Magyarországon az opera iránti igény a gazdag főnemesség részéről jelentkezett a 18. század közepén, majd a kevés számú polgári színház is kísérletezik zenés színházi produkciókkal.
A színház - benne a dráma, az énekes népszínmű és az opera, majd az operett - iránti érdeklődés azonban csak az 1860-as évektől, a polgárosodás felgyorsulásával növekedett.
Az 1870-es évektől a zenei magasművelődés országos jelentőségű intézménye, az önálló Opera megteremtése is napirendre került. 1884-ben nyílt meg az 1250 férőhelyes neoreneszánsz stílusú palota, Ybl Miklós remeke.
Az Opera a Nemzeti Színháztól megfelelő társulatot, zenekart, énekesgárdát s korszerű repertoárt örökölt, ám a nyugodt művészi munkát éveken át gátolta a főúri-hivatalnoki intendánsok és a magas szakmai színvonalat megteremteni akaró igazgatók közötti konfliktus. Tetézte a nehézségeket az is, hogy az Opera bérletrendszerével, magas helyáraival a ráérő elit kulturálódását szolgálta, a közrendűek eleinte nem tudták megfizetni.
Gustav Mahler rövid idejű karmesterkedése a zenekari és énekeskultúra színvonalának emelkedését hozta.
Az Opera vezetői a klasszikus olasz (Donizetti, Rossini, Verdi), francia (Bellini, Gounod, Meyerbeer) és német (Mozart, Beethoven) operatermés színrevitelén kívül a nemzeti opera ügyét is felkarolták. Jóllehet számos hazai szerző alkotását (Egressy Béni, Doppler Ferenc, Bognár Ignác, Kern Leó, Mosonyi Mihály) bemutatták, ám Erkel Ferencnek nem akadt méltó követője: a kor sikeres magyar operája csak nem akart megszületni!
Az Operaház a századforduló után is nyitott marad a modern zenei és előadóművészi törekvések iránt. Több évadon át rendeztek nagysikerű Wagner-sorozatot, s a repertoár élére kerültek az új olasz iskola (Puccini, Leoncavallo, Mascagni) operái, valamint Bizet, Massanet, Richard Strauss művei.
A színház - benne a dráma, az énekes népszínmű és az opera, majd az operett - iránti érdeklődés azonban csak az 1860-as évektől, a polgárosodás felgyorsulásával növekedett.
Az 1870-es évektől a zenei magasművelődés országos jelentőségű intézménye, az önálló Opera megteremtése is napirendre került. 1884-ben nyílt meg az 1250 férőhelyes neoreneszánsz stílusú palota, Ybl Miklós remeke.
Az Opera a Nemzeti Színháztól megfelelő társulatot, zenekart, énekesgárdát s korszerű repertoárt örökölt, ám a nyugodt művészi munkát éveken át gátolta a főúri-hivatalnoki intendánsok és a magas szakmai színvonalat megteremteni akaró igazgatók közötti konfliktus. Tetézte a nehézségeket az is, hogy az Opera bérletrendszerével, magas helyáraival a ráérő elit kulturálódását szolgálta, a közrendűek eleinte nem tudták megfizetni.
Gustav Mahler rövid idejű karmesterkedése a zenekari és énekeskultúra színvonalának emelkedését hozta.
Az Opera vezetői a klasszikus olasz (Donizetti, Rossini, Verdi), francia (Bellini, Gounod, Meyerbeer) és német (Mozart, Beethoven) operatermés színrevitelén kívül a nemzeti opera ügyét is felkarolták. Jóllehet számos hazai szerző alkotását (Egressy Béni, Doppler Ferenc, Bognár Ignác, Kern Leó, Mosonyi Mihály) bemutatták, ám Erkel Ferencnek nem akadt méltó követője: a kor sikeres magyar operája csak nem akart megszületni!
Az Operaház a századforduló után is nyitott marad a modern zenei és előadóművészi törekvések iránt. Több évadon át rendeztek nagysikerű Wagner-sorozatot, s a repertoár élére kerültek az új olasz iskola (Puccini, Leoncavallo, Mascagni) operái, valamint Bizet, Massanet, Richard Strauss művei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése