Nagy Lajos


Károly Róbert fia, Nagy Lajos tizenhat éves volt, amikor 1342-ben fejére tették a szent koronát. Daliás termetű, szép arcú, művelt lelkű, bátor szívű volt az ifjú király. Apja példájára fényes udvart tartott, szeri-száma nem volt a lovagi játékoknak, melyekben ő maga is részt vett. Ha pedig hadba kellett szállni (s pedig sokszor kellett!), ott volt a had élén. S amikor a lengyel király halála után Lengyelországnak is királya lett, már három tenger mosta a magyar birodalom határát: a Keleti-, az Adriai- és a Fekete-tenger.

Nagy Lajos teljes negyven esztendeig volt Magyarország királya. S ez a negyven esztendő egyik legfényesebb kora a magyar történelemnek. Nagy volt azért is, mert szeretettel képviselte országának, népének érdekeit, s királyi hatalmát népe javára fordította. Mint később egyik halhatatlan utóda, az igazságos Mátyás, ő is gyakran megfordult álruhában a nép között, meghallgatta a nép panaszát, s tehetsége szerint orvosolta.
Nemcsak ő látott és tanult sokat olaszországi hadakozásaiban. Sokat láttak s tapasztaltak a magyar vitézek is. Az idegen földön tanultakat aztán itthon hasznosították. Fejlesztette a király az ország nevezetesebb helységeit is. Így a külső országokkal való kereskedést utak építésével és jó pénzekkel könnyítette meg. A nagyobb városokban pedig sorra emelkedtek a szebbnél szebb középületek, templomok, magánházak.
Előtte idegen országokba kényszerült a tanulni vágyó ifjúság. Ő egyetemet alapított Pécsett, ahol évenként ezernyi magyar ifjú gyűlt össze a haza minden részéből. Az udvart Visegrádról Budára költöztette át. Itt palotát építtetett, melyet Attila várának neveztek. Ezzel Buda az ország székvárosává, központjává lett.
Benedek Elek nyomán

Nincsenek megjegyzések: