Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margitsziget, 1270. január 18.) IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária lánya, Szent Erzsébet unokahúga.

A Szent Margit legendája a középkori magyar nyelvű irodalom igen értékes prózai nyelvemléke, amely Árpád-házi Szent Margit királylánynak, IV. Béla leányának aszketikus életét és csodatételeit meséli el.

A második honalapítónak tartott IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya a dalmáciai Klisszában született, nem sokkal azután, hogy a magyar seregek Muhinál óriási vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol hordától. A királyi párnak Dalmácia felé kellett menekülnie, s végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe születendő gyermeküket neki ajánlották. És megtörtént a hihetetlen: máig sem teljesen tisztázott okokból Batu sietve hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket.

A királyi pár megtartotta az Úrnak tett ígéretét: Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. A Szent Domonkos előírásait követő női kolostorban a királylány nevelője Olympiades nővér lett, akitől belső, misztikus jámborságot, a Szent Szűz bensőséges szeretetét, a szenvedő Jézus Krisztus iránti teljes odaadást, és a vezeklő szellemet tanulta meg.

Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt volt Margit fogadalomtételére 1254-ben. A fennmaradt adatok azt bizonyítják, hogy a tizenkét éves gyereklány tökéletesen tisztában volt azzal hogy mit tesz, amikor teljes odaadással az Úrnak szenteli magát. A későbbiekben két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, mindkétszer házassági ajánlatról volt szó. Apja biztosította arról, hogy a felmentést Rómától minden bizonnyal megkapja, hiszen akár a lengyel, akár a cseh királlyal kötendő frigy óriási politikai előnyökkel járna. Margit a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban - apja kifejezett óhajára - hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert szépsége Ottokárt a rendi öltözék ellenére is elbűvölte, s az uralkodó ennek hangot is adott. Margit felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese.

Számára elsődleges az volt, hogy égi hitvese elvárásainak feleljen meg, a szigorú szabályok betartása, a kemény önsanyargatás, az undort kiváltó betegek odaadó ápolása. Nővértársait leszoktatta arról is, hogy királyleányként kezeljék. Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Saját halálának óráját is megjósolta: huszonnyolc éves korában, 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban, arcán boldog derűvel, annak a biztos tudatában, hogy odaát mennybéli jegyese vár rá.

Boldoggá avatására már 1276-ban megvolt, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.

Itt letölthető:
Gárdonyi Géza: Isten rabjai