A jóga pszichológiájában központi helyet foglal el az az elmélet miszerint az ember esetében több különböző létezési szint van és mindegyik képes megfigyelni és ellenőrizni az alatta levőt.
A jóga és a meditáció feladata e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.
Öt fő szint különböztethető meg, ezeket „burkoknak” nevezik, minden burok (kosha) beborítja és elhomályosítja a szubtilisabb, vagyis finomabb tudatszintet, amit magában foglal. Ez az öt szint vagy burok átíveli az emberi természet teljes spektrumát. Az általuk formált folytonosság egyfajta lépcsőzetes létrát alkot, ami minden fejlődés és növekedés alapja. Ebbe a keretbe belefér a fejlődéselmélet, terápiás folyamat, vallás és művészet minden aspektusa ami az ember magasabb képességeinek kibontakoztatására koncentrál.
Az elme a jóga gyakorló szemében nemcsak akadály, amit le kell győzni a tudatosság eléréséhez, hanem egyben a híd is, melyen keresztül elérheti ezt a megszokott tudatosságon túli tudatosságot. Az emberben nemcsak a szokás programok és kondicionáltság nagy variációi állnak fenn, hanem olyan működési szintek is léteznek, melyek programokat hozhatnak létre, vagy az alkalmazott programot megváltoztathatják.
A jógik sokat tanulmányozták az ösztönös oldalukat, négy ösztönös vagy primitív késztetést fogalmaztak meg. Ezek az evés, a szex, az alvás és az önvédelem szükséglete. Az ember képes előre megszerezni azt, amire szüksége lesz, nem kell megvárni az ösztönök sürgető jelzéseit. Ezzel felszabadul az automatikus reakciók uralma alól, képes ellenőrizni viselkedését és nagyobb fokú szabadságra tesz szert. A választás, a szabadság és az ellenőrzés új éberségi szintet jelent, egy következő lépcsőfokot a következő tudatszintek hierarchiájában. A létezésnek ezt a szintjét elmének nevezzük, mely képes önmagát tudatosítani, és felkészülni a jövőre.
A Gjána Jóga rendszere dolgozta ki legjobban a pszichológiai folyamatokat. E rendszer szerint a normális tudatállapotban az elme három fő funkciót tölt be. Az „alacsonyabb értelem” (manasz) az a rész, amely legközvetlenebb kapcsolatban áll az érzékszerveken keresztül beérkező adatokkal. Összegyűjti az érzékelési adatokat, mind az öt érzékelésből és mozgásos reakciókkal koordinálja őket. Felveszi az észleléseket, és pillanatról pillanatra változik. Mivel rengeteg külső behatás éri, az alsóbb értelmet folyamatosan elárasztják az adatok. Az alacsonyabb értelem kijelzi az érzéki behatásokat, és emléknyomokat is képes tárolni, ezért a korábbi tapasztalatokat képes a mozgásos válaszokban hasznosítani. Ezt az alacsonyabb értelmet vagy elmét a jógában manasznak nevezik.
A manaszban megjelenő adatok értelmes használata két másik funkciótól függ. Ezek közül az első az énség (Ahamkára). A manasz nem hordozza az öntudatosság érzetét. A természethez és az érzékelhető jelenségek áramlatához kötődik. Automatikusan felveszi az érzékelési adatokat, és automatikusan reagál a szokások vagy ösztönök alapján. Az „Én” érzete adja meg a képességet, hogy elhatároljuk önmagunkat a jelenségek áramlatától, és úgy gondoljunk magunkra, mint individuális lényekre. És itt belép az a fejlődési lépés, hogy a gondolatok az én gondolataim.
Amikor az érzéki behatások megérkeznek az alsó érzékelő motorikus tudaton keresztül, ez az Énség (ahamkára - én csinálom, én csináló) alakítja át őket személyes élménnyé azzal, hogy az egyéni létfelfogáshoz rendeli őket. Az Énség az elkülönülés érzetét adja a világ többi részétől, az elhatároltság és egyediség érzését kelti. Ez a terület határozza meg, hogy az érzékelési adatok és az emlékek közül mi az „én”, mivel tudok azonosulni. Ez a szubjektivitás tulajdonsága. Felveszi, ami beáramlik, és egyfajta énség érzékelésben engedi ki. Tehát összegezve: amint egy beérkező érzékelés megjelenik a manaszban, vagy a manasz képernyőjén, és az énséghez kapcsolódik, döntéseket kell hozni, bizonyos ítéleteket kell alkotni és egyes esetekben választ kell kibocsájtani. Ez a különbségtétel vagy ítélkezés a harmadik fő funkció. Felbecsüli a helyzetet és bizonyos cselekvések mellett dönt. E döntési képességet a jóga pszichológiában buddhinak nevezik. Ez a „koronaékszer” a megkülönböztetés és a megértés. A buddhi tehát egy speciális intelligenciát vagy bölcsességet jelent. Ez a három funkció /adatgyűjtés, személyesség élménye és döntési képesség/ alkotja a jógában az elme fogalmát, és központi helyet foglal el a jóga pszichológiában.
Egymással együttműködő tevékenységük hozza létre azt, amit mi „normál éber tudatállapotként” ismerünk. Együttesen alkotják az „elmét”, az elme azon részét amelynek tudatában vagyunk. A három funkció a jóga filozófiában /manasz, ahamkara és buddhi/ és a jóga pszichológiájában együttesen alkotja a „belső eszköztárat”. Ezzel a három alapvető struktúrával több más struktúra áll kapcsolatban, amely körülveszi és támogatja a három működését. Ezek egyike a memóriabank vagy csitta, amely elsősorban a tudatos szférán kívül fekszik. Ez az elmúlt benyomások és tapasztalatok tárháza. Innen bugyborékolnak fel a különféle emlékek az alacsonyabb elme képernyőjére. E belső mentális komponensekhez képest kívül helyezkedik el az öt érzék (hallás, látás, ízlelés, tapintás, térérzés), mely betáplálja az adatokat, amit a manasz regisztrál. Az összetett elme másik oldalán található az emberi tudat legbensőbb vagy legmagasabb szintje. Ezt többféleképp nevezik: Self, Purusa, Brahman, Átman, vagy Dzsíva a különféle iskolák szerint. Ez a kulcs a jóga pszichológiájához, mert e tudatszint elérése köré szerveződik maga a gyakorlás. Ez egyben a legmagasabb tudatállapot és a psziché legbensőbb központja.
Gondoljuk át az elme működését: az érzékelő, motorikus elme /manasz/ nem képes értékelni az információt, amit begyűjt, egyre többet és többet vesz fel. Begyűjti az érzékszervek információt, és a szokások vagy ösztönök szintjén reagál. Sem a szokások, sem az ösztönök nem jelentenek értékelést, így a megítélés vagy különbségtétel meghaladja a manasz képességét. A buddhi a különbségtétel ereje, ő az, aki döntéseket hoz. A manasz véghezviszi a parancsait, összhangba hoz egy reakciót azzal az érzéki benyomással, amit befogadott. Az olyan dolgok, mint a tervezés, vágyakozás, emlékezés, vonzódás, hála, szexuális impulzusok, szégyen, félelem, szeretet, kötődés, gyűlölés, féltékenység, harag, és így tovább, mind az alacsonyabb elme a manasz jelenségei.
Mindig a buddhi dönti el, hogy enged-e az impulzusnak vagy sem. Azt mondhatjuk, hogy a tervezés elsősorban a manasz funkciója, bár a terv magját, a lényegi döntést a buddhi hozza meg. A manasz önmagában nem képes döntést hozni. Az alacsonyabb elme /manasz/ fő feladata, hogy az információ beérkezzen, és a cselekvés ahhoz mérten simán végbemenjen. Felsőbb parancs hiányában azonban szokások alapján reagál, vagy mindent összekavar. Amennyiben az emberben gyenge és fejletlen a buddhi, olyan mértékben térítik el a benyomásokra és körülményekre adott reakciói.
A válaszreakcióinkat érzelmi behatások színezik. A tetteket az impulzusok és a múltból eredő kondicionáltság határozzák meg. Ahogy azonban a tiszta buddhi fokozatosan felbukkan, meghozza azt a képességet, hogy kilépjünk a külső behatások által irányítottság köréből. Amint a Buddhi egyre kifinomultabbá válik, egyre inkább képes lesz független és kreatív döntéseket hozni. Amikor az alacsonyabb értelem vagy elme nem vesz fel folyamatosan érzéki benyomásokat, akkor nyitottá válik a belülről érkező impulzusokra.
A manasz mögött húzódik az emlékek tengere a múlt tapasztalatainak nyomaival. A benyomásoknak ez a tárháza /csitta/ az az alap, vagy mentális áramlat, melyben az elme fennmaradó része működik. A csitta tehát az alapelem, melyből kiemelkedik a mentális tevékenység. Ez a modern pszichológiában a tudattalannak felel meg, ez az a terület, amely kívül esik az éber tudatosság mezején. A tudat minden eleme, a buddhi, a döntéshozás képessége, az ahamkára, az Énség, Én-csináló vagy identitás, sőt még a manasz is, az érzékelő motorikus elme, ebből a csittának nevezett alapból emelkedik ki. A csitta azonban két funkcióval bír. Passzív befogadó szerepe mellett van egy aktívabb oldala is. Amikor a külső benyomások becsapódnak, akkor bizonyos ösztönös reakciókkal vagy primitív késztetésekkel reagál. Ezekből keletkeznek az érzelmek.
Dr. Daubner Béla
A jóga és a meditáció feladata e magasabb szintek szisztematikus felfedezése, fejlesztése és a velük való kísérletezés.
Öt fő szint különböztethető meg, ezeket „burkoknak” nevezik, minden burok (kosha) beborítja és elhomályosítja a szubtilisabb, vagyis finomabb tudatszintet, amit magában foglal. Ez az öt szint vagy burok átíveli az emberi természet teljes spektrumát. Az általuk formált folytonosság egyfajta lépcsőzetes létrát alkot, ami minden fejlődés és növekedés alapja. Ebbe a keretbe belefér a fejlődéselmélet, terápiás folyamat, vallás és művészet minden aspektusa ami az ember magasabb képességeinek kibontakoztatására koncentrál.
Az elme a jóga gyakorló szemében nemcsak akadály, amit le kell győzni a tudatosság eléréséhez, hanem egyben a híd is, melyen keresztül elérheti ezt a megszokott tudatosságon túli tudatosságot. Az emberben nemcsak a szokás programok és kondicionáltság nagy variációi állnak fenn, hanem olyan működési szintek is léteznek, melyek programokat hozhatnak létre, vagy az alkalmazott programot megváltoztathatják.
A jógik sokat tanulmányozták az ösztönös oldalukat, négy ösztönös vagy primitív késztetést fogalmaztak meg. Ezek az evés, a szex, az alvás és az önvédelem szükséglete. Az ember képes előre megszerezni azt, amire szüksége lesz, nem kell megvárni az ösztönök sürgető jelzéseit. Ezzel felszabadul az automatikus reakciók uralma alól, képes ellenőrizni viselkedését és nagyobb fokú szabadságra tesz szert. A választás, a szabadság és az ellenőrzés új éberségi szintet jelent, egy következő lépcsőfokot a következő tudatszintek hierarchiájában. A létezésnek ezt a szintjét elmének nevezzük, mely képes önmagát tudatosítani, és felkészülni a jövőre.
A Gjána Jóga rendszere dolgozta ki legjobban a pszichológiai folyamatokat. E rendszer szerint a normális tudatállapotban az elme három fő funkciót tölt be. Az „alacsonyabb értelem” (manasz) az a rész, amely legközvetlenebb kapcsolatban áll az érzékszerveken keresztül beérkező adatokkal. Összegyűjti az érzékelési adatokat, mind az öt érzékelésből és mozgásos reakciókkal koordinálja őket. Felveszi az észleléseket, és pillanatról pillanatra változik. Mivel rengeteg külső behatás éri, az alsóbb értelmet folyamatosan elárasztják az adatok. Az alacsonyabb értelem kijelzi az érzéki behatásokat, és emléknyomokat is képes tárolni, ezért a korábbi tapasztalatokat képes a mozgásos válaszokban hasznosítani. Ezt az alacsonyabb értelmet vagy elmét a jógában manasznak nevezik.
A manaszban megjelenő adatok értelmes használata két másik funkciótól függ. Ezek közül az első az énség (Ahamkára). A manasz nem hordozza az öntudatosság érzetét. A természethez és az érzékelhető jelenségek áramlatához kötődik. Automatikusan felveszi az érzékelési adatokat, és automatikusan reagál a szokások vagy ösztönök alapján. Az „Én” érzete adja meg a képességet, hogy elhatároljuk önmagunkat a jelenségek áramlatától, és úgy gondoljunk magunkra, mint individuális lényekre. És itt belép az a fejlődési lépés, hogy a gondolatok az én gondolataim.
Amikor az érzéki behatások megérkeznek az alsó érzékelő motorikus tudaton keresztül, ez az Énség (ahamkára - én csinálom, én csináló) alakítja át őket személyes élménnyé azzal, hogy az egyéni létfelfogáshoz rendeli őket. Az Énség az elkülönülés érzetét adja a világ többi részétől, az elhatároltság és egyediség érzését kelti. Ez a terület határozza meg, hogy az érzékelési adatok és az emlékek közül mi az „én”, mivel tudok azonosulni. Ez a szubjektivitás tulajdonsága. Felveszi, ami beáramlik, és egyfajta énség érzékelésben engedi ki. Tehát összegezve: amint egy beérkező érzékelés megjelenik a manaszban, vagy a manasz képernyőjén, és az énséghez kapcsolódik, döntéseket kell hozni, bizonyos ítéleteket kell alkotni és egyes esetekben választ kell kibocsájtani. Ez a különbségtétel vagy ítélkezés a harmadik fő funkció. Felbecsüli a helyzetet és bizonyos cselekvések mellett dönt. E döntési képességet a jóga pszichológiában buddhinak nevezik. Ez a „koronaékszer” a megkülönböztetés és a megértés. A buddhi tehát egy speciális intelligenciát vagy bölcsességet jelent. Ez a három funkció /adatgyűjtés, személyesség élménye és döntési képesség/ alkotja a jógában az elme fogalmát, és központi helyet foglal el a jóga pszichológiában.
Egymással együttműködő tevékenységük hozza létre azt, amit mi „normál éber tudatállapotként” ismerünk. Együttesen alkotják az „elmét”, az elme azon részét amelynek tudatában vagyunk. A három funkció a jóga filozófiában /manasz, ahamkara és buddhi/ és a jóga pszichológiájában együttesen alkotja a „belső eszköztárat”. Ezzel a három alapvető struktúrával több más struktúra áll kapcsolatban, amely körülveszi és támogatja a három működését. Ezek egyike a memóriabank vagy csitta, amely elsősorban a tudatos szférán kívül fekszik. Ez az elmúlt benyomások és tapasztalatok tárháza. Innen bugyborékolnak fel a különféle emlékek az alacsonyabb elme képernyőjére. E belső mentális komponensekhez képest kívül helyezkedik el az öt érzék (hallás, látás, ízlelés, tapintás, térérzés), mely betáplálja az adatokat, amit a manasz regisztrál. Az összetett elme másik oldalán található az emberi tudat legbensőbb vagy legmagasabb szintje. Ezt többféleképp nevezik: Self, Purusa, Brahman, Átman, vagy Dzsíva a különféle iskolák szerint. Ez a kulcs a jóga pszichológiájához, mert e tudatszint elérése köré szerveződik maga a gyakorlás. Ez egyben a legmagasabb tudatállapot és a psziché legbensőbb központja.
Gondoljuk át az elme működését: az érzékelő, motorikus elme /manasz/ nem képes értékelni az információt, amit begyűjt, egyre többet és többet vesz fel. Begyűjti az érzékszervek információt, és a szokások vagy ösztönök szintjén reagál. Sem a szokások, sem az ösztönök nem jelentenek értékelést, így a megítélés vagy különbségtétel meghaladja a manasz képességét. A buddhi a különbségtétel ereje, ő az, aki döntéseket hoz. A manasz véghezviszi a parancsait, összhangba hoz egy reakciót azzal az érzéki benyomással, amit befogadott. Az olyan dolgok, mint a tervezés, vágyakozás, emlékezés, vonzódás, hála, szexuális impulzusok, szégyen, félelem, szeretet, kötődés, gyűlölés, féltékenység, harag, és így tovább, mind az alacsonyabb elme a manasz jelenségei.
Mindig a buddhi dönti el, hogy enged-e az impulzusnak vagy sem. Azt mondhatjuk, hogy a tervezés elsősorban a manasz funkciója, bár a terv magját, a lényegi döntést a buddhi hozza meg. A manasz önmagában nem képes döntést hozni. Az alacsonyabb elme /manasz/ fő feladata, hogy az információ beérkezzen, és a cselekvés ahhoz mérten simán végbemenjen. Felsőbb parancs hiányában azonban szokások alapján reagál, vagy mindent összekavar. Amennyiben az emberben gyenge és fejletlen a buddhi, olyan mértékben térítik el a benyomásokra és körülményekre adott reakciói.
A válaszreakcióinkat érzelmi behatások színezik. A tetteket az impulzusok és a múltból eredő kondicionáltság határozzák meg. Ahogy azonban a tiszta buddhi fokozatosan felbukkan, meghozza azt a képességet, hogy kilépjünk a külső behatások által irányítottság köréből. Amint a Buddhi egyre kifinomultabbá válik, egyre inkább képes lesz független és kreatív döntéseket hozni. Amikor az alacsonyabb értelem vagy elme nem vesz fel folyamatosan érzéki benyomásokat, akkor nyitottá válik a belülről érkező impulzusokra.
A manasz mögött húzódik az emlékek tengere a múlt tapasztalatainak nyomaival. A benyomásoknak ez a tárháza /csitta/ az az alap, vagy mentális áramlat, melyben az elme fennmaradó része működik. A csitta tehát az alapelem, melyből kiemelkedik a mentális tevékenység. Ez a modern pszichológiában a tudattalannak felel meg, ez az a terület, amely kívül esik az éber tudatosság mezején. A tudat minden eleme, a buddhi, a döntéshozás képessége, az ahamkára, az Énség, Én-csináló vagy identitás, sőt még a manasz is, az érzékelő motorikus elme, ebből a csittának nevezett alapból emelkedik ki. A csitta azonban két funkcióval bír. Passzív befogadó szerepe mellett van egy aktívabb oldala is. Amikor a külső benyomások becsapódnak, akkor bizonyos ösztönös reakciókkal vagy primitív késztetésekkel reagál. Ezekből keletkeznek az érzelmek.
Dr. Daubner Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése