Kozsdi Tamás: Magyar szakralitás

Ha a magyar szakralitás misztériumában szeretnénk elmélyedni, kénytelenek vagyunk máris elhagyni a Földet. Ugyanis a dolgok gyökere nem e világban keresendő. Sajnos, vagy szerencsére a földi eszközrendszer mellett és/vagy a földi bizonyítékok ismeretében sem lehetünk képesek a magyar szakralitást feltérképezni, legfeljebb nyomaiban megismerni.
A magyar szakralitás szereplői mindenkor olyan szereplők, akik kétvilági létezők, vagyis egyszerre élik a bolygón a látható világbeli életüket és azt, amelyiket másviláginak nevezhetünk. Ilyen személy sok van, nem csak a király ilyen.
A magyar szakralitás megértéséhez fel kell ismerni az alaptételt. A titok Te benned van. Nem kell űrhajóra ülni, hogy a titkokat meglásd, nincs szükség semmi másra, csak önmagunkra, hogy megtudjuk, milyen mélyen vagyunk érintettek a magyar szakralitásban.
A magyar szakralitás alapja egy vérvonal, amely mögött az ősöket értem, azokat az ősöket, akik ősapjai mindmáig a nemzetnek, annak a nemzetnek, amelyik nem evilágból ered.
Kérem a kedves Olvasót, ne kezdjen keresgélni a csillagtérképen, hogy vajon melyik planétáról és/vagy naprendszerből repült ide valamikor a magyarság, sokkal inkább arra figyeljünk, hogy a világunk, amit egynek és behatároltnak látunk nagyon is nem az. Nincs vége a világunknak, tele van rengeteg ajtóval, ablakkal, akkora átjárókkal a szomszéd világokba, amelyen anyahajókat is át lehetne tolni. De mindez most nem lényeges.
A világunk dimenziók, térbeli kiterjedések egymásmellettiségéből áll össze.
Fontos tudni, hogy a helyek között van olyan, amelyik szent, ami annyit tesz, hogy ott nem csak egyszerűen egy másik térkiterjedés (kis világ) van, hanem nagy koncentrációban jelen van a Szer, azaz Isten jelenléte. Ezekre a helyekre töltődni járunk. Olyan mintha kifeküdnénk a Napra, de ez a közeg nem a látható hús-vér testünk napoztatására szolgál.
A szent helyeken jelenlét van. Az ősök jelen léte. De vajon kik az ősök?
Ők felemelkedett mesterek, szellemek, kozmikus tudatok, akik egy magasabb rezgésállapotú, de a mienkhez hasonló valóságos létsíkon élnek és dolgoznak. Ha az ő szemszögükre vagyunk kíváncsiak, akkor gondolkodjunk el egy hangyaboly fölött. Látjuk őket sürögni-forogni, és közben pontosan látjuk, hogy mit miért tesznek, hova mennek, hányan. Látjuk a perspektívájukat, tökéletesen rálátunk az életterükre, a lehetőségeikre, mindenre. Csak azt nem érezzük, hogy milyen érzés hangyának lenni, de ettől még tudjuk. Nos az ősök mindezeket rólunk is tudják, és ők sem érzik, milyen az: embernek lenni. Persze sok ős él a magasabb létsíkokon, akik közül többen már éltek hozzánk hasonló életformában, így őnekik lehetnek emlékképeik az emberi mivolt hogyanjairól.
Amikor működik a szakralitás a Földön, akkor az Ősök jelen vannak a bolygón, és nemcsak szellemi formában inspirálják az ittenieket.
A magyar királyok - akiknek személyét, minőségét és feladatát bővebben körbejárjuk még - képesek voltak látni ezeket a magasabb létsíkokat, és így találkozni tudtak az ősökkel anélkül, hogy bárki is elhagyta volna a saját sűrűségű létállapotát.
Az ősök tehát szellemi vezetők, akik ha akarnak, csapást mutatnak a hangyáknak, hogy legyen hol haladniuk, és ha végképp muszáj, akkor képesek látványosabban is beavatkozni az életükbe.
A vérvonal
Az ősök megértéséhez ismerjük meg a Fejedelmi vérvonalat. A Magyar szakrális fejedelmi vérvonal nem evilágból ered. Kezdete nem matéra-szerű emberi lényekből indult el, hanem olyan szellemi, magasabb rezgésű fénylényektől, amelyeket előbb ősöknek neveztem.
Attól, mert valakinek nincsen a miénkhez hasonló fizikai teste, egészen nyugodtan képes létezni és feladatát is elvégezni.
A magyar vérvonal forrásában egy fiú áll, a Fiú. Hogy ki az a Fiú, arra ezen írásban nem térek ki, de felismerhetjük minőségét, ha megtestesült formájában Jézusra vagy Hunyadi Mátyásra gondol a kedves Olvasó.
Ezen királyok korai nyomaira a szellemi kalandozó a legutóbbi jégkorszak előtt bukkanhat. A legutóbbi hatezer évben azonban – jól nyomon követhetően[1] - a Közel-Keletről indult útjára egy újabb fejezete az ősök megtestesült vérvonalának a közismert Gilgamestől, beavatotti nevén Árpádtól[2].
A vérvonal feladata mindenkor a Föld bolygó megfelelő irányítása a Kozmoszban. A bolygó, mint élő organizáció szerves részét képezi egy tágabb rendszernek, amelyben fontos, hogy önmagából harmóniát kiárasztva működjön a környezete (világegyetem) javára. Ezt felügyelte a mindenkori király, aki a vérvonal első számú képviselője volt a bolygón.
A vérvonal feje, az Egy, a Bolygó királya, vagy más, ismertebb nevén világkirály (keleten chakravarti = az „élet” Kerék forgatója). Mint ilyen személy, nemcsak a bolygót képviselte, hanem mindazt a fénybe nyúló vérvonalat, amelyiknek ő nem az uralkodója, hanem a képviselője. Ez egy megtiszteltetés és nem rang.
A vérvonal nem feltétlen száll apáról fiúra, sőt nem is mindig családtagok adják egymásnak a stafétát. Azt, hogy mitől függ, ki lehet király, egy későbbi fejezetben látjuk majd.
Azt is fontos lássuk, hogy a vérvonal nem mindig van egy adott területen. Például II. Endre egy szakaszzáró király a Kárpát-medencében, ami után ugye fia, IV. Béla korában[3] - a tatárok közbenjárására - megsemmisül a kárpát-medencei szakrális intézmény, ahogy ennek a programnak a végén Hunyadi Mátyás végleg el is reteszeli az átjárókat. A vérvonal azonban máshol tovább él.
Például a Gilgames-ház másik ágán a mongol Kubiláj kán édesanyja, Ungika magyar lány volt, így ott vígan élt tovább a szakralitás.[4]
Végül azt is fontos megértenünk, attól, hogy nincs látható szakrális intézményrendszer a Földön, az még tökéletesen működik egy másik rezgéstartományban, egy magasabb létsíkon.
Miért elég egyetlen Mag?
Azt mondják a magyarok, hogy elég csak egyetlen mag ahhoz, hogy a teljes szakrális rendszer újra megszü-
lethessen. Vajon mi ennek a magyarázata?
Az eddigiekből kitűnt, hogy ha van egy ős, aki testet ölt a mi kiterjedésünkben, akkor ő az összekapcsolódása folytán – mint valami madzagon – át tudja hozni azt a rezgéstartományt, amit az ősök bírnak, vagyis a két világ összenyithatóvá válik. Leginkább ennek elkerülése végett vált célponttá mindenki, aki képes lehetett rá: látók, sámánok, táltosok, beavatottak.
Lássuk azért be, hogy kijátszhatatlan a legteljesebb kontroll mellett is az, hogy kiben, mikor és hol jelenik meg egy ős, és kinek és mikor aktiválódik a lelkében az a kód, ami életre hívja a személyében szunnyadó őst. És akkor lássuk most azt a kérdést, hogy:
Mi kell ahhoz, hogy valaki király legyen?
Mindig sok az önjelölt. De ez jól is van így. A teremtés sosem bízza véletlenekre a teremtésének sorsát. A lehetséges pályázók mellett a lelkes amatőrök is reménykednek. Azonban bolond az, aki azt hiszi, ez egy könnyű játék és pláne, hogy bárki alkalmas rá. Ennek a gőgnek sajnos elég sokan áldozatai lettek.
A királyban sok fontos képességnek és tulajdonságnak kell egy időben, egy helyen, egy testben egyeznie ahhoz, hogy a rendszer működjön. Igen, a király mint beavatott fejedelem nem emberszerű, hanem egy kozmikus rendszer egy testben, egy szervezetben. Nem, még nem is biorobot, de egy elképzelhetetlenül összetett bioszámítógép isteni szív Szeretettel a lelkében. Ebben az írásban nem a lírai magasztos megközelítést, hanem a funkcionális, gépiesített megközelítést választom a mai tudatok könnyebb felfoghatósága kedvéért a király mint fejlődési fokozat megértésére.
A király azért nem nagy K-val kezdődik, mert jelző. Az igaz, hogy a jelző a szóhasználatunkban a világkirályt is jelenti, és így egy van belőle, de király mindaz a személy, aki elérte azt a beavatottsági fokozatot, aminek király az elnevezése. Ez, hogy fogalmunk legyen, a megvilágosodott jelzőjű beavatottól fényévekre van még.
Ugye Jézusra sem mondja senki, hogy ő egy megvilágosodott volt, mert ez korántsem fejezte volna ki az ő valódi fényességét.
Valamit látnunk kell. A király és a Király között különbség van. Az egyén spirituális fejlődési útja során eljut az önismereten, a megvilágosodáson és a beavatottsági fokokon túl oda, hogy elérje az ősök szintjét. Az ősök szintjét elért lélek a felemelkedett mester, a király még ennél is több. A király tehát egy beavatottsági fokmérő.
A másik Király, az pedig a bolygó egyetlen vezetője – már ha megválasztják -, a vérvonal földi képviselője, akit mi szintén királynak nevezünk, de mielőtt tovább haladnánk fontos tudni, hogy király bárkiből lehet, aki odáig fejlődik.
A továbbiakban foglalkozzunk magával az Egy Királlyal, a bolygó vezetőjével.
Ha végig akarom gondolni, hogy mi minden kell ennek a címnek az eléréséhez, a sor végét sem látom. Annyit azonban tisztán látok, hogy ami a legkevésbé kell hozzá, az a lexikális tudás és a pénz. Még befolyásos kapcsolatok sem kellenek, azonban az ősök kiválasztása mindenképp és olyan alázat, amivel az évezredes fejedelmi folyamba belekerülhet az illető.
Ezek még a lágyabb feltételek közé tartoznak. A neheze a biológiában van és az energiákban, mivel a világkirály – működése során – a bolygó energetikai rendszerével azonos, vagyis a bolygó érhálózata a király finom fizikai testébe van bekötve. Ez annyit jelent, hogy a bolygó minden rezdülése a Megválasztott testén fut keresztül. Akár háború van, akár szeretet köztársaság. Ezt bírni kell. A földi ember matérából van, és az anyagi testnek kell elviselnie a szeretet és az indulat minden frekvenciáját, beleértve a bolygó körüli univerzumi agyakból áradó frekvenciákat és az esetleges kozmikus eseményeket, pl. napkitöréseket meg miegymást. A Király a legkiszolgáltatottabb szolga a világegyetem véráramában, ha a funkcióját megfelelően látja el.
Volt egy király, Luciferként emlékezhetünk rá, aki jól indult, nemes küldetése volt, de a véráramról leválasztotta magát, és bezárta az életteret, s ezáltal minden élőlényt a Földön. A bolygót alapvetően halálra ítélte, amely lázadás forrása – érzésem szerint – 2007. elején szerencsére megszűnt[5].
Ahhoz, hogy egy ember kibírja az univerzum és a bolygó minden szeretet és indulat-frekvenciáit, azaz valamennyi lehetséges frekvencia hullámot, ahhoz speciális genetikai háttér szükséges. És itt nem mindegy, hogy ki a „szerencsés”. Keleti vallási hagyományokban láthatjuk, hogy már kisgyermekkorban keresgélik, kiben van benne az ősök öröksége. A magyar hagyományban azt keresték, kinek van Gilgames anyajegy a hátán. Ma leginkább az a fokmérő, hogy ki az, aki élve elbírja a frekvenciákat.
Láthatjuk, hogy nem csak a genetika szükséges, az agyi idegpályák minden milliméterének a helyén kell lennie, és a sok agytekervény úgy ki kell legyen „bélelve”, hogy kibírja a legdurvább kozmikus frekvenciákat is.
Mindezekből érthetővé válik, hogy a magyar hagyományban miért van kettős koronázás. Az első a beavatotti, ahol csak olyanok vannak jelen, akik kibírják a királlyal együtt a legszentebb beavatást, míg a másik a népnek szól, ceremoniális és földi szempontoknak megfelelően.
A csupán ceremoniálisan megválasztott királyt a magyar sosem fogadta el, hiszen pontosan érezte a szívében, hogy nincs benne a teremtés véráramában. Vagyis nem várhat tőle Krisztusi tetteket, csak öncélút.
A királyi lélek
Az a turpisság, amitől az anyától született ember az Egy Királya lesz, egy speciális lélektől függ. Nevezzük királyi léleknek. A királyi lélek hozzákapcsolódik az ember lelkéhez, és közöttük bizonyos idő múlva szimbiózis lép fel. Nagyon fontos, hogy nem elnyomás történik, hanem összeadódás. A királyi lélek sohasem irtja ki a régi személyiséget, de az tény, hogy alapvetően befolyásolja azt.
A királyi lélek mindig a Forrásból jön. A Forrás az Atya teremtésének a közepe, a Paradicsom szíve. Ez a „szűz” lélek az, amelyik összeforr az ember lelkével (ha kibírja és ha az egó teljesen át tudja adni magát), és teszi az embert szent vezetővé. Itt leginkább azt fontos tudni, hogy az emberi lélekrezgés és a királyi lélekrezgés között óriási a frekvenciabeli különbség. Nem sok ember képes ilyet a testéhez rögzíteni, pláne évtizedeken át megtartani.
Csak emlékeztetőül, Jézus 3 évig cipelte „ezt” a lelket, de mikor kilépett a világunkból (mert annak hordozóját, a testét a beavatottság jelére szögelték) olyan fényességet húzott maga után, amitől a világoszlopok is megremegtek. Innen nézve ember, onnan nézve pedig egy kozmikus erőmű.
Az ember a királyi lelket sem úgy veszi fel, mint a kabátot az utcára menet. Beavatások során esik át előtte, van, hogy egész életében készíteni kell a testét (az anyagit és éterieket egyaránt) mire odaér, hogy a Koronát a fejére tegyék. A Koronáról majd később.
A beavatásokhoz nemcsak egy szarkofág kell, amibe bele kell feküdni[6], hanem a megadott helyen kell állni, a megadott időben, mert hiszen a királyi test nem öncélúan alakul át az emberi testből, hanem az adott bolygó minden frekvenciájával összhangban, vagyis mindennek helye és ideje van, és nem akkor, amikor az ember akarja.
A királyi lélek nem azonos a Szent Korona mögött álló szellemiséggel. A királyi lélek ahhoz kell, hogy ehhez a szellemiséghez meglegyen az emberi szintű dekódoló.

A Magyar Szent Korona

Az mára köztudott, hogy beavató Korona a Földön csak egy van. Ez a Magyar Szent Korona. Élő minősége legfőképpen azért jelenhet meg, mert amit képvisel, az maga az Élet és annak minden szentsége.
A Koronára ha rátekintünk, most ne az ötvösmunkát, sem pedig a magasztosságot lássuk, hanem a működési funkciót. A Korona a Frigyláda egy felújított változata.
A Frigyláda egy arany ékszerdoboz, amelyik – a kozmikus átjátszóállomásokon keresztül – olyan frekvenciát képes az anyagi világra közvetíteni, amitől az élet meg tud újulni. Egy potenciális király, csakhogy ez egy szerkezet, és nincs se keze, se lába.
A Frigyláda fényébe – a legenda szerint – azért nem szabad belenézni, mert annak átsugárzódó frekvenciája a Paradicsomból, a Hetedik mennyország forrásából száll alá, amely a lélekóceánon túl van, s mint ilyen, erősebb frekvenciával bír, tehát minden lélek azonnal kiég a helyéről, ha érintkezik vele. Régen ezért kísérleteztek – sajnos – a Frigyládát háborús célokra használni. Sokan pórul jártak és nem csak azok, akik ellen használták.
A Magyar Szent Korona egy behangoló eszköz. A sok potenciális király közül – ha eljön az idő – az ősök kiválasztanak egyet, akinek megrendezik a beavatotti (zártkörű) koronázását adott időben, adott helyen. Amikor a fejére teszik a tárgyat, az a szerkezete, programja és más „kitudjami” turpisságok hatására felhangolja a jelölt agyidegeit és a teljes mikrorendszerét, vagyis röviden: a koronázás helyezi be a királyt az univerzumi vérkeringésbe.
Végül egy aktualitás: sokan szomorkodnak azon, hogy a mai Szent Korona képi programja tudatos rongálás áldozata lett a XVIII. század végén. Ki tudja, hogy azt a programot kell-e egyáltalán visszaállítani, amit egykor használtak? Ilyen részletkérdéseken nem embernek kell, hogy fájjon a feje. Megtörtént, mert megtörténhetett.
A jövő mindenkor több idősíkon halad, így azt megjósolni még a legbölcsebb sem képes. De a lehetséges jövőképek közül több is úgy áll, hogy az úton bekövetkezik az a pont, amikor vagy lesz valaki, aki a véráramba beállva életben tartja a bolygót, vagy nincs tovább.

Kozsdi Tamás

[1] Lásd az Arvisurák Gilgames leszármazási tábláját öt évezreden át Kr.e. 3578-tól i.sz. 1308-ig Csák Mátéig. Arvisura 1450.o. Bp. 2003.
[2] Gilgames Nimródtól vette át a magyar vérvonalat, s indította meg – feltételezem – egy a korhoz (bolygóhelyzethez) illő kozmikus program alapján.
[3] IV. Bélát csak az nevezheti második honalapító királynak, aki nem a szakralitás oldaláról szemléli, ugyanis pontosan az ő korától kezdve éli a Kárpát-medence és népei az istentelenedő kort.
[4] A beavatottak jól tudták, hogy IV. Béla leányainak össze kellett volna házasodnia a mongol hercegekkel ahhoz, hogy a vérvonal ezen két, a VIII. században kettévált ága újra EGY legyen. Sem IV. Béla sem pedig felesége nem akarták ezt, így a tatárjárás nem testvéri találkozó lett, hanem egy szerződésszegő király és népének büntetése. Ekkor 24 emberöltőre átok súlya szakadt a magyar nemzet fejére (szerződés nem teljesítés végett). IV. Bélát így helytelen második honalapítónak nevezni.
[5] Ennek mechanikai hátteréről annyit érzékelek, hogy Lucifer annak idején nem csupán a földi erőforrásokat foglalta el, hanem azokat is, amelyekből a Föld táplálkozott, így őt elsősorban nem a Földről kell eltávolítani, hanem a kozmoszból, s csak utána lohad le a földön valamennyi „katonájának” az ereje. Ez következik most.
[6] Ez csak egy kiragadott példa a beavatások sorozatában, amelynek gyakorlatát – tudtommal – ma az egyiptomi (hun) kultúrkörhöz és a pálosokhoz köthetjük.