KARÁCSONY A MAGYAR CSILLAGOS ÉGENTudomásul kell tehát vennünk - bár tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek könnyû ezt tudomásul venni, sõt vannak, akik eltökélten nem akarják tudomásul venni -, hogy létezik egy önálló, vagy legalábbis ebben a tekintetben önálló magyar hagyomány, amelynek megvan a maga mondanivalója a Karácsonyról, és ez legalább olyan súllyal van jelen a betlehemes játékaink szöveganyagában, mint a közvetlen bibliai tradíció. Ezt az ügyet lehet szeretni, lehet nem szeretni, lehet mérgelõdni rajta, lehet agyonhallgatni, de a tény akkor is tény marad.
...most egy olyan elképzelést vázolok fel, amelyik ilyen formában sehol sem hangzott még el. Az egészhez az alapot és az indítatást egy nemrég megjelent kiadvány szolgáltatta, amelyhez nem gyõzõk gratulálni. A címe: Kelet-magyarországi népszokások a téli ünnepkörbõl. A debreceni Tanítóképzõ Fõiskola kiadványaként jelent meg 1992-ben, és egészen korszakos mûnek ítélhetõ...
Mi legyen hát a kiindulópontunk? Ha az ember végigolvasgatja a betlehemes játékok leközölt változatait, akkor elõbb-utóbb feltûnik, hogy bizonyos szerepek, illetve bizonyos eszközök, bizonyos kellékek meg bizonyos mozzanatok nem adódhatnak közvetlenül a bibliai szövegbõl. Éppen a leggyakrabban visszatérõ elemek pedig egészen egyszerûen nincsenek jelen a bibliai szövegben. De nem csak úgy, hogy szó szerint nem lehet kiolvasni õket abból, hanem úgy, hogy szemmel láthatóan nem is belõle származnak.
Lássunk néhány konkrét példát! ÁROKNAK nyoma sincs a bibliai szövegben - a kelet-magyarországi betlehemes játékokban ez az egyik fõ "kellék", amint azt Makoldi Sándorné is kiemeli kommentárjában. A tokaji változatban például bejön az "Öreg" az ajtón, és mindjárt egy árokkal találja szemben magát, amelyen át kell ugrania.
Hatalmas ároknak tûnik ez, hiszen van olyan változat, amelyben nem is tudja leküzdeni, hanem belecsúszik, illetve elterül a padlón, mert nem sikerült ügyesen átugrania. Semmiféle utalás, sem direkt, sem indirekt nincs erre a mozzanatra a Bibliában. De az evangéliumokhoz fûzött egykorú vagy közelkorú, egyházatyáktól vagy másoktól származó kommentárokban, apokrif szövegekben sincs.
Nem kellett nagyon sokáig vizsgálgatni ezt a játékanyagot ahhoz, hogy megvilágosodjék egy sajátos összefüggésrendszer a szerepek között - amit érthetünk úgy is, hogy a szereplõk, és úgy is, hogy az eljátszott szerepmozzanatok között. Ehhez a következõt kell tisztán látni. Akármilyen irányból közelítünk a kérdéshez, mindenképpen a csillagos ég lesz a fõszereplõ a betlehemi játékok színpadán. Tehát ha abból a két evangéliumból indulunk ki, amelyik egyáltalán foglalkozik a Születés körülményeivel - Máté és Lukács evangéliumáról van szó -, mindkét esetben csillag, illetve maga a csillagos égbolt az, amelyik a betlehemi történetben a fõszerepet játssza. Máténál mágusokat vezet a Kisdedhez - mágusokat, azaz hivatásos égbolt-értelmezõket. Egy városi jellegû civilizációban ez a csillagos égbolttal foglalkozók hivatalos rendje. Ugyanez a pusztai népek esetében a pásztornép. És valóban: Lukács evangéliuma õket vonultatja fel a jászol körül. Tehát egy jellemzõen szabadban, természetközelben élõ népnél a mágus megfelelõje a pásztor. Ez a két - a csillagos éggel mindkét esetben hivatásszerûen foglalkozó - népességrész jelenik a betlehemi jászolnál. Vagyis az emberi nem teljessége képviselteti ott magát.
Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert az emberiség egyik részében, vagy mûködésének egyik hányadában rendszerint természetközeli életmódot folytat, másik hányadában viszont kényszerûen falak közé szorul be, azért hogy - normális életvitel esetében - kiszolgálja a természettel közvetlenebbül együtt élõket. Vagyis számukra munkaeszközöket, ill. felszerelési tárgyakat, netán luxuscikkeket gyártson. Ismétlem: kiszolgál, és hangsúlyozom: normális társadalommûködés esetén. Ma fordított a helyzet - olyan is az életünk. Normális esetben a természettel közvetlen kapcsolatban lévõ népességrész az elsõdleges, ennek az igényei szerint szaporodik fel vagy csökken a viszonylag szûkebb területre visszaszoruló és a természettel a közvetlen kapcsolatot kényszerûen feladó népességrész, az ún. városi népesség. De hogy ez se maradjon ki teljesen az egyetemesebb összefüggések megtapasztalásából, a vezetõ rétege, a mágusoké, hivatásszerûen - még mindig és mindig is! - tartja a kapcsolatot a természet elsõdleges mozgásaival. Ha errõl õk is lehangolódnak, akkor a nagyvárosi civilizáció elindul a teljes csõd felé vezetõ úton. Ma körülbelül ez a helyzet a metropolisz-civilizációkkal.
Akármelyik úton indulunk el: akár a mágusok útján, ahogy Máté leírja a betlehemi eseményeket, akár a pásztorok útján, mint Lukács evangéliumában, mindenképpen a csillagos égboltra kell felnéznünk, mielõtt útnak eredünk, s tovább, egészen a megérkezésig. És ekkor még mindig csak az evangéliumi hagyományra hivatkoztunk. Ha viszont a saját hagyományainkban adott indítatást is figyelembe vesszük, szinte egyebet sem tehetünk: minden vonatkozásban a csillagos ég lesz a meghatározó a mi betlehemes játékaink dramaturgiájában.
Ezért van az, hogy elõbb vagy utóbb mindenképpen fel kell tennünk a kérdést:
Karácsony éjszakáján mit is látunk hát az égbolton?
PÁSZTOROK, ANGYALOK, SÁNTA SZENTEK...
Ugyanazt, amit a betlehemes játékok színpadán. Pásztorok, szerepelnek itt lépten-nyomon, nélkülük nehéz betlehemes játékot elképzelni. Annyit kell még elmondani róluk, hogy általában kettõsökként jelennek meg. Vagy kettõ van belõlük, vagy a kettõ többszöröse, például kétszer kettõ. Ez a kettes csoportosítás jellemzõnek mondható, és nem csak a kelet-magyarországi anyagban, hanem az egész magyar nyelvterületen.
Ha az ember nemcsak a planetáriumban vizsgálgatja az eget, hanem tájékozott atekintetben is, hogy a magyar népi csillagelnevezések között kik és mik szerepelnek, akkor igazán érdekes megfigyeléseket tehet. Erre vonatkozóan több forrásunk is van, de összegyûjtve legkönnyebben Toroczkay-Wigand Edének, az Öreg csillagok címû könyvében találjuk meg õket...
Innen tudjuk, hogy a betlehemes játékok pásztorai, mint "Bojtárok kettõse", megjelennek a csillagos égbolton is. Amikor a pásztor-szereplõk - kettesével - betoppannak a Gazda tiszta szobájába, ha felnéznénk az égboltra, ugyanazt látnánk: az égbolt közepén ilyenkor éppen ez a csillagkép tündöklik. Ez pedig nem más, mint az Ikrek csillagképe, amely meghatározó égi tüneménynek számít ebben az idõszakban. Azt is tudjuk, hogy az Ikrek pontosan szemben van a Nyilassal, tehát egy testi megvalósulás esetén, ha valami vagy valaki a Nyilas irányából érkezik, az az Ikrekben fog testet ölteni. De nem is kell ilyen messzire mennünk. Elsõ közelítésben elég annyi, hogy a "Bojtárok kettõse" ott van a karácsonyi égbolton.
Ugyanakkor megjelenik az Öreg, akit egyik-másik változatban "Kecskésnek" is neveznek. Az Öreg, mint fõszereplõ, a Kecskés nevet viseli és a "Kecskés" megint csak ott van a magyar égbolton. Kecskés az elnevezése az Auriga csillagképben - ez itt van, mindjárt az Ikrek fölött az északi égbolton - feltûnõ legfényesebb csillagnak, a Capellának. Az Ikrek rajta van az ekliptikán, vagyis az Állatövnek az egyik csillagképe, az Auriga már nincs rajta, de közvetlenül fölötte van. Úgy szoktuk mondani, hogy az Auriga kapuján tudunk lejutni a Tejút nagyobb rendszerébõl az Ekliptika, más néven az Állatöv kisebb rendszerébe. Ez az a kapu, amelyen át egy magasabb minõség le tud jönni hozzánk, ez ereszti be ide, az Ikrek égboltmezejébe, ahol a "Bojtárok kettõse" várja. Teljesen tiszta képlet. Ennek pedig a fõ csillaga, a Capella az, amelyet "Kecskésnek" nevez a magyar népi szóhasználat. Az Aurigának ezt a fõcsillagát, amikor lerajzolják, akkor tényleg úgy jelenik meg, mint egy pásztor. A hátán ott van egy kis kecske - voltaképpen ezt jelenti a Capella szó, hogy "Kis Kecske" vagy "Gödölye" - és mögötte még egész csapat bárányka kapaszkodik fel pásztorunk hátán. Csak a vezetõjük kecske. Itt bizony szinkronban van az ókori hagyomány a magyar népi csillagnevekkel.
De vizsgálódjunk tovább! Eddig a Pásztoroknak, az Öregnek, mint Kecskésnek, ill. magának a Kecskének a szerepkörét tisztáztuk. Csakhogy van itt más érdekesség is. Ha végigböngésszük a kelet-magyarországi gyûjtés anyagát, azt tapasztaljuk - gondolom, nem kis megrökönyödéssel -, hogy a pásztorok néha, anélkül, hogy kicserélnék a ruháikat, Angyalokként jelennek meg a betlehemes játékok színpadán. Sehol semmi szárny, sehol semmi öltözékváltás, pontosan ugyanabban a ruhában jelennek meg angyalokként is. Az angyal általában a Szûz megjelenítõje az évkörben, mesékben és az ábrázoló népmûvészetben. De van egy olyan jelentéshozadéka is, amely szintén idekapcsolható. Mégpedig kétféle módon is, hiszen két változatban is megjelenik népi csillagneveink között. A Tündér név még magát a Szüzet nevezte meg, de itt, éppen a Tévelygõ juhász táján, megjelenik a "Tündérek tánca" és a "Tündérek fordulója" szókapcsolatban is. Pontosan ott, ahonnan angyalaink elindulna, mégpedig ezek is kettõnként vagy kétszer kettõnként, akárcsak a pásztorok. Tehát "igazolt", szabályszerû cserejátékosai a pásztoroknak.
A "Tündérek tánca" a Scutum csillagkép, ennek "Pajzs" a mai hivatalos magyar elnevezése. A másik, a "Tündére fordulója", a Hattyú csillagképnél helyezkedik el, ott, ahol a Tejút kettéválik. Nem egyik vagy másik csillagképet, nem is ezek valamelyik csillagát nevezik így, hanem - Toroczkai megfogalmazásában - a "Tejúton a Hattyú alfa és kszi elágazásánál" lévõ égbolt-területet.
Tehát jól érzékelni, angyalaink ugyanonnan jöttek, ahonnan az Öreg érkezett, csak másfajta erõtényezõket képviselnek.
FÉLREHALLÁSOK A JÁSZOL KÖRÜL...
Következzék most két érdekes "félrehallás". "Glóriát" mondanak az angyalok, és az Öreg makacsul "Gólyának" hallja. Gólyának. Még figyelmeztetik is: "De hiszen gólya csak nyáron van, most meg tél van." Emlékezzünk csak, ugyanez játszódik le a róka és a rókafiak között a "Szürke ló" címû mesében, amikor a címszereplõ odafekszik a rókalyuk bejáratához. Akkor kiküldi a rókafiakat az anyjuk, nézzék meg mi az a nagy fehérség ott, és õk azzal jönnek vissza, hogy hó esett. Erre leteremti õket az öreg róka: hogy mondhatnak ilyen szamárságot, hogy eshetne hó nyár közepén! Tudjuk, a Róka az Oroszlán második Hold-háza, így õ nyár közepén tartja a székhelyét. Most is a saját helyérõl mondja a magáét, de a gyerek átszaladt a lyukon, amelyik a túloldalra vezet ki, annak a kijárata már a Vízöntõben van, a tél közepén, ott pedig igenis helye-ideje van a hónak.
Ezeket a tengelyeket nagyon komolyan kell venni! Amikor az Öreg azt mondja, hogy "Gólya", akkor szó szerint azt a varázsnevet ejti ki, amelyik a születés-misztériumnak a lényegét jelenti. Ez a Gólya hozza ugyanis a gyereket! Ez az a Gólya-tulajdonság, amelyik a nyáreleji, a fényben leggazdagabb hónapnak a középsõ Hold-házát telíti. Tehát megint az Öreg látja a lényegét ennek az egész karácsonyi misztériumnak, amely végsõ soron az önfeláldozó szeretet által generálódik. Nem elég annyit mondani, hogy a szeretet által. Ez a teljes és feltételek nélküli önfeláldozás misztériuma. Ennek a kulcsszava a "Gólya" tehát az egész szereplõgárdából egyedül õ, az Öreg tudja, mi itt a lényeg. És õ ki is mondja. Azt hogy ti most valamilyen oknál fogva fontosnak tartjátok, hogy latinul gajdoljatok, vagy holnap görögül gajdoljatok, vagy holnapután, ószlávul, azután óhéberül... - majdnem mindegy. Amíg tudjátok, hogy itt a Gólya a központi fogalom, addig nincs semmi baj. Semmiféle veszély nem fenyegeti az emberi minõséget, amíg tudja, hogy mi a varázsszó. Ha azt elfelejtette, ott kezdődik a baj. Hogy kinevettek? Hát kinevettek. Na és...? Ez az Öreg álláspontja.
A másik "nevetséges" félreértés, amelyre újból és újból vissza kell térnünk, a BETLEHEM - VÉN TEHEN.
A "vén tehen", megint pontosan afelé vezet el bennünket, ami ennek a misztériumnak a lényege. Hogy tudniillik összetett jelenségrõl van szó. A "tehen" önmagában lehet a Bika nõi párja, vagy - ami valószínûbb, ahogy népmeséinkben is gyakrabban találkozunk vele - a keleti megfelelõje a Ráknak, azaz a Bivaly és az Ökör alakváltozata. Ha férfi-minõségként jelenik meg, mint Ökör lép színre, ha nőiként, akkor Tehén. Ugyanúgy megvan a "Táltos ökör" címû mesénk, mint a "Vörös tehén" címû, és pontról-pontra ugyanaz a két történet.
Ha pedig a hétköznapi lét szintjén vizsgáljuk ezeket a szerepeket, itt a férfi esetében az önfeláldozás abban fejezõdik ki, hogy "bikaságát" visszafogva az anyaság idejére, nem kezdeményez sem házastársával, sem más nõszeméllyel érzéki jellegû kapcsolatot. Tehát éppen a fõ tétel, az önfeláldozás vonatkozásában tökéletesen
egybevág a kétféle minõség, ha tehénnek nevezem, ha ökörnek. Pontosan azt jeleníti meg, ami itt, a Karácsony táján a legfontosabb kozmikus-üdvtörténeti hatástényezõ: a Gyermek születése, illetve megmaradása érdekében vállalt önkéntes áldozatot. Igen ám, de ha azt mondom "vén tehen", akkor ez azt is kifejezi, hogy a szóban forgó állat (állapot) már túl van a szülés lehetõségén. Tehát itt egészen a Szûzig széthúzódik a zodiákusi mezõny. Ez azt jelenti, hogy ebbõl a szerepbõl egyik irányban a Szûz felé lehet kimozdulni, a másik irányban a Bika felé. És ezen a széles sávon belül kell, megtalálja az emberi minõség azt a rendkívül nehezen járható, keskeny középutat, amelyen megõrizheti a szüzességét, ugyanakkor a legteljesebb áldozatot vállalva, amit csak meghozhat, gyermeket szül. Ezért kell "vén tehennek" nevezi Betlehemet. Mert ha csak a "tehen" nevezõdnék meg, akkor kimaradna a szüzesség mozzanata.Akkor ez nem a Szûzanya lenne, hanem csak egy anya a sok közül. És miután makacsul visszatérõ kifejezés - nem egyszer-kétszer hangzik el, hogy "Betlehem - Vén tehen" - vegyük észre, hogy itt valóban nagyon fontos dolog fogalmazódik meg! Ez az "állat" ilyenkor Karácsony éjszakáján körülbelül úgy kerül a képbe, mint a felirattal is azonosított "Macska" a tancsi református templom XVIII. századi kazettás mennyezetére. (A macska, a Szûz megfelelõje a keleti zodiákusban.)
(A betlehemezés), mint szertartás a mi számunkra, a mai ember számára teszi nyilvánvalóvá a Születés misztériumát.
Hát ennyit, dióhéjban, betlehemes játékainkról és kapcsolatukról a magyar csillagos éggel.
Pap Gábor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése