2006. szeptember 18.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén záróbeszédet mondott, melyben a bevezetendő reformok mellett érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.

A záróbeszéd részletét 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több magyar sajtótermék szerkesztőségének is eljuttatták, és először csak részletei kerültek nyilvánosságra, rövid idő múlva azonban egy hosszabb, 25 perces rész is, több gondolata és fogalmazásmódja („[…] elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”; „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”; „Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország.”) sokakban hatalmas és jogos felháborodást keltett, Budapesten és számos magyarországi városban tüntetéssorozatot váltott ki.
Tüntetők, közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok követelték a miniszterelnök lemondását.







Részlet az őszödi beszédből:



„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.” „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”

Nincsenek megjegyzések: