A lét célja

A jóga megértéséhez szükséges elfogadnunk, hogy a jóga a tudatunk megismerésének és kitágításának egyik lehetősége, amely többezer éves tradícióval bír. Jógáról csak akkor beszélhetünk, ha a jóga gyakorlása során tudatunkkal dolgozunk, egyébként nagyon hatásos testedzés, egészségmegörző módszer csupán. Tradícionális értelemben vett jógázás során, elménk összekapcsolódhat a hatalmas kozmikus energiamezővel és tudatunk egyre jobban megismerhetővé válik és határtalanná tágulhat.
A védikus filozófia szerint, amely azonos a jóga filozófiájával, az anyagvilág létesült, és ennek a létesülésnek végső előfeltétele nem lehet más, mint maga a lét ténye, annak tiszta, tökéletes elve. A védikus bölcselet szerint Brahman nem létezik, mert a létezés már funkció, amelynek előfeltétele a lét, ezért Brahman nem létes, hanem maga a lét, a lét teljessége.
A Brahmant leírni csak azzal lehet, hogy mi nem, ezek szerint oszthatatlan, meg nem nyilvánuló, határtalan, kezdet és vég nélküli, elérhetetlen, felfoghatatlan. Brahman kettősség nélküli, hiszen az egy fogalma már határolt, körülzárt, és ahol az egy fogalma jelen van, ott a kettő fogalma is elkerülhetetlenül következik. Amint ez a meg nem nyilvánuló Brahman, a szétterjedő, általa valósuló Mindenségbe (létbe) beleárad, megnyilvánulóvá válik. Ám ez a megnyilvánulás már módosulás, már elhatárolás, noha határai a végtelen, de mégis egy univerzum határai. Isten a létteljesség megnyilvánulása, a teremtés során vállalja az egység korlátozását – ezért áldozat.
A létesítésnek ebben az önként vállalt áldozatában villan fel az Istenség megnyilvánulásának leghatalmasabb velejárója, a szeretet.

A legnagyobb téves benyomás az, hogy Isten a világba, a természetbe volna zárva, és ebből következik a többi. Az egyéni életben gyökerező öntudat nagy érzékcsalódása, hogy amit észműködésével felfog, az valóságot jelent, ez a sűrűanyagba öltözött élettudat (Dzsíva, Atman, lélekcsíra) nagy érzékcsalódása (maya – fátyol). Ennek a hamis tudatnak (avidja) következménye, hogy az ember a testi mivoltával azonosítja magát és nem az azt működtető Önvalóval (Atman, Dzsíva), a lélekcsírával.

A teremtés megértéséhez szükséges a karma törvényének megértése. A karma kihat mindenre, ami van és él, legszembeszökőbb módon azonban az emberi lény életében jelenik meg, mert itt az öntudat és az akarat elemei kapcsolódnak vele. Voltaképpen a karma nem más, mint a dharma mindenre kiterjedő elvének gyakorlati, folyamatos megjelenése. A dharma maga az Igazság, maga a törvény, maga a világot fenntartó, alátámasztó rend, az Igaznak, a Valónak az Isteni tevékenységben rejlő elve, a karma pedig ennek az egyetemes igazságtörvénynek a minden részletre kiható alkalmazása. Dharma az a szellemi alapelv vagy finom, átható erő, amely mindennek a mélyén rejlik, mindent fenntart, mindent azzá tesz, ami. A Dharma eszerint a mindenség fenntartó, élettel elárasztó elve, az egyetemes szellemi közeg, amelyben a Brahman, mint Isvara (Isten) megnyilvánul.
A Dharma vallássá válhat, és természeti törvények alapjául szolgál. A részletek látszatán túl mindig az egyetemes értelmet közvetíti.A védikus bölcselet következő fogalma a Dzsíva (Atman, lélekcsíra), amely a felfoghatatlan őseredetből fakadó öntudatot hordozza, s ennek az öntudatnak meg kell ismernie környezetét, a mindenséget. A Dzsíva útja az újraszületések útja, mert a Dzsíva a lét egyik fokozatából a másikba jut, a fokozatok rangsorának mértékét az adja, hogy milyen mértékben tisztul meg az öntudat a leszületések során, hogyan eszmél a Dzsíva egyre világosabban önmagára és a lét értelmére.

14 létforma ismert a leszületések során, és az ember létben, mint létformában jelenik meg az ítélőképesség és szabad akarat. A legmagasabb szellemi fejlődés és tökélesedés csak anyagi testben, emberi létformában érhető el. Az emberi létformába emelkedett és testet öltött Dzsíva már magasabb rendű öntudattal rendelkezik, a szabad akaratot kisebb-nagyobb mértékben érvényesítheti, cselekvéseiben mérlegelni, értékelni tud, már felelős önmagáért és mindenért, amit tesz. Az egyetemes törvényt, a nagy rendet az emberi létforma már fel tudja ismerni, s így a Dharma erkölcsi törvénnyé lesz, ami kérlelhetetlen parancs mert egyetemes erő lévén, megsemmisíti azt, aki ellene szegül.

A lét célja az okulás, a magunk okozta bukásokon és felemelkedéseken keresztül való megismerés és lassú tökéletesedés. A hinduk az erkölcsi Dharma elleni sérelmet, a bűnt sem fogják fel úgy, hogy érte örökké tartó bűnhődés járna, ugyanis véges elhatárolt oknak nem lehet végtelen, örökké tartó okozata.
Az erény nem egyéb, mint olyan emberi magatartás vagy cselekedet, amely öntudatosan a Dharma értelmét szolgálja, ezzel egybehangzik, míg a bűn nem más, mint a Dharma tagadása, és ellenszegülés az egyetemes törvénnyel szemben.

A hindu bölcselet mindent, ami szellem vagy szellemi, magas rezgésszámú anyagnak ismer. A szellem minőségi fokban tér el a köznapi értelemben vett anyagtól, a testtől, de végső összetételében nem különbözik.

Egyedül a lélek él, míg a szellem és az ettől csak sűrűségében különböző test csupán csak részesül a létben, amely a léleknek elválaszthatatlan sajátja. A lélek éltető erejének segítségével létesült, alkattá idomult szellemtest közvetlenebbül nyeri a lélek (Atman, Dzsíva) létadó hatását.

A szellemtest tartalmazza és hordozza magában azt a magvat, amely köré létesüléskor felépült az emberi személyiség, az öntudatra ébredt egyéniség csírája. A szellemtest addig él, ameddig fenntartó magja, a Dzsíva (Atman), az öntudat erőörvénylése el nem csendesül. Az öntudat, a belső szellemi magból kifelé árad, a külvilághoz a durvatesten keresztül jut el, megjelenési formája a tökéletes hit és az egyetemes szeretet.

Dr. Daubner Béla
(Forrás: Elixír Magazin 2007. Augusztus, 222. szám, 11. oldal)