A Nobel Díj
Orbán Viktor kormányzásának számomra egyik legmaradandóbb élménye volt az újjáépített Millenáris Parkban megszervezett és megrendezett Álmok Álmodói című kiállítás. A kiállítást sokszázezer társammal úgy éltem meg a mai napig befolyásolva életem, hogy érdemes és csodálatos magyar emberként megszületni, ebben az országban élni és egy különleges gondolkodásmódra is esélyt adó, csodálatos nyelvet birtokba venni.
Nagy élményem volt ugyancsak, hogy a Magyarok Világtalálkozójára érkező, hosszú évtizedes önkéntes száműzetést vállaló, az Egyesült Államokban élő, nemrég eltávozott tudóssal lehetőségem nyílt rövid, négyszemközti párbeszédre. A vele történt találkozás, nem túlzás életre szóló tanulságok élményével gazdagított és nagyban hitelesíti, segíti nemzetemért történő felelősség vállalásom.
Különleges munkásságát, magyarságát, zsidó gyökerei vállalását, nemzetben történő gondolkodását, felelős antibolsevizmusát és csodálatosan megőrzött nyelviségét példaként állíthatjuk a ma élő nemzedékek elé.
Soha nem felejtem el szavait: ”csak magyarul gondolkodva jöhettem rá elért kutatói eredményeimre, ez másképpen nem történhetett volna meg”, fejtette ki és büszke volt nemzetére, az elszakított nemzetrészek magyarságára, ahonnan származott.
A kiállítás többi Nobel díjjal jutalmazott magyar tudósával azonos nemzet tagjaként hasított zsigereimbe egy másik Nobel díjas minapi üzenete, akiről eddig téveszméim által vezettetve azt hittem, hogy magyarként látta meg a napvilágot. Most tájékoztatott, hogy ébredjek fel, mert mást jelent magyarul is beszélő emberként és mást jelent magyarként élni, alkotni. Már régen tudom, hogy gellert kaphatott az alapítók eredeti szándéka kitüntetésekor, mert bármilyen zsinórmértékkel próbálom értékelni életművét, bárhogy közelítem meg, szinte olvashatatlan Sorstalanság című, a Nobel díjra felterjesztett művét, meg kell állapítanom, hogy valójában ez bizony politikai Nobel díjként őrzi majd meg rövid ideig az emlékezet.
Ami közös sorsunkban, az a vállalt zsidó gyökerek és innen bizony végérvényesen szétválnak útjaink. Innen üzenem Gaertner úrnak, szintén német név tulajdonosaként, hogy büszke vagyok magyarságomra még, ha véleménye szerint állítólagos antiszemitizmus tombolna hazámban, amit itthon élőként nem tudok érzékelni.
Büszke vagyok szülővárosomra és annak ellenére nem tartom balkáninak, hogy egy-két nemzedéken keresztül tudatosan betelepített, a bolsevizmus „osztályellenség” elleni küzdelme következtében többségében megsemmisített polgársága helyébe költöztetett lakói, átnevelt, gépi kisfogyasztóként adták voksaikat az alkalmatlanságra, az alig álcázott bűnök folyamatos elkövetőire.
Hírek szerint egy másik, hazámból elszármazott hasonmás ajánlotta emberünket erre a politikai Nobel díjra elismerésre méltónak, a bizottság pedig ennek elfogadásával meggyőzött, üzenni akart a minőség kirekesztésével, hogy nem a tehetség, a hitelesség, a többség által elismert értékek megítélésének alapjai, hanem valami más, amibe inkább jobb nem belegondolni!
Még egy dolog közös bennünk az idegen hangzású neveinken kívül, mert én továbbra is Geartner Úrnak nevezem a hazamegtagadót.
Én is érintett vagyok családommal, mert apám szintén Buchenwald-ban töltötte szabadságát, nem önként választva és családom tekintélyes részét gyászolom a vészkorszak tombolása után és igazat adok neki abban, hogy a totalitarizmus a náci vészkorszak után nem ért véget.
Csakhogy innen volt veszélyes számára és még nagyon sokak számára tovább gondolni a megtörtént szörnyűségeket, mert csak most kezdjük megismerni a valódi történelem eddig és jelenleg is tudatosan eltitkolt eseményeit és az áldozatok talán a nácizmusénál nagyságrenddel szörnyűbb számát. Az érintettséggel szembesülni valóban szörnyű lehet, sajnos a mi és az utánunk következő generációknak kell szembesülniük az egyre gyalázatosabb adatokkal. Talán Gaertnerék is tudják, hogy csak a megismert történelmi múlt lehet alapja egy tisztességes majdani társadalom felépítésének, a valóság feltárása erősebb igény bármely érdeksértésnél.
Nem engedem, hogy hazámat, nemzetemet, bárki is gyalázza olyan megalapozatlan vádakat terjesztve, amik minden valóságalapot nélkülöznek. A folyamatos távollét nem alapozhat meg hiteles véleményt egy országról, egy nemzetről.
Az a tudatosan, az egész nemzetre kiterjesztett, sugallt vélemény, amit illetéktelenül magyarságunkról terjeszt az állítólagos szélsőjobboldaliságról, beágyazódott és számomra értelmezhetetlen antiszemitizmusról, szándékosan elhallgatva, kik okozták és jelenleg is okozzák országunk szörnyű kirablását és tartós bérbeadását, csak arra kérem Gaertnert és a vele egyivású társait, maradjanak továbbra is világvároslakók, minél távolabb hazámtól.
Legyen büszke, jól megszolgált politikai munkássága gyümölcsére, Tormay Céciletől, késői utódként bitorolt kitüntetésére, melyet a névadó, ha élne, már nem biztos, hogy felvállalna.
Bp. 2009 nov. 11.
Reiner Péter
Orbán Viktor kormányzásának számomra egyik legmaradandóbb élménye volt az újjáépített Millenáris Parkban megszervezett és megrendezett Álmok Álmodói című kiállítás. A kiállítást sokszázezer társammal úgy éltem meg a mai napig befolyásolva életem, hogy érdemes és csodálatos magyar emberként megszületni, ebben az országban élni és egy különleges gondolkodásmódra is esélyt adó, csodálatos nyelvet birtokba venni.
Nagy élményem volt ugyancsak, hogy a Magyarok Világtalálkozójára érkező, hosszú évtizedes önkéntes száműzetést vállaló, az Egyesült Államokban élő, nemrég eltávozott tudóssal lehetőségem nyílt rövid, négyszemközti párbeszédre. A vele történt találkozás, nem túlzás életre szóló tanulságok élményével gazdagított és nagyban hitelesíti, segíti nemzetemért történő felelősség vállalásom.
Különleges munkásságát, magyarságát, zsidó gyökerei vállalását, nemzetben történő gondolkodását, felelős antibolsevizmusát és csodálatosan megőrzött nyelviségét példaként állíthatjuk a ma élő nemzedékek elé.
Soha nem felejtem el szavait: ”csak magyarul gondolkodva jöhettem rá elért kutatói eredményeimre, ez másképpen nem történhetett volna meg”, fejtette ki és büszke volt nemzetére, az elszakított nemzetrészek magyarságára, ahonnan származott.
A kiállítás többi Nobel díjjal jutalmazott magyar tudósával azonos nemzet tagjaként hasított zsigereimbe egy másik Nobel díjas minapi üzenete, akiről eddig téveszméim által vezettetve azt hittem, hogy magyarként látta meg a napvilágot. Most tájékoztatott, hogy ébredjek fel, mert mást jelent magyarul is beszélő emberként és mást jelent magyarként élni, alkotni. Már régen tudom, hogy gellert kaphatott az alapítók eredeti szándéka kitüntetésekor, mert bármilyen zsinórmértékkel próbálom értékelni életművét, bárhogy közelítem meg, szinte olvashatatlan Sorstalanság című, a Nobel díjra felterjesztett művét, meg kell állapítanom, hogy valójában ez bizony politikai Nobel díjként őrzi majd meg rövid ideig az emlékezet.
Ami közös sorsunkban, az a vállalt zsidó gyökerek és innen bizony végérvényesen szétválnak útjaink. Innen üzenem Gaertner úrnak, szintén német név tulajdonosaként, hogy büszke vagyok magyarságomra még, ha véleménye szerint állítólagos antiszemitizmus tombolna hazámban, amit itthon élőként nem tudok érzékelni.
Büszke vagyok szülővárosomra és annak ellenére nem tartom balkáninak, hogy egy-két nemzedéken keresztül tudatosan betelepített, a bolsevizmus „osztályellenség” elleni küzdelme következtében többségében megsemmisített polgársága helyébe költöztetett lakói, átnevelt, gépi kisfogyasztóként adták voksaikat az alkalmatlanságra, az alig álcázott bűnök folyamatos elkövetőire.
Hírek szerint egy másik, hazámból elszármazott hasonmás ajánlotta emberünket erre a politikai Nobel díjra elismerésre méltónak, a bizottság pedig ennek elfogadásával meggyőzött, üzenni akart a minőség kirekesztésével, hogy nem a tehetség, a hitelesség, a többség által elismert értékek megítélésének alapjai, hanem valami más, amibe inkább jobb nem belegondolni!
Még egy dolog közös bennünk az idegen hangzású neveinken kívül, mert én továbbra is Geartner Úrnak nevezem a hazamegtagadót.
Én is érintett vagyok családommal, mert apám szintén Buchenwald-ban töltötte szabadságát, nem önként választva és családom tekintélyes részét gyászolom a vészkorszak tombolása után és igazat adok neki abban, hogy a totalitarizmus a náci vészkorszak után nem ért véget.
Csakhogy innen volt veszélyes számára és még nagyon sokak számára tovább gondolni a megtörtént szörnyűségeket, mert csak most kezdjük megismerni a valódi történelem eddig és jelenleg is tudatosan eltitkolt eseményeit és az áldozatok talán a nácizmusénál nagyságrenddel szörnyűbb számát. Az érintettséggel szembesülni valóban szörnyű lehet, sajnos a mi és az utánunk következő generációknak kell szembesülniük az egyre gyalázatosabb adatokkal. Talán Gaertnerék is tudják, hogy csak a megismert történelmi múlt lehet alapja egy tisztességes majdani társadalom felépítésének, a valóság feltárása erősebb igény bármely érdeksértésnél.
Nem engedem, hogy hazámat, nemzetemet, bárki is gyalázza olyan megalapozatlan vádakat terjesztve, amik minden valóságalapot nélkülöznek. A folyamatos távollét nem alapozhat meg hiteles véleményt egy országról, egy nemzetről.
Az a tudatosan, az egész nemzetre kiterjesztett, sugallt vélemény, amit illetéktelenül magyarságunkról terjeszt az állítólagos szélsőjobboldaliságról, beágyazódott és számomra értelmezhetetlen antiszemitizmusról, szándékosan elhallgatva, kik okozták és jelenleg is okozzák országunk szörnyű kirablását és tartós bérbeadását, csak arra kérem Gaertnert és a vele egyivású társait, maradjanak továbbra is világvároslakók, minél távolabb hazámtól.
Legyen büszke, jól megszolgált politikai munkássága gyümölcsére, Tormay Céciletől, késői utódként bitorolt kitüntetésére, melyet a névadó, ha élne, már nem biztos, hogy felvállalna.
Bp. 2009 nov. 11.
Reiner Péter
forrás: Polgári Hírszemle
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése