1943. május 2-án keresztelkedett meg Radnóti Miklós. Egykori egyetemi professzorát, Sík Sándort kérte meg, hogy a szentséget szolgáltassa ki neki, s Zolnai Bélát választotta keresztapjának, aki annak idején, ugyancsak a szegedi egyetemen, nyelvész tanára volt. A keresztelőt a pesti bazilikában tartották, annak anyakönyvében ma is olvasható a róla szóló hivatalos bejegyzés.
Ennek a lépésnek előzményeiről legtöbbet a költő Naplójából tudhatunk meg. 1942-ben verseket kértek tőle egy zsidó költők műveiből összeállítandó antológia számára. Válaszlevelét, amelyben elhárítja a felkérést, belemásolta a Naplóba. "Zsidóságomat soha nem tagadtam meg..., de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek..., hogyha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm." Felidézi a tizenegy évvel korábbi esetet, amikor Arckép című, Krisztus alakját idéző verse miatt pörbe fogták, el is ítélték mint vallásgyalázót. Súlyosbító körülménynek tekintették, hogy "más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát". Ehhez fűzi hozzá: "Akkoriban elhatároztam, hogy megtérek..., mert ez nékem nem más vallás." Érdemes volna az egész szöveget idézni, sokat vitatták azóta: pusztán kulturális rokonszenvről, azonosságérzetről van-e itt szó, vagy igazi ébredező hitről.
Mindenesetre ugyanebben a levélben azt is említi Radnóti, hogy azért halogatta az áttérést, mert "itt-ott előnye is lehetett volna a ťvallásváltoztatásbólŤ s ez megcsúfította". A Naplót Melczer József rendezte sajtó alá. Mostanában jelent meg - immár posztumusz köteteként - egy szép tanulmánygyűjteménye Radnótiról: "Ha minden összetört". Radnóti Miklós költészete utolsó versei tükrében. Ebben olvashatjuk a költőnek azt a levelét, amelyben Zolnai Bélát felkérte, vállalja a keresztapaságot. Ebben azt írja, "mintegy tizenöt esztendeje" elhatározta, hogy harmincnegyedik életévének betöltése előtt megkeresztelkedik. "Krisztus harminchárom esztendős múlt, s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, - ezért gondoltam így." A rég kitűzött idő elérkezett. A diszkriminatív intézkedések következtében a megkeresztelkedésnek már "semmi reális előnye nincs", senki sem gondolhatja hát, hogy érdekből történik.
1943-ban április 25-én volt húsvét, május 2-a tehát az ünnep nyolcada, fehérvasárnap volt. A költő titokban tartotta a keresztelőt, minden jel arra mutat, hogy legszűkebb baráti köre sem tudott róla. Ezután született verseiben sem jelennek meg hitvalló, keresztény gondolatok. Ez nem azt jelenti, hogy amit tett, ne vette volna nagyon komolyan. Tudjuk, miféle utat kellett hátralévő másfél évében megjárnia. Egy évvel a keresztelője után írta Sem emlék, sem varázslat című költeményét. Eddig... tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, / mögöttem jár, vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban... / magamban élem át már mindazt, mi hátravan, / nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem / sem emlék, sem varázslat, - baljós az ég felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. / Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs.
Épp ebben a teljes védtelenségében, kiszolgáltatottságában lett eggyé azzal, akit szintén csak a Getszemáni-kertben erősített meg egy angyal, hogy aztán felkiáltson: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!" Hisszük, nemcsak költői halhatatlanságának tudata erősítette a Szerbiától Abdáig tartó keresztútján. Mint az első keresztény vértanú, végső kiszolgáltatottságában ő is "nyitva láthatta az eget, s az Emberfiát az Isten jobbja felől állva".
Jelenits István
(forrás: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.05.18/1101.html)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése