A nagyszentmiklósi aranykincs

1799 július 3-án találták a bánáti Nagyszentmiklóson (ma: Sannicolau Mare, Románia) majd az akkori habsburg törvények alapján, mint minden földből előkerült lelet, a bécsi császári és királyi Régiségtárba került (II. Ferenc császár utasítására 1799. október 1-én).

200 évvel ezelőtt történt, hogy egy szerb parasztgazda, Nagyszentmiklóson ásás közben aranykincseket talált. Ebben az időben minden földből előbukkant aranykincs a kincstárat illette meg. Így került Bécsbe. S nem is kaptuk vissza még Trianon után sem. Ez nekünk részben történelmi pechünk, részben történelmi szerencsénk is. Ugyanis, ha ez Budapestre kerül, nem biztos, hogy az ostrom és az utána bekövetkező események, jót tettek volna neki.

A régészek a lelet keletkezésének korát a 8-9. századra teszik. A lelet együttes talán leghíresebb része az úgynevezett 2-es számú kancsó. Ezen, zárt rendszerben 4 ábra szerepel.
A győztes fejedelemnek nevezett ábra az első. Ahol egy vértbe öltözött alakot látunk lovon ülve, ahogy éppen foglyul ejt valakit, akit a hajánál fogva hurcol magával. Ez egy jól magyarázható cselekedet a hétköznapi életből.
A következő kép az állatküzdelemnek nevezett ábra lenne. De itt van egy kis gond. Az alsó letepert állat egy szelíd patás állat, ami egészen pontosan meghatározható, mégpedig egy dám vad. Viszont ami leteperi, az már egy csodás lény.
A harmadik kép az égi vadászat címet viseli. Esetében még tovább megyünk a rendkívüliség birodalma felé, hiszen itt már a hordozó állat emberfejet visel. S aki a hátán ül, az jól láthatóan egy olyan lényre feszíti ki az íját, amelyik nem ebből a dimenzióból való. Tudni kell, hogy az íj nemcsak vadász, vagy harci szerszám, hanem elsődlegesen meditációs eszköz volt. Ez a sámánizmusban éppúgy előfordul, mint a Zen Buddhizmusban, ahol a meditációs gyakorlatok egyik neve a nyíl és íj ösvénye, mind a mai napig. Tehát a korsón az elmélyedés jelenik meg. Mégpedig az a fajtája, ahol egy másik síkon keresem meg a problémák gyökerét, majd ezt a tanulságot hozom át ebbe a világba, és itt már valóban végrehajtom a probléma megoldását.
A negyedik kép, amit az égberagadásnak neveznek. Az emberi alakot sokkal kisebb méretűnek jeleníti meg, mint az előző képek bármelyike. Maga az tény, hogy egy szárnyas lény és egy minden jel szerinti nőalaknak a kapcsolata egészen irreális kapcsolat. Olyan pedig, pusztai népeknél, hogy meztelenül mutatkozó nő, csak rituális eseményeknél fordulhat elő. Tehát ez azt jelenti, hogy a korsó képrendszerén fokozatosan megyünk egyre magasabb létszintek felé. És a szemben lévő ábrázolások, mintegy kiegészítőleg felelnek meg egymásnak.

Ezek a képek párhuzamosan mondják el a maguk mondandóját az ünneprendek rítusban kifejeződő mozgásrendszerével. Az ünneprend általában a Nap járásához igazodik. Minden valamire való mitológia, minden korban és minden földrészen alapvetően asztrálmitológia volt. Vagyis csillagokkal összefüggő bölcsesség. A ló a keleti zodiákusban a nyilasnak a megfelelője. Ez az évkörön belül egyszerre jelent egy hónapnyi, a csillagos égen egy csillagképnyi egységet.
Van egy térbeli jelentése, ez a csillagkép, és van egy időbeli, ez az, amit mi érvénytartamnak nevezünk. És akkor a harmadik képen megjelenő ember alak s egyáltalán ez a jelenet, ami itt megjelenik ebben a tér-idő egységben, illetve ebben a csillagképben és ebben a hónapban aktualizálódik. S akkor már csak azt kell megnéznünk, hogy az ember alakoknak kik feleltethetők meg. Ami eléggé nyilvánvaló, mert, ha ez a Lóban lezajló esemény, akkor nyílván bolygó tulajdonságokat fognak megjeleníteni. Ez bizony egy olyan tengelyt fog leírni, ami az évkörben az Ikrek-nyilas tengely. Itt válik bizonyossá, hogy az egész korsó képrendje tulajdonképpen a tejút képrendjére épül. Ugyanis a csillagképekből kirajzolódó tizenkettes rendszeren belül, ez a két csillagkép az, amelyiknél metszi a tejút sávja az állatövet.

Azt se felejtsük el, hogy rendeltetésszerű használat esetén ezek a korsók lakomák alkalmával kerültek az asztalra. Márpedig minden egyes lakoma egyszerre étel- és italáldozat is. Valamit, ami eddig nem én voltam, magamba építek és innentől kezdve már, én vagyok Tehát szubjektum lesz egy objektumból az átváltozás csodáján keresztül az én tevékeny részvételemmel. Ebben a korsóban valószínűleg tarthattak kumiszt is. Miután ezt tejből erjesztik, ráadásul lónak a tejéből erjesztik, lehet tudni, ha lovon keresztül jön, az azt jelenti, hogy a Nyilason keresztül. Ez pedig annyit tesz, hogy Tejút-energiákat fog tartalmazni. Ezek a Tejút-energiák mozgósulnak egy-egy ilyen edénynek a lakomák idején történő szertartásos használatakor. A Tejút központ, ami generálja az egész Tejútrendszert benne minket is, a mi életkörülményeinket is, innen a földről nézvést a nyilas irányába esik. Tehát egyenes úton minden teremtői tevékenység a nyilason keresztül érkezik be az állatöv kisvilágába. Ennek a működésnek a letéteményese az a személy, aki a lovas alakjában Attilaként jelenik meg.

A nagyszentmiklósi aranykincs egyik legfontosabb jellemzője, hogy aranyból készült. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az arany, a legtisztább fény megjelenésének formája. Az arany a Napnak a féme. A fényhez, s a világossághoz legközelebb álló fém. Nem rozsdásodik, és nem könnyen vegyíthető más fémekkel. És talán érezhető, hogy a magyar nyelvben a fém és a fény szavunk egy tőről fakad. Képzeljük el, hogy egy-egy lakoma alkalmával, mondjuk este felé, a fáklyák, vagy gyertyák fénye megvilágítja ezeket a tárgyakat. Ekkor a sötét szoba, azonnal megtelik fénnyel. Tehát az arany a sötétségbe fényt visz. Az aranyról, mint fémről elmondhatjuk, hogy kiváló vezető tulajdonságokkal rendelkezik. De ezek csak az arany külső tulajdonságai. Miért használják az őskor óta ezt a fémet szertartásokon? Biztosan nem azért, mert a gazdagságot jelképezi, hiszen a régi időkben a közösség tulajdonában voltak az aranytárgyak.
Ez a nézet csak a spanyolok Amerikában történt partraszállása óta változott meg. Mikor is az aranyért öltek és raboltak, s nem csak ők. Később az olaszok, a franciák, s az angolok is. Ezek a népek ma teljes hatással igazgatják a világot. Csak egyet nem vesznek észre, mégpedig, hogy ilyen anyagelvű mentalitással nem lehet a dolgok mélyére hatolni. A fizikai testet meglehet semmisíteni, de a lélek, halhatatlan. S ez a lényeg.
Magyar király koronázásakor nem csak a király öltözött talpig aranyba, hanem a szertartást végző papság is, a nemesek is, sőt a résztvevő nemzet is. Mert aki aranyból készült ruhát vesz fel, az tulajdonképpen a Nap fényét engedi magába. Tehát koronázáskor a király, a korona és a nemzet közötti összekötő kapocs maga a fény és a világosság. Ők az aranyhoz nem mint anyagi minőséghez ragaszkodtak, hanem a szakralitását használták mindennapi rítusaikban.

Az alkímia a különböző fémekből történő arany előállításán fáradozott. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy a nemtelen anyagból próbálták, a halhatatlanság szintjét elérni. Hiszen az arany spirituális szinten halhatatlan belső énünket jelképezi. Ugyanennek a folyamatnak kell lejátszódnia életünk során bennünk is. A nemtelen testbe zárt lélek életútja végén eljut a halhatatlanság állapotába.

Visszatérve a nagyszentmiklósi aranykincsre, most igazán örülhetünk, hogy újra testközelből láthatjuk őket a Magyar Nemzeti Múzeumban. Bár az igazi az lenne, ha végre valahára jogos tulajdonosuk kezébe kerülhetnének vissza.

(Pap Gábor és Szántai Lajos nyomán)
forrás: dobogommt.hu