Tormay Cécile(Budapest, 1876 - Mátraháza, 1937)
A huszadik századi magyar irodalomnak talán egyetlen jeles alkotója sincs, akit olyan méltatlanul súlytott volna a feledés, mint Tormay Cécile.
Ez a feledés, azonban nem az utókor spontán kialakult ítélete, hanem zavarba ejtően eredményes kultúrpolitika eredménye. Idézzük az 1969-ben megjelent Magyar Életrajzi Lexikont: „1919 után az ellenforradalmi Horthy-rendszer egyik reprezentáns írója lett, és reakciós közéleti tevékenységet is folytatott.
Bujdosó könyv című regényében (!) a Tanácsköztársaság időszakáról festett hamis, gyalázkodó képet. Szervezője és tevékeny tagja volt az irredentizmus szellemében 1920-ban alapított Magyar Nők Nemzeti Szövetségének. 1922-ben a Nyugat ellensúlyozására alapította a Napkelet című jobboldali irodalmi folyóiratot.”
Mindezért 1945 után a teljes elhallgatás jutott osztályrészéül annak az írónak, akinek pedig a legnagyobbak mellett volna a helye.
Mindezért 1945 után a teljes elhallgatás jutott osztályrészéül annak az írónak, akinek pedig a legnagyobbak mellett volna a helye.
A régi pesti orvoscsaládban született, kezdetben finom művű novellákkal jelentkező író első hazai, és mindjárt nemzetközi sikerét a jelen kötetben olvasható, először 1911-ben megjelent Emberek a kövek között című regényével aratta. Ahogy ebből a regényből, és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novelláinak a miniátorok igényességével szőtt mondatai csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regényt szinte azonnal lefordították németre, majd angol és francia nyelven is napvilágot látott, Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatva.
Következő regénye, az 1915-ben megjelent A Régi ház még ezt a sikert is messze felülmúlta. Itthon megkapta érte az Akadémia Pétzely-díját, külföldön pedig olyan nagyságok barátságát, mint Gabriele D'Annunzio, Anatole France vagy Puccini. A hatalmas tekintélyű Revue de Paris folyóiratban Marcel Prévost közölte novelláit. A Régi ház-zal Tormay meghódította Európát, íróként azonban visszatért hazájába, egy kereskedőcsalád életén keresztül a 19. századi, németből lassan magyarrá váló Pest életét mutatta be tökéletesre csiszolt mondatokkal, gazdag lélekábrázolással.
A regény nemzetközi sikere csak Jókai és Mikszáth egy-egy művéhez fogható: a német, angol, olasz, francia fordítást svéd, dán, finn kiadás követte, nem egy nyelven újabb és újabb kiadásokkal. Ha ekkoriban valakiről el lehetett mondani, hogy Európa-szerte ünnepelt szerző, hát Tormay Cécile az volt. Jövendő írásait nagy kiadók előre lekötötték, hírességek leveleztek vele, szalonok versengtek érte. Fontenay vicomte, a francia főkonzul óvatosságra intette: „Ön nagyon fiatal, túl nagy a tehetsége, igyekezzék, hogy megbocsássák a sikereit.” Az elismerés termékenyítően hatott rá, 1918-ban egy remek novelláskötettel, a Viaszfigurák-kal jelentkezett, és impresszionista, líria színezetű szó- és hangulatművészetével újabb sikert aratott.
Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat azonban súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik az 1921-ben és 22-ben megjelent, kétkötetes Bújdosó könyv, egy megrázó erejű napló mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket Magyarországnak el kellett szenvednie. Ez a könyv ismét nemzetközi siker lett, de Tormay számára keserű siker, hiszen hazája szenvedéséről adott benne számot.
Tormayt az összeomlás és Trianon valósággal kirobbantotta abból a szalonvilágból, amelynek addig ünnepelt hősnője volt. 1919 novemberében ő volt az, aki a magyar asszonyok nevében az Országház lépcsőjén köszöntötte a bevonuló Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét. Úgy érezte, hogy a megpróbáltatások éveiben nem írhat tovább a lélek finom rezdüléseiről, a politika színpadán kell szerepet vállalnia. Megalapította és vezette a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, létrehozta és szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. Művészi kvalitása azonban nem engedte meg, hogy az eszme oltárán feláldozza a színvonalat: mint Szerb Antal írja, „mint szerkesztő sokoldalúan megértő volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával jótékonyan támogatta.”
A regény nemzetközi sikere csak Jókai és Mikszáth egy-egy művéhez fogható: a német, angol, olasz, francia fordítást svéd, dán, finn kiadás követte, nem egy nyelven újabb és újabb kiadásokkal. Ha ekkoriban valakiről el lehetett mondani, hogy Európa-szerte ünnepelt szerző, hát Tormay Cécile az volt. Jövendő írásait nagy kiadók előre lekötötték, hírességek leveleztek vele, szalonok versengtek érte. Fontenay vicomte, a francia főkonzul óvatosságra intette: „Ön nagyon fiatal, túl nagy a tehetsége, igyekezzék, hogy megbocsássák a sikereit.” Az elismerés termékenyítően hatott rá, 1918-ban egy remek novelláskötettel, a Viaszfigurák-kal jelentkezett, és impresszionista, líria színezetű szó- és hangulatművészetével újabb sikert aratott.
Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat azonban súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik az 1921-ben és 22-ben megjelent, kétkötetes Bújdosó könyv, egy megrázó erejű napló mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket Magyarországnak el kellett szenvednie. Ez a könyv ismét nemzetközi siker lett, de Tormay számára keserű siker, hiszen hazája szenvedéséről adott benne számot.
Tormayt az összeomlás és Trianon valósággal kirobbantotta abból a szalonvilágból, amelynek addig ünnepelt hősnője volt. 1919 novemberében ő volt az, aki a magyar asszonyok nevében az Országház lépcsőjén köszöntötte a bevonuló Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét. Úgy érezte, hogy a megpróbáltatások éveiben nem írhat tovább a lélek finom rezdüléseiről, a politika színpadán kell szerepet vállalnia. Megalapította és vezette a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, létrehozta és szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. Művészi kvalitása azonban nem engedte meg, hogy az eszme oltárán feláldozza a színvonalat: mint Szerb Antal írja, „mint szerkesztő sokoldalúan megértő volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával jótékonyan támogatta.”
Legértékesebb éveit a nemzeti ügy melletti politikai küzdelem kötötte le, a húszas években csupán egy-egy novellával, műfordítással jelentkezett. Végül mégis győzött benne az alkotószellem, és hozzáfogott monumentális regénytrilógiájához, az Ősi küldött-höz. E műben már teljesen szakított fiatalsága finomművű mediterrán életképeivel, olvasóit a magyar középkorba vezette el, megrendítő, már-már azt mondhatnánk: férfias alkotóerővel.
Egészsége azonban ekkor már egyre gyengült, életerejét felőrölte a kultúraszervezés, a nemzetközi konferenciákon való fellépés, a közélet számtalan kötelezettsége. Trilógiájának harmadik kötetét már nem fejezhette be, halála után ezt a munkát írótársa, Bánffy Miklós végezte el. Alkotása előtt az utókor több életmű-sorozattal tisztelgett, regényei 1945-ig újabb és újabb kiadásban jutottak el a felnövekvő nemzedékekhez.
Hogy aztán fél évszázad mély hallgatása következzék. Tormay Cécile válogatott műveinek kiadását az a remény indította el, hogy ez a hallgatás megtörhető, az író visszamenthető a magyar kultúrába. Mindnyájan gazdagodnánk vele, ha így történne.
Bencsik Gábor
Egészsége azonban ekkor már egyre gyengült, életerejét felőrölte a kultúraszervezés, a nemzetközi konferenciákon való fellépés, a közélet számtalan kötelezettsége. Trilógiájának harmadik kötetét már nem fejezhette be, halála után ezt a munkát írótársa, Bánffy Miklós végezte el. Alkotása előtt az utókor több életmű-sorozattal tisztelgett, regényei 1945-ig újabb és újabb kiadásban jutottak el a felnövekvő nemzedékekhez.
Hogy aztán fél évszázad mély hallgatása következzék. Tormay Cécile válogatott műveinek kiadását az a remény indította el, hogy ez a hallgatás megtörhető, az író visszamenthető a magyar kultúrába. Mindnyájan gazdagodnánk vele, ha így történne.
Bencsik Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése