A nap krónikájaMűegyetem, Bem tér, Parlament, Magyar Rádió
A kora reggeli órákban hazaérkezik Jugoszláviából a magyar párt- és kormányküldöttség (Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János).
Ülésezni kezd az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) kibővített Politikai Bizottsága.
A Szabad Nép vezércikke (Új, tavaszi seregszemle) üdvözli a diákság követeléseit. A lap közli az Írószövetség felhívását: a szövetség egyetért a lengyelországi változásokkal, ugyanakkor nem tartja helyesnek a délutánra tervezett rokonszenvtüntetést.
Az egyetemeken gyűléseken készülnek a tüntetésre.
12 óra 53 perckor, adását megszakítva a Kossuth rádió ismerteti Piros László belügyminiszter közleményét: "A közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez."
14 órakor, a HM-ben Bata István honvédelmi miniszter engedélyezi a katonák részvételét a tüntetésen. A Miniszter-tanács rendkívüli ülést tart. Hegedűs András az MDP PB értékelése alapján tájékoztatást ad a kialakult helyzetről.
14.23-kor a Rádió újabb közleményt ismertet: "Piros László belügymi-niszter a ki-hirdetett utcai gyülekezési tilalmat feloldja." Fél három körül megjelenik a műegyetemen a belügyminiszter-helyettes, Fekete Mihály, hogy ismertesse a diáksággal a tiltást feloldó határozatot.
A felvonulás jelszavai
Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat!
Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!
Új vezetést akarunk, Nagy Imrében bizalmunk!
Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!
Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!
Függetlenség, szabadság!
Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!
Ruszkik haza!
Vesszen az önkény, éljen a törvény!
Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonul, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indul. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalja a Nemzeti dalt. Egy diák felolvassa a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzad - a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoznak -, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonul.
A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangzanak. A tüntetők a Bem-szobornál egyesülnek.
Egyesek kivágják a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözli a tüntetőket. A rossz hangerősítés miatt a beszédekből szinte semmit nem hallani.
A tömeg a Kossuth tér felé veszi az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Az ÁVH Jászai Mari téri épülete előtt már a "Vesszen az ÁVO!" jelszó is felhangzik.
Mindeközben géppisztolyokkal, könnyfakasztó gránátokkal fel-szerelve harminc ÁVH-s érkezik a Magyar Rádió őrségének megerősítésére.
16.40-kor a Rádióhoz rendelik az első, majd
17 óra után a második ÁVH-s századot.
A tüntetők első csoportjai 17 óra körül érnek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betölti a kétszázezresre becsült tömeg.
18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indul, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét.
18.30-kor lekapcsolják a Kossuth tér világítását, de a tömeg nem tágít. Az aznapi Szabad Nép meggyújtott példányainak fényében továbbra is Nagy Imrét követelik. A parlamenti őrség végül visszakapcsolja a tér világítását.
17 óra tájban a Rádió épületénél is tüntetők jelennek meg. Követelik, hogy a rádióban olvassák be a diákság 16 pontját, a Rádió vezetősége azonban ezt megtagadja. A mind nagyobb számú tüntetők megpróbálnak behatolni az épületbe. Tíz személynek sikerül bemásznia egy ablakon - őket őrizetbe veszi az ÁVH-s őrség.
19 órakor ötven rendőrt és egy tűzoltóautót vezényelnek a Rádióhoz. Az egyik riadókocsi később használhatatlanná válik, a másikkal súlyos sebesülteket szállítanak a Vas utcai kórházba. A harc kitörése után visszarendelik a rendőröket a laktanyába.
Valamivel 20 óra előtt Gerő Ernő telefonon beszél Hruscsovval. Közli, hogy nem utazhat Moszkvába az SZKB KB Elnökségének ülésére, mert Budapesten válságosra fordult a helyzet.
20 órakor közvetített rádióbeszédében ugyanakkor határozottnak mutatkozik: "nacionalista jellegűnek" nevezi a tüntetést, sovinisztákról, antiszemitákról és reakciósokról beszél, s elzárkózik minden engedménytől. Mindez olaj a tűzre.
Gerő Ernő Andropovtól, a budapesti szovjet nagykövettől kér segítséget a rendteremtéshez. Andropov felszólítja Pjotr Lascsenko altábornagyot, a székesfehérvári szovjet különleges hadtest parancsnokát, hogy csapataival vonuljon be Budapestre. Lascsenko megtagadja a kérést, arra hivatkozva, hogy csak Moszkva utasítására intézkedhet. Andropov felhívja Hruscsovot, aki telefonon közli Gerő Ernővel, hogy teljesítik a kérést, amennyiben a magyar minisztertanács azt írásba foglalja.
Valamivel 21 óra előtt, a Kossuth Lajos téren Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes próbál beszédet intézni a tüntetőkhöz, de a tömeg lehurrogja. Nem sokkal később Nagy Imre megjelenik a Parlament erkélyén. Az éljenzés hamarosan füttyszóba csap át, mivel beszédét "Elvtársak" megszólítással kezdi.
Biztosítja a diákságot, hogy a jogos követelések teljesülni fognak, és ígéretet tesz arra, hogy a kormány és a párt nem késlekedik tovább a reformokkal. Ugyanakkor hangot ad véleményének, miszerint minden problémát a párton belül kell megoldani. Fegyelmezett távozásra szólítja fel a tömeget, amelyben csalódottságot kelt rövid beszéde. A szocializmus mérsékelt reformjának ígérete már kevé
s a tömegnek.
A Kossuth térről sokan a Rádióhoz indulnak (elterjed a hír, hogy az ÁVO belelőtt az emberekbe), mások a Sztálin térre, ahol 18 órától kísérleteznek a Sztálin-szobor ledöntésével.
A Rádióhoz kivezényelt katonák közül többen átállnak a tüntetők pártjára. Az épületből tüzet nyitnak rájuk, egy tiszt meghal, ketten megsebesülnek. A híradó ezred katonái szuronyt szegezve megpróbálják - sikertelenül - a Múzeum körútig szorítani a tömeget. A tüntetők, a katonáktól, illetve az időközben feltört raktárakból szerzett fegyverekkel viszonozzák a védők tüzét. Megkezdődik a Rádió hajnalig tartó ostroma.
21.37-kor lángvágók és hegesztőpisztolyok segítségével sikerül ledönteni az 56 mázsás Sztálin-szobrot. Gyorsan terjed a vicc: "Mi kerüljön a Sztálin-szobor helyére? Szökőkút, hogy akik eddig nyaltak, ezután öblögethessenek."
A székesfehérvári szovjet különleges hadtest
23 óra körül parancsot kap Moszkvából a Budapestre vonulásra. A 17. gépesített hadosztályt utasítják az osztrák-magyar határ lezárására.
Október 23-a éjfél: a városban folynak a harcok, kitört a forradalom.
A műegyetemisták 16 pontja
1956. október 22.
Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között!
A MEFESZ építőip. műszaki egyetemi diáknagygyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:
1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján.
2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé, titkos alapon új alap-, közép-, és központi vezetők választását követeljük, ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új Központi Vezetőséget.
3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le.
4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé.
5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását.
6. Követeljük a magyar-szovjet és magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján.
7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával.
8. Hozzuk nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket és a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérckészleteiről, kiaknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.
9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását.
10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.
11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is.
12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését.
13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.
14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.
15. A Budapesti Műszaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatalság felé a lengyel nemzeti, függetlenségi mozgalommal kapcsolatban.
16. Az Építőipari Műszaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó 28-ra (szombat) Budapesten Ifjúsági Parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága.
Holnap, folyó hó 23-án délután fél három órakor a műszaki és egyéb egyetemek ifjúsága a Műegyetem előtti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér) a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhattak.
Örkény István: Levelek egy percben - idézet
"1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé. Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is előre.
Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat".
A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."
Mindent a Hazáért!
Pongrátz Gergely emlékiratai nyomán 1956-ról
Lássuk, ki is volt Pongrátz Gergely: "Őseim a XIV. században kerültek Erdélybe. Örményországból menekültek, ahol a törökök évszázadokon keresztül mészárolták őket. Alapítói voltak Szamosújvár városának, mely egy völgykatlanban terül el a Szamos partján. Büszke vagyok örmény származásomra, melyet csak a vallásban tartottunk meg. Vérünk és vallásunk az évszázadok folyamán megmaradt örménynek.
Szívünk azonban magyarrá vált. Édesapám az első világháborút mint tartalékos hadnagy harcolta végig. Az első világháborúban végzett tevékenységének elismeréséül 19 éremmel tüntették ki. A háború befejezése után Kolozsvárott állam- és jogtudományi doktorátust szerzett. Diplomáját azonban Erdély román megszállása miatt sohasem használta. Édesapám az erdélyi magyar párton kívül soha semmilyen pártnak nem volt tagja, és ebben a szellemben nevelte fel kilenc gyermekét, akik közül én vagyok a hatodik."
Október 23.
Hogyan kezdődött a forradalom?
Pongrátz Gergely testvére, Andris hazatelefonált. Ez az első hír a forradalomról: "Anyukám, itt vagyok a Hősök terén. Most jöttem le a postarablóról, egy hosszú drótkötelet tettem a nyakába, és le akarjuk húzni. Olyan biztosan áll, hogy három teherautó is húzza, mégsem lehet megmozdítani. Vagy 10 000 ember van itt, és mindenki hórukkra húzza a drótkötelet. Az orosztanárom is itt van. Ő is húzza. Azt mondta, hogy az idén kitűnőt kapok oroszból, ha ez a gazember lezuhan.
- Andris, miről beszélsz? - kérdezte anyám. - Nem értek egy szót sem abból, amit elhadartál.
- Hát a Sztálin szoborról, amelyik a Városligetben áll.
- Jézus Mária! Mit csináltok, Andris? Ennek börtön lesz a vége!
- Ne féljen, Édesanyám, mert az egész országnak nincsen annyi börtöne, hogy ezt a sok embert, aki itt van, be tudnák zárni. Hát azt a 40 000 embert, aki a Bem szoborhoz vonult fel délután, és mind azt kiabálták, hogy ťruszkik haza, kivágták az orosz címert a zászlókból, és mindenfelé osztogatják az egyetemisták 16 pontos követeléseit, hová zárják? Hacsak nem csinálnak az egész országból egy börtönt. Most mindenki énekel és boldog."
A következő hírt a családnak Pongrátz Gergely másik testvére, Ernő adta. Ő is izgatott, lázas hangon, szinte kiabálva telefonált: "Itt vagyok a Parlamentben, melynek környékén most történelmet írunk. 200 000 ember van a téren, és Nagy Imrét követelik. Az óriási tömeg sodródásával odakerültem a Parlament bejáratához, Veres Péter és Déry Tibor társaságában. Rugdostuk, dörömböltünk a kapun, mert eloltották a villanyokat a téren, és a tömeg sötétben maradt. Amikor kinyitották a kaput, egy őr azt mondta, hogy a miniszter elvtársak két embert fogadnak a tüntetők közül. Biztattuk Veres Pétert és Déry Tibort, de ők nem akartak bemenni. Azt mondták, hogy menjünk be mi, s ha később szükség lesz rájuk, akkor hívják be őket. Gyorsan kellett cselekedni. Megkérdeztem, hogy ki jön be velem? Egy közgazdász csatlakozott hozzám, és felvezettek az emeletre, ahol Hidas, Mekis és Erdei fogadtak minket. Az a félelem, ami erőt vett rajtam, amikor a lépcsőkön mentünk fel, egyszerre eltűnt, amikor Erdei megkérdezte, hogy mit akarunk.
- Először: Gyújtsák meg a villanyokat, és világítsák meg a Parlament épületét! A három miniszter összenézett, Erdei csengetett, és egy altisztnek kiadta az utasítást. A villanyok kigyúltak.
- Másodszor: Oltsák el a vörös csillagot a Parlament tetején, és tegyenek ki egy címer nélküli nemzeti zászlót! A vörös csillagot eloltották, amelynek kialvását a téren lévő emberek üdvrivalgása követett. Címer nélküli nemzeti zászlót azonban csak hosszú kérés után, a padlásról hoztak egyet. Öreg zászló volt, de kitették.
- Harmadszor: Hívják be Nagy Imrét, mert a tömeg őt akarja hallani! Egyikük sem tudta Nagy Imre telefonszámát, és ez komoly problémát okozott. Nyilvánvaló volt, hogy a tömeg őt akarja, hiszen kórusban kiabálták Nagy Imre nevét. Végül is sikerült rávennem őket, hogy kocsit küldjenek Nagy Imre lakására, és hozzák a Parlamentbe"
Rádióadások tükrében
"Az egyetemisták kérik a Kossuth-címer visszaállítását, március 15. és október 6. munkaszüneti nappá nyilvánítását."
"Volt olyan egyetem, ahol 12 pontban, volt olyan, ahol 20 pontban foglalták össze követeléseiket, de mindenütt tiszta fejjel és meleg szívvel tették."
"Budapest egyetemistái pedig ma közösen tüntettek. Ma délben ugyan a belügyminiszter betiltott mindenfajta felvonulást, de a Magyar Dolgozók Pártjának politikai bizottsága megváltoztatta ezt a határozatot. Orvosok, műszaki egyetemisták, bölcsészek, jogászok, közgazdászok és a többi karok diákjai vonulnak fel, élükön professzoraikkal és az MDP szervezeteinek vezetőivel."
"Először csak ezrek voltak, de hozzájuk csatlakoztak ifjú munkások, katonák, öregek, középiskolások, kalauzok, így tízezrekké nőtt a hatalmas emberfolyam. Jelszavaktól zengtek az utcák. Bem apó és Kossuth népe ment együtt, kéz a kézben."
Kitört a forradalom
Újabb hírrel a Pongrátz családnak megint Ernő szolgált telefonon. A Parlamentből jelentkezett: "Most jöttem vissza a Rádióból, ahol tízezres tömeg követeli, hogy a 16 pontot olvassák be a rádióba. A rádió azonban tele van ávósokkal, akik könnyfakasztó gránátokat használnak a tömeg ellen. Néha egy-egy gránátot elkapnak és visszadobják az épületbe. A tömeg azonban nem mozdul, ameddig a 16 pontot be nem olvassák. Itt van már Nagy Imre is. Említettem neki, hogy figyelmeztessék Piros László belügyminisztert, nehogy az ÁVO a fegyveréhez nyúljon, mert ha azt teszi, olyan vérengzés lesz Magyarországon, amilyet a világ még nem látott. Nagy Imrét teljesen váratlanul érték az események, és azt kérdi, hogy mit mondjon a tömegnek? Mondtam neki, hogy akármit, csak ne úgy kezdje, hogy elvtársak. Mégis úgy kezdte és kifütyülték. Újrakezdte úgy, hogy magyar testvéreim, és erre hatalmas tapsot kapott. Megéljenezték! Már vagyunk vagy huszonöten Nagy Imre mellett, és a tömeg a téren még mindig nő. Félek, hogy az ÁVO mégiscsak használja a fegyverét, és abból valóban nagy baj lesz, a tömeg hangulata miatt. Elment valaki Magdihoz megmondani, hogy ne várjon?
- Még nem, de pár perc múlva indulunk Bandival. Utána mi is bemegyünk Pestre. Ödön letette a telefont, és odaszólt Bandinak: Talpra magyar, hí a haza. Most reánk is szükség van. Készülj. Menj fel a szénapadlásra, és szedd elő apánk második világháborús pisztolyát. Addig én megmosom a kezem.
Anyánk azonban elénk állt: Márpedig ti nem mentek sehová. Két fiam már ott van. Nem elég az? Ti úgysem tudtok segíteni a helyzeten, és főleg, ha pisztollyal mentek, csak meglövetitek magatokat. Nem engedlek! Bandi azonban megfeledkezve a szokott tiszteletről, megkérdezte anyát, hogy mi lenne ebből a szerencsétlen országból, ha minden anya így gondolkozna. Ha mindegyik a szoknyája mellé húzná a fiait, most, amikor a hazának szüksége van rájuk? Vajon ha apánk élne, mit mondana? Azt, hogy nem engedlek, vagy azt, hogy ott a helyetek! Csak hogy folytassam azt, amit Ödön mondott: Itt az idő, most vagy soha! Hát ha most nem megyünk, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat. Akkor ez a nemzet megérett a pusztulásra. Még most is azt mondja Édesanyám, hogy nem engedlek?
- Nem mondom - felelte anyám sírva. - Belőlem csak a féltő anyai szív beszélt. Talán apátok is így akarná. Azt mondaná, hogy ott a helyetek. Nem állok az utatokba, menjetek. Imádkozom értetek és azokért az édesanyákért, akik gyermekeiket vesztik el, ha az ÁVO mégis használja fegyverét. Istenem! Ne engedd, hogy vérfürdő legyen. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Ödön és Bandi percek alatt elkészültek és elindultak gyalog Erzsébetre. Kimentek a főútra, és minden Budapest felé menő járműnek intettek, hogy álljon le.
Végre, amikor már majdnem elérték Erzsébet határát, egy krumplit szállító teherautó felvette őket, de nem mentek messzire. A lámpagyár előtt néhány fiatal, kis puskákkal a kezében, leállította a teherautót.
Az egyik srác megkérdezte a sofőrt:
- Mit visz és hová? Kik az utasai? Amikor tisztázódott a helyzet, a srácok elmondták, hogy fél órával ezelőtt az ÁVO a rádiónál a tömegbe lőtt. Sok halott és rengeteg sebesült van. Ők kezdték. Azért jöttek ide, mert fegyver kell. Kitört a forradalom. Budapesten mindenki fegyvert akar, de nem tudnak a gyárba bemenni. A kapu be van zárva, és nem tudják, hogy mit csináljanak. Lehet, hogy a Lámpagyárban is ávósok vannak. Bandi véleménye az volt, hogy amennyiben kitört a forradalom, akkor forradalmárok vagyunk, és úgy is kell viselkednünk. Ha fegyver kell, akkor ne gondolkozzunk, hanem szerezzünk fegyvert. Maradjatok itt. Ha sikerül a kaput kinyitni, majd kiáltok.
A Lámpagyár kapuja alig száz méterre volt attól a helytől, ahol beszélgettek. Bandi odament, és megrugdosta a vasajtót, amire egy idősebb ember jött ki az őrbódéból. - Mit akar? - kérdezte az őr. Bandi egészen halkan beszélt, elváltoztatott torokhangon, és tudta, hogy az őr ebből a távolságból nem érti meg. Az öreg portás közelebb jött a kapuhoz, és a vasrácsok között Bandi látta, hogy már alig egy méter a távolság közöttük. Kivette a kabátja alól Édesapám pisztolyát, amihez töltény ugyan egy sem volt, és ráfogta az őrre.
- Kitört a forradalom! Kinyitja a kaput, vagy maga lesz ennek a forradalomnak az első hősi halottja! - mondta Bandi, most már erélyes hangon. A kapu kinyílt, és Bandi kiáltott a srácoknak, akik szaladva jöttek. Bandi közben odaszólt az öregnek, hogy menjen haza, mert már nincs szükség rá."
Budapesten tehát kitört a forradalom.
S mi történt eközben vidéken? Pongrátz Gergely a következőket rögzítette visszaemlékezéseiben:
"A henyelpusztai állami gazdaságban, ahol 1956 őszén dolgoztam, október 23-án este 8 órás kezdettel mozielőadás volt a kultúrteremben meghirdetve. A filmelőadás azonban elmaradt, mert a párttitkár utasítására Gerő beszédét kellett meghallgatni mindenkinek. Tiltakozásnak nem volt helye, és az sem számított, hogy a párttitkáron kívül mindenki a filmet szerette volna látni. Bevonultunk a kultúrterembe, és a párttitkár pontosan 8 órakor bekapcsolta a rádiót. Nem nagyon figyeltünk a beszédre, mert tudtuk, hogy amit mond, a megszokott kommunista szólamokkal alátámasztott politikai hazugság, más szóval ťagymosás.
Azonban ez a beszéd mégis más volt:
Nehogy ellenséges elemek megzavarhassák pártunk, munkásosztályunk, dolgozó népünk erőfeszítéseit! Pártszervezeteink fegyelmezetten, teljes egységben lépjenek fel minden rendbontó kísérlettel, nacionalista kútmérgezéssel, provokációval szemben. A beszéd végén sokáig boncolgattuk az értelmét néhány munkatársammal.
Hihetetlen, hogy Gerő elismeri: a mindenható, tévedhetetlen és az egyedüli párt vezetésében elkövettek súlyos hibákat is. Hát, ha mérlegre tennénk az elért eredményeket és a súlyos hibákat, vajon melyik lenne a súlyosabb? 
1945-től kezdve egyebet nem csináltak, mint irtották a nemzet legjobbjait. Nem kellett ahhoz nyilasnak lenni, hogy valakinek kötelet tegyenek a nyakába. Olyan emberek, akik a Gerő által említett súlyos hibákat annak idején csak éppen megemlítették, börtönbe és nagyon sokan akasztófára kerültek. Azok az emberek, akiknek magyarsága mindennél előbbrevaló volt, akasztófán végezték életüket, mert útjában álltak a szocializmus fejlődésének.
Bajcsy-Zsilinszky Endrét a nyilasok akasztották fel, és 1945-ben a kommunisták utcát neveztek el róla. 1948-ban azonban deportálni akarták az özvegyét, aki azt kérte, hogy először vegyék le a férje nevét az utca faláról.
Mindszentyt a nyilasok is bebörtönözték, de hogy az ÁVO mit tett vele, az már több mint embertelenség. Pedig ő Magyarország hercegprímása, akinek az egyedüli bűne, úgy a nyilasok, mint a kommunisták előtt az volt, hogy fájt neki a magyar nemzet sorsa. 1949-ben felakasztották Rajk Lászlót is, akit vagy 50 tábornok kísért a sírba. (Méray Tibor, That Day in Budapest, 105, 2) Pedig Rajk is és a tábornokok is végig, mindenben kiszolgálták Rákosit.
Sőt Péter Gábort is letartóztatták. A szabóinasból lett tábornokot, akinek könyökig véres volt a keze, és aki Rákosinak hitsorsosa volt. Cionista összeesküvés volt ellene a vád. De hát nem kellett ahhoz cionista összeesküvés, hogy Péter Gábort félretegyék az útból, hiszen voltak olyan időszakok, amikor a magyar kormány nagy része zsidókból állt.
1953 júniusában, röviddel Sztálin halála után Hruscsov Moszkvába idézte a magyar kormány vezetőit, ahol zsidó bandának nevezte őket. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József, a hatalom bitorlói ugyanis mind zsidók voltak."
(Méray Tibor, That Day in Budapest, 48, 1)
Jegyzetek: 10. Pongrátz Gergely: Corvin köz - 1956, 25-26 p.
A szerző kiadása, 1982-2004. 11. Ua. 35. p. 12. Ua. 36-37 p. 13. Ua. 37. p. 14. Ua. 38-40 p.
Forrás: Erdélyi Napló
