Történeti áttekintés
A XX. Században – hála a materializmus térhódításának - újra felerősödött az asztrológia iránti érdeklődés. A majomtól származás lehangoló elve hihetetlen gyorsasággal hódította meg a „tudományos”, azaz materialista beállítottságú emberek gondolkodásmódját. Az Isten és a lélek nem létező fogalmakká váltak, hiszen „még senki sem látta őket”! Nem csoda, hogy a modern tudomány segítségével máris nagyobb hatásfokkal tudott népeket kiirtani az isteni eredet tudatától megfosztott „ember”.Gyógyíthatatlannak vélt betegségeket már meg tudtak gyógyítani, de aztán új halálos kórok jelentek meg. Felgyorsult az élet, és a legfontosabbak, az embertársak mellett rohan el az ember, mert éppen fontos dolga van. A spirituális módszerek is ma már a rohanást, a sors megúszását szolgálják. (Nagyon nagy tisztelet a kevés kivételnek!)
A mai kor asztrológusa is jósol, pardon, „prognózisokat” készít, sok esetben jelen nem lévő személy képletéről beszél, és a bolygók felét kártevőnek (!) minősíti. Ezek után úgy gondolja, hogy milyen nagy fejlődésen ment át az asztrológia az ókortól napjainkig. Sajnos éppen az ellenkezője az igaz.Az ősi misztikus tanok célja, hogy a karmikus körforgás poláris (pl. jó-rossz) világából HAZAvezesse az embereket. A jó és a rossz, tehát a pólusok különváltsága az emberi szinten vált megélhetővé. A misztika erről a szintről emeli fel a lelkeket. A spirituális tanításokban tehát a jó és a rossz nem értelmezhető, hiszen már a polaritás felett lévő világokról, s világokból küldi tanításait. Egyszerűen fogalmazva az a rendszer, amelyben jelen van a „jó”, és persze a „rossz” is nem ezoterikus.
Az asztrológia a legősibb isteni tudomány. A földre érkezett lelkek megkapták mindazt a TUDÁST, mellyel vissza lehet térni a mennyei otthonba. Ezt a tudást a teremtő csillagfénnyel az égre írta! Az égbolt a mindenki számára nyitott könyv, melyből a régi korok embere még olvasni tudott. Később a „csillagok titkait” már csak a beavatottak, az asztrológusok ismerték.A csillagképek, az égi utak, a különböző csillagködök, csillagcsoportok, valamint a Nap és a Hold járása segítette a külső-belső tájékozódást. A planéták, tehát a naprendszer bolygói, mint „istenségek” képviselték a különböző alkotó, cselekvő, teremtő energiáinkat. Az égbolt ismerője látott is. A Nap fényénél is látta a csillagképeket. Az égre tekintve érzékelte, hogy melyik csillagzat delel az ég tetején. A delelő csillagkép „mondja el” a felemelkedés tudását, hiszen pont a korona csakra felett vonul át… Magyarországról nézve a Kostól a Halakig tartó zodiákus sohasem kerül az ég tetejére! Tehát életet vezérlő elvet egyik sem hordoz!
Az ég zenitjén viszont átvonul a Csodaszarvas csillagzat! A magyar hagyomány kiemelten is őrzi emlékezetében. A Föld különböző szélességi köreiről nézve természetesen más és más csillagképek kerülnek a zenitre, így nem csoda, hogy másról szólt egykoron az északi, mint a mediterrán népek asztrológiai tudása. Egy birodalomban egy csillagtudó volt, aki az uralkodón keresztül népe szolgálatában állt. Idővel aztán átadta tudását az arra született beavatásra méltónak. A magyarságnál a királyon és a főtáltoson kívül a főpap, többnyire az esztergomi érsek ismerte a csillagok járását. A királynak a feladata népe felemelése, és égi erőkkel való táplálása volt! Mikor egy nép arra méltóvá vált, felemelkedett, fénnyé válva kilépett a körforgásból. Így tűntek el nyomtalanul birodalmak, ősi kultúrák. Európa utolsó csillagtudó szent királyi nemzetsége a Turul nemzetség volt. Maga a Turulmadár az Istenek útján, a Tejúton felemelkedő Aquila csillagkép.
Egy régi uralkodó tehát táplálta a népét, egy mai pedig népéből táplálkozik. A régi idők asztrológusa az égre emelve (!) tekintetét a csillagokból olvasott, a mai idők asztrológusa már nem az égre, hanem a számítógép képernyőjére mered, rég nem ismeri a csillagokat, sőt olyanok is akadnak, akik szerint a csillagoknak semmi köze ahhoz az asztrológiához, melyben az „asztro” előtag jelentése csillag!!! Az isteni üzenet hordozói a csillagok. A csillag, fény. Saját fénnyel rendelkező égitest. A bolygók az alkotó erők szimbólumai. Saját fényük azonban nincs. Naprendszerünk bolygói fényüket a Naptól kapják. „Céljuk” a fénnyé, a csillaggá válás. A bolygók csillagképek előtt haladnak el, időnként a Tejútra lépnek, ilyenkor magas erőket közvetítenek, majd egymással átfedésbe, együttállásba kerülnek, időnként visszafordulnak és látszólag hátrálva haladnak útjukon. A bolygót „irányító” szellemiséget a háttérben látható csillagképek együttese mutatja meg.
És ez így ment évezredeken át… „Amint fent, úgy lent is…” „Miként a mennyben, úgy a földön is…” A
beavatottak közvetítették az égi konstellációkból áradó bölcsességet.
A mágusok fizikai testüket rövid időkre hátrahagyva utazásokat tettek a bolygókra, sőt a Naprendszeren túlra is. Kör-és spirálgalaxisok titkait érzékelték, csillagködök törvényei születtek újra a belső univerzumban is. A planéták pedig szent időkben újra elérték a csillagnemző galaxist, és ez a földi életben is a fényesség emelését, és/vagy nemzését jelezte.
Aztán radikális fordulat történt. Krisztus születése előtti 500-as években Babylonban a kor tudósai az ekliptika körét, a tavaszponttól indulva tizenkét egyenlő, 30- 30 fokos szeletekre osztották. A tizenkét egyenlő nagyságú ívet pedig többé-kevésbé a mögöttük látható csillagképekről nevezték el. Pedig a csillagképek nem véletlenül nem egyenlő nagyságúak! Ettől kezdve a Kos már nem a Tejútra tekintő, a hármasság elve által vezérelt áldást hozó áldozó minőség lett, mint az égen, hanem egy „fejjel a falnak” rontó ember típusa. A Bika már nem az Istenek szerelmi fészkének otthont adó termékenység szimbóluma, melynek szarvai a Tejútra emelnek, hanem a birtokló, anyagias ember „őstípusa” lett, stb., stb.
Ettől kezdve az asztrológusok már nem a planéták valódi égi helyzetét vizsgálták, hanem az egyik jelbe helyezték, és a csillagokkal már lényegileg nem foglalkoztak. Miért? Azért, hogy a lényegi tudás csak keveseké legyen! A többség pedig megkapta az állatövi jeleket és a hozzá tartozó mosolyogtató magyarázatokat. Az asztrológiából kikerült a csillag, az asztro, tehát a FÉNY. Ekkor jelentek meg az olyan magyarázatok, mint „kártevő, ártó planéták”, „harmonikus” és „diszharmonikus” aspektusok… Megjelent az egykoron szent tudományban a „jó” és a „rossz” fogalma. A fekete mágia martalékává vált az asztrológia. A középkori művekből már hiányzik a lényeg. A szeretet szó egyikben sincs leírva. A csillagok közül már csak néhány jelenik meg. „Hatásaikat” bolygótulajdonságokkal írják le. Például a Denebola csillag Mars tulajdonságokat hordoz A fényt, a nem fénnyel jellemzik!
Ez csak néhány példa a sok közül, de a lényeget érzékeltetik. Az asztrológus jóssá vált. Különböző elvek alapján jóslási (pl.direkciós) technikákat dolgozott ki, és ha „ártó” fényszögben „kártevő” planétát látott, hát nem kímélte a szerencsétlen hozzá forduló emberfiát és jól megmondta neki, hogy mire kell vigyázni, milyen betegségekre számíthat, hol számíthat csapásokra, és kik fogják becsapni.
- Ilyenkor miket ültet el szavaival a jós? - És ezt milyen színű mágiának hívják?
A XX. Században – hála a materializmus térhódításának - újra felerősödött az asztrológia iránti érdeklődés. A majomtól származás lehangoló elve hihetetlen gyorsasággal hódította meg a „tudományos”, azaz materialista beállítottságú emberek gondolkodásmódját. Az Isten és a lélek nem létező fogalmakká váltak, hiszen „még senki sem látta őket”! Nem csoda, hogy a modern tudomány segítségével máris nagyobb hatásfokkal tudott népeket kiirtani az isteni eredet tudatától megfosztott „ember”.Gyógyíthatatlannak vélt betegségeket már meg tudtak gyógyítani, de aztán új halálos kórok jelentek meg. Felgyorsult az élet, és a legfontosabbak, az embertársak mellett rohan el az ember, mert éppen fontos dolga van. A spirituális módszerek is ma már a rohanást, a sors megúszását szolgálják. (Nagyon nagy tisztelet a kevés kivételnek!)
A mai kor asztrológusa is jósol, pardon, „prognózisokat” készít, sok esetben jelen nem lévő személy képletéről beszél, és a bolygók felét kártevőnek (!) minősíti. Ezek után úgy gondolja, hogy milyen nagy fejlődésen ment át az asztrológia az ókortól napjainkig. Sajnos éppen az ellenkezője az igaz.Az ősi misztikus tanok célja, hogy a karmikus körforgás poláris (pl. jó-rossz) világából HAZAvezesse az embereket. A jó és a rossz, tehát a pólusok különváltsága az emberi szinten vált megélhetővé. A misztika erről a szintről emeli fel a lelkeket. A spirituális tanításokban tehát a jó és a rossz nem értelmezhető, hiszen már a polaritás felett lévő világokról, s világokból küldi tanításait. Egyszerűen fogalmazva az a rendszer, amelyben jelen van a „jó”, és persze a „rossz” is nem ezoterikus.
Az asztrológia a legősibb isteni tudomány. A földre érkezett lelkek megkapták mindazt a TUDÁST, mellyel vissza lehet térni a mennyei otthonba. Ezt a tudást a teremtő csillagfénnyel az égre írta! Az égbolt a mindenki számára nyitott könyv, melyből a régi korok embere még olvasni tudott. Később a „csillagok titkait” már csak a beavatottak, az asztrológusok ismerték.A csillagképek, az égi utak, a különböző csillagködök, csillagcsoportok, valamint a Nap és a Hold járása segítette a külső-belső tájékozódást. A planéták, tehát a naprendszer bolygói, mint „istenségek” képviselték a különböző alkotó, cselekvő, teremtő energiáinkat. Az égbolt ismerője látott is. A Nap fényénél is látta a csillagképeket. Az égre tekintve érzékelte, hogy melyik csillagzat delel az ég tetején. A delelő csillagkép „mondja el” a felemelkedés tudását, hiszen pont a korona csakra felett vonul át… Magyarországról nézve a Kostól a Halakig tartó zodiákus sohasem kerül az ég tetejére! Tehát életet vezérlő elvet egyik sem hordoz!
Az ég zenitjén viszont átvonul a Csodaszarvas csillagzat! A magyar hagyomány kiemelten is őrzi emlékezetében. A Föld különböző szélességi köreiről nézve természetesen más és más csillagképek kerülnek a zenitre, így nem csoda, hogy másról szólt egykoron az északi, mint a mediterrán népek asztrológiai tudása. Egy birodalomban egy csillagtudó volt, aki az uralkodón keresztül népe szolgálatában állt. Idővel aztán átadta tudását az arra született beavatásra méltónak. A magyarságnál a királyon és a főtáltoson kívül a főpap, többnyire az esztergomi érsek ismerte a csillagok járását. A királynak a feladata népe felemelése, és égi erőkkel való táplálása volt! Mikor egy nép arra méltóvá vált, felemelkedett, fénnyé válva kilépett a körforgásból. Így tűntek el nyomtalanul birodalmak, ősi kultúrák. Európa utolsó csillagtudó szent királyi nemzetsége a Turul nemzetség volt. Maga a Turulmadár az Istenek útján, a Tejúton felemelkedő Aquila csillagkép.
Egy régi uralkodó tehát táplálta a népét, egy mai pedig népéből táplálkozik. A régi idők asztrológusa az égre emelve (!) tekintetét a csillagokból olvasott, a mai idők asztrológusa már nem az égre, hanem a számítógép képernyőjére mered, rég nem ismeri a csillagokat, sőt olyanok is akadnak, akik szerint a csillagoknak semmi köze ahhoz az asztrológiához, melyben az „asztro” előtag jelentése csillag!!! Az isteni üzenet hordozói a csillagok. A csillag, fény. Saját fénnyel rendelkező égitest. A bolygók az alkotó erők szimbólumai. Saját fényük azonban nincs. Naprendszerünk bolygói fényüket a Naptól kapják. „Céljuk” a fénnyé, a csillaggá válás. A bolygók csillagképek előtt haladnak el, időnként a Tejútra lépnek, ilyenkor magas erőket közvetítenek, majd egymással átfedésbe, együttállásba kerülnek, időnként visszafordulnak és látszólag hátrálva haladnak útjukon. A bolygót „irányító” szellemiséget a háttérben látható csillagképek együttese mutatja meg.
És ez így ment évezredeken át… „Amint fent, úgy lent is…” „Miként a mennyben, úgy a földön is…” A
beavatottak közvetítették az égi konstellációkból áradó bölcsességet.A mágusok fizikai testüket rövid időkre hátrahagyva utazásokat tettek a bolygókra, sőt a Naprendszeren túlra is. Kör-és spirálgalaxisok titkait érzékelték, csillagködök törvényei születtek újra a belső univerzumban is. A planéták pedig szent időkben újra elérték a csillagnemző galaxist, és ez a földi életben is a fényesség emelését, és/vagy nemzését jelezte.
Aztán radikális fordulat történt. Krisztus születése előtti 500-as években Babylonban a kor tudósai az ekliptika körét, a tavaszponttól indulva tizenkét egyenlő, 30- 30 fokos szeletekre osztották. A tizenkét egyenlő nagyságú ívet pedig többé-kevésbé a mögöttük látható csillagképekről nevezték el. Pedig a csillagképek nem véletlenül nem egyenlő nagyságúak! Ettől kezdve a Kos már nem a Tejútra tekintő, a hármasság elve által vezérelt áldást hozó áldozó minőség lett, mint az égen, hanem egy „fejjel a falnak” rontó ember típusa. A Bika már nem az Istenek szerelmi fészkének otthont adó termékenység szimbóluma, melynek szarvai a Tejútra emelnek, hanem a birtokló, anyagias ember „őstípusa” lett, stb., stb.
Ettől kezdve az asztrológusok már nem a planéták valódi égi helyzetét vizsgálták, hanem az egyik jelbe helyezték, és a csillagokkal már lényegileg nem foglalkoztak. Miért? Azért, hogy a lényegi tudás csak keveseké legyen! A többség pedig megkapta az állatövi jeleket és a hozzá tartozó mosolyogtató magyarázatokat. Az asztrológiából kikerült a csillag, az asztro, tehát a FÉNY. Ekkor jelentek meg az olyan magyarázatok, mint „kártevő, ártó planéták”, „harmonikus” és „diszharmonikus” aspektusok… Megjelent az egykoron szent tudományban a „jó” és a „rossz” fogalma. A fekete mágia martalékává vált az asztrológia. A középkori művekből már hiányzik a lényeg. A szeretet szó egyikben sincs leírva. A csillagok közül már csak néhány jelenik meg. „Hatásaikat” bolygótulajdonságokkal írják le. Például a Denebola csillag Mars tulajdonságokat hordoz A fényt, a nem fénnyel jellemzik!
Ez csak néhány példa a sok közül, de a lényeget érzékeltetik. Az asztrológus jóssá vált. Különböző elvek alapján jóslási (pl.direkciós) technikákat dolgozott ki, és ha „ártó” fényszögben „kártevő” planétát látott, hát nem kímélte a szerencsétlen hozzá forduló emberfiát és jól megmondta neki, hogy mire kell vigyázni, milyen betegségekre számíthat, hol számíthat csapásokra, és kik fogják becsapni.
- Ilyenkor miket ültet el szavaival a jós? - És ezt milyen színű mágiának hívják?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése