liget felőli végét sikerült eltalálniuk. Az egyik bomba pontosan a Regnum lakta bérház udvarára esett, félig összedöntve a kis kápolnát. Pár hét múlva a szomszéd ötemeletes bérházat (Damjanich utca 48.) is eltalálták, ami teljesen összedőlt. Ilyen körülmények közt le kellett mondani a kápolna újjáépítéséről.
A Regnum Marianum temploma ellenben viszonylagos épségben vészelte át, azonban a változó idők közepette egyre sorakoztak a közösség számára baljós jelek. 1948-ban Csiszér Ferenc atya egyik napról a másikra eltűnt. Mint később kiderült az Andrássy út 60-ba vitték, ahol „belga kémkedésért” 5 évre elítélték. Újabb gondokat okozott, hogy a Regnum közössége színre vitte James Fenimore Coopernek, a Nagy indiánkönyv írójának egy 1828-ban írott, „A vörös kalóz” című művét, melynek plakátjait a hatalom provokációnak minősítette. (Az ügy korra jellemző sajátossága, hogy a bíróság által kiszabott pénzbüntetés és szabadságvesztés mértékét már az ítélethirdetést megelőző napon lehozta a Népszava.)
A Regnum közössége azonban arra aligha számított, hogy a Városligetben felépített templomuktól is megfosztják őket. A negyvenes évek végén kezdett körvonalazódni ugyanis a pártnak az az elképzelése, hogy a Városligetből a Dózsa György út mentén a Műcsarnok és az Ajtósi Dürer sor között 20-25 méter széles sávot lecsípve alakítsák ki a szocialista állami ünnepségek színhelyéül szolgáló felvonulási teret. Ebbe a sávba esett bele a templom, valamint az Erzsébetvárosi Színkör szecessziós, a neves Vágó-fivérek tervezte színháza, és a külső-erzsébetvárosi villamosvonalak Aréna úti végállomása, azonban érthető okokból ez utóbbiak lebontása kevesebb vihart kavart.
A regnumi atyák Esztergomhoz fordultak panaszaikkal, ahol többek visszaemlékezései szerint parázs viták voltak Hamvas Endre püspök és Marosán György, a pártbizottság első titkára között, nem mellőzve az olyan kifejezések sem, mint „csirkefogó” vagy „gazember”. E viták eredményeképpen Marosán ígéretet tett arra, hogy a bontási anyagot az egyház rendelkezésére fogják bocsátani, illetve hogy csereingatlant biztosítanak. Ebből mindössze annyi valósult meg, hogy 1957-ben megkapták a Damjanich utca 52-es számú ház pincéjének egy részét.
Az utolsó vasárnapi mise után a visszaemlékezések szerint alig lehetett kiterelni a zokogó híveket; a bontási munkálatok megkezdése előtt pedig az elszántabbak élőlánccal vették körbe az épületet. Mindhiába. 1951. szeptember 23-án megkezdték a bontást, amit a lehető legnagyobb csendben, és a leggyorsabban akartak elvégezni. A Kotsis-féle épület azonban vasbeton vázzal épült, amin a bontócsákányok és a korabeli gépek alig-alig fogtak. Elbeszélések alapján tudjuk azt is, hogy a kupolát fa dúcokkal támasztották alá, amíg pilléreit elvékonyították, majd felgyújtották a fa ácsolatot, aminek elégése után a beomlást remélték a bontók. Ehelyett azonban megrogyott és életveszélyessé vált a templom. Ekkor már nem maradt más választás, robbantani kellett. A romokat a hatalmas területű altemplomba döngölték be, majd a területet lekövezték.
1969-ben nagyjából az egykori Regnum helyén állították fel Kiss István Tanácsköztársasági emlékművét – nehéz nem felfedezni az utalást a templom idézett alapító szövegére. Az emlékmű, a Liget fái közül kirohanó hatalmas munkásfigura ma is megvan, csak épp a Szoborparkban. (A máig élő közhiedelemmel ellentétben a Sztálin-szobor nem a templom helyén, hanem attól északra állt; ezt ma jól mutatja az 1956-os emlékmű.) A Tanácsköztársaság-szobor spirális talapzatát a rendszerváltást követően a templom emlékhelyévé alakították. A templom helyének nagy részén ma autóparkoló és a 70-es trolit a Damjanich utcából a ligetbe vezető, beton terelőelemekkel határolt, rendezetlen útszakasz található.
A Regnum Marianum mozgalmat ’51-ben betiltották. Az illegalitásban tovább működő katolikus szervezet tagjait, titkos összejövetelinek résztvevőit többször perbe fogták és szabadságvesztésre ítélték.
A rendszerváltás után a Regnum ismét visszanyerhette polgárjogát, a plébániatemplom jogutódjaként a zuglói Zoborhegy téren épült templom és közösségi ház. Az építtető Hajnal György atya több, az eredeti templomból származó tárgyat gyűjtött össze, valamint kiásatott mementóként pár vasbeton szerkezeti elemet is. A Regnum Marianum padjai a terézvárosi Szent Család Plébániatemplom közösségét szolgálják a mai napig, kisharangja pedig 2005 óta a dióspusztai Szent Mihály kápolnában található.
Budapest egyetlen, a szocializmusban lerombolt templomának újjáépítését vagy egy méltó emlékhely kialakítását civilek többször felvetették, az ügy egyelőre ennél tovább nem jutott. Pedig a hajdani Felvonulási tér rövidke, de annál érdekesebb múltját érdemes lenne a helyszínen érzékelhetővé tenni a Hősök terére érkező turisták és a városlakók számára is.
forrás:
http://hg.hu/cikk/epiteszet/9792-a-felrobbantott-templom-a-regnum-marianum-tortenete#
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése