A szent és sérthetetlen magyar nyelv

"Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait." (Széchenyi István: Hitel)

"Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti de ha a nyelvét elveszíti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, az hazaáruló!.."/Gárdonyi Géza /

„...a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának , tündöklőnek szeretném látni..." /Déry Tibor/

"A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet ..." (Déry Tibor, 1945)

"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe." (Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)
"Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok." (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv)

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről).

"Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.
Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni." (Illyés Gyula: Ki a magyar?)

"És hazám volt a szó, s hazám volt a nép, mely magyarul beszél, a nép, az óriási állat,mely e fekete földön él;amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,erőm az ő ereje lett, sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."
(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

Több, mint százötven évvel ezelőtt Giuseppe Mezzofanti olasz bíboros és nyelvész (1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek a következőket mondta a magyar nyelvről, amelyet 57 más nyelven kívül szintén beszélt: "Tudja, melyik nyelvet tartom a görög és latin mellett, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart! Az új magyar költők verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, aki teljességgel igazolja jóslatomat. A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben". (Mezzofantit idézik: Kiszely, 1996, 347; Kosztolányi, 1971, 37)

"A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." (John Browning, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi - Dr. Végvári József fordítása).

"Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai." (József Attila: Töredékek)

"... soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem" "tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett" (Bessenyei György, Magyarság, 1781).

"A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó ... s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával..." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 192)

"Aki egy szellemi mozgalmat meg akar dönteni, annak ezt alapjaiban kell megrázni, ki kell mutatnia, hogy elvei egytől egyig hamisak. ... kifogásolja, hogy a nyelvművelő társaság csak az idegen szavak ellen hadakozik, s nem az idegenszerű gondolkozás, észjárás, mondatszerkesztés leküzdésére ügyel elsősorban. Ha ez így volna, nagy baj volna. Rossz orvos az, aki nem az egész szervezetet gyógyítja, csak a tüneteket." (Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 158 o.)

"Akkor válik igazán veszedelmessé, amikor az idegen szavak - az idegen gondolkodás jelképei - magyar álarcot öltenek, s úgy honosodnak meg." Kosztolányi Dezső

"Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.).

"... ami most csupa lustaságból, hebehurgyaságból s a magyar nyelvérzék ide s tova tökéletes kihalásából történik, az rettenetes." (Arany János, Visszatekintés, Szépirodalmi Figyelő, 1861)
"Az utca nyelve, a tömeg nyelve bejön az ajtónkon és ablakunkon, s előbb-utóbb azt a nyelvet beszéljük és írjuk, melyet a tömeg és az utca. Ha járvány dúl, valamennyiünknek félnünk kell. ... Csak közös erővel, összefogva cselekedhetünk." (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 175)

"... valamennyien vétkezünk a nyelv ellen. Nem is az a fontos, hogy ne vétkezzünk, hanem hogy ébredezzék régóta szunnyadó nyelvi lelkiismeretünk, s tudjuk, hogy vétkezhetünk. Az ilyen bűnös máris bocsánatot kap. Csak az kárhozik el, aki tunya, közönyös, konok, s nem törődik azzal, hogy vétkezik vagy vétkezhetik. ... Mindenekelőtt azt vetik ellenünk, hogy egyetlen alkotó költő és író többet használhat a nyelvnek, mint egy sereg tudós, aki tarsolyában hordozza a nyelv döntvénytárát. Ezt senki se tagadja." (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 153 o.

"... a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, s igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében." (Déry Tibor, 194. ?)

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében." (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).

Szeptember 30. - a Magyar Népmese napja

A fekete tyúk és a muzsika
Írta: Végvári József


Közelítés egy népmeséhez

Az utóbbi két évtizedben megjelent és felerősödött kutatási vonalak egyikében népmeséinket, sőt egész népművészetünket törekszünk jóval többnek látni, mint az egyszerű nép játékos képzelőerejének, díszítő-mesélő kedvének megnyilvánulásai, mint amelyek csakis alárendelt helyzetben lehetnek a "komoly", az "igazi" vagy "magas szintű" szépirodalomhoz képest; ezt az alárendelt helyzetét tükrözi az oktatásban, kutatásban neki juttatott jelenlegi szerep.
Ennek a kutatási vonalnak eddigi talán legerőteljesebb jelentkezése a Csodakút című kötetben volt mérhető, de említhetjük az Aki nem hiszi, járjon utána címmel megrendezett tanácskozásokat a népmeséről, a Pesthidegkúton működő Magyar Hagyomány Műhelyét, és még más rendezvényeket, melyek egyik közös jellemvonása, hogy a hivatalos tudomány igyekszik tudomást nem venni róluk. Alábbi megközelítésünk szintén ebben a vonulatban jelöli ki a maga helyét.
Elemzésre Az égig érő paszuly című mesét választottuk.


Az égig érő paszuly

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony. Annak volt egy fia meg egy kis tehénkéje. Egyszer úgy elfogyott az ennivalójuk, hogy el kellett a kis tehénkét hajtsák a vásárra, hogy eladják. Mondja az anyja a kisfiúnak:
- Eredj, fiam, reggel hajtsd el. De vigyázz ám, hogyan adod el, nehogy károsak legyünk benne.
El is hajtotta a fiú a vásárra, hát mindjárt akadt is vevője. Meg is csinálta a vásárt a fiú, elcserélte a tehenet egy szem paszullyal. Vitte haza a paszulyt a kisfiú, mutatja az anyjának, mit kapott.
Az anyja sírt keservesen, hogy a tehénkét ennyiért adta oda.
De a fiú vigasztalta:
- Ne búsuljon, édesanyám, azt mondta az öregember, aki megvette a tehenet, hogy még most, este ültessem el, s meglátom, hogy mi lesz belőle.
Elültette a kisfiú az ablak alá a kis kertbe a paszulyt, de még vacsorázni sem tudott, úgy várta, hogy mi lesz vele. Csak lefeküdt.
Hát reggel, mikor felébredt, látta, hogy kikelt a paszuly. Kinéz az ablakon, de nem is látta tetejét. Gondolta, kimegy, megnézi kívülről.
Kiment s megnézte, de bizony őkegyelme hiába bámulta, nem látta a tetejét. Mondja az anyjának:
- Na látja, édesanyám, mennyi ér paszuly. Megyek, felmászom a tetejére.
Az anyja mind kérelte, hogy ne menjen, de mégis elment. Délfele elindult, s ment felfele a paszulyon. Addig ment, mendegélt, már olyan magasságban volt, hogy szinte szédült. Akkor egyszer csak elérte az égboltot.
Hát ott az égbolton volt egy kis nyílás. Bekukucskál a fiú, s lát ott valami világosságot. Azt gondolja magában:"A paszulynak elértem a tetejét, de most már szeretném megnézni, mi van ott benn."Összeszedte a bátorságát, s belépett az ajtón. Hát látja, hogy ott nem is messze van egy kis házikó. Gondolja magában:"Most már úgyis éjjel van, itt szállást kérek, s reggel megyek haza."Hát ahogy benyit, ott talál egy asszonyt. Felkérdi az asszony:
- Hol jársz itt, te kisfiú, mikor az én uram a hétfejű sárkány? Ha meglát téged, rögtön megesz!Jaj, könyörgött a kisfiú, hogy bújtassa el, mert ő úgy fél a sárkánytól.
Kérdi az asszony:
- Éhes vagy te, kisfiú?
- Jaj, bizony éhes én - felelte a kisfiú -, még tegnap se ettem semmit.
Az asszony adott vacsorát a kisfiúnak, a kisfiú megköszönte szépen a szívességet.
- Namármost gyere, rögtön bújjál el, mert jön haza az uram, s ha meglátja, hogy itt vagy, mind a kettőnket megöl. De hová? - gondolkozik az asszony. Hova bújtassa el a kisfiút? Gondolja magában, behozza a dagasztóteknőt, beteszi az ágy alá, s aláborítja a kisfiút.
Álmos volt a kisfiú, de úgy meg volt ijedve, hogy nem mert elaludni. Hát mikor üti az óra a tizenkettőt, támad nagy dörömbölés, zúgás. Jön haza a hétfejű sárkány, hoz egy fekete tyúkot a hóna alatt. Leteszi az asztalra, s mondja:
- Tojj egyet!Hát rögtön tojt a tyúk egy aranytojást. A sárkány megint rákiáltott:
- Tojj még egyet!
Ameddig mondta a sárkány, addig mindig tojt a tyúk. De a sárkány nagyon éhes volt.
- Asszony, vacsorát ide! - kiabálta.
Ad az asszony vacsorát, vacsorázik a sárkány. Mikor megvacsorázott, azt mondta a feleségének, hogy adja oda a muzsikáját. Amint ott muzsikál, egyszer csak elkezd szaglálni.
- Te asszony, miféle idegen szag van ebben a házban?
- Csak nyugodjék, lelkem, muzsikáljon, nincs itt semmiféle idegen.
- Dehogynincs. Nekem rögtön add elő, mert különben téged is széjjeltéplek!
Az asszony addig csitította, amíg belenyugodott, s amint ott muzsikált, egyszer csak elérte az álom, s ahogy ott ült a karszékben, szép csendesen elaludt. Még nem is horkolt. Gondolta magában az asszony, jó lesz neki is lefeküdni, mert mindjárt megvirrad, s még nem is aludt.
A kisfiú, mikor észrevette, hogy mind a ketten elaludtak, kibújt a teknő alól, hóna alá fogta a fekete tyúkot, a másik kezébe a muzsikát, s gyerünk, szaladt vele ki a házból. Szaladt. Mikor jött volna be a lyukon, ahol felment, gondolja magában, visszanéz, vajon nem jön-e a sárkány a tyúk után. Hát úgy megijedt, mert a nagy sárkány egészen a nyomában volt már, úgy szaladt.
A kisfiú gyorsan leeresztette magát a szál paszulyon, a szekerce éppen künn volt a karfán, vette, s hamar kivágta a szál paszulyt vele. A sárkány lebucskázott, keze-lába kitörött, s a kisfiú agyonütötte s elégette. Többet nem kell féljen tőle senki.
Akkor bement az anyjához, aki nagyon búsult miatta, hogy hova lett.
- Ne búsulj, anyám, lesz ezután mit együnk, lesz pénzünk, aranyunk elég!
- Jaj, honnan lenne, fiacskám? - kérdi az anyja. - Mikor a tehenet elhajtottad, nem adtak érte csak egy szem paszulyt; ha a tyúkot eladjuk, azért nem kapsz csak egy felet.
- Jaj, dehogy adom én el ezt a tyúkot - mondja a kisfiú.
Bevitte a házba, felállította az asztalra, megsimogatta, s mondta neki:
- Tojj egyet!Hát a kis tyúk rögtön tojt egy aranytojást a kisfiúnak is. Az anyjának tátva maradt szeme-szája a nagy csodálkozástól. Addig tojatták, amíg meggazdagodtak. Csináltak szép házat, csűrt, vettek sok szép jószágot a pajtába, s vettek sok szép ruhát maguknak. A kisfiú egész nap csak muzsikált, az anyja meg csak hallgatta. Aki nem hiszi, járjon a végére.

1
A fenti kutatási vonalat követjük már abban is, hogy föltesszük:
1) ebben a mesében is fontos szerepet játszik a beavatás, melyen a hősnek kell átesnie;
2) e beavatás során a hős olyan utat jár be, mely térben és időben is túlmegy a mindennapi tapasztalás határán, például helyszíne a csillagos ég. Ezt az utat gyakran összekeverjük a képzeletbeli utazással, és az egész ügyet a mesélők dús fantáziájának tulajdonítjuk. Sokkal többről és másról van szó, és legfőbb ideje végre megtenni azokat a szellemi erőfeszítéseket, melyek e két jellegzetesség megértéséhez szükségesek. Jelen elemzésünkben inkább ennek az útnak a tényleges térbeli-égbeli állomásait igyekszünk megkeresni.
Hősünk beavatása alighanem a vásáron kezdődik, hiszen nem mindennapi cserébe egyezik bele: tehenét adja egy szem babért. Ismerjük az öregember, öreg koldus jelentőségét népmeséinkből: a vele való találkozás sorsfordító jelentőségű a hős szempontjából. Pusztán "kereskedelmi" szempontból rendkívül előnytelenek e találkozások, az öregtől vagy "csak" jó szóval, vagy értéktelennek látszó tárggyal kell beérni. Nagy hitnek és bizalomnak kell a kisfiúban lennie, ha belemegy ilyen cserébe.
Emellett nagyon fontos, hogy ezeknek az öreg embereknek a tanácsát pontosan meg kell fogadni, s a kisfiú így is jár el. Már itt nyilvánvaló: tudja, hogy valamilyen feladatra kiválasztódott, és ennek meg is akar felelni. Ekkor válik fontossá ér szavunk jelentésköre: az égig érő paszuly egyúttal fel is ér az éggel, vagyis egyenértékű vele, amennyiben a segítségével égbe jutó hős birtokba veheti az ott található és csak az embert megillető javakat.

Érdemes egy kis kitérőt tenni paszuly szavunk irányában, hiszen gondolhatni, hogy nem véletlenül választódott ki éppen a bab nevű növény arra a célra, hogy hősünket az égbe vezérelje. Nemcsak alakjánál fogva idézi meg a vesét (a vese minden leírásban "bab alakú szerv"), hanem nyelvjárási vázsó neve által is.
Hosszabb levezetésekkel kimutatható, hogy nyelvünkben a vese szó egyaránt köthető a szívhez (VeSe megfordítva SzíV) és a FeJhez (a Fő - FeJ - FeJlik ~ FeSlik ~ PeZSeg ~ BuZog sor révén). Ez meglepő párhuzamot mutat a kínai orvoslás egyes alaptételeivel: a vese az egyéni FeJlődésért felelős, mivel ura a csontoknak és tartalmuknak, tehát az agyVeLőnek is (dr. Eőry Ajándok szíves szóbeli közlése), és érdemes idézni egy szakkönyvből: "a vesék tárolják az ősi energiát, a Yuan Qit; ebből adódik, hogy a >>tehetség és ügyesség onnan sugároznak szét.<<>

Csakugyan: miért megy föl az égbe? Útjának ilyen értelemben nincsen előzménye, nem raboltak el senkit és semmit, akit vagy amit vissza kellene szereznie. Erre már csak koránál fogva sem alkalmas.

Kisfiúról van szó, tehát a nősülés szóba sem kerülhet, megszabadítandó királykisasszonyok itt nem szerepelhetnek. De - szintén koránál fogva - arról sem lehet szó, hogy ő már a földi világban megszerezhető tudást birtokolja, s ennél magasabb szintű tudás birtoklásáért mászik föl az égbe. Éretlen, süldő legényke, akinek még érnie kell, ezért is szükséges az égig érő paszuly. És hogy ő még ugyancsak sületlen, sőt keletlen, mutatja az, hogy a sárkány segítőkész felesége dagasztóteknőbe (angol változatban: sütőbe) bújtatja el éjszakára. A dagasztóteknő - ugyanúgy, mint például a kotlós leborítására szolgáló kas - igen alkalmas arra, hogy bontakozó csírák, életjelenségek megérlelődjenek.

A Csodakút ismerői talán már türelmetlenül kérdezik: milyen közegben játszódik a történet? Alapszabályként tekinthető, hogy a cselekményt megpróbáljuk elhelyezni az Állatöv valamelyik pontján, a 12 tulajdonságcsoport egyikében.
Föltehetjük, hogy történetünkben meghatározó a Bika közege lesz: végig evésről, gazdagságról és - természetesen a művészet sem maradhat el - muzsikáról van szó. Hiszen azzal kezdődik a történet, hogy ennivalót kell szerezni, és azzal végződik, hogy végre szert tettek a gazdagságra, szép ruhákra és egyebekre. Az étkezés, a vacsora annyira fontos, hogy még a sárkánytól való rettegést is háttérbe szorítja egy időre.
Itt mindjárt fölmerülhet egy úgynevezett "erkölcsi" kérdés: volt-e joga ily módon a kisfiúnak elhozni a sárkánytól az aranytojást tojó tyúkot és a muzsikát? Hiszen más meséktől eltérően itt nem az történt, hogy a sárkány ellopott volna bármit is a földi világból, s azt most vissza kell szerezni. Tehát akkor a kisfiú - tolvaj lenne? Mert ellopott valamit, amihez nincs jogcíme? Ez az erkölcsi kérdés rendkívüli módon nyugtalanította az egyik angol változat átköltőjét: úgy gondolta, mindenáron igazolnia kell a kisfiú "tolvajlásait". Ezért kitalált egy előzményt a meséhez, mely szerint a sárkány (az angol változatban: óriás) előzőleg a földön élt, s megirigyelvén a kisfiú apjának gazdagságát és jóságát, tervet eszelt ki, hogy kirabolja és megölje, s e tervet végre is hajtja.
Megjelenik egy jó tündér is, aki az apa őrzőangyala volt, de nem volt képes feladatát betölteni, mert ő is erkölcsi kihágást (!) követett el és büntetésből felfüggesztették, mi több, az óriás őt is meglopta: elorozta csodatyúkját és muzsikáját. A tündér kötelezi a kisfiút, hogy álljon bosszút apjáért, és szerezze vissza az ellopott kincseket, különben ő is bűnhődni fog. Ezzel az úgynevezett racionális gondolkodás szempontjából minden a helyére kerül, ennek pedig ára van: egy túlírt, rosszul szerkesztett, borzalmas tanmese.

3
Bátran kimondhatjuk: a teremtmények közül egyedül az ember a teljesség birtokosa, tehát eleve jussa van mindenhez, ami az ég alatt és felett található. Ha ez utóbbiakról elfeledkezne, vagy a bátorság hiányzik hozzá, jön egy öreg koldus, és figyelmeztet rá: neked van egy utad fölfelé. Megértél rá, tehát meg kell tenned, és meg is kapod hozzá a szükséges segítséget. De akkor élj vele! És amire ott szert tettél, elnyertél, azt le kell ide hoznod, és a többiek javára kamatoztatnod. Le kell hoznia azt, amit ott talál. Nem azért kapta a babszemet, hogy aztán az égig növő paszulyszárat csak nézegesse, esetleg kirándulásokat, turistautakat és városnéző sétákat tegyen az égbe, gyönyörködjön a látnivalókban fényképezőgépet kattintgatva, hogy aztán majd itthon esetleg vetített képes előadásokon számoljon be a látottakról.

Egyetlen út jöhet szóba, s ennek sikerrel kell járnia, nincs több esély.

Tudjuk-e azonosítani az égi helyszínt? Legalábbis kísérletet tehetünk erre.
Mit keresünk? Vannak jól azonosítható "tételeink": sárkány, tyúk, muzsika, ráadásul úgy, hogy a Bika se maradjon ki a dologból. Amint a kisfiú átbújik az égbe nyíló ajtón, megpillantja a sárkány házát. Nos, az égbolton éppenséggel található egy sárkány, a Draco csillagkép, a ß Draconis-nak pedig magyar neve is van a népi csillagnevek között: Sárkány koronája. Ha föltesszük, hogy hősünk ezen a tájon érkezik föl az égbe, a közelben meg kell találnunk a két kulcsfontosságú tételt, amelyeket majd magával visz le a földre. Ha a Hevelius féle csillagtérképet nézegetjük, meglepetésünkre meg is találjuk a muzsikát, méghozzá igen különös keretben: egy madár testébe illesztve!

A Lant csillagképről (Lyra) van szó, mely az ábrázolásban keselyűféle madárnak tűnik, kiterjesztett szárnyai között a hasán jól látható egy húros hangszer, a lant. A madár tartása kissé emlékeztet a nagyszentmiklósi kincs égbe ragadási jelenetére.

Említésre méltó, hogy e csillagkép egyik csillaga, a Vega, az égbolt legfényesebb csillagai közé tartozik, magyar népi neve pedig Csősz. De vajon miért íródik egybe a kettő? Gondoljunk csak vissza a mesére: "...hóna alá fogta a fekete tyúkot, a másik kezébe a muzsikát, s gyerünk, szaladt vele ki a házból... gyorsan leeresztette magát a szál paszulyon." Ha egyik kezében a tyúk van, másikkal a lantot (hárfát stb.) szorongatja, akkor mivel kapaszkodott lefelé menet?
Tudunk olyan változatról is, melyben a kisfiú többször megteszi az égi utat, és egyenként hozza le a javakat, de most a föntebb közölt változatot szeretnénk értelmezni. Mondhatnánk, félsiker, hiszen a muzsikát sikerült elég pontosan azonosítani - népünk nyelvén a muzsika elsősorban húros hangszert jelent, főleg hegedűt, amely ugyancsak pengethető. A tyúk viszont még nincs meg, igaz, hogy a keselyű is madár, és esetleg tojhat aranytojást is, de mégis messze áll a tyúktól (vajon jelent-e segítséget, hogy van ilyen népdalunk: "Hármat tojott a fekete kánya"?).

Felfigyelünk arra, hogy a Sárkányhoz szintén nagyon közel eső Hattyú csillagkép egyik régebbi angol neve tyúk, legfényesebb csillagjának neve pedig - Deneb - teljes arab alakjában a tyúk faroktollazata jelentésű. Maga a magyar Hattyú név hangtanilag szintén nem áll túl messze tyúk szavunktól, tekinthető annak megfordításaként. Ugyanakkor felrémlik, hogy valahol ténylegesen tyúk is van az égbolton, és ha újra végigolvassuk a Toroczkai-könyvben4 található jegyzéket a népi csillagnevekről, találkozunk egy különös névvel: Kottafijas=Plejádok, vagy közönséges nevén a Fiastyúk.
Találkoztam én már ezzel a névvel, de átsiklottam rajta mint nehezen értelmezhető tételen. Most azonban váratlanul olyan "szövegkörnyezetbe" került, ahol kezd érthetővé válni. Népi műveltségünk egyik igen jellegzetes vonása jelenik meg előttünk: az, hogy a különféle műfajok egy nyelven beszélnek, egymást magyarázzák, teljesítik ki a képjelek: egyszer a hímzés ábrája a néptánc valamely részletét, másszor a fába karcolt jelenet a népdalt, most a népi csillagnév a népmesét.Érdemes kicsit megállni, mert több szempontból is kulcsfontosságú tételhez érkeztünk.
A csillagképi oldalt tekintve a Fiastyúk (egyéb nevei: Csürkecsillag, Kaptárhúggya, Hetevén) a Bika csillagképben található, ezzel megerősíti feltételezésünket, miszerint az egész történet az érzéki javak megszerzése körül forog: gazdagság és művészet. A Kottafijas elnevezés ennek volna összetett képjele. Vegyük észre, hogy itt csibék helyett aranytojások vannak, amelyek nagyon szépek lehetnek, de az életet nem viszik tovább.
A mese végén látható, hogy Bika őurasága leragad saját élvezetei körébe, ahonnan nincs továbblépés, legalábbis a maga erejéből nem tud továbblépni.

Következhet a Kottafijas név nyelvi kiaknázása. Korábban valószínűleg elintéztük volna azzal, hogy egyszerű hangutánzó, illetve állathívogató szóval állunk szemben: egyfelől a kot-kot, kotkodál, kotyog, másfelől a gazdasszony kotlóst hívogató kotá-kotá-kotáfijas kiáltása. Csakhogy itt megkettőződik a t hang (Kibédről adatolja az Új magyar tájszótár), és ezzel már zenei képzetek kerülnek elő. Ma a tyúkot általában nem tartjuk énekes madárnak5, illetve hangját zenei szempontból értékelhetőnek (a hattyúnak is csak egyik fajtáját), de például az angolban a fönt már említett hen 'tyúk' és swan 'hattyú' szavakat egyaránt egy olyan tőre vezetik vissza, melynek jelentése 'énekes madár'.

De nemcsak a dallam jöhet szóba, hanem az ütem is. Idézett szótárunk olyan példamondatai, mint kottára illeszti a lábát vagy A gerebjílís kóutára ment a tánclépés és a munka ütemességére utalnak. Megfigyeltük-e már, milyen ütemérzékkel kotyog a kotlós a csibéinek? Mintha óra lenne beleépítve! Ezzel lehetne kiegészíteni egyik múlt századi szótárunk6 magyarázatát, melyben elutasítja kotta szavunk latin eredeztetését; sajnos mára ez lett kizárólagos, holott nehéz megérteni, hogyan lett a latin quot 'hány? mennyi?' jelentésű kérdőszóból nálunk - hangjegy. A magyar kot gyökből ugyanis nemcsak a kotyog, kotkodál vezethető le, hanem kattog, kótog 'kopácsol', kótis 'harang nyelve, mozsár törője stb.' is. Továbbá kotta a népnyelvben a citera húrját is jelenti, márpedig onnan indultunk ki, hogy lant és muzsika egyaránt húros hangszerekre utaló szavak.
Ehhez már csak annyit kell hozzátenni, hogy nálunk a lant - kolompra is vonatkozhat, a kolomp pedig tekinthető a harang hangalaki változatának (természetesen nem az akadémikus hangtanon belül, hanem a magyar szerves műveltségen belül most kidolgozás alatt álló, ahhoz teljes mértékben igazodó nyelvi elemzés keretein belül).
Ekkor már meg tudunk magyarázni legalább két nyelvi sajátosságot: 1) a magyarban azt, hogy a kotyog~ketyeg nemcsak hangrendi párt jelöl, hanem itt mélyebb tartalmi összefüggés van a két szó között; 2) az angolban a kotlóstyúk furcsa clock-hen 'óra-tyúk' nevét, melynek első elemét a legtekintélyesebb angol szótár7 csakis hangutánzóként fogja fel (cluck 'kotkodál'), és élesen elválasztja az óra jelentésű clock főnévtől, melynek eredeti jelentése: harang (lásd német Glocke 'harang, csengő').

Térjünk most vissza madarunkhoz és a hasán lévő lanthoz, mert a lantnak, illetve lantszerű hangszereknek érdekes neveik vannak nyelvünkben. Bátran föltehetjük, hogy e nevek jó része vonatkoztatható mesénkre, ezzel ellentmondva - ahogy eddig is tettük - a mai nyelvészet azon alaptételének, hogy a nyelvi jel önkényes és megegyezésszerű, közte és a valóság darabjai között rendszerszerű megfelelés nem lehet, ha mégis, akkor az csak a véletlen műve. Egyik ilyen név a koboz, mely nyelvünkben lantszerű hangszert és bőgőt egyaránt jelenthet.
A koboz szócikkében jeles múlt századi szótárunk magyarázatképpen két latin szót említ meg zárójelben: pandura és lyra. Az utóbbival semmi gondunk nincsen, hiszen ez a szóban forgó csillagkép ma is használatos latin neve (emellett a költészet jelképe stb.), de a pandura alapos okot ad a rácsodálkozásra. Kis szótári kutatással kideríthető, hogy nyelvi rokonságban áll több különféle húros, pengetett hangszer nevével, köztük a mandolin, bandura, bendzsó és még néhány, talán még a tambura is (B~T illetve P~D hangátvetéssel, vagy az első elem - tamb - megfordításával) idesorolható. De nem is ezen csodálkozik el a magyar anyanyelvű ember, hanem azon, hogy e hangszert jelölő szó gyakorlatilag egyetlen végső és elhagyható magánhangzóban különbözik pandúr szavunktól (meg az u hang hosszúságában), amelyet viszont egészen más jelentésben ismerünk.

A "korszerű gondolkodású" és európai szinten művelt ember (főleg ha bölcsész is) ilyenkor szokott diadalmasan fölkiáltani: "Na látják, ez is mutatja, mennyire logikátlan és ésszerűtlen a nyelv, mennyi benne a kiszámíthatatlan önkényesség és gyermeteg képzelőerő! Mert hiszen ugyan mi köze lehet egymáshoz a pengetős hangszernek és a >>rendfenntartó fegyveres alakulat tagjának<<

Lássuk a bizonyítékokat!
Az elfogultság vádját kikerülendő, előbb a nagytekintélyű The Oxford English Dictionary két idevonatkozó szócikkét nézzük meg: "1. pandour, pandoor (pandur alakban is)... szerb-horvát pandur, 'rendőr, törvényszolga, altiszt; lovasrendőr, illetve a közbiztonság őre; a szántóföldek és szőlőskertek felügyelője'... (saját kiemelésem - V. J.) ...valószínűleg összefügg a latin banderius 'valamely zászló alatt gyülekező' szóval (vö. magyar bandérium - V. J.), melynek első jelentése 'búzaföldek és szőlőskertek őre' (saját kiemelésem - V. J.) ...nem származhat a magyarországi Pandúrpuszta nevéből..." - "2. pandora, pandore (pandur alakban is)... görögből, de ott ismeretlen eredetű... hangszer, melynek feltalálását Pán istennek tulajdonították8... az eredeti görög és római pandura voltaképpen háromhúrú lant... a névnek és hangszernek is számtalan módosulata van..."Nézzük most meg, mi a pandúr a Czuczor-Fogarasi féle szótár szerint? "Aki a köz bátorságra felügyel." És hogy hívjuk ma a "búzaföldek és szőlőskertek őrét"? Ugye csősznek? "Aki a határban a tilosokra felügyel" ugyanezen szótár szerint. És a Lant (melynek mint hangszernek más nevei a koboz és pandura) csillagképbeli fényes Vega csillagnak mi is volt a Toroczkai által közölt népi neve? Ugye Csősz? Lehet, hogy ezek mind véletlenek. De akkor nem sok egy kicsit a véletlenekből? A pandúr szócikkében Czuczor-Fogarasi a következő jelentéseket közli: "megyekatona, hadnagy, csetnek (Bácskában), látó, latinosan persecutor (elemére nézve a banda, bandíta, Banner 'zászló' szavakkal van rokonságban)." Tehát nemcsak anyanyelvünkben rajzolódik ki ily módon egy korábban talán is nem sejtett összefüggésrendszer, ez esetben a mese belső, mögöttes "nyelvi erőtere" és a magyar csillagos ég között, de még az angolban szétesett elemeket is értelmezni tudjuk.

Hősünk személyével is érdemes még foglalkozni. Mint mondottuk, kislegényről, süldő fiúról van szó, akinek még érnie kell, akit még be kell tenni a dagasztó- vagy sütőteknőbe. Bár a süldő szó nem szerepel a mesében, a fiú koránál fogva mégis nyugodtan ideérthetjük, már amennyiben a mese nyelvi-mitikus rendszerében helye van.

Márpedig nagyon is van, hiszen az egész történet Bika hangulatú, a Süldők pedig nem más mint a Hyades néven ismert csillagcsoport a Bika csillagkép fejében. Ennek legfényesebb csillaga az Aldebaran (Bujdosók lámpása), melyet a Bika szemével azonosítanak, és szembajokkal is kapcsolatba hozzák horoszkópokban. Ezt a magyarázatot a nagy oxfordi szótár is megerősíti, amennyiben a Hyades nevet köti a latin suculae 'malacok' alakhoz is. A magyar Süldők elnevezés azért is fontos, mert újabb adatot szolgáltat a Bika ~ Disznó megfeleléshez a nyugati és kínai-török állatövi rendszer között. Úgy látszik, múlt századi nagyszótárunknak megvoltak a saját forrásai csillagnevek dolgában, mert a Hyades e nevét még Toroczkai sem ismerte (ő a Kikelethírmondó és Méhkas neveket közli). Az ilyen korú legénykék törekvéseiről pedig érdemes szó szerint idézni Az esztendő köre9 című hézagpótló kiadványból: "BIKA: 10 és fél éves kortól 14 éves korig: Öngyarapító: az anyag értékeiben az önérdekét szolgáló erőket találja meg. Az öröm-elv vezérli. Önös: megkapja a figyelmeztetést: ön ős, tehát erőit önmaga, ön-magja testi-lelki-szellemi táplálására fordítja...." (20. old.) Láttuk fentebb, hogy a pandúr két jelentése közötti kapcsolat az angol nyelvből nem, a magyarból viszont tökéletesen magyarázható (de természetesen csakis ennek a mesének és népi csillagneveinknek köszönhetően).

Ha itt rendszerről van szó, akkor feltételezhetjük, hogy ugyanez a párhuzam, vagy hozzá nagyon hasonló még akad. Ilyet találunk koboz szavunkban, ugyanis ennek szintén két jelentése ismert a mai köznyelvben, és ha eddig úgy gondoltuk, hogy a pengetős hangszernek meg ingóságok (hatósági) lefoglalásának, azaz elkobzásának aztán már tényleg nem lehet semmi köze egymáshoz, akkor itt az ideje, hogy felülbíráljuk e borúlátó és kishitű vélekedésünket.

Az ilyen vélekedések - amellett, hogy velük elzárjuk az utat saját hagyományunk megismerése és megértése előtt - a (nyelvi) jel önkényességét hirdető úgynevezett "modern tudomány" malmára hajtják a vizet; hagyjuk mi azt a malmot, hadd forogjon magának. Ugyanis gondoljuk meg, mi történik mesénkben a kobozzal? Hát pontosan az, hogy elkobozzák!

Mert mit jelent "elkobozni"? Azt, hogy el- vagy visszavenni valamit attól, akit az a tárgy törvényesen nem illet meg, aki annak birtoklására nem jogosult. Sárkányt pedig nem illet meg se koboz, se fekete tyúk.Ellene lehet vetni azt, hogy olyan szavakkal foglalkozunk, amelyek így nem szerepelnek a mesében: süldő és koboz. Ezt csak az indokolhatja, ha e szavak tartalmi-fogalmi szempontból helyet kérhetnek maguknak a mese nyelvi erőterében. Ezt a süldő esetében talán már sikerült igazolni, de a koboz csak akkor maradhat meg, ha legalább még egy szálon tudjuk kötni az eddigi fejtegetésekhez.

A mesétől, de más népművészeti alkotástól se várjuk el, hogy értelmezze saját magát; az a mi dolgunk. Az értelmezés a mi dolgunk, ennek elmulasztását hanyagság és lustaság nem menti, de az arra való hivatkozás sem, hogy a Nyugat-Európából kölcsönkapott - és büszkén fitogtatott - szerszámosládában nincs kulcs a mi hagyományunkhoz (érdekes módon ebből sokak számára e hagyomány lesajnálása vagy agyonhallgatása következik, nem pedig a kulcs megkeresése).

Az odaát elvesztett kulcsot nekik kell megkeresni, mi legföljebb segíthetjük őket ebben (ez elől viszont nem szabad elzárkózni).

A magyar nyelv szerencsére most sem hagyja cserben az elemzőt, már amennyiben hisz benne és rá meri bízni magát. Érdemes szó szerint idézni tájszótárunkból:koboz2 fn. 1. szalmából v. gyékényből font gömbölyű kosár 2. a lopótök kivájt belű és megszárított terméséből készült tojástartó.kóbor (szalmából v. fűzfavesszőből font) nagy kosár gabona, tyúkok, kotlós tartására.kopoz1 ige... (baromfit) kopaszt... tollat foszt... (babot hüvelyéből) kifejt... (ÚMTESZ) Látnivaló, hogy koboz szavunk nem is két, hanem a tájejtést is figyelembe véve három jelentésű, melyek látszólag teljesen különböznek, de mi most már nem hiszünk a bennünk berzenkedő kisördögnek, aki nagyon szeretné a teljes nyelvi önkényesség megcsillagozott példájaként felmutatni e háromszoros "homonimát". Mert mit tartanak ebben a 'kosár' jelentésű kobozban, vagy kóborban (koboz szavunk új hangtani változata)?

Éppen azt a két dolgot, melyek oly fontos szerepet játszottak mesénkben, illetve az eddigi elemzésben: gabonát (lásd dagasztó- vagy sütőteknő) és (tojó vagy kotlós) tyúkot meg a tojásokat. A kopoz igét pedig mintha csak a hézagok kitöltése kedvéért hozta volna létre nyelvünk: a tyúk mellett itt már a paszuly is szerepel, ami pedig a kopasztást illeti, a tyúk és a koboz elkobzásával a kisfiú bizony alaposan meg is kopasztja sárkányunkat.Legalább még néhány további párhuzamra érdemes felfigyelni.

1. A pengetős hangszerekkel foglalkozó szócikkeiben nagyszótárunk rendre megemlít egy különös népnyelvi szólást, mely e hangszereket (egész pontosan a kobozt és tamburát) mácsikszedőnek nevezi. A mai köznyelv ezt a konyhai eszközt 'laskaszedő' vagy 'tésztaszűrő' néven ismeri, és a hangszer népi elnevezésének oka az eszköznek a hangszeréhez hasonló nyele és öblössége. Mindenesetre érdekes, hogy hangalaki fedés van a MuZSiKa és MáCSiK között (e név valószínűleg a csíkmák, mákos csík alakokból jött létre). Másfelől pedig idevonható a MaCSuKa szó, mely furkósbotot jelent, a macsukás pedig hajdút, poroszlót, tehát jelentésben közel áll a pandúrhoz.

2. A pand-úr hangalakjában benne van - hangrendi váltással - a pend-ít, pend-ül, sőt a pang is, melyet éppen a legtudományosabbnak tekinthető mai szótárunk10 hangutánzással magyaráz, mégpedig a harangzúgásra utaló kong ige mintájára (például olyan szólásokban, mint a kong az ürességtől, illetve a kissé argóízű pangás minden vonalon). Mellesleg a kong és cseng igéknek egyaránt van bong párjuk, és megfontolandó, hogy nyelvünkben nemcsak a húr, hanem az érc is peng (innen penge főnevünk).

3. Lehet mosolyogni azon a magyarázaton, melyet múlt századi nagyszótárunk a csősz eredetére ad: "csősznek hívják, mert csővel (puskával) szokott járni". De emlékezzünk vissza a pandúr szócikkében egyik jelentésként szereplő látó kifejezésre, és kössük ezt össze a Hyades legfényesebb csillagával, a vöröses Aldebarannal, mely éppen a Bika szeme. A csősznél lévő cső nemcsak puska, hanem messzelátó is lehet, márpedig erre az eszközre (illetve képességre) a mezőőrnek nagy szüksége van.11 A nyelvi búvárlatok elvonták figyelmünket a Lant csillagkép külső képétől, ahogyan őt Hevelius csillagtérképén látjuk.

A madár törzse a hangszer, de nagyon hasonlít címerpajzshoz is, melyet mintegy páncélként, vértként tart maga előtt. Valóban, sok ilyen ábrán a madár testét országcímer tölti ki, s ilyenkor gyakran kétfejű a madár. Ez az a griff, mely a Kos képjeleként kazettás mennyezeteinken is megjelenik, s két fejével (illetve egyetlen, de hol jobbra, hol balra hajló fejével) a Kos-Mérleg közötti napéjegyenlőségi tengelyt idézi meg.

Pajzshoz való hasonlósága azért is érdekes, mert görög hitregék szerint Hermész teknősbékapajzsból készítette az első lantot, a Hevelius-féle térkép szerint pedig régen egyenesen teknősbékaként (emlékszünk még a teknő korábbi előfordulására) ábrázolták, mivel igen lassan mozog az égen, ami nem csoda, hiszen a Sárkányt (és természetesen a Kisgöncölt) leszámítva a Sarkcsillaghoz legközelebb eső csillagképek közé tartozik. Páncél szavunk (különösen páncér alakban) újra megidézi a pandúrt; hangtani párhuzamként gondoljunk olyan szóbokrokra mint pindur - picur, pénz - pendül - pengő.

Ha még pánt szavunkat12 is hozzávesszük, akkor a mozgás lassúsága, a nehézkesség mellett a megfogó-lekötő erők működésére is felfigyelhetünk. Ezek az erők legteljesebben azonban magában a Sárkányban összpontosulnak, hiszen ő még lassúbb mozgású, mint a Lant, a Heveliustól átvett képen jól látható csavart farkával pedig a Bakot idézi meg az Állatövből mint a lefogó-korlátozó erők legfőbb képviselőjét. (A harmadik "földes" jegyet, a Szüzet bizonyára a Sárkány feleségében találjuk meg.)

Talán az utolsó szál elvarrására készülve kérdezzük meg: az igazán sajátos Kottafijas népi csillagnéven kívül van-e más, nem nyelvi kapcsolat tyúk és zene között? Úgy tűnik, van, és itt szeretnénk megköszönni Berecz Andrásnak, hogy erre felhívta figyelmünket két észrevételében.

1. Gergely András türei énekes, készülődve az énekléshez, tüzet rak az erdőszélen, s ezt mondja: "Olyan tüzet teszek, hogy annál még a Fiastyúk is megmelegszik!"

2. Lőrincz László egyik könyvében elmondja azt az esetet, amikor is a mongol pásztor nem volt hajlandó énekelni a kivonult népzenekutatóknak, amíg föl nem kelt a Fiastyúk. Végül két érdekes angol idézet a nagy oxfordi szótárból: 1. "Csillagzene érkezett le hozzám a Plejádokból" (a siderean szócikkében). 2. "Ausztrália őslakói a Plejádokban leányok csoportját látják, akik zenekíséretet szolgáltatnak táncos összejövetelhez" (a corroboree szócikkében).

Ne nagyon törjük magunkat annak bizonyításával, hogy a türei, mongol és ausztrál énekesek titokban jártasságot szereztek görög mitológiában, ez utóbbi szerint ugyanis leányok vagy galambok a Plejádok, de zenéhez nincs közük.

E rövid írásban célunk a népmese néhány kimondott - és néhány ki nem mondott - kulcsszavának nyelvi elemzése volt, illetve a kapott nyelvi adatok megfeleltetése a történetnek és szereplőinek.

Láttuk, hogy a csillagos ég és nyelvünk jelenségei, szókincsünk belső összefüggései között miféle párhuzamok találhatók, s ezek milyen rendkívüli kölcsönös magyarázó erővel bírnak. Ezek után érthető, miért nem tudunk mit kezdeni olyan - főleg csillagászkörökben hallható - vélekedésekkel, miszerint csillagképek csak képzeletünkben léteznek, nem a valóságban, és igazán ideje volna leszámolni az efféle ósdi babonákkal.

Az itt közölt és ehhez hasonló elemzések, felismerések birtokában magunk inkább úgy véljük, kevés valóságosabb dolog van a csillagképeknél, és aki ósdi babonának tartja őket, ne nagyon számítson arra, hogy lényegi felismerésekre juthat nyelvünkről és műveltségünkről, sajátos - tehát a görög-latin, nyugat-európai, ázsiai stb. kultúrákból le nem vezethető - szellemi hagyományunk belső szerkezetéről és irányvonalairól. Természetesen az is lehetséges, hogy az így vélekedők nem is vágynak efféle felismerésekre.Végül jelezni szeretnénk, mivel kellene még foglalkozni egy komolyabb elemzésben: a) a Nap úgynevezett apexpontja a Vega (Csősz) közelében van, vagyis napunk és az egész naprendszer forgása közben ebben az irányban halad; b) a Nap hátráló mozgása miatt a sarkcsillag is "cserélődik", és egy korábbi világkorszakban a Vega töltötte be ezt a szerepet; c) a csillagfejtésben a Lant csillagkép másik neve (például az angol nyelvben) az "alászálló keselyű" (Vega arabul "lebukó") szemben a Sassal, mely "felszálló keselyű" (Atair nevű főcsillaga arabul "repülő" jelentésű) . Ezeket, és még egyéb, itt föl sem vetett körülményeket okvetlenül figyelembe kell majd venni, sőt alaposan vizsgálni.

Lehetséges, hogy erre a vizsgálatra nem fenti mesénk, hanem valamely más népmese vagy népművészetünk más alkotása fog alkalmat szolgáltatni.

Jegyzetek:
1. Icinke-picinke. Magyar népmesék óvodásoknak. Válogatta és szerkesztette: Kovács Ágnes. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1972. Szücs Kati meséje.
2. Dr. Simoncsics Péter: Akupunktúra, életenergia, egészség. Téka Könyvkiadó, h.n., 1990, p. 81.
3. Az angolul tudók kedvéért jegyzem meg, hogy ez a változat a Világhálón is olvasható (egy 1820-ban megjelent könyvből) a következő címen: http://www-dept.usm.edu/ ~engdept/jack/h.htm. De a Jack and the Beanstalk címre rákeresve, más változatok is megtekinthetők.
4. Toroczkai-Wigand Ede: Öreg csillagok. Táltos kiadása, Budapest, 1916.
5. De mit ír Csokonai? Édes a te danolásod, / Jérce-forma kotyogásod; / Kitty-kottyod innepi ének / Bús szívemnek, szegénykének. Akkor is megfontolandó, ha e sorok egy kulacshoz szólnak.
6. Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I-IV. köt.: Emich Gusztáv magyar akademiai nyomdásznál, Pest, 1862-67; V-VI. köt.: "Athenaum" Irodalmi és Nyomdai R. Társulat, Pest, 1870-1874.
7. The Oxford English Dictionary.
8. Megjegyzendő, hogy a Lyra csillagképben szereplő lant föltalálását viszont Orpheusznak vagy Hermésznek tulajdonítják.
9. Alcíme: A Napút 12 téridő-egységének vázlatos jellemzése. Örökség Könyvműhely, h.n., 1999. Rövid bevezető a szellemi örökségünk kereteit megszabó állatövi rendszerbe, s nagyon ajánlható mindenkinek, aki ebben az irányban az első lépéseket teszi.
10. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III.
11. Tudomásunk van arról, hogy az állatövi csillagképeknek vannak megfelelőik a Sarkcsillaggal együtt forgó csillagképek, illetve állócsillagok között. Ennek vizsgálatához nincs meg a kellő tárgyi tudásunk, de nem csodálkoznánk, ha ilyen kapcsolat lenne létesíthető a Bika és a Lant, illetve Vega között.
12. Tudjuk, hogy mai szótáraink e szavakat különféle idegen nyelvekből eredeztetik, szívósan fenntartva a XIX. században kialakult nyelvészeti iskolák elveit és módszereit. Nekünk azonban fő kérdésünk nem az, hogy honnan ered valamely szó, hanem az, hogy hová épül be.
Megjelent a Napút irodalmi folyóirat 2000. októberi számában.

Kiss Dénes: A "titokzatos" magyar nyelv törvényei és játékai

Aligha véletlen , hogy azt mondták vagy írták a magyar nyelvről: olyan, mintha a Marsról hozták volna. Amikor a magyarok beszélgetnek, mintha szórakoznának. Ugyanis a szóragozó lehet szórakozó is, a szórakozás pedig szóragozás. Nem csupán játék ez, hanem a magyar nyelv törvénye. Mert a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve ELTÉR A VILÁG LEGTÖBB NYELVÉTŐL!

Aki magyarul gondolkodik, sajátos rendszerben és eredeti logika szerint működő nyelvvel képes erre. A világon mintegy 3000-3500 nyelvet tartanak nyilván, a nyelvjárásokkal együtt. Illetőleg, pontosabb, ha azt mondjuk: ilyen számura becsülik a valaha volt és a mostani nyelvek összességét. Ha ez a szám éppen háromezer, akkor a magyar nyelv, alapvető rendszerét, legfontosabb tulajdonságait tekintve eltér a világ kétezerkilencszáz- kilencvenkilenc nyelvétől! Kissé egyszerűsített jelzés ez - arányosítás - a magyar nyelv “marsi” származásával kapcsolatban.

Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar nyelvet elkülönítik - kisebb-nagyobb mértékben, általában jelentősen! - a világ legtöbb nyelvétől?

1./ A magyar, ragozó - aglutináló - nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavakhoz RAG-okat, - képzőket, jeleket, toldalékokat - RAG-asztgatunk, RAK-osgatunk. (Igy szó-rak- oz-unk!). Ám nem csak a szavak végéhez, hanem azok elejéhez, sőt a közepéhez is.
A RAG jelentése maga is rész. A háztetőnek azt a részét - eresz-rész - eresztékét nevezik ragnak például Zalában, ahova a kulcsot s egyéb kisebb tárgyat “eldugtak”. De benne van - s lehet! - több szavunkban a “rag” szórész, például a sa-ROG-lya szóban, amelynek jelentése, a kocsi vagy szekér megtoldása, öblös, keretes farésszel. Azaz maga a saroglya is toldalék! (De föltételezhető, hogy benne van a nyelvfejlődés korábbi idejére utalva, például a farag, fa-rag, s tán reg-gel stb. szavainkban?)
E nyelvi alapelemek - rag, képző, jel - ide-oda rak-os-gat- ha-t-ók. Látható, hogy a rakosgat szavunk ragozása, pontosabban a “rak” szavunké milyen érdekes. De mondhatunk más példát is. Íme: meg-hí-v-at-tat-hat-ná-tokvalakit valahova. Ezt a világ legtöbb nyelvén legkevesebb négy-hét szóval fejezik ki!
A magyar is tudná így is: “Szóljatok, hogy hivattassanak meg engem.” Vagy: “Mondjátok meg, hogy ők (valakik!) hívjanak meg engem.” stb. Lássunk példát a rag-képző szóhoz kapcsolódó lehetőségeire: SZER - SZOR - SZÖR egy-SZER, SZER-ez, több-SZÖR-öz, rend-SZER-int, sok-SZOR, SZOR-galom, stb. Csak egy logikai példát arra nézve, hogy e szó-elemekkel valóban azonos vagy közeli jelentéstartalom jelenik meg a szóban: sok-SZOR. Ebben az esetben a SZOR a szó végén található, és azt jelenti a szó, hogy valaki valamit folyamatosan vagy gyakori ismétléssel tesz. S ha a szó elején: SZOR-galom, találjuk a SZOR-t, akkor az előbbi, a sokszor jelentése világlik elő ebből a szóból is. Hiszen az a szorgalmas, aki valamit sokszor, rendszeresen vagy folyamatosan csinál! De e szótagok, részek jól látszanak a több-ször-ös-en szavunkban is. (Szándékosan választjuk el a szavakat a későbbiek folyamán is, hogy az olvasó lássa, lát- ha-s-sa, lát-ha-tó legyen nyelvünk ragozó jellege - lám: jel-leg! - mert leg-es-leg így leg-én-ked-he-t-ünk nyelvünkkel.) Később még mutatunk példákat a -ra-re, -ban-ben, -tól-től, -nak-nek stb. ragokkal s tán még kép-zők-kel - kép-ző-k-vel, vel-ük - is.

2./ A magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom legalább kilencven százalékát s azt inkább csak árnyalják a mmagánhangzók. Jó példa erre a következő verssor:Tilpri migyir hi i hizivagy: Hözödnök röndölötlönölAz olvasó hamarosan rájön, különösen, ha csupa e-vel, majd csupa a-val stb. próbálkozik. Rendszerint a harmadik magánhangzó “összekötés” elővilágítja az eredeti szöveget. Persze mindehhez az szükséges, hogy a magyar mondatban az eredeti helyükön hagyjuk a mássalhangzókat. (Ez csupa mássalhangzós, ősi, magyar rovásírás titka is.) Akar falyamatasan as lahat magyaral baszalna, i misik migyir migis migirti, higy mit is ikirink möndönö ö mösök mögyörnök.....

3./ A magyar nyelvben az ábécé minden hangzója - kivétel x, y, q, - önmagában, másod- vagy harmadmagával külön tisztségviselő is lehet! A már említett “ rag-ok” lényege is ez. Például a fej-em-re szóban három “e” hangzó található, de az első jelenti az eredeti, alaki értéket, a második már a birtokos rag “összekötője”, a harmadik pedig a helyhatározó ragé. Ám lehet még egy zárt “e” kérdőszócskaként: fej-em-re-e? Tehát a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki, hanem helyi értéke is van. Így például a “k” - a sok szavunkból elvontan! - a többes szám jele. A “t”, amely a tárgy jele, tán nem véletlenül szerepel a “tárgy” szavunkban? De lehet igék esetében az egy vagy két “té” a múlt idő jele is. Alapszó a “vala”-ból kialakult “volt”! Ezért múltból “jövő” bizonyíték a “voltaképpen” szavunk, hiszen azt jelenti, hogy: igazában, valójában.

4./ A magyar, beszéd közben, a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot hangsúlyozza.
Ez is természeti törvény szerint való. Ugyanis a beszéd kezdetekor van a legtöbb levegő a tüdőben, s akkor létezik a legnagyobb nyomás is. Így az első hangzó lesz nyomatékosabb, ha természetesen beszélünk. Itt említjük meg azt a fontos, talán még zenei törvénynek is nevezhető nyelvi megnyilvánulást, amit magánhangzó-összhangnak neveznek.
A lényege, ha a szótőben magas hang “szólal” meg, például “ég”, akkor bármelyik értelemről, jelentésről is van szó, magas hangú lesz a toldalék: égre vagy égés, égő. Ám átváltozhat a szóeleji “é” hangzó “e”-re, ha például így változtatjuk az eredeti ég, égbolt jelentését: egesedik. Költői nyelvben lehetséges: “Fölénk egesedik a kékség.” stb.
De a magánhangzó illeszkedés törvénye megmarad. A mély hangú szótövek esetében pl. “haj”, a toldalék, rag: hajra, hajon, hajjal stb. De ha már tovább képződik a szótő: hajadon, akkor ebben az esetben is megmarad a mély hangú toldalék: hajadonnak, hajadonnal, stb. Ám ha önálló jelentésű szórész kapcsolódik a szóhoz: haj+lék - lak-héj! - akkor is mély hangú lesz általában a toldalék: hajlékra, hajlékom, sőt, a képzett hajlékony szóhoz is mély hangú ragok társulnak: hajlékonyan, hajlékonyra, de már ha új, önálló jelentéssel bíró nyelvi elem járul hozzá, akkor kissé fölmagasul a szó vége: hajlékony-ság! (A ság-ség képző minden bizonnyal a “sok” szavunkból lágyultan alakult, formálódott. Hiszen nagyítja, nagyobbítja, erősíti a képet: hegy - hegység, katona - katonaság, bátor - bátorság.
De igazában így értékelhető a feltételezés ereje: sok a sok = sokaság.) Külön érdekesség az “i” hangzónak, hogy jaját “szabálya” van. Mert például víz-re, íz-re, tíz- zel, stb. De már síppal, híd-ra, át-hid-al, de sikolt, s lehet sikít, sikoly, sikoltás. Vagy: hig-ít, de hig-ul, sim- ul, simít. Az “i” tehát külön vizsgálandó, iz-gal-mas, iz- ga-tó érdés.

5./ A magyar nyelv szókincsét és működési rendszerét is meghatározza a hangutánzó jelleg uralma. Valamint a be-CÉ-ző gyermeknyelv jelenléte. Így aztán a magyar szavak nemcsak - ok-os - jelentésükkel, de sajátos tárgyi “emlékezetükkel” is részt vesznek a közhírlésben, a közlendőknek nemcsak eszközei, hanem többszörös hordozói. Azt mondhatjuk, hogy valójában a magyar nyelv minden szava hatással van a magyar nyelv minden szavára!
S ha az ősi szógyököket nézzük, a kezdeteket, akkor ennek logikai - számtani! - útja megrajzolható. Jó példa erre a földönfutó szavunk! Most már néhány érdekes és sajátos példa következik arra nézve, hogy nyelvünk a legvalósabb valóság ősi kifejezője is. Az említett FÖLDÖNFUTÓ szavunk pedig azért jó példa - noha nem egyedülálló! -, mert egyszerre jellemzi a magyar nyelv valósághoz való szoros és ősi kötődését, valamint a szó dokumentum jellegét.

Ugyanis, ha ezt a szót használja a magyar, akkor hozzágondol kimondatlanul is néhány jelzőt.
Mégpedig a következőket: szegény, szerencsétlen, hazátlan stb. Ezek a jelzők mint valami szóárnyék követik ezt a szót.
Mi ennek az oka? Egyetlen logikus válasz lehetséges, hogy lovon ülő nép szemszögéből, akinek még lova sem volt - két-három-ötezer éve! - az félhetett, hogy bármikor kell menekülni, harcolni stb., ő hátrányos helyzetbe kerül! Így azután a “megjárta” szavunk, ami szintén gyaloglásra utal, ugyancsak mellékjelentést kapott, mert azt jelenti: hogy rosszul járt, valami baja-gondja lett stb.
Vagy a nyilallik szavunk jelentése: belénk szúrt éles fájdalom! Belénk nyilallt! Nem kell mondani, hogy igen régi tapasztalat, a nyíllövés. A nyíl okozta fájdalom emlékét őrzi ez a pontos kifejezés. Nem minősítés, de jegyezzük meg: az angol “földönfutó” szóban - homeless - nincs benne a “föld”! Noha ez a szó magyarul azt jelenti, amit az összetétel szavai is jelentenek: föld+ön fut valaki. Máshol nem is futhatott valóságosan. Ahogy a nyíl angolul “arrow”, és a nyilallik: (fájdalom, mi más nyilallna?) shoot, a nyilalló shooting, stabbing pedig inkább hangutánzó, a suhanást halljuk belőle! A nyílpuskában már egyik szó sincs benne. Újra hangsúlyozzuk, ez nem minősítés, csupán a magyar nyelv mássága! De ez a másság megnevezhető: az ősi valóságra emlékezi a magyar nyelv a szavaiban.
Nos, még egy példa arra nézve, hogy bizonyos nyelvekben bizonyos szavak nem eredendőek, hanem átvételek: A német nyelvben das Pferd a ló. Lovagolni azonban reiten. Így hát a lovagolni szóban nincs benne a ló! Erre több nyelvet is említhetnénk példaként. Mindez arra is mutat, hogy a ló hasznosítása e földrészen - Eurázsia - keletről nyugatra terjedt el.

E kiragadott példák arra is mintát nyújtanak, hogy a nyelvünk emlékezete több ezer évre nyúlik vissza. A magyar nyelv szavai, akár a föld rétegei, őrzik elmúlt korok eseményeit, valamint a társadalmi és földrajzi környezetre is utalnak.

Kis túlzással az is állítható, hogy a magyarság története benne van a magyar nyelvben, csak képesség kell annak elolvasásához. Végezetül néhány sajátos magyar nyelvi példát mutatunk be. Mindezek meghatározzák a ragozó nyelv működését: a ra-re ragok megtalálhatók a rá, reá, rája - sőt pl. a haj-rá! - stb. szavainkban.
A hajrá alighanem vadászati kiáltás is volt, nemcsak harci. A “Huj! Huj! Hajrá!” arra szólította föl a lovon vadászókat, hogy a vadász sólymot, a rárót engedjék rá a vadra: “Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,” (Balassi Bálint)
E verssorban két dolog is utal a gyorsaságra, előbb a ráró szárnya, majd a “hamar” kifejezés, amelyben benne rejtőzik a “mar”, például a kígyómarás gyorsaságára utaló szavunk. (De létezik az elmarja előle, azaz elkapja, elveszi kifejezés is. Valamint pl. a marakodik s tán a Maros gyors folyásáról kapta a nevét?)
Lássunk néhányat az ingó-bingó, majd be-CÉ-zett, csecse-becsés szavainkból: az ingyom-bingyom, egyedem-begyedem, ugra-bugrál, stb. egy sem található a szótárakban! Holott minden magyar szóval lehet “hintázva” hasonlóan játszani: igen-bigen, székem-békem, stb. Használjuk az ákom-bákom kifejezést és még sok ezret, aminek az egyik szóikre nem hordoz külön jelentést, csak hangulatfestőt, érzelmit, játékost.
Ám vannak olyanok is, melyeknek mindkét szavát külön is használjuk: anya-banya, ácsi-bácsi, maci-baci, (bocs, paci, csacsa stb.), ezek be-CÉ-zett szavak, becirmosodik a “c” hangzó és cuki-buki hangulatot kölcsönöz ez a gyerekek-csecsemők: csecs+emlő! szopás közben százezerszer hallott cuppantó, cicin csüngő hangzója, ami benne van a kece-bece és még sok szavunkban, ám a “kece” már csak népdalban őrződött meg: “kis kece lányom fehérben vagyon...” Ki az a “kis kece” lány? A fehér ruhás, kecses, karcsú menyasszony!

Ám szerepet kap a ka-ke-kó kicsinyitő - ke-d-vesitő képző is, amely aligha véletlenül van jelen, a régies kee, kend, majd kegyelmed, őkelme, ke-d-ves stb. szavainkban. (A kedves-ke idétlensége bizonyítja, hogy a szó elején már betöltötte a szerepét a “ke”!) De például a kedves, kis madár neve CIN-KE, egyrészt hangutánzó cin-cin szóból és a kedvesítő képzőből áll össze. A FECS-KE a fecsi-locsi- csicsvegő hangutánzó szóból, valamint a jellegzetes fic- kándozó repülésből adódhat össze. Ezek csak kiragadott példák hiszen a csi-kó szavunkban benne van a ki-CSI szó “csi” része, illetve az említett mélyhangú “kó” képző. Éppen ezért, a nyelvi rákérdezés igazolja, hogy felesleges ezeket a szavakat tovább kedvesíteni - kicsinyíteni! Íme: cin-ke-ke, fecs-ke-ke, csi-kó-ka... És így tovább.

A logika jelenléte meghatározza a magyar nyelv rendszerét! E rendszer fölismerését pedig az segíti, hogy a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Azt írunk, amit ejtünk és azt ejtjük, amit írunk! Ezért elkülöníthetők a tiszta hangzók, amelyek mássalhangzó “képletei” általában már a szótőben meghatározzák a jelentéstartalmat. Íme: a K+R - G+R példái jól mutatják mire gondolunk: K+R = kar, karéj, karol, (karó: rákarolódik a növény, mert a nyelv logikája “visszafelé” is igaz!), kard, kerek, kerék, kerget, (űz, miközben bekerít: KER+GET, gat-get gátol!), kerge birka, kert, kerít, kerül, korona, karima, KÖR! Hiszen mindezek a jelentéstartalmak, - és még száz! - körre, kerekre, görbére, stb. utalnak. Folytassuk a példákat: karám, karom, köröm, stb.

Majd a lágyult gé-vel: G+R: garat, görbe, görnyeg, gerinc, görgő, görbül, gurul, guriga - karika! - íme a kicsinyítő képző is lágyul, a “ka”-ból “ga” lesz! Hely hiányában, noha kidolgoztunk a nyelv egészének rendszerét, csak kevés példát említhetünk!
De megjegyezzük, hogy a “nyelvpörgetéssel” ejtett-formált “R” hangzó jelenléte a döntő! Ezt más nyelvek is igazolják pl. az ír, ró, rajzol - g-r-afit, car-bon, kara-gara, korom! - szavakban is és a jelentések, még sok más hasonló “eR-res” szóban körre, görbeségre, forgásra utalnak. Például a finnben a piri=kör, de a napapiiri = napkör, azaz sarkkör! Magyarban ireg-forog- pörög vagy a forgatag-fergeteg stb. összefüggései bizonyítják ezt. Általános nyelvi logika a vízszintes és a függőleges. (Tény- leg, vég-leg, mér-leg: leg és leg, lám így is leg-én-ked- het-ünk nyelvünkkel!)

A “vízszintes” logika példája a jobb és bal testrészeink, valamint oldalunk megnevezésének történeti-tapasztalati összegzése: A MAGYAR NYELVBEN A JÓ OLDAL A JOBB OLDAL!
Vagyis nincs külön szó a jó kézre, ennek fokozása a jobb kéz, ami egyúttal jobb a bal kéznél! Ősi tapasztalat ugyanis, hogy az emberek legtöbbjének a jó keze a jobb keze. Az a jó a szerszámhoz, a fegyverhez, stb. S a bal keze a rosszabb keze: bal-og, bal-ga, bal-lada, stb. jelentések is erre utalnak! Példa a “függőleges” logika jelenlétére: a “fej” szavunk jelentése még: fő, koponya. Hajadonfőtt”, kalap, sapka nélkül. “Jó fej, nagy koponya.” - mondják így is. Akinek fő a feje, annak a fejnek, főnek kell használni a koponyáját, azaz gondolkodnia kell! De hol van a fő? Fönt. Fölül. Ebből képződött a főnök, fönnség, fölség, fennséges, stb.
A fej-ből a fejedelem, fejes, fejlődés, fejlődik, stb. (Az anyaméhben a fej fejlődik ki előbb, aránytalanul jobban, mint a test! Nomád népek ezt látták nemcsak az embernél, hanem állati magzatoknál is!) Mert a nyelvekre, és nyelvtanra a valóság volt a legnagyobb hatással!Sajátos logikát képviselnek például az égtájak megnevezései a magyar nyelvben:KELET - ott kel-kél a nap, kikeletkor kel ki a földből a fű, a mag, kelés keletkezik a bőrön, “kikel-ünk” magunkból, fölkelünk ágyból, székből, vagyis a fölfelé való törekvést fejezi ki s kelt azon a napon, amikor a nap kelt - ez a “keltezés”. (Dátum.)

DÉL: az északi féltekén , déli 12 órakor, bárhol is állunk, Európában vagy Amerikában a nap tőlünk déli irányban van. Vagy dél felé haladva egyre inkább a fejünk fölé kerül, azaz: delel. S mi életünk delén - magasán! - vagyunk daliák, délcegek, deli legények. (Jól tudom pl. a deli török szár-mazású szó, ám had soroljam ide, ahova a magyar nyelv törvénye állítja!) S a “déli” szavunkban benne van az “él”, például az étel: eledel! stb.

NYUGAT: al-kony-atkor a nap le-kony-ul, elnyugszunk, lenyugszunk, nyugalom, nyugodalom terül ránk: a nyugalom és megnyugvás függ össze e jelentéssel.

ÉSZAK: az éj és éhség szaka - szak-szeg, szeglet, szegély, csík! - vagyis a rideg égtáj iránya!
E magyar nyelv rend-SZER-ében a ragok, képzők ide-oda való RAK-os-GAT-ása - gat-get: gát-ol-gat - a tárgyi dologból képzéssel cselekedet lesz: gát-ol, s a folyamatos cselekvést éppen a “gát” újra szóhoz való kapcsolásával szüntetjük meg, gátoljuk: gát-ol-gat!

A BAN-da szavunkban aligha a “da” képző adja a jelentést! Sokkal inkább a “-ban” helyhatározó rag! S így van ez a ban- dita, bandérium szavakban is! A magashangú “-ben” helyhatározóból is képezhetünk szót: ben-dő! Állatgyomor, embergyomor. Belül - bévül, bél! - helyezkedik el. Valóságos akár a fennhéjázó szavunkban a “héja”. De így már: bensőségesen elbeszélgettünk, átjárta egész bensőmet, stb. elvont fogalommá válik ez a szavunk is! S a magyar nyelv lényegi jellemzője, hogy az elvont fogalmakat így vissza lehet vezetni a valóságos fogalmakhoz, tárgyakhoz, amelyeket nyelvünk sokkal előbb megnevezett - s minden nyelv! -, mint az elvont fogalmakat! (Gondoljuk meg, miként mutatja ki “fogafehérét” a “fog” szavunk kettős: tárgyi és cselekedeti vonatkozásban!) De mindezek csak jelzésként kiragadott példák nyelvünk minden más nyelvtől eltérő sajátságaiból. Végezetül ugyancsak nem közönséges mutatványt nyújtunk: a magyar nyelv mértani ábrát, majd épületet tervezett!

A mellékelt ábra minden sora jobbról balra, balról jobbra, alulról fölfele s felülről lefele olvasható. A hosszabb soroknak több lehetséges olvasata van. Az ábrában minden hangzó ék alakban helyezkedik el. A magyar rovásírás ismerői észlelik, hogy a rombusz alak az ősi rovásírásunk “eK”, azaz “k” írásjelét adja. Minő véletlen?!

KÉK EKÉK ÉKE KÉK

K Néhány olvasati lehetőség
= Kék ék
= Kék ekék - Kék-e? Kék!
= Kékek ekék - Kék ekekék
= Kékek éke kék
= Kék ekék éke kék stb.

K É K
K É K É K
K É K E K É K
K É K E K E K É K
K É K E K É K E K É K
K É K E K É K É K E K É K
K É K E K É K E K É K
K É K E K E K É K
K É K E K É K
K É K É K
K É K
K

E KÉKEK ÉKEK ÉKE

E Néhány olvasati lehetőség
= Ekék éke
= E kékek éke - Ekék ekék-e
= Ekék ekekéke stb.

E K E
E K É K E
E K É K É K E
E K É K E K É K E
E K É K E K E K É K E
E K É K E K É K E K É K E
E K É K E K E K É K E
E K É K E K É K E
E K É K É K E
E K É K E
E K E
E

A lehető leghosszabb sor: E KÉK EKEKÉKEK ÉKE KÉK EKÉK EKEKÉKE s ez visszafelé is ugyanezt jelenti! Ebből a sík ábrából nőtt az épület.

Miért lehetséges ezt az ékeskedő ábrát létrehozni? Mert miként említettük, a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki jelentésük, hanem helyi értékük is van, azaz: többféle tisztsége is lehet hangzóinak. Az “e” és “é” hangzók alaki jelentésükön túl birtokos ragok és kérdőszók is lehetnek. Ez a “titok”! De ez teszi lehetővé, hogy magyar, beszéd közben: négy, csak magánhangzóból álló szót is használhassunk! Íme: betűket festünk és kérdezünk: “Ez a kék szín Jóska áié-e? Vagy Pista béié lesz?” Más példa, a sok magánhangzóra: övéiéiéi.... Valamint: fiaié-e?

Másfajta játék és törvény:
DÚS+KÁL
KOL+DÚS

A magyar nyelvben ilyen szó “dusk” nincs, nyilvánvaló, hogy a létező “dús” szóhoz kapcsolódik a “kál” szórész. S ennek van is saját jelentéstartalma, ami kifejti hatását a szóban, ha előre kerül! A “káló” maradékot jelent, de ebből származhat pl. a kallódik kifejezés. Vagyis ha szó elejére kerül: dúskál, akkor gazdagságról van szó, ha koldus, akkor szegénységről. A BAL+jós szavunkban hiába van a “jó” - hiszen a jósnő, jósol, javasasszony: jója valaminek a java! - hogyha a “bal” megelőzi. Így a baljós jelek, egyértelműen rossz jelek. Az élő nyelv sajátos logikája ez.De hát a nyelv tengernyi! Mégis tán elég megkóstolni néhány csöppjét, hogy ráérezzünk az egész ízére!

A témáról bővebbet és részletesebbet lehet megtudni az író Játék és törvény, Ősnyelv - nyelvŐS?, valamint az ŐSEGY titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana c. munkáiból.

Előadás:

ŐSNYELV-NYELVŐS – AZ IZÉ
Elhangzott: 2007. január 29-én, Kecskeméten, a Pedagógiai Intézetben
Elérhető:1. rész - 1 óra 18 perc – 35,8 MB

LETÖLTÉS

Kiss Dénes író, költő

Pacsa, 1936. január 1.

Tanulmányok: 1956-57 Pécs, főiskola (kizárták 1956. október 24én megjelent verse miatt), 1960-62 Újságíróiskola

1955 megjelenik első verse, könyvtáros, 1957 internált, majd munkás, 1960-62 az Esti Hírlap, majd üzemi lapok munkatársa, szabadúszó kb. 10 évig, 1974-91 a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője, 1991 a Magyar Fórum főszerkesztő-helyettese és a Magyarok c. folyóirat főszerkesztője, 1991-93 az Új Magyarország olvasószerkesztője, 1993 a Vállalkozói Újság főszerkesztője, 1993-94 a Heti Újság, ill. Heti Nemzeti Újság főszerkesztője. 1998-tól a Lyukasóra folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Versek mellett ír novellákat, kritikákat, nyelvészeti tanulmányokat. Fordít orosz, német, észt, de főként finn költők műveiből. Eddig 51 kötete jelent meg. 1985- a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára. 1996- a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Írók Egyesületének főtitkára, 1990 a Magyar Néppárt országgyűlési képviselőjelöltje, 1997- a Trianon Társaság társelnöke, 1998 a Keresztény Demokrata Párt képviselőjelöltje, 2000- a Trianon Társaság elnöke

Kiss Dénes: A magyar nyelvről

A magyar nyelv a világ legtöbb nyelvétől lényeges tulajdonságaiban eltér. Előre bocsátom, hogy nem más nyelvek ellenében akarok beszélni. Az összehasonlítás is inkább csak az érdekesség kedvéért történik, nem azért, hogy bármely más nyelvet minősítsek. A nyelvészek szerint háromezer nyelvet tartanak nyilván a világon. Annyiról tudnak. Például India területén kétezer féle nyelv, illetve nyelvjárás található. Beszéltem egy idős professzorral Miskolcon a Nagy Lajos magánegyetemen, ahol Nyelv és logika címmel mondom el a dolgaimat második éve. Ő azt mondja, hogy egyes tudósok szerint mintegy ötezer nyelvről beszélhetünk. Azt hiszem, senki sem képes a nyelveket megszámolni. A háromezer nyelvet vallják a legtöbben. Gyakorlatilag ezt azt jelenti, hogyha nagyon egyszerűen akarom magam kifejezni, azt mondom, hogy a magyar nyelv a lényeges vonatkozásaiban 2999 nyelvtől eltér. Melyek ezek a vonatkozások? Nagyon egyszerű példának szoktam mondani, hogy mit jelent az, hogy a magyar ragozó nyelv? Azt jelenti - elnézést az iskolás fogalmazásért -, de bizonyos alapokat muszáj elmondani, Lázár Ervin már nagyon sokat olvasott ezekből a tanulmányokból és úgy tett, mint aki érti őket.

Lázár Ervin: Nem árt, ha újra elmagyarázod.

A ragozás azt jelenti, hogy ragokat rakosgatunk, ragasztgatunk a szavak végéhez, közepéhez és elejéhez. Nagyon egyszerű példát mutatok. Van például a helyhatározó rag. A -ban, -ben. Az az érdekessége nyelvünknek, hogy benne zenei törvény valósul meg. Hogyha a szótőben megzendül egy mély hang, mintha a hangvilla zendülne, akkor a ragban, képzőben általában erre ugyanaz a mély hang felel. Vagy magas hang. Fölnézünk az égre, bemegyünk a szobába és így tovább. Minden gyerek, aki megtanul magyarul beszélni, akár megmondják neki, akár nem, egyszer csak fölismeri, hogy a -ban, -ben azt jelenti, hogy valahol belül vagyunk. Ezt csupán ragként kezelik a tanárok. Megjegyzem, magyar nyelvtan tulajdonképpen nincs. A magyar nyelvtant a latin és a német alapján próbálták összeeszkábálni. Azok a gyerekek, akik tökéletesen tudnak magyarul öt-hat éves korukban, elmennek az iskolába és mint egy idegen tárggyal ülnek szemben a magyar nyelvtannal. Egyszerre elbizonytalanodnak és beszélni sem tudnak igazán. Nem igazán jól tanítjuk a nyelvtant. Nem szeretik a gyerekek s ez a tanárnak sem jó. Nos, a -ban, -ben-nek az a jelentéstartalma, hogy valahol belül vagyunk. Igen ám, de most a ragot a szó elejére teszem. A ragból képezek nagyon egyszerűen szót. Banda. A banda jelentése ugyanaz, mint amit a rag már megfogalmaz. Hogy abba benne vannak. Ha most meg akarom ismételni, hogy ebben én is benne vagyok, meg kell ismételnem. A bandában. Ugyanez a helyzet a bendővel. A bendő maga belül helyezkedik el és itt is meg kell ismételnem, hogy bendőben. Ez arra példa, hogy a ragok, képzők és jelek a szó elején is előfordulhatnak, a szó közepén is és a szó végén is. Ezáltal rendkívül nagy lesz a szókincs változatainak a száma. És a jelentéstartalom egyértelműen már ezekben a ragokban megtalálható.
Másfajta példa: a magyar nyelv az első szótagot hangsúlyozza a szóban. A mondatban az első szót. Ez nem különlegesség. Az olasz nyelv a harmadik hangot hangsúlyozza. Az, hogy az első szótagot, az első szót hangsúlyozzuk, az egyszerű természeti törvény. Beleillik a magyar nyelv egészébe, amelynek minden része visszavezethető a kézzelfogható valósághoz. Vagyis azért hangsúlyozzuk az első szótagot, illetve az első szót a mondatban, mert akkor van a legtöbb levegő a tüdőben. Ha elkezdünk beszélni, ahogy fogy a levegő a tüdőnkben, egyre kevésbé tudunk hangsúlyozni.

Érdekes a magánhangzó illeszkedés törvénye, ami szintén meglehetősen kevés nyelvre jellemző. A magyarra igen. És egy nagyon fontos dolog, azt szokták mondani, hogy a magyar mekegő nyelv. Tehát, hogy a magyarban sok az E. Először is, többféle E hangzónk van. Itt van az ember szavunk. Egy barátom Zalából került Debrecenbe és nem akarták neki elhinni, hogy most azt mondja, hogy hegyes vagy hegyes? Ugye a táj hegyes-völgyes. A kés viszont hegyes. Háttal állva tették próbára egy másik zalaival, hogy tényleg ugyanarról van-e szó? A magyar nyelv legfontosabb törvényei közé tartozik, hogy a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalmat. Amikor az első Ősnyelv: nyelvŐs című könyvem megjelent, akkor Jean-Luc Moreau, aki vagy tizenöt nyelven tud - magyarul is kitűnően, finnül is kitűnően és a Keleti Intézeten belül a finnugor tanszék vezetője, megkapta a könyvemet, küldött egy válaszlevelet és így kezdte: Kidvis Dinis, migkiptim livilidit... mert rögtön megértette, fölfogta ezt a dolgot. Miért érdekes ez? Sok szempontból fontos, mert egyetemes törvényt jelenít meg és mintha ezt modellezné, mutatná be a magyar nyelv. Ez pedig nem más, mint az, hogy a csecsemők a világon körülbelül nyolc tíz hónapos korukig egy nyelven beszélnek. Ez azt is jelenti, hogy a csecsemők a magánhangzós o-á jelbeszéddel kezdik a beszédet. Hiszen nincs oázás, ha nem éhes, nem beteg a csecsemő. Az oázás nem sírás. Mert nem jár könnyekkel. És már nagyon rég a nyelv rávezetett engem arra és - tényleg így van -, már huszonöt éve fölfigyeltem arra, hogy a könny szavunk és a könnyű, megkönnyebbül szavunk valószínűleg összefügghet jelentésében.
Nemrég olvastam egy orvosi könyvben, hogy akit nagy sokkhatás ért és nem sírja ki magát, annyi méreg termelődhet a szervezetében, hogy esetleg bele is halhat. A sírás azt jelenti, hogy kimossa a mérget az idegrendszerből a könnyünk. Visszatérve: azt is adhattam volna címnek, hogy képességünk a nyelv, de azt is adhattam volna címnek, hogy a magyar nyelv logikája, illetve a jeltől a rendszerig. Nos, ez az oá, ez a jel. Az első beszédjel. Mint ahogy a beszédjelekből fölépül maga a beszéd, először a hangok kérdése, a szavaké, majd a beszédé, ez hasonlít jórészt arra, ahogy a képírással az ember megpróbálta a világot kibeszélni. Vagyis rajzban megjeleníteni, így közölni a mondanivalóját a világról.
A nyelvnek is megvan ez a rendszere, s mintha a magyar nyelv éppen ezt modellezné. A csecsemők először csak magánhangzót ejtenek: o-á. Aztán lassan, ahogy eszmélnek, kezdik formálni a mássalhangzót. Melyek ezek a mássalhangzók? Amikor az Ősnyelv című könyvem megjelent, rá egy évre kaptam levelet Takács Istvánnétól, Szarvasról. Azt írta: ő négy gyereket nevelt föl és csak a negyediknél vette észre, hogy amikor a csecsemő kereste az emlőt, éhes volt, azt mondta, hogy me-me, és mö-mö. Ez nagyon érdekes, ugye? Tudjuk, hogy az orvosi nyelvben a mömö görögül az emlőt jelenti. Spanyol nyelven a mama szó is ezzel függ össze, jelentése emlő, szoptatás. A mama szó is egyetemes eredetű, tehát nem tudják a nyelvészek, hogy mely nyelvben fordult elő először. Említettem: a magyar nyelvre azt is mondják, hogy mekegő nyelv.
Az igazság az: el kellene mendenem, dö högyhö ögy ökörök böszölnö, ökkör ös mögörtö möndönkö, möt ökörök möndönö. Tehát a lényeg, az hogy egészen addig, amíg a mássalhangzók a helyükön maradnak, a magyar megérti a szöveget. - Az ősi magyar rovásírás, amelyben - mint most már tudjuk - 47 hangzóra volt jel. És ezt akarták átírni a 24 hangzós latinra. Hát persze, hogy gúzsba kellett kötni. Hát persze, hogy azt kellett írni, hogy szümtükkel. És valószínű, hogy akik átírták, nem is tudtak rendesen magyarul. Újra megnéztem a Tihanyi Alapítólevelet, mert mindig hivatkoznak arra, hogy feheruaru rea meneh hodu utu rea. Hogy ott még ez a -ra, -re rag nem csatlakozott a szóhoz. Csak az egyik mondatban. De a monarau bukurea, a mogyoró bokorra, ott már igen. Ebből újra arra következtetek, hogy aki ezt leírta, nem tudott magyarul.

Az R hangzó szerepe a nyelvben az valószínűleg összefügghet a korong, a szabályos kerék és a kör föltalálásával. Ahogy a gyerekek az iskolában - és ez majdnem minden nyelvben így van, nem csak a magyarban - a legnehezebben az R hangzót ejtik ki. Jól emlékszem még, a tanító néni nekünk is így magyarázta, hogy fiam, R-R és pörgette az ujját a füle körül. Megnéztem: minden szavunkban, amiben jelen van az R hangzó, az körre, karikára, gurigára, görbületre, ferdeségre, pörgésre, forgásra utaló jelentést hordoz. De ugyanígy van a ring, car ás ugyanígy van a Garten, sok idegen nyelvű szóban. Az R hangzóra nem biztos, hogy szüksége volt az embernek mindaddig, amíg a kört nem akarta valamilyen módon szavakkal is kifejezni. Miután rájöttem, hogy a magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom kilencven százalékát, ez párhuzamosan egybevág azzal, ahogy egy gyermek a mássalhangzókat kezdi formálni Az első ilyen szótag a ham-ham-ham, és a mama, ma-ma-ma szavunk. Ha japán szülő gügyögne a gyermekéhez, vagy kecsua indián, magyar, orosz, a gügyögésekből nem tudnánk meg, hogy a gyerek milyen anyanyelvű, mint ahogy minden egyes gyermek valószínűleg végigéli az emberi beszéd törzsfejlődésének gyorsított szakaszát. Egészen addig, amíg elkezdik a hangzókat külön, tudatosan formálni. Attól kezdve hat rájuk az anyanyelvük. Miért érdekes ez? Mert a magyar nyelvben ez teljes tökéletességgel így van. A magyar ábécé hangzóit, a mássalhangzóit három magánhangzóval tudjuk kimondani. E, É és Á. Tehát en, dé és ká. Viszont van egy olyan magánhangzónk, amit sajnos az iskolában tiltanak. Holott ez megint csak egyetemes hangzó; minden nyelvhez tartozó, akkor használjuk, amikor bizonytalanok vagyunk vagy nem találunk valamilyen szót, kifejezést. Akár saját anyanyelvünk szavát, akár idegen szót. Ez pedig az, ö-ö-ö-ö. Ugye ezt látni a tévében, nagyon feltűnően. Tehát az Ö hang. Most én csupa mássalhangzóval mondok el gyorsan egy mondatot és mégis mindenki megérti, hogy mit mondok. Csupa mássalhangzóval. Györökökö jöjjötökö völömö, azaz: Gyerekek, jöjjetek velem. Ez megint csak arra bizonyíték tehát, hogy a mássalhangzók jelenléte és a tudatosság alakulása összefügg. Például a kemény mássalhangzót legalább kétszázszor kipróbáltam már. Kopogok erősen, gyerekek, mondjátok meg, ezt milyen hangzóval tudnátok kifejezni? S akkor mondják, hogy a K és a T. Nagyon gyorsan rávágják, hogy a ká és a té. Az is egyetemes, hogy a L, a lágy hangzó. Az eL az eR zöngéspárjának is mondható, a lágy hangzó nem véletlenül, anyanyelvtől függetlenül, bárki, aki énekes és skáláz, az nem azt mondja, va-va-va vagy ka-ka-ka, hanem azt mondja, hogy la-la-la. Egyébként a hangutánzásnak is óriási szerepe van a beszéd kialakulásában. Kitérőként most még csak annyit mondok, jellemző, hogy ezek a hangzók nem véletlenül találhatók meg olyan szavakban, a Ká és a Té, tehát a két kemény hangzó, mint kemény, kő, kavics, koppan. Ezekben a szavakban pedig, hogy lágy, puha, szél, selyem és így tovább, akár ötvenet is lehetne sorolni, csupa lágy hangzó vesz részt. Tehát ilyenfajta belső összhang is teremtődött a nyelvben.

Azonban ami igazán érdekes, az az, hogy a magyarban minden elvont fogalom és minden fogalom visszavezethető a legvalóbb kézzelfogható valósághoz. Csak röviden említek példákat, hiszen most az volna a dolgom, hogy az óceánt átússzam és egy fürdőkádban kell csapkodnom a vizet.
- Ismerjük a fennhéjázó szavunkat. Használjuk is. Fennhéjázó ember, aki fölülről lenéz, lekezeli a többit. Mi van ebben a szóban? A valóság van benne! Az ősi tapasztalat. A héja! A ragadozó madár. A ragadozó madár, amelynek a tulajdonsága belekerült ebbe a fogalomba.

Vagy mondok rögtön egy másik példát, hogy a magyar nyelv milyen emlékekből jeleníti meg ezt a szót, hogy nyilallik. Belém nyilallik a fájdalom. Az éles, szúró fájdalom képe. De például angolban arrow a nyíl, és egy egész más szó, a shouting a nyilallás. Vagy a németben das Pferd a ló és reiten lovagolni. A magyarban egyébként a lóval kapcsolatban a lóvátevőtől a belelovallomon át akár az elpatkolig nagyon sok érdekes példát tudnék mondani. Állítom, hogy minden egyes szavunk bizonyos emléket őriz. Sajátos emberi, társadalmi viszonyok emlékét. Itt van például a földönfutó szavunk. Megüti ez ember fülét, hogy földönfutó. Aki fut, természetes, hogy a földön fut. Amikor a szó keletkezett, akkor is a földön futottak, nem másutt. Mert ez a valóság nyelve. Ha megnézzük például az angolban, nincs benne a föld a szótárban a földönfutó kifejezésnél. És a magyar ehhez, hogy földönfutó, még két másik jelzőt is hozzá gondol. Melyiket? Mit gondolunk azokról, akik földönfutók?

Makovecz Imre: Hontalan.
Hontalan, szegény, szerencsétlen. Nos, miért? Azért, mert a lovon ülő nép szemszögéből a pusztákon, ahol ezer kilométerekben kellett gondolkodni, ahol fontos volt a ló, mint az élet, ott a lovas nép magas lóról nézte azt, akinek lova sem volt s az tényleg elveszett, szegény, földönfutó, szerencsétlen volt. Mondok másik példát. Itt van ez a szavunk, hogy rögtön, mindjárt, azonnal, rögvest, tüstént és így tovább. Ezek a szavak miért jelentenek rövid időegységet? Nyomban meg is mondom. Mert a nyomban is ezt jelenti. Ha arra gondolunk, hogy ezelőtt két-háromezer évvel mily fontos volt a természeti nép számára, hogy nyomban - ennek a szónak két jelentése van - ha leveszem a helyhatározó ragot, marad a nyom, a két jelentés megmagyarázza, hogy a nyom hogyan jött létre. Amit a testünk súlya nyom, amit a ló lába odanyom, az lett a nyom. Ez a nyom a pusztákon néhány óra alatt, ha nem követtük, eltűnt. A homokot elfújta a szél. Tehát ha nem mentünk nyomban, akkor már soha nem értünk oda. Ma már ezt elfelejtettük és azt jelenti, hogy azonnal, rögtön, rögvest, mindjárt.
Külön előadást kellene tartani a szám szavunk jelentőségéről, mert a magyar azt is mondhatja, hogy számomra. Ami azt jelenti, hogy nekem vagy részemre. A szám én vagyok tehát, és hogyha leszámolnak, elszámolnak velem, akkor tudhatom, hogy nem számíthatok másra, nem vagyok számottevő, különösen, hogyha megsemmisítenek, mert a semmi is szám, vagy száműznek. Vagy a számkivetés. Ebből is van körülbelül negyven szavunk, ami a számnak nagyon különleges jelentése és hogyha már itt tartok, a számadó szavunk nem jelent mást, mint azt, amit mond, hogy számot ad. Átadja a számot. A számadó juhász a botra rótt számot, amit felébe elvágtak és amikor elszámolt ősszel a juhnyájjal, akkor így adott számot. Tehát ebből lett a számadó. Nyelvünkben mind rajta lehet kapni a valóságot az elvont fogalmakban.
Ahogy már említettem, nagyon fontos dolog a hangutánzás. Mindenki úgy beszél, ahogy hall. Vonatkozik ez nyelvekre, népekre. Ha megnézzük a magyarral rokon népeket, megyünk kelet felé, akkor egyre inkább gyerekesebb a beszéd. Ha a finneket hallgatjuk, egy kis selypítés hallatszik. A magyar ezt az S-sel való vesződést a selypít szóval, vagy az Sz-el való vesződést a pösze szóval, a hibás R-t a raccsolással nevezi meg. Nagy az óceán és én itt egy fürdőkádat kaptam átúszásra, úgyhogy nézzék el nekem az ide-oda kapkodásokat. Amit mi beszélünk, az teljes rendszer. Ez a rendszer azért hasonlít a számtanra, mert a magyar ábécé minden egyes hangzója - persze az X, Y, Q-t kivéve -, önmagában, másodmagával vagy harmadmagával még külön tisztségviselő. Ez azt jelenti, hogy a magyar élőbeszéd szókincsét nem is tudjuk meghatározni, mert nyugodtan mondhatom azt, hogy a dzséimet, az áidat, a káidat, a déidet, a téinket ne bántsátok. Mint a legmodernebb csúcstechnológiát, úgy használhatjuk ezeket a ragokat és képzőket Fölírok egy szót, hogy ló. Fölírom, hogy lova. Eddig nem tudom, hogy kinek a lováról van szó. Csak azt tudom, hogy valakié. Meg azt, hogy milyen remekül működik a nyelv. Ha felírom, hogy lovam, akkor már tudom, hogy első szám első személyről van szó. Odaírom, hogy lovamon, most már azt is tudom, hogy azon van valami s még csak egy szónál tartok. De fölírhatom azt, hogy I és lovaimon, s már egy új viszony keletkezik az I hatására, ez az enyéiméié, tehát magánhangzó váltakozással többszörös birtokviszony alakul. Ezt a helyzetet a legtöbb nyelv úgy oldja meg, hogy -on enyém ló. Ez mutatja, hogy az agglutináló és a ragozó rendszer milyen csodálatosan működik. Valamennyi ragunk, képzőnk valaha önálló jelentésű szó volt, vagy most is az. Azt már mondtam, hogy a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalmat a magyar nyelvben, és azt hiszem, ez eléggé bizonyítható is.
De mielőtt több kifejezést használnék, hadd mondjam el, hogy a kifejezés szavunkban is benne van a fej. Miért érdekes ez? Mert minden ember, akármilyen anyanyelvű, tíz, húsz, harmincezer évvel ezelőtt is örömét, indulatait, dühét a fején fejezte ki Mert a nyelvben egy belső törvényszerűség határozza meg, hogyha a hangzók összeállnak, milyen jelentéstartalom alakulhat ki. Szer, -ször, -szor. Íme a rendszerint, ugye itt most a szó közepén van a szer. De általában a szó végén szoktuk emlegetni, azt mondjuk, hogy sokszor, kétszer, százszor. Sokszor ugye azt jelenti, hogy valamit többször teszünk. De a szorgalmas szavunknál ugyanez a ragképző a szó elején van. Hát nyilván az a szorgalmas, aki sokszor csinál valamit. Ebből rengeteg példát föl tudnék sorolni, kapásból a fűszer, kényszer, fészer, szerves, szerelem, szertelen. Legalább százötven olyan szavunk van, amiben a -szor, -szer -ször benne van és mindig valamilyen módon a többszörözésnek a jele. Még a szorítban is, mert ott valami dolog erősödik. Tehát mindig a többszörözésnek elvont részét képviseli, amely mindig alkalmazkodik ahhoz az adott helyzethez, amelyben használjuk.

Kocsár Miklós: A szerzőt hogy magyarázod?
Kérlek szépen, a szerzőt a sokszorosból magyarázom. Szerzi, megszerzi. Ha akarod, akkor fordítva is. Részel, risztel. Tehát részeket kap. A nyelv egyszerre logikai rendszer és egyszerre élő szervezet. Állandóan be kell töltenie ezeket a jelentéseket. Ezt valahonnan szerezte. Ennek a jelentése, a régebbi jelentése nem az, hogy zenét szerzett. Zenét nem szoktak szerezni, hanem birtokokat szoktak szerezni.

Kocsár Miklós: Beszerző körútra indult.
Beszerző körút. Igen. Nagyon sok ilyen van, nem akartam ezzel elvenni az időt, de egy dolgot szeretnék még elmondani László Gyula bátyánk kedvéért, mert neki erről már beszéltem. Ő régészként mindig azt mondta, az a nagy baj - ha rosszul mondom, majd légy olyan kedves kijavítani Gyula bátyám -, hogy a leletek nem szólalnak meg. Hogy a régésznek ez nagy hátránya. Az ugyan ott van, kézzelfogható, de nem beszél. És nemrég, talán ősszel beszéltünk arról, hogy nem tudják, milyen eredetű a kerámia szó. Az R hangzó esetében úgy néz ki, hogy a nyelvekben, és ez még a tibeti nyelvre, a szanszkritra, a kecsua nyelvre is igaz, az R hangzó jelentést hordoz. Mert azzal is foglalkozom, a kecsua indián nyelv ragozó. Erre Szeberényi Lehel hívta fel a figyelmemet, akinek a menye négy évig Peruban volt, ahol kettő hivatalos nyelv van, a spanyol és a kecsua. A szolgálólánynál vették észre, hogy azt mondja, megy a városba, s a magyar -ba ragot használta. Ugyanazt jelenti, mint a magyarban, ugyanúgy is ejtik, ugyanúgy is írják. Az is érdekes, hogy pentaton dallamokat hallott, mintha magyarul énekeltek volna. Ott volt több hónapig és körbejárta Perut, és indián dallamokat is gyűjtött. Lehel szerencsére ért a kottához is, és pentaton dallamok seregét fedezte fel Peruban. Nagyon érdekes. Folytatva, a kerámia szóban a különféle a nyelvekben, az R mindig ott van Még volt szerencsém Bárczy Géza professzor úrral beszélni, aki már nyugdíjasként, nagyon idős korában a kedvemért eljött az egyetemre és elkezdett vizsgáztatni, hogy tudom-e, milyen az iromba tyúk, miután engem kirúgtak az ország összes egyeteméről, főiskolájáról és vissza se vettek, azóta sem felejtették el ezt a kirúgást hála Isten, de így, mint a hályogkovács foglalkoztam, teljesen gátlástalanul a nyelvvel.
Vissza akarok még a koronghoz térni. Azért ahhoz, mert mondom, a kerámiának nem tudják az eredetét. Ez a korongozással függ össze. Erről elég sokat olvastam, főleg László Gyula munkáit, ha jól veszem ki, akkor a különböző kerámiák, pl. fésűs kerámia, műveltségi határokat jelentenek, a kerámiák megjelenései, formái, alakjai. De minden kerámiában van valami azonos. Az, hogy kör alakú. Tehát korong kellett hozzá és a kerék feltalálása. És itt nálunk hol korongoznak? Korondon, Herenden készül kerámia, korsó. Ez olyan hatással volt az emberiségre, mint amikor a római számok után az arab számokhoz föltalálták a nullát. Nulla nélkül nem lehet számolni. Magyarul akár úgy is fogalmazhatok, hogy a nulla, a zéró, a semmi, ha hozzáírjuk bármelyik számhoz, megsemmisíti annak páratlanságát. Magyarán, ha nullát írok bármely számhoz, azonnal osztható lesz tízzel, öttel és kettővel. Arra most nem térek ki, mert most már matematikával vagyok kénytelen foglalkozni a nyelv miatt. Ha most itt mond nekem valaki gyorsan egy háromtagú számot, azt öttel egy pillanat alatt elosztom fejben.

Lázár Ervin: 723.
723-nak az eredménye 144,6. Tessék, van számológépe valakinek? Utána lehet számolni. Mindjárt mondom a képletet Ervin. Minden számot úgy lehet öttel elosztani, hogy önmagához hozzáadom. Kettő meg kettő az négy, hozzáírsz egy nullát.... A nulla szerepe legnagyobb talán a matematikában. Nulla nélkül nem lehet számolni. Számolni lehet talán a római számokkal is, de műveleteket elvégezni képtelenség. Mert nulla nélkül nem lehet számtani műveleteket elvégezni, mert a nulla talán a világmindenségnek is sajátos jelképe. De nagyon röviden visszatérek a kerámiára és befejezem. A kerámia szóban, - minden nyelvben, aminek utána tudtam nézni - az R hangzó benne van. A K nem biztos. Legtöbbször a kerámia kifejezés így kezdődik, hogy ker. Ezekkel a hangzókkal. C-vel legfeljebb vagy szer-rel, például szeramit, talán görögben, ebben nem vagyok biztos. A lényeg, s csak azt akarom mondani, hogy az R hangzó kifejlődése az emberiségnél a legkésőbbi. Mint ahogy a gyerekek az R hangzót tudják a legkésőbb s a legnehezebben, legszebben kiejteni, azzal van a legnagyobb gond, akkor az a hétezer év körülbelül - ugye - talán jól mondom, amikor az első kerámiák megjelentek, akkor azt mondhatjuk, hogy talán ez a kerámia most az R hangzóval megszólalt és tudjuk, az R hangzó megjelenésének lehetőségét az emberiség történetében.

Ágh István: Amikor megnevezte először magát az ember, mert az ember szóban is benne van az R.
Igen, lehetséges. Megnevezte magát. Én csak azt mondom, ez nem történelmi megállapítás. Mondom, mint lehetőséget, úgy látszik, hogy a nyelveknek, - a magyar nyelvnek különösen -, emlékezete van. Az emlékezet olyan viszonyokat, dolgokat őriz, amiről mi már elfeledkeztünk, de a nyelvünk még tud róla.

Ágh István: Dénes, a magyar nyelv sajátosságának mondod, hogy a mássalhangzók a jelentéshordozók. A régi írások megfejtésénél csak a mássalhangzók vannak, tehát.....
Nem ennyire következetes ez. Sőt, akik ezzel foglalkoztak, azok szerint ez egyáltalán nem törvényszerű.

Lázár Ervin: Ha az említett nyelvek mássalhangzós írásúak, akkor természetesen hordozzák a jelentést és meg tudják fejteni.

Ágh István: A sumérok, akkádok ugyanígy írtak. Magánhangzó nélkül.
Érdekes, a sumér. A sumér nyelvvel nem nagyon foglalkoztam, mert nem volt hozzá anyagom. Csak az utóbbi időben. Nem lehetett ezzel foglalkozni. Viszont nem csak a szavak származásával kell foglalkozni, hanem azzal is, hogy a magyar azt mondta, hogy betűvetést tanul a gyerek. Namármost a vetés arra vonatkozik, hogy magot vetünk a földbe. És a sumérok hova vetették a betűket? Agyagba. Tehát egy másfajta logikai, bizonyítási rendszerrel is lehet esetleg valamire következtetni.

Cserny József: Írtam egy tanulmányt. Tervezőművész vagyok és a gép szónál elakadtam. Elkezdtem a mérnököket keresni, hogy magyarázzák meg a gép szavunkat és szerintem elsüllyedt a szó eredete, pedig nemrég vettük át. Ezt a német lójárgány szóból, a Göppelből vettük át. Az érdekessége a magyar logikának, hogy sehol a világon a gép nem gép, hanem masina és a motor az motor. Tehát a masina az gép, erőt alakít át, a motor pedig hajtja a masinát. A magyar szó, a gép, a motort és a szerkezetet is jelenti egyszerre. Csak azért mondom, hogy most is rendelkezünk ezzel a képességünkkel. Ha én erről tanítok, akkor a gyerekeknek külön el kell magyarázni, hogy az erőátalakítás és az energiaátalakítás az két külön feladat. Még akkor is, hogyha a motor gép.

Ágh István: Nyelvújítási szó a gép. Nem tudom, hogy a nyelvújítási szavainkkal hogy vagyunk?

Cserny József: Lehet, hogy a magyar másképp használja az alapszavakat, mint a német. Az autót a magyar motornak látja, a német meg szerkezetnek. Ez benne van a kultúránkban. Figyeljétek meg, gondolkodjatok erről.
Sokféle szempont szerint lehet. Itt van a szemtanú: hogyan lesz a szemből szemtanú? A szem hogy kerül bele a személyiségbe, meg kell nézni az egyiptomi írásokat és rajzokat, hogy a szem jelentése mi volt, és magyarban van a személy. A nyelvészek nem tudják például azt, hogy szemérem miből van. Tessék megnézni az etimológiai szótárat. Szemérem, lásd női szemérem. Ez a magyarázat. Holott arról van szó, hogy a szkítáknál, hunoknál, a magyarok elődeinél, a szemre érmét tettek, hogy lecsukva maradjon. Ennek ez a jelentése és ezt nem ismerik fel. Az egyik szemére a Napot tették aranyból, a másik szemére a Holdat, hogy az is világítson a túlvilágon. Tehát azért volt lecsukva, lesütve a szem.

Ágh István: Ha történelmileg nézzük, akkor az érme mikor kerülhetett be a nyelvbe? Mert akkor a szemérmet, ahogy mi nevezzük, annak nevezhetjük?
Az éremnek két oldala van, mert két szó is van rá. Az érme és az érem. A lényeg maga nem is ez, hanem a lényeg maga az ér, a szógyök. Egy ilyen erős törvényű nyelv mindazokat kiveti magából, amelyek nyelvrendszeridegenek. Hát miért nem maradt meg a zengő tambura? Mert a nyelv úgy érezte, hogy ez túl hosszú. A magyar tömörségre törekszik. Így lett zongora.

Lázár Ervin: Az első pasas, aki megalkotta a kesztyűt, az egyúttal a lábtyűt is megalkotta. De a lábtyű nem felelt meg, a kesztyű megfelelt.
Nagyon jól mondod. Minden ember a világon, amikor valamit készít, többezer évvel ezelőtt, amikor valamit készítettek, mivel készítették? Kézzel. Tehát a készítmény az kézitmény. Nézd meg a németben más a machen és más a kéz. Semmi köze hozzá. Éppen most olvastam a Természet világában egy cikket. A nyelvvel foglalkozó tudósok rájöttek, hogy 180 nyelven, ami nagyon nagy mennyiség, nem úgy fejezik ki a jobboldalt és a baloldalt, mint mi. A cikknek ez a címe: "A kés a tányértól keletre van". Vagyis egy csomó természeti nyelvben a napkeltéhez, nagy hegyhez, valami látványoshoz viszonyítva határozzák meg az oldalt. Most nézzük meg a remek magyar nyelvet. Hogy a jó kezünk, tehát a gut, (nem a rechts), a jó kezünk, a jobb kezünk. Ez ősi tapasztalat megint, hogy emberek között általában kevesebb a balkezes. Tehát a többség jobb kezével ütött, vágott, védekezett, kezelte a nyilat. Tehát a jó és a jobb oldal az a jó, a hasznos oldal. Azzal azonosul. Ebből következik, hogy a másik oldal, a baloldal az rossz oldal. Ebből lett a balga, balog, a bolond és így tovább. Mert az a suta kéz. Azért mondom, hogy itt a logika sok irányba működik, hogy a fejünk, az fönt van. A fő az fönt van. Tehát van egy függőleges logika is. És a főből van a főnök, a fejből a fejedelem, a fölség és így tovább.

Vathy Zsuzsa: Azt mondtad, hogy azért hangsúlyoz a magyar az első szótagnál, mert tele a tüdő levegővel. Kell valami más okának is lennie, mert a többi nyelvet beszélőknél is így van, akkor van tele a tüdejük levegővel s mégsem a szó elején hangsúlyoznak.
Nem kinyilatkoztatásnak szántam, de amiket elmondtam, azok csak töredékek. Harminc éve foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Amikor a régész elkezd kutatóárkokat ásni és megvillan valami, aztán megint semmi és megint valami megvillan, hát így voltam most én. Amit magam megtaláltam vagy amire a nyelv rávezetett, csak nagyon keveset tudtam megtalálni. De én akkor sem hiszem, hogy véletlenről van szó. Csak egy dolog izgatott engem mindig. Amikor azt mondták, hogy a szavaink véletlenül jelentik azt, amit jelentenek. Ez már csak azért sem igaz, mert valószínű, hogy minden hanghoz, amit kiejtünk, a kiejtésből - bármilyen anyanyelvű - rögtön érezhető, hogy fájdalom, öröm vagy mi az, amit kifejez. Minden hangnál. A zeneszerzők tudják ezt. A Für Elise miért hat ránk? Vagy egy másik dallam úgy? Mert minden hanghoz valamilyen értelmi, érzelmi dolog kapcsolódik. Ha ebből indulok ki, akkor előbb-utóbb az a logikája ennek, hogy akkor ez a nyelvben is szerepet kap. A nyelvújítás mindig szóba jön. Azt gondolom, hogy a nyelvújításban is csak azok a szavak maradnak meg, amelyek beleillenek a nyelv rendszerébe. A többi valahogy kikopik. A kesztyű jobban beleillik, éppen a kéz, kézközeli, közösség, közel, közülük, köz el megy, azért megyünk egymáshoz közel, mert elmegy közülünk a köz. Ezzel lehet játszani. Ami a hangsúlyt illeti, lehet más megokolás is.

Hernádi Gyula: De háromezer nyelv van. Ha nagyon átfogóan akarnád ezt ismerni, akkor neked 800 vagy még több nyelvvel kellene foglalkozni. Ennyivel meg nem tudsz, mert meghalsz. S ez a probléma az összehasonlító nyelvészetben, mint mindenben, hogy hogyan jött létre? A múltkor egy madarásszal beszéltem, aki azt mondta, ha a Vörösmarty térről egy veréb Zuglóba téved, akkor a verébnyelv megváltozik. Egyszercsak elkezd zuglóul beszélni.

Cserny József: Igen. A magyar varjak is másképpen beszélnek, mint a német varjak.

Makovecz Imre: Az jutott eszembe, miközben nyelvről beszéltél, amikor arról volt szó, hogy vannak alapjai, hangutánzó képessége és egyebei, amiben eleve el van rejtve az a gondolat, hogy a nyelv fejlődik. És vannak kezdetei és vannak további fejlődési fázisai. Én ebből az életem során semmit nem éltem meg, ennek csak a fordítottját éltem meg. Tehát mondjuk az én gyerekkoromban az természetes volt, hogy egy kisgyermek azt mondta egy idősebb embernek, aki bejött a portára, hogy Mezei Gábor uramnak tetszik lenni? S az arra azt mondta, igen. Édesanyám azt üzenteti, hogyha haza tetszene menni, akkor meg kellene talán mondani az édesanyámnak, stb. Gyermekkoromban ez természetes volt és egy hat éves kisgyermeknek semmiféle nehézséget nem jelentett, mert így tanult meg beszélni. Ma már ez elképzelhetetlen.
Sajnos.

Makovecz Imre: A furcsa számomra az, hogy amikor azt mondta, hogy Mezei Gábor uramnak tetszik lenn, akkor ugye kihelyezte az ő perszónáját egy harmadik személy helyzetébe és lehetőséget adott neki arra, hogy ő saját magára, mint egy külsőre, megnevezettre tekintsen és ne azonosítsa önmagát vele, hanem az édesanyja üzenete tárgyának tekintse önmagát és így kapcsolódjon valamihez, amiről még nem tudta előre, hogy az micsoda. A viszonylatoknak ez a megalkotása és tervezése, a perszónának a finom megkülönböztetése egy primitívnek nevezhető - vagy talán nem is szabad nevezni - gyerek számára semmiféle nehézséget nem jelentett. Ma ezt a többszörös különbségtevést, a perszóna különböző funkcióba való helyezését nem tudják a mai gyerekek alkalmazni, mert nem volt kitől eltanulni vagy leutánozni. Azt mondhatom, hogy leegyszerűsödött a nyelv, tehát én fejlődést nem tapasztaltam, hanem ennek a fordítottját. Amikor az embert azt várja, hogy valami szerelembe bonyolódik a nyelvvel és annak mindenféle belső titkait, életét és szerkezetét egyszerre szeretné felfedezni, akkor ebben mintha lenne valamilyen összefüggés eközött az elszegényedés és eközött a jelenség között. Ha nem szegényedtünk volna el, akkor Dénesnek talán nem kellene ezzel foglalkozni.
Sajnos, így van. Hogy ezt a gyönyörűséges különbségtevést, megbecsülést, a helyzetnek a méltóságát egy gyerek megteremtheti, ez ma már valóban lehetetlen. Ez nincs. Elmúlt. Vége.

Cserny József: Gyula bácsi azt mondta, hogy a régész kiássa a leletet és az nem beszél. Én meg azt mondom, hogy pont az beszél. Mert az evolúció a forma. És a nyelv az meg már emanáció. A nyelv nem biztos, hogy rögzíti a formát. Ha nem mutatja föl, hogy ezt jelenti, akkor eltűnhet örökre a forma. Ezért van ez a nyelvi tévelygés. Én azt mondom, hogy jobban beszél egy lelet, ami használati eszköz volt, mint maga a szó.
Ezzel én is egyetértek. De azt mondom, hogy maga a valóság volt a legnagyobb hatással a magyar nyelvre és nyelvtanra. Maga a valóság. S ezért gondolom, hogy vissza lehet vezetni a legelvontabbnak látszó fogalmat is a valósághoz... Valószínűleg a magyarban két nyelv is van, de ebbe nem akarok most belemenni, csak annyit mondok, hogy ismerjük azt a mondást, hogy megismered te a magyarok Istenét. Majd megmondom én neked, magyarán mondom. Úgy néz ki, mintha az egyik más magyar lett volna, mint a másik. Mintha legalább két magyar beszélne egymással. Hogyha a szótárban megnézzük, hogy megmagyarázni, akkor nincs benne a nemzeteknek a neve abban a szóban, nem németez, nem angoloz, nem franciáz, a magyarban a magyaráz, a magyarázat szóhoz nálunk ez kapcsolódik. Valójában az értelmez jelentéséről van szó!

Ágh István: Tényleg nem hallottam, hogy megnémetezzük, megfranciázzuk.
Nézd meg a szótárakban, ilyen valóban nincs. Elnézést, nagyon szépen köszönöm a figyelmeteket, türelmeteket.

forrás: www.mmakademia.hu