Alapítványt hoztak létre a tömeges délvidéki magyar vérengzések feltárására

Mi magyarok semmivel sem vagyunk alsóbbrendűek más népeknél, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények pedig nem évülnek el. Az 1939-1945 között végrehajtott gyilkosságok bűnnek nevezendők, bármely nép ellen irányult is.

A Délvidéki magyarság ellen 1944-45-ben elkövetett véres mészárlásokról évtizedeken keresztül igazságtalanul hallgattak.

Az alapítvány célja a délvidéki magyarok ellen elkövetett tömeges mészárlások, kitelepítések, kitiltások történetének feltárása és dokumentálása. A források feltárása mellett szükségesnek tartják fiatal történészek támogatását, akik épp kutató munkájuk által segíthetik e feltáró munkát.

Hamarosan honlapot hoznak létre http://www.tomegsirok.hu/ címen, hogy nyilvánosságra kerülhessenek az eddig feltárt tanulmányok, dokumentumok, filmek.
Jelenleg 60 éves hivatalos mulasztás pótlására adódik alkalom, hisz az elmúlt kommunista rendszerben Magyarországon sem mertek foglalkozni e tragikus témával, nehogy Titó haragját magukra vonják. Húsz évvel ezelőtt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége vetette fel először ezt a problémakört, iszonyatos botrány közepette. Elképesztő tudatlanság tapasztalható e témában Magyarországon is, ezért komoly feladat vár az alapítványra.

A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány számít az áldozatok leszármazottainak anyagi támogatására, hogy az alapítvány által támogatott fiatal kutatók mélyreható, alapos feltáró munkát végezhessenek.

Nincsenek megjegyzések: