Molnár V. József: A Hétfájdalmú Szűzanya búcsúja

Előadás, Örökség Népfőiskola XIV. Találkozója - Eger, 1993. IX. 18.

A szervita, vagy ahogy a palócok, jászok, matyók nevezik, servita búcsúról fogok beszélni, és ezzel már el is mondtam, hogy a Hétfájdalmú Szűzanya, ahogy ők mondják, a Fájdalmas Anya búcsújára ezekről a vidékekről a mai napig jönnek zarándokok.
Egerben egy csöppet lenézi a városi polgárság, és parasztbúcsúnak titulálja. A paraszt név pedig régóta pejoratív hangzású, erről tudatosan tettek. Nagy baj az, hogy ez a búcsú (az egri tájnak, ennek a környéknek ez a legnagyobb búcsúja), a városiak által lenézettnek számít.

Nagyon nehéz erről a búcsúról beszélni nekem, mert ma este mindenki alkalmát teremtheti annak, hogy jelen lesz a szervita templomban, remélem jó néhányan ott töltjük az éjszakát a jászokkal, matyókkal és palócokkal.

A Zarándokúton című rádiósorozatnak három évvel ezelőtti felvételekor találkoztam három olyan nővérrel, akik Olaszországból illetve Indiából jöttek Egerbe, hogy segítsék az itteni hitéletet. Az egyik Olaszországi nővér mondta, hogy Olaszországban a Szűzanya kultusza igen nagy, de ő az elmúlt itt töltött féléve alatt azt tapasztalta, hogy Magyarországon jóval nagyobb. Úgy érzi, hogy Magyarországon, főleg az asszonyok, szívükben hordozzák a Szűzanyát, adott alkalommal pedig, és ilyen a búcsú, teljesen azonosulni tudnak vele. Ezt én hangsúlyosan igenelni tudom, mert ez a búcsúalkalom is olyan, hogy az emberek, főleg az öregasszonyok, mert erre a búcsúra főleg az öregasszonyok jönnek el, teljesen azonosulnak a Boldogasszonnyal, azzal a Boldogasszonnyal, aki az esztendő körének ezen a szakaszán is időszerűen, kozmikusan van jelen. Ha valaki jelen lesz ezen a búcsún, különösen a matyók parasztliturgiáján, hisz teljes parasztlitániát tesznek majd az éjszaka is, és zsolozsmát a halottakért, az megérzi, hogy a résztvevők a sokat szenvedett, Fájdalmas Anyává válnak. Megszűnik kinek-kinek a személyisége, egyetlen személy lesz ott fenn a karzat, és ki-ki tapasztalhatja, élheti a mikromindenségben, hogyan működik az az ősi rítus, ami Magyarországon, Szent László miatt, keresztény szellemiséggel telt meg. Az a rítus, amely teljesen a mindenség részévé tudja tenni az embert. A korábbi magyar mitológiakeresésnél igen fals szempont volt az, amit nem lehet eléggé elítélni így utólag, hogy a magyar mitológiát a germán-indogermán mitológiának megfelelően próbálták meg keresni és felépíteni.
Az a döbbenetes számomra, hogy az a nép, amelyik a szervita apáca szerint is, önmagában hordozza Szűzanya kultuszát, magát a Szűzanyát, vagy ahogy népünk nevezi, a Boldogasszonyt, hogy ennek a népnek a mitológiája ne hordozná az alapot: az Istenszülő Asszonynak, hitét és kultuszát. Az Istenszülő Asszony hite és kultusza ebben az országban a mai napig a legteljesebben megmaradt. Nem olyan régen Csíksomlyón, a búcsún megismerkedtem Lukács Atyával (Daczó Árpáddal), aki a Népismereti Dolgozatok 1980. évi számában a csíksomlyói Babba Máriáról közölt tanulmányt, amely eléggé nagy port vert fel, mert a Babba nevet ő napkeletről származtatja, a Tigris és Eufrátesz környékéről. Tudós ferences szerzetesről van szó, akit a rend sem szívelt sokáig a szemlélete miatt. Lukács Atyának az a véleménye, hogy a magyar mitológiát semmiképpen sem szabad indogermán, görög, római mitológiai alapon keresni, mert az ember zsákutcába kerül, és az, hogy ezek a mitológiák nem szentelődtek meg, nem itatódtak át a kozmosz aktuális parancsával, a keresztény szellemiséggel. Egyetlen mitológia van, amely táltos királyunk Szent László miatt, keresztény szellemiséggel átitatódott, ez a magyar mitológia, amely a mai napig él. Ennek egy részét tapasztalhatjuk meg most, a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén. Ennek a magyar mitológiának az alapja, a befogója, az átfogója az Istenszülő Asszony kultusz, a Boldogasszony kultusz, amely a keresztény műveltségben az Isten által kiválasztott, Jézust világra szülő Szűz Máriává változik, nem ideologikus módon.

Teljesen egyetértek Lukács Atyával ebben azért is, mert a Boldogasszony és Szent László nyomában sok helyen megfordultam ebben az országban és mindenütt azokat az ősi rítusokat találtam meg, amelyek a magyar mitológiának az élő, eleven részei. A magyar mitológia alapja a Boldogasszony kultusz. Boldogasszonnyal a kutatók közül Kálmány foglalkozott a legtöbbet a századfordulón, és az ő megállapítása az, hogy a magyarok, azzal együtt, hogy az esztendő körében tucatnyi Boldogasszony ünnep található, az ország minden táján hét Boldogasszonyt tartanak számon. Kálmány azon töpreng, hogy ez a hét Boldogasszony hét külön személy-e. Ha valaki csöppet ismeri népünk Boldogasszony-tiszteletét, akkor tudja, hogy szó sincs hét Boldogasszonyról, hanem arról van szó, hogy az esztendő körének változásrendjében az egyetlen Boldogasszony más-más formában mutatkozik meg. Kozmikus erő ez, de annak is a legszemélyesebb formája. Annyira személyes, hogy igazán akkor tapasztalja az ember, ha elbeszélget azokkal az asszonyokkal, akik ma is paraliturgikusan, ősi formákat tiszteletben tartva, de Szűzanyát tisztelve vannak jelen ezen a búcsúalkalmon, és akik annyira személyesen beszélnek róla, mintha a rokonságból valakiről beszélnének, mintha a közvetlen vérségi vagy komasági rokonságba tartozna ez a Szűzanya. Népünk, amely annyira tiszteletben tartja Isten parancsát, azt, hogy az embernek hozzá kell igazodnia a kozmikus változásrendhez, hogy ünnepi alkalmakkor, átváltozás idején teszi a rítusát azért, hogy ennek a személynek része legyen, hogy annak a részese lehessen, ami az időszerű parancsa üzenete a mindenség változásrendjének. Ebben az időszakban, amikor a modern szinkretizmus állandóan színtelen, szagtalan kozmikus erőkről beszél, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a világ élő, annak minden teremtett porcikája lény, és ezen lényrendszeren belül a lehető legszemélyesebben éli meg az ember azt a működésrendet, amit a mindenség vagy a kozmosz működésrendjének tekintünk. Személyes kapcsolat nélkül, érzésem szerint, az ember nem kapja alkalmát annak, hogy együtt működjön, dobbanjon, ezzel a döbbenetes renddel, ami a Teremtő rendje, alkotása.
Őszbeforduláskor megszaporodnak a Boldogasszony ünnepek. Mivel az ember alapkódjában van, a természetben élő ember, s különösen népünk, amely Istenszülő Asszony kultusszal megáldatott, tudta azt, hogy az asszonynak dolga jön el akkor, amikor az esztendő köre az őszbe fordul. Most már az őszben tartunk, ebben a hónapban, szeptemberben három Boldogasszony-ünnepünk van:
szeptember 8.: Kisasszony; szeptember 12.: Mária neve ünnepe; szeptember 15.: Fájdalmas Anya.
Az augusztus 15. és szeptember 8. közötti időszakot, a két asszony közét tartották a régiek a legmágikusabb időszaknak. Óriási változás történik ezalatt az idő alatt. A Nap, amelyik uralkodó helyzetben van az égen, és aki népünk számára a közénk született Istent idézte meg, és idézi meg a mai napig, augusztus elején már tesz arról, hogy töve szakadjon a növénynek. A töve szakadt buja élet mintegy önmaga áldozatával, azzal a fátyollal, amelyik a füveknek, a virágoknak az illata, megakadályozza azt, hogy az uralkodó helyzetben levő Nap, a közénk született Isten elpusztítsa mindazt, amit az esztendő körén addig növelt, nevelt és érlelt.
Az asszonyi áldozat, az asszonyi fátyol, a Nagyasszony mennybemenetele, amely mindenesztendő Nagyboldogasszony ünnepe táján valóságos élményünk lehet, lehetővé teszi, hogy a Nap sugara ne pusztító, hanem érlelő sugár legyen. Nagyboldogasszony ünnepét megelőző Domonkos-naphoz (augusztus 4.) kapcsolódóan olvashatjuk azt a legendát, miszerint Szent Domonkos napján, tehát Urunk színeváltozása előtt néhány nappal, Domonkos a templombelsőben imádkozik és fohászkodik, közben jelenést lát. Ebben a jelenésben a Fiúisten, aki fent van már az Atyja birodalmában, felkel az Atyja jobbja mellől, három lándzsa van a kezében, és az a szándéka, hogy ezekkel elpusztítsa az embert a földön. Az első lándzsát a kevélyeknek, a másodikat a mértékteleneknek, a harmadikat a bujálkodóknak szánja.
A régi világban az is természetes dolog, hogy túl vagyunk már a betakarítás javán, hogy ilyenkor az ember Isten terített asztaláról bőségesen vett és a kevélység, a mértéktelenség és a bujaság bűnébe esik. Egyetlen embert kivéve, Domonkost, aki egy olaszországi templom belsejében ott fohászkodik. Szűzanya meghallja, megérzi Szent Domonkos fohászkodását és az éppen lándzsáját hajítani akaró Szentfia elé térdepel, nem engedve azt, hogy ez a három lándzsa elpusztítsa az embert. Kéri a Szent Fiát, könyörög hozzá azért, hogy ne pusztítsa el az embert, Isten legfontosabb teremtményét.
Jézus azt mondja a Szűzanyának, hogyha mutat neki egyetlen embert, aki mentes ettől a három bűntől, amelyek kozmikusan jelen vannak minden emberben ebben az időszakban, akkor ő ezért az egyetlen emberért megtartja a világot. Szűzanya rámutat Szent Domonkosra, aki a templom belsejében van, aki ott fohászkodik és mentes ettől a három bűntől. Ez a legenda előre jelzi Szűzanya mennybevitelének az ünnepét, a Szűzanya minden augusztus közepén mennybe távozását, de testes, tapasztalható mennybetávozását, Szűzanyának azt az oltalmát, amire az előbb már utaltam.

A Nap, a következő Boldogasszony-ünnep, Kisasszony táján kel föl úgy, hogy az ember hidegnek érzi a fényét. Soha nem tud olyan tiszta fénnyel kelni a Nap, mint szeptember nyolcadikán. Nem véletlen, hogy ez a második legnagyobb Boldogasszony-ünnep, melynek vigíliáját, és éjszakáját ébren és imádsággal töltötte el az ember, hogy a Nap hidegfényű felkelését tiszta lélekkel érje meg. Ha valaki tiszta lélekkel, fönn a magaslaton érzi meg az e napon feltámadó Napot, akkor ez az alkalom lehetőségét adja, hogy átélje azt a katartikus változást, amit a tiszta hidegfényű Nap tud ilyenkor mutatni. Ez a tiszta hidegfényű Nap, amelyik először hirtelen változással pengeélű, metsző, ez az elmúlás, az ember minden gyötrelmét elővarázsolja. Ez a tiszta hidegfényű Nap, amelyik jelzi majd a halált, hiszen születése előtt meg fog halni, az esztendők körének karácsonyi ünnepe előtt; ez a rendezett embernek, aki rítussal töltötte el az éjszakát, megmutatja Mária bölcsőjét, ugyanis, szeptember nyolcadika Mária születésének a napja. Az, aki halálra készül, az aki kozmikusan és személyesen eszünkbe juttatja, hogy elmúlunk a világból, az aki előszedi belőlünk a gyötrelmet és a fájdalmat, a hites embernek, a kozmikusan létezőnek, mindenség-élőnek megmutatja azt az asszonyt, aki majd karácsony éjszakáján újra fogja szülni őt. Döbbenetes kozmikus játék ez és személyes. Az elmúlás érzete igazából Fájdalmas Szűzanya idején szaporodik föl. Fájdalmas Szűzanya-ünnepe előtt néhány nappal, Kisasszony után ülepedik le az emberben ez a fajta érzet, amely Kisasszony napon feltámadt. Hiába tudja az ember azt, mert tapasztalhatta, mert rendezetté vált Kisasszony nap éjszakáján, hogy a közénk-született újraszülő asszony közöttünk, velünk van, az emberben, mégis hatalmasan jelen van az elmúlás, a szorongás, a fájdalom, különösen az elveszítettek miatt.
Ezen az ünnepen kell igazán együtt lenni a Fájdalmas Szűzanyával, az időszerűen működő Boldogasszonnyal, hogy az ember a mérlegeléskor, ami Szent Mihály napján jön, könnyűnek ne találtassék. A fájdalomban el kell merülni, a fájdalmat nem szabad elzavarni, távol tartani, a fájdalomban együtt kell lenni a legnagyobb fájdalommal, az Istenszülő Asszony fiát elvesztő fájdalmával. Azon az alkalmon, mikor itt voltam a szervita búcsún, jó néhány matyó, palóc és jász nénivel beszélgettem és szinte valamennyien azt mondták el, hogy ilyenkor elviselhetetlenné válik az, hogy elvesztette a háborúban a fiát, nem feltétlen úgy, hogy meghalt, hanem ateista lett és hitetlen, hogy elvesztette a háborúban az urát, hogy elvesztette a biztonságát, mert a család szétrobbant ebben a világban. És ők nem akarnak szabadulni semmiféle narkotikummal, semmiféle szabadidő kitöltő, modern világunk kínálta eszközzel ettől a fájdalomtól, hanem hagyják, hogy ez a fájdalom, amikor esztendős ideje elérkezik teljesen eluralkodjék rajtuk és alázkodva a mindenség Ura előtt, az Istenszülő Asszonnyá válva, a fájdalmat, modern szóval mondva, a legteljesebben fel tudják dolgozni.
Minden asszony arra született, hogy az a fényszomjúság legyen, amely fényszomjúság a Boldogasszonyban summázódik, és amely meg is kapja a teremtő igét, kihordja a fényt, világra szüli a fényt, amely megszenved nevelésben-növelésben és megszenved elvesztésben. Ez a fajta asszonyiság ideje a régi világban akkor jön el, amikor ember és jószág fedél alá szorul, amikor a kinti élet a töveszakasztó naperő miatt megszűnik, amikor magba és gumóba sűrűsödik minden, amikor a gyönyörűséges rendszerben összefüggő, az darabokra hullik.
Az asszony a legteljesebben van jelen akkor, amikor a fájdalom, a szétesés ideje jön elő. Akkor ő legyen az aki szervezi-rendezi a bentet. Embernek és jószágnak is rendezője az asszony. Az asszony ilyenkor, Fájdalmas Szűzanya idején, minden fájdalmat, nem csak az övét, egyesíteni tudta, azonossá tudta tenni a kozmikus fájdalommal, különösen búcsúalkalmakon, Isten által kijelölt helyen és időben. Hazamenvén ez az asszony, a viselkedése, artikulált, rendezett mozdulatai által rendezni tudta az egész környezetét. Azt a környeztet, ami a bent. Régtől fogva, alapkód szerint, az asszonyé a bent és különösen azaz időszak, ami őszidőn jön el. (…)

Népünk igazán ezen a vidéken tartotta meg a Boldogasszony-kultuszt. Magyarországon mindenütt jeles alkalmai vannak a Fájdalmas Szűzanya ünnepének is, hogy a legjelesebbeket említsem: A Felvidéken: Pozsony, mellette Sasvár, a Dunántúlon: Sümeg, Felsősegesd, de itt palócvidéken, Eger környékén ez megszaporodik: Eger, Egerszalók, Gyöngyös. Nem lehet ez véletlen, már csak azért sem mert a palócok, a jászok és a matyók tartották meg a népünknek kiosztott őskultuszt, az Istenanya kultuszát a legteljesebben. Itt találhatók meg azok a paraliturgikus szertartások, amelyek nem csak búcsúalkalmakor, nagyközösségi alkalmakkor vannak jelen, hanem házi szertartásokon is. Ha valaki a Mátra-vidéken elmegy egy parasztcsalád hajlékába, akkor szinte mindenütt megtalálja még a házi-oltárt, amely Boldogasszony ünnepeken más és más szerkezetet kap. A házioltáron jelen kell lenni a Szűzanyának; nincs olyan ünnep, amelyen neki ne lenne szerepe a házioltáron; és jelen kell lenni a világra szült Teremtőnek, a világra született Istennek, Jézusnak is.
Az ünnepnek az alkalma adja, hogy miféleképpen rendezik el az oltár szerkezetét. Ennél az oltárnál nagy ünnepeken összejönnek az asszonyok, de nem feltétlenül csak ők, és házi liturgiát tartanak. Kisebb családi, házi ünnepeken csak a család van jelen. Ennek kutatása most folyik: Limbacher Gábor a balassagyarmati múzeum munkatársa, néprajzos, most gyűjti a házioltár szerepét és a háziszertartások rendszerét. Az eddigiek alapján elmondható, hogy egy régi módon működő parasztcsaládban szinte minden nap volt valamilyen szertartás ennél a házioltárnál. Tehát azon a helyen, ahol a Boldogasszony tisztelete, a Boldogasszonnyal való kozmikus azonosulás a lehető legteljesebben él, házi szertartáson is jelen van minden, ami a magyar mitológia része.

Természetesen a Szlovákiában élő palócság is hasonlóképpen teszi ezt. Erre egy példát hadd mondok. A hejcei táborból többen jelen voltunk Debrődön, Szent László mezején, ahol középkori templomromot is lehet találni. A középkori templomromhoz eljött velünk Molnár Józsefné, Margit néni, látó asszony, aki 1952-ben, a kápolna romja fölött látta megjelenni a nyugati égen Szent László királyunkat, a fehér köpenyes magyar királyt, a mi táltos királyunkat. Margit néninek is van házi oltára, ami előtt ő önmagában is teszi rítusát minden nap, amikor Szűzanya alkalma jön, s ez minden napnak az őszén, napszentületkor jön el igazán. Amikor kimentünk Szent László templomához, ahol természetesen ott található Szent László forrása is. Az ő táltos lova rúgta a forrást, amit három fa vesz körül.
A templomrom és a forrás között van a feszület. Margit néni nem volt hajlandó addig beszélni arról, amit ott látott a forrásnál, amíg el nem végezte a liturgiáját, paraliturgikus szertartását. Vizet kért a forrásból, öreg néni már, nem tud lehajolni a forráshoz, a forrás vízéből ivott, megmosta az arcát és utána kezdett csak beszélni arról, hogy miféle történések voltak itt a forrásnál. Mielőtt jöttünk vissza, a keresztje tövében négy gyertyát tett le és azokat meggyújtotta. Aztán elimádkozta az imádságát önmagában, aztán elimádkoztuk vele hangosan is és utána megtisztulva tért vissza otthonába és megköszönte nekünk, hogy újra jelen lehetett ezen a Szent helyen. Elvégezte azt a rítust, amely ősi rítusa ennek a népnek, ami a rendeződésnek a sajátos módja. Ez a néni Szent László király kegyhelyén, ahol Mária látások is voltak, a forrásnál, a kőnél és a fánál végezte rítusát.
Szent László királyunk törvényében az áll, hogy kőnél, fánál és forrásnál pogány módon nem szabad szertartást bemutatni. Azóta is népünk, de különösképpen a Boldogasszony tiszteletét, tehát ősi mitológiánk legteljesebb, legösszetettebb, legszemélyesebb módját megtartó népünk, kőnél, fánál tartja szertartását keresztény módon.
Szent László forrása természetesen kőből buzog elő, és nemcsak, hogy körbeveszi a három hatalmas fa ezt a forrást, hanem ez a fa igazából a keresztfa. A keresztfa vált a szent ligetünk fájává, kozmikus értékűvé. Ezt beláthatóvá tudja tenni az ember azzal is, hogyha megfigyel egy erdélyi kántáló éneket, aminek második felében azt kántálták a székely gyerekek, hogy:

"Sosem láttam szebb termőfát,
Mint Úrjézus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
Szentlélekkel gyümölcsözik."

Többen láthatták, akik előadásaimra járnak, a székely Antikának, a nemrég meghalt Páll Antal gyermekének a rajzát. Ezen a rajzon láttam viszont azt a termőfát, azt az életfát - ami ősi rítusunk szent ligeteinek életfája is lehetett - méghozzá a kép kellős közepén. Én sosem láttam ilyen keresztfát, mint Antika rajzán. Élő fára feszíti fel Krisztust ezen a rajzon. Ezen az élő fán, ha úgy tetszik sámán létra van, mind a két oldalon. A képen a gyermekrajzok rendszerének megfelelően, ránézvést balra, ott ahol a Nap útja elkezdődik, ahol a férfi erő van, egy nagyon hegyes házat látunk, középen, ahol uralkodik a Nap, ott látjuk ezt az élő fát, amelyre rá van feszítve Krisztus Urunk, és ránézvést a jobb oldalon, ahol lenyugszik a Nap, ez a pöttyös labda van, ez a szűzi Nap, ez az őszi Nap. Ezt a fát kell csak megnézni, és benne van mindaz, ami ősi szerepe volt a mi élő- vagy életfánknak, és mindaz, amivel ez kereszténnyé változott.
Az áldozat, az Isten áldozata, amiből új élet fakad, hiszen ennek a fának a lombja az anyaöl, és ebben ott van az a három csíra, ami ebből az áldozatból következik. Áldozat nélkül semmiféle élet nincsen. Isten áldozatának kellett jönni ahhoz, hogy a kozmikus működéstől, a mindenség működésétől eltérő ember visszataláljon a mindenség Isten-adta természetes rendjéhez. Ezt a fát azért rajzoltam le, mert az a keresztfa, amelyik található a Szent László kápolna romjánál, ezt a keresztfát, az élet fáját, a kozmikusan időszerűen működő élet fáját idézte meg Margit néni számára.

Tehát ez a vidék az, amelyik a legteljesebben őrzi a Szűzanya kultuszát, mind házi rítusban, mind azokban a rítusokban, paraliturgikus rendszerben, amelyik egy-egy közösségi helyhez, egy-egy búcsújáró helyhez kapcsolhatók. Régtől szakrális helye lehetett ez a Kárpát-medencének. Nem véletlen, hogy itt elsősorban a Fájdalmas Szűzanya kultusza telepedik meg. Az sem véletlen, hogy tudatosan próbálták olyanná tenni Egert, hogy se íze, se színe ne legyen, természetesen ezt nem csak Egerrel tették, hanem minden szakrális helyünkkel, de talán a lehető legteljesebben próbálták szétbombázni, széttörni Egernek azt a szerepét, amit betöltött az itteni nép, ennek a Boldogasszony hitét őrző nép rendeződésében.
Ezzel együtt erre a búcsúra három évvel ezelőtt is, amikor jelen voltam, nem csak jászok, palócok és matyók jöttek el, hanem jöttek a Cseh-medencéből is, jöttek morvák és szlovákok is. Akkor itt beszéltem Kóka Jánossal is, aki a szervita rend helyettes rendfőnöke, és ő még azt is hozzátette ehhez a szerephez, hogy itt a Fájdalmas Anya búcsúja a legfontosabb, hogyha az ember a történelemben visszafelé kutat, akkor tatár-török, majd a kuruc időkből, majd a szabadságharc ideje alatt is itt találja a legtöbb férfiáldozatot. Szinte itt marad a legtöbb anya, gyerek, férfi nélkül, itt gyülemlett fel a lehető legteljesebben a fiát vagy a férjét, társát vesztett anyának a fájdalma. Ez a búcsú az, ahol javarészt öregasszonyok vannak jelen. Tudom, hogy a búcsúkra ráfogják azt, hogy öreg szentfazekak gyűjtőhelye. Az, aki ezt mondja, soha semmikor nem volt jelen búcsún, búcsújáró helyen, vagy legföljebb turistaként.
Aki idén jelen volt a csíksomlyói búcsún, ahol közel félmillióan voltunk, ott ki-ki megtapasztalhatta, különösképpen ha nem turistának ment, vagy vette a fáradtságot és elment Gyimesbe, és a gyimesi csángókkal gyalogolt be 30 kilométeren Csíksomlyóra, és vissza is kísérte őket, hogy a kisgyermektől az öregemberig mindenféle korosztály jelen van. Azok, akik csengővel mentek elöl, és csengővel adták, nem germános-ütemét annak, hogy menetnek miféleképpen kell haladnia, azok, akik hatalmas zászlókat vittek, meglett férfiak voltak. Nem muszájból tették ezt, hanem belső parancsra. Búcsújáró helyeinkre nem jellemző az, hogy csak az öregasszonyok vannak jelen, de Egerre igen. Csíksomlyón minden korosztályt megkapunk, de főleg a derékhadat. Ott jóval kevesebb az öregember, mint más búcsúalkalmakkor.
Ezen a helyen, a Fájdalmas Anya ünnepén, Szent ünnepén, az anyaság ünnepén, az asszonyok szerepének kellős közepén, természetesen az öreg asszonyok mennek el a búcsúra, az ő rendezett mikro-mindenségük adja alkalmát annak, hogy környezetük rendeződjön. Ha valaki szeptember végén elmegy Búcsúszentlászlóra, amely a göcseji táj szakrális központja, ahol legtovább megmaradt csonka hazánkban, királybúcsú néven, Szent László ünnepén a zarándoklat, akkor ott, szeptember utolsó vasárnapján, a fogoly kiváltó búcsún tapasztalhatja, hogy szinte csupa öregember van jelen. A hadifogolytábort megjárt öregemberek. Az öregember fájdalomtól való szabadulásának alkalma ez. Tehát szó sincs arról, hogy néhány öregasszony-szentfazék működteti azt a szakramentumot, ha úgy tetszik magyar mitológiát, ami miatt mi itt beszélgetünk erről.

Hadd mondom el azt is, amit múltkor mondtam Hejcén, éppen a debrődi kápolna kapcsán, hogy ott 1952-től zarándokmenet kezdődött és egészen a hatvanas évek elejéig tartott, amin 40-50 ezer ember is részt vett, annak ellenére, hogy az egyház, az állam tiltotta, annak ellenére, hogy a debrődi erdőben sokszor több volt a csehszlovák államhatalmis, mint amennyi zarándok jelen volt. 1952-ben látomások kezdődtek, 1952 Mária év lett, és ettől kezdve az egyház, mint intézmény ellenére, az állam, mint iszonyú intézmény ellenére, ott tette a nép a dolgát, oda rendeződni mentek és nem csak öregasszonyok. Ez a fajta erő, ez a fajta nemcsak öregasszonyokban levő hitbuzgalom, ez a fajta második Magyarország, számomra első Magyarország, itt Egerben is működött a legsötétebb időkben is, annak ellenére, hogy már a századfordulótól kezdve tudatosan parasztbúcsúvá degradálták. Itt működött annak ellenére, hogy a szervita rendet, amelyik ennek a búcsúnak a szervezője és fenntartója, a többivel együtt a Rákosi rendszerben feloszlatták.
Ugyancsak Kóka Jánostól, Etel Atyától tudtam meg, hogy a szervita rend Mária rendje. Szervita annyit jelent, hogy Mária szolgája. Az ő köntösük a Fájdalmas Anya fekete köntöse. Nem véletlen az, hogy a ferencesek mellett, éppen a szerviták azok, akik a Boldogasszony kultuszát a lehető legteljesebben próbálták kiteljesíteni Európában is. Amikor a szervita rendet feloszlatták, itt ezen a környéken közel ezer szervita harmad-rendi tag volt, ezek közül legtöbben Mezőkövesden, Matyóvidéken működtek. A mezőkövesdiek a két háború között egy parasztházat kápolnává magasztosítottak és a házi szertartások mellett ebben a kápolnában folytak a közösségi szertartások. A Kádár rendszerben ezt a kápolnát elvették tőlük és ebben először elhagyott gyerekek otthonát létesítettek, aztán lakóháznak adták ki, de a hetvenes évek végétől, ez a helyi tanácsnak és a helyi párttitkárnak az örömháza volt: kuplerájként működött. Ezt a mezőkövesdi Margit nénitől hallottam, ugyancsak a szervita búcsún.
Annak ellenére, hogy ilyen mocskos módon megalázták, a harmad-rend működik és ezelőtt három évvel mondták a mezőkövesdiek, hogy közel kétszázan maradtak a szervita rendben és nem csak a parasztbúcsúra zarándokolnak el, hanem házi oltáruknál, házi liturgiaként tették a dolgukat. Ahogy ezek az emberek, a szervita harmad-rend tagjai tették a dolgukat, annak mentén szociológiailag, de még néprajzilag is megfigyelhetetlen módon, rendezői maradtak ennek a tájnak, amelyik a legteljesebben őrzi a Boldogasszony kultuszát, amin belül a Fájdalmas Anya ünnepe a legnagyobb.

Nekem az a véleményem, hogy mi értelmiségiek hihetetlen szívesen találunk ki olyan szerkezeteket, ami ennek a népnek az ősvallása volt, ősi rítusrendszere volt, de nagyon kevés alkalommal vesszük a fáradságot, hogy azzal a szerkezettel, amit megtalálni véltünk, de javarészt kitaláltunk, mi jelen legyünk a javarészt ma is működő mitológiában, vagyis azokon a helyeken, azokon a tájakon, azokon az alkalmakon, amikor ebből belső tapasztalást szerezhetünk. Igen kevés az alázat bennünk. Ezek az emberek az elmúlt 40 esztendőben is, nemcsak ezen a vidéken, de főleg ezen a vidéken, ahol esszenciája létezik a mi magyar sajátságunknak, annak ellenére, hogy minden gátolni igyekezett az ő rítusrendjüket, az ő óhajtásukat és cselekvésüket, hogy együtt dobbanjanak, moccanjanak a mindenség rendjével, tették a dolgukat. És hangsúlyozni kell nem csak néhány öregasszony révén.

A búcsújáró helyekre jellemző, hogy ezeken az ősi Boldogasszony kultusz jelen van. Daczó Árpádtól, Lukács atyától tudom, hogy Csíksomlyón is ősi Szűzanya kultusz létezett. Jóval a ferencesek odaérkezése előtt, azon a helyen, ahol most a kegytemplom áll, egy mocsaras rész volt, ebben volt egy kiemelkedő kis sziget, a szigeten sziklából buzogott elő a víz, és e mellett, a sziget közepén volt egy szomorú fűzfa. A fa, a kő és a forrás: e három együtt mindez, ami alapja, ami alkalmát adja a szertartás rendszernek, itt a mocsár közepén. És odajártak Boldogasszonyt tisztelni, az Istenszülő Asszonyt tisztelni, mielőtt bárki is jelen lett volna a keresztény egyházból. A ferencesek később települtek ide, ennek írásos nyoma van, ezt bizonyítani lehet.

Ezek a helyek az intézményesült egyház előtt, mellett is működtek, és itt Egerben ezt nemcsak a kaptárkövek miatt sejtem-érzem, hanem amiatt, hogy a török idők előtt itt, ahol a szervita templom van, már templom állt, a klarisszák temploma. Azonban az Nagyboldogasszony templom volt, ebben az ősök menedéke kegykép volt, kegykép, ami előtt imameghallgatások és csodák történtek, és feltehető, hogy a klarisszák is már egy meglévő kultuszra telepedtek rá. Az egri várban, annak idején, amikor Dobóék védték a várat, állítólag két szervita szerzetes is volt, akik a várban lévő német vitézek lelki szolgálatát látták el. A török idők után a szerviták kapták meg ezt a templom helyet, ahol a Klarisszák után a törökök mecsetet építettek. Ennek a helyére épült a mai szervita templom, amelyben már nem Nagyboldogasszony, hanem Fájdalmas Anya napján kezdődött a körmenet. Ez a váltás is analóg azzal, hogy megszaporodott a fájdalmas anyák száma, ezzel kozmikusan a Nagyboldogasszony ünnep helyett a Fájdalmas Anya búcsúja kezdődött, ami az ünnepkörben, ebben az időszakban megfelelő módon adja tartalmát annak ami elkezdődött.

Búcsúvezető szentemberünk, Orosz István, aki táltosa volt a jászságnak, fiatal korában Jászladányból, az ő szülőfalujából, ide búcsút vezetett. A búcsú alkalmával a kálváriadombon a keresztnél beszédet mondott. Az önéletírásában olvashatjuk, hogy napokkal később próbált visszaemlékezni, hogy mit mondott ő ezen a beszéden, de egyetlen mondat sem jutott az eszébe. Otthon töprenkedve jött arra rá, hogy az embereknek igazuk volt, amikor azt mondták, hogy az angyal szólt belőle. Révült állapotban volt. Mielőtt idejött, éjszaka álmában angyal mondta neki, hogy álljon a búcsúsok élére, és amikor idejött és a szent hely az adott kozmikus időben működni kezdett, akkor természetes, hogy az elhívott ember révületbe került. A második beszédét abba kellett hagynia, mert az őt hallgató tömegből sokan elájultak, rosszul lettek, transzba estek. Orosz Ferenc és Varga Lajos búcsúvezető szentemberek, énekek sorát írták erről a helyről, Varga Lajos fájdalmas litániát is szerzett. Ez a fajta szakralitás, ami az elhívott szentemberek által működik ezeken a helyeken, meglesz az éjszaka is a parasztlitániában, amit gyanúm szerint Varga Lajos szerzett.

Azokkal a népi énekekkel, énekrendszerekkel, amelyek a szó legtisztább értelmében népiek, alig foglalkozunk. Nagyon régtől tették ezt tudatosan, főleg a bécsi pozitivista iskola hatása után, hogy szétszedték népünk szakralitását, részben pogány, részben keresztény elemre. Ami pogány az ősi és magyar, ami keresztény az a magyarságot szellemiségében és magyarságában tönkretevő elem. EZ NEM IGAZ. Tudomásom szerint a szakrális énekek felkutatásával Bálint Sándoron kívül Volli István foglalkozott (Karácsonyi és Mária énekek), és most jelent meg Makoldi Sándorék könyve, de tulajdonképpen teljesen kutatatlan terület. Hatalmas nagy, gazdag anyaga él a szakrális énekeknek és litániarendszernek. Varga Lajos nem csak énekeket és litániákat szerzett, hanem megírta a magyar verses Bibliát. Ez több tízezer példányban jelent meg a két világháború között, és a hivatalos egyház nem örült ennek és igyekezett a forgalomból kivonni. Ez a verses Biblia hozzátartozik ahhoz, ahogyan hozzánk időszerűen szól az Isten, az ő Szent Fia által. Ebben szinte minden benne van, amit az őskeresztény hagyomány tartott meg, tehát apokrif. Amihez hozzájutott Varga Lajos azt versesen beleszerkesztette. Benne van, ami sajátos, ami magyar, az amiképpen hozzánk és csak hozzánk szól az Isten. A magyar, ha úgy tetszik, parasztlegendárium is benne van. Varga Lajos a Bibliát verssé tette vissza: az eredeti Biblia is vers. Ha az ember olvassa, nem tudja zene nélkül olvasni. A zene pedig legteljesebben azonos a dobolással, amellyel a test rabságából tesszük szabaddá a lelket, és ebben aktuálisan lesz jelen, ebben az esetben a Fájdalmas Anyának az eszenciája (…)

A középkori ikonográfiában általános az, hogy a keresztfa ránézvést jobb oldalán áll János evangélista, az aki teljesen egy Jézussal, akire Jézus rábízza az anyját, ill. az anyára bízza rá Jánost. Ezt az ünnepet, a Fájdalmas Anya ünnepét a legenda szerint senki más nem szerezhette, csak János. Jánosról maradt meg, és ennek magyar változata is ismert, hogy amikor Boldogasszony égbe vétetett, mert a keresztény legenda szerint Jézus Krisztuson kívül az Istenszülő Asszony is testestől égbe vétetett, az apostolok jelen voltak az égbevétetésnél, vagy égbemenetelnél, ahogy mostanában ezt a teológia fogalmazza. Az égbevétetés után Jánosban volt jelen a legteljesebb szomjúság, hogy Szűz Máriát személyesen lássa, tapasztalja meg a mennyországban. János elragadtatott, égbe ragadtatott és ott Jézus azt mondta neki, hogy emlékezzetek az én anyám fájdalmáról. Így Jánoshoz fűződik a fájdalmas emlékezet, a Fájdalmas Anya emlékezetének terjesztése, alapítása.

A szervitákról is megmaradt egy régi legenda, amelyben a rendet nem a hét alapító alapítja, hanem Nikodémus és Arimathiai József, akik követői voltak Jézusnak. Ők azok, akik látták Szűzanyát, amikor megrezzent keresztvivő Fia szenvedése láttán, és azon a helyen, ahol megrezzent és elájult Szűzanya, ők templomot építettek és ebben kezdte meg a szervita rend a működését. 1240-ben a hét alapító csak újra alapította a rendet.

Minden zarándokhelyünkön, különösen Karancs hegyen, ősi rítus adta alapját annak, hogy mi áttételesen részesüljünk abban a kegyelemben, hogy általa rendeződhessünk. Ahhoz, hogy ez teljesebben működjék, megfelelő alázatra és csöndre van szükség. Erre az alázatra magunknak van szükségünk, ezt a csöndet magunkban kell megteremtenünk. Igen sok a kutatnivaló, és ez javarészt olyan, hogy az ember a családi alkalmakon, a közösségi alkalmakon nem turistaként, hanem nyitott emberként kell, hogy jelen legyen. Hogy minden porcikájával megmerítkezzék abban a szakramentumban, amelyik működik, amelyikben az ember soha nem spekulált, hogy a gyermekét felveszik-e az egyetemre, hogy a vélt uborkafán milyen magason kapaszkodik föl. Hangsúlyozom, tehát ősi rítus szerint, a magyar mitológia működik, aktuálisan, időszerűen működik, a közénk született Isten erejével, hatalmával működik. Remélem ma este és éjszaka ebből tapasztalást kaphatunk.