Ez a csata az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc fiatal hadseregének első győzelmét hozta a márciusi forradalom vívmányai ellen fellépő, Habsburg birodalmi érdekeket védő Jellasics altábornagy serege felett.
A győzelem olyan történelmi időszakban következett be, akkor bizonyította a honvédség harcképességét, amikor a forradalom létérdekei forogtak kockán. A honvédsereg szervezésében és felállításában Batthyány Lajos, első felelős magyar miniszterelnök kulcsfontosságú szerepet vállalt. A pákozdi győzelem elsősorban erkölcsi és politikai siker volt, amely a szabadságharc egész győzelmes időszakában erőt adott a további küzdelemre.
A csatát az 1848. szeptember 28-án, a sukorói református templomban tartott haditanács sok vita után határozta el. Az ütközetben a magyar sereg élén Móga János altábornagy állt.
A jobbszárnyat Milpökh alezredes, a derékhadat Holtsche tábornok, a balszárnyat Répássy őrnagy, a tartalékot Teleki tábornok, a Velencei-tótól délre állomásozó egységet Perczel Mór ezredes vezette. A hadvezetés jól felderítette a terepet, előnyös pozíciókat foglalt el és időben gondoskodott az oldalfedezetekről is. A magyar haderő összlétszáma meghaladta a 17 ezret. A vele szemben föllépő horvát és császári-királyi inváziós haderő Jellasics fővezér jelentése szerint a még be sem érkezett tartalékkal együtt 48 ezer főből állt. Hadosztályparancsnokai Kempen, Schmiedl és Hartlieb tábornokok voltak, az utóbbi hadosztálya azonban már csak késve, a csata után érkezett ide. Így a valóságban a Jellasics-hadsereg mintegy 22 ezer fővel vett részt a csatában. Mindkét fél csatában elszenvedett veszteségeit csak becsülni lehet: körülbelül 50-50 halottra és sebesültre utalnak a források.
Abban, hogy a magyar sereg védőállásait megtarthatta, döntő szerepe volt a Mack József és Jungwirth Károly vezette honvédtüzérségnek. Fontos hadmozdulatot hajtottak végre Guyon Richárd parancsnoksága alatt a pesti, a Perczel testvérek vezetésével a tolnai nemzetőrök, illetve a jobbszárny átkarolását Andrássy Gyula parancsőrtiszt egy kisebb egységgel akadályozta meg.
A fiatal magyar honvédsereg állásait megtartotta, védelmi célját elérte. Jellasics hadereje viszont a fővárosba vivő út fölötti ellenőrzést nem tudta megszerezni, hadi célját nem érte el, a szeptember 30-án megkötött háromnapos fegyverszüneti megállapodás hatálya alatt a csatateret elhagyva Bécs felé vette útját.
Az oldalfedezeteknek és a hadsereget nagy lelkesedéssel és elszántsággal támogató népfelkelésnek döntő szerepe volt abban, hogy Jellasics seregét elvágták tartalékától. Székesfehérvárott hagyott helyőrségét október 3-án fegyverezte le a fehérvári nép. Így sikerült megakadályozni azt is, hogy a fővezér által sorsára hagyott Roth és Philippovics tábornokok vezette tartalék hadtest a városba bevonuljon. A már visszavonuló seregrészt a Perczel Mór és Görgei Artúr vezette oldalfedezet, a Fejér megyei népfölkelők, valamint a Csapó Vilmos vezette tolnai népfölkelők a Bárándnál, Tácnál és Káloznál elszenvedett vereségek után október 7-én fegyverezték le Ozoránál.
A magyarok ozorai diadala betetőzte az inváziós hadsereg pákozdi kudarcát. 1848. szeptember 26-án az ellenséges erők elfoglalták Székesfehérvárt, a Móga János altábornagy által vezetett főerő a térségben foglalta el védelmi állásait. A 16 000 fős honvédsereg 35 000 fővel vette fel a küzdelmet. A magyarok kedvezőbb pozíciót tudtak felvenni, az ütegek is biztonságban várták a támadást. Jellasics terve az volt, hogy frontális támadással elszigetelje egymástól a magyar erőket. A győzelemben nagy szerepet játszott a katonák fegyelmezettsége, és a tüzérség hatékony használata. A veszteségek nem voltak jelentősek.
A győzelem hatását Móga is felismerte. `Ámbár seregünk egy teljes győzelmet vívott ki, minthogy magát első állásában megtartotta, mégis katonai nézetből ezen ütközet eredménye csekély; ellenben annál nagyobb erkölcsi hatást tett az új csapatra, a mennyiben helyét első megütközése alkalmával diadalmasan meg tudta tartani.`
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése